Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-16 / 219. szám
Á , PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA-A CEGLÉDI JAPÁS ÉS XXII. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM 1978. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT Hasznosan együttműködve Közművelődés és brigádmozgalom Előadások, kiállítások, színházlátogatások A Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyáregysége, az MSZMP Központi Bizottsága 1974. március 19—20-i ülésén elfogadott közművelődési határozat helybeli végrehajtása érdekében, a városban elsőként kötött együttműködési szerződést a Kossuth Művelődési Központtal, 1975 decemberében. Az azóta eltelt időszak jó tapasztalatai indokolják a közös munka összegezését. A megállapodás lehetővé tette, hogy a határozatban megfogalmazott szakszervezeti feladatoknak eleget tudjunk tenni. Közművelődési tevékenységünket elsősorban az üzemben fejtjük ki, s középpontjában a munkásművelődés áll, amelynek a szocialista brigádmozgalom a bázisa. Gyárunkban 1974-ben és 1975-ben kulturális rendezvény nem volt, 1976-ban ismeretterjesztő előadásokat, majd 1977-től — egy újonnan épített épületrész birtokba vételével — már nagyobb közönségnek is rendezhettünk kulturális műsorokat. Arra törekedtünk, hogy a különböző érdeklődési körű emberek és közösségek mindegyike találja meg a megfelelő programot. Azt sem tévesztettük szem elől, hogy rendezvényeink állandó művelődési folyamat részeivé váljanak. Várospolitikai, helytörténeti, gazdaságpolitikai, külpolitikai és művészeti témájú ismeret- terjesztő előadásaink — a nyár kivételével — kéthetenként követték egymást, általában 35—40 ember előtt hangzottak el. Az előadások hozzájárultak a többi közt a dolgozók közéleti aktivitásának fokozásához, a szocialista demokrácia tartalmi jegyeinek erősítéséhez A szolnoki r Szeptember Hétfő, 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hulámhosszunk. A tartalomból: a KGST a mezőgazdaságért — egy mezőtúri tanácskozás nyomán. 200 millió, rekonstrukcióra. Beszélgetés Hajas Józseffel, a Kontakta alkatrészgyár szentesi gyárának főmérnökével. Brigádnapok Jászladányban. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Örökzöld melódiák, mai ritmusban. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Stúdiópódium. Az abonyi zeneiskola tanárai játszanak. A 005 jelenti. Pár perc dzsessz. Maynard Ferguson trombitázik. Apró-cseprő közügyek. Köny- nyűzene, énekegyüttesek műsorából. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Jósé Feliciano énekel. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes Szerda, 17.00: Hírek. Tangóritmusban. Mérlegen Szolnok megye 1978. első félévi gazdaságának eredményei, beszélgetés dr. Lukács Pállal, a Központi Statisztikai Hivatal Szolnok megyei Igazgatósága igazgatójával. Űj felvételeinkből: a szarvasi 1. számú általános iskola kórusa énekel. 17.30: Zenés autóstop. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Ritmuskoktél. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. Vico Toriani énekel, közben: Gazdasági jegyzet. 17.20: A Közép-Tisza természetvédelmi területei. Tiszai népdalok, nóták. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Tánczene, a szerzők előadásában szükséges szellemi háttér megteremtéséhez és továbbfejlesztéséhez. Egy-egy rendezvény- sorozatunk, mint például a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére megnyílt kiállítás, a diavetítés és a népköltészettel foglalkozó műsor jól kapcsolódott az 1977/78-as pártoktatási év témáihoz, testvérmegyénk, Omszk megye megismeréséhez. Az 1978/79-es oktatási évben a külpolitikai előadásokat hozzákapcsoljuk a nemzetközi élet kérdései című tanfolyam anyagához. Ünnepségeinket igényes kulturális műsorral tettük színvonalasabbá és ünnepélyesebbé tavaly óta. A gyári kiállítások kedvező visszhangra találtak a dolgozók körében. Az egészséges táplálkozásról, a magyar nők életéről, a szolidaritásról szóló kiállítást mindenki megtekintette. A KMP megalakulásának 60. évfordulójáról is kiállítással fogunk megemlékezni. Egy-egy témakört tehát alaposabban megismerhetnek az emberek. Lehetővé tesszük a vidéki és fővárosi színházi előadások látogatását, a múzeumok megtekintését is. Az együttműködési szerződés keretében, 1976 óta az évenként felhasználható összeg 31 ezer forint. A változatlan összeg ellenére, minden évhen több előadást rendeztünk és mind színvonalasabbakat. A művelődési központ segítségével egyre célszerűbben gazdálkodunk a rendelkezésünkre álló összeggel. A pártalap&zervezet összehangoló tevékenysége és a gazdasági vezetők segítsége, példamutatása nagyban hozzájárul közművelődési tevékenységünk eredményességéhez. idió műsora 18-tól 24-ig Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. Népszerű operarészletek. Tudomány a termelésben, a karcagi Talajművelési Kutató Intézetben. Kunsági citeramu- zsika. Az újságíró jegyzetfüzetéből. Szolnok megye közlekedésének hosszútávú programja, IX. rész. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Nótakedvelőknek Lap- és műsorelőzetes. Szombat, 17.00—18.30: Rá- dióvíkend.' (A tartalomból: Hírek. Szerkesztik a hallgatók, közben: Riportok a hét eseményeiből. Űj színészek a Szigligeti Színházban. Könyvsarok. Előadók, ABC-ben. 18.00: A nap hírei. Program- ajánlat. Sport. Lapelőzetes. Hírösszefoglaló.) Vasárnap, 17.00—18.00: Vasárnapi magazin. (A tartalomból : Az olvasó munkásért... Szocialista brigádok könyv- ankétja a túrkevei AFIT könyvtárában. Diákok a termelésben. 18.00—18.30: Sport és muzsika, összefoglaló a hét vége alföldi sporteredményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. — Munkás filmnapok lesznek a ceglédi Szabadság filmszínházban október 2—4-ig. Három magyar művet tűztek műsorra: Maár Gyula rendezésében, a Végül című film- álkotást, Fábri Zoltán Életjel című filmjét és az Álmatlan évek címűt, amelyet Máriássy Félix rendezett. Eddigi tapasztalataink szerint hasznos volt az együttműködési szerződés megkötése. Több műszakos üzemben, ahol sok vidékről bejáró dolgozik, a helyi sajátosságokhoz igazodva lehet az előadások, rendezvények időpontját megállapítani. A munkásokban, bár sokan negyven-, ötvenéves fejjel ismerkedtek meg városunk múltjával, a színházi előadások élményével, sikerült felkeltenünk az önművelés igényét. A hároméves tapasztalat a jövőre is biztató. A Kossuth Művelődési Központ szakmai tanácsai alapján, 1979-ben elkezdjük az öt évre szóló együttműködési szerződés előkészítését. Ádori Ferenc, a Nagykőrösi Konzervgyár ceglédi gyáregysége szakszervezeti bizottságának titkára Tonnaszámra Gyümölcs után - cukorrépa Balesetmentesen közlekednek Felkészülnek az őszi csúcs- forgalom lebonyolítására a VOLÁN l./ll. Vállalat ceglédi üzemegységében. Szállítaniva- ló bőven akad. hiszen a gyümölcs után hamarosan a cukorrépa kerül sorra, melyből várhatóan 20 ezer tonnányit kell majd a gyárakba hordaniuk a közös gazdaságok földjeiről. A szállító szocialista brigádok, melyeknek munkafegyelme kifogástalan, az őszi csúcsidényben balesetmentesen igyekeznek részt venni a közúti forgalomban. Új híd a Gerjén Albertirsán már áll a víztorony Jól haladnak az építkezések Albertirsa felé közeledve, a vidék képét az utóbbi időben nemcsak a villamos távvezeték hatalmas oszlopai változtatták meg: néhány nap óta a község házai fölé magasodik az új víztorony tölcsér alakú sziluettje