Pest Megyi Hírlap, 1978. július (22. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-20 / 169. szám
an 1918. JÜLIUS 20., CSÜTÖRTÖK Harumbasa és Jelica A magyarországi délszláv folklór valóságos gyöngyszemére bukkantak Baranyában: egy eddig ismeretlen 122 soros népballadára, amely töredékmentesen, teljes gazdagságban fennmaradt. Az évszázadokon át a szájhagyományban élt balladát a Monyoródon lakó Rázsity Pálné nyugdíjas szövetkezeti tag emlékezete őrizte meg. Az összefüggő, fordulatos cselekmény a boszniai hegyek között fekvő Mizir faluban játszódik, A ballada azt beszéli el, hogyan járt túl Harumbasa nevű hegyi betyár eszén az eladó sorba került szépséges Jelica (llonloa). A ballada szövegét Sarosácz György mohácsi múzeumigazgató, a hazai délszláv' nemzetiség néprajzának ismert kutatója jegyezte le és rendezte össze. A néprajzkutató szerint a ballaáa Boszniában keletkezhetett a XVII—XVIII. században, s a Magyarországra betelepül délszlávok hozták magukkal, és szájról szájra ha- gyományozódott. Sarosácz György magyar nyelvre ülteti át a Jelica-bal- lada szövegét és teljes terjedelmében közzéteszi a múzeumi évkönyvben. Miért cnkos a burunduk háta? A PEST MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁR KÜLÖNLEGES MÓDSZERTANI KÍSÉRLETE Általános iskolák nyolcadik osztályosai fordították azokat a meséket, történeteket, amelyeket most füzetbe összegyűjtve nyújt át a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár. Miért csíkos a burunduk háta? — címmel szovjet gyermekfolyóiratokból maguk választottak ki nekik tetsző írásokat, és ültették át magyar nyelvre. E munkájukkal — melynek 1977 tavaszán láttak neki — köszöntötték a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulóját. Közben szinte észrevétlenül szokták meg a szótár mindennapi használatát, belekósoltak a szerkesztői, válogatói munka ízébe. Rendszeresen jöttek össze a könyvtárban, bevonva az alsóbb osztályosokat is tevékenységükbe. Igaz, az ötödik, hatodik, de talán még a hetedik osztályosoknak is, az önálló fordításra még nehezek ezek a szövegek — a Murzilka és a Kolobok újságokból dolgoztak —, ám a könyvecske megszületésében mégis sokai segítettek. Sikeresen vállalták Átélt fogalom Hat fiatal Jugoszláviába utazott. Barátokként barátokat keresni. Első hallásra ezeknek a mondatoknak még hírértékük sincs. Talán akkor sem sok, ha hozzátesszük: a tápiószentmár. toni kiváló címmel kitüntetett ifjúsági klub tagjai indultak el a hét elején Crkvenicára, hogy egy ottani ifjúsági klubbal kapcsolatot teremtsenek, tapasztalatokat cseréljenek. Hasonló esetet — ha nem is sokat —, de tapasztalhatunk Pest megyében és az országban is. Ezeknek az utazásoknak a valóságos értéke, jelentősége éppen emberi tartalmukban van; abban a szándékban, hogy a személyes kapcsolatokat erősítsék, azt az alapot, amely a népek barátságát, együttgondolkodását és közös cselekvését gazdagítják. A tápió- szentmártoni fiatalok közösség iránti nyíltsága, politikai érdeklődése tárul ki az utazás során, a falujuk, a megyéjük és a hazájuk határain túlra. Az ifjúság barátsági követeként utaztak most is, mint korábban, többen Csehszlovákiába, Lengyelországba, az NDK- ba és Bulgáriába. A személyes élmények, kapcsolatok gazdagságait keresztül, és talán megfogalmazatlanul — átélik ezek a lányok és fiúk egy politikai fogalom tartalmát — az internacionalizmust. Ezért jó, hogy utaznak. a kiadvány illusztrálását. Most már együtt gyönyörködnek az elkészült műben, mely a gyermekkönyvtár polcára került. A szervezők érdeme is Az elismerés méltán illeti a gyerekeket Jókora föladatra vállalkoztak ennek érdekében a szentendrei gyermekkönyvtárosok, mikor hozzáfogtak a kis fordítok, illusztrátorok, szerkesztők megnyeréséhez. Az általános iskolák pedagógusai