Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-26 / 201. szám

A hatvanadik évforduló tiszteletére A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A VÁCI JÁRÁS ÉS VÁC VÁROS RÉSZÉRE Olvasói fórum Segített a sportkör is A múlt héten avattuk fel Vác-Deákvár új büszkeségét, a Radnóti úti iskolát. A csodálatosan szép, nagy udvarral rendelkező létesít­ménynek a szeptember elején induló új és régi iskolások nagyon örülnek. A gyerekek és a környékbeliek szülei is megnyugodtak: közelben lesz­nek a gyerekek. Az iskola nagyon sok pénz­be került. Az építői minden dicséretet megérdemelnek. De ebben a pár sorban kell meg­emlékezni azokról, akik társa­dalmi munkájukkal is segí­tettek. Ezek között volt a ha­jógyár sportköre is. A kaja­kosok, kenusok, evezősök is sokat tettek a létesítményért. Több mint negyvenen közel 420 órás társadalmi munkában segítették az új iskolát. Ezért nekik elismerés és köszönet jár. Mi, az itt lakó szülők, szurkolók pedig sok sikert és jó sportolást kívánunk a hajó­gyáriaknak. Kovencz Antal Vác XXII. ÉVFOLYAM, 201. SZÁM 1978. AUGUSZTUS 26., SZOMBAT Könnyítés — gépesítéssel Új rakodóteret építenek A vasútállomás rekonstrukciójának első üteme Gyakran visszatérő dátum 1846. július 15-e a magyaror­szági közlekedés krónikájában Nemrég egyik képes hetila­punk emlékezett meg arról hogy a budapest—váci volt az első vasútvonal, amelyet Ma­gyarországon építettek. Az Befejeződtek az Alkotmány Kupa versenyei A Forte nyerte a kupát Az elmúlt csütörtökön a szellemi vetélkedővel záró­dott az Alkotmány Kupa sportrendezvény sorozata. A város fiataljai közül csupán 3 vállalat KISZ-esei indultak a 4 fordulós versenyen. Augusztus 8-án a váci strandfürdő medencéjében úszásban mérte össze erejét az Izzó, a Híradás, és a For­te csapata A fiúk és a lá­nyok külön mérkőztek a pont­számokért, s végül az úszás ideje és a versenyzők száma határozta meg a kialakult sor­rendet. A lányok közül a Forte csapata kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A fiúk­nál az első helyet az Izzó, a másodikat — erős versenyben — a Forte szerezte meg. A futószámokban augusztus 10-én a női, 11-én pedig a férfiversenyek zajlottak le. Az ifjúsági sporttelepen kevés résztvevő várt az indítójelre, de a jelenlevők minden ere­jüket összeszedve értek célba. A női csapatok közül az Izzó, a férficsapatok közül a Hír­adás futói voltak a legsikere­sebbek. Az elmúlt hét elején a lö­vészetre került sor. A nem kellően előkészített versenyre — a futással szemben — na­gyon sokan neveztek be. A si­keres küzdelmet a kisebb-na- gyobb áramszünetek sem za­varták meg. A lányok közül ismét a Forte csapata győ­zött magas pontszámmal, a második és harmadik helye­zett, holtversenyben az Izzó és a Híradás volt. A fiúk verse­nyében szintén a Forte sze­rezte meg az első helyet, ma­ga mögé utasítva a Híradást és az Izzót. Utolsó, zárófordulója a két­hetes rendezvénynek a szelle­mi vetélkedő volt, melyet augusztus 17-én tartottak meg. A Forte leánycsapatai mind a három sportágban je­lentős eredményeket értek el, így a 35 pontos tetemes előnyt a szellemi vetélkedőn már nem lehetet behozni. Az Izzó női csapata nem jelent meg a versenyen. A férficsapatok közül az Izzó jól felkészült, tájékozott fiataljai lettek az elsők, de a négy forduló összesített ered­ményeként a fiúk között is a Forte győzött. A két kupát egy évig a Forte fiataljai őrzik. Nyáriné Lencsés Erika felvétele Az eredményhirdetéskor a Forte KISZ-szervezete át­vette az Izzótól mind a női. mind a férficsapatok első he­lyezettjének járó vándorserle­geket, amelyeket egy évre megőriznek. Bakóné Tóth Piroska Csak a döntetlenre futotta Az öregfiúk labdarúgó-baj­noksága második fordulójá­ban a PENOMAH a váci sta dionban lépett pályára. A Fe­rencváros elleni győzelem után egy kis csalódás érte a szurkolókat: csak döntetlenre futotta a váciak erejéből. PENOMAH—IKARUS 2:2 (0:2) Vác, 200 néző. Vezette: He­gedűs. A váciak a következő összeállításban léptek pályára: Jakus — Seben (Garaba), Kárpáti, Kántor, Molnár, Si­ma, Pintér, Liebhardt, kis (Neugan), Kriska, Ozsvári. Az első félidőben az IKARUS jól kihasználta a helyi védelem megingását és kétgólos veze­tést szerzett. A második fél­időben a PENOMAH Sima két góljával egyenlített, s a győze­lem megszerzéséhez is közel állt. Vasárnapi Eabdarúgóműsor A járási labdarúgó-bajnok­ság következő fordulóját vasárnap (28-án) játsszák a csapatok. Az ifjúsági mérkő­zések fél háromkor, a felnőtt mérkőzések négy órakor kez­dődnek. I. osztály: Nagymaros—Kösd (vezeti XIII, kerület), Verőcemaros Perőcsény (v.: Heincz, Stefkó, Kovács), Szob—Orbottyán (v.: Füzesy, Gáspár, Fricskacsky), Váchartyán—Márianosztra (v: XIII. kér. jv.), Fóti MÁV— Szokolya (v.: Kiss, Hering), Vácrátót—Dunakeszi (v.: Vid­ra, Nábelek, Várszegi), Gal- gavölgye—Főt (v.: Kutai, Fe­hér), Esze Tamás—Sződliget (v.: Stefkó, Heincz, Kovács délelőtt 10 órakor). II. osztály: Déli csoport: Vácduka—Püs­pökszilágy, Sződ—Kisnémedi (v.: XIII. kér. jv.), Penc—Rád (v.: XIII. kér. jv.), Fót II— Galgavölgye II. (v.: Petrovics, Tóth). Északi csoport: Zebegény— Kóspallag (v.: Huszár), Ke­mence—Nagymaros (v.: Strell, Ferenc 13,30-kor)„ Ipolyda- másd—Verőcemaros II. (v.: XIII. kér. jv. 3 órakor), Vá- mosmikola—Letkés (v.: XIII. kér. jv. 3 órakor). avatás napján Széchenyi Ist­ván és Kossuth Lajos is helyet foglalt a szerelvényen, s nyolc nap múlva Petőfi szintén uta­zott a vonaton, élményeit megörökítve a Vas-úton című, híres versében. Az azóta eltelt 132 évben sok ezer vonat átfutott a váci vas­útállomáson. Évtizedekig hu­moros valóságként említették, hogy a 34 kilométeres útszaka­szon ugyanannyi maradt a me­netidő, mint nagy költőnk ko­rában. Egy évtized óta megvál­tozott a helyzet: a villamos vontatás beve­zetése lerövidítette a me­netidőt, gyorsabban, kulturáltabban közlekedünk, mint dédapáink korában. Ami gond napjainkban: a teheráru forgalmának gyorsí­tása, a be- és kirakodások ide­jének rövidítése. A régi, Váci Kötöttárugyár mögötti rak­tárépülettömb nem tud eleget tenni a növekvő követelmé­nyeknek. A minap is mintegy 40 vasúti kocsi vesztegelt és várt a kirakodásra. Ma már köztudomású, hogy csak a VII. ötéves terv idején, 1985 után kerülhet sor a váci vasútállomás rekonstrukciójá­ra. A teherárumozgatás kor­szerűsítése azonban nem tűrt halasztást, ezért került sor a nagy átépítés előrehozott, első ütemeként, az új rakodótér lé­tesítésére. A kommunális üzem szom­szédságában, a Deákvári fasor és a nagy vasútvonal között je­lölték ki a fontos létesítmény helyét. A KPM a rakodótér fejlesztési alapjából hatmillió forintot irányzott elő erre a munkára. Megépül két, 140—140 mé­teres vágány, közte 17 mé­ter széles, szilárd terület­tel. Két kapu teszi lehetővé a kör­forgást, világítás éjjel-nappal a rakodást. Nagy Lajos, a váci MÁV- állomásfőnökség vezetője el­mondta, hogy a főépület is már áll, csak a belső vízvezeték és az egyéb szerelés munkái van­nak még hátra. Ezen a részen nincsen felső villamos vezeték, következésképp egyik legna­gyobb helyi üzemünk, a Ma­gyar Hajó- és Darugyár váci gyára, daru segítségével, za­vartalanul berakhatja az el­szállításra kerülő konténere­ket. A nagyfokú gépesítés meg­könnyíti majd a dogozók mun­káját. Ügy tervezik, hogy 1978 végére átadhatják rendelteté­sének az új rakodóteret. A ré­gi raktárépület-tömb megma­rad, s majd együttesen szol­gálja a két objektum a kor­szerű vasúti szállítást. Papp Rezső Vác a hazai lapokban A Magyar Nemzet hírt adott arról, hogy nyári tárlat nyílt Vácott, a főtéri bemutatóte­remben, s a Vak‘Bottyán Mú­zeum gondozásában létrehozott kiállítást Bereczky Lóránd művészettörténész nyitotta meg. A Képes Űjság közölte Ra- konczai Lászlónak, a Váci Vá­rosi Tanács társadalmi munka szervezőjének nyilatkozatát ar­ról, hogy a helyi kommunista műszakok eredményei miként­gyorsítják az új létesítmények megvalósulását. A Magyar Hírlap, megemlé­kezve a 80 éve született Poll Sándorról, felidézte a váci börtönben szervezett, 1929. évi nagy éhségsztrájkot, melyet a szigorú bánásmód miatt kezde­ményeztek a bezárt kommu­nisták. A Fonómunkás című üzemi lapban megjelent Bernáth An­nának, a Magyar Pamutfonó­ipari Vállalat váci leányszál­lója vezetőjének érdekes nyi­latkozata arról, hogy 1975 ősze óta miként segíti 40 lány ta­nulását, közösségi életét. 7. R. KISZ vetélkedő a DCM-ben A Cementipar című üzemi lap értesülése szerint a Kom- szomol és a Magyar' Tanács- köztársaság születése 60. év­fordulója tiszteletére, a DCM KISZ-bizottsága hat témakör­ből álló vetélkedőt hirdetett meg. Havonként egy-egy té­mát kell megválaszolni, a ki­adott feladatlapokon levő kér­dések alapján. Témák: mun­kás- és ifjúsági mozgalom, if­júságpolitika, művelődés, gaz­daságpolitika, forradalmi if­júsági napok, sport. A vetélkedő 1978. október 1-én kezdődik, és 1979. március 31-ig tart. Havonként is tartanak értéke­lést és jutalmazást az esedékes témára adott válaszok alapján. Egy-egy feladatlapon 15 kér­dés található. Helyes válasz­adás esetében, minden kérdés egy-egy pontot ér, vagyis a ve­télkedőn összesen maximálisan 90 pont érhető el. Az összesített egyéni ver­seny I. díja: utazás a Szov­jetunióba, a II. díj kétszemélyes, kéthetes beutaló Balatonalmádiba, a harmadik helyezett egyhetes, két személyre szóló belföldi beutalót kap. A vetélkedőn, amely máris nagy érdeklődést keltett, a leg­több taggal résztvevő KISZ- alapszervezet, százalékos arányban, pénzjutalomban ré­szesül. P. Dolgozók Általános Iskolája Még be lehet iratkozni A Dolgozók Általános Iskolá­jának igazgatósága értesíti az érdekelteket, hogy az 1978/79- es tanévre beiratkozókat még elfogad szeptember 1-ig. Sze­mélyesen reggel 8-tól délután 4 óráig lehet jelentkezni az is­kola igazgatóságán (Gábor Jó­zsef u. 3. sz., volt Űttöröház). írásban a jelentkezési lapok mellé kérjük a legutóbbi vég­zettséget igazoló bizonyítványt mellékelni Valamennyi osztály indul: alsó tagozat, 5—6. osztály, 7. és 8. osztály (utóbbiakból kísérle­ti, úgynevezett „tantárgy nél­küli” osztály i?J. Az üzemi osz­tályok levelezők, a központiak esti vagy intenzívek, ahoil heti két alkalommal van oktatás. hírek + hírek + hírek + hírek + hírek — Folytatják Vácott a fő­téri, köztulajdonban lévő la­kóházak felújítását. Ezen a hé­ten a 2-es és a 4-es számú épületek homlokzatának a ta­tarozásához kezdtek. — Veterántalálkozó lesz vá­rosunkban a hét végén. A munkásmozgalom szegedi öreg ha,rcoiSai ma, szombaton dél­után, a Komócsin Zoltán Diák­kollégiumban ismerkednek egymássalvasárnap kora dél­után a járási hivatal ebédlő­jében adnak fogadást a tisz­teletükre. — Részletes felvilágosítást, tájékoztatást ad házasság- kötések, névadók, gyászszer­tartások szervezése, lebonyo­lítása ügyében hétfőtől pén­tekig 8—15 óra között a vá­rosi tanács első emeleti he­lyiségében a Családi és Tár­sadalmi Ünnepeket Rendező Intézet. — Egyszerűsítették a bú­torszállítást a főtéri szaküz­letben, mert a helyszínen mód van a boyszolgálat igénybevételére, a gyors ház­hoz juttatás elintézésére. — Jó idő esetén augusztus 30-án, szerdán este x nyolc órakor szabadtéri filmvetítés lesz a Lenin úti művelődési központ udvarán, ahol A sze­relmes Blume című amerikai filmvígjátékot mutatják be: Rossz idő esetén a 8-as • te­remben vetítenek. Két műszakban pal ackozzák Nyári kánikulában közkedvelt italunk a sör. A Kőbányai Sörgyár váci kirendeltségén na­ponta két műszakban palackoznak, s a teli üvegeket éjjel is szállítják a boltokba. Barcza Zsolt felvétele — A DÓM cementüzemének Matejka János brigádja vál­lalta, hogy a második félév­ben ötezer tonna kőlisztet gyárt terven felül. — Mesefilmeket vetítenek vasárnap, 27-én délelőtt 10 órától 11.30 óráig a Lenin úti Hajós Alfréd Úttörőházban. A belépés díjtalan. — A zebegényi szabadiskola idei résztvevőinek legjobb al­kotásaiból kiállítás nyílik augusztus 27-én délelőtt 11 órakor a nagymarosi művelő­dési házban. Megnyitót mond Tóth Albert, az MSZMP vá­ci járási pb első titkára. — Második lett a pest, me­gyei Tanácsi Építőipari Válla­lat csapata — 12 résztvevő kö­zött — az Építők Szakszerve­zete Pest megyei elnöksége Alkotmány-kupáért kiírt kis­pályás labdarúgó-mérkőzésen. — Bálványos Huba grafikus- művész önálló kiállításon mu­tatkozik be a váci közönség­nek. Tárlatának megnyitása augusztus 28-án 14.30-kor lesz á Lenin úti művelődési köz­pont galériájában. A megnyi­tón levetítik az Így készül a litográfia című kisfilmet. — Elkészült a váci nyomdá­ban a Pest megyei Egészség- ügyi Felvilágosítás Kiskönyv­tára új füzete, Gyermekek já­tékos egészségnevelése cím­mel. Piaci jelentés Pénteken a váci piacon a burgonyát 5—6, a kelkáposztát 5—7, a fejeset 3, a pirosat 6 fo­rintért árulták. A karfiol a ma­gáneladóknál 7—10, a ZÖL- DÉRT-nél 5 forintba került. Karalábét darabra 2—1 forin­tért adtak. Retket 4, salátát 3— 5 forintért kínáltak. A sóskát és spenótot kilóra 12, csomóra 2 forintért adták. A befőzési paradicsom 4,30-ba került a ZÖLDÉRT-nél, étkezésit 5—8 forintért lehetett venni. A le­csópaprikát 6—10, az étkezésit 14—20 forint közötti áron árul­ták. A főzőtök kilóját 3—4, a bokorbabét 8, a juliskababét 10, a fejtenivalóét 14—16 fo­rintra tartották. Zöldborsót 20 —22 forintos áron láttunk. Uborkából a salátának valót 4—6, az apró uborkát 10—12 forintért adták. A gombák kö­zül a fehyctinórut 40, a pöfete- get 60, a rókagombát 50 forin­tért adták. Az őszibarack ára a ZÖL­DÉRT-nél 6,30 és 10, az őster­melőknél 10—IS forint volt. Sárgabarackot 8—10 forintért láttunk. A szőlő ára 22—26 fo­rint között változott. Vörös­szilvát 8, ringlót 12 forintért kínáltak. Dinnyét 7—10 forin­tos áron mértek. A termelőszövetkezeti áru­sok 34 forintért mérték az élőcsirke kilóját. Kacsákat 120 forintos áron kínáltak. Tisztí­tott kacsát 170—180 forintért lehetett venni. A tojás ára 1,70 volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom