Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-24 / 226. szám

6 1978. SZEPTEMBER 24., VASÄRNAP Számitógépes tejellátás Számítógép segíti a főváros tejellátását. Naponta kilenc­venöt-száztíz vagon Pest me­gyéből beérkező tejet és tej­terméket szállítanak ki a bu­dapesti kereskedelem üzlet­hálózatába. A boltok árumeg­rendeléseinek adatfeldolgozá­sát, a kiszállítás rendszerezé­sét, az elszámolási munkákat egy R 20-as számítógép segít­ségével oldja meg a Budapes­ti Tejipari Vállalat. A zebegényi éjszakai vám Vagonfosztogatók, akik nem értékesítették az árut A kincstári MÁV-os humor szerint mozdonyfüttyre a vasutasok házai maguktól megindulnak. Az önironikus poén rideg tényékké válása időnként nem múlik néhány sötétkék egyenruháson ... Egy 28 éves forgalmista kevésbé szellemesen, ámde sokat sej­tető szerénységgel a bíróság előtt így nyilatkozott: — A vasútnál aziért jó dolgozni, mert mindig csurran-cseppen .valami. S a prózai hitvallást három esztendő históriája igazolta. A forgalmista: Legény László, Zebegény egykori tárcsása és Járik László, a volt váltóke­zelő 1974-től 1977-ig sarcolta kitartó szívóssággal a vagono­kat. A forgalmista pótkerekei A zebegényi vámot csendes éjszakai órákon az állomáson veszteglő román, bolgár és csehszlovák tehervonatokról szedte a két vasutas. Első vál­lalkozásaik során ponyvákat, trikókat, olajbányász bakan­csokat emeltek el, majd plüss és műbőr végek kerültek Já­rókáknak, a sínektől csupán •néhány méterre fekvő házá­ba. A bázisról a forgalmista dzsipjén hordta haza jussát, s épp az autó adta a következő lopásokhoz az ötletet. A jár­műhöz Járik asszisztáfásával tizenegy, majd szólóban még négy pótkereket szedett össze a 28 éves férfi. A közös fosz­togatásokon kívül ugyanis mindketten magánakciókat is végrehajtottak, s egyedül a váltókezelő 45 farmerdzsekivel és 35 farmernadrággal dézs­málta meg a vagonokat. lopes a lopásért? A kommersz tolvajiá sokhoz képest a zebegényi lopások •utórezgése azonban meglehe­tősen különös volt. A két fér­fi furcsa módon csupán ott­hon órizte-rejtegette a hol­mikat, de szinte egyetlen tár­gyat sem értékesítettek. Né­hány üveg boron, pár doboz cigarettán és persze a kereke­ken kívül a cókmók túlnyomó többségét — a villanymotoro­kat, csempéket, szerszámoslá­dát, valamint a korábban már felsorolt holmikat — évek után is majdhogynem érintet­lenül találta meg a rendőrség. A házkutatáson a nyomozók a 150 ezer forintos zsákmány­ból 132 ezer forint értékű tár­gyat foglalhattak le. — Nem a sors kényszert tett a bűncselekményre, voltakép­pen nem is kellettek volna a holmik — vallotta például a bíróságon a mohóbb Járik. S valóban mintha a hosszú szé­ria csak lopás a lopásért lett volna... Mert a büntetlen előéletű Legényék voltakép­pen egy bűnbeejtő csábítás­nak voltak képtelenek ellen­állni — noha ez nem ment­heti. csak részben magyarázza a visszaéléssorozatot. Dézsmajegyzókönyvek Már tavaly a ceglédi sza­lámitolvaj vasutasok bűnpe­rében is kiderült, hogy a te­hervonatok átadása-átvétele legfeljebb csak formális az állomásokon és pályaudvaro­kon. Az alföldi város 18 MÁV- dolgözója ezért nem bukott le egy éven át, pedig ők megle­hetősen feltűnő módon: a plombák feltörésével foszto­gatták a szerelvényeket. A ze­begényi vasutasok viszont csak nagy ritkán nyúltak ale­pecsételt kocsikhoz. Legény és Járiik a sok ezres értékeiket nyitott ajtóval (!) szállító va­gonok csábításának voltak képtelenek ellenállni. — Nem szívesen jelentettük a zárhiányos kocsikat, mert hosszadalmas tortúrával jár a vizsgálat — mondta a tárgya­láson Legény László. És nem­csak Zebegényben, hanem más, állomásokon is úgy tettek, mintha nem vennék észre a rosszul csukódó ajtókat. Én több éves szolgálatom során soha sem jelentettem ilyes­mit, de főnökeim ugyanúgy szándékosan nem vették ész­re a hiányt. Korábbi állomás­helyemről tudom, hogy mi­lyen hatalmas összegek sze­repelnek a vasúti dézsmajegy- zőkönyvekben, és a hiányt legtöbbször semmiféle felelős- ségrevonás nem követi. A zebegényi forgalmista nem csupán önmaga mentsé­gére áztatta el a vasutat. Egy másik MÁV-os, a sturovói ha­tárállomás vonatátvevőjének tanúvallomása igazolta Le­gényt: — Rendkívül sűrűn fordul elő, hogy a tehervago­nok nyitott ajtóval érkeznek Sturovóba. Jelzés erről még a határ előtti legutolsó állomá­sokról sem érkezik, pedig ez •kötelessége lenne minden vas­utasnak ... A végkifejlet A zebegényi per, amely újabb kórisméjét mutatta meg a vagonfosztogatásos bűncselekményeiknek, a na­pokban fejeződött be a me­gyei bíróságon. A nyitott ko­csikat dézsmáló Legény Lász­lót 2 és fél évi, beosztottját, az 53 éves Járik Lászlót pe­dig 2 éri. börtönbüntetésre ítélte a büntetőtanács. Az íbé-r let jogerős. Babus Endre MUNKAÜGYI VITÁK A besorolás feltételei Egy vidéki vállalat alkal­mazottja különböző munka­körben dolgozott, majd közös megegyezéssel gyártáság-veze- tői munkakörbe helyezték, egyidejűleg a termelésirányí­tók A/4/II. kategóriába sorol­ták. Két évvel később közöl­ték vele: a kolivktív szerződés értelmében — jelenlegi mun­kakörének érintetlenül ha­gyásával — műszaki, forgalmi és gazdasági ügyintézői C/III/ 5. kategóriába helyezték. Az intézkedés ellen a tiszt­viselő panasszal fordult a munkaügyi döntőbizottsághoz és a besorolás hatályon, kívül helyezését kérte. Arra hivat­kozott, hogy munkaköre, fel­adata nem változott, mégis vezető beosztásból ügyin­tézőibe került. A bizottság elutasította, mire pert indított. A munkaügyi bíróság a keresetnek azzal az indokolással adott helyt, hogy a besorolással a munka­adó a tisztviselőt egyoldalúan alacsonyabb munkakörbe he­lyezte, ezért eljárása a Munka Törvénykönyvével ellentétes. Az eredeti besorolás feltéte­lei nem változtak, mert az illető munka- és feladatköre az üzemvezetőivel egyenérté­kű, tehát a korábbi besorolás megfelelő volt. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvásra a Leg­felsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság döntését hatályon kí­vül helyezte és a keresetet el­utasította. A munkaügyi bíróság fi­gyelmen kívül hagyta, hogy népgazdaságunkban a besoro­lási rendszerek gyakorlati al­kalmazását, illetve a bértéte­leket és az azokba történő be­sorolás feltételeit központilag kialakított ál­talános és kötelező előírá­sok szabják meg — hangzik a határozat. — Az ágazati miniszterek az irányí­tásuk alá tartozó vállalatokra, Intézményekre stb. vonatkozó besorolási előírásokat, a bér­tételeket és az azokba történő besorolás feltételeit az általá­nos szabályok figyelembevé­telével állapítják meg, ame­lyek minden munkáltatóra kö­telezők. A gyártáság-vezetők bérté­teleiről és az azokba történő besorolás feltételeiről munka­ügyi miniszteri rendelet in­tézkedik. Eszerint a vállalati dolgozók besorolásáról és alapbéréről a múlt év január elsejétől a kollektív szerződés­ben, illetve a munkaügyi sza­bályzatban kell rendelkezni. Ennek megfelelően a fizikai és a nem fizikai dolgozók beso­rolását felül kell vizsgálni, és a rendelet előírásainak meg­felelően megállapítani — hangzik tovább a határozat. A felperes gyártáság-vezető munkaköri leírásából kitű­nik, hogy szervezetileg és szakmai irányítás szempontjá­ból közvetlenül a termelési osztályvezető alá tartozik, te­hát osztályszervezetben dol­gozik. Besorolása helytálló volt. A rendelet ugyanis a műszaki, forgalmi és árufor­galmi gazdasági ügyintézők C-kategóriájába sorolta azo­kat. akik munkájukat gazda­ságirányítás és végrehajtás, valamint ellenőrzés alatt önállóan, felelősséggel látják el. Tévedett tehát, és ezzel tör­vényt sértett a munkaügyi bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a tisztviselő beso­rolása jogellenes volt. és az illető magasabb, vezetői mun­kakörből alacsonyabb, ügyin­tézőibe került. A vállalat dol­gozója besorolását — a képe­sítés, valamint a szakmai gyakorlati idő figyelembe­vételével — a jogszabálvi rendelkezéseknek megfelelő­en helyesbítette. Ezt az eljá­rást egyébként a Munka Tör­vénykönyve is megengedi. © Hamis igazolvánnyal a Kremlben A szervezkedésre Reilly- nek könnyű volt megnyernie a Cári Tisztek Szövetségének, s a régi titkosrendőrségnek egykori tagjait, valamint egyes régi ismerőseit. A szocializ­mus minden rendű és rangú ellensége sietve nyújtott se­gédkezet az angol kémnek. Csoportjaiba tartozott Csu- berszkij gróf, hajóépítő mág­nás —i akinek cári hajóépítő vállalatánál Reilly ifjú korá­ban dolgozott —, Jugyenyics cári tábornok, Balkov kávé­háztulajdonos, Dagmara ba­lett-táncosnő, Grammatikov ügyvéd, a cári ohrana egyko­ri titkos ügynöke. Különö­sen értékes segítőtársra ta­lált Veneszlav Orlovszkijban. szintén volt ohranaügynök- ben, akinek sikerült befura­kodnia a VCSK (Összoroszor- szági Rendkívüli Bizottság) kötelékébe, s akitől hamis nyomozóigazolványt szerzett. Reilly-Massino ettől kezdve már mint Sidney Georgievics Relinszkij, a pétervári VCSK bűnügyi nyomozója is bár­mikor nyugodtan igazolhat­ta magát. Ezzel a hamis igazolvány­nyal akkor jutott be a Kreml­be — a szovjet kormány idő­közben Moszkvába költö­zött. s árnyékként követte a kém is —, amikor akart. Összeköttetést teremtett né­hány árulóval, akik a Vörös Hadsereg vezérkarának egyes titkait kezéhez juttatták. Milliók a táncosnőnél A hazaárulók persze nem Reilly mégoly vonzó egyénisé­géért cselekedtek, hanem pénzt — nem kis pénzt — vártak szolgálataik jutal­mául Az angol .titkos szol­gálat irányításával működő szervezkedes céljaira több millió rubelt rejtettek el Dag­mara balett-táncosnő laká­sán. A pénz azonban gyor­san fogyott, de Bruce Lock­hart gondoskodott arról, hogy soha ne ürüljön ki a titkos kassza. Hogy miként szerez­te? Emlékirataiban ő maga írja le: ..Számos olyan orosz (per­sze. volt tőkés, birtokos, ke­reskedő, bánkár. — A szerk.) akadt, akinek rejtett rubel­raktára volt. Ezek csak örül­tek annak, ha pénzüket egy londoni kifizetésre szóló köte­lezvény ellenében odaadhat­ták. Hogy minden gyanút el­kerüljünk, a rubeleket egy moszkvai angol cég útján gyűjtöttük össze. Ez a cég tár­gyalt az oroszokkal, határoz­ta meg az átváltási árfolya­mot, s adta át a londoni utal­ványt. Minden egyes tranzak­ciónál hivatalos garanciát adtunk, hogy az angol cég jó a Londonban kifizetendő összegre. Az összeszedett ru­beleket az amerikai főkonzu­látusra vitték, ahol azután átadták Hicksnek, aki viszont eljuttatta a megfelelő cím­zettnek”. Hicks, aki az amerikai fő­konzulátuson dolgozott — a brit titkosszolgálat tagja volt, | Reilly egyik alárendeltje. I Reilly így hát megfelelő anya­gi fedezettel folytathatta tízeiméit. És ekkor ügy látta, elérkezett a cselekvés órá­ja: a kezében összefutó össze­esküvés részvevői készek al­jas ellenforradalmi akciójuk véerehajtására. 1918. június 21-én Pétervá- rott egy szociálforradalmár terrorista meggyilkolta az Obuhov-gyár munkásevűlé- séről távozó Volodarszkij raj- tóügyi népbiztost. Két héttel később az ..előiátékot” az el­ső és utolsó felvonásnak kel­lett követnie. Színhelyül a moszkvai Nagy Színházat vá­lasztották. Itt ülésezett 1918. július 6-án az V. összoroszországi szovjet kongresszus. A pá­holyokban he1 vet foglaló szö­vetséges mesfigvelők sorá­ban Bruce Lockhart is úgy tett. mintha feszülten figyel­né a vitát. Ped'g ő az aitót fi érvelte... Izgatottan várta SHn°v George Reillv—Marét, no—Relinszkij megérkezését. És a mesterkém belépett. Am nem valami nagy maga­biztosság sugárzott sápadt ar­cáról. amikor Lockhart fülé­hez hajolt. — Kudarc — sut­togta a mesterkém az alkon- zul fülébe. — Az épület kö­rül van véve a Vörös Hadse­reg katonáival... A kongresszus folytatódik Lockhart lázasan kutatott a zsebében, kompromittáló iratok után. Reilly, sőt, egy francia ügynök, aki Lockhart mellett ült, ugyanígy csele­kedett. Az okmányokat, le­leplező feljegyzéseket apró darabokra tépték, s lenyel­ték. Közben pedig Reilly foly­tatta beszámolóját. Elmond­ta, hogy Mirbach német kö­vetet a megszervezett felke­lés tervei szerint meggyilkol­ták, s a szociálforradalmárok erre a jeladásra megbeszé­lés szerint hozzá is kezdtek a lázadáshoz. Akciójuk azon­ban elszigetelt maradt. Ter­vük, hogy a felfegyverzett szociálforradalmárok a né­met követ legyilkolása után körülvegyék a Nagy Színhá­zat. és ott letartóztassák a szovjet küldötteket, vagyis a forradalom egész vezérkarát, már csírájában megbukott. A szovjet kongresszus to­vább folytatódott. Már késő­re járt az idő, amikor a szín­padról bejelentették, hogy a Vörös Hadsereg és a VCSK levert egy puccsot, amely a szovjethatalom megdöntésé­re irányult. A kongresszus folytatódott. A külügyi népbiztosság egyik tisztviselője kisvártatva sor­ra felkereste a külföldi meg­figyelőket, s közölte velük; az utcán teljes rend uralko­dik, biztonságban elhagyhat­ják a színház épületét, visz- szatérhetnek követségeikre. Lockhart is így cselekedett. Ott tudta meg, hogy a moszk­vai puccs idején Jaroszlavl- ban Borisz Szavinkovnak, a szociálforradalmárok veze­tőjének személyes irányításá­val lezajlott puccskísérlet Is elbukott, Szavinkovnak me­nekülnie kellett, s még bol­dog lehetett, hogy sikerült el­kerülnie a letartóztatást. A taktika megfelelt A mesterkémet kellemet­lenül érintette a lázadás ku­darca. Bizonyos volt benne, hogy az teljes sikerrel jár és megdönti a szovjet kor­mányt. Annyira bízott az eredményben, hogy a puccsis­tákkal még az új kormány névsorát is kidolgozta. „Minden intézkedés meg­történt az ideiglenes kormány létesítésére” — írta később emlékirataiban, visszaemlé­kezve a puccsra. — „Kitűnő barátomat és szövetségese­met, Grammatikovot szemel­tem ki belügyminiszternek. Minden rendőri és pénzügyi ügy az ő ellenőrzése alá ke­rült volna. Csuberszkij, régi barátom és üzlettársam, aki Oroszország egyik legna­gyobb kereskedelmi vállala­tának a feje, közlekedésügyi miniszter lett volna. Jugye­nyics. Csuberszkij és Gram­matikov ideiglenes kormá­nyának az lett volna a sze­repe. hogy az ilyen forradal­mat elkerülhetetlenül követő anarchiának véget vessen.” Reilly a szociálforradal- márokat hibáztatta a csődért. Ostoba, tehetetlen népség — sem eszük, sem türelmük nincs, hogy kivárják az al­kalmas pillanatot, s valóban jól megszervezzék az előké­születeket. Tervüknek alap­gondolata viszont továbbra is tetszett az Intelligence Ser- vice-nek. Az a gondolat, hogy akkor kell felkelést kirobban­tani. amikor a legfontosabb szovjet vezetők együtt ülrek valamilyen kongresszuson, vagv^ értekezteten, ahol egv csapásra le lehet őke* fogni, megfelelt Reilly elképzelé­seinek. Két úriember Ügy tűnt, hogy az esemé­nyek kedveznek Reillynek Megkezdődött az intervenció. Augusztus 2-án, azzal az ürüggyel, hogy „megakadá­lyozzak a hadianyag német kézre jutását”, brit és fran­cia csapatok szálltak partra Arhangelszkben. Két nappa. később a britek elfoglaltál; Bakut, a kaukázusi olajköz­pontot. Néhány nap múlva angolok és franciák, majd amerikaiak léptek partra Vla- gyivosztokban. A kémfej ede- lem úgy vélte, hogy a szov­jethatalom napjai meg van­nak számlálva, hiszen Szibé­ria legnagyobb része már szovjetellenes erők kezében volt. Ukrajnában a németek által támogatott cári tábor­nok, Krasznov vezette a vé­res szovjetellenes háborút. Kijevben egy másik német­barát báb, Skoropatszkij het­man vérfürdőket és pogro­mokat rendezett, halomra gyilkolva a kommunistákat és a zsidókat. Reilly úgy vél­te, hogy egy jól szervezett, s jól időzített puccs megadja a kegyelemdöfést a szovjet­hatalomnak. A megfelelő em­bereket az új puccs számára Lockhart találta meg, ille­tőleg azok maguk jelentkez­tek az angol diplomatának álcázott kémnél. Augusztus 15-én történt, azon a napon, amikor az amerikaiak Vla­gyivosztokban partra száll­tak. Lockhart — mint emlék­irataiban megírta — a laká­sán ebédelt, amikor csönget­tek, s az inas két lett úriem­bert jelentett be. Az egyik alacsony, sápadt fiatalember, Smidhen néven mutatkozott be. Kísérője magas, jól meg­termett férfi volt, jellegze­tes arcvonásokkal, acélos te­kintettel — Berzin ezredes vagyok — nyújtotta kezét. — A Krem] lett gárdájának parancsno­ka! — Mit óhajtanak az urak? — érdeklődött Lockhart. A látogatók, mielőtt szó­ban előadták volna jövetelük célját, levelet nyújtottak át. Cromie kapitány, a pétervá­ri tengerészeti attasé Lockhart figyelmébe ajánlotta a leve­let átadó urakat, akik hasz­nos szolgálatot tehetnek a brit birodalomnak. Így hát Lockhart megfele­lő bizalommal kezdett tár­gyalni e jövevényekkel. Ber­zin ezredes közölte az an­gol alkonzullal, hogy noha a lettek támogatták a bolse­vista forradalmat, nem áll szándékukban a Poole tábor­nok vezetésével a minap Ar­hangelszkben partra szállt brit haderő ellen harcolni. Ké­szen állnak arra, hogy a bri­tekkel megegyezzenek. Lock­hart nem adott azonnal vá­laszt, hanem egy későbbi ta­lálkozót beszélt meg. Nem akart egymaga dönteni. Így hát halaszthatatlan elfoglalt­ságára hivatkozva azt kérte, hogy Berzin és társa más­nap ismét keresse fel Óvatos diplomata Grenard, a francia főkon­zul, akihez Lockhart taná­csért fordult, elővigyázatos­ságra intette angol kollégá­ját. Azt javasolta, hogy fo­gadja el az önkéntes ügynö­kök szolgálatait, de vigyáz­zon, nehogy kompromittálja magát. Ennek megfelelően Lockhart Berzin ezredest ösz- szehozta Sidney Reillyvel, aki kémtevékenységét nem dip­lomáciai beosztással álcázta, hanem hamis iratokkal, ál­név alatt élt s mint Ilyen, sokkal könnyebben * mozog­hatott, vagy éppenséggel szük­ség esetén eltűnhetett. „Két nappal később — ír­ta Lockhart — Reilly jelen­tette, hogy a tárgyalások si­mán haladnak előre; a let­teknek eszük ágában sin-s együtt elpusztulni a bolsevi­kokkal. Meglobogtatta annak a lehetőségét, hogy a mi el­utazásunk után lett segít­séggel esetleg kénes lesz el­lenforradalmat csinálni Moszk­vában.” Következik: „A BETEG ät,LAPOT A SÚLYOS”.

Next

/
Oldalképek
Tartalom