Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-24 / 226. szám
A mag apoteózlsa A fotomontázs a jövőt mutatja. Ilyen lesz az egyetem aulája, ha a helyére kerül A mag apoteózisa. Amerigo Tot bronzfala a gödöllői egyetemen- Beszélgetés a mesterrel mészetes közvetlenségével beszél Amerigo Tot magról, Gödöllőiről, Zsámbékről, művészetről Látszatra improvizál, pedig most is alkot. Nem szobrot, hanem a művészet céljáról, a magyar alkotógéniusz évezredet átívelő folyamatáról elmélkedik. Igazságot sűrít önmagának és a világnak: Olyan Zsámbék, mint egy görög torzó. így szebb a maga fenséges romjaiban, mintha minden fala állna. Ez is mag, mint minden, ez is rügy, mint Gödöllő, ez is csíra. Már kész a barázda, szántott a föld, vetni kell Zsámbékon, Gödöllőn, mindenütt a világon. Az élet, a kultúra magjai legyenek megbecsültek, gondozzuk azokat. Legyen irány; ne verje fel a gyom azt, ami már létezik; gyarapítsuk. A biblia magjai az írás szerint többnyire rossz, használhatatlan talajba kerültek. Most valami egészen nagy dolog folytatódik, ami már régen elkezdődött. Mi szocializmusnak nevezzük ezt az új földet, jó földnek, melyből minden jó mag kihajt. LOSONCI MIKLÓS Amerigo Tot, századunk magyar szobrászaidnak Rómában élő, európai jelentőségű alakja egyre gyakoribb vendég itthon. Mindig hoz valamit 1969 óta, minden újabb látogatása esemény. Nemrég szülőfalujának, ' a Bakony lábánál elterülő Fehérvár- csurgónak adományozta Madonnáját. Az. alig kétezer lelket számláló helység ezentúl nemcsak a Károlyikastélyról, erdőgazdaságról, üvegho- mok-toányászatáról, hanem Amerigo Tot mesterművéről is híres lesz. Most szeptemberben egész kollekcióval tisztelte meg Pécs városát, mely Csontváry, Vasarely és a XX. század más jelentős mestereinek gyűjteményével lassan a kontinens egyik új muzeális központjává lép élőt Amerigo Tot ezt a közös kincset gyarapította. Elmondhatjuk azt is, hogy közvéleményünk örömmel fogadta a patriotizmus e nemes főhajtását, budapesti, tihanyi kiállításának katalógusa elfogyott, s nem kapható a művészetét reprezentáló album sem. A mester az elmúlt napokban Gödöllőre látogatott. Nem először, s nem utoljára. Alkotó céllal érkezett az Agrártudományi Egyetemre, ahol dr. Cselőtei László rektorral tárgyalt egy régóta tervezett murális mű közeli megvalósításáról. A befogadó és az alkotó Az utóbbi évtizedben jelentős volt az előrelépés mezőgazdasági oktatási intézményeink környezetesztétikájában. E folyamatban élenjár a gödöllői egyetem, mely teret biztosított egy bizonyos gondolati, szemléleti egységen belül Borics Pál Antal Károly, Pátzay Pál szobrainak, Doma- novszky Endre, Fajó János mozaikjának és Kiss István Kalászt jelképező köztéri plasztikájának. E művek emberek, állatok, növények életét idézik, a kölcsönhatásokat, a bőség színekben és formákban megnyilvánuló társulásait. Amerigo Tot 1981-ben felavatandó alkotása nemcsak a Zöldy Emil tervezte épület aulájának szobrászi monumentalitását jelenti majd, hanem összegzi a közeli környezet képzőművészeti alkotásainak ható energiáit Hosszú utat tett meg Tóth Imre, művésznevén Amerigo Tot míg e válóban grandiózus gödöllői tervig eljutott. 1909-ben született. Medgyes- sy, Maillol és a Bauhaus eszményei határozták meg fejlődését, 1930 és 1933 között a drezdai baloldali művészcsoporthoz, Otto Dix köréhez tartozott. Már ekkor és ezentúl mindig a szilárd nemzetköziség elvisége határozza meg emberi és szobrászi magatartását. A második világháború előtt érkezett Rómába, majd olasz, jugoszláv partizánként harcolt a fasizmus ellen. Helytállása művekben folytatódott Elismerő siker kísérte a római Termini pályaudvar frízét, melyet 1953-ban komponált, s pompás mű a Cassa del Mezzogior- no bronzkapuja is. A világon mindenütt ismerik; elválaszolt megejtő őszinteséggel, közvetlenül. Érlelt, érett ars poeticáját fogalmazta meg: Szerintem a mag az élet kezdete. Ös szimbólum. Amikor az anya legszebben akar szólni gyermekéről, így szól: a magzatom. Mag