Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-06 / 131. szám

8 (IP 1978. JÜNIUS 6., KEDD Mfi: 1978. június 6. Kedd, Norbert nap­ja. A Nap kél 3.48 — nyug­szik 19.37 órakor. A Hold kél 4.38 — nyug­szik 19.56 órakor. VÁHHÁTÓ IDŐJÁRÁS Időnként megnövekvő fel­hőzet, elszórtan záporral, zi­vatarral. Zivatar idején átme­netileg megélénkülő szél. Me­leg nyári idő. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet 25—39 fok között. Távolabbi kilátások pén­tek reggelig: nappali felhő- képződés, főleg az időszak végén záporok, zivatarok. Legalacsonyabb hajnali hő­mérséklet 10—15 fok között, legmagasabb nappali hőmér­séklet 25—30 fok között. Je­lentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország terü­letének 40 százalékán várha­tó. A Balaton vizének hőmér­séklete Siófoknál tegnap 22 fok volt. ELHUNYT SÁNDOR ISTVÁN Sándor István újságíró, az MTI dokumentációs osztályá­nak csoportvezetője 57 éves korában elhunyt. Halálával egyik legrégibb munkatársát vesztette el az MTI kollektívája. Negyven évvel ezelőtt hivatalsegédként került a Magyar Távirati Iro­dához. A felszabadulás után munka mellett tanult, képezte magát, s elvégezte a pedagó­giai főiskola könyvtár- és do­kumentációs szakát. Jelentős érdemeket szerzett a korszerű dokumentációs ' rendszer megszervezésében. Tevékenységével hosszú időn át eredményesen szolgálta a pontos, hiteles tájékoztatás ügyét — Előadás — füzetalakban. Dr. Simái Mihály: A fejlődő országok szerepe napjaink nemzetközi osztályharcában címmel az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadé­miáján elhangzott előadása megjelent füzetalakban a Kossuth Könyvkiadónál.. — Öreg üzem — fiatalos lendület. Kettős ünnepet ül­tek a közelmúltban a Pamut­fonóipari Vállalat váci gyá­rának dolgozóit Köszöntötték gyáruk megalapításának negyvenedik évfordulóját, va­lamint az eredményes mun­kájukért kapott vezérigazga­tói dicséretet és jutalmat. — Véradónapot tartanak június 8-án, Kistarcsán a Ha­zai Fésűsfonó művelődési ott­honában, valamint a Szilas- menti Termelőszövetkezet ta­nácstermében reggel nyolctól délután négy óráig. — Divatjövő. A jövő évi ta­vaszi-nyári divatirányt kép­viselő kollekciót mutatott be hétfőn a Magyar Divat Inté­zetben az intézet és öt nagy ruhagyár a kiskereskedelem szakembereinek. Annak érde­kében, hogy a gyártást ezen­túl még jobban összehangol­ják a kerekedelem igényeivel — most első ízben — külön tájékoztató bemutatót tartot­tak a kiskereskedelem számá­ra. A jövő évi divatról csak annyit: lezser kényelmes lesz a viselet. A fényes és matt anyagok együttes alkalmazá­sa mellett a nyers, színes és pasztell árnyalatok egyaránt diyatosak. Robert Falcon Scott SZÁZTÍZ évvel ezelőtt, 1868. június 6-án született és 1912-ben egy expedíciója során vesztette életét Köbért Falcon Scott kapitány, világhírű angol sarkkutató. Tudományos expedícióit nagy figyelemmel kísérte az egész nemzetközi sajtó. Az 1901—1904 között szervezett expedíciójá­val nagy nehézségek közepet­te a Déli-sarkon eljutott a 82 fok 17 perc szélességű fokig. 