szívesen támogatták a kezdeményezést, hiszen eredményét közvetlenül, napi munkájukban tudták mérni. Sokat fejlődött a gyerekek nyelvtudása, biztosabban, otthonosabban mozogtak idegen nyelvi környezetben. A tanulók rákaptak a könyvtár rendszeres használatára, megtanulták összekapcsolni az iskolában tanultakat az olvasmányélményeikkel. Természetessé vált, hogy a könyvtárban nem csak kölcsönözni lehet, hanem a szellemi tevékenység érdekes műhelye is. Ez jórészt Pethö Zsoltné érdeme, aki az összeállításban, a fordítások ellenőrzésében adott sok hasznos tanácsot a gyerekeknek. A közös munka öröme Aki hozzáfog a gyűjtemény olvasásához, biztos nem teszi le, míg a végére nem ér. Kedvesek, érdekesek a benne található írások, frissek, üdítőek a képek. A bájos állattörténetektől a riportszerű leírásokig sokféle színhelyen megfordulunk, és mintha mindegyik ismerős lenne Valahonnan. Nemcsak azért, mert a gyerekekben már eleve a hozzájuk közei álló művek kel- tettek érdeklődést. Főleg a fordítások életszerű, természetes hangja, a diáknyelvből vett szavak, kifejezések keltik bennünk a hazai érzéseket Természetes, hogy néha fölbukkannak stiláris hibák, hiszen nem érett műfordításokról van szó, hanem igen jelentős kísérletről — mint ahogy az összeállítás bevezetőjében olvashatjuk. Az előforduló bizonytalanságokat azonban gyorsan elfeledtetik a következő részek magabiztos, szinte peckes hangjai. Nem bántóak, hanem kamaszosan kedvesek. Végül is a legfőbb haszon, az eredményes munka öröme a fiataloké, akik ezentúl bizonyára maguktól is gyakran fognak hozzálátni efféle föladatokhoz. Társadalmi nyereség A kiadványnak — amellett, hogy nagy élményt szerzett a tanulóknak a könyvcsinálás tudományának ellesésében — módszertani tiszte is van. Bizonyíték arra, hogy bátran lehet, érdemes, sőt kell hagyni önállóan dolgozni a gyerekeket. Éppen erre kell rászoktatni őket A nyelvtanulás megszerettetésének remek módja, ha sikerül megértetni a tanítványokkal, miért is foglalkozunk más népek nyelveivel. Az irodalom ehhez a legjobb eszköz. Napjainkban szinte közhely már annak a hangoztatása, hogy a tudást nem lehet csak az iskolában megszerezni, hanem folyamatos önművelésre van szükség. Az iskolának, a közművelődési intézményeknek épp e szokások kialakításában van nagy jelentőségük. Már fiatal korban kialakíthatják a tanulókban az ismeretek állandó megszerzésének, továbbfejlesztésének igényét, amely végül a társadalom nyeresége lesz. Sokféle módszer kínálkozik erre. Ügy tűnik: a Pest megyei Művelődési Központnak és Könyvtárnak sikerült megtalálnia az egyik leghatásosabb formát. Szívesen várjuk a hasonló folytatást. L. L Medgyessy Ferenc öröksége HÜSZ ÉVE, 1958. július 20-án hunyt el Medgyessy Ferenc, a XX. századi magyar .szobrászat európai jelentőségű mestere. Orvosi diplomát szerzett —, később Adyval egy időben 1903 és 1907 között Párizsban járt, ahol az egyiptomi, mezopotámiai és ógörög szobrok hatására alakította ki egyéni stílusát. Ez volt az egyik forrása, a másik a magyar valóság sehol másutt nem érzékelhető mozdulatrendszere. Medgyessy nem tűrte az illusztrációt, eszményei a „testiségből nőttek ki”, írta róla az 1910-es években egyik méltatója, Bálint Aladár. Nagysága, jelentősége, az, hogy ő volt az első magyar szobrász, aki töretlenül megvalósította elképzeléseit. Elődei közül Ferenczy István, Izsó Miklós, Fadrusz János életműve zseniális töredék maradt, a századforduló szobrásza- ta másodlagos célokat tűzött ki. Medgyessy Ferenc érdeme, hogy helyes irányt követett, s minden megalkuvás elkerülésével, a mesterművek léptékével dolgozott. Lyka Károly írta Meunier Kikötőmunkás~áról, hogy „osztályt” testesít, Medgyessy művészetében a nép, az alföld emberének karaktere tárulkozik fel olyan erővel, hogy ezt a magaslatot a magyar szobrászat nagyrealizmusának nevezhetjük. Jelentősége, hogy Bartókhoz, Adyhoz hasonlóan megjelölte egy műfaj új eszmeiségét, minőségi mértékét, nem engedte, hogy a magyar szobor megelégedjen a közepessé® silányságával. Medgyessy lett a lépték azok számára is, akik más forma- rendszer alapján dolgoztak, így lett Vedres Márk, Beck Ö. Fülöp és Pátzay Pál művészetének szövetségese. Hatása napjainkban is élő — Kovács Ferenc, Nagy Sándor, Németh Mihály és sokan mások az ő útján haladnak előre. A MAGYAR VALÓSAG teljességét szobrokkal elemezte — s ez halhatatlan érdeme. Művészete tárgyilagos összefoglalása az aisszonyi szépségnek, a magvető mozdulatának, szoptató anyának, ülő kislánynak, táncolóknak, szüreti menetnek, hortobágyi bikának. Nemzetközi elismerésben is részesült — a debreceni Déri Múzeum előtt álló négy allegorikus bronzszobráért az 1937- es párizsi világkiállítás Grand Prix-jét kapta. Ezzel és más remekműveivel olyan szobrászi célokat tűzött ki, melyek nem engedélyezik ma sem a komprofriisz- szumot. A Radnai síremlék, a Táncoló nő, Körösi Csorna Sándor portréja nemcsak önmagában maradandó érték, hanem hatásában is —, napjaink magyar szobrásza ennél az eszménynél alább nem adhatja. Medgyessy Ferenc, amikor műveivel magaslatra ért, azzal nemcsak saját eredményét érte el, hanem a magyar szobrászat európai távlatát is —, ebben összegezhetjük jelentőségét. ÉLETRESZOLÖ barátság fűzte Móricz Zsigmondhoz. Leányfaluban, a Móricz-por- ta diófája alatt faragta kőbe Medgyessy a nagy író lelkűiét tét, azzal a párhuzammal, ahogy Juhász Gyula versben is megérezte Móricz küldetését: „A századok rád vártak és te jöttél, Döngő léptekkel, izmos és derűs, Maga a nagyság, a jóság, a bőség, Hogy homlokunkról száz (elhőt elűzz!” Ez a Juhász Gyula általi jellemzés nemcsak Móricz idézett költői művészetének egészségét, bőségét, derűjét, összegezi, hanem Medgyessy Ferenc szobrászi hivatását is akaratlanul meghatározza, hiszen mindketten népünk holnapját munkálták. Losonci Miklós Móricz Zsigmond (Leányfalu, 1927) Álló nő MEDGYESSY FERENC RAJZAI HETI FILMJEGYZET Erjedő bor Jelenet az Erjedő bor című csehszlovák filmből Két éve, a XX. Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztiválon láttam először Vaclav Vorlicek cseh rendező Erjedő bor című filmjét. Vagy a fülhallgatós rövidhullámú tolmácsgép volt rossz, vagy a szinkrontolmács nem tudta követni a cseh szöveget, vagy az egész berendezésben lehetett valami hiba — következésképpen a film szövegének a felét sem értettem, s jószerivel csak a látvány alapján tudtam követni, miről is szél. A szűkszavú ismertetők sem sokat segítettek, de hogy jelentős, érdekes film lehet, azt a cseh anyanyelvű közönség reagálása, s a filmet követő élénk viták megbízhatóan jelezték. Nem tudom ugyan, mi okunk volt két évig várni a film hazai bemutatójával (a Szinkronja is rég kész), de most végre itt van, s végre pontosan megállapíthatom, mitől is érdekes és jelentős ez a film. Azzá teszi mindenekelőtt a témaválasztása. 1968 nyarán játszódik, olyan időszakban, amikor a csenszlovák belpolitikái életben, 35 az ország egész életében is, egyre inkába kibontakozott egy ellenforradalmi fordulat előkészítése. Nehéz, bonyolult, zavaros és sok veszéllyel teli idők voltak ezek, súlyos válságot ólt át az ország, a párt, s az egyes emberek egyaránt. Vorlicek filmje épp ezekben a hetekben játszódik, de nem a drámai megközelítést választja, hanem az események fonákját vizsgálja. Nevezetesen azt, hogy egy kis dél-morvaországi faluban, mely híres bortermelő vidéken fekszik, hogyan aktivizálódnák a volt nagygazdák, a kispolgári elemek, az ügyeskedők, élősködők, s azok, akik a remélt politikai váltás — a jobbrafordulás — szelétől szított tüzeknél a saját kis pecsenyéjüket akarják sütögetni. Egy becsületes és egyenes téeszelnök, Janók, kerül szembe a kulákokat képviselő Kvasnickával, s mindazzal és mindazokkal, akik a vajúdó politikai helyzettől hajdani magántulajdonuk s ezzel járó basáskodásuk visszaszerzésének lehetőségét várják. Fontos szereplő még a hajdan Ausztriába szökött, s ott most frissen a börtönből szabadult szélhámos, tíralicka, axi a határ menti borvidékén jó üzletet szimatol, és sikerül is alaposan becsapnia a kémény valutáért magán borexpori- ienetoségéneK. ígéretével Xvas- nickát es pénzsovár társait A hoppon maradtak kapitalista vágyálmai romba dőlnek, s a faiu, a nagy összevisszaságban a fejüket kapkodó emberek, végül is a józan eszükre és saját jól fölfogott politikai érdekükre hallgatva, a gerinces és karakán téeszelnök mellé állnak, mert belátják, hogy a Kvasnickák támogatása csak a régi kizsákmányolást hozná vissza. Nagyjából ennyi a történet, melyet átsző egy suta-félszeg szerelmi szál a tsz-elnök és az ingadozó, idei is, oda is húzó tanácstitkái- szép, értelmes lánya között S átsző még valami: a helyenként groteszk színeket csillantó humor, a komoly és súlyos dolgokról mosolyogva, nevettetve beszélni tudás képessége. Vorlicek, aki- nek mondhatni saját műfaja a szatirikus paródia (több ilyen filmjét mi is láthattuk, például a Ki ölte meg Jessyt? és A legtitkosabb ügynök címűeket), itt most a realizmust és a szatirikus humort vegyíti. Realizmusának egyik vonása, hogy ragaszkodik a tényékhez és az eseményekhez, s ezeket híven idézi, elemzi. Szatirikus látásmódját jellemzi például Hrdlickának és a vele kapcsolatos eseményeknek az ábrázolása, s mindenekelőtt egy sztripfizparódia, mely talán a legsikerültebb része a filmnek. Az Erjedő bor egyébként — bár kissé elnyújtottra és itt- ott körülményesre sikerült — igen figyelemre méltóan tájékoztat is bennünket arról a nagyon nehéz időszakról, amikor tíz évvel ezelőtt veszélyben forgott a szocializmus építésének további útja Csehszlovákiában. E tekintetben tulajdonképp az első olyan csehszlovák film nálunk, melyben erről a periódusról esik szó a művészet eszközeivel. Limonádé Joe Változnak az Ízlések, és ami tizenöt évvel ezelőtt paródiának, mulatságosan túlzó, a valótlanságok halmozásával magukat e valótlanságokat tagadó és leleplező film volt, arról a felújításkor kiderülhet, hogy csak megelőzte a korát, mivel manapság igen sokan teljes komolysággal csinálnak olyan filmeket, mint ami másfél évtizede még paródiának számított. Mindezt a most felújított kitűnő csehszlovák komédia — vagy maradjunk az előbbi meghatározásnál: filmparódia — a Limonádé Joe kapcsán mondom. 1963-ban forgatta Oldich Lipsky rendező (akinek pár hete egy gyenge vígjátékát láthattuk). Ez az (eredetileg színdarab) alkotás volt Lipsky hírnevének egyik megalapozója. S nem méltatlanul. A Limonádé Joe ma is remekül élvezhető film, humora, fordulatai ma is megkacagtatnak, a teljesen elsablonosodott vadnyugati filmeket kíméletlenül leleplező szatirikus éle csorbítatlan. Hófehér ruhás, aranyszőke és csupáncsak limonádét fogyasztó hőse — akinek neve, a Limonádé Joe, nemcsak kedvenc italára, hanem a műfaj limonádéságára is utal — ma is jól megnevettet bennünket Sőt kicsit az az érzésünk támad, hogy néhány későbbi hasonló szatíra — lásd például a Vigyázat, vadnyugat! címűt — épp Lipsky ötletéből és gegjeiből nőtt ki. Vagy ha nem is, a kitűnő rendező mindenesetre az elsők egyike volt, akik ilyen görbe tükörben látták és láttatták a western különben sok értékes, jó alkotást felsorakoztató műfaját. Az aztán végképp más kérdés, és a műfaj iróniája, hogy egynémely úgynevezett makaróni vagy spagetti western ma már a paródia szándéka nélkül is olyan paródiának hat, mint a Limonádé Joe. Takács István ( i
