Pest Megyi Hírlap, 1978. augusztus (22. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-16 / 192. szám
1978. AUGUSZTUS 16., SZERDA Fodrász a gyárban A daEmáf ház Fővárosi megrendelők Szentendrén Tavaly nyitották mag szentendrei szolgáltató házat, Azóta nemcsak a járásban lett népszerű a dalmát ház — így nevezik a szentendreiek —, hanem sokan Budapestről is ide járnak fodrászhoz, meg a női szabóhoz. Máté Zoltán, a Szentendrei Szolgáltató és Ipari Szövet' kezet elnöke így számol be az első félév eredményeiről. — Egész évre két és fél millió forint forgalmat terveztünk. Kiderült, hogy alábecsültük a lehetőségeket. Fél év alatt több mint másfél millió forint bevételt hozot a szolgáltató ház. Több is lehetne a bevétel, ha olykor nem kellene hónapokig fut kosnunk egy külföldi tv, vagy rádió alkatrészért. Rádió és tv javító részlegünk forgalma így is hatszázezer forint volt. A női fodrászat következik a sorban 412 ezer forinttal. A szövetkezet nemcsak a város, hanem az egész járás igényeit igyekszik kielégíteni. Szeretnénk, ha a járás minden községében lenne címfelvevő helyünk. Leányfalun már van, Visegrádion, Vuna- bogdányban, Pomázon és Bu- dakalászon a közeljövőben vezetjük be. — Tahitótfaluban a község központjában szolgáltató házat terveznek, amelyben helyet kap a posta, a patyolat, és a gyógyszertár. Szeretnénk mi is üzlethez jutni az épületben. Indokolt ez, hiszen a Szentendrei-sziget községeiben nagyon alacsony a szolgáltatás színvonala. — A Felszabadulási lakótelepen új üzletet nyitunk, ahol női—férfi fodrászat, kozmetika, és Gelka kap helyet. Egymillió forintba kerük A KISZÖV és a megyei tanács fedezi, de a berendezést természetesen mi teremtjük elő. Izbégi fodrászatunkat most tatarozzák, Budakalászon, a Lenfonóban női fodrászatunk működik. Kezdetben szokatlan volt ez: fodrász a gyárban, de aztán hamar megszerették a lányok, asszonyok. Most azon gondolkodunk, hogyan lehetne enyhíteni a Pannónia telep szolgáltatási gondjain. T. Á. L. Miért késik a rekonstrukció? Hitelkérelmet nyújt be a váci fésűsfonó Mintha a történelemkönyvek lapjai elevenednének meg: a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár váci gyáregységének gépei, műhelyei az angliai ipari forradalom korát idézik. Pedig most 1978-at írunk. A múlt öröksége azonban megmaradt olyannak, amilyen születésének pillanatában is volt: egészségrontó- nak, balesetveszélyesnek. A transzmissziós meghajtás, a gépek elrendezése ma már korszerűtlen, ám a gyár még mindig üzemel. Meddig? Bármelyik nap megtörténhet, hogy a műszakba igyekvőket zárt kapuk fogadják. Elmarad a felújítás E váci kisüzemet 1963-ban csatolták a Gyapjúmosó- és Szövőgyárhoz, amely azonban tíz év múlva megszűnt. A gyár új gazdája akkor lett a Hazai Fésűsfonó. A vállalat vezetői, amikor meglátogatták a váci üzemet, már tudták: egy teljesen elavult egységet kaptak, ezért az V. ötéves tervben el is határozták a rekonstrukcióját, amelynek kezdési időpontja 1976 lett volna. Két esztendő telt el azóta. Miért késik a beruházás? — A vállalati terv szerint először a váci rekonstrukció következett volna, majd pedig az angyalföldi üzem kitelepítése — kezdte válaszát Berczely Barnabás, a váci gyár igazgatója. — Ám ez utóbbi sürgősebbnek látszott, így már nem jutott pénz a munkálatokra. A rekonstrukció- megkezdésének elhúzódása egyben azt is jelentette, hogy további toldozgatásokkal-foldozgatá- sokkal kellett megoldani a termelést. Az elmúlt évek alatt csaknem megduplázódott az állóeszköz fenntartásra fordított összeg nagysága, ám ennek ellenére munkasikerekről számolhatott be a gazdasági vezetés. — Hiába tettünk nagy eró- eszítéseket a munkakörülmények javítására, a fennálló helyzetet alapjaiban nem tudtuk megváltoztatni — folytatja az igazgató. — Építettünk egy modern konyhát, felújítottuk a szociális létesítményeket, de a munka továbbra is századeleji körül-1 mények között folyt. A rekonstrukció szükségességét ugyan mindenki elismerte, de ez kevés, ettől még nem lesznek új gépek a csarnokban. Munkavédelmi vizsgálat Az üggyel foglalkozott a városi párt-végrehaj tóbizottság is. A beruházás körüli huzavonát látva a testület úgy foglalt állást, hogy a gyár jövőjéről legkésőbb június 30-ig dönteni kell. Javaslatként hangzott el, hogy ha a Hazai Fésűsfonó nem vállalja a rekonstrukciót, kapcsolják az üzemet a Váci Kötöttáru- gyárhoz, ezzel megteremtve annak alapanyagtermelő bázisát. A Könnyűipari Minisztérium azonban úgy döntött, hogy a felújítást a Hazai Fésűsfonónak kell megoldania. Július közepén két alkalommal is munkavédelmi vizsgálatot tartott . a Textilipari Szakszervezet és a Szakszer' vezetek Pest megyei Tanácsa. Céljuk az volt, hogy megállapítsák: milyen alapvető munkavédelmi hiányosságok találhatók a gyárban, s az V. ötéves terv időszakára készített középtávú szociális terv végrehajtásának feltételei megvannak-e? A jegyzőkönyv súlyos megállapításokat tartalmaz. Hadd idézzünk néhány fontosabb gondolatot: Elsősorban a kártológépek a legalapvetőbb biztonsági követelményeket sem elégítik ki. Súlyos bal~ esetveszélyt jelentenek a burkolat nélküli meghajtó mechanizmusok’’. A vizsgálatot végző szakemberek összefoglalva megállapították: „A gyár termelő üzemei közül a kártoló és a fonoda, valamint a festődé a jelenlegi körülmények mellett már csak záros határidőig üzemeltethető’” Ezekután világossá vált, hogy tovább a rekonstrukció megkezdését nem lehet hámlasztani. A minisztérium felszólította a vállalatot, hogy augusztus 15-ig nyújtson be pályázatot 150 millió forintos hitelkérelemre. Ez az összeg ugyan több mint másfélszerese az eredetileg tervezettnek, ám annál lényegesen kevesebbre futja belőle. Az új 5 ezer négyzetméteres csarnok megépítése elmarad, s csak az arab nép árulójával, aki a többi arab nép háta mögött tárgyal, nem szolidaríthatunk, csak azokkal, akik képviselik az arab nép ügyét. Ottjártunkkor ölték meg Libanonban a Frangié család tagjait, éppen akkor, amikor az izraeli csapatoknak el kellett volna vonulniuk Dél-Liba- nonból. A gyilkosság beillett az imperialistáK tervébe, a libanoni bal- és jobboldal ellenségeskedését használta fel akkor is az Amerikai Egyesült Államok a harc folytatására. Libanon veszélyeztetésével, tűzfészekké alakításával Szíria biztonsága is veszélyben forog. Mohamed Ali Hasszán, az Al Baath — a párt központi lapjának főszerkesztő-helyettese így fogalmazott: — S a mi népünk már nem bekül a reakcióval. A szírek 1910-ben még a szocializmus szót sem ismerték. Nem hallottak a szocialista országokról és elvekről sem. Az iskolákban a gyerekek jobban feleltek a francia történelemből, mint ahogy saját népük történetét ismerték. A propaganda is szocializmusellenes volt. Ma azonban a szírek tudják, hogy ki a barát és ki az ellenség. Sok társadalmi, gazdasági problémával küzdünk, de valamennyi gondunkat megoldjuk, valamennyi ellentmondást előbb-utóbb megszüntetjük... Akárhány politikai, gazdasági vezetővel beszélgettünk, valamennyi kifejezte imperia- listaellenességét, békeakaratát, elkötelezettségét a társadalmi haladás mellett; szándékát, tettrekészségét a szocializmus építéséért. Ahmed Iszkander, szíriai táAz Omayan mecset jékoztatási miniszter, a televízió igazgatója mondotta: Az Egyesült Államok Libanon megosztásán fáradozik. Régi terve ez az amerikaiaknak. Izraelt is mint játékszert a közel-keleti helyzet rendezése ellen használja fel. Mi sok áldozatot hozunk Libanon biztonságáért és egységéért, azért, hogy meghiúsítsuk az imperialisták számítását. Nem akarjuk, hogy Közel-Kelet az Egyesült Államok támaszpontja legyen. Nem engedjük, hogy Libanon veszélyeztetésével Szíriának se legyen biztonsága. Nehéz a szíriaiak helyzete, hiszen amíg az USA, Izraellel együtt újabb és újabb támadást készít elő, s nem hagyja nyugodni a fegyvereket, addig Szíriának meg kell küzdenie a gazdasági építés feladataival is. Jóllehet nincsenek egyedül küzdelmükben. A Baath Párt vezetői, a Szíriai Itt is lehet parkolni Haladó Nemzeti Front vezető egyéniségei is szeretettel, tisztelettel emlegették a baráti szocialista országokat, különösen a Szovjetuniót, mondván, hogy a szocialista országok szolidaritásukkal, gazdasági segítségükkel Szíria mellett állnak, támogatva kül- és belpolitikáját. A szép Szíriában békét akarnak, hisznek az igazságos békében, de ma fegyverkezniük kell. Arab egységre törekszenek, s minden pillanatban szembetalálják magukat az arab széthúzással. Azért nincs általában egység: meg kell vívni a jobb- és baloldal harcát, le kell győzni a reakciót, amely nemzetietlenül, elvtelenül kiszolgálja az imperialistákat. Egységet csak közös elvek alapján teremthetnek. Sági Ágnes (Folytatjuk.) épületek felújítására fordítanak pénzt. Ezzel szemben azonban a géppark 90 százalékát modern berendezésekre cserélik. A váci szakembereit augusztus 7-én négy változatát készítették el a rekonstrukciónak, s elképzeléseiket továbbították a vállalati központba. Törzsgárdatagok A hitelkérelem sorsáról a döntés még nem született meg. Az üzem 360 tagú kollektívája türelmesen várja a jövőt. Oiyan emberek ők, akiknek többsége törzsgárdatag, s szinte együtt nőtt fel a gyárral. E munkának hagyományai vannak városunkban, hiszen még ma is csaknem harminc család két, vagy több tagja keresi kenyerét a kártoló és gyűrűsfonó gépek mellett. Évente 40—50 nyugdíjas jön vissza és dolgozza le az engedélyezett 840 órát az esztendők alatt megszokott munkahelyen. A türelem azonban lassan lemondásba vált át, s az emberek kezdenek kevésbé hinni a sokat Ígért rekonstrukció megvalósulásában. A munkavédelmi vizsgálat megállapította: ,.A munkavégzés állandó és fokozott balesetveszély mellett történik.” További huzavonára tehát nincs lehetőség, s ezért a hitelkérelem minél gyorsabb elbírálására van szükség. Mert ugyan ki vállalja a felelősséget a további életveszélyes munkavégzésért? m Furucz Zoltán Összecsukható műanyag ládák Térfogatuk egyötödére ösz- szecsukható műanyag ládák sorozatgyártását kezdték meg a Pest megyei Műanyagipari Vállalat solymári gyárában. Az elsősorban gyümölcs- és zöldségfélék szállítására, tárolására alkalmas klap-box rendszerű rekeszeket 8 méretben tudják készíteni. Két nagy teljesítményű gépen műszakonként Bozsán Péter (elvétele 170 láda elemeit préselik ki. Egyetlen művelettel készül a láda négy oldala és alja — négy percnél rövidebb idő alatt. A Műanyagipari Vállalat zsámbéki üzemében pedig automata fröccsöntő gépeken (a képen) készítik a cipőipar számára a különböző méretű műanyag kaptafákat Vezetésről mindenkinek II. Döntés és tekintély Vezető—beosztott a mechanikus gondolkodásban két egymást kizáró pólus. Valójában azonban egynémely beosztottnak is lehetnek vezetői kvalitásai és így tud hatni társaira. Megfigyelhető, hogy a beosztottak — a vezetőkhöz hasonlóan — tekintélyük és befolyásuk arányában hatnak a kollektívára. A befolyás, a tekintély — a hatalom e forrása — nyilvánvalóan kétféle: lehet intézményesített, kinevezéssel, választással szentesített, és lehet kizárólag a személyiségből fakadó. A hivatalból, illetve a személyiségből táplálkozó tekintély és befolyás ritkán esik egybe. Mert még a szerencsés helyzetű és adottságú vezető is csak nehezen tudja kiharcolni a maga számára a legnagyobb szakmai és emberi tekintélyt a kollektívában. Az eredményre összpontosítva A kétféle tekintély és befolyás elkülönülése pedig konfliktusok forrása. Az ellentmondás feloldása a vezetői személyiség próbája. A hiú vezető féltékeny, s a tekintélyek megtépázására, elszigetelésére törekszik, s olyan emberekkel veszi magát körül, akik közt ő lesz a kizárólagos tekintély. Az ilyen álmegoldás nyomán a légkör feszültséggel telik meg, a vezetés folyamata zak- latottá válik. A bölcs vezető viszont nem félti tekintélyét, befolyását másoktól, rivalizálás helyett együttműködésre törekszik, a tehetséget szövetségesévé teszi, kibontakozását, érvényesülését személyes ügyének tekinti. Ahol így megszüntetik a kettős hatalmat, a torzsalkodás, a klikkezés forrását, ott a légkört a nyíltság, a kádermunkát a természetes kiválasztódás. a vezetőt a növekvő személyi vonzerő jellemzi. Némely vezető szerint mérlegeli lépéseit, hogy mi erősíti, mi gyengíti saját pozícióját. Ez a módszer rövidlátó, ellentmondásos és visszaüt, önmagára, egzisztenciájára is az ad igazán, aki az ügyre, az eredményre összpontosít. így sem mindig sikerül a kívánt, a szándékolt hatást elérni. Az persze nagyobb baj, ha nem vesszük észre ezeket a spontán folyamatokat, nem kívánatos következményeket. Gyakran úgy kezeljük, mint tényeket, szándékokat, a törekvéseket. Vagyis összekeverjük a realitást azzal, amit szeretnénk. így a legritkább esetben elemezzük azokat az okokat, körülményeket, amelyek a nem várt következményekre vezettek. Végtelen folyamat Helyzetelemzés, a tények, az összefüggések értelmezése, következtetések, alternatívák készítése, döntés és végrehajtás. És kezdődik az egész elölről: helyzetelemzés — döntés — végrehajtás. A vezetés folyamata végtelen, az átfedések, a párhuzamosságok természetesek. Az egyik téma az előkészítés, a másik a döntés, a harmadik a végrehajtás stádiumában van. A döntés a legjellegzetesebb vezetői tevékenység. A fantázia és a bátorság a döntésnek olyan alkotó eleme, mint amilyen a lézernek a fény. Csak összeforrottsággal és jó célzással képvisel átütő erőt. Az elmélet próbája a gyakorlat, a döntésé a végrehajtás. A jó döntés már az elemzés, az előkészítés szakaszában magában foglalja a szervezés, a végrehajtás bizonyos elemeit, garanciáit. A döntés egyben a vezetés legkritikusabb művelete. Napjainkban a pályamódosítások, a szerkezeti átalakítások időszakában különösen az. Érdemes tehát legalább az ismétlődő problémákra, a típushibákra felhívni a figyelmet. Érvek és ellenérvek Az információk megbízhatóságát és egyben értelmes hasznosítását a különböző torzító szűrők veszélyeztetik. Torzíthat az információ adója és torzíthat annak vevője egyaránt. Az úgynevezett önvédelmi szűrő például, ha nem is tudatosan, de működik, akadálytalanul átengedi a kedvező információkat. a zavaróakat. ■ a nemkívánatosakat viszont visz- szafogja, bagatellizálja. .Az információkezelés másként is lehet célzatcrs. Gyakran megtörténik például, hogy a döntést egyetlen változatban készítik elő. Merő véletlen, ha így az optimális megoldást találják meg. De ha már előre el_ köteleződtek, akitor csak az egyetlen helyesnek vélt megoldást bizonyító adatokat, tényeket gyűjtik csokorba, a mások mellett szólókat pedig elvetik. Vagyis kizárnak minden más alternatívát és nem teszik lehetővé, hogy versenyben az érvek és ellenérvek pergőtüzében győzzön a jobbik megoldás. Egy másik, az előbbivel rokon típushiba, hogy a döntés előkészítése során kizárólag csak a kedvező prognózisokat, a pozitív érvanyagot veszik figyelembe, s így nem készülnek fel esetleges negatív hatásokra. Ez az egyoldalúság — a cólzatos információkezelés, a mindenáron való bizonyítás — azzal a veszéllyel jár, hogy a végrehajtás során óhatatlanul felbukkanó akadályok, amelyekre reális, sokoldalú elemzéssel. tárgyilagos prognózissal előre fél lehetne készülni, váratlanul, esetleg kivédhetetlen vismajorként hatnak. A döntés lehet alkotó jellegű és rutinszerű. Az alkotó jellegű döntés sajátos, egyedi megoldás, alapos elemzés előzi meg és így nem mentes a kockázattól. Ä rutinszerű döntésnek van létjogosultsága a hatósági, a hivatali munkában, túlhajtása, indokolatlan alkalmazása esetén pedig mindent a típusok, szabályok kereteibe akarnak préselni. A közügyek nyilvánosak A szocialista demokrácián azt értjük, hogy a közügyek nyilvánosak, a dolgozók nagy számban és aktívan v sszr.ek részt az irányításban, a döntésekben. De hogyan kapcsolódhatnak be a tömegek a döntések bonyolult folyamaiba? A közvetlen, személyes, vagy a közvetett, képviseleti demokrácia fejlesztése e a célszerű? Elegendőek-e az üzemi demokrácia régi formái és fórumai, szükség van-e újakra? E kérdések megválaszolása már a következő témába torkollik. Kovács József (Folytatjuk)