Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-26 / 227. szám

^kM'jÜOP 1978. SZEPTEMBER 26., KEDD KELL A JÓ KÖNYV? Szükség és megértés „Kell a jó könyv, s megértjük szavát.” A tábla ott csüng a fejünk fölött, de ha valaki n»m ven­né észre, zsürielnök és zsűri­tag egyként Majakovszkijt ci­tálja. Innen a pályázat elne­vezése is — érré jött össze a megye 36 (24 szakszervezeti, 12 tanácsi könyvtárának) csa­pata vasárnap Szentendrén a művelődési központban —: Kell a jó könyv 77. Kell-e? Megértjük-e? Cél és eszköz Ä csapatok, úgy számra, sokan vannak. Találomra né­hány: kórházbeliek Ceglédről, gyógyszerészek Érdről, óvónő- vendéglátós-kutató Tápiósze- léről, tanácsiak megint Ceg­lédről, munkáshármas ugyan­onnan... Ami föltűnő: kevés a diák (egyetlen tanulócsapat Monorról), kevés a munkás, és tanárembert is csak egyet találni, földrajzost. Bűnbakkeresés helyett — tehát hogy miért nem mozgó­sított jobban a két alapintéz­mény, az iskola és a munka­hely — vegyük a jó példát. Egyedül Ceglédről hét csapat indult, az SZMT könyvtárosa: Czinege Jánosné. — Kilenc csapatot tervez­tünk, kettő nem jött el... — így is a legtöbben van­nak. Hogyan tudták megmoz­gatni az embereket? — Egy ilyen megmozdulás sikere a szervezésen múlik, és nekünk Cegléden nagysze­rű könyvtárosaink vannak. Elég volt fölhívni a figyel­müket a pályázatra, a többi az ő dolguk volt: szervezték | a csapatokat, segítették felké­| szülésüket. Nem az első eset, hogy megtaláljuk a módját, hogyan adjunk könyvet a dol­gozók kezébe. — Mi lehet egy olvasópá­lyázat igazi eredménye? — Egy-egy kampányakciótól nem szabad sokat várni. A legfőbb eredmény az, ha olya­nokat rá tudunk venni az ol­vasásra, akik egyébként nem fognának kezükbe könyvet. Ez persze csak az első lépés, s az igazi siker az, ha meg­jön a második is. Krisár Miklós, a megyei népfrontbizottságból is őket említi: „Egy zsűritag nem le­het elfogult, de én titokban nekik szurkolok. Náluk ért célt úgy az olvasómozgalom, ahogy azt kigondolói eltervez­hették.” A ceglédi csapat — jól is van ez így — nem nyer. Elmaradt válaszok Nem győz a tápiószelei hár­mas sem. Ügy esnek ki rögtön a selejtezőn, hogy még a szé­ket sem melegíthették meg. Az én csalódásom is ez, ne­kik szurkoltam. Csalódottak ők is, nem az eredmény miatt — Egyszerűen szeretünk ol­vasni — mondja Pauk János­né óvónő —, Tápiószele unal­mas életet él, még ha kihasz­nálunk minden kulturális megmozdulást, ha átmegyünk a szomszéd községekbe is, ak­kor is marad jócskán időnk olvasgatni. Ezért Is vállaltuk ezt a pályázatot: koncentrál­ta olvasmányainkat, és főleg, hogy elvezetett a szovjet iro­KIÁLLÍTÁSOK A NEMZETI GALÉRIÁBAN Budakeszin érlelődött életmű OLCSAI KISS ZOLTÁN ÉS ENDRE BÉLA TÁRLATA = A Magyar Nemzeti Galériá- 5 ban Endre Béla életműve ok- = tó bér i-ig, Olcsai Kiss Zoltán = szobrai október 8-ig tekinthe- = tők meg. Az Alföld illetékesei ' Hatások váilaszúltján mindig magára hallgatott. Bölcs mér­séklettél összegezte a lehető­ségeket, Endre Béla az esz­közt mindig eszköznek tekin­tette, sohasem célnak. Egyik, másik művén Koszta, olykor Rudnay, máskor Tornyai iránt érzett tiszteletét, rokonságát fedezhetjük fel, mindenhol az Alföldet Ez a csönd és drá­ma, szelíd méltóság tárulko­zik fel művészetében. Med- gyessy Ferenc Lemondani tu­dó filozófiáját hangsúlyozza, Móricz Zsigmond Endre Bélá­val kapcsolatban említi Hód­mezővásárhely kedvességét, Tornyait nagy szerénységű művésznek nevezi. Mindhá­rom megállapítás igaz, karak­terének egy-egy megközelíté­se. Ártéri füzeseiből, mártélyi rámpájából, Napsütéses ta­nyáiból emberi melegség tá­rulkozik fel, de parasztházai­nak belseje olykor telített drámával is. Különösen a Bölcső mellett című festmé­nye tartalmazza Munkácsy, Móricz és Ady mélységét az elrontott életekről, ahol o bölcső; halál, s mindezt a mérhetetlen társadalmi nyo­mor okozta az 1920-as évek­ben. Endre Béla maradékta­lanul tükrözi műveiben a kort A béke eszméje Olcsai Kiss Zoltán sokszor volt halálveszélyben az első világháborúban és a Nagy Októberi Szocialista Forradal­mat követő polgárháborúban, de mint hű internacionalista küzdötte végig az eszme ka­tonájaként. Közben, s ez kü­lön teljesítmény, megőrizte jó kedélyét műveiben és életvi­telében. Mostani, újabb kiál­lításán a régi szobrokhoz új festmények sorolódnak, me­lyeket már Budakeszin alko­tott. Számba vehetjük szín­házról, zenéről mintázott re­mek kisplasztikáit a Mártír­emlékmű rajzvázlatait és Li­geti Károlyról festett portré­ját, Ligeti Károly emlékét omszki testvérmegyénkben is kegyelettel őrzik, s adódik, hogy Olcsai művét a Szent­endrén órzött omszki képző­művészeti anyaghoz csatol­juk; oda tartozik, ott lelné meg a kép emberekhez szóló otthonát Olcsai Kiss Zoltán szobrászi életműve újabban festmé­nyekkel gyarapodott, ezeket is bemutatja a Nemzeti Galéria Műhely tárlata. Az 1977-ben készült sorozata a leszerelés és a világbéke eszméjét érin­ti érzékeny vonalvezetéssel. Losonci Miklós dalom olyan alkotásaihoz, amelyeket egyébként talán eszünkbe sem jutott volna kézbe venni. S ahhoz képest, amilyen jó kedvvel, lendülettel készültünk, annyira elkeserítő volt a verseny... — Mondja csak.. — En azt hiszem, hogy egy könyv nem azonos a szereplők nevével, korával, naplószerű cselekvéseivel Itt erre voltak kíváncsiak, s a résztvevők ób­ból, hogy megértettek-e vala­mit is a mondanivalóból, nem árulhattak el semmit. Hát ami a kérdéseket illeti, igaza van az óvónőnek. Jószerivel egyet sem olvas­tam az 5 (azaz: öt) pályázati műből, így aztán ismeretlen­ként örülhettem volna a fel­fedezésnek. Csakhogy: élmé­nyek helyett megtudhattam, hogy Jefim Pjanih kolhozel­nök azért nem tudott aludni, mert, idézem a választ, „szi­lánk volt a fenekében”. (Miért? Ki tette oda?... Ezt siem áruttlták el.) Arra a kér­désre meg egyenesen nem kaptam választ (pedig egy ol­vasmányban egy ilyen kér­dés döntő), hogy ki küldte Szjomkát a járásba a temp­lom ügyében... Kell a jó könyv? Megértjük szavát? A következő lépés A versenyt — pályázatot, játékot, vetélkedőt... — egyébként az érdi gyógysze­részcsapat nyerte. Szimpati­kus, igyekvő társaság: dr. Fe- renczi Péterné, Orosz Zita és Nagy Örs Lászlóné igazán megérdemli, hogy leírjuk ne­vét. — Nem akartunk mi győz­ni — mondja Nagy Örs Lász­lómé —, de most nagyon örü­lünk. Készülünk tovább: a te­rületi döntőn szeretnénk jól képviselni a megyét. — A vetélkedő egyszer vé­get ér. És az olvasás? — Nézze, mi a vetélkedő előtt is olvastunk, és utána sem hagyjuk abba. Arra volt jó ez a pályázat, hogy fölhívta figyelmünket a szovjet iro­dalomra. S ha többet nem kaptam volna, mint hogy elol­vastam Suskin novelláit, már akkor is megérte. „Kell a jó könyv, s megértjük szavát." Higgyük, hogy ez a pályá­zat felismerteti a könyv szükségét. S azt is, hogy a kö­vetkező lépés a megértés lesz. Major Árvácska TV-FIGYELŐ Filmdömping. Nem pa­naszkodhattak a hét végén, a celluloidszalag szerelmesei: két nap alatt öt nagyjátékfil­met láthattak (nem számítva a Bors-sorozat ezúttal is bum­fordin hangulatos darabját). Külon-külön egyiket sem le­het elmarasztalni — sőt, ki­fejezetten tetszett a habköny- nyű francia—olasz vígjáték, Az ördögöt a farkánál és az 1825. évi pétervári dekabrista felkelés korát, az akkori tár­sadalom egy forradalmas ré­tegének életét bemutató, s az előbbihez hasonlóan parádés szereposztású szovjet film, a Felragyog tiszta, szép fényű csillag. És mégsem lehet nem idézni a különben közhely számba menő mondást: jóból is megárt a sok. Mert a kon­zerv, bármennyire ízletes is, mégiscsak konzerv, és hosszú időn át nem pótolhatja a frissen főtt ételt Élő adás — márpedig a te­levízió főttjének is a frisse­ség adja meg a savát-borsát — csak elvétve akadt a hét végén. Szigetmonostor. Lírád hangu­latú, oldott formájú művet akartak készíteni az Augusz­tusi vasárnap alkotói (rende­ző-operatőr: Mátray Mihály, riporter: Vértessy Sándor) a Szentendrei-sziget fél évszá­zaddal ezelőtt alapított erdei telepéről... legalábbis ezt sugallták a képsorok. Nagy témába fogtak: a munkás- mozgalom egyik kedvelt ta­lálkozóhelyének múltjából ki­indulva villantottak fel mai fényeket. Próbálkozásuk nem sikerült igazán. A tör­ténelemből keveset adtak — pedig milyen jó lehetősé­get kínált a nemrég megnyi­tott helytörténeti múzeum! A jelent meg tétován vallatták: a riporter gyakran bizonyta­lankodott, a kamera sem moz­dult mindig célratörően. Mindez halványította az al­kotók nyilvánvaló szándékát, nem derült ki, vagy legalább­is nem derült ki eléggé meg­győzően, hogy miért is szere­tik úgy a telepet nemcsak az őslakók, hanem az utódok is, hogy ,mi tartja össze a békés mában a hajdani harcban ko- vácsolódott közösségeket, hogy „miként maradt a dal nagy­apákról unokákra". De ha már így történt, vajon miért kellett a filmre ilyen sokáig várni — így még a frissesség varázsától is megfosztották a műsorrend összeállítói... A Hét. Kolek Vera stábja ezúttal is derekas munkát végzett. Erőt próbáló sajtótá­jékoztatón hallhattuk meg­győzően érvelni, vitatkozni Fidel Castrót, alapos és meg­győző beszámolót láttunk az olasz testvérpárt lapjának ge­novai fesztiváljáról, szelleme­sek voltak a mindennapi bosszúságainkat fricskázó glosszák, pontosak és érdeke­sek a Planetáriumot bemuta­tó képsorok, a szó legponto­sabb értelmében szenzációnak számított az alkoholizmusról szóló sorozat első darabja, és tetszett a szőkébb pátriánk egyik közös gazdaságát bemu­tató pár perc is. Ez utóbbi főként azért, mert szemlélete­sen, kemény adatokkal eleve­nítette föl a dunavarsányi Pe­tőfi Termelőszövetkezet út­ját a nehéz indulástól odáig, hogy elnyerte a Központi Bi­zottság jubileumi zászlaját. S eközben nem maradt meg az impozáns terméseredmények­nél, az állattenyésztés fejlődé­sének lényeinél, hanem arról is szólt, hogy — az említet­tekkel szoros összefüggésben — az elmúlt évtizedben emelkedett a magasabb szak­mai végzettségűek száma és javultak az ott dolgozók mun­kakörülményei is. A ténysze­rűség ezúttal nem okozott szürkeséget, Daniss Győző Október 1. Zenei világnap Az Unesco Nemzetközi Ze­nei Tanácsának határozata alapján idén immár negyedik alkalommal ünnepli október 1-én a zeneszerető népek kö­zössége a zenei világnapot. Az ünnepségek központi gondo­lata o zeneművészet népeket, országokat összekötő ereje.’ A zenei világnap előesté­jén, a korunk zenéje fesztivál megnyitó hangversenyén Fe- rencsik János főzeneigazgató méltatja a muzsikának éle­tünket szebbé-nemesebbé te­vő hatalmát Másnap délelőtt, a nemzetközi orgonaverseny díjnyerteseinek koncertjén Farkasinszky Lajos, a fővá­rosi tanács elnökhelyettese mond világnapi köszöntőt A Magyar Zeneművészek Szö­vetsége és a Kórusok Orszá­gos Tanácsa hét hangversenyt rendez október 1-én az or­szágban, A rádió a nap folyamán több műsorban is foglalkozik a zeneművészet nemzetközi ünnepével: a kulturális ma­gazinban A zene szava cím­mel Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettessel készí­tett interjút sugároz, s bemu­tatja Ránki Dezső új hangle­mezfelvételét, Ének, édes ha­talom című összeállításában pedig a társművészetek jeles hazai képviselőit szólaltatja meg. A televízió a Várszín­házból a Liszt Ferenc Kama­razenekar és a rádiókórus hangversenyét közvetíti a ze-r ne világnapján. Iskolaavató előtt Az utolsó simításoknál tartanak az építők Üllőn a 16 tan­termes iskolánál. A Monori Építőipari Szövetkezet dolgozói most szerelik a fűtést és parkosítják az udvart. Polyvás Albert felvétele A Madách Kamaraszínház szombati évadnyitó " premierjén látott két egyfelvonásos, Gyárfás Miklós új darabjai, afféle duplafenekű játékok. Vagy stílszerűbben szólva: duplacsövű, mint az a puska, amely a második játékban kap izgalmas funkciót. A színházi zsargont köznapibbra fordítva: arról van szó, hogy az elsődleges cselekmény mögött va­lami más, valami mélyebb mondanivaló húzódik meg. Nem a parabolák megszokott módján, hanem közvetlenebbül Vagy legalábbis másként. így az is élvezi az előadást, aki csak a felszínre, a puszta tör­ténésre figyel, de még többet kap, aki megleli a rejtettebb, a második ládafeneket, illetve drámai réteget is. A duplacsövű hasonlattal nem élek ah­hoz, hogy a kettős célbatalálást érzékeltessem, mi­vel a játékbeli ominózus puskáról közben kiderül: csak egyetlen golyó van benne. Hasonlatomat tehát félreérthetné az olvasó, hogy netán csak e könnyen adódó lehetőséget — a ziccert — nem akartam ki­használatlanul hagyni, így mondva egyben burkolt kritikát Ám inkább a lényegre térve, hadd lássuk magu­kat az egyfelvonásosokat Utójáték Euripidészhez Bűnügyi nyomozás alcímet, illetve megjelölést vi­sel ez a játék, amely — mondanom sem kell — nem krimi. Igaz ugyan, hogy gyilkosságszámba me­nő halál is esik benne. A drámaíró Euripidész ha­lála, akiről azt jegyezték föl a krónikák, hogy ku­tyák szaggatták széjjel, vagy — mivel nőgyűlölő volt az öreg, aki a tragédiáiban sem kímélte az asszonyokat — a földühödt nők verték agyon. Szer­zőnk darabjában az előbbi változatot fogad­ja el, azazhogy éppen nem fogadja el hanem azt igyekszik kideríteni: kinek állhatott ér­dekében eltenni láb alól az írót, majd a kutya­mesét költeni hozzá. Nos, erről szól az egyfelvoná­sos, ezt nyomozza az utód, Euripidész mai utóda, a ma írója, aki mintegy narrátorként kíséri végigaz elképzelt lehetőségeket. Illusztrált gondolatfüzér tehát ez a játék, mely­ben a nyomozás inkább történelmi, mint bűnügyi, de méginkább az emberi jellemek, indulatok1 mi­benlétének és megnyilvánulásainak nyomozata. Nem mondhatni Euripidész iránt elfogulatlannak a szer­zőt. Nem vethetjük azonban a szemére, hogy mel­lette áll, amikor körülötte öntelt uralkodót, áská­lódó, sikertelen drámaszerzőt vagy éppen nagyon- is sikeres, de szolgalelkű írótársat, okos. vagy bu­ta, de mindenképpen meg nem értő asszonyokat ÉVADNYITÓ A MADACII KAMARABAN Két egyfelvonásos játék Gyárfás Miklós új darabjai kell látnia. Valójában ezek voltak hát — külön-kü- lön vagy összességükben — megölői a „színpad fi­lozófusának”. Nem a szó fizikai értelmében, a két kezükkel, hanem mindazzal, ami kételyekbe, önkín­zó vergődésbe sodorta, s végül a halálba a megfá­radt gondolkozót. Mondjuk így: kora nem értette meg? Túlságosan egyszerű lenne az athéni közvé­leményt, s az önkéntes száműzetés színhelyét, a makedóniai Pellát okolni. Alighanem mi sem áll távolabb Gyárfás szándékaitól. Hozzuk csak két- ezer-néhányszáz évnél közelebb a drámai cselek­mény gondolati magját! S talán egyáltalán ne is fűzzük korokhoz... A címszerepben, Euripidészként kitűnő alakításai sorát gazdagítja Körmendi János a rezignált, meg­fáradt, de szemeiben kutató, friss szellemet sugár­zó író alakjában. Finom rezdülései, gondolatainak, érzelmeinek apró jelzései, kivetítései felejthetetle­nek. (Az a könnyed, belátó fintora, halvány moso­lya, amellyel szinte bocsánatkérő udvariassággal nyugtázza, hogy megértette: halnia kell — magas rendű művészi remeklés.) A szerző kívánta jellemeket hűséggel szolgálta Juhász Jácint (Arkhaleosz király), Csűrös Karola és Győri Franciska (a két feleség), Márton András (Arisztophanész, amelyet fölváltva játszik Szék­helyi Józseffel). Ezúttal is sok egyéni színnel ru­házta föl szerepét (Polüphémosz) Némethy Ferenc igen kulturált játéka. Az Utódként Dunai Tamás szép szövegmondással vezette a „nyomozást”. Vadászat az erdészházban Akár egy kabaré színpadon is megállná a helyét ez az egyfelvonásos, amelyet a szerző (vagy a szín­ház?) burleszknek titulált, így jelezve a szokottnál harsányabb bohózatot. Merthiszen a cselekmény valóban kabarészerű: egy férfi (ez esetben ideg- gyógyász) 14 évi hűséges házasság után egy erdész­házban találkozik fiatal, mindenre kész színésznő ismerősével. Ámde közben eltűnik az erdész dupla­csövű puskája, s így rettegés telepszik a találka színhelyére, gondolván: a bosszúálló feleség vitte el azt. S ami utána történik, az sem kevésbé mu­latságos, és fordulatoknak sincsen híjával. Mondom: akár kabarészínpadon is megállná a helyét ez a cselekmény... Csakhogy mindezt igényes szerző írta, aki nem elégszik meg ilyen egyszerű mulattatással. Ügy mu­lattat, könnyedén és elegánsan, hogy közben valós jellemeket rajzol, de méginkább társadalmi bírála­tot. Túlságosan komolykodónak hangzana, ha azt írnám: a kispolgár lélektanát, magatartását vizsgál­ja, elemzi egy adott szituációban, amikor — hogy úgy mondjuk — nem babra megy a játék. Mert­hiszen a darab egy pontján valóban reális életve­szélyről van szó. Ilyenkor az emberek ritkán ala­koskodnak, ilyenkor a valódi énjük bújik elő. Ilyen­kor derül ki, hogy mit vállaltak, vállalnak életük folyamán, s mérlegre kerül sokminden — érzelem, egyenesség, bátorság, önfeláldozás —, melyeket Gyárfás mind sorra meg is céloz. Akárcsak darab­ja harmadik hőse, aki a duplacsövűvel megcéloz­za az alkalmi párocskát S mégiscsak leírom, amire a bevezetőben utal­tam: Gyárfás nem süti el azt a bizonyos második csövet, nem ereszti ki a második golyót. Dehiszen nincs is második golyó, elvégre — burleszket ját­szanak. S így még jó is, hogy a szerző nem kezd valamiféle moralizálásba, ami nem lenne helyén­való. Hagyja, hogy miután jól kinevetgélte magát a néző, hadd gondolkodjék ő maga. Nem a házas­ságról, hűségről, oly sok drámai játék tragikus vagy bohózati tárgyáról, hanem valami többről. Arról, hogy mennyit és mit tudunk vállalni önmagunk­ból. önfeledt mókázással, sok apró ötlettel, színnel játszotta a szerelmespárt Sztankay István és Piros Ildikó, a rejtélyes harmadikat (a Drapp) pedig Paudits Béla személyesítette meg. Pergő, nagyon friss és a rejtett lehetőségeket is jól kihasználó rendezés Lengyel György munkája. Ö mindkét darab színre állítója. Makai Péternek, a játék lényegére összpontosító díszletei között. Lőkös Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom