Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
pest a jf) :* nrcsixr ^ffyjf WBBSSSF' Magazin 1978. JÚLIUS 9., VASÁRNAP A tajga neghátrál Pest megyeieknél - Uszty-Ilimszkben A közelmúltban tért haza Uszty-Ilimszfcből az a művészdelegáció, amely a KISZ Központi Bizottsága ifjúmunkás-osztályának felkérésére utazott az ott dolgozó magyar fiatalokhoz. Tagja volt alábbi cikkünk szerzője, Mészáros Géza festőművész, a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának KISZ-titkára is. Útja alkalmával külön beszélgetéseket folytatott a Pest megyéből kint tartózkodókkal. s V Lukács György Dóczi László Szibéria! — hatalmas visszhangot kiváltó szó; az érintetlenség, a félelem, a felbecsülhetetlen gazdagság, az elképzelhetetlenül hideg telek, a vagyonokat érő prémek, a vad mesék birodalma. Mindez — eljártunkkor láttuk — igaz, de Szibériáról alkotott elképzeléseink kicsit hasonlítanak a nyugati turistáknak a mi magyar pusztánkról alkotott képéhez: mindkettő a múlté. f • Omszk fényei Szibéria valóban sokáig őrizte érintetlenségét. Az itt kivágott erdőket ma sem kell újratelepíteni, a taj- ga újratermeli önmagát. A meghódított területek megtartása is küzdelem. Az embernek az az érzése támad; Szibériába ma is csak behatolni lehet, a teljes birtokbavételéhez még sok idő kell. Ügy tűnik, ez a föld türelmesen kivárja, míg az ember technikájával felnő hozzá, és ha eljön ez a pillanat, készségesen kitárulkozik, sőt minden erejével, gazdagságával, különleges adottságaival 6egíti önmaga meghódítását. Aki manapság Szibériában jár, ennek a kivételesen izgalmas* az emberélethez képest hosszú, de történelmileg röpke pillanatnak lehet tanúja. Gyakran hallani; Szibériáról szólva: Európai fejjel nem elképzelhető! Valóban nehéz dolog — az érintetlen természet elementáris erőivel való szakadatlan párbeszédről mi jócskán lekéstünk. Gondjainkat Szibériából nézve nem is lehet könnyű megérteni. A szibériai ember tűrőképessége nagyobb, erőbeosztása is más, mint a miénk. Egyetlen erdő fölött nyílegyenes irányban órákig repül a gép! Szilaj, szabályozatlan folyók csillannak meg alattunk, sokszor öt-nyolc águk is fut párhuzamosan, az egyetlen lehetséges utat keresve. Mindenfelé az ember kezenyomát kémleljük a tájon, gyakran hiába. Aztán kivágott szálfák jégtáblába fagyva — a jégen határozott irányban autógumik vágtak nyomot, és a rianás fekete repedései: itt a tavasz, melegszik az idő, a szálfák rövidesen rendeltetési helyükre úsznak. Ülünk a gépen 12 ezer méter magasban, alattunk lassan elfordul a táj, mögöttünk vörösen nyugszik a nap. Az éjszaka ránkesukódó sisakrostélyában soha nem látott tisztasággal ragyog a hold. Aztán az első meglepetés: várat - . lanul hatalmas fénytenger alattunk, neonreklámok, fényes világtótes- tek, utcák-utak hálózata, járművek reflektorai — a milliós Omszki Pest miegye testvérmegyéjének székhelyvárosa. Ikarus az erdőben Gépünk üzemanyagot vesz fel, a betonon mínusz 1 fok, a váróteremben angol, német, francia nyelvű kiadányok, mongol képeslap, és a többi lap között Nép- szabadság. A napkeltét pár órával később ugyancsak a repülőgépről látjuk. Soha nem sejtett távolságban bukkan fel a nap, ezúttal szó sincs nagy vörös korongról. Mintha lézerágyú fénysugarába repültünk volna' biele, olyan távoli pontból tűz ránk a fény; a gép ablakain át narancsvörösre festi az utasok álomittas arcát, a szemek elé emelkedő kezeket: a szétáradó reflexsugárzás lassan megöli a meny- nyezeti lámpatestek mesterséges fényét. Életünk legrövidebb éjszakája után Bratszk füstokádó kéményei, a sok ágú, sziklás medrű Angara, lombtalan nyírfaerdők fölött köröz leszálló gépünk. Csípős, frissítő időben jóleső érzéssel tapossuk újra a betont. De hogy kerül ide ez a vadonatúj vörös Ikarus? Hűvös eleganciával vár bennünket ez a kis- darab Magyarország, mintha nyolcezer kilométerre otthontól ez lenne a legtermészetesebb dolog. Ötórás utazás északnak: Uszty-llimszkl A téglasárga törzsű fenyők csontfehér nyírfákkal keverednek beláthatatlan mélységben; az út mentén mindenfelé eldobott gumiabroncsok: az útviszonyok jóval szigorúbbak errefelé, a nyers bazalt szinte eszi az autógumit Az órámon déli 12. Ez a moszkvai idő. Otthon 10 óra van, itt délután >. Szállásunk nyolcadik emeleti ablakából nézem a napsütötte vidéket. Lenn az Angara időnként acélszür- tére sötétedő vize, a város szelíd lombok jókora kráterében. Középen nagy területen — még innen a fo- yón — barna-szürke építkezés, gőz- jel, füsttel, hegesztőpisztolyok villa- lásával. A folyón túl, a tajgából kivágott íatalmas térségben épül a cellulóz- combinát. Itt dolgoznak, a magyarok, meg a jobb kéz felé magasodó vízierőmű mögött, szintén a túlsó parton épülő Újváros házain. Az ángara hídján hatalmas a forgalom. 1964-ben itt még csak sátortábor állott, meg az a faházakból álló komoly-szép falucska a folyóparthoz igazodva, amit azóta egyszerűen csak Óvárosnak hívnak az itteniek. Aktor kezdődött a vízierőmű építése, mely ma a világ legolcsóbb villanyáramát adja a vidéknek, öt ilyen irőmű fedezné Magyarország teljes energiaszükségletét. A földrengésLeírhatnám még aprócska gépünk énekesmadár-repülését, Irkutszk végeláthatatlan repülőterét, a város európai főutcáját, a hatalmas ékszerüzletet, Irkutszk szomorú-szépségű emeletes, faragott ablakú faházait, az éttermek tisztaságát, a burját lányok fehérlő szépségét, a szikrázó havasokkal koronázott mélységes-kék Bujkált, a Sámán-követ, mely ott szökik a magasba, ahol az Angara a Bajkálból kiszakad, és melynek története a legvadabb szibériai mesék birodalmába vezetné az olvasót. Befejezésül azonban inkább uti- társaimat említem, akikkel ez a hosszú utazás csalhatatlan módszereivel kevert a legjobb barátságba. Elképzelhetetlen sokat tudtam meg tőlük Magyarországról, az otthonról, mindenkori utazásaim leginkább felderítendő végső céljáról. Ezúttal ezért is Szibériának jár a köszönet! MÉSZÁROS GÉZA (A szerző rajzaival.) V\ Palásti László Szűrszabó Bálint Már beletanultak — Nem az emberek, az anyag nem bírja tovább, amivel dolgozunk! — mondja Dóczi László, az atlétatermetű villanyázerelő Szobról. A legfiatalabb a ceglédi Palásti László még nem volt 18 éves, mikor ideérkezett. Egyszer a szülei is meglátogatták; különben már fél Európát beutazta. Arca Caravaggio képeiről ismerős. — Még az Egyesült Államokat szeretném megnézni — mondja komolyan. Most az Újvárosban vakolja az épülő lakások, középületek falait. Gyorsan és jól dolgoznak a magyarok, néha kicsit túl gyorsan is. Ilyenkor aztán várni kell a munkára, és ez nem a legjobb dolog. Mára azonban már beletanultak, hogyan kell ügyesen biztosítani maguknak a folyamatos munkát. A síkságot, melyről távozni kényszerítették a tajgát, mély árkok szabdalják; a kerékvágta utak magas földhányásokat kerülgetnek. Vendégmarasztaló, vörösbarna föld ez, magas vas- és bauxittartalom- mal. Számón tartott kincse ez is a tájnak, most azonban a környék kimeríthetetlen fakészletére és az olcsó villanyáramra épül itt < cellulózkombinát, oros; rövidített nevén azLPK Egyik elkészült 120 mé- teres kéménye impozán; jel a tájban. Az építkezés látványa is megkapó: hideg fényű alumínium falak, piros-sárga- kék csőrendszerek szerveződnek légy nagyszabású alakító akarat sugallatára. A vasbeíor alapok a szikrázó keménységű ős masszívum bazaltjára támaszkodnak, eddig ájnak le as elképesztő méretű földgépek. Piros Ikarus panorámabuszunk, bizonj csak derekáig ér az itteni dömpereknek. Az enyhe napsütés kissé megfakul, és váratlanul szálliingózi kezd a hó. A tajgában mái kinyíltak a sárga és lila virágók, néhány madái is megérkezett már, ds itt akár a 20 fokos meleget is könnyen követheti fagyos széllel söprő hózivatar. A nyári melegben is veszélyes az ing nélküli munka, mert ha a napot egy felhő eltakarja, 10 fokot is esik a hőmérséklet. Ezt mái Szűrszabó Bálinttól tudom, a halk szavú, hollófekete épületlakatostól, aki Dunaharasztiból való. Gyakran hallható a kérdés: milyen a koszt1 Ehhez a nehéz munkához kell a kalória! Panaszkodni senkit nem hallunk, sovány se nagyon van a magyarok között. Csak a halról nem beszélnek szívesen: hetente kétszer van halnap a Szovjetunióban. És a fagyasztott halhússal, hetente két alkalommal, még a váci Feith Lajos, a Krisztus- arcú szakács sem tud csodát művelni. Időnként azonban bemutatót tart magyar szakácsművészetből és nem utolsósorban munkabírásból: ilyenkor több száz adagot készít, egyedül, a legkülönbözőbb nemzetiségű vendégeinek. Orosz vendég Jó néhányszor találkozunk munkából éppen hazatérő magyarokkal. Mint egy győztes hadsereg katonái, zúdulnak ki az apró munkásszállító buszból. Ki 'gondolná, hogy ilyen medvetermetű, keménykötésű gyerekek teremnek nálunk? Eleinte csak a magyar szóról ismerjük fel őket, — Az idén nagyon enyhe telünk aztán az idő múlásával volt — mondja Lukács György, a egyre több a személyes mosolygós arcú szentendrei vakolómunkás, és igazán nem tudom, hogy tréfál-e vagy komolyan beszél —, talán, ha mínusz 46 fok volt a leghidegebb! Vajon érzékelhető-e a különbség mínusz 40 és mínusz 46 fok között? Feltehetően igen, mert a mínusz 40 fok az a határ, amíg a munkát itt folytatni lehet. ismerős. Űj barátainkkal remek saslikot sütünk a tajga mélyén, a még jeges Ankara-holtág partján. Tüzünk mellett sofőrünk, az egyetlen orosz, Nyikoláj a vendég! Feith Lajos i I t 4 • biztos és a nagy hideget is bíró vastag falú házakban vülannyal működnek a tűzhelyek, a hideg-meleg vizes fürdőszobák, villannyal működik a központi fűtés.is. A lakók 90 százaléka fiatal, rengeteg a gyerek. Farmer a divat, az ablakba kitett rádiókból, magnókból- mindenfelé a városban szól a zene. A háznak, mely a 250 magyar munkás szállása, különös ismertetőjele van: az ablakokban sonka, szalonna, szalámi, kolbász lóg — hazai valamennyi. A nyolcadik emeleten működik a magyarok messze földön híres bárja: az egyik lakást hangulatos szórakozóhellyé varázsolták' a fiúk; bárpulttal, boxokkal, jó zenével, és ami itt nagyon fontos, hazai erősségű kávéval. A folyópart egy sík darabja a repülőtér. A szomszédban legelésző tehenek megszokhatták kis kétmoto- ros IL—14-esek, meg a duplafedeles, hatszemélyes utasszállító szapora jövés-menését. A repülőtér kis faépülete óriási forgalmat bonyolít, valahogy azt- a szerepet töltheti itt be, mint nálunk egy jó piacú község autóbuszállomása. A repülés itt a legtermészetesebb — és majdnem egyetlen — közlekedési mód. Csárdás cs popzene Delegációnk számra is legnagyobb része előadóművészekből áll. A VDSZ Bartók Béla Táncegyüttes, meg Kati és a Kerekperec előadásai kínálják a legjobb lehetőséget a szibériai emberekkel való találkozásra. A talán legemlékezetesebb előadás Educsanka nevű faluban zajlik. Ezt a. dombokra felhúzódott falucskát úgy kell elképzelnünk, mintha valahol Budapest és Sátoraljaújhely között lenne félúton, azzal a különbséggel, hogy körülötte se égen, se földön más falu vagy város, csak a tájga. Ez az egyetlen település a Bratszkot Uszty-Ilimszkkel összekötő úton. A faházak, porták kerítései mentén kerülve a feneketlen sarat, fenyőpallóból ácsolt járdákon lábalva gyülekezik a közönség. A kultúr- ház nézőtere- 150 személyes, de itt az egész falu: körben is, hátul is állnak, a gyerekek serege felhullámzik a színpadra. Egy szép arcú fiúcska, társaival szorosan közrefogva, az egyik hangfalra hajtja állát, és időnként bizony elnyomja az álom. Ez azonban egész biztosan nem az előadásnak szól, mert fergetegesen tüzes, lelkesítő és elsöprően barbár, nagy virtuozitással előadott magyar táncok nemcsak bennünket, az előadások hűséges kísérőit, tartanak bűvöletben, hanem mint a világon mindenütt, itt is meghódítják, magukkal ragadják a közönséget. A színfalak mögül figyelem az előadást: a táncosok feldobott, jókedvű feszültségét, a nézőtéren a megille- tődött csodalátó arcokat. Bármelyik magyar faluban megtalálni hasonmásukat, az asszonyok kendőben, a férfiak levett kucsmával ülnek; csillogó szemmel mosolyognak a legöregebbek is. A számok végén dörög a vastaps! A popzene első égzengésszerű akkordjaira sokan fülükhöz kapják kezüket, aztán táguló szemmel szépen le is engedik: néhány perc alatt élik át azt a sokkot, amihez Európának vagy félesztendőnyi idő adatott meg.. Gyorsan és készséggel alkalmazkodnak most Is, mint a természet szélsőséges megnyilvánulásaihoz általában. A nézőtéren fényképezőgépek vakuja villan, a fiatal mozigépész az egész előadást magnóra veszi. Csak egyetlen dolgot nem értünk a kis faluban: honnan kerül az asztalra ünnepi vacsoránk mellé magyar pezsgő?
