Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
Mizes Lajos: Céllövölde Borbély Tibor: ■ Versek a kör kerületén Pihenő Helling György metszete Egyszeregy Egyben az egy megvan egyszer. Így osztható e részre az öröklét egésze. A végtelenért, hát életeddel pörlekedj, te egyben egy! Versjelek A költészet végtelen sugarú körének kerületére írom e vers jeleket. Jelzik majd azt a helyet, ahol még hinni akartam: az izzó középpont hőfoka éltet, mielőtt a kör kerületén eléget az élet Ami elpusztít felépült bennem. Mindent el kell mondanom: a legrövidebben! T estem zárt fura váza. Virágzik benne a vers embert megölő, költőt megőrző évezredelő furcsa virága. Készülődöm odaátra. Kapaszkodom a világba. Rejtőzködöm gyerekembe, téged néző gyéréit szembe, feleségem — szerelem. Hagyatékom Látom az asszony rendet teremtő kezét: sorsát eléri majd a sok teleírt papír. „Ez is szemét, ez is szemét!’ Megteremti helyét a jövő világnak, — gyerekeink jószagú holmijának! Nem ragyogtam Hazám egén én nem ragyogtam csak derengtem, mint a hajnali fény, — de hajnalt is idéz a nap, amikor aludni tér az ég peremén. Mindezt mondhatnám színesebben, de a halálba is halkan és fegyelmezetten zuhan át. aki vállalta szürkén, a vörösen izzó élet égető-elégető szolgálatát! Életmű Kész a csonka egész! Tóth-Máthé Miklós: Hitelmentő dolgozatok Határidőre ígért novellát az egyik irodalmi folyóiratnak, és már csak két napja maradt a megírásra. Ez még nem lett volna nagy baj, ha egyáltalán valami eszébe jut. De az agya, akár a süketre püfölt rádió, nemhogy zenét, de még néhány recsegő hangot sem adott. Neki, a nagy Gödör Edének! Az elismertnek. A díjazottnak. Akit már-már ,klasszikusként” kezeltek a szakmában. — Főzzek még egy kávét? —kérdezte a felesége, amolyan „tőlem csak ez telik” hanghordozással, de Gödör ingerülten leintette. Felállt az íróasztaltól, átment a másik szobába és kinyitotta a szekrényt, amelyben a régi írásait tartotta. Arra gondolt, hogy a „házi levéltárban” az archív-anyagok között, talán ráakadhat még olyan leletre, megkezdett vagy csak hevenyészve odavetett írásra, amit kellő körültekintéssel használhatóvá csiszolhat. Izgatottan látott neki a kutatásnak, fújkálta le a port a vaskos pak- samétákról és közben egy régi füzet akadt a kezébe. A fedelén a vignettán: Magyar dolgozatok. Gödör Ede, VII. b. Aztán talált még egyet, amibe már nyolcadikos korában, közvetlenül az érettségi előtt írt. No, nézd csak — tűnődött —, ezek még megvannak? Hogy úsztak meg azt a sok költözködést? Elérzékenyülten lapozgatta az irkákat, de meghatottsága bosszús fejcsóválásba csavarodott át, mert egyetlen sem akadt a dolgozatai között, amire Kárász tanár úr jelest adott volna. Nemhogy jelest, de piég jót sem. Kivétel nélkül csalt elégségest. Sőt, a külalakra, meg a helyesírásra elégtelent is kapott legalább háromszor. Ahogy böngészte a dolgozatokat, a régóta várt ötlet olyan cinkos természetességgel ugrott ki az agyából, mint valamikor diákkorában, ha egy jó „stiklire” készült. Mi lenne, ha az egyiket lemásolná és azt vinné be a szerkesztőségbe? Elnevetgélt kicsit ezen, aztán kiválasztott egy dolgozatot, legépelte és még aznap délután bevitte a szerkesztőségbe. — Már azt hittük, megfeledkeztél rólunk? — fogadta a főszerkesztő. — De eztán megnyugtattam a többieket, hogy amit egyszer Gödör megígért... A főszerkesztő amikor Gödör elment, elolvasta az írást, aztán lassan, mintha most ismerkedne a betűkkel, elolvasta mégegyszer, majd rendkívüli értekezletre hívta össze a munkatársakat. — Barátaim — mondta —, adjátok körbe ezt a novellát Sürgősen kíváncsi vagyok a véleményetekre. A Gödör-mű kézről kézre surrant és amikor már mindenki túl volt a megismerkedés eseményén, egymásra néztek, várták, hogy a másik kezdje a megszólalást, de csak a csend nyúlott irgalmatlanul hosz- szúra. Végül Serte Kázimér megkönyörült a többieken és megszólalt. — Kérlek — nézett a főszerkesztőre —, ezt Gödör személyesen hozta be? — Igen, személyesen. Serte Kázmér bólintott, mint aki ezt a tényt tudomásul veszi, de tekintetét még néhány másodpercig a főszerkesztőn, felejtette. Próbált valamiféle „visszajelzést” kiolvasni a pillantásából, de semmi ilyesmit nem tudott. A főnök úgy nézett vissza rá, mintha csak egy kiló karfiol árát mondta volna meg az imént. — Akkor azt kell hinnem —folytatta Serte —, hogy Gödör ezzel az írásával érdekes kísérletbe kezdett. Mintha egyszerre hátat fordított volna eddigi munkásságának az erősen ahsztrahált, meditativ jellegű prózának, hogy most valami neo- primitív irányzatot honosítson meg. Ez a tőmondatos, rusztikus stílus... — Mit beszélsz te itt összevisz- sza?! — Kenéz Ábris dühösen tö- rülgette bepárásodott szemüvegét. — Dicsérni akarod ezt a dilettáns för- medvényt? Ezt a prózában megmintázott kerti törpét? Gödör vagy megőrült, vagy viccel, vagy egyszerre mindkét állapotában is részesít bennünket ! — Nem értek veled egyet — jött tűzbe Serte Kázmér is. — Ne keverd bele Gödör iránti ellenszenvedet, a művéről alkotott bírálatodba. Engem éppen a gyermekrajzókra emlékeztető keresetlen egyszerűsége fogott meg. Az őszintesége! Az a merészség, hogy szinte lecsupaszította a stílusát és nyelvet öltött a modern Irányzatoknak. Elsősorban saját magának. Mintha azt mondaná: így is lehet. Nem kör- mömfontam. Nem sejtelmesen elhúzódó több gondalati, érzelmi réteget is csiklandozó körmondatokban. Ehhez társul a téma egyszerűsége is Amiben éppen úgy ítélkezik a múlt felett, hogy minden didaktikusságot mellőzve leír egy falusi reggelt. Megdöbbentő például ez a mondat: „Apám vállára vette a kaszát,, oldalára kötözte a fenőkövet és nehéz léptekkel elindult a határ felé”. Magyarázzam? Azt hiszem, fölösleges. A vitába most már többen !s beleszóltak és közel három órán át „vesézték” Gödör novelláját. A szer- -kesztőségi tagok egy Serte- és egy Kenéz-pártra szakadtak, végül az ügyben a főszerkesztőre várt a döntés, alti kellő diplomáciával megszavaztatta őket és mivel egy szavazattal Sertéék kerekedtek fölül, Gödör írását a nyomdába küldték. — Tiltakozom! — kiabált Kenéz Ábris. — Ettől csak a dilettáns író önjelöltek kapnak, majd vérszemet.' Nem a földekre, hanem majd Ide kell kivezényelni a katonaságot, mert mi leszünk rájuk szorulva! Arról már nem is beszélve, hogy ezzel teljesen lejáratjuk magunkat az irodalmi berkekben! — Tévedsz — mondta diadalmasan Serte Kázmér. — Inkább egy jó kis vitát zúdítunk ezzel a „bereklakókra”. Legalább egy fél évig fuldokolnak majd a sodrásában. Gödör ezzel az írásával, alaposan felkavarja az irodalom „állóvizét”. Szétlöki egy kicsit ezt a makacsul terpeszkedő szellemi békalencsét! Neki lett igaza. Alighogy megjelent a Gödör-novella, megindult egy vitahadjárat is mellette és ellene a különböző folyóiratok, újságok, hasábjain. A szélsőséges elutasítástól a görögtüzes dicshimnuszig, jócskán akadt hozzászólás. Gödör nem vett részt a szellemi csetepatéban, hanem ezalatt szorgosan dolgozott. Egymásután gépelte le és közöltette minden iskolai dolgozatát. Ezzel új irányzatot teremtett, meghökkentően új stílust lökött be a köztudatba. Levelet hozott neki a posta nemsokkal á legutolsó dolgozatának megjelenése után. Kárász Antal nyugalmazott középiskolai tanár volt a feladó. „Kedves Gödör fiam — írta —, bár már a kilencvenedik évemet taposom. de azért még nem hülyültem meg. Üjra elolvastam a dolgozataidat, hogy hátha tévedtem annak idején. Nem tévedtem! Legfeljebb annyiban, hogy szokatlanul elnéző kedvemben lehettem, amikor kegyelemből elégségesre osztályoztam azokat.” Az öreg semmit sem változott — gondolta Gödör az energikus és csak itt-ott reszketeg betűket nézve —, ezt már régen sem lehetett átverni! A céllövölde meséi mind tiszták és hamis felhangok nélkül valók. A puskák fegyverállványon nyugszanak, olajos csövük tompán fénylik. Aki töltögeti és kínál- gatja őket — az a nagy mellű, fekete szemű, fekete hajú lány, feszülő virágos ruhában —, bordó rúzzsal kihúzott vastag száját biggyeszti, hogy nem fogadod el a szíves kínálást, mondván: nézelődsz egyelőre, hiszen látnod kell, mi az, amiben részt veszel. Szemben, a vasfalon ott függnék mind a célok, a céllövölde legszebb meséi. Az ádáz Farkas, a sunyi Róka, a tolldíszes Indián, a méla Sünike, a titokzatos Macska, a nagy botú Szolgalegény, a kövér Gazdag, a félelmetes Tigris, de vannak célul kitett diók, cigaretták, gyufaszálak, hurkapálcára kötött papírrózsák és cérnaszálon függő tüllbaba is. És fent a magasban, mindezek felett, ott forog a szerencsekerék. A nikkel, plasztik csoda, amelynek, ha valamelyik színét eltalálod, megáll, csönget és nagy nyereményt ad érte a lány. De te mégse lőj a szerencsekerékre, könyökölj a vörös bársonynál bevont fapultra, hárítsd el a szíves kínálást biztos mosollyal, és figyeld, hogy mások, akik párosával jönnek, mire lőnek, és mit nyernek vele, és a ráncos arcú boszorkányt, aki néha kiles a vasfal mögül, biztosan ő az, aki ritmusos rockzenét vált és Rollingot és cow- boydailokat, ez kell ide, hiszen itt sem csalás, sem ámítás, a céllövölde meséi és nyereményei mind tiszták és hamis felhangok nélkül valók, mindenki nyer azért, még az is, aiki nem talál. Mert oldalt a kis asztalon ott sorakoznak a nyeremények is. A skót whisky, a rugóskés, a bőrkalap, valószínűleg csak reprezentációk, azt valószínűleg csak az kapja meg, aki a szép mosolyát lövi meg, de előtte tornyosulnak a jelvények, a díszek, a similabdák, a papírcsákók és az üveggolyók, most már sajnálhatod is, hogy nincs kiírva, miért mi jár. Hát nézelődsz, a vörös bársony- nyál bevont íapulton könyökölve, időnként, ha a lány feléd kínálja a puskát, csak mosolyogsz, és elhárítod, 6 pedig fordulásból lő egy sárga rózsát, nehogy azt hidd, ez a sarki Közért, itt a játék a lényeg. De gondolhatná azt is a szép mo- soiyú, hogy nem bízol benne. Hiszen annyi mese szól arról is, hogy a céllövölde puskáit mind félreállít- ják, hogy nehezebb legyen nyerni velük, de te tudod, ma már a céllövölde puskáit sem állítják félre, nincs szükség csalafintaságokra, hiszen van nyeremény éppen élég, mindenkinek jut belőle, bár azt azért sejteni lehet, hogy a bőrkalap, a rugóskés, a skót whisky csak reprezentáció, mégsem háborodik fel ezen senki igazán. , Csak könyökölsz a vörös bársonynyal bevont fapulton, és figyeled, hogyan forog fenn a szerencsekerék. Egy fiú lövöldöz rá, a hozzá tartozó lány aggódva figyel, de a fiú ügyes és kéket talál. A szerkezet megáll, fények és hangok tündérjátéka, aztán egy csomag színes rágógumit leap, míg egy kisfiú a Sünikéért üveggolyót, a papája a har sány Bohócért papírtrombitát, te hát itt is mindenkinek a képességei szerint, tehát minden jól van. Lőni kéne vagy továbbállni. De t< csak könyökölsz, a lányt, a meséket és a nyereményeket figyeled, és bosszankodsz azon, mint már any- nyiszor, hogy képtelen vagy részi venni valamiben, amiben másoli szemlátomást jól érzik magukat Mint az a férfi, aki a szerencsekerékre lövöldöz, de nem talál, és végül, hogy helyrehozza megromlott tekintélyét a mama előtt, úgy belelő az Indiánfőnökbe, a titokzatosba, hogy az egyből hajlangani kezd, mint a cigányprímás, ha ötszázast nyálaznak a homlokára, persze, hogy nem szép mese, de szerencsére nem nagy nyeremény, a Győztes Szolgalegény sokkal szebb. Ha a lány a puskát kínálgatja továbbra is, és te visszautasítod, voltaképpen már haverok vagytok valamennyire, te már régem figyeled, mit csinál, gondolhatnák azt is az újonnan jöttek, te vagy a szép mosolyé fiúja, hiszen gyakran néztek egymásra majdnem cinkos mosollyal, egyszer volt, hol nem volt, talán majd egy ágyban, vagy egy barikádon, nem mintha mindegy lenne, nézed az arcát, összejönne, nem jönne össze, lehet, hogy ez is afféle vendéglátóipari mosoly, bár játszani azért lehet. Bár lőhetnél is. Igazán semmi ei- kis nincs ebben. Ez a liget, és mint olyan, sajátos világ. Legfeljebb még egy felesleges részvétel, annyi felesleges után talán nem is számítana. De igazán beindíthatnád találatoddal azt az ősi, szép mesét, a Győztes Szolgalegényről szólót, ahol már készen állnak a szereplők, a sovány, bár igen izmos szolgalegény, nagy bottal, csak meg kell lőni a korongot, és máris puffog a bot a kövér Gazdag hátán. Szép mese, és biztosan szép nyeremény is. Bár, ha a szerencsekerékre lőnél, az is sokat jelenthetne. Ha a kéket találod, akkor rágógumit kapsz. Ezt már tudod. Valószínűleg a piros érhet a legtöbbet, azért talán a skót whiskyt is megkaphatnád, hiszen ázván a sor legelején. De lőhetnél a nyereményekre is. Azonnal és közvetlenül. Biztosan nagy balhé lenne belőle, de szép mese is. Bár kétséges, hogy megéri-e a nyilvánosság kockázatát, aztán még tűzharcba kerülnétek a fent említett boszorkánnyal. Védekezésként talán elmondanád: \ engem csak az háborított fel any- - nyira, hogy nincs kiírva, miért mi' jár, valamint ahogy a részvétel koc- - kázata nélkül ugyan, de láttam, a ] főbb nyeremények a többség szá- - mára teljesen elérhetetlenek. Csak ' csalogatónak vannak kitéve, szinte. megtévesztésnek. >t L őni kéne vagy továbbállni. De te csak könyökölsz a vö- - rös bársonnyal bevont fa-; pulton, a lányt, a meséket, - a nyereményeket figyeled. \ Talán döntened kellene. Addig várj,! amíg a szép mosolyú fiúja is meg-' jön, és annak a mesének is vége, vagy állj tovább, hiszen annyi csoda és mese történhet: mindig éppen máshol.
