Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-27 / 202. szám
1978. AUGUSZTUS 27., VASÁRNAP A NEMZETKÖZI SZERVEZET JOGI STÁTUSÁRÓL Befejeződött a KGST-országok ipari szemináriuma A GAZDASÁGI ÉS VALUTÁRIS KAPCSOLATOK FEJLESZTÉSÉRE VAN SZÜKSÉG Még az egymáshoz igen közelálló szocialista jogrendek is gyakran másként fogalmaznak egyes kérdésekben. így a gazdasági kapcsolatainkat át- meg átszövő jogi normák, szerződések alkalmazása olykor nehézségekbe ütközik. Ezért szorgalmazták a szocialista országok, a KGST- államok jogszabályainak közelítését. A SZOT-főiskolán tegnap fejeződött be a KGST- országok elméleti és gyakorlati szakembereinek tudományos szemináriuma. Főbb megállapításairól Sárándy Imre egyetemi tanár, az ELTE jogi továbbképző intézetének igazgatója tájékoztatta az MTI munkatársát. — Magyar kezdeményezés hívta életre a szocialista országok gazdasági közösségének kapcsolataival foglalkozó jogászok eszmecseréjét, amely eredményes volt. A szeminárium egyik fő kérdéscsoportja a KGST szervezetére és működésére vonatkozó normatív szabályozást, a nemzetközi szervezet jogi státusát, döntéshozatali rendjét, szervezetének és működésének jogi alapjait fogta át. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az egységes gyakorlat kialakításához országaik gazdasági és valutáris kapcsolatainak fejlesztésére, egységesítésére van szükség. Ugyancsak figyelmet érdemlő javaslat hangzott el a hibás árut átvevő fél érdekében. A többség egyetértett abban, hogy hibás teljesítés esetén a megrendelő elállhasson a szerződéstől. A közeljövőben sokszorosítjuk a szeminárium jegyzőkönyvét és eljuttatjuk valamennyi érdekelt szervhez mondotta Sárándy Imre. Hazaérkezett a Kun Béla ifjúsági brigád Ünnepélyesen fogadták tegnap a Kun Béla ifjúsági építőbrigád Szovjetunióból hazaérkezett 190 tagját. Ezek a fiatalok részt vettek a KGST- országok közös beiruházásával épülő uszty-ilimszki faipari komplexum építésében. Cséffai János, az építőbrigád vezetője jelentésében elmondotta: a magyar ács, betonozó, kőműves, burkoló, festő, asztalos, szerelő és műszaki fiatalok a szibériai nehéz és szokatlan körülmények ellenére helytálltak. Meleg szavakkal köszöntötte az építőket Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára. Elismerését fejezte ki a mesz- sze Szibériában végzett eredményes munkáért. Külön méltatta azokat az eredményeket, amelyeket a magyar és a szovjet nép barátságának erősítésében értek el. Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára a brigád tevékenységét értékelve hangsúlyozta: a munkában részt vevő 374 fiatql nagy szakmai tapasztalatra tett szert. Az ünnepségen három fiatalt a Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntettek ki. Lakihegynek nemcsak rádió-adóállomása van. Ezt csak a lexikon meg a telekkönyv állítja. Lakihegy falu is, igaz, illegális falu. Ezer lakosú vad- településA főváros környékének több ezer engedély nélküli építkezője közül itt, a Csepel-szige- ten a törvénysértők külön kolóniát hoztak létre, valósággal önállósították magukat. De vajon hogyan kerülnek ide az emberek? Miért pont itt, a tiltott területen ütnek tanyát? Miért nem mennek lakni oda, ahol szabad: Halásztelekre, Szigetszentmiklósra? Egyáltalán kik ők? Szabolcs Pestre tart? — Ilyeneket kérdeznek a tanácsokon is örökké. Nem értik, miért jöttünk el hazulról, miért hagytuk ott a házat Az egész Szabolcs Pestre kívánkozik? — kérdezték tőlem egyszer a csepeli tárná - rson. Mi 1976-ban hagytuk ott Balkányt, s ahogy feljöttünk, a férjem fizetése 4200 forint lett 2500 helyett. Rólam, amikor otthol jártam, nem hitték el, hogy a kenyérboltban vagyok eladó. Nálunk a faluban még azt is nagyon megnézték, hogy beengedjenek-e az iskolába takarítani. Látja, itt Pesten meg ezt nem szokták elhinni. Ott örül az ember, ha a közelben munkát tanál, errefelé még válogathatok is. BaJkányban sort álltunk a huszonnyolc forintos kolbászért, turistaszalámit meg soha nem is láttam felénk. Varga Jenőnéék négy kisgyerekkel hatan jöttek fel tavalyelőtt és először Csepelen építettek egy bódéházat, de azt szinte nyomban lebontatták velük. Utána kerültek ide Lakihegyre, s akkor hetek alatt felhúztak egy apró, szoba konyháé épületet. A lakás belülről csak ágy, szekrény, meg tv, de errefelé ugyanilyen szegényesen kezd csaknem minden új telepes. Aki kilóg a sorból — mert áll itt már egy-két emeletes ház is — azt az ügyeskedők között emlegeti az utca. A többség azonban kuporgat, állatot nevel, boldogulni próbál valamiként, hogy aztán újabb büntetés terhe mellett saját erőből felhúzzon még egy szobát. Az ígéret földje Miért jönnek tehát ide, a t:losba lakni az emberek? — kibelezhetjük ismét. Hosszú a •or. Mert Budapest sokaknak — nem alaptalanul — az ígéret földje. Mert nem akarják, hogy uzsorás albérletek emésszék fel minden pénzüket. Mert öt évig még négy gyerekkel sem adhatnak be lakásigénylést a fővárosban. Mert a közeli falvakban háromszor olyan drága a telek, mint itt. Mert Pesten még drágább. Mert a bírsággal együtt is kevesebbe kerül Lakihegyen és a többi külterületen az építkezés, mint másutt. Természetesen pgm minden felvándorló teremt így, illegálisan új otthont. Sokan a hivatalos formulákat betartva költöznek falvakba, városokba. Csakhogy erre épp azoknak nincs pénzük, akiknek leginkább szükségük van a nagyváros fizetségére, akik sokszor üres kézzel indultak el otthonról. Vagyis Lakihegy elsősorban a kispénzű munkásemberek lakhelye. Itt a letelepedés olcsóbb, hiszen már a telekvásárlások is csak afféle zsebszerződésekkel köttetnek meg, s a telekkönyv helyett maximum egy cetli igazolja az ügyletet. De az olcsóságért fizetni kell. Fizetni, mindenekelőtt a ház értékének kb. 10 százalékát kitevő bírságot. Fizetni azzal, hogy nem kap építési kölcsönt a telepes. S fizetni azzal, hogy a községfejlesztési hozzájárulásokból a külterületnek nem jut vissza szinte semmi sem. Magyar Közlönyök Lakihegyen nemcsak vidékről jött szerencsepróbálók élnek, kiszorult ide jó néhány pesti is. Az irdatlanul hosszú és amellett rejtélyes lakáskiutalási lista hozta ide László Gáborékat. ök már idegekkel nem bírták a vá- rást. Nyolc év után ugyanis a munkás—fiatal—gyerekes kategóriában a Józsefvárosban feljutottak a második helyre, de végül mégsem ok kapták a lakást. Akkor, 1974-ben bontott téglával elkezdtek itt építeni. László Gábor fél háza már négy éve áll, a férfi mégsem nyugodt ö láthatóan a rendeletekkel a legnagyobb békességben akarna élni, de a körülmények másra kényszerítették. László Gábort zavarja, hogy házát bármikor lebonthatják, bár maga is sejti, hogy vasszigort Lakihegyen a tanács továbbra sem alkalmaz. Mégis több kiló Magyar Közlönyön rágta át magát a férfi, hátha talál „vétkeire” valami jogi mentséget — de nem talált. László Gábort — ha más nem — lakásproblémája politikus emberré formálta. Könyveket, cikkeket tesz elém. ö láttatja meg velem, hogy Lakihegynek már szinte szak- irodalma van, amit a külterületek közt is különleges helyzetének „köszönhet”. Antennarejtély E vadtelepülés olyan „kiváltságos” ..helyzetben van, hogy.a .hizonytalan jövő dacára is vpnzza az embereket. Nemcsak villany van itt a lakások többségében, hanem egy 1972-es újságcikk óta — amely szóvá tette, hogy a közeli istállóban a teheneknek vízvezetéket építettek, de a lakihegyiekkel nem törődtek — vízcsap is van. A házaktól csak néhány percre áll meg a kék busz, vagyis olcsó a közlekedés, s a telepi családok óvodába járathatják gyerekeiket. A kiváltságos helyzetnek azonban különleges böjtje van. A sokfelé már kikény- I szerített döntés: a belterületté nyilvánítás, itt jó ideje késik. Az anyaközség, Sziget- szentmiklós tanácsa támogatná (részben, vagy egészben — ez még vitatott) a státusváltozást, de ennek „óriási” akadálya van, a rádió-adóállomásA KPM már több év óta nem járul hozzá a telep legalizálásához, mert a házak alig néhány száz méterre — bizonyos tilalmi sávon belül — vannak az adótól. A hivatalok közti tárgyalások, ügy tűnik, napjainkra holtpontra jutottak, a lakihegyiek azonban nem értik a dolgot. Például azt, hogy ha veszélyes az ilyen mértékű rádiósugárzás (mert ez az egyik ellenérv), akkor hogyan állhatnak szolgálati lakások az antenna tövében minden más épületnél közelebb. Vagy hogy miért nem kapnak veszélyességi pótlékot az adóállomás dolgozói, akiket a közönséges lakóknál jóval inkább fenyeget — ezek szerint — a sugárzás? S mivel eddig a helybeliek e két alapvető (és több más) kérdésre nem kaptak választ, a veszélyről szóló híreket mesebeszédnek tartják, amely csak ürügy a megoldás elodázására. Az antennabonyodalom lakihegyi sajátosság. De az illegális település létrejöttének, vagyis az engedély nélküli építkezéseknek a gyökere közös. A Csepel-szigeten kívül Gyál, Csömör, Főt és több más Pest környéki község súlyos gondja ez hosszú évek óta. B. E. Lakihegy: vadielepülés Tiltott területen Üzemi demokrácia (2.) Szabályok, kivételek, törekvések Említettük: a centralizált és decentralizált modellek között létezik egy harmadik forma, s ez az átmeneti, ami a két másikból különböző elemeket foglal magában. Ilyesfajta már nem és még nem állapotban levő szervezetek jellemzik napjainkban leginkább a termelőegységeket. Ez az átmenetiség, felemásság magyarázza, hogy a szervezet milyenségének megközelítése, értelmezése is más és más szinte munkahelyenként. A már fölsorolt gyárakban és vállalatoknál — ahol tapasztalatainkat szereztük — három főbb csoportosításra lelhettünk az üzemi demokrácia típusait illetően. A három csoport Volt, ahol a fórumok meglétét, működését, tartalmasabbá tételét ítélték elsődlegesnek, mondván, ha a fórumok megfelelnek a nekik szánt szerepnek, akkor az üzemi demokráciával sem akadhat gond, hiszen a fórumok valamelyikén a dolgozók kivétel nélkül ott lehetnek, véleményt nyilváníthatnak, tehát beleszólhatnak a dolgok menetébe. Ez a legelterjedtebb vélekedés. A másik csoportba azokat a munkahelyeket sorolhatjuk, ahol fölismerték, csupán a fórumok még nem kínálják a teljességet, lényegében újabb lépésre van szükség. Ez az, hogy a döntéshozatalnak olyan rendje alakuljon ki, amikor a dolgozók többsége nemcsak véleményt mond már kész tervezetekről, végső formát öltött javaslatokról, hanem cselekvőén részt vesz azok kidolgozásában. Ezeken a helyeken ma már nem ritkaság, hogy például többféle variáció kerül megtárgyalásra brigádgyűlésektől a szakszervezeti bizalmiak küldötteinek tanácskozásáig, s valóban az elhangzott vélemények alapján dönt az arra kijelölt egyszemélyi vezető. K harmadik',' ma még eléggé szerény létszámú csoportba azok a termelőhelyek tartoznak, amelyek ennél is tovább jutottak, s érvényesítik azt a nagyon fontos tapasztalatot, hogy a gazdasági szervezetből táplálkozik az üzemi demokrácia szervezete is, tehát a folyamatos változásokhoz elengedhetetlen a szervezet folyamatos tökéletesítése. Találóan fogalmaztak a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat vezetői, amikor azt mondották, a vállalati rendszerbe nem lehet „kívülről” becse- pegtetni a demokratizmust, hanem azt helyben kell előállítani, a munka legnemesebb termékeként. S való igaz, mégha nem csepegtetnének, hanem vödörből öntenék a demokratizmus szervezetfönntartó elixírjét, akkor sem jutnának semmire, mivel a szervezet csak annak befogadására alkalmas, aminek magába olvasztására tudatilag, módszertanilag fölkészült. Fonákjára fordulhat Nemcsak a cikkünk első részében említett bérezési gyakorlat kudarca int óvatosságra, hanem sok más tapasztalat szintén. Így egyebek között az, hogy