Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-25 / 200. szám

1978. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK ’xMdaP 5 Sok-e 52 millió vagy kevés? Tervszerűen gazdálkodik a bugyi tanács A bugyi tanács a jelenlegi ötéves tervben csaknem 52 mil­lió forinttal gazdálkodik. Eb­től majd hétmilliót a fejlesz­tésre fordít. A többiből a költ­ségvetési kiadásokat fedezi. Első hallásra hatalmasnak tűnhet az összeg, de nem olyan sok ez, amikor el kell osztani. A pénzügyi lehetőségek és az igények összevetése, rangsoro­lása bizony nehéz feladat. Kü­lönösen ha figyelembe vesz- szük, hogy a költségvetés 45 százalékát a tanács és a hozzá tartozó intézmények alkalma­zottainak bére teszi ki. Más példa: a gyermekintézmények élelmezési költsége évente egy­millió forint fölött van. Jó gazda Á pénzt tehát jó gazda mód­jára kell beosztaniuk. Vissza­tekintve az ötéves terv első fe­lére, a tanács így cselekedett. Két évvel ezelőtt elkészítették a központi napközi kerítését és melléképületét. Erre 150 ezer forintot költöttek. Ugyaneny- nyiért vezették be tavaly a Jó­kai úti óvodába a központi fű­tést. Az idén egymillió forin­tért felújították az Arany Já­nos út burkolatát. Ebben az évben megkezdik a tűzoltó szertár, valamint a községi dögkút felújítását is. Még eb­ben az ötéves tervben beveze­tik a központi fűtést a Lenin téri óvodába, a Veres Péter úti óvodába és bölcsődébe, vala­mint az általános iskolába. 1980-ban pedig a Tanács út mögötti területen építenek utat, mely egymillió forintba kerül majd. Bugyiban az öt év alatt több mint egymillió forintot költe­nek a közvilágítás javítására, összesen 325 lámpatest felsze­relését tervezik. Szociális segély Sokat javult a szociális ellá­tottság a tervidőszak kezdeté­től. Jó példa erre a rendszeres szociális segély emelkedése. Két évvel ezelőtt 746 forintot, ma már 940 forintot kapnak személyenként az arra rászo­rulók. Ez a község azon kevés he­lyek közé tartozik, ahol nincs gond az óvodás gyermekek el­helyezésével. A tanács tehát az óvodai szemléltetőeszközök beszerzésére fordít nagy gon­dot. A múlt évben 170 ezer fo­rintot költöttek erre. Nem ilyen jó a helyzet az általános iskolában, ahol tanteremhiány- nyal küszködnek. A váltott műszakban történő tanítás megszüntetésére társadalmi munkában építenek tanterme­ket. i Szép eredményeket értek el a közművelődésben. A könyv­tár két helyiséggel bővült, s ez évtől már főfoglalkozású, szak­képzett könyvtáros áll az olva­sók szolgálatában. A községi művelődési házat a tanács évente 160 ezer forinttal tá­mogatja. Arra törekednek, Befejeződött a pomázi nagy­községi tanács nyári környe­zetvédelmi és köztisztasági ak­ciója. Elvük; hogy a környezet védelméről nem elég admi­nisztratív eszközökkel gondos­kodni. Már az akció előtt fel- világosító, tájékoztató előadá­sokat és környezetvédelmi an- kétokat tartottak. Megalakult a környezetvé­delmi bizottság. Rendszeresen segíti munkáját a helytörténeti klub környezetvédelmi cso­portja, oly módon, hogy a U ÉV-állomáson elhelyezett táblán tájékoztatják a tudniva­lókról a turistákat. A negyed­évenként megjelenő Pomázi Tájékoztatóban rendszeresen közölnek természetvédelmi közleményeket. Az úttörő őrs­gyűléseken több alkalommal szerepel ez a téma. Egyszóval — Pomázon „össz­népi" üggyé vált a környezet- védelem, s ennek kézzelfogha­hogy minden évben hasonló összeget tudjanak nyújtani. Összefogás Sajnos a fejlesztési alap messze elmarad az igényektől. A tanács gazdasági egységek összefogásából, szocialista bri­gádok felajánlásából, társa­dalmi munkából tud egy-egy létesítményt tető alá hozni. A helybéliek a gondokon eddig több mint kétmillió forint tár­sadalmi munkával segítettek. A már említett tantermi zsú­foltság megszüntetésére így ké­szült el négy tanterem és egy Szertár. A továbbiakat, vala­mint a gyermekorvosi rendelőt is társadalmi összefogással épí­tik fel. Bugyiban a tanács az ötéves terv feladatainak időarányos részét teljesítette. Ügy tűnik, a tervidőszak végén sem lesz lemaradásuk. tó eredményei vannak. A hely- történeti klub környezetvédel­mi csoportja őrjáratokat szer­vez a községben és a külterü­leten. Tapasztalatait közli az intézkedésre illetékesekkel; Szükség esetén a helyszínen fi­gyelmeztetik azokat, akik meg­szegik az írott vagy íratlan szabályokat. A tanácstagi cso­portok is végeznek hasonló be­járásokat. öt tanácstagi körzet együtt­működési szerződést kötött a helyi úttörőcsapattal: gondoz­zák a növényeket, fákat, gon­doskodnak a műemlékek vé­delméről és köztisztasági fel­adatokat látnak el. Az idén 1300, a Pilisi Állami Parkerdő- gazdaság által ajándékozott fa- csemetét, díszcserjét ültettek el a községben társadalmi mun­kában; közterületeken kis par­kokat, kerteket alakítottak ki, gondozását is. elvállalták. Mun­kájuk alapján beneveztek a községszépitési versenybe. Ahol „össznépi" ügy a községszépítés Természetvédelem Pomázon fl /.../ / Iparaim jo • V^alaml még az utolsó pil­’ lanatban is azt súgta: ne menj el! Ám hogyan hallgat­tam volna az okos szóra! Vég­re három hétig együtt lehetek Évával! Napfény ... tenger!.. És... és... Szóval lelkesed­tem, csuda szerelmesnek érez­tem magamat, s pokolba küldtem figyelmeztető véd- angyalomat. Nyaralni jó! Jó? Tizenöt őrás autóút után holtfárad- tan landoltunk az útunkba eső legelső adriai kempingben s mielőtt szusszanhattunk vol­na egyet, Péterke — Éva ti­zennégy éves kamasz fia — már előttünk is termett. — Fáradt vagyok és mele­gem van. Fürdeni megyek — jelentette be. — A sátorfelhú­zással ketten is boldogultok. A két lány, mármint bájos Évám tizenkét és tizenhárom éves nagyra nőtt csemetéi, ed­dig nem tapasztalt egyetértés­ben varázsolta elő fürdőruhá­ját valamelyik táska mélyéről, és már loholtak is eltűnt bátyjuk nyomában. Szegény szépséges Dubrov­nik! Te hangulatos kis ten­gerparti kikötő! Dehogy te­hetsz te arról, hogy nem gon­dolok rád a megérdemelt sze­retettel. Tehet viszont Péter és Anni, akik soha nem lá­tott gyermeki gyöngédséggel csüngtek anyjukon, kétoldalt erősen belecsimpaszkodva. — Ez olyan fehér farmer, amilyent akarok! — ordított fel egyikük. — Éhes vagyok! Mit kó- válygunfc itt harmincöt fokos hőségben — nyafogott a má­sik pillanatonként. Baktattam utánuk mogor­ván, néztem irigykedve az összebújt szerelmespárokat, akiknek csodák-csodája mele­gük sem volt. Roppant sze­rencsétlennek éreztem ma­gamat. — Mit keresek én itt? — kérdezgettem dühösen ma­gamtól. Nyaralni jó! Jó? Később ugyanis Péterke vezetni akart. No, nem valóságosan, csak úgy. — Előre ülök! Ott a legké­nyelmesebb ! — felkiáltással, de bájos mosollyal kísérve, már tuszkolta is anyját gyen­géden hátra, két húga közé. — Most kettesbe kell kap­csolni !... Elhagytuk az alag­utat, mért ég még a fényszó­ró?... Hajtás!... Lehetett volna előzni!... — oktatgatott órákon keresztül, fáradhatat­lanul. A negyedik napon, amikor Mari rosszat álmodott, s emiatt egész délelőtt anyucija babusgatására szorult, hirte­len kedvem támadt, a vissza­fordulásra. Visszafordulok az én drága, nyugodt Pestem fe­lé. Maradtam, miként ez ter­mészetes is, s néhány ideg­nyugtatót felfedezve a gyógy­szeres csomagban, kezdtem csodálni a tengert, önfeledten lubickoltam hűs hullámaiban, gyönyörködtem szép szerel­memben, az egyre barnábbra sült Évában. Már csak fáradtan csóváltam a fejemet, amikor a há­rom lurkó felfalt egy nyolc­kilós görögdinnyét, s kórus­ban kérlelte anyját: Még ké­rünk! Még kérünk! Hozzatok a faluból! S azon sem lepőd­tem meg, hogy alkonytájt öten sétálgattunk, ahol mások édesdeden összebújva ketten andalogtak. A nyugtatok megtették a ha­tásukat, s így az ellen sem tiltakoztam, hogy a két háló­fülkét eggyé alakították át bájos barátnőm eleven gyere­kei. Hiszen, nyaralni jó! Jó? Ak­kor viszont már határozottan felháborodtam, amikor Péter­ke kijelentette, ő akar haza­felé végig elől ülni. Bár Éva kedélyesen nyugtatgatott: — Nyaralnak a gyerekek, hadd teljen mindenben a kedvük! Nem engedtem! Nem és nem! Ezért azután végre órá­kig csöndben, nyugalomban figyelhettem a tájat, a félel­metes jugoszláv hegveket és élveztem a kanyargós út ve­Készítették a munkatársak A Csepel Autógyár Kvassay szocialista brigádjának fölhí­vására a dolgozók kézimun­káiból, szőtteseiből összeállt több kiállításra való anyag. A házi tárlat olyan jól sikerült, hogy a művelődési központ vezetősége kiválogatta a leg­jobbakat. Mint már hírül ad­tuk, a napokban nyílt meg a többszörösen zsűrizett, szín­vonalas kiállítás. Képünkön: az autógyár dolgozói gyönyör­ködnek munkatársaik ügyes kézimunkáiban. Bakó István felvétele A Csepel Autógyárban Fiatalok és az új termékszerkezet Kezdjük egy sokatmondó kérdéssel. Milyen feladatokat kell megoldaniuk egy olyan nagyüzem ifjúkommunistái­nak, ahol a termékszerkezet korszerűsítése következtében a vállalati árbevétel csaknem nyolcvan százalékát az új gyártmányok jelentik? Márpe­dig a több mint tízezer embert foglalkoztató Csepel Autógyár­ban — a változás izgalmas napjait élve — ez a helyzet alakult ki. Akcióprogram A számadatok szerint a ráckevei járásbeli nagyüzem­ben 3 ezer 400 harminc éven aluli dolgozik, s az ifjúsági szervezetnek — 33 alapszerve­zetben — nyolcszáz tagja van. A KISZ autógyári bizottsága az új mozgalmi évre szóló akcióprogramjában azt a célt tűzte maga elé, hogy a fiata­lok legjobb tudásuk szerint vegyék ki részüket a gazdasá­gi feladatok megvalósításából. A felmérés szerint a K1SZ- szervezetek lényeges felada­toknak tekintik — éppen a termékszerkezet átalakítása következtében — a fiatalok szakmai továbbképzését. Ez a célkitűzés szoros összefüggés­ben áll termékeik — a kor­szerű sebességváltók, az autó­szélyeit. Közben Éva keze gyöngéden simult tenyerem alá. í? ilában, a kolostor előtt is- mét kitört a vihar. Ez­úttal kora hajnaltól Anni mor- coskodott, ki tudja, miért. Talán egy kis szülői szeretet- re vágyott: — Hát jó! Te itt maradsz és megvárod a kenyeret! — álltunk meg egy parányi sütö­de előtt, ahol néhányan már türelemmel várakoztak. — Mi pedig megnézzük azalatt a kolostort — határozott Éva. Jókedvűen megmásztuk a több száz éves harangtornyot, borzongtunk is a mélyén lévő börtöncellában, majd az ud­varra érve örömmel láttuk a hónuk alatt kenyereket szo­rongató sétálgatókat. Csapot-pápot hagyva sza­ladtunk kifelé ügyes kis be­vásárlónk elé, ám hiába keres­tük a kenyérbolt környékén. Éva megnyugtatott. — Okos kislány Anni, biz­tosan elvitte a kocsiba. Nem vitte el. Meg sem vet­te. Mérgében ugyanis egy­szerűen vállat vont és vissza­ment a parkolóba. A kocsi orrán üldögélve találtuk, vi­lágfájdalommal arcán lóbál- ta lábait. Két pofon ezúttal ugyan el­csattant, de ez mit sem segí­tett korgó gyomrunkon, s azon a helyzeten, hogy aznap, jobb híján, nápolyival csilla­pítottuk éhségünket. buszfenék vázak s a szervokor­mányok — színvonalának ja­vításában. Tavaly például a különböző szakmai tanfolya­mokon csaknem négyszáz fia­tal vett részt. S mivel köztu­domású, hogy a vállalat jelen­tős létszámhiánnyal küzd, az ifjúsági szervezetben különö­sen fontosnak tartják a kap­csolatok ápolását a környező iskolák úttörőcsapataival. A pályaválasztást megelőző idő­szakban ennek szellemében gyárlátogatásokon igyekeznek megismertetni a kisdiákokkal az autógyáriak hétköznapjait. A nagyüzem ifjúkommunistái egyébként követésre méltó módon, rendszeresen találkoz­nak a fővárosi Fazekas Mihály Gyakorló Gimnázium diák­jaival: a két KISZ-szervezet közötti együttműködés értel­mében — a közös kulturális programok szervezése mellett — a középiskolások az autó­gyáriakkal együtt dolgoztak a korábbi VIT-műszak sikeréért. Munkaverseny Feltétlenül érdemes említést tenni arról, hogy az autógyári fiatalok — létszámukhoz ké­pest — nagy aktivitással vesz­nek részt a szocialista munka- verseny-mozgalomban. Csak­nem kétezren dolgoznak brigá­dokban: az ifjúsági közössé­Nyaralni jó! Jó? Testileg- lelkileg kimerültén értünk este fél tizenegy tájt Mohács­ra, boldogan szippantgattuk a hazai levegőt. A szállodában természetesen nem kaptunk szobát, kempinget pedig nem találtunk a környéken. Péter­ke ugyan nyugodt szívvel — Már otthon akarok aludni az ágyamban! — felkiáltással — felzavart volna hajnalig Pest­re, ám Éva a sarkára állt. Nyaralni jól... Nyaralni jó... motyogtam egy maszek szoba tiszta ágyába zuhanva, miközben a három gyerek friss erővel, nagyokat röhög­ve, bekebelezte még a Belg­rádiban vásárolt fél kiló pári­zsit. A javaslat ellen, hogy lu- bickoljunk még néhány órácskát Harkányban, már minden porcikámmal tiltakoz­tam. Ám nem akartam ke­nyértörésre vinni a dolgot Évával. S itt már valójában nem is igen akadt említésre méltó bosszúság Csak Péter­ke cukkoltatta percekig si­koltozó húgait, mígnem már az összes fürdőzővendég ben­nünket bámult. Majd pedig erejét fitogtatva, engem is a víz alá húzott lábamnál fog­va ... — Ugye drágám, megmond­tam? Nyaralni jó! — bújt hozzám Éva szerelmesen, amint végre ketten marad­tunk a kocsiban. Dodó György! gekben több mint hatszázan keresik kenyerüket. A KISZ- alapszervezetek nagy gondot fordítottak a brigádok válla­lásainak kialakítására, s min­dent elkövettek annak érde­kében, hogy segítséget nyújt­sanak az elképzelések valóra váltásához. Az akcióprogram­ban elhatározott feladatok egységesebb végrehajtása ér­dekében a jövőben összehív­ják az ifjúsági brigádvezetők értekezletét: ezen a fórumon minden bizonnyal értékes ja­vaslatok, hasznos észrevételek hangzanak majd eL Az évenkénti autógyári szakmai vetélkedő célja min­denekelőtt a fizikai munka, s ezen belül olyan mesterségek népszerűsítése, amelyek ma még a gyakorta tapasztalható téves felfogás alapján a lené­zett mesterségek közé tartoz­nak. A vetélkedők ugyanakkor lehetőséget nyújtanak a pálya­kezdők képességeinek bizonyí­tására, alkotókedvük kibonta­koztatására. A szakmai vetél­kedők iránti érdeklődést bizo­nyítja, hogy a gyári, illetve gyáregységi selejtezőkkel együtt minden évben legalább százötven ifjú vesz részt eze­ken a versenyeken. Kezdeményezések Az üzemben szép hagyomá­nyai vannak a fiatal műsza­kiak és közgazdászok taná­csa tevékenységének. A jövő­ben, a jelenleginél is foko­zottabban kell ösztönözni a fiatalok kollektíváit arra, hogy pályamunkáikkal járuljanak hozzá a termelés hatékonysá­gának növeléséhez, a minőség javításához, az üzemszervezés eredményességéhez. A járható út feltétlenül az, amit Száz­halombattán, a Dunai Kőolaj­ipari Vállalatnál már élérték: az olajvárosban az Alkotó if­júság keretében az elmúlt évben csaknem száz vállalko­zó kedvű harminc éven aluli — egyénileg és kollektívában egyaránt — törte a fejét egy- egy új, s mindenekelőtt a ha­gyományosnál gazdaságosabb műszaki-technológiai megoldás bevezetésén. S az eredmény: az ötletek realizálása legalább eredményez a vállalatnak, százmillió forint megtakarítást Nem szabad azonban elhall­gatni: lényeges kérdés, hogy a mozgósítás a kollektíva és az egyén számára egyaránt von­zó legyen. Ez utóbbi célkitűzést a jelek szerint az autógyáriak mara­déktalanul megvalósították a társadalmimunka-akciók, a kommunista műszakok szer­vezése során. Az 1978—79-es mozgalmi évben az autógyári KISZ-esek tizenötezer óra tár­sadalmi munkát vállaltak: ezt a mennyiséget azonban jelen­tősen növelik az ifjúsági bri­gádok által felajánlott egyéb társadalmimunka-akciók. F. G. — -■ - - ■ —*»--» korszerű üzletházunk SZERELÉSI ANYAGOK, SZERSZÁMOK, MEZŐGAZDASÁGI SZERARUK, PAPIR-IRÓSZER ÉS ÜVEG-PORCELAN ARUK NAGY VÁLASZTÉKÁVAL új helyen: Kossuth u. 11. sz. alatt. VÁRJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT. Szigethalmon, Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom