Pest Megyi Hírlap, 1978. szeptember (22. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-16 / 219. szám
Wir begrüssen herzlichst die Delegierten des Partnerbezirks Suhl! Szeretettel köszöntjük a testvéri Suhl megye küldötteit! Baráti kézfogással A türingiai táj történelmi levegőjét, a türingiai erdő romantikáját, de főként e vidék dolgcs emberének baráti ikézszorítását hozza magával az a népes küldöttség, amely ma érkezik Pest megyébe. Több mint egy évtizede tartunk fenn kölcsönösen meleg, szocialista testvéri kapcsolatot az NDK-beli türingiai táj szép megyéjével, Suhllal. Ezúttal viszonozzák onnan a mi megyénk tavalyi, hasonlóan népes küldöttségének látogatását Egy és azonos — tavaly éppúgy, mint az idén — e delegációk célja: ápolni, elmélyíteni, szolgálni a két terület közti barátságot testvériséget Az ehhez vezető legjobb út: egymás még mélyebb megismerése. Erre nyílik most újabb sokrétű lehetőség a különféle előadásokon, kiállításokon, művészeti eseményeken, baráti összejöveteleken, műsorokon, találkozókon, amelyek sorakoznak a csütörtökön záruló barátsági hét minden napján. A kicsinyből tevődik össze az egész, a nagy. így azután égy-egy ember beszélgetéséből, eszmecseréjéből, a szándékok, a célok kölcsönös megismeréséből rajzolódik ki két megye, két ország, két nap közös szándéka, célja, törekvése. Nem állítjuk, nem is állíthatjuk, hogy e baráti héten „országos politikát’ csinálunk. Nincs is erre szükség. Ám — a régi hasonlattal él ve — mint cseppben a tenger, ebiben is benne van a „nagypolitika”, benne vannak azok a közös vonások, amelyek hazánkat éppúgy, mint a Német Demokratikus Köztársaságot, azonos úton, azonos cél, a fejlett szocialista társadalom felé vezetik. E téren — kicsiben és nagyban egyaránt — keresnünk kell a közöst, szolgálnunk kell, ami összeköt. Világosan szólt erről testvérpártunk, a Német Szocialista Egységpárt 1976. májusi IX. kongresszusán Erich Honecker, a Központi Bizottság első titkára. Egyebek között ezeket mondotta: „A testvérpártok legutóbbi kongresszusai azt mutatják, hogy mind élesebben rajzolódnak ki a társadalmi fejlődés közös vonásai. Ezek a szocialista ép; tőm unka objektív törvényszerűségéből adódnák, és mind tágabb lehetőségeket nyitnak a szocialista államok és nemzetek együttműködése számára”. Mintegy e gondolatra is utalt Kádár János, amikor ezen a kongresszuson elhangzott felszólalásában az MSZMP nevében kijelentette: ..Internacionalista kapcsolatainknak, sokoldalú együttműködésünknek szilárd alapja marxista—leninista elveink, alapvető érdekeink és szocialista céljaink közössége. Teljes az egység közöttünk a szocialista építés, a nemzetközi kommunista mozgalom, a külpolitika minden alapvető kérdésének megítélésében. Biztosíthatjuk NDK-beli barátainkat, mindent megteszünk annak érdekében, hogy pártjaink, országaink együttműködése, testvéri barátságunk a jövőben még erősebb legyen”. Mindenkinek megvan a szerepe ebben a széles körű feladatban, amelyet a két párt vezetője olyan egyértelműen, a közös világnézet platformján megfogalmazott. Mindenkinek, nemcsak a kormányosnak, a felső állami szerveknek, vagy nem is csak a megyék vezetőinek, irányító testületednek, hanem személy szerint mindazoknak, akik szívükön viselik és tudatosan vállalják népük sorsának alakulását. Oly találó erre a -népi diplomácia kifejezés. Mert mi más ez a mostani nagy találkozó is két magye sok-sokféle embere, munkásai, parasztjai, értelmiségi dolgozói, s mások között? Noha, természetesen és remélhetően az úgynevezett diplomáciai udvariaskodás üres formaságai nélkül zajlik majd le, pontosabban: a szocialista diplomácia nyíltságával, őszinteségével és kölcsönös segítcikészségével. Annyi, de annyi egymással a közös beszélnivaló, a közös tennivaló! A múltról, a jelenről és a jövőről egyaránt. Nehéz, küzdelmes út áll a mai első német munkás-paraszt állam mögött is. A haladás harcosainak, a forradalmi munkásmozgalom részeseinek a legbrutálisabb elnyomással, a fasiszta terrorral kellett szembenézniük. Nemcsak a német nép, hanem az egész emberiség kiemelten megbecsült személyiségeiként tartjuk számon legjobbjaikat, Kori Liebknechtet, Rosa Luxemburgot, Emst Thiillmannt, Wilhelm Piecket, Otto Grctewohlt. A Szovjetunió felszabadító harca és folyamatos segítsége tette lehetővé, hogy a múlt sötét árnyainak elűzése után, napjainkban a szocialista német nemzet kialakulása történelmi folyamatának lehetünk szemtanúi. Ennek a folyamatnak a vezető- ereje az NDK marxista—leninista pártja, a Német Szocialista Egységpárt, a német kommunista mozgalom örököse. Országépítő terveit, programját, a közös fölemelkedés szolgálatában, támogatják az NDK Nemzeti Frontja keretébe tömörült többi pártok is: Németország Demokratikus Parasztpártja, Németország Kereszténydemokrata Szövetsége, Németország Liberális Demokrata Pártja és Németország Nemzeti Demokrata Pártja. Minden felelősen gondolkodó, előrelátó ember tudja, hogy csak ez a széles nemzeti összefogás biztosíthatja a szocialista építés talaján azt, ami közös érdek, közös ügy: az NDK népének jólétét, biztonságát, békéjét. Maguk mellett érezhetik, tudhatják e küzdelemben a szocialista világrendszer országait és a világ minden békeszerető erejét. Az NDK a szocialista államok közösségének elválaszthatatlan részeként így képvisel mind nagyobb erőt a békéért, biztonságért és a békés egymás mellett élésért folytatott harcban. Szembenállva minden imperialista és revan&ista kísérlettek E lválaszthatatlanul hozzátartozik ez is a Pest megyei barátsági hét tartalmához. S még valami. Mindkét országban jubileumi megemlékezések közelednek. Az idén ünnepeljük majd a kommunista párt megalakulásának 60. évfordulóját hazánkban, jövőre pedig a Magyar Tanácsköztársaság ugyancsak 60. évfordulóját köszöntjük. Az idén hat évtizedes örökségre tekint vissza a német munkásosztály egységes marxista— leninista pártja is, amelynek vezetésével jövőre megalakulásának 30. évfordulójához érkezik a Német Demokratikus Köztársaság. Igaz szívvel szorítunk máris baráti kezet e közös fogantatásé jubileumok közeledtekor. Kezeinkbe sokféléi kulcsolód- nak újabbak a szocialista népek nagy családjában. És az igaz baráti kezek nem eresztik el egymást. Lőküs Zoltán PEST MEGYEI VSIÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXII. ÉVFOLYAM, 219. SZÁM Alt A 80 FILLER 1978. SZEPTEMBER 16., SZOMBAT ■r Óvoda — egy év alatt Ismét jelentős társadalmi összefogással, Vecsésen A monori járásban a múlt év első napjától idáig 56 tanteremmel és 430 óvodai hellyel gyarapodtak a gyermekintézmények, eddig példa nélkül álló társadalmi hozzájárulással. A járás nagyközségei közül Vecsésen tavaly 8 millió forintot tett ki ennek a hozzájárulásnak értéllé. Tegnap ismét tanúi lehettünk annak, mit jelent az elhatározás, a közös akarat ereje: 175 személyes óvodát adtak át a vecsési Bajcsy-Zsi- linszky utcában, melynek csaknem 10 milliós költségéből legalább 2 milliót fedezett a társadalmi munka eredménye. Dr. Erdős Ervin, Vecsés nagyközség tanácsának elnöke mondta el mindezt az avatási ünnepségen, melyen részt vett Barinkéi Oszkárné, az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára, dr. Csicsay Iván, a Past megyei Tanács elnökhelyettese, Cselényi Dezső, a monori járási pártbizottság első titkára, Kozák Sándorné, a monori járási hivatal elnöke, a járás és a nagyközség számos más vezetője. Ott volt Béléi Ferencné, Pest megye 13. számú, vecsési választókörzetének országgyűlési képviselője, az üllői Űj Tavasz Tsz háztáji szervezője is. — Az óvoda termeiben, berendezésében, felszerelésében nemcsak a sok pénz, a sok munka tükröződik, hanem az építtetők, a tervezők s a kivitelezők szerető gondoskodása, elkötelezettsége a fiatal, felnövekvő nemzedék, a jövő iránt — mondotta avatóbeszédében Barinkai Oszkárné. Kiemelte az építkezésben, berendezésben — szocialista szerződés keretében — részt vevő tizennégy szervezet közül a vecsési Ferroelektrika Ipari Szövetkezet Ady Endre brigádját, a VIZEP vecsési üzemének Goldmann György, a vecsési Ruhaipari Szövetkezet Május 1., November 7., Béke és a monori Építők Ipari Szövetkezete Ybl Miklós szocialista brigádját, melynek tagjai talán a legtöbbet vállalták és teljesítettéit. Méltó elismerés illeti — hangsúlyozta — a ve- csési Ferihegy Tsz, a Felsöba- bádi Állami Gazdaság vecsési kerülete, a Siófoki Gáz- és Olajszállító Vállalat vecsési üzemegységének dolgozóit, akik áldozatvállalásukkal, munkájukkal jelentősen támoA vecsési ti] óvoda — előtte az avatási ünnepség lelkes közönsége: szülök és építők. gatták a kivitelezésben a vecsési tanács költségvetési üzemét. Vecsésen — és a monori járás más településein — az utóbbi időben, bontakozott ki nagy erővel a társadalmi megmozdulások, az összefogás gyakorlata. Bizonyítja ezt az is, hogy csak szeptemberben a járás négy községében: Pilisen, Gyomrán, Monoron, Ecseren 21 új tantermet, Üllőn napközi otthont, Mendén, Sülysápon és Vecsésen három óvodát adtak át. Vecsésen a tegnap avatott gyermekintézménnyel együtt az óvodai helyek száma 400-ról 670-re emelkedett. A tervezőik — a Pest megyei Tanácsi Tervező Vállalat dolgozói — valóban körültekintő, gondoskodásra valló tervdokumentációt adtak át a kivitelezőknek. Az óvodában a hét gyermekcsoportnak külön foglalkoztatóterme van, a kisegítő szociális helyiségekkel együtt Az előcsarnokot úgy alakították ki, hogy abban egy-egy csoportot tornáztatni lehet A termek is nagyobbak valamivel a szokásosnál — a megengedett méreteken belül —, így nem lesz bennük zsúfoltság, játékra alkalmas tér bőven marad a gyerekeknek. Minden területet alaposan kihasználtak. A földszintes gazdasági épület tetején terasz várja a kicsinyeket, ahol napozhatnak, levegőzhet- nek, biztonságukról védőkorláttal gondoskodtak. A környező udvar egy része bemutató-játszótér lesz, melyen a Monori Kefegyár szerelte fel a merklin-rendszerű, pedagógiai kísérletek alapján, összeállított szabadtéri játékokat A kivitelezők megoldották azt, ami tavaly még hihetetlennek tűnt: alig egy esztendő alatt felépítették az óvodát. Az új gyermekintézményt a leendő óvodások és az óvónők nevében Fövény essi Ervinné vezető óvónő vette át. S aki belépett a folyosóra, végigjárta a termeket, meggyőződhetett róla: méltán kapták az építésben, a társadalmi munkában élenjárók közül harmincegyen a monori járási pártbizottság, a nagyközségi pártbizottság és a tanács elismerő emléklapját B. I. Kádár János és Jasszer Arafat megbeszélései Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására pénteken a Palesztinái Felszabadít ási Szervezet küldöttségének élén Budapestre érkezett Jasszer Arafat a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke. A palesztin vezetőt és az általa vezetett küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Be- recz János, az MSZMP Központi Bizottsága külügyi osztályának vezetője és Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára fogadta. Jelen volt Abdallah Hijazi, a PFSZ budapesti irodájának vezetője. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára pénteken a KB székházában fogadta Jasszer Ara- fatot, és az általa vezetett pa-. Lesztinai küldöttségei A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen vélemény- cserét folytattak időszerű nemzetközi kérdésekről, különös tekintettel a közel-keleti helyzet legújabb fejleményeire. Állást foglaltak az átfogó, igazságos rendezés mellett, amelynek legfőbb akadálya az imperialista, agresszív politika és a különutas tárgyalások. Ismételten megerősítették az antiimperialista harcban vállalt kölcsönös szolidaritásukat. Kádár János a magyar nép támogatásáról biztosította a törvényes jogaiért küzdő Palesztinái népet. A találkozón részt vett Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára ée Berecz János. ★ Egy nagy múltú nép — a palesztin — gazdag kultúráját, történelmét, gondolatvilágát és művészeti stílusát reprezentáló kiállítás nyüt pénteken a Néprajzi Múzeumban. A Palesztina! Felszabadítás! Szervezet, a Hazafias Népfront és a Kulturális Kapcsolatok Intézete közös rendezvényén — amelyen megjelent a hazánkban tartózkodó Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke és Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezetője, Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mondott megnyitó beszédet. Befejeződtek a tárgyalások Losanczi Pál és Lázár György fogadta a thaiföldi külügyminisztert Az átadási ünnepségen az óvodások adtak műsort. A kép Jobb oldatán: Barinkai Oszkárné. ... " Halmágyi Péter felvételei Dr. Upadit Pachariyangkun, a Thaiföldi Királyság külügyminisztere és kísérete pénteken délelőtt megkoszorúzta a Hősök terén a Magyar Hősök emlékművét. A koszorúzáson ott volt Garai Róbert, külügyminiszterhelyettes. Ezt követően a Külügyminisztériumban megkezdődött a tárgyalás Púja Frigyes külügyminiszter és dr. Upadit Pachariyangkun között. A megbeszélésen részt vett Garai Köbért és Owart Su- thiw Artnarueput, a thaiföldi Külügyminisztérium politikai osztályának főigazgatója, valamint a két külügyminisztérium több vezető munkatársa. A tárgyalások során áttekintették a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt időszakban a két ország kapcsolatainak alakulását, megvizsgálták a kapcsolatok ki- szélesítésének és elmélyítésének lehetőségeit. A megbeszélésen különös figyelmet fordítottak a délkelet-ázsiai térség időszerű kérdéseire. A Külkereskedelmi Minisztériumban délután Bíró József külkereskedelmi miniszter és dr. Upadit Pachariyangkun a két ország külgazdasági kapcsolatának fejlesztését, a legnagyobb kedvezmény elvének alkalmazását lehetővé tevő, es számos más kedvezményt is biztosító kereskedelmi megállapodást írt alá. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György a Minisztertanács elnöke pénteken az Országházban fogadta a thaiföldi diplomácia vezetőjét. Mindkét fogadáson jelen volt Púja Frigyes. A tárgyalásokon egymás országainak helyzetéről, s időszeni nemzetközi kérdésekről folytattak eszmecserét Délután a Külügyminisztériumban folytatódtak, majd befejeződtek a magyar—thaiföldi külügyminiszteri tárgyalások. A megbeszélésekről közleményt hoznak nyilvánosságra. A thaiföldi külügyminiszter és kísérete este az Állami . Népi Együttes székházában megtekintette az együttes műsorát