Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-24 / 199. szám
Tárcsázzák a földet A Gödöllői Agrártudományi Egyetem tangazdaságában is befejeződött az aratás. Szántják a tarlót, bálázzák a szalmát. Képünkön: tárbsáznak a tangazdaság földjein. PIACI KORKÉP Jó felhozatal, elfogadható áron Változatlanul jó hírekkel szolgálhatunk piaci jelentésünkben. Jó a felhozatal az állami, a kiskereskedő üzletekben és a piaci standokon. Az I. osztályú paprikát 12 forintért kínálják a Pest megyei ZÖLDÉRT boltjaiban. A paradicsom 5, a kovászolni való uborka kilója 5,60, a hegyes és erős paprika kilónként 6 forint. Kapható már ezekben az üzletekben is a polcokról hosszú ideje hiányzó zeller és zöldség. Az előbbi darabomként 1,60, az utóbbi csomónként 4,20. A sárgarépa csomóját 2,80-ért árulják. A vöröshagyma kilója 6,20, a fokhagymáé 28 forint. A fejeskáposzta 2,40, a kelkáposzta kilónként 4 forint, a karfiol kilója 5 forint. A rózsaburgonya kilója 4,80-at, a fehér 4 forintot ér. A hordós kovászos uborka kilója 12 forint. Megjelent a kapros nyári savanyú káposzta is, kilónként 6 forintért mérik. Alaposan benne járunk a dinnyeszezonban, a görögdiny- nyét már az állami üzletekben is meglékelik, ennek kilója 7, a sárgadinnyéé 10 forint. Az őszibarack kilójáért 9 forintot, a borízű almáért 5 forintot kérnek. A ringló szilva kilónként 10 forint. A piacon uborka, paprlka- és paradicsomhegyek várják a vásárlókat. A savanyúságnak való uborkát 4—6 és 8 forintért kínálják az őstermelők, borsos ára van‘még mindig a fejtett babnak, literje 20—22 forint. Mutatóban láttunk még zöldborsót, kilóját 20 forintos áron. Egy kiló spenótért, sáskáért 12 forintot kérnek. A zöldbab kilója 20, a fejteni- valóé 14—16 forint. Nagy a felhozatal őszibarackból és főzni való kukoricából. Nagyság és minőség szerint az őszibarack kilójáért 12—16—20 forintot, a kukorica darabjáért 1—2,50, 3 forintot kérnek. A piaci kiskereskedőnél vilmoskörtét láttunk 14, az őstermelőknél citromkörtét 10 forintért. A kiskereskedőnél most is akad újdonság, patisszont árul, kilónként 15 forintért. Salátának, rántani egyaránt finom csemege. A szőlőt 28 forintért kínálja. A tojás darabja 1,70. A virágpiac nem éppen virul. A kardvirág szálja 6, a szegfű csomója 5, a dália csokra 6—8 forint, míg a nyári krizantém csokra 5 forint. Mitru Mihály Városi moziműsor Augusztus 24-től 30-ig, csütörtöktől szerdáig 50 százalékos felemelt hely áron: ABBA. Színes, zenés magyarul beszélő svéd—ausztrál film. Főszerepben: A világhírű ABBA együttes tagjai. Kísérőműsor: Magyar Híradó. 27-én, vasárnap: Csárdáskirálynő. Színes, magyar operettfilm, rendezte: Szinetár Miklós. Éjszakai műsor: 26-án, szombaton este 10 órakor: 20 százalékos felemelt helyárral: Puha ágyak, kemény csaták. Színes angol filmvígjáték. (Csak 16 éven felülieknek.) • - » - . *> » . . . EST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA V. ÉVFOLYAM, 199. SZÁM 1978. AUGUSZTUS 24., CSÜTÖRTÖK Nyugalmas, értelmes az életük Megfelelő ellátás a szociális otthonokban A magukra maradó idős, beteg emberek ellátásáról szociális otthonokban gondoskodik a társadalom. Az utóbbi években különösen nagy súlyt helyeznek arra, hogy a gondozottak elhelyezése, ellátása mind színvonalasabb legyen. 