rendkívül nagyok ma még az eltérések az egyes munkahelyi kollektívák fölkészültségében, tudatosságában. Vannak olyan csoportok, ahol a szakmunkások döntő súlya határozza meg a légkört, a színvonalat, a gondolkodásmódot, s olyan munkahelyi egységek is, ahol az ott dolgozók többségének nincs meg az általános iskola nyolc osztályának elvégzését igazoló bizonyítványa. Jó helyen keresik tehát a további lépésekhez az utat például a Forte Fotokémiai Iparnál, amikor úgy vélekednek, fontos szerepet kell adni az üzemi demokrácia fejlesztésében a pszichológiai tényezőknek, mert a hirtelen megnövekedett lehetőségek lehetnek bénítóak is egy-egy kisközösség számára, s olyannyira azok, hogy elmegy az egész részvételtől a kedvük. Lényegében ezzel azonos következtetés az is, bár a megvalósítás szintje a dolgozók összetételénél fogva más, amire a Cement- és Mészművekben jutottak. Ügy látják, hogy foglalkoztatottjaik egy részénél ma még magát az igényt kell felkelteni a demokratizmusra, s ebbe a csoportba — fontos [ fölismerés! — nemcsak fizi- j kaiak tartoznak, hanem vezetők, elsősorban ún. középvezetők úgyszintén. Gyanakodhatnának, hogy ahány ház, annyi szokás, ám nem erről van szó. Ezeknél a cégeknél rájöttek ] arra, hogy a szervezet egyes j részei nem azonosak, tehát a ! megközelítés módszertana sem j lehet egyforma. Pontosan abból származnak a gondok, hogy a gyárak, vállalatok többsége ma még azonos módon kínálja az azonos demokratikus lehetőségeket, s mert a j szervezeti csoportok némelyike még nem tud élni azokkal, könnyen és gyorsan megszületik a hamis általánosítás, lám, minek erőltetni ezt az egészet, hiszen nincs is igénye rá az ! embereknek...! Alapvető tévedés húzódik i meg az ilyesfajta, s kétségte- ! lenül nem ritka nézetek mö- j gött. A tévedés oka kettős. Az! egyik: nem látják be, hogy , bármennyire is sokrétű, más kifejezéssel élve, decentralizált a demokratizmus gyakorlásának lehetősége, a centralizált szervezet nem képes — s nem is hajlandó — az így hozott döntések végrehajtására. Egész egyszerűen azért nem, mert más irányba állt be, másfajta síneken fut, csak végrehajtásra alkalmas, mérlegelésre, a sokféléből a helyes megoldás kiválasztására nem. A tévedés másik oka: ha a vezetésnek törvény előírta kötelessége erősíteni az üzemi demokráciát, akkor a dolgozóknak kötelessége azonnal és habozás nélkül élni a rendelkezésükre álló lehetőségekkel, mégpedig olyan színvonalon, hogy a vezetés egy az egyben alkalmazhassa javaslataikat, ■véleményüket. Kettős szervezeti feladat Erőteljesen, szépítés nélkül fogalmaztunk, éppen azért, hogy jól érzékelhetővé váljanak a határvonalak, ahol realitások és irrealitások különülnek el. Az irrealitások legtöbbször abból a táptalajból nőnek ki, ahol a szemléleti torzulások sűrűsödnek. Ezeket a torzulásokat a kelleténél ritkábban veszik szemügyre a munkahelyeken, s éppen ezért cáfolatukra sem jut megfelelő figyelem, erő. A szemléleti torzulások egyik tipikus megjelenítője az a felfogás, amely a vállalatot kizárólag technológiai szervezetként látja, s mellőzi a másik, semmivel sem kisebb jellemzőt, azt, hogy a vállalat egyben társadalmi szervezet is, társadalmi feladatok lebonyolítására létrehívott egység. Érdekes, s elgondolkoztató tapasztalatot említett a Csepel Autógyár vállalati szak- szérvezeti bizottságának titkára, amikor elmondotta, a középszintű gazdasági vezetők némelyike ma sem szűnt meg hangoztatni azt a véleményét, hogy az üzemi demokráciával törődjenek a társadalmi szervezetek, ő meg majd foglalkozik a termeléssel. Az ilyesfajta „munkamegosztás” igénylése azt mutatja, sokan valójában még mindig nem értik, hogy az üzemi demokrácia nem valamiféle többletfeladat, amit tetszés szerint lehet különválasztani vagy éppen társítani más teendőkkel, hanem alkotóeleme a termelésnek, nélküle hosszabb távon maga a termelés eredményessége kerül veszélybe. Nemcsak ez utóbbi kockáztatásáról van szó — aligha véletlen, hogy az így gondolkodó vezetők területén nagyobb a munkaerő-vándorlás, mint másutt —, hanem arról is, hogy ezek a vezetők nem értik igazán a vezetés mibenlétét; puszta parancskiadást látnak abban. A törvény betűje Tavaly december óta, amikor az országgyűlés ülésszaka jóváhagyta az állami vállalatokról szóló törvényt, meglehetősen furcsa ízt kapnak azok a viták, melyek a — kötelesség körül hullámzanak. Az említett törvény 20. paragrafusának első bekezdése ugyanis így hangzik: „A vállalat igazgatója (helyettese) és más vezető állású dolgozói a feladatkörükbe tartozó, a dolgozókat szélesebb körben érdeklő döntések előkészítésébe, valamint a döntések végrehajtásának ellenőrzésébe kötelesek a vállalat dolgozóit bevonni. Ennek érdekében a döntési hatásköröket, valamint a vállalati belső elszámolás és ösztönzés rendszerét egyértelműen és közérthetően kell meghatározni.” Azon tehát, hogy mi legyen* a törvény most már nem enged vitát, ám azon, hogyan legyen ez a mi, kell is, lehet is nézetcsatát vívni, csakhogy nem a cselekvés helyett! Ma azonban a megyei gyárak, vállalatok egy tekintélyes létszámú csoportja még mindig ott tart, hogy semmit sem lépett előre, mert — mint hangzik a kedvelt magyarázat — most dolgoznak a feltételek, a formák meghatározásán. Meddig? Vállalatok soránál még ma sem rendezi megnyugtatóan a működési és szervezeti szabályzat az üzemi demokrácia fórumainak helyét, szerepét, a gazdasági vezetés ebbéli kötelmeit stb. S van hely, nem egy-, ahol a jogászra, a jogászokra bízták, fogalmazzák át -az eddigi szöveget, magyarán, ők határozzák meg, mi hogyan legyen... Nem új, csak más Papíron sokszor bebizonyít toU igazság, hogy kettős, vezetői és beosztotti érdek az üzemi demokrácia erősítése, ám a gyakorlatban még ott is következetlenül élnek azzal az érdekeltséggel, ahol elismerik létezését, s érvényesüléséhez a feltételeket megteremtették. A következetlenségek azután azzal járnak, hogy folyamat helyett lökésszerű a fejlődés, ami a közösséget sokkal jobban megterheli, mintha szinte észrevétlenül lépne a magasabb lépcsőfokokra. Ilyesfajta, kétségtelenül nem egyszerű okokra vezethető vissza, hogy a Lenfonó és Szövőipari Vállalatnál, a Mechanikai Művekben nem járt egyértelmű eredménnyel, sőt, némely tekintetben csakis kudarcokkal társult az a próbálkozás, hogy jelentősen bővítsék a közvetlen munkahelyi Vezetők jogkörét. Maguk az érintettek tanúsították a legnagyobb ellenállást! Aligha tévedünk tehát, ha megkockáztatjuk azt az állítást, hogy az üzemi demokrácia folyamatos tartalmi fej- esztése feladatánál ma már a hangsúly a folyamatos kife- fezésre helyeződik át. A tartalmi változások kétségtelenek, eredményeik — s nemcsak a cikkünkben szerepló munkahelyeken — tekintélyesek, csak éppen tagoltak, részekre bomlók, s ezért azt a képzetet keltik, hogy megint valami új jön, mert a régi rossz volt. Nehezen ver gyökeret a belátás, hogy itt ugyanannak a teendőkörnek más és más körszeletéről van szó, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor azonos feladat más színvonalú teljesítéséről. Még politikai testületeknél, párt- alapszervezeteknél, műhelybizottságoknál sem elvétve történik meg, hogy tiltakoznak, miért kell „változtatni” a megszokott formákon, hiszen azok beváltak, miért kell most új valami?! Az állandóság igénylése — ami emberi természetünk egyik lényeges vonása — ezért azután késlelteti az új törekvések térhódítását, mert a közvélekedés valami ismeretlent lát azokban, holott csupán újabb eszközök a régen ismert célok eléréséhez. Ennél a nagyon egyszerű igazságnál lelhető meg a forrása annak, miért haladunk a lehetségesnél lassabban, s egyben a választ is itt kaphatjuk meg arra, a további utat miként alapozhatjuk meg. Mészáros Ottó
