Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-20 / 222. szám

1978. SZEPTEMBER 30., SZERDA %#uiap Reklámlevél és védjegy Minősít az Országos Piackutató Intézet Huszonnégyezer család mint­egy nyolcvanezer tagjának közreműködésével végzi a vá­sárlók érdekeit szolgáló vizs­gálatait az Országos Piacku­tató Intézet. Az Intézet olyan bel- és külföldi információkkal lát­ja el az ipari vállalatokat, amelyek ma már nélkülöz­hetetlenek a gyártmányfej­lesztéshez, a termeléshez, az értékesítéshez, a jó hazai el­látáshoz és a hasznot hozó exporthoz. Évente 50—60 tanulmányt készítenek. Ezek fele a fogyasztási cik­kek, fele a termelőeszközök piaci helyzetével foglalkozik. Az intézet Interkerszolgálata havonta 1500 megbízójának ad részletes áttekintést az üze­mek, a kereskedelmi válla­latok termelőeszköz- és áru­kínálatáról. Ugyancsak rend­szeresen tájékoztatnak 500 vállalatot és szövetkezetét a szabad termelőkapacitásokról. A Kiváló áruk fórumának megszervezése óta, 11 év alatt, csaknem 4000 terméket mi­nősítettek, közülük 1835 nyer­te a KÁF-védjegy viselésé­nek jogát. A termékek cseré­lődése és önkéntes visszavo­nása miatt jelenleg mintegy 1100 kitüntetett fogyasztási cikk van forgalomban. Az intézet érdekes szolgál­tatása a reklámlevél is. Csak­nem másfél milliós hazai és külföldi címtáruk van, amely­nek alapján a teljes hazai ke­reskedelmet és ipart, ezenkívül külföldi szakembereket, ha­zánk üzleti partnereit is tá­jékoztatni tudják a termelők ajánlatairól. A magyar gyógy­szeripar megbízásából körül­belül 25 000 szovjet orvosnak évente többször küldenek szak­mai ismertetőket új gyógy­szerkészítményekről. Közvélemény kutatás alapján Nagykovácsiban Meggyőző érvek a kétkedőknek — Erre az évre egy sor na­gyobb célt tűztünk magunk elé — mondta dr. Kertai Ta­más', a nagykovácsi községi tanács elnöke. — A község­ben szerzett információkból indultunk ki. Harminc pont­ból álló kérdőívet töltettünk ki az asszonyokkal s a lá­nyokkal. A nyugdíjasokat személyesen kerestük fel ti­zenkét kérdéssel. Az év ele­jén ifjúsági parlamentet hir­dettünk meg, amelyre 500 meghívót küldtünk ki. A há­rom réteg kívánságaiból ösz- szeállt egy lista, amelyet fon­tossági sorrendben, fokozato­san veszünk tekintetbe. A vá­laszok alapján a község veze­tősége tanulmányt állított össze, amely évekre megha­tározza a programunkat. Sok­Szegkovácsok Piliscsabán Asszonyok ütik a vasat Kérges tenyerű, melegszívű asszonyokkal, lányokkal talál­koztam a minap Piliscsabán, a pomázi székhelyű Pest megyei Lakatos és Kovácsipari Szö­vetkezet úgynevezett asszony- üzemében. Huszonnyolc nő dol­gozik itt, de aki csak messziről .hallja az üllő csengő-bongó hangját, az acélos zajból férfi­munkára következtetne. Meg­emeltem a kalapácsukat is; bi­zony nem könnyebb egy kiló­nál. Nehéz munka — mondták valamennyien —. de a szövet­kezetben dolgozik a férjük, az egész család, hát ők is csinál­ják. Csatornavasakat és ács­kapcsokat készítenek, az idén már majdnem 7 millió forint értékben. Tíz gyerekkel Oláh Mártonná, az üzem nyugdíj előtt álló dolgozója, s egyiben krónikása is. Szinte minden eseményről megemlé­kezik. Versben, rigmusokban azt is megírta, hogy négy csa­lád dolgozik itt a Végső utcá­ban, az Oláhok, Morvátok. Barisok, meg tán hárman a Baloghok közül. — összetartunk, hát persze, hogy összetartunk, szegkovács volt a legtöbb ősünk. Én is kislány korom óta verem a va­sat, beleszülettünk ebbe a szakmába. Anyám is ott dol­gozott az apám mellett a mű­helyben, pedig hát gondolhat­ja, hogy