1910—12. évi — második útja során sok viszontagság után elérte a Déli-sarkot, ahol na­gyot csalódva tapasztalta, hogy Amundsen négy héttel meg­előzte. S ekkor kezdődött a bátor sarkkutató és társai döbbene­tes tragédiája. Már visszatérő­ben társaival együtt tüzelő- és élelmiszerhiány, valamint a rájuk támadt betegségek kö­vetkeztében teljesen, legyengül­tek. Igyekeztek tovább vánszo­rogni, de egymás után kidől­tek a sorból: valamennyien ott pusztultak. Scott kapitány holttestét 19112 novemberében a keresésére küldött mentőexpe­díció találta meg, feljegyzései­vel — életének utolsó napjáig lelkiismeretesen írt naplójá­val — együtt. E feljegyzéseket Scott utolsó útja címmel ná­lunk is kiadták. Egy hét Zamárdibcin Úttörők VIT-vetélkedője Űttörőegvenruhás diákok ül­tek vasárnap délelőtt a Gödöl­lői Agrártudományi Egyetem 6-os előadójának padjaiban, itt rendezték a Pest megyei úttö­rők VIT-vetélkedőjének döntő­jét. A városi és a járási ver­senyek legjobbjai, tíz csapat, két korosztályban mérte össze erejét. Az 5—5 úttörőből és 1—1 ifi­vezetőből álló együttesek már otthon teljesítették az első pró­bákat, hiszen a döntőre csak azok jöhettek el, akik elkészí­tették, s egy-egy nemzet jel­legzetes népviseletébe öltöztet­ték az ajándókbabákat. Előze­tes feladatként a pajtásoknak a régi VIT-ek érmeiből kellett gyűjteményt összeállítaniuk, s előnnyel kezdett az a csapat, amelyik szebb ajándéktárgyat tervezett. Magukkal hozták a versenyzők a korábbi VIT-ek résztvevőivel készített interjú­kat is. A kisdiákoknak nemcsak a világifjúsági találkozók törté­netéből, s a XI. nagy sereg­szemle házigazdájának, Kubá­nak ismeretéből kellett vizs­gázniuk; tréfás gyakorlati pró­bákon bizonyították ügyességü­ket, találékonyságukat is. Vala­mennyi kérdésre megfelelő vá­laszt adtak, s nemcsak a fel- j készülésben, hanem a verseny- zésben is helytálltak, tanúsítva, I hoigy az ifjúság nagy találko- j zójára a legifjabbak is seré- I nyen készülődnek. Ezen a vetélkedőn valameny- nyi csapat nyert, s a legjob­bak, a gödöllői Imre utcai ál­talános iskola tanulói, egy he­tet tölthetnek a Balaton mel­lett, Zaimárdiban. Mmdem másodperc száméi Járási lűzollóverseny Szigetcsépen Halálos balesete!*. m no? Vasárnap reggel 9 órakor, verőfényes időben, mintegy 300 érdeklődő előtt tartottak tűz­oltóversenyt a ráckevei járás önkéntesei. A tűzoltóversenyek célja és feladata évszázadnyi idő óta változatlan; A tűz és az elemi kárlpk megelőzése, leküzdése, az emberi élet, s anyagi érték vé­delme. Ezek érdekében készülődnek minden esztendőben a tűzol­tóversenyekre azok az önkén­tesek, akiket a tanácsok támo­gatnak. Méghozzá nem csekély anyagiakkal. Például kismoto- ros fecskendőket, új tűzoltóko­csit vásárolhattak a díinaha- raszti szigetszentmiklósi, duna- varsányi egyesületek a közel­múltban. A jó felszerelés csak akkor hatásos, ha kellő szakképzett­séggel kezelik. Erre pedig a ráckevei járásban is nagy a szükség, mert tavaly 57 tűz volt, s 459 ezer forint lett a kár. Tizenöt lakóterületi, vala­mint öt vállalati tűzoltóraj állt a versengők sorába, s mérte össze szaktudását, ügyességét, és nem utolsósorban a tüzek oltásánál oly fontos gyorsasá­gát. Az eredmény: a gépjármű­fecskendő szerelésében a szi­getszentmiklósi, a 800 liter per­cenkénti teljesítményű kis- mot'orfecskendő szerelésében a halászteleki, 400 literesben pe- I dig a majosházai önkéntesek ! csapata végzett az első helyen, A vállalati tűzoltórajok ver­senyét a Kiskunsági Állami Gazdaság önkénteseinek csa­pata nyerte. A díjkiosztás után bemutató következett: a Csepel Autógyár önkéntes tűzoltói a jövő évi