Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
AGAZIM^^^^ Veszprémi Eridre; Csa/r ennyi... A búzaföldön csak annyi változott: elsüllyedtek a keresztek s mit ember vállán is hordozott Meghaltak kékítő búzavirágok selyemmé virult szúrókák s a lélekről leszakadó átkok. Az égő pipacsok is kifakultak nem vet kötelet a pitymallat büszke Jelennek csak a Múltnak. A kiegyenesedett kaszák éle csorbulva lassan elkopott ráncos arcot nem perzsel a fénye. Az arató-banda sem koszorúzza kastélyok gőgös Nagy Urát ki a rongy sorsot kevélyen nyúzta. Csizmaszár-bocskor is a tarlón maradt s a szaimasubás summás bánat — lám, ennyi történt harminc év alatt. A búzaföldön csak ennyi változott — elsüllyedtek a keresztek — de gyönyörűbbet kor még nem hozott Este Heiling György metszete Gulay István: Bolygótüzel on Ügy vélnénk, manapság nincsenek oly pusztító tüzek, mint hajdanában, amikor (zsúpról zsúpra) egész falvak leégtek. Szerelemféltésből sem vetnek csóvát a legények a lányos házra, jobban dívik a bicska. Tüzek mostanában gondatlanságból keletkeznek. K. A. termelőszövetkezeti brigád- vezető esete azonban kivétel. Afféle szigorú gazda volt ő, aki rövid gyeplőre fogta a családját. Négy fiát korán munkára szorította, a legidősebbet harmincnégy éves koráig házasodni sem engedte. Hajszolta, törte, dolgoztatta őket, s a feleségét, ahogy őt az apja egykor. — Ügy akartam meghalni — mondta a bíróságon —, hogy a két szememmel lássam, milyen birodalmat hagyok hátra. Az apám cselédként kezdte, és tíz-tíz holdat hagyott a hét fiára, mindegyik tanyás birtok volt. Megdolgoztatott bennünket, de volt eredménye. Hát én ebbe, jaj!, belebuktam. — Remegett a lába, a fejét fogta. Az történt, hogy a családot kemény kézzel fogva felépített egy hatalmas, kétszintes házat a falu főutcáján, mely — terve, s álma szerint — az egész nagy családnak, fiáknak, menyeknek, unokáknak otthont nyújt majd. Ebben a házban szeretett volna megöregedni, ebben az általa létrehozott birodalomban. Csakhogy mire a ház elkészült, a négy fia közül egy sem akart sem a házban, sem akarnok apjával élni. Tavalyelőtt tavasszal mind a négyen elszállingóztak... A legkisebb fiú Pestre szökött, munkásszállásba. Zelei tyiklós: Egy hét a napon Augusztus vége volt már, amikor a strandon észrevette, hogy Zita ott hasal egy törülközőn a medence szélén. Három évig jártak egy osztályba, de az alatt nem tűnt fel neki, hogy Zita ennyire szép. Most mintha a medence betonja is hullámzana alatta, nemcsak a viz, amibe a karját lógatja. Feri gyorsan Zita mellé hasalt, egész délután együtt napoztak, úsztak, beszélgettek. Este elkísérte haza, s másnap reggel a lakótelep sarkán állt, nézte az egyforma blokkokat. Mennyivel izgalmasabb az ő régi, zegzugos utcájuk, egy-egy kopaszodó fával minden udvaron, mint ez az új negyed, örült, hogy nem itt laknak. Pöttyös strandzsákját lobéivá végre megérkezett Zita. — Ezt neked hoztam — mondta, és a pöttyös zsákból kivett egy borítékot. — Mi van benne? — Nézd meg! — mondta Zita. Feri kinyitotta a borítékot. Kép volt benne. A kicsit formátlan, csámpás vázában nagy fejű, sárga virágok álltak. — Milyen virág ez? — kérdezte Feri. — Nem virág. — Hát? — Napraforgók. Ez van Gogh Napraforgók című képének reprodukciója. A kedvencem. Azért adom oda, hogy a te kedvenced is ez legyen. Jó? — Jó — mondta Feri és Zitát nézte. — Nagyon szép. — Ö, az eredeti ennél sokkal szebb lehet! — csapta össze tenyerét a lányka. — Tudod, a nyomdában elvesz a színekből. Van Gogh egyébként holland festő és grafikus volt, a nap szerelmese, született ezernyolcszázötvenhárom, meghalt ezer- nyolcszázkilencven. — Tényleg, fakó egy kicsit — csodálkozott Feri. — De, ha nem mondod, észre sem veszem. Honnan tudod, hogy mikor született Van Gogh? — Az anyukám mondta. Meg egy csomó-másít is: Van hét nagy lexi- ■ konunk, abból nézi ki nekem. A képeket is ő adta, de nemcsak Van Goghtól ám! És azt mondta, hogy válasszak mindegyik festőtől egy képet, mert a jól nevelt ember művelt, és vannak kedvenc képei. Csont- várytól is van kedvenc képem. — Tényleg? Az ki? — Született ezernyolcszázötvenA rákövetkező éjjel K. A. olajjal öntözte emg a házat és felgyújtotta. Ilyen kormos lánggal még nem égett ház a faluban. — Jogom van a saját csűrömet felégetni! — hajtogatta makacsul a tárgyaláson. Ilyenek lehettek a középkori tüzek. HD Ülnek az öregek a nagydiófa alatt. A tyúkok már visszavonultak az ólba, a kutya a kerítés mellett kódorog, nem érdekli, mit beszélnek azok ott rekedtes, suttogós hangjukon. Orruk megvastagodott s megnyúlt, bőrük a nyakukon feketésbama, mint az arabusoké. Csak az emberi dolgok ésszel alig felérhető jelenségei foglalkoztatják elméjüket; azok, amelyekre az mondható: ki hitte volna?! — Hallotta? — kérdi egyikük a mellette ülőhöz fordulva. — A Pántlikás bácsi meg a felesége éhen akartak halni! A másik kettő csóválja a fejét. Tudják. Mindenki tudja a faluban. Hinni azonban alig képesek. — A fiuk Jugoszláviába ment a feleségével, a tengerhez. Pántlikás bácsiék meg megbeszélték, hogy éhen halnak. Hümimögnek. Bólogatnak. Pántlikás bácsi! Pedig micsoda cifra, jókedvű férfi volt! Ilyet!... Furcsa, gondolják, hogy épp a Pántlikás bácsi. — Megetették a jószágot, adtak elé annyit, hogy négy napig se tudja megenni. Aztán megvetették szépen az ágyat, egymás mellé feküdtek... és feküdtek. Ki hitte volna, hogy ilyen is van! — Nem akartak már élni. Gondolták, egymás mellé feküsznek, s addig fekszenek, míg éhen nem halnak. A Feri meg oda volt a tengernél. Nagy szállodában laktak, de a Pántlikás gyerek nem tudott aludni. Hallották? i A másik kettő nem szólott semmit. A Pántlikás bácsi válogatott legtovább a lányokból, jutott eszükbe. Nagy szál, asszonyroppamtó férfi volt. S ni csak! — Azt mondja a Feri a feleségének; „Menjünk haza! Rossz érzésem van!” Nem bírt magával. Otthagyták a drága szállodát. Ki volt előre fizetve. A Pántlikás bácsi meg Eszterke akkor már három napja feküdt. Nem ettek, nem ittak. Aztán hallgatott, hallgatott mind a három öreg. Csuklójukon akkora bog volt, mint a térdükön, úgy érezték, kaszára érettek már. maguk is. Forgatta agyuk a históriát. Forgatta, forgatta, de helye nem került az észben sehoL Az éhhalált választókat sem érteni, sem sajnálni, 6em elítélni nem tudták. Ültek a hűs estében a forró nap után, s egyre az járt a fejükben: mit érezhetett a Feri, mikor belépett a házba. Mert ő még fiatal, épphogy ötvenes, az ilyen még nem szokott hozzá a fájdalomhoz. , S akkor a harmadik, aki eddig Is beszélt, azt mondta: — Nem érdemelte ezt a Feri, akármilyen öregek is. Élet s érdem, ím így összetartozik. Andó Mária illusztrációja három, meghalt ezerkilencszáztizen- kilenc. Magyar festő, eredeti foglalkozása gyógyszerész, Magányos cédrusa a kedvenc képem. — Könnyű megjegyezni. Akkor született, amikor Van Gogh és akkor halt meg, amikor a Tanácsköztársaság — mondta vállrándítva Feri. Egy csomó dátumot tudok. Az anyukám néha kikérdezi, nehogy elfelejtsem. A kedvenc képeimet is ki szokta kérdezni. — Nem unalmas? — Egyáltalán. Azt mondta az anyukám, most elég, ha csak a dátumokat tudom. Ha megnövök, meg kell majd ismerkednem szenvedélyes életükkel is. A kedvenc zeneszerzőm Mozart. Te mit hallottál Mozarttól? — Én? Semmit. — Richard Wagnertől se? — Attól se.., ,, . — Nahát, ez elég baj. Nam tudod, milyen élményektől fosztottad meg magad. — Én? — kérdezte Feri. — Igen, te — mondta Zita, sötétedő felhők mögül nézve Ferire. — Ennek véget kell vetni. Majd holnap felírom neked az összes dátumot, amit én már tudok, és megtanulod őket. Rendben? — Igen — válaszolta gondterhelten Feri, és a nadrágba gyömöszölte az ingét. — Ne vegyél csak belépőt —szólt Zita a pénztár előtt. — Mi bérelünk kabint. Addig is kell valami, amíg meglesz a víkendházunk. — Megéri? — Hogyne érné meg. Bármikor jöhetünk. Én is, gondolta Feri, de nem szólt semmit. Ez a sok friss furcsaság jobban lekötötte annál, semhogy meg tudjon szólalni. — Lesz házatok? — kérdezte végül. — Persze, lesz. — Még ezen a nyáron? — Hát; azt nem tudom. Lehet, hogy még soká. Majd örökölni fogunk a nagymamitól, azt eladjuk, és abból vesszük a víkendházat. Csak megy föl az áruk. Évről évre drágább az ilyesmi. Rémes. ♦ — De hát ahhoz a nagymamádnak meg kell halnia — mondta piros arccal Feri. Zita csodálkozva nézett rá. Madár melle megmozdult a kicsi trikóban, ahogy odafordította a fejét. — Mindenkinek meg kell halnia. Erre lehet számítani. Feri nem tudott mit mondani* bólogatott, mintha értené miről van szó. Talán értette is, és ezért nem tudott mondani semmit. — Itt vagyunk — állt meg Zita a 72-es számú kabin ajtajában. Leguggolt, a nyakában lógó kulccsal kinyitotta a nem éppen kicsi tuto lakatot. — Várj meg, hamar elkészülök, azután jöhetsz te is, és megyünk a napra. Mintha várkaput őrizne, Feri olyan komolyan állt az ajtó elé. Egy hét is eltelt, vagy talán még több. Zita már meg-meghívta hozzájuk Ferit, s Feri megtanult tizenöt dátumot. Azért ennyit, mert a nyolcadik festő élt még, s így a neve mellől egyelőre hiányzott a vonatkozó évszám. — Ez él még! — csodálkozott Feri. — Az nem baj. Annyival isköny- nyebb a dolgod — válaszolta Zita, Csak egy dátumot kell megtanulnod. Bejött Zita mamája, és terefere süteményt tett eléjük. — Parancsoljatok. — Köszönöm szépen, de én ezt nem szeretem — mondta Feri. — Mit szeretsz? — Ilyenkor a zsíroskenyeret! Zita mamája szótlanul ment át a nagyszobába, rózsaszín pongyolája, úgy úszott utána, mint egy fakuló királynői palást a kelléktárból. Csak akkor jött elő megint, amikor Feri az ajtóban állt menésre készen. — Mielőtt elbúcsúznánk, kisfiam, arra szeretnélek kérni, hogy ezután ritkábban gyere, mert megkezdődött a gimnázium, és Zituká- nak meg kell alapoznia a nevét. Sokat kell tanulnia. — Nekem is kell tanulnom — mondta értetlenül és mosolyogva Feri. — De neked sokkal kevesebbet, mert csak iptanos vagy — érvelt Zita. — Én pedig gimnáziumba járok! Feri elvörösödött, az arcáról eltűnt a mosoly. — Jó — mondta, és kifordult az ajtón. Zsebbe dugta az ök'eit és futott. Forró ökle megérezte a papírt. Kivette és vigyorogva összetépte. Még huszonhat dátum volt rajta. Farkas Ilona: Gyümölcsöt kínáló fák közt Falakon pereg fák dobverő ága, lombok alá bújdosó kavicsos utakon fenődik talpunk. Gyümölcsöt kínáló fák közt, itthon — a táj magasra púpozott domb-szénásszekereivel körbekerítve. Idegenekre ugatnak a fák, csaholnak a bokrok, éjszakák fekete kiskutyái. Ezek a kartonruhás falvak: tejszagú anyák — terelik tehénbőgést vesztett utcáikat 1 i