nélkül nincs élet Ha valakit meg akartak régebben bélyegezni, azt mondták: magtalan. A magot én nem fizikai értelemben elemzem. A mag a gondolat, a cselekvés, a mag maga az ember. Amikor a gödöllői művet terveztem, nem bélyeget akartam ragasztani egy borítékra, hanem meg akartam címezni. Aki a tervet nézi, szemléli, tárgyilagos szolidaritással állapíthatja meg, hogy ez a címzés maradéktalanul sikerült a Holnap állandó névjegyévé lombosodik itt hamarosan Gödöllőn, s ezzel eljut a messze térbe és időbe. Már szántott a föld Beszüremkednek az esti fények a Hotel Intercontinental hatodik emeletére, ahol a megőrzött ifjúság terismerik művészetét, erről tanúskodik több amerikai kiállítása és az 1962-es velencei biennálé önálló Amerigo Tot-kollekciója is. Részese annak, hogy korunk szobrászata nagy méretekre hangolódva találja meg az együttműködést az építészettel Amerigo Tot gödöllői bronzfalának hamarosan kivitelezésre kerülő tervét nem nevezném domborműnek, mivel nem fríz, hanem az egész belső homlokzatot betöltő plasztika, mely a maga tizenháromszor tizenegy méteres monumentalitásával a legnagyobb az egész világon. Ami" lényeges; nem réz, hanem bronz. Nemcsak a mű, hanem anyaga is maradandó. All, míg az épület. Ha Ghiberti firenzei és Manzu római bronzkapujára gondolunk, akkor Amerigo Tot gödöllői alkotásának reneszánsz és modern forrásait találjuk meg bennük. Amerigo Tot azonban megnöveli a méretet és árnyalja az eszközöket, kisebb részben ábrázoló, melyhez egész jelkép- rendszer társul így születik meg. A mag apoteózisa, már a mi életünk liturgiája. Ady mag-önmagáról beszél Mag hó alatt című versében, s Amerigo Tot sem a szó mezőgazdasági értelmében elemzi a magot Nyolc éve készítette él a Nagy Mag első gipszvázlatát, s az eltelt évek alatt az idő és a szobor is megért arra, hogy tervezett helyére, Gödöllőre kerüljön. A terv; grandiózus. A szobrász mondandója Az alkotó a rá annyira jellemző lendülettel és vehemens vonalvezetéssel szerkeszti a rücskös, rendkívül dinamikus felületet A megszólító erejű offenzív forma már az első pillanatban komoly benyomásokat kelt. Azonnal felfogja szemünk, értelmünk; mi vagyunk a mű címzettjei. A mag szobrászi ábrázolásának problémája élénken foglalkoztatja korunk művészeit, elég, ha a spanyol Serrano, a svájci Frédi Thal- mann, a japán Kohe Nogami, továbbá Ramón Molina, Farkas Ádám és Kovács Ferenc kezdeményezéseire gondolunk. A művész esetében másról van szó, ö a mag belső feszültségének, csöndes robbanásainak szobrászi állandóját találja meg, a magban láthatóra teszi a természet alapegységét és a történelem lüktető fejlődését. Amerigo Tot plasztikailag megfogalmazott magja a héj repedésében elementáris energiákat láttat E szobrászi gondolat első alapműve Medgyessy Ferenc Magvetője, a végleges forma Tot Mag-jelképe. Az örök jelen idő, a létezés sértetlen jogfolytonossága, mely feltartóztathatatlan termő áradás. Sűrítmény, az örök kezdet. Tot nem köti meg képzeletünket. A Föld panorámikus látványa is feltör e szobrászi magdetonációban, de kitörő vulkánnak, kráteres tájnak, születő életnek is definiálhatjuk; nem követünk él az értelmezésben hibát éppen a mű nyitottságából adódóan, mely közreműködő társnak kéri föl az ember, minden néző asszociációs gondolatait Nem bélyeg - címzés Amerigo Tot szobrászi lag jelenített szimbóluma támadó mag, erdővé gyűjtődik. Ady sorát testesíti: Az Élet él és élni akar, millió gyökerű. Kérdésemre a mester készséggel A mester és dr. Cselőtei László akadémikus, az egyetem rektora. a kockaköveken, azt rakta le két kezével, tízezer darabot a helyi párttitkár, Bakonyi Ferenc. „Olyan munka volt, amit itt érzek a derekamban ma is. De öröm ma végigmenni az utcán. Csak az a sok értetlenkedés ne lett volna! Igaz, volt, aki beállt segíteni, ha nem munkával, vízzel, étellel vagy jó szóval. De voltak olyanok, is, akik kettőkor mellettünk mentek el a kocsmába, megnevetgéltek, s ott jöttek vissza, egymást támogatva, este kilenckor. Tudja, ha a doktor nem ilyen lelkes, akkor én néha már abbahagytam volna. De úgy van az: a Pista tüze nem hagyott bennünket nyugodni.’’ Két év munkája A Népfront-útra már csak az aszfalt hiányzik, azt intézni rohan el válamerre Móczár István, magával cipelve Bakonyi Ferencet is. Ügy jönnek vissza két óra múlva, hogy ha tudna, habot verne a Lada oldala. Száznegyvenig néztem az órát — rebegi Bakonyi —, két óra alatt kétszer jártuk be a járást, öreg ember vagyok én már...” Móczár doktorral madarat lehetne fogatni: sínen van a dolog, jönnek az aszfaltozok, jövő héten véget ér két év munkája. Az orvos leül, kortyol a sörből, úgy mondja végtelen őszinteséggel: „Most boldog vagyok.’’ major Árvácska Egy titnyi boldogság MUNKÁK ÉS MINDENNAPOK öreg embernek gondoltam dr. Móczár Istvánt. Afféle semmi-gondja-nincs, ráérősnek; az ilyenről tudtam föltételezni, hogy jobb dolga nem lévén egy közösség gondját veszi naponta a vállára. Nem a doktor, az én okoskodásom bizonyult öregesnek. Még, jó, hogy Jánossy Pál Maglód egykori népfrontelnöke fölmentett szavával: „Nem minden fiatal hajlandó a közösségért dolgozni. Az meg, hogy valaki kora ellenére ilyen lelkesedéssel, tűzzel álljon egy ügy mellé, ritka dolog.” Móczár István tiltakozik, „öreg vagyok én — azt mondja. — Nézze meg, sokszor már remeg a kezem.’’ Mutatja, tényleg remeg. De ettől még fiatal ember: nem is a harminchat év; figyelő szeme, sebes szava, újkereső gondolkodása teszi azzá. „öt éve kerültem Maglódra, s akkor nem gondoltam, hogy a Viharsaroknál sötétebb zugot találok a fővárostól két kilométerre. Az út volt a legnagyobb gond: ha egy traktor betévedt ide, két másiknak kellett kihúznia; elakadt a sárban a mentő. Haltak meg Maglódon az út miatt. Én gyógyítani jöttem ide, de ahhoz, hogy dolgozhassak, úgy láttam, magamnak kell megteremteni a feltételeket.” tányérok, korsók, van köztük há. romszáz éves is, múzeum ígért jó pénzt érte. Két régészeti tabló; kövek, csontok, fogak gondos rendbe szedve. „Valamikor antropológus akartam lenni, ennyi maradt belőle: néha ásogatok. Dehát kevés jut rá, minden időt elvisz az útépítés. Néha reggel nyakamba veszem az országot, hányszor jártuk meg a járást, a megyét, még Sopront is!, estébe telik, hogy hazaérek. Feleségem ilyenkor megkérdezi: maga kicsoda? S néha úgy érzem, jogos a vád. ja.” A Népfront-út Maga kicsoda? Rendelési időben vagyunk, úgy beszélgetünk, két vizsgálat között. Néha beteg érkezik, a doktor nem szabódik. „Mennem kell” — azt mondja, s idő múltán, ahol abbahagytuk, ott folytatjuk tovább. „Ez az, amiből nem adhatok le, a gyógyítás. A társadalmi munka nem mehet a munka rovására, mert lennének, akik fölhasználnák ellenem. Meg aztán... Én egész életemben cipelni akarom a táskát. Ezt választottam, ez a hivatásom.” Amíg odavan, az orvos dolgozó- szobáját nézegetem: körben a falon Dr. Móczáráé tanárnővel most is csak futólag találkozunk. „Ott mentél el mellettem...” — mondja férjének. Hangjában nincs harag, inkább beletörődés. A doktornak ma is sok dolga akadt. Rendelés után a faluba hajtott, ott vitatkozott egy ház árán. A tanács vetett rá szemet, de az asszony drágán számítja; a vb-titkár kérte a népfrontelnököt, jönne segítségnek az alkuhoz. Móczár doktor nem dohányzik, a házban járkálva most cigarettát kér. „Micsoda otthont lehetne itt csinálni. Gondolja el, megoldanánk n. község ezer öregjének a gondját!” A háztól az útépítéshez megyünk. Móczár István útközben parányi tu. jákat, fenyőket, jegenyéket mutat: „Ezt is mi ültettük. Kopár község a miénk, igaz, volt itt valaha egy je- genyés, csodájára jártak Pestről is, de a józan ész fölött győzött valami mis érdek, hát kivágták a fákat. Tavaly elhatároztuk a község parkosítását. Megkerestük a dán- szenmiklósi téeszt, diákmunkáért ők adták a fákat.” Ott megyünk már végig, a Nép- front-úton. „Tudja, néhányan azt mondják, hogy a Móczár utcája, hát ez nagyon tud fájni. Kinek építettük volna mi ezt az utat, ha nem a községnek?” A Lada még-megugrik
