Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-19 / 221. szám
xMHav 1978. SZEPTEMBER 19., KEDD A tanáeslwzási fontos nemzetközi fórumnak tekinti Ma kezdődik az ENSZ-közgyűiés 33. ülésszaka New Yorkban ma kezdődik az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének 33. ülésszaka. Az idei ülésszakon, amely várhatóan decemberben fejeződik be, ismét napirendre kerül a nemzetközi - helyzet szinte valamennyi időszerű kérdése. A felszólalások, a közgyűlési viták előterében minden bizonnyal ez idén is a kelet—nyugati viszony, a közeldteleti helyzet, az afrikai problémák, valamint a fejlődő országok problémái állnak. Továbbra is napirenden szerepelnek majd a leszerelés kérdései. Mint Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára az ülésszak előtt kiadott elvi jelentésében megállapította: a világszervezet tavaszi rendkívüli leszerelési ülésszaka további feladatokat, ruházott az ENSZ-re, s szervezeti kereteket is teremtett a leszerelésért folytatandó további erőfeszítésekhez. Az előzetes napirend szerint szeptember 25-én szólal fel Vance amerikai, 26-án Gromiko szovjet külügyminiszter. Várható, hogy — az előzetes megállapodások szerint — a szovjet és az amerikai diplomácia vezetője ebben az időszakban találkozik, hogy a tervezett új SALT- egyezményről, valamint a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi helyzet más időszerű kérdéseiről tanácskozzék. Púja Frigyes magyar külügyminiszter szeptember 27- én szólal fel a közgyűlés általános vitájában. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai hétfőn délelőtt' kötetlen tanácskozásokat tartottak, majd magyar idő szerint az esti órákban ült össze a Biztonsági Tanács, hogy döntsön az ENSZ libanoni békefenntartó erői megbízatásának meghosszabbításáról. Waldheim főtitkár — az eddigieknek megfelelően — a megbízatás hat hónapra való meghosszabbítását indítványozta, egyúttal figyelmeztetett rá: az ENSZ-erők eddig nem tudtak maradéktalanul eleget tenni feladatuknak, nem sikerült helyreállítani a békét és a libanoni kormány szuverenitását. A Biztonsági Tanács hétfőn várhatóan valamilyen fajta kompromiszSzódat nyíltan lemondott az arab nemzet követeléseiről TASZSZ-kommentdr a Camp David-i szerződésről A TASZSZ szovjet hírügynökség hétfőn részletesen ismertette és kommentálta a vasárnap késő este véget ért 13 napos Camp David-i találkozó „keretmegállapodásait”. Az okmányok tartalmából világosan kitűnik — állapítja meg a kommentár —, hogy Camp Daviclben valóságos összeesküvést szőttek a közel- keleti népek és a térség békéjének érdekei ellen. Az „Egyiptom és Izrael közötti békeszerződés megkötéséről rendelkező keretmegállapodás” hangzatos című okmány, lényegében ultimátum Szadat- hoz, hogy három hónap leforgása alatt Tel Aviv feltételeinek megfelelően, kössön kü- lönmegállapodást. Az okmányból kiderül, hogy Izrael a Sí- nai-félszigeten csupán korlátozott egyiptomi szuverenitást ismer el. A szóban forgó területen tárgyalások révén jelölik majd ki az izraeli biztonsági övezeteket és az egyiptomi fegyveres erők csökkentésének övezeteit. Izrael a bé-. keszerződés aláírását követő 3—9 hónap elteltével kezdi csak meg csapatainak kivonását a Sínai-félszigetről és a csapat- kivonásokat 2—3 év múlva fejezi be. Jellemző, hogy Szadat beleegyezett ebbe a feltételbe, jóllehet, mint Begin a találkozó után ismételten aláhúzta — „Tel Aviv nem hajlandó eleget tenni Szadat ama követelésének, hogy számolja fel az izraeli településeket a Sínai- félszigeten.” A „közel-keleti béke keret- megáílapodása” elnevezésű okmány tekintetében az a helyzet, hogy Szadat nyíltan lemondott az arab nemzet követeléseiről, elárulta a Palesztinái arab nép ügyét, s teljesen behódolt Tel A vívnak és Washingtonnak. Szadat beleegyezett az izraeli katonai jelenlétbe a nyugati parton és a Gaza-öve- zetben. Lényegében azt a 26 pontos tervet hagyta jóvá, amelyet Begin fél évvel ezelőtt az iszmailiai találkozón javasolt, és amelyet akkor Szadat elutasított, mint annexiós tervet. Az okmány ködös ígéreteket tartalmaz arra vonatkozólag, hogy a tényleges izraeli megszállás ötéves „átmeneti” időszaka után erősen korlátozott autonómiát adnának a megszállt területeken élő palesztinoknak. Ennek a tervnek elfogadása Szadat által, szöges ellentétben áll a palesztinai arab nép ama követelésével, hogy létrehozhassa saját államát. Az okmány 'egyébként egyetlen szóval sem említi a Palesztinai Felszabadítás! Szervezetet, amelyet az arab csúcstalálkozók a palesztinok egyetlen törvényes képviselőjének ismertek eL A nyugati part és a Gaza- övezet leendő státusával ösz- szefüggő tárgyalásokba a Camp David-i összeesküvés résztvevői be akarják vonni Jordániát és a „mérsékelt p alesz tinaiakat”. Kártyavárként omlott össze a nyugati propaganda minden erőfeszítése, hogy az amerikai ihletésű Camp David-i összeesküvést valamiféle átfogó rendezésre irányuló komoly kísérletként tüntesse feL * Mint a. The New York Times sajtószolgálata hétfőn megállapította, a tanácskozás tulajdonképpen kétségbeesett kísérlet volt, hogy elkerüljék a kudarcot. Nyilvánvaló, hogy az alku Szadat rovására jött létre, ami még jobban aláhúzza az egyiptomi kormányzat kapituláns irányvonalát. Mindezt még az a körülmény is alátámasztja, hogy — az ABC jelentése szerint — Kamel külügyminiszter nem volt jelen az okmányok aláírásánál. Az Egyesült Államok közel- keleti katonai jelenlétének ki- szélesítésére irányuló nyilvánvaló törekvéseket, a dokumentumokban az izraeli biztonság szavatolására hivatott „nemzetközi erők” felhasználásáról szóló szakaszok hivatottak leplezni. Ugyanakkor viszont az okmányok még csak említést sem tesznek, az izraeli agresszió áldozatairól. szummal meghosszabbítja az ENSZ-erők madátumát. Andrej Gromiko szovjet külügyminiszter, vasárnap küldöttség élén New Yorkba érkezett. A repülőtéren adott nyilatkozatában hangoztatta: Az ENSZ-közgyűlés XXXIII. ülésszakára New Yorkba érkezett szovjet delegáció, a tanácskozást fontos nemzetközi fórumnak tartja, amely előtt a béke megszilárdításának sürgető feladata áll. Az ENSZ feladatairól szólva a szovjet külügyminiszter rámutatott, hogy a közgyűlés által elfogadott határozatokat gyakorlati lépéseknek kell követniük. A Szovjetunió számára nem létezik egyetlen olyan fegyverfajta sem, amelyet ne lenne hajlandó kölcsönös alapon korlátozni. Bízunk benne, hogy ez irányú javaslataink az ENSZ-közgyűlés megértésével és támogatásával találkoznak — mondotta. Gromiko végezetül közöl te: a szovjet küldöttség ott- tartózkodása során tanácskozásokat folytat az újabb SALT- megállapodás .megkötését hátráltató vitás kérdésekről is. Tudor Zsivkov Eécsbs érkezeit Dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök meghívására hétfőn négynapos hivatalos látogatásra Ausztriába érkezett Todor Zsivkov. a Bol gár Népköztársaság Államtanácsának elnöke, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Todor Zsivkov Kirchschläger osztrák szövetségi elnök 1976. évi bulgáriai látogatását viszonozza. Lemn-rendet kap Baku Leonyid Brezsnyev adja át a kitüntetést Leonyid Brezsnyev hétfőn Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba utazott, s ott részt vesz a városnak adományozott „Le- nin-rend” átnyújtásával kapcsolatos ünnepségeken. Púja Frigyes Norvégiában Megkezdődtek a külügyminiszteri tárgyalások Púja Frigyes külügyminiszter Knut Frydenlund norvég külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Norvégiába utazott. Megérkezésekor a magyar és norvég nemzeti zászlókkal fellobogózott oslói repülőtéren a norvég diplomácia irányítója és a vezetése alatt álló miniszfl két űrhajós Karnyújtásnyira az új világrekordtól Pihenőnapot kapott hétfőre Vlagyimir Kovaljonok és Alek- szandr Ivancsenkov, a Szal- jut—6 két űrhajósa. Eredetileg szombaton lett volna pihenőjük, ez azonban saját kérésükre elmaradt: az űrhajósok részt akartak venni a holdfogyatkozás megfigyelésében. Munkájuk eredményes volt, a vizuális megfigyelésen kívül igen sok fényképfelvételt is készítettek, s tevékenységüket össze tudták hangolni azokkal a szovjet obszervatóriumokkal, amelyeket az ország jelentős részét borító felhőtakaró nem gátolt meg a holdfogyatkozás vizsgálatában, Kovaljonok és Ivancsenkov egyébként kedden este eléri Romanyenko és Grecsko időtartamrekordját, a világűrben töltött 96 napot. Egyelőre nincs szó arról, hogy gyorsan visszatérjenek a földre. Bár a visszatérés után az alkalmazkodás a földi viszonyokhoz hosszabb időt vesz igénybe. Ezen az alkalmazkodáson azonban az űrutazás időtartamának további kisebb növelése nem változtat lényegesen. A szovjet tudósok mindenesetre a fokozatosság hívei és az eddigihez kéSzolidaritás az arab és afrikai népekkel Általános nyilatkozatot fogadott el az Addisz Abeba-i konferencia Vasárnap fontos határozatok és egyéb dokumentumok egyhangú elfogadásával befejezte munkáját az Addisz Abeba-i konferencia. A nemzetközi szolidaritási konferencia resztvevői „általános nyilatkozatot” fogadtak el. A haladó pártokat és szervezeteket képviselő 350 küldött az afrikai kontinensen rendezett eddigi legnagyobb szolidaritási találkozó, legfontosabb dokumentumában megerősítették az arab és az afrikai népek harcával vállalt szolidaritásukat. Romesh Chandra, a Békevilágtanács főtitkára zárszavában hangsúlyozta: az értekezlet mérföldkőnek tekinthető a haladó erők egysége megerősítésének útján és az elért eredmények messze meghaladják a várakozásokat. ★ A Vaszilij Kuznyecov, vezetésével Etiópiában tartózkodó szovjet párt és állami külIrdni földrengés: Negyven teljesen megsemmisüli Legalább tizenötezer halálos áldozata van az Irán észak- nyugati részében pusztított elemi erejű földrengésnek — jelentették ki vasárnap a súlyos károkat szenvedett Tabas város egészségügyi megbízottai. A tizenháromezer lakosú városban mindössze kétezren élték túl a természeti csapást. A Pana iráni hírügynökség szerint a Tabas környéki települések közül negyven, a földdel vált egyenlővé, hatvan pedig súlyos károkat szenvedett. Katonai repülőgépekről élelmiszereket és más közszükségleti javakat dobnak a fedél nélkül maradtak tízezreinek megsegítésére. Irán északnyugati részén szünetel a víz- és / áramszolgáltatás, a katasztrófa sújtotta térség és a külvilág között a telefon- és távíróösszeköttetés megszakadt. A mentőosztagok vezetői hangoztatták, hogy az északnyugat-iráni pusztítás olyan méretű, hogy egyenlőre csak hozzávetőlegesen lehet felbecsülni a halálos áldozatok számát. döttség tagjai vasárnap folytatták tárgyalásaikat az etió- piai delegációval. A kétoldalú kapcsolatok területéről folytatott véleménycserén túl- I menően áttekintették néhány időszerű nemzetközi kérdést is. ' pest nem kívánják túlzottan megnövelni az űrhajósok útjának időtartamát. Kekkonen hazautazott XJrho Kekkonen Petroza- dovszkból vasárnap hazautazott Helsinkibe. A finn köztársasági elnök a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a szovjet kormány meghívására nem hivatalos baráti látogatást tett a Szovjetunióban. A finn államfőt Alekszej Koszigin búcsúztatta. tórium számos magas rangú tisztségviselője köszöntötte Púja Frigyest. A magyar külügyminisztert hétfőn délben — egy órával Ctelóba érkezése után — fogadta V. Olaf norvég király. Az oslói külügyminisztérium épületében 14 órakor megkezdődtek Púja Frigyes és Knut Frydenlund tárgyalásai. A magyar és a norvég külügyminiszter időszerű nemzetközi kérdésekről cserélt véleményt. A kétórás tárgyaláson kölcsönösen kifejtették álláspontjukat a nemzetközi válsággócokról, a kelet—nyugati kapcsolatokról, az enyhülés útjába álló akadályokról, a leszerelési folyamat továbbvitelének szükségességéről. A norvég külügyminiszterrel tartott tárgyalása után Púja Frigyes, Ódvar Nordli miniszterelnököt kereste fel hivatalában. A magyar diplomácia irányítója és a norvég kormányfő szívélyes, nyílt légkörben tekintette át a két ország kedvezően alakuló kapcsolatait. Knut Frydenlund norvég külügyminiszter hétfőn este vacsorát adott a magyar külügyminiszter tiszteletére. A vacsorán pohárköszöntőt mondott Frydenlund és Púja Fri-: gyes. Enrica Berlinguer: Az olasz kommunisták hűek a lenini eszmékhez L’Unita-ünnepség Genovában Genovában, a nagy olasz kikötővárosban vasárnap este nagygyűléssel véget ért a L’Unita-fesztivál, az Olasz Kommunista Párt kéthetes ünnepe. Enrico Berlinguer főtitkár beszédét közel félmillióan hallgatták meg. A díszemelvényen hatvan külföldi delegáció foglalt helyet, köztük az MSZMP és a Népszabadság küldöttsége, amelyet Grósz Károly, a Központi Bizottság osztályvezetője és Vértes Imre főszerkesztő-helyettes vezetett. Berlinguer visszautasította azokat a követeléseket, amelyek arra irányulnak, hogy eltántorítsák az olasz kommunista pártot a lenini iránytól. Hallgatósága különösen nagy tapssal nyugtázta azt a kijelentést, amely szerint az Olasz KP nem enged a szovjetéilenességnek. Azzal együtt sem, hogy másképpen képzeli el a szocializmus építését Itáliában, mint ahogyan az a Szovjetunióban történt. Sohasem fogjuk megtagadni a Nagy Októbert, amely új korszakol . nyitott az emberiség történetében — szögezte le. „A szocializmus olasz útjáról” szólva Berlinguer azt mondta, hogy olyan utat képzelnek el, amely eltér mind a szocializmus eddigi útjaitól, mind a nyugat-európai szociáldemokrata kormányformáktól. Az ifjúsággal kapcsolatban azt mondta, hogy annak lázongása a forradalmiság előfeltétele lehet, ha nem a munka elleni egyéni vagy cso- portlázadozásban nyilvánul meg, hanem a tőkés társadalom szocialista demokráciává történő átalakításának irányába hat. A Ludovikától a kommunistákig Egy szocialista hadvezér születésének centenáriumára „Átéreztem, hogy nem lehet a földi élet célja, hogy önmagunknak, önmagunkért, éljünk, hanem az egyén egy magasabb cél, a köz részére született.” — E stromfeldi gondolatokat idézte előadásában Hetes Tibor alezredes, a Hadtörténeti Múzeum parancsnoka, hétfőn a múzeumban Stromfeld Aurél születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen. Szabó Ágnes kandidátus, a Párttörténeti Intézet tudományos főmunkatársa, Stromfeld Aurélnak, az 1920-as évek magyar munkásmozgalmában betöltött szerepét elemezte előadásában. Az MSZMP Központi Bizottsága Párttörténeti Intézete, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum közös rendezvényén részt vett Oláh István altábornagy, a magyar néphadsereg vezérkari főnöke, honvédelmi miniszterhelyettes, Földesi Jenő belügyminiszterhelyettes, s ott volt a magyar néphadsereg tábornoki karának több tagja, munkásmozgalmunk számos veteránja. A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadseregének vezérkari főnökére, az 1919-es forradalmi honvédő háború hadműveleteire emlékeztet a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum és a Hadtörténeti Múzeum hétfőn megnyílt közös kiállítása. E Ihatározásában önálló és biztos; igen jól intézkedik. Helyzeteket nagyon jól adja vissza. Telve érdeklődéssel és temperamentummal. Nagyon kitartó és szívó6. Előző iskolázottság nagyon észlelhető. Egy mindenképpen disztingvált tiszt... A vezérkarhoz különösen alkalmas. Akiről a fenti jellemzés készült a monarchia legfőbb katonai tanintézetében, a bécsi Kriegsschnle-ban, Stromfeld Aurél, 1878. szeptember 19-én született Újpesten. Korán árvaságra és lisztes szegénységbe jutott műszaki értelmiségi család sarjaként gyermekkorától vonzotta a katonatiszti pólya. Törvényszerű volt tehát, hogy megragadta a lehetőséget, amikor ingyen tanulhatott tovább a Ludovika Akadémia alapítványi helyeinek egyikén. A sikeres iskolai évek után Sopronban és Munkácson teljesített csapattiszti szolgálatot. Elméleti és pedagógusi érdeklődése, tehetsége folytán két év szolgálat után felvételt nyert a bécsi Kriegsschule-ba, amely vezérkari szolgálatra és parancsnoki beosztásra képesítette a monarchia tisztjeit. Itt, a császárvárosban ismerte meg későbbi feleségét, egy Urbany nevű tábornok leányát, Adriennét, akivel egy életre szóló mély, emberi és házastársi kapcsolata szövődött. Ezután bécsi, majd a pozsonyi szolgálat következett, végül Iglón századparancsnoki beosz-