Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-26 / 227. szám
Közlekedési ankét a MÉMMI-ben Közlekedési ankétet rendezett a napokban a MÉM Műszaki Intézetben a Gödöllői városi-járási közlekedésbiztonsági tanács. Nem véletlen, hiszen az intézet munkatársai gyakran járják az országot, mivel kísérleteik nagy részét Gödöllőtől távolabb végzik. Bolcsik Mihály rendőr főhadnagy a helyi KBT titkára részletes tájékoztatást adott a varos és a járás közlekedési helyzetéről, majd rögtönzött teszt-próbának vetették alá a megjelent csaknem 150 gépkocsivezetői engedéllyel rendelkező érdeklődőt. Az ankéton három közlekedéssel kapcsolatos rövid filmet is levetítettek Móka Miki Újra Meseszínház Meseszínház sorozatot rendez az idén is a gödöllői városi-járási Petőfi művelődési ház. A hat előadást havonként, mindig vasárnap délelőtt tartják. A sorozat bérleteit szeptember 25-től október 7-ig, naponta reggel 8-tól délután 5 óráig lehet megvásárolni a művelődési házban. Az előadások előtt is árulnak jegyeket. A tervezett program szerint a Meseszínházban fellépnek a gödöllői gyerekek régi ismerősei, Móka Miki, Mazsola és Manócska, az Állami Bábszínház, Jancsó Péter és Takács Roland bábművészek s a Kaláka együttes. Szabálytalanul Keresztül az úton Egyszer-egyszer keresztben 4s át keli menniük az úton. Van, aki a szabályos átkelést választja, van, aki a zebra mellett megy át. Szombaton délelőtt Aszód belterületén, a hármas út szélső sávjában haladva arra lettünk figyelmesek, hogy egy öt- ven-hatvan év körüli, kalapos férfi igyekszik át az úton, a Patyolat felől az autósbolt oldalára. öles lépteit nem a felfestett gyalogátkelőn, hanem attól jó tíz méterrel szaporáz- ta. Feltűnt ugyan roppant igyekezet, amellyel az Útját keresztező autókat figyelte; csak egy volt a baj, nem azokat leste, amelyek elé először lépett, hanem két sávon át kizárólag a Hatvan felől jövő gépkocsikra szegezte tekintetét. Előttünk viszonylag veszélytelenül átbandukolt, de a belső sávon Gödöllő felől haladók éppcsak megóvták testi épségét. Esete szerencsére nem került a fekete krónikába, de anélkül is tanulságos. K. Z. P. Aszódi hírek Az országos Radnóti Miklós szavalóversenyre Aszódról és Ikladról is neveztek be fiatalok. ★ Az Üj Tükör klub Művészetek címmel sorozatot indított, melyre különböző művészeti ágak jeles képviselőit hívják meg. Az első vendég, október 12-én este hat órakor Psota Irén lesz. V. ÉVFOLYAM, 237. SZÁM 1978. SZEPTEMBER 26., KEDD A fiatalok igényeihez alkalmazkodva Színvonalas politikai nevelő munka A KlSZ-alapszervezetek eszmei-politikai nevelőmunkája alapvető fontosságú az ifjúság gondolkodásmódjának formálásában, cselekvési készségének növelésében. Éppen ezért nem mindegy, hogyan, milyen módszerekkel, milyen eredménnyel és hatékonysággal folyik ez a munka. Különösen nagy a jelentősége a falusi fiatalok körében, akik tanúi, alanyai annak az életmódváltással ösz- szefüggő szemlélet- és gondolkodásmód-változásnak, amely napjainkban környezetükben lejátszódik. Szervezettebb vitakör A KISZ járási bizottsága legutóbbi ülésén az isaszegi KISZ-bizottságot számoltatta be arról, a múlt mozgalmi évben hogyan zajlott náluk a politikai képzés. Bodrogi László Czikkely Erzsébet, a KISZ-bizottság nagyközségi titkára arról beszélt, hogy eszmei-politikai nevelőmunkájuk során arra törekedtek, a vitakörök tevékenysége szervezettebb legyen, s a tagság mind nagyobb létszámban vegyen részt a politikai képzésben. A politikusabb an, aktívabban jelszó jegyében három vitakörben folyt az egész tagságot megmozgató képzés. A megfelelő formák kiválasztásánál és a KISZ-tagok beiskolásánál figyelemmel voltak adottságaikba, s arra a körülményre, hogy a KISZ- bizottság három, a fiatalság különböző rétegeit — pedagógusok, diákok, iparban dolgozók — tömörítő alapszervezetet fog össze, s ez meghatározó a politikai nevelőmunkában is. A politikai vitakör havonta egy alkalommal megtartott foglalkozásain mintegy 20—25 KISZ-tag vett részt rendszeresen. A beszélgetéseken elsősorban az őket érdeklő témákat vitatták meg Tóth József tanár vezetésével. A Szovjetunió békepolitikájáról, a Nagy Októberi Szocialista Foradalom eseményeiről, győzelméről éppúgy szó esett, miként a paksi atomerőmű építéséről, a tőkés világban lezajló inflációról, a világgazdaságra gyakorolt hatásáról. A helyi vezetőképzést az aktivisták körében oldották meg. Bevált módszer, hogy a foglalkozásokra nem hívnak előadót, hanem maguk az alapszervezetek vezetőségében ténykedő aktivisták tartanak rövid, lényegretörő, vitaindító előadást egy-egy alkalommal. Ez a módszer fokozta az aktivitást és a vitakészséget is. A kör tagjai beszéltek a KISZ, az alapszervezetek feladatairól, a különböző tevékenységi területekről, megismerték az úttörőmozgalom lényegét, az ifjúsági mozgalom, a világifjúsági találkozók és Kuba történetét. Egynyelven A mozgalmi év során két alkalommal megrendezett Ki- lián-kör is elérte célját. A fiatalok azóta már a KISZ-ta- gok sorába léptek. Bodrogi Lászlóné Czikkely Erzsébet arról is beszámolt, hogy Isaszegen, sok-sok helyhez hasonlóan, gondot okoz, miként találjanak felkészült, az ifjúság nyelvén értő, velük könnyen kapcsolatot teremtő előadókat, vitavezetőket a politikai körök munkájának irányítására. A politikai nevelőmunkához a rendezvények sora is hozzátartozik. Isaszegen sokat tettek azért, hogy ezeket a megmozdulásokat mind színvonalasabbá, egyénibbé varázsolják. Megünnepelték a KISZ és saját alapszervezeteik fennállásának húszesztendős jubileumát, a forradalmi ifjúsági napok járási zárórendezvényén is méltón emlékeztek a nagy elődökre az emlékhelyeken megtartott ünnepségekkel, koszorúzásokkal. Vitaestet, vetélkedőt rendeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról, az úttörőkkel közösen kiállítást rendeztek. Sikerrel zajlott le a hagyományos esemény, a falusi fiatalok hete is. Nagyobb arány Az idei politikai képzésben természetesen felhasználják a múlt évben szerzett tapasztalatokat is. Isaszegen szeptember végén kezdődnek a tanfolyamok. továbbképzések. Folytatják munkájukat a sikerrel tevékenykedő vitakörök is. Szép eredmény, hogy a politikai képzésben valamennyi isaszegi KISZ-tag részt vesz. A foglalkozásokon való megjelenés ugyan még csak 70—80 százalékos, de célul tűzték ki az arány növelését. A KISZ járási bizottsága a Asszonyok - nehéz poszton Kovács Jánosnét, a péceli ÁFÉSZ 5. számú bisztrójának vezetőjét nem kell bemutatni a községbelieknek. Harminc évvel ezelőtt, 1959-ben takarítónőként kezdett dolgozni az akkori földművesszövetkezetnél. A bisztró belsején meg is látszik, hogy itt valaki nagyon vigyáz a tisztaságra. De az is szembetűnő, hogy a készlet választékos. Több szeszmentes italt is árulnak, bár a söröshordó csapja szinte naphosszat szolgálatban van. Kovácsné elvégezvén a 8. általánost, boltvezetői képesítést szerzett annak idején. Az utasok közül sokan és a környéken lakók is hideg-meleg ételért térnek be ide De sült- főtt töltelékáruból, meleg pogácsából, szendvicsekből is mindig van elég a vitrinben és a raktárban. Kovács Jánosnét szeretik munkatársai. Megválasztották szakszervezeti TT-elnöknek Elvállalt egy nagy tisztséget, szocialista brigádvezető lett, majd megyebizottsági tag. Nagy fába vágta a fejszét most az egész brigád. Az asz- szonyok összesúgtak és határoztak, anyagilag és erkölcsileg támogatják a péceli bölcsődét, külön a péceli cigány gyerekeket, és patronálják a Fóti Gyermekváros egyik csoportját. Kovács Jánosné, csak egyik munkatársa a péceli ÁFÉSZ közösségének. Mégis az ő szervező munkája nyomán jöhetett létre az a szívtől-szí- vig terjedő szoros kapcsolat, amely gyermekeknek vitt ajándékokban, autóbusz-kirándulásokban nyilvánul meg. ★ Ha a Pécelre való Győrfy Józsefnét Isaszegen korán reggel megállítják és megkérdezik tőié, hová megy, minőig azt válaszolja: megyek a csatába. Nem harcolni természetesen, hanem Isaszegen a nagy 48-as csata színhelyén felépült Pécel-Isaszegi ÁFÉSZ Csata nevű vendéglőjét nyitja ki. Az étteremben naponta több mint kétszázan előfizetőkként ebédelnek. Az adagok mennyisége mellett mindig ügyel a minőségre, az ízekre is. Győrfy Józsefné hírnevet szerzett a kirándulók között is az étteremnek, a faluban pedig alig akad olyan lakodalmi lakoma, amit ne a Csatában tartanának meg. A Csata étterem mindig tisztán várja az étkezőket. Fehér abrosz, díszes tányér, csúcsosra tornyosított papír- szalvéták csalogatják be a helybelieket és az átutazókat. Győrfy Józsefné mosolyogva jár-kel az asztok között és kíván jó étvágyat. Dénes Géza beszámolót követő vitában megállapította, hogy Isaszegen szervezett, logikusan átgondolt. sokoldalú és színvonalas eszmei-politikai nevelőmunka folyik a KISZ alap- szervezetekben. Jó a kapcsolatuk a község úttörőivel, s ez azt jelenti, hogy nincs gondjuk az utánpótlás nevelésével. Vöröskereszt-programok A vöröskeresztes vezetőségek, alapszervezetek tevékenységét alapvetően a Magyar Vöröskereszt V. kongresszusának határozatai szabják meg. így nem véletlen, hogy a városi vezetőség fontos feladatának jelölte meg a kongresszus dokumentumainak széles körű megismertetését. Hogy milyen sikerrel tették ezt, arról legutóbbi vezetőségi ülésükön esett szó. Méray Tiborné városi titkár arról számolt be, hogy az alapszervezetek titkárai és a munkabizottságok vezetői háromnapos tanfolyamon ismerték meg a kongresszus határozatát, az alapszabályt, megvitatták az elkövetkező négy év feladatait, a követendő módszereket is. Ezután a harminc alapszervezetben taggyűléseken foglalkoztak a feladatokkal, s azokat a helyi sajátosságokkal egészítették ki. A vezetőségek munkájában kulcsfontosságú az aktivisták megfelelő felkészítése, továbbképzése is. A Vöröskereszt megyei vezetőségének határozata alapján Gödöllőn is kidolgozták az 1982-ig szóló továbbképzéssel kapcsolatos tervet, amelyet ugyancsak elfogadott a városi vezetőség. Kiss Zoltánná, az egészség- nevelési munkabizottság titkára terjesztette elő azt a változatos programot, amelyet a városi-járás; egészség- ügyi osztály és a Vöröskereszt városi vezetősége az egészségügyi hónap során lebonyolít. Október 2-án a járási hivatal nagytermében táplálkozással kapcsolatos kiállítás nyílik, amelyet filmvetítés, valamint élelmiszer- és tejtermék-bemutató, kóstoló egészít ki. A kiállítást október 10-ig tekinthetik meg az érdeklődők. A Gyógyáruértékesítő Vállalat telepén a szovjet egészségüggyel kapcsolatos kiállítás, előadás és gyógyszerbemutató lesz november 2-án. A Közép-Magyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalatnál a tisztálkodással összefüggő kiállítás és előadás . lesz november 13-án. A városi-járási könyvtár nyugdíjasklubjában november 15-én az idős korúak helyes életmódjáról kaphatnak tájékoztatót a klubtagok. Az örege]? napközi otthonában november 20-án Az öregség nem betegség — lelki problémák idős korban címmel tartanak beszélgetést. SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT — SPORT Kispályás bajnokság Jó mérkőzések, nagy lelkesedés a hajrában vácegresiek kapták meg, miután az összefogás SE csapata nem jelent meg a mérkőzésen. A tabella állása a 14. forduló után. Az ötödik fordulót játszották le a hét végén a Galga- máesai Tsz SE tömegsportbizottsága által kiírt kispályás labdarúgó-bajnokságban. Eredmények: Vémpel SC— Tsz MEDOSZ 5—0. Jó mérkőzést vívott a két csapat, az első félidőben még 0—0 volt az eredmény, a másodikban azonban elfáradt a Tsz MEDOSZ és sorra kapta a gólokat. Állami Gazdaság MEDOSZ —Kiskút SC 3—1. Meglepetésre a Kiskút SC szerezte meg a vezetést, és innen fordította meg az eredményt a hazai csapat. A mezőny legjobbjának Pásztor S. (Kiskút SC) bizonyult. TAPED MN—Tsz Gépész 7—5. Küzdelmes mérkőzést vívott a két csapat. A hazaiak némi szerencsével tartották otthon a két pontot. Váckisújfalu község—SE öregfiúk 1—5. Meglepetés az SE Öregfiúk csapatának idegenben szerzett győzelme. A jelentés szerint kapusuk nagyon jól védett. A Vácegresi Haladás SE— összefogás SE mérkőzés két pontját 3—0-ás gólaránnyal a 1. SE örejrfiúk 2. Állami Gazd. 14 8 2 4 57-37 18 MEDOSZ 13 8 2 3 35-18 18 3. Váceg. Halad, 14 8 2 4 51-34 18 4. Vémpel SC 14 7 3 4 41-33 17 5. összefogás SE 13 7 2 4 59-42 16 6. Tappd MN 13 5 2 6 46-48 12 7. Tsz Gépész lí 5 2 7 42-45 12 8. Tsz MEDOSZ 19 5 2 6 30-33 12 9. Váckisújfalu 14 5 1 8 36-46 11 10. Kiskút SC 14 1 — 13 15-62 2 Kiélezett küzdelem a helyezésekért Folytatódik a kiélezett küzdelem a jó helyezésekért az isaszegi kispályás labdarúgó-bajnokságban. A harmadik és a negyedik forduló meglepetését a TOPI II csapatának a MÜPED ellen elért nagy gólarányú győzelme jelentette. A fiatalokkal megerősített csapat a jövő évi bajnokság egyik nagy esélyese lehet. A másik