1976- ban a Gödöllő Városi-Járási Népi Ellenőrzési Bizottság aktivistái vizsgálatot tartottak a szadai és a túrái általános szociális otthonokban, valamint a péceli és a domonyi szociális betegotthonokban. Most két év múltán ismét meglátogatták a népi ellenőrök az említett otthonokat, azt vizsgálták, az 1976-ban feltárt hiányosságokat miként szüntették meg, hogyan változott az otthonokban elhelyezett idős, beteg emberek ellátása. Saját kert Az utóvizsgálat leglényegesebb megállapítása, hogy az eltelt két évben is az otthonok vezetői és dolgozói a csökkent munkaképességű, vagy önmaguk fenntartására nem képes gondozottak még jobb, még kulturáltabb ellátására törekedtek. Az otthonok épületei általában gondosan és jól karban tartottak. Domonyban és Pé- celen régi épületben kaptak helyet, így csak külső felújításra, tatarozásra szorulnak. Az otthonokban a szükséges karbantartási munkákat a pénzügyi lehetőségek szerint elvégzik, előfordul azonban, hogy nem minden esetben találnak kivitelezőt. Kétszázhetvenhat idős és beteg ember elhelyezésére van mód a járás területén levő szociális otthonokban, ahol zömében megfelelő szakképzettséggel rendelkező ápolónők és gondozónők látják el őket. Sajnos, Domonyban és Pécelen a szakképzett ápolónők és gondozónők aránya alacsony. Ezt a problémát már a két évvel ezelőtti vizsgálat is felvetette, de azóta kevés törekvés Kötőfék, rudaló, hajtószár Öreg szakma fiatal mestere Miből készül a kötél mutatkozik a szakképzettség megszerzésére. A különböző időszakokra készített étlapokat átvizsgálva megállapították, hogy a bentlakók étkeztetése választékos, minőségben és mennyiségben megfelelő. Segíti ezt az otthonok saját kertjében megtermelt zöldség és gyümölcs, és a sertéshizlalás is. Az otthonok konyháiban a berendezések és az étkezési felszerelések megfelelőek, a konyhák kapacitását is kellően kihasználják. Kirándulások A gondozottak ruházati ellátásával kapcsolatban a vizsgálat nem tárt fel hiányosságokat. Az egészségügyi követelményeknek megfelelően tud- ják ellátni az idős embereket, hozzájárul ehhez, hogy az intézetek saját mosodákkal rendelkeznek. Kellően ügyelnek az otthonokban a gondozottak személyi és értéktárgyainak, esetleg betétkönyveinek védelmére. Az otthonokban nagyon fontos a gondozottak megfelelő orvosi és egészségügyi ellátása. Ezt a feladatot a körzeti orvosok látják el, mivel egyik otthonban sincs főfoglalkozású orvos. Ennek ellenére e tekintetben is javult a helyzet, emelkedett az otthonokban a rendelések száma, szükség esetén hívásra is kimennek az orvosok. Igyekeznek minél színvonalasabban kielégíteni a gondozottak kulturális igényeit is. Az otthonokban fekete-fehér és színes televíziók, rádiók, lemezjátszók, magnetofonok, a szadai otthonban házi filmvetítő áll a bentlakók rendelkezésére. Valamennyi otthonban megtalálhatók a különböző napi-, heti képeslapok, folyóiratok, pécelen több mint kétszáz, Szadán 655, kötetes könyvtár is van. Ezenkívül különböző programokat, kirándulásokat szerveznek a gondozottaknak. Ajándékozás Az otthonokban gondoskodnak az idős emberek foglalkoztatásáról is. Többségükben kézimunkáznak, melyeket a szobák és az otthon díszítésére használnak fel. Ezekből a munkákból az elmúlt év novemberében a veresegyházi művelődési központban kiállítást is rendeztek. A túrái otthonban ez év júliusától a beutaltak egy része a hatvani konzervgyár megbízásából az üvegek fedeleinek gumizását végzi, valamint a JÁTEX budapesti szövetkezet részére játékbabákat öltöztet. A beutaltak aktívan részt vesznek az Otthonok udvarának, kertjének gondozásában, a növények, gyümölcsfák megművelésében, betakarításában, az állatok etetésében, s ezért a végzett munka arányában jutalomban részesülnek. Az otthonok nyugalmát a házirendben foglalt szabályokkal igyekeznek biztosítani. Ezeket általában betartják a gondozottak, s nem volt dolguk a Szadán és Túrán működő fegyelmi bizottságoknak sem. Az otthonok meghatározott költségvetés alapján gazdálkodnak, emellett jelentős az a támogatás, amelyet a különböző vállalatok, intézmények szocialista brigádjaitól kapnak. Ünnepélyes alkalmakkor megajándékozzák a gondozottakat, a foglalkoztatáshoz hulladékanyagokat kapnak, az iskolák kulturális műsoraikkal teszik szénné az otthonokban lakók életét. A vizsgálat megállapításai nyomán elkészült javaslatok tovább javíthatják az otthonokban folyó ellátás színvonalát. Szükségessé vált a domonyi és péceli otthonok épületeinek felújítása, s a NEB javasolta, hogy minden otthonban készítsék el a két-három évre szóló felújítási és karbantartási tervet, s ennek alapján végeztessék el időben a szükséges munkákat. A konyhakerti növények elszámolásának egységesítésére javasolták, hogy mindenkor az érvényes napi felvásárlási áron számolják el azokat. Újabb észrevételek A népi ellenőrök javaslatot tettek arra is, hogy vizsgálják f^lül az otthonokban étkező külső személyek étkeztetésének engedélyezését, nagyobb gonddal tervezzék meg a kul turális célokra szükséges ösz- szegeket, s rendszeresen kísérjék figyelemmel a gondozási díjak befizetését; három havi elmaradás után a szükséges intézkedéseket azonnal tegyék meg. Gáspár Mária Túrán és Aszódon Sikeres véradónap A vöröskeresztes szervezetek életében, munkájában meghatározó szerepet játszik a véradómozgalom szervezése, irányítása. Így van ez a gödöllői járás Vöröskereszt-szervezetében is, ahol folyamatosan, a tervben meghatározott mennyiségben tudják átadni a kórházaknak a . szükséges életmentő vért. Jóllehet a nyári hónapokban a mezőgazdasági munkák dandárja miatt nem könnyű a véradónapok megszervezése, a közelmúltban nagy sikerű véradás zajlott le Aszódon és Túrán. Az aszódi Fiúnevelő Intézetben száznegyven véradó 51 és fél liter vérrel járult hozzá az emberi életek megmentéséhez. Túrán a Tabán úti iskolában hetvenhetén jelentek meg, s huszonhat és fél liter vért adtak. Klubélet Ikíadon A nyári szünet után ismét megkezdődött az élet az ikla- di klubkönyvtárban. Hétfőn esténként a világszerte egyre népszerűbb body-buildingnek — a testépítés — szenvedélyének hódolhatnak a vállalkozó szelleműek. Szerdán az ifjúsági klub rendezvényein várják a fiatalokat, csütörtökönként pedig a fúvószenekar tartja próbáit A hagyományokhoz híven vasárnap tartják a különböző sportfoglalkozásokat, vetélkedőket. A könyvtár kedden délután, valamint csütörtökön délelőtt és délután várja az olvasni szerető, könyvkedvelő ikladia- kat 30 év a közigazgatásban Három évtizede tevékenykedik a városi tanácsnál Pollai Béla, Déri Mária és Lengyel Lajos. A ritka jubileum alkalmából Benedek János, a városi tanács elnöke oklevéllel és pénzjutalommal ismerte el a közigazgatásban végzett munkájukat. SPORT —SPORT— SPORT —SPORT— SPORT Kispályás kupa Isaszegen Az isaszegi kispályás labdarúgó-bizottság a bajnokságban szereplő csapatok részvételével már harmadik alkalommal rendezte meg az Alkotmány Kupa küzdelemsorozatát. A csapatok négy csoportban küzdöttek a döntőbe jutásért, a csoportelsők pedig a nemrég épített Liget téri pályán küzdöttek a kupa elnyeréséért. A négy döntőbe jutott csapat a Szoboralja, a TOPI I, Erdőalja és a TOPI II együttese volt. A döntő első mérkőzését I összeszokottabb csapatjátékkal a Szoboralja nyerte meg, miután 4—0-ra legyőzte az Erdőalja együttesét. A másik ágon a két testvércsapat, a TOPI I és a TOPI II mérkőzésén rutinosabb játékkal a TOPI I nyert 3—1-re. Az Alkotmány Kupa sorsa a Szoboralja és a TOPI I mérkőzésen dőlt el. A találkozót és a kupát a TOPI I nyerte el, miután ellenfelét 2—0-ra legyőzte. A kupa egy évig a Liget tériek vitrinjét díszíti majd. Elmaradt az osztályozó Elkezdődött a járási labdarúgó-bajnokság Elkezdődött az 1978—79. évi járási labdarúgó-bajnokság. A kedd esti szövetségi összejövetel hangulatát alapvetően meghatározta, hogy nem tudni, mi okból, elmaradt a vasárnapra tervezett Valkó—Hé- vízgyörk osztályozó mérkőzés. Ez a tény a csapatok között nagy vitára adott okot, s újabb események forrása lehet. A kérdésben végső döntés csak a jövő heti elnökségi ülésen születik majd. Az elmaradt osztályozó az oka, hogy a II. osztályban szereplő csapatok közül a Nagytarcsának, illetve a Kar- tal II-nek jövő vasárnapra sincs ellenfele. Itt kell megemlíteni, hogy a labdarúgószövetség határozata értelmében az augusztus 27-re, vasárnapra kisorsolt II. osztályú mérkőzések elmaradnak. A Domony ifjúsági csapatát a GEAC-cal azonos módon a járási I. osztályú ifjúsági bajnokságba sorsolják. A Domony—Veresegyház ifjúsági mérkőzést augusztus 27-én 15 órakor Domonyban játsszák. Már az első szövetségi napon is adódott munkája a fegyelmi bizottságnak. Nyolc ügyben hoztak döntést. Ka- puszta Mihály (Kartal II), Veréb Sándor (Domony) büntetését letöltöttnek vették, míg Deme Zoltán (Szada) és Hegedűs Imre (Gödöllő) játékjogát visszaadták. A korábban két mérkőzésről eltiltott Nagy Sándor (Szada) büntetése augusztus 29-én telik le. A Pácéi—Mogyoród ifjúsági mérkőzés két pontját a Pécel javára igazolták 3—0-ás gólaránmyal. Döntés született a Túra—Szada ifjúsági mérkőzés ügyében is. A mérkőzés két pontját a turaiaknak ítélték 3—0-ás gólarányban. Az első forduló mérkőzései, eredményei az I. osztályban: Bag—Isaszeg 6—1, Pécel— Mogyoród 4—3, Túra—Szada 6—2, Zsámbok—Dány 3—3, HMSE—Galgahévíz 6—2, Veresegyház—Aszód 0—0. Eredmények a II. osztályban: Kartal II—Gödöllő II 4—1, Domony—Kerepestarcsa 1—0. Cs. J. fel néhány hagyományos árut, ízes szavak röppennek fel: kötőfékszár, istráng, lókötő- fékfej, debreceni kötőfék. marha-, sertés- és borjúkötél, rudaló, hajtószár. A mai fiatalok csak keveset érthetnek ebből a felsorolásból, s talán- azt sem tudják, hogy milyen kelendőek ezek a termékek. Nagy Imre például közületek- nek is dolgozik, szállít a so- mogysárdi ménesnek, a budapesti lovardának, az OSC kondicionálóklubjának. Sok kötelet kér a Szilasmenti Termelőszövetkezet cinkotai kerülete is, ahol megkedvelték a műszálból készült marhakötelet. Kevesen vannak A vásárokba, a gödöllőibe s a távolabbiakba is el kell járni, hiszen a községek lakói keresik a kötélgyártó termékeit. Azon kévésekét, akik ma is ezt a mesterséget űzik. Egyre kevesebben vannak, s csak elvétve olyan fiatal, mint a gödöllői mester. M. M. nyersanyagvásárlás, az üzleti ügyék, is sok időbe telnek, de a nap túlnyomó részét a munka a fonás, a gerebenezés tölti ki. Időnként baj van a nyersanyaggal, rossz a minősége, s a beszerzés is nehézkes. Miből készíti a mester a köteleket? Közületeknek is szállít — Kenderből, amit kézi munkával kell gerebenezni, ezzel a nagy, kerek, fésűre emlékeztető szerszámmal — mondja és mutatja Nagy Imre. Magam is meggyőződhetem róla, hogy ez a munka valóban erős, szívós embert kíván. A markos kezek szorgoskodása nyomán a kócos kenderszálak kisimulnak s közben szúrás por száll az ember szemébe. szájába. — Mi édesapámmal szakítottunk a hagyományokkal — újságolja Nagy Imre —, nemcsak kenderből, hanem műszálból és átitatott selyemből is készítünk kötelet. A csigakötéltől a fregolizsinórig mindent gyártok. Kérésemre, hogy soroljon A Kőrösfői utca egyik hosz- szú parasztházának falán tábla hirdeti, hogy ott kötélgyártó lakik. Az évezredes múltra visszatekintő, de ma már kihalófélben levő szakmára gondolva idős mester ajtónyitására várok, miközben a csengő gombját nyomom. Meglepetésemre erős, harmincoi) inneni fiatalember nyit ajtót. A kölcsönös bemutatkozás, erős kézszorítás után nevetve invitál műhelyébe Nagy Imre, s még mindig csodálkozó ábrá- zatom láttán mosolyogva magyaráz: Eredeti szakmám mezőgazdasági technikus, de édesapám, aki Hatvanban lakik, már harminc éve űzi ezt a mesterséget. En is kötelek között nőttem fel, s ellestem a szakmai fogásokat. 1975 óta pedig hivatalosan is ezzel foglalkozom. Baj van a nyersanyaggal A műhelyben furcsa szerszámok, anyagok. Kérdéseimet a felfedező csodálkozása szüli. Mivel telik egy kötélgyártó napja? Megtudom, hogy a