is. A jelek azt mutatják, hogy a tervezett ütemben épül, gyarapodik a nagyközség. Az idén — a program szerint — 22 kilométernyi vízvezetékhálózatot kellett volna lefektetni, de 4—5 kilométernyivel hosszabb vonal elkészítése várható. A géptelep építése is befejezéshez közeledik, és a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat a meglevő szakasz mielőbbi bekapcsolását tervezi, ugyanis arról látják majd él vízzel az OVIT megrendelésére épülő, a fogadó- állomás személyzetének helyet adó tizenkilenc lakást. Célcsoportos beruházás keretében négy, egyenként 53 négyzetméter alapterületű lakást adnak át nemsokára, a nagycsaládos rászorulók kapják meg őket. Várhatóan a jövő hónapban jelöli ki a lakókat a tanács, s ezzel — a pillanatnyi helyzetet tekintve — valamennyi igényt kielégítenek. Tető alá került két pedagóguslakás, amelyekbe ugyancsak hamarosan beköltözhetnek, s nemsokára még egy szolgálati lakás átadása várható. Elkészült egy híd a Gerje fölött. A TÜZÉP-telep melletti mocsaras részt lecsapolták, a belterületen zárt csatornában, azon túl nyílt árokba vezetve a patakba a belvizet. Elkezdődött a Győzelem utcában a kilenc új iskolai tanterem kivitelezése. Most alapoznak. Az idén — várhatóan 2 millió 700 ezer forintot használnak fel. Még ebben az évben hozzáfognak — felújítással — egy hetvenöt gyermek befogadására alkalmas óvoda kialakításához. Az iskolát a helybeli Dimitrov Termelőszövetkezet ép'tő- brigádja készíti, a többi munka kivitelezője az építőipari költségvetési üzem. A tervezett határidőnél hamarabb, még az év végéig ennek az üzemnek a dolgozói készítik el a korszerű gázcseretelepet, amely konténeres gázpalack- szállításra is alkalmas lesz. A munkák jó ütemben haladnak, elmaradás nem mutatkozik, a költségvetési üzem jól felfogott érdeke is azt kívánja, hogy minél tempósab- ban igyekezzenek. Mivel a nagyközségi tanács pénze nem elég és az állami támogatás forintjai sem fedeznek mindent, a település vezetői továbbra is számítanak a lakosság társadalmi munkájára. A korábbi időszakhoz viszonyítva, jelentős változást hoztak az utóbbi évek: hárommillió forint fölötti összegre emelkedett az esztendőnként! önként vállalt munka értéke. Az óvodaépítéshez ismét a lakosság közreműködését kérik. Körülbelül egymillió forint értékű segítséget remélnek. Elsősorban azoknak a szülőknek a fáradozására számítanak, akik óvodás korú gyermekük felvételét szeretnék. Valószínű, hogy — mint tavaly a bölcsőde építése — gyorsan és zavartalanul valósul meg a többi beruházás is a nagyközségben. T. T. A tábla hiába figyelmeztette Találkozó - csattanóval Azt hitte, el tud csusszanni Manapság sokszor elhangzik: ideges ember ne üljön a volán mögé. Sok igazsága van énnek a mondásnak különösen akkor, ha az ember az idegességet, mint mentséget emlegeti, amikor veszélyt idéz elő, szabályi éért Kummer János raktáros, abonyi lakos augusztus elsején Cegléden járt, motorkerékpárral. A város belterületén haladva, a Kátai úton nem vette figyelembe az Elsö- ségadás kötelezői jelzőtáblát, amikor a Széchenyi úti kereszteződéshez ért. Helyesebben, mint a rendőrségen elmondta, bár a táblát látta, úgy érezte, el tud még csusszanni a keresztirányból érkező teherautó előtt, de rossz idegállapota miatt nem mérte fel teljesen a távolságokat. Így aztán belefutott a teherautóba, nekiütközött a jármű jobb elejének. Motorkerékpárja alaposan megsérült, ő meg örülhetett, Ú ttörővasutasok Szolgálatban - Királyréten Ki jegyvizsgáló volt, ki forgalmista Már az iskola padjaiban ülünk, füzeteinkben telnek az oldalak, de még elevenen élnek bennünk a nyári szünidő élményei. Különösen felejthetetlen marad az a tíz nap, amelyet augusztus végén a Pest megyei úttörővasutas táborban tölthettünk. Lengyel művész hangversenye Kiállítást rendezett az abonyi nagyközségi tanács épületében az ORBIS, a Lengyel Utazási Iroda, közösen a helybeli falumúzeummal. Bemutatták a Krakkói körkép című kisfil- met, majd a hangversenyteremben (képünkön) Miroslaw Gorszki zongoraművész adott hangversenyt. Műsorában Chopin-művek hangzottak el. Gyuráki Ferenc felvétele Verőcemaros-felső és Királyrét közt vezet a börzsönyi úttörővasút. Kialakításában, környezetének rendezésében, szépítésében a mi városunk KISZ-íiataljainak is ott a keze munkája: sok-sok órát segítettek. Hazánk több részéből érkeznek oda úttörők, hogy ellássák a vasutas teendőket. Mi, ceglédi úttörővasutasok, a Táncsics Mihály általános iskolából mentünk, László József tanárunk vezetésével. Ö már a múlt tanévben, szakköri foglalkozásokon megismertetett bennünket a ránk váró feladatokkal. Ott volt velünk a táborban Bíró Erzsébet és Mészáros Katalin tanárnő is. Három rajból állt kis csapatunk. Amíg az egyik a szolgálatot teljesítette, a másik az ügyeletesi teendőket látta el, a. harmadik pedig pihent. A pihenő és az ügyeletes raj is hasznosan töltötte a napot, túrákon, vetélkedőkön vett részt. Egy kirándulás alkalmával, eljutottunk Zebe- génybe és Esztergomba is. Emlékezetes marad a csodálatos hajóút a Dunakanyarban. Persze, mégis a szolgálat volt valamennyiünknek a legérdekesebb, a legizgalmasabb. Többféle vasutas teendőt láttunk el: volt, aki jegy vizsgáló kalauz lett, másra a váltókezelő felelősségteljes feladatát bízták, vagy épp úgy, mint az igazi, nagy vasútnál a felnőttek, forgalmistaként teljesített szolgálatot, fegyelmezetten, rendben. Reméljük, hogy majd jövő nyáron is ott lehetünk, mert bizony, maradandó és visszacsalogató emlékük van a börzsönyi úttörővasúton töltött napoknak. Rátóti Csaba és Szél Sándor, a 7/B. osztály tudósítói hogy megúszta nyolc napom belül gyógyuló, kisebb sérülésekkel. A szabálysértés miatt büntetése nem .maradt el: az áthaladási elsőség meg nem adása miatt, ezerötszáz forint pénzbüntetést róttak ki_ rá és jogosítványát négy hónapra bevonták. E. K. Sok bérlet elkelt Szőlőkacson A ceglédi Kossuth Művelő^ dési Központ emeleti előadótermében október 11-én hangzik el az ifjúsági és a felnőtt irodalmi bérlet első előadása: a közönség Almássy Éva és Balázsovits Lajos műsorát hallgathatja meg, amelynek címe: Szölőkacson. A művelődési központ tájékoztatása szerint, erre az évadra a munkahelyeken ismét sok szocialista brigád váltott színházi bérletet. Abonyi sikerek Az utánpótlás dicséretesen szerepelt Asztalitenisz Szekszárdon, a Vidéki serdülő tízek bajnokságának körversenyén jól szerepeit az abonyi utánpótlás: Juhász Erika a 4. lett, hat győzelemmel, Ozsváth Zsuzsa, két győzelemmel, a nyolcadik. Ozsváth még újonc korú, eredménye örvendetes a serdülő csoportban. Juhász Erika az Országos B. tízek bajnokságán folytatja szereplését. Labdarúgás Hazai pályán értékes, 2:0- ás győzelmet aratott az abonyi csapat, Mende jó képességű és igen lelkes gárdája ellen; Makai és Somodi góljaival. Az ifjúsági együttes, jó játékkal, 10:0-ra győzött. A gólokat Pászti (5), Mészáros (3), Földi és Molnár (1—1) rúgta. D. L. Vasárnapi sportműsor Teke. A KÖZGÉP SE Teleki utcai pályáján, 11 órától: Üttröszt KÖZGÉP—Ózdi Kohász, NB Il-es találkozó. Nagy csatát ígér a bajnokság második és harmadik helyén álló két együttes összecsapása, mely döntő a végső helyezés szempontjából: a győztes közelebb kerülhet céljához, az NB I-hez. Labdarúgás. A megyei bajnokság ötödik fordulójában, a CVSE-sporttelepen, délután három órától Ceglédi VSE— Óbuda Tsz SK mérkőzés.. Előtte, egy órától, az ifjúságiak találkoznak.