meglepetés, hogy a SzóVáratlan vereség kézilabdában Győztek az ifik Szombaton hazai pályán mérkőztek a GSC kézilabdázói. A felnőtt csapat váratlan vereséget szenvedett, az ifisták győztek. GSC—Váci Híradás 20-21 (9-13) GSC: Tóth — Paulovics, Berczeli (2), Szlifka (2), Sza- •bó (4), Barna (2), Bede (3). Csere: Balogh, Epres (7), Horváth, Koza. Az első öt percben indiszpo-, náltan játszott a hazai csapat, s a 8. percben már 4-1-re vezetett az ellenfél. A 13. percben egyenlített a GSC, de utána ismét a váciak következtek. A gödöllőiek játéka nélkülözte az átütő erőt, a Híradás lendületes támadásokkal zilálta szét a hazaiak védelmét. A félidő a vendégek négygólos vezetésével zárult. A közönség azt remélte, hogy a második félidőre összeszedi magát a GSC, de nem ez történt, minden úgy folytatódott, ahogy az első félidőben láttuk. Csak az utolsó percekben támadt fel csapatunk, de ekkor már késő volt, az egyenlítés nem sikerülhetett. Végeredményben a vendégek egygólos győzelme megérdemelt, a hazaiak nagy mellénynyel álltak ki a találkozóra, s ez megbosszulta magát. A tunya játékból nem sikerült ritmust váltani, s a nemtörődömségre példa a 4 kihagyott hétméteres is. Jó: Epres. GSC ifi—Váci Híradás ifi 25-14 (13-9). GSC: Bankó — Pintér (3), Kecskés (4). Csaja I. (5). Szatmári (5), Cserven (4), Balogh (2). Csere: Madarász, Hegyi, Gál, Terjánszki (2), Csaja 11. Szoros első 15 perc után elhúzott a GSC s biztosan tartva előnyét megérdemelten nyert a lelkes vendégek ellen. Jó: Csaja I., Cserven, Terjánszki. Mitru Mihály > boralja átvette a vezetést a bajnokságban. A harmadik forduló eredményei: ÁFÉSZ—MÜPED 6—1, Szoboralja—MÁV 7—1, Lignifer KSZ—Béke tér 3—1, Erdőalja —TOPI I 1—7, Honvéd—TOPI II. 3—7. A negyedik fordulóban elért eredmények: TOPI II—MÜPED 9—0, Erdőalja—Lignifer KSZ 0—4, Béke tér—Szoboralja 2—4, ÁFÉSZ—Honvéd 2—4, TOPI I—MÁV 6-r-5. A bajnokság állása a negyedik forduló után: 1. Szoboralja Z. ÁFÉSZ 3. Lignifer KSZ 4. TOPI I. 5. Honvéd 6. TOPI II. 1. MÜPED 8. Béke tér 9. MÁV 10. Erdőalja Z1 pont ZO pont Z0 pont 18 pont 11 pont 11 pont 9 pont 8 pont 8 pont 1 pont A KPVDSZ—SZÖVŐSZ országos tornán Pácéiról Isaszegre került a kupa Szolnokon, a festői környezetben lévő Tiszallgeti Stadionban rendezte meg a KPVDSZ és a SZŐ VOSZ a hagyományos kispályás labdarúgótorna országos döntőjét. Pest megyét a Pécel—Isaszeg ÁFÉSZ csapata képviselte, miután megnyerte a megyei és az országos területi bajnokságot is. A díszes kupáért a tiszavas- vári, a gyomai, a nagyatádi és a pécel—isaszegi ÁFÉSZ csapatai küzdöttek. Az isaszegiek. miután 3-2-re legyőzték a tiszavas vá-iakat, és 5-0-ás eredményt értek el a nagyatádiak ellen, bekerültek a döntőbe. Itt 1-0-ra legyőzték a gyomai ÁFÉSZ csapatát, így a díszes trófea a péceliek birtokába került. A torna legjobb kapusa cím, is Pécelre került: Grezsák Jó-, zsef, a helyiek kiváló kapusa nyerte el. A KPVDSZ és a SZÖVOSZ kispályás labdarúgó-tornájának győztese aPécel-Isaszeg ÁFÉSZ csapata. Álló sor balról jobbra: Egyed M. (szakvezető), Tóth, Takács, Tihon, Hegedűs, Kerekes, Papolcsi (szakvezető) és Köti (játékvezető). Középső sorban: Keivész, Nagy* Házló, Viola. Elöl: u.-zsák.