verseny feladatát szemléltet­ték: ez már nehezebb lesz az ideinél, mert a fecskendőt nemcsak össze kell szerelni, hanem a vízsugárral el is kell találni majd a céltáblát... — Nyári idegen nyelvű nap­közis tábor. Augusztus 14. és 26. között a budaörsi Jókai Mór Művelődési Központ­ban német nyelvű napközis tábor lesz. A résztvevő gyere­kek naponta szabadtéri prog­ramokon vehetnek részt. A budai hegyek erdeiben, a strandon, az állatkertiben, a városmajori és a városligeti játszóparkban szórakozhat­nak. ROZSAPOMPA — VERSENNYEL Pilis község határában a 4-es számú főútvonalon Medve János 22 éves segédművezető, ramocsaházi lakos személygépkocsival áttért a menetirány szerinti bal oldatra és ott összeütközött a vele szemben haladó tehergépkocsival, amelyet Verseg Ferenc 45 éves gépkocsivezető, budapesti lakos vezetett. A baleset során Medve János és utaia Vá- radi Sándor 24 éves rendőrtörzsőrmester budapesti lakos, a helyszí­nen meghalt. A baleset okát a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Háromezer fajta rózsából nyílik kiállítás június 9-én, pénteken a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztő Kutató Intézet budrtétenyi bemu­tató kertjében.' A most huszadik alkalommal megrendezésre kerülő kiállítás a rózsanemesítés eredményeiről ad ízelítőt a kertbarátoknak, virágkedvelőknek. Külön teremben a vágott rózsák több mint száz fajtája látható majd, ezek 8—10 napig vázában is megőrzik üdesé- güket. A kiállítás alkalmából rőzsaversenyt is rendeznek. Ezen a szak­emberekből álló szigorú zsűri bírálja majd el az üzemek, vagy egyé­ni nemesílőlv által, többféle keresztezésből c.őo.itoU új rózsaíajiákat, a szín, a forma az ’'irt és az összbenyomás alapján pontokkal jutal­mazzák a versenyző virágokat. Eddig mintegy 30 fajtát neveztek a ver­senybe. Harniincezren a vasaljuniálison A meleg nyárias idő több mint 30 ezer vasas dolgozót és kirándulót vonzott a zugligeti Anna-rétre, ahol folytatódott a szombaton megkezdett vasas- juniális és ifjúsági napok ren­dezvénysorozata. A juniális második napján meglátogatta a vasas üzemek sátrait Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, Méhes Lajos, a bu_ dapesti pártbizottság első tit­kára, Soltész István kohó- és gépipari miniszter és Herczeg Károly, a vasasszakszervezet főtitkára is. Ask ©Is© nyári vasárnap Telt ház a Pest megyei strandokon, kempingekben Az első napos igazi nyári vasárnapon valóságos csúcs- forgalom volt a strandokon, főváros környéki kiránduló- helyeken. Csúcsforgalom volt a MÁV-nál és a Volánnál is. A MÁV ügyeleti szolgálatot szervezett, s készenlétbe he­lyezte a tartalékszerelvénye­ket, elsősorban a balatoni for­galom zökkenőmentes lebo­nyolítása érdekében. A Volán csupán a Szentendre és Leányfalu között 22 mentesí­tő autóbuszt állított forga­lomba, köztük több 200 sze­mélyes csuklós járművet. A dunakanyari járatokat mind­két oldalon úgy sűrítették, hogy az autóbuszok 10 per­cenként indultak a menet­rend szerinti 20 perces idő­közök helyett. A nagy forga­lom miatt különautóbuszt ál­lítottak be a leányfalui strand és a váci rév közötti útvonalra. A Volán 125 különjáratot indított vasárnap, közülük 25-öt az Ibusz, 21-et a Volán Tourist, és 5-öt a Budapest Tourist bérelt. Csehszlovák, lengyel, osztrák és nyugatné­met turistákat vittek ország­járásra, városnézésre. Az első, igazán nyárias hét végén sokan kerestek enyhü­lést a strandokon: egyelőre fehér bőrű napimádók nyü­zsögtek a gyepen és a meden­cékben. Üj büfé nyílt szom-' baton a leányfalui strandon, és nagy forgalmat bonyolítot­tak a tavaly üzembe helye­zett automaták. Az úszni tu­dók örömmel vették birtokuk­ba a mély vizű úszómedencét, amely ugyan már tavaly el­készült, de csak most avat­hatták fö* a strandolok. Megjelent a Dunakanyar­ban az egyliteres családi sör. A leányfalui ABC 100 rekesz­nyit kapott és fagylalttal, eperrel, valamint üdítő ita­lokkal együtt az utcán kínál­ta. Az újdonság két órán be­lül elfogyott, de a hét elejé­re újabb szállítmányt várnak. A Duna bal partján az autós turisták egy-egy tisz­tást, füves, árnyas hegyoldalt foglaltak el, sajnos, ottjár- tukat elhullatott ételmaradé­kok, eldobált konzervdobozok, kiürített tubusok jelzik. Pe­dig a szemét gyűjtésére az Iparvidéki Erdő Gazdaság fá­ból készített szeméttartókat állított fel, amelyekre bárki könnyűszerrel rátalálhatott. A Ráckevei Duna-ágban | ugyancsak ezen a hét végén volt az eddigi legnagyobb for­galom az idén. Megteltek a hétvégi házak, a vállalati üdülők, benépesedtek a sté­gek. A kempingekben, is fölpezs- dült az élet. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal leány­falui és Szentendre papszi­geti kempingjeit egyelőre in­kább külföldiek látogatják, de ! a következő napokban — te­kintettel a tanévzárásra — hazai sátorozókra is számíta­nak. Utolsó szakaszához értek a nyitás előtti készülődésnek az érdligeti kempingben is, ahová a hónap közepétől vár­ják a vepdégeket. Cz. V, Hajdúszoboszló külterületén a 4-es számú főúton Szilágyi Albert 20 éves autószerelő taksonyi lakos személygépko­csijával előzés közben az út­testről kisodródott és az árok­ba borult. A gépkocsi, utasai közül felesége, Szilágyi Al- bertné 19 éves gyors, és gép­író taksonyi lakos a helyszí­nen meghalt, további két utas súlyos. Szilágyi pedig könnyű sérülést szenvedett. A baleset okának vizsgálata fo­lyik. Az Orbottyán külterületén lé­vő halastóban fürdőit Virág József 13 éves őrbottyáni ta­nuló, aki a víz alá merült és megfulladt. — öreg fák. Dr. Vajda Ernő, öreg fák című kiállítása június 14-ig tekinthető meg a budaörsi Jókai Mór Művelődési Házban. — Kigyulladt a tv. Ceglé­den. az Alkotmány út 17. szám, alatt vasárnap este hat óra­kor rövidzárlat következté­ben kigyulladt egy televízió­készülék. A tulajdonosnak még a ceglédi hivatásos tűz­oltók érkezése előtt sikerült * eloltania a tüzet, de így is, mintegy 3 ezer forintos kár keletkezett. Tv. 16.55: Zöld arany Joggal nevezik az erdőt zöld aranynak. A városiasodás ko­rában nemcsak a nyugalmat, a levegő tisztaságát adják a fák, hanem sokféle tárgy, eszköz, szükségleti cikk alapanyagai is. A HORIZONT Szerkesztő­ség műsora Romániába viszi el a nézőt. Románia területé­nek huszonöt százaléka erdő, a tizedek a fában gazdag orszá­gok között a világon. A fakitermelés jelentős ága­zat, de nem kevésbé fontos a telepítés, hiszen csak úgy le­het hasznosítani a zöld arany kincsét, ha nem csak vágják, de termelik, óvják is. A riportfilm bemutatja a fa- feldolgozás különböző ágaza­tait a bútorgyártástól a fara­gásokig, a sportcikkek készí­tésétől a papírig. Betekintést kap a néáő az erdészeti szak' emberek képzésébe is. A rádió és a televízió műsora