Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-06 / 184. szám
Havannában befejeződött a XI. Világitjúsági Találkozó Fidel Castro beszéde a záróünnepségen PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Havannában szombaton véget ért a XI. Világifjúsági Találkozó. Az utolsó nap délutánján szokatlanul népessé váltak Havannában a belvárosi utcák. a Forradalom tere felé sugarasan haladó utakon mind sűrűbb lett at embertömeg A téren, a szónoki emelvény előtt a VIT-delegációk képviselői, a dísztribünön kubai párt- és állami vezetők, a fesztivál díszvendégei, a küldöttségek vezetői. Repedések R úttá válik a legtökéletesebben elkészített, lesimított fal is, amikor fölbukkannak rajta a repedések, s ilyenkor annak, aki végigcsinálta a fölfordulást, no, meg fizetett a mesterek buzgólko- dásáért, az élettől elmegy a kedve. El, mert hiszen azt remélte, pénze, kényelmetlensége fejében azt kapja, ami a járandósága; megfelelő minőségű munkát. A szakemberek tudják, lehet úgy vakolni, festeni, tapétázni, hogy száműzzék a makacskodó repedéseket, igaz, ehhez többletmunka kell, némileg nagyobb anyagfelhasználás, de a dolog kifizetődik. Elképzelhe- tő-e olyan oktondi gazda, aki fárad is, fizet is, de eleve maga gondoskodik arról, hogy a fal tele legyen repedésekkel? Némi vitába keveredtek a galgamácsaiak meg az Észak-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat. Előbbiek úgy vélik, háztartási gépeik, híradástechnikai készülékeik zavartalan használatában meggátolja őket a feszültségingadozás, s ilyesfajta gondok miatt főfájást okoz az újonnan épített iskola meg a bővített óvoda működtetése is. Előrebo- csátva, hogy az elektromosellátás — áramszolgáltatás napjainkban egyike a leg- érzkenyebb pontoknak a megye településeinek túlnyomó részén, hallgassuk csak meg a másik felet - is, azaz a szóban forgó cég esztergomi üzemigazgatóságát, mely Galgamácsa esetében illetékes. Nemcsak mondják, bizonyítják is, két esztendő alatt összesen egy, egyetlenegy bejelentés érkezett hozzájuk — az is tavaly áprilisban — feszültségingadozás miatt. Azaz, lehet, van panasz — s a panasznak oka —, de ha velük nem tudatják, akkor miként ismerjék a helyzetet? Ami meg az új iskolát s a bővített óvodát illeti, őket, tehát az érintetteket senki sem kérdezte meg a tervezés kezdetekor, s az sem tisztázódott kellő időben, a többletenergia szolgáltatásához miféle változtatásokra van szükség az adott hálózaton belül. \ j ilágos: úgy általában semmi gond nem volt, csak éppen repedések bukkantak fel a tervezés és a gyakorlati megvalósítás összefüggő cselekedetfelületén. Ahogy az lenni szokott, valakik valamit nem tartottak fontosnak, időben rendezendŐnek, más valakik viszont úgy bólintottak az energiaigény teljesítésére, hogy nem vették a fáradtságot a tudakozódáshoz, vajon a meglevő körülmények szavatolják-e a későbbi működést. Jog szerint, forma szerint senki sem mulasztott, szabályt, előírást nem sértett meg, csak éppen szemet hunyt a repedéseket ígérő aoró- cseorő könnyedségek felett. Ötszázharminc fölött van Galgamácsán a háztartási villamosenergia-fogyasztók száma, s ha tényleg indokolt a panasz a feszültség- ingadozás miatt, miért, csak esy veszi a fáradtságot ahhoz, hogy reklamáljon? Ha valóban gondokat okoz az iskola és az óvoda ellátása, miért nem derült ez már ki akkor, amikor még egyetlen kapavágás sem történt, azaz akkor, amikor még csak a papírok uralták a terepet?! Mert igaz, a transzformátor-állomástól az iskoláig ma is ki lehet cserélni a vezetését nagyobb áteresztőképességűre — ahogy a szakemberek mondják, keresztmetszet-cserét kell végrehajtani —, ám most már ezt csakis a tanács költségvetése terhére lehet nyélbeütni, míg korábban a cég, pontosabban az államháztartási hozzájárulás állta volna ezt a költséget. A legutolsó méréseket — amikor a téli csúcsfogyasztás idején 4—7 százalék közötti volt a feszültségingadozás — most majd megismétlik, azért teszik, hogy mindenki lelkiismerete tiszta legyen, bár tény, a hálózat rekonstrukciója ott égető — s ilyen hely is sok van a megyében —, ahol a feszültségesés túlhaladja a tíz százalékot L átszatra másfelé kalandozva, elhagyva a repedéseket: azon meditál három község, Piliscsa- ba, Tinnye, valamint Perbál megyei tanácstagja, hogy tapasztalatai szerint, ha növekszik is a tanácsok begyakorlottsága a fejlesztési tevékenységben, sok olyan buktató fékezi lépteiket, amiket csak az ismer igazán, aki szenvedi azokat. Példaként említi, nincsenek kisebb, rugalmas tervezőcsoportok, -szervek, ezért azután szinte jelentéktelen — de helyben fontos! — bővítések, építések megterveztetése is akkora hercehurcával, szaladgálással jár, mintha hatalmas ipari üzemről lenne szó. S a másik: ha már van terv, pénz, előkészített terület, minden más, a kivitelező meglelése akkor is kálvária. Saját körzete ismétlődően ennek adja bizonyítékát, hiszen a „kivitelezői kapacitás” itt jó néhány település számára nem több, mint egyetlenegy termelőszövetkezeti építőbrigád, s ennek elsőleges dolga — hiszen azért hozták létre — a közös gazdaságban tervezett feladatok végrehajtása. Ha marad ereje a brigádnak, akkor következhetnek az egyéb megrendelők, így a tanács. Ugye, csupán látszat a másfelé kalandozás, nagyon is összefüggő eseteket, tényeket említettünk, korántsem távolodtunk el a repedésektől, ,sőt, éppen eszmefuttatásunk segítségével kerültünk igazán közelükbe. Olyannyira közelükbe, hogy alaposabban szemügyre vehetjük azokat. Azt látjuk, hogy a pontatlan tervezés_ gyakran hoz létre olyan ’ pótlólagos igényeket, amelyek teljes körültekintéssel, mérlegeléssel megelőzhetők lettek volna. A másik, ennél semmivel sem csekélyebb súlyú tény: keveset ér a legpontosabb, legalaposabb tervezés is, ha hiányoznak a feltételek, adottságok, lehetőségek a tervek mielőbbi megvalósítására,, ha a terv kivitelezése nem annak társadalmi szükségességéi ő!. hanem a kivitelezők hajlandóságától függ. M. O. Az egybegyűlt tömeg lelkes tapssal üdvözölte az emelvényre lépő Fidel Castrót, a Kubai KP KB első titkárát, az államtanács és. a minisztertanács elnökét. Castro hosszasan búcsúztatta a VIT résztvevőit, búcsúztatta a fesztivált, ösz- szegezte a XI. VIT eredményeit, külön is kiemelve annak jelentőségét, hogy megrendezésére éppen Kubában. La- tin-Amerika, az egész nyugati félteke első szabad, szocialista országában került sor. Kifejezte reményét, hogy a havannai Világifjúsági Találkozó mintegy húszezer részvevője és vendége igazi otthonra talált Kubában, hiszen a kubai nép az igaz barát vendégszeretetével mindent megtett azért, hogy a fesztivál küldöttei jól érezzék magukat, és hogy a VIT a tartalmas eszmecsere fórumává váljon, hogy a sokezemyi külföldi ismerkedhessen meg a szocializmust építő kubai: nép életével. Délelőtt még népesek voltak a színházak és a szabadtéri színpadok: különböző kulturális együttesek tartották utolsó fellépéseiket. A kora délutáni órákra befejezték a politikai dalfesztivál rendezvényeit. lepergették a VIT film- fesztiváljának utolsó alkotásait. Ünnepélyesen bezárták kapuikat a VIT állandó kiállításai is. A magyar szálláson szombat délután vietnami szolidaritási gyűlést rendeztek. A La- zaro Pena színház adott otthont a központi nagygyűlésnek, amelynek elnökségében volt Maróthy László, küldöttségünk vezetője is. Fesztiválköveteink délután a bolgár nemzeti klub vendégei voltak. A vasárnap a pihenésé. A magyar delegáció hétfőn int végső búcsút Havannának. A különgépek várhatóan kedden a kora délelőtti órákban érkeznek Ferihegyre. ^AZ- MSZMP^PEST MEGYEI BIZQTJSÁGÁ ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXII. ÉVFOLYAM, 181. SZÄM ÁRA 1 FORINT 19-8. AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP Kezdődik az aratás utolsó hete A lendület nem térik meg Most gyűr kőzik Szentendre és Gödöllő Ha az időjárás nem szól közbe, ma estére a megye állami és szövetkezeti gazdaságaiban betakarítják a búza 94, a tavaszi árpa 95, a rozs 72 és a zab 15 százalékát. Az aratás lendülete, amint az a hét végén megtartott mező- gazdasági operatív bizottsági ülésen hangsúlyozták, most az utolsó napokban sem törhet meg. Minden használható kombájnnak dolgoznia kell. A mind nagyobb számban felszabaduló arató- cséplőgépeket a kritikus helyekre irányítják. Oda, ahol a legjobban lemaradtak a gabona vágásával. Síági József, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztálya szakfelügyeleti csoportjának vezetője az ülésen elmondta, hogy segítségre a gödöllői és a szentendrei járás szorul leginkább. A ráckeveiek befejezték az aratást, a budai járásban pedig egyedül a toki Egyetértés Tsz-nek lesz hétfőn lábon álló gabonája. Tökre a Herceghalmi Kísérleti Gazdaság öt John Dear arató-cséplőgépe indul. A ceglédi járás gazdaságai közül az abonyi Ságvári Endre maradt el. Itt két tsz, az abonyi József Attila és a ceglédi Lenin aratói vendégeskednek. A kölcsöngópekkel a A termékváltás haszonnal járt Eredményes félév után hárem gépipari vállalat A jó szervezés meghozza gyümölcsét Az Ipari Szerelvény és Gépgyár maglódi járműgyára a tavaly januári termékváltás után gyors fejlődésnek indult. A gyár vezetőinek és munkatársainak szakmai rátermettségét bizonyítja: már az első évben folyamatosan teljesítették havi tervüket, sőt az 525 millió forintos termelési érték előállításával évi előirányzatukat Is túllépték. Már ismerik az idei év első félévének mérlegét: A gyár 283 millió 748 ezer forint termelési érték előállításával 101 százalékra teljesítette első félévi tervét. A sikerért keményen megdolgoztak. A terv teljesítését alaposan megnehezítette az akadozó alapanyag-ellátás. A jó szervezés és az igyekezet mégis meghozta az eredményt. A Híradástechnikai Anyagok gyárában szintén jól zárták az első félévet: a termelési tervet 489 millió forintra, azaz 103,4 százalékra teljesítették. A tavalyi év hasonló időszakához képest 77 milliót érő a többlet termék, pedig a munkáslétszám ötvennel kevesebb volt. mint tavaly ilyenkor. A fénycsőfojtó és az egyéb termékek gyártását háromféle dinamószalag hiánya akadályozta. Jó szervezéssel, átcsoportosítással enyhítették a gondot. Nemcsak termelési tervüknek, hanem első féléves szocialista és tőkés export szállítási kötelezettségüknek is eleget tettek. A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 7. sz. váci gyárának termelési programjában . kiemelt helyet foglalnak el a KGST kooperációban készülő SZTB típusú szövőgépek részegységei. Az export szövőgép hajtómű egységekből hónapról hónapra többet szállítanak a Szovjetunióba. Idén már négyezer 50 ilyen garnitúrát gyártanák, ami csaknem 110 millió forintot ér. Ez a gyár teljes termelésének 60 százaléka. sereghajtók közé tartozó bagi Petőfi, a galgamácsai Összefogás, a sülysápi Tápióvölgye, a tahitátfálui Kék Duna Szakszövetkezet is befejezi a hét közepére az aratást A társgazdaságoktoól holnap érkeznek földjükre a gépek. Várható, hogy a budapesti és a Pest megyei Gabonaforgalmi Vállalat egy-egy átvevőhelyén torlódás lesz. Mindenesetre ezeken a helyeken több szállítószalagot helyeznek üzembe. A vállalat eddig 170 ezer tonna búzát vásárolt fel. Ez a tervezett mennyiségnek körülbelül a háromnegyed része. A szemes termény a múlt héten 15 százalékkal volt alacsonyabb víztartalmú, mint eddig, ezért mesterséges szárításra nem volt szükség. A kenyérgabona fajsúlya megfelelő, a hektolitersúly átlagosan 79 kilogramm volt. A gazdaságok a terményt többnyire tisztítva szállítják, a behozott gabona 96—97 százalékos tisztaságú. A liszt minősége jó. Gyenge őrlemény a malmok jelzése alapján csak a felvásárolt búza nyolc százalékából készül. Az őszi vetésű gabona vetőmagját eddig a termelők 70 százaléka rendelte meg. Azok a szövetkezetek, amelyek saját szaporítóanyagot használnak, mielőbb vizsgáltassák meg vetőmagjuk tulajdonságait. Ha az használhatatlannak minősül, most még vásárolhatnak újat a központi készletekből. Az aratás után a szalmalehúzás és a tarlóhántás közepes iramban halad. Eddig a terület 50 százalékán gyűjtötték össze a szalmát, 42 százalékán tárcsáztak, gyű- rűshengereztek. A tarlóművelésben a váci járás jár az élen. Az időben és szakszerűen elvégzett talajmunka a jövő évi jó termés egyik alap- feltétele. V. B. Félmillió család tüzelője Gépesítésre törekszik a Budapest környéki TÜZÉP Pest, Komárom és Fejér megyében 65 elárusítóhelyen körülbelül hárommillió tonna tüzelő- és építőanyagot forgalmaz az idén a Budapest környéki TÜZÉP — erről tájékoztatott Ipacs László, a vállalat vezérigazgatója. A forgalom jelentős részét Pest megyében bonyolitják le, ahol mindenütt gyors ütemű a községek fejlődése, s az üdülőkörzetekben a hét végi házakhoz túlnyomórészt ők szerzik be az építőanyagot. A hárommillió tonna körülbelül hárommilliárd forintnyi érték. Beszerzése, tárolása nehéz feladat elé állítja a vállalatot. Előfordulhat egy-egy árufajtából hiány, de Új otthonok barkóiéi Megkezdődtek a külső burkolási Földvári lakótelep házsorában. ISI munkálatok Vácott, a Halmágyi Péter felvétele a szilárd és folyékony fűtőanyagból, fából, szénből, olajból maradéktalanul el tudják látni a vásárlókat. Több mint 500 ezer család jut téli tüzelőhöz segítségükkel. Ilyen nagy forgalmat ma már csak gépesítéssel lehet lebonyolítani — vallják a vállalat vezetői. Legkorszerűbb telepük az érdi. Tavaly építették, s az idén már körülbelül 95 millió forint értékű építőanyagot forgalmaznak ezen az egy helyen. Kiválóan gépesítették a munkát, autódaruk, tehergépkocsik, emelővillás targoncák könnyítik a dolgukat. A július, s az augusztus a csendesebb hónapok közé tartozik a tüzéptelepeken. Az előrelátóbbak ilyenkor szerzik be a téli tűzrevalót. A vállalat vezetőinek tájékoztatása 'szerint bőséges az árukészlet, érdemes elkerülni az őszi zsúfoltságot. X Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Michael Manley-t, Jamaica miniszterelnökét országa függetlenségének 16. évfordulója alkalmából. Li Dzi Csan, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság villamosenergiaipari minisztere, aki július 27-e és augusztus 5-e között tárgyalásokat folytatott Szili Géza nehézipari miniszterhelyettessel, tegnap elutazott hazánkból. A koreai vendég a magyar villamos- energia-rendszer helyzetéről, a magyarországi hőerőművek üzemeltetéséről, tüzelőanyagfelhasználásáról, gépi berendezéseiről és ezek gyártásáról tájékozódott. Megbeszélést folytatott Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettessel is.