a tíz gyerekkel amúgyis elég baja volt. De az idevalósi cigány soha nem csellengett. Mindig becsülettel dolgoztunk, és most is azt tesz- ezük a szövetkezetben. Három gyerekem itt dolgozik. Hat unokám közül az egyik gimná- Eiumba jár, a másik sofőrnek tanul. És megnézheti a házuk táját is... Jövőre nyugdíjba megyek, de ha portás lehetek, ahogy ígérték, akkor mara­dok. Jól érzem magam ebben a társaságban. Az egyik asszony odaperdül a mellettem álló elnök, Fülöp Béla elé. — Emlékszik rá, főnök, ho­gyan kezdtünk? Ott a sarok­ban beesett a hó, majd meg­fagytunk télen. Voltve köztünk tgy is, aki azt mondta, hogy nem csinálom? Most már van fürdőnk, öltözőnk, szerelik a központi fűtést is. Telek már van A fiatalabbaknak általában négy gyerekük van — magya­rázza Sallai Józsefné — ne­kem is. Igaz, hogy kemény ez a munka, de el kell ismernünk, hogy sokat segítenek a veze­tők. Megengedték, hogy reg­gel nyolckor kezdjünk, ami­korra a gyerekeket már elin­dítottuk az óvodába, iskolába. De bennünk is van becsület: behozzuk a lemaradást. Előfor­dult, nem is egyszer, hogy 150 százalékot teljesítettünk! Á tanács CS lakásokat épít szá­munkra. Szép, modern házak. Aki öt éve itt van, kölcsönt kap a szövetkezettől. Nem egy közülünk telket vett, építke­zik. Olyan is van, aki kocsi­val jár. Baris Mihályné viszont ber­zenkedik. — Nekünk van telkünk, épí­tenénk is, de nem fogadták el a kérvényemet, mert nem va­gyok itt öt éve. Pedig, ha meg­adnák a 10 ezer forint köl­csönt, az OTP-től is kapnánk hitelt és már az idén elkezd­hettük volna az építést. Három gyerekem van, 15-en lakunk egy szobában. A férjem négy­ezret keres, én 2100-at, no meg a családi pótlék. Törleszteni lenne miből, de az induláshoz kevés. Az elnök megígéri, megnézi, mit lehet tenni, aztán homlo­kát ráncolva hozzátette. — Nem a jóindulaton múlik, de csak annyit tudunk adni. amennyi van. Természetes, hogy elsőként a törzsgárdata- gok kapnak. Kissé félve tettem fel a kér­dést, hányán végezték el az általános iskolát, s meglepett a válasz, hogy valamennyien. Az idősebbek csak hat elemit jártak, de elvégezték a kiegé­szítőt is. Rendszeresen járnak a könyvtárba, kommunista szombatot szerveztek, melynek bevételét átutalták az általá­nos iskolának, de segítettek a takarításban, a bútorok behor- dásában is. Az idén még mun­kabrigádban dolgoznak. Oláh Mihály a brigádveízetőjük, jö­vőre szeretnék megszerezni a szocialista címet. Egymás sza­vába vágva mesélték az agg­teleki kirándulás élményeit. Csak az utazás volt borzasztó: egy helyben végigülni azt a fránya hosszú utat. Jövőre a Balatonra mennek. A ma és a közeljövő Hárman jelentkeztek közép- kólába, de 3—4 gyerek mel- ett nehéz belevágni. Horváth \ászióné mégis elkezdte, .-légy gyereke van. két kislány, két fiú. A nagyobbik fiú szak- középiskolába jár, együtt ta­nulnak az anyjával. Segítenek egymásnak. Horváthék meghívtak, néz­zük meg a lakásukat. Tetsze­tős, két szobás ház alagsorral. A fiatalasszony elnézést kért: nem várt vendéget. — A lakás mégis ragyog a tisztaságtól. A fiúknak külön szobájuk van. hogy nyugodtan tanulhassa­nak. A falon könyvespolc, tele könyvekkel. Látszik rajta, hogy nemcsak disz, forgatják is. Tv, rádió, a konyhát az alagsorba költöztették, hogy több helyük legyen. Gáztűz­helyen főzte a mama az ebé­det. közben a mosógép is duru­zsolt mellette, s a harsány szí­nekkel pompázó virágoskert fölött szél lobogtatta a fehérre mosott ruhákat, — Ma még nem minden ci­gánycsalád él igy Piliscsabán — mondta Fülöp Béla —, de ez a jövő, a közeljövő. T. Ágoston László szorosítottuk, a lakók így szembesülnek saját elképzelé­seikkel is. Szolgáltatóház - fél év alatt A községet érintő kérdések közül a legfontosabb az üzlet- hálózat felújítása. Az ócska, romos, összedőlt mozi helyén épült föl a szolgáltatóház. Februárban senki nem hitte el még Nagykovácsiban, hogy augusztus 20-ra elkészül. Az azóta eltelt másfél hónap alatt minden várakozást fe­lülmúló forgalmat bonyolított le, ez meggyőzte a kétkedő- kei is arról, hogy szükséges igényt elégített ki az intéz­mény. — Időszerű döntés, és né­hány lelkes ember munkája kellett hozzá — mondja a ta­nácselnök. A tanács másik fontos fel­adata volt, hogy az évek óta vajúdó iskolafelújítás ügyét végre sínre tegyék. A lakos­ság eléggé pesszimista ebben az ügyben. A tanács testületi ülésre hívta meg a kivitele­ző, a Budaörsi Tanács VB Költségvetési Üzemét. Az épí­tők megígérték, hogy a teljes felújítás 1980. végére befe­jeződik. A felújított épület- komplexum az óvoda és a napközi otthon helyproblé­máit is megoldja majd. Társadalmi munkában — ősz végére befejezzük a Lenin tér burkolatának fel­újítását, társadalmi munká­ban, a község lakosságának segítségével — folytatta a ta­nácselnök. A tanács a közelmúltban összehívta a nyugdíjasok par­lamentjét is. A tanácstagok azóta kötelességüknek'''' 'tart­ják, hogy rendszeresen föl­keressék az idős embereket, segítsenek megoldani a prob­lémáikat. Hamarosan befeje­ződik a művelődési ház fel­újítása, ahol berendezik az öregek napközijét. Most alakult az ifjúsági klub, amely esetenként meg­kapja a községi házasságkötő terem új épületét foglalko­zásaihoz. Nagykovácsi régi problémá­ja az ivóvízhiány. Kora ta­vasztól késő őszig súlyos gondot jelent ez, hiszen eb­ben az időszakban a hétezres lakosságú község lélekszáma gyakorlatilag húszezerre emel­kedik. Nagykovácsi nagyon szép természeti környezetben fekszik, hegyek között, túra­lehetőségekkel. A felszabadu­lás óta fokozatosan kialakult egy népes üdülőtelep — gya­korlatilag víz nélkül. Nincs megfelelő ABC-áruház — épí­tését a közeljövőben tervezik — hét végén sűrű sorokban állnak a nyaralók a kis üzlet előtt. Hiányzik egy megfele­lő nagyságú korszerű vendég­lő is, amely az egyre növek­vő idegenforgalmat el tudná látni. A kastély teraszán A festői környezetben álló egykori Tisza-kastély a tan­évben az erdészeti nevelőott­hon diákjainak ad helyet. — Nyáron, a kastély tera­szán szeretnék megrendezni jövőre először a nagykovácsi zenei napokat — teszi még hozzá Kertai Tamás. — Szín­vonalas szórakozást akarunk nyújtani a község lakóinak és a nyaralóknak. A közelmúltban augusztus 17-től 20-ig tartott a műsor­sorozat, amelyben a Heves megyei Besenyőtelek község mutatkozott be Nagykovácsi előtt. A község lakóinak egy részét onnan telepítették át egykor, a két falu vezetősége elhatározta, hogy évente köl­csönösen fesztiválműsorokat szerveznek egymás számára. Jövőre Nagykovácsi művésze­ti csoportjait látják vendégül Heves megyében. Pósa Zoltán A kórházi kámfort Klimatizálás és diagnosztizáló Egy új kórházi ágy jelen­leg egymillió forint körüli ösz- szegbe kerül, ez a tetemes költség az építésből és a bo­nyolult, drága kórházi gépé­szeti berendezésekből adó­dik. Ezekről az egészségügyi berendezésekről kezdődik ma kétnapos konferencia Egerben, az Építőipari Tudományos Egyesület rendezésében. A hazai kórházak, egész­ségügyi intézmények felsze­relésének, berendezéseinek fejlesztése az elmúlt néhány évben lendületessé Vált. A kórházi komfort megterem­tésének azonban ma is jócs­kán vannak elmaradt terü­letei. Ezekről lesz szó a most első alkalommal megrende­zésre kerülő konferencián. Sok helyen még elavult kony­hában, korszerűtlen beren­dezéssel csak nehezen tud­ják kielégíteni a követelmé­nyeket. A gondon várhatóan enyhítenek majd az új, kor­szerű konyhai berendezések, amelyeknek gyártását kezd­ték meg már a Villamos Be­rendezés és Készülék Művek­ben. Külön témakörként lesz szd a kórházi klimatizálás kérdé­séről. Különösen a műtőkben fontos a steril, tisztított; megfelelő hőfokú levegő ál­landó biztosítása. Az újabban kialakított műtőket már meg­felelő klímatechnikai beren­dezésekkel kell ellátni. Több hazai vállalat gyárt már ilyen berendezéseket, a most épü­lő dél-pesti kórházat például már ezekkel szerelik fel. A tanácskozáson néhány elő­adás azzal foglalkozik, ho­gyan lehetne a kórházi re­konstrukcióknál utólag beépí­teni a klímaberendezéseket. A kórházi ágyak jobb ki-' használására külön diagnosz­tizáló részleget kívánnak ki • alakítani, ahol a kórházi fel­vétel előtt elvégzik az alap­vető vizsgálatokat, s a kórháa csak a gyógyítást szolgálja. Az Építésügyi és az . Egész­ségügyi Minisztérium terv- pályázatot írt ki ilyen diag­nosztizáló épületek kialakí­tására; a pályázat értékelésé­re még az idén sor kerül. K ibírhatatlan ez. Még mindig nem tudok napirendre térni az ese­mény felett — mondta Fazekas, amikor lezökkent Józsa mellé. Józsa szürkés szeme ironikusan meg­villant, rajzlapjait félrehúzta, hogy he­lyet adjon gyakori vendége, az öreg Fazekas könyökének. — Milyen rendkívüli esemény történt már megint, Fazekas bácsi? — kérdezte és az érdeklődők álmohóságával füg­gesztette rá tekintetét, mint tűje hulla­tott karácsonyfára a csillogó díszt. — Milyen? Hát ami a Vulánnal tör­tént?! — Jól értettem? Vulánnal? — Igen. A szegény kis kutyámmal. Az öreg ember szemében könnyen csillan a könny, elég egy emlékfoszlány, s már kiül szeme peremére a könny, Józsa filctollával játszott, vonalakat huzigált a fehér, merített lapra, hogy ne kelljen felemelnie tekintetét. — Pihésszőrű volt, amikor hozzánk került az állatkertből. A kisebbik fiam akkor volt tízéves, vagy talán még any- nyi sem, ő táplálta hetekig: cucliztatta. Istenem, úgy szórakoztatott bennünket az a pelyhes gombóc, hogy könnyünk csurgott nevettünkben. Fürdették, fésül- gették, becézgették. A legjobb falatokat kapta. Aztán, ahogy növekedett, kezd­ték elhanyagolni. A Vulán pedig azt kí­vánta, hogy továbbra is úgy bánjanak vele, ahogy korábban. Büntetésből ki­zárták a hallba. De ezt ő akkor még nem vette zokon. Ha a család valame­lyik tagját hosszabb ideig nem látta, a viszontlátáskor olyan örömtáncot járt, hogy én majdnem sírva fakadtam ri­degségünk miatt. — A kutyák nagyon hűségesek tud­nak lenni... — vetette közbe Józska. — Ezzel akartam folytatni — bólin­tott az öreg, s intett a pincérnek, hoz­hatja a következő kisfröccsöt. — Tíz évvel ezelőtt úgy alakult, hogy nyáron nem mehettem szabadságra. Egyedül maradtam a Vulánnal. Reggel levittem sétálni, aztán rohantam dolgozni. Mun­ka után siettem haza, sétáltattam, etet­tem. Igen, és azon a nyáron trombózist ■kaptam. Pokoli volt ágyhoz kötötten egy hónapig egyedül élni. Nem enged­tem, hogy értesítsék a családomat. Megbolondultam volna, ha nincs ott a Vulán. Csak annyi időre mozdult el mellőlem, amíg a vécé kövezetén elvé­gezte a dolgát. Az a rokon, aki feljárt, s hozta nekem az ennivalót, piszkált, no meg bolondnak nézett, hogy egy korcs dögöt etetek. Nekem a megváltást je­lentette, beszéltem hozzá, kezemre haj­totta fejét, s annyi szomorúság volt a tekintetében, mint tucat irgalmasnővé- rében összesen. Később hónapokig csak róla, a Vulánról beszéltem. És talán ez volt a baj. A gyermekeiddel nem törődsz annyit, mint egy kutyával — vágták fe­jemhez az első vádat. Olajat öntöttem a tűzre: Ti akartátok, én mindig azt mondtam, kutya nem való harmadik emeleti lakásba. Akkor persze úgy szó­rakoztatott benneteket! Ugyan, az ak­kor volt. Most már csak rondít, piszkit, szaga van, szőrét hullajtja. Szaga van, igen, mint nekem, a lábamnak, a zokninak, sörös számnak. — Szóval ez a perpatvar hónapokig tartott — folytatta Fazekas egy csepp­nyi szünet után. — Védekeztem, ahogy tudtam. Egyszer egy este a vejem elvit­te sétálni a Vulánt, elengedte és elro­hant a dög, amint mondta. Bosszantott, de mit tehettem. Már csak mosolyog­tak azon, hogy újra felelevenítettem azokat a heteket, amikor egyedül vol­tam vele. És mi történt? Éjfél után vinnyogást hallottam az utcán, ö volt. Lementem, beengedtem. Kiderült: a ve­jem kivitte az újpesti rakpartra, ott­hagyta, s onnan jött vissza. Legalább öt kilométert lopakodóit házunkat keres­ve az éjszakában. A vejem többet nem állhatott meg a közelében. Ráugrott, ci­pőjét is átharapta. Ettől kezdve osztá­lyozta az embereket: csak azokat sze­rette, akik őt nem gyűlölők. Tisztességes volt, nem kétszínű. — Miért volt? — Meg kellett szabadulnunk tőle. — Hiába volt olyan hűséges? — Igen. Egyszer beadtuk a kutya­megőrzőbe. Három hétre. Amikor visz- szahozták bukfencet vetett a levegőben örömében és mindenkit lábon-arcon csókolt. A kutyagondozó ámuldozott, ilyet ő még nem látott. A feleségem is ámuldozott. A boldogság azonban csak kurta perce a szürke hétköznapoknak. Hamarosan kezdődött elölről minden. Vedlik, szaga van, némelyik vendégre úgy acsarkodik, hogy zeng a ház &z ugatásától. Sajnos, mindez igaz volt. Megpróbáltuk odaadni valakinek. De öreg kutya, vén ember kinek kell? Sen­kinek. Még akkor sem, ha korábban sok örömet szerzett, ha boldogan is éltek. Szóval el kellett vitetnem. Szipogott, kortyintott, megtörölte ve­rítékben fürdő barázdáit a homlokán. Lepedőnyi zsebkendőjének csücske sze­me szögletéből is felszippantott egy cseppnyit. — Érte jöttek. Elbújt, szűköli. Vesz­tét érezte. Mindenki behúzódott a má­sik szobába. Gyere Vulánkám, hívtam becézgetve, fincsi kolbászt kapsz. Ne­kem ugrott. Megértettem, Nem hara­gudtam rá. Érezte, tudta, a maga mód­ján, hogy elárultam, hogy a Júdása let­tem. Lerogytam a fotelba. Rettenete­sen szégyeltem magamat Rettenete­sen? Irtózatosan. Kegyetlenül. Egy pil­lanattal később hurokkal a nyakában egy pillanatig ott állt előttem, tekinte­tében a Júdás iránti szánalommal, csil­logó, könnyes szánalommal. Mert a ku­tya sírt. — Sírt? — kapta fel a fejét Józsa. — Nyüszített. Halkan. Aztán ment engedelmesen a fogdmeggel. Fazekas felhajtotta az utolsó csepp bo­rát is, aztán az asztalra dobta a tizen­két forintot. — Mondom, ment engedelmesen. Megadta magát a sorsnak. Az elkerül­hetetlennek. Én meg azóta szüntelenül látom Vulán irgalomért nem könyörgő, de szánalommal teli csillogó tekintetét Józsa megborzongott, amikor az öreg befejezte a történetet. — Fazekas bácsi, lerajzolom, ha akarja. — Nem, nem — legyintett az öreg. — Nem akarom. Csak 'még rosszabb lenne. Feltápászkodott, elcsoszogott. Megkönnyebbülten, hogy elmondhat­ta a Vulán-siratót. BÁBA MIHÁLY: \Ju ián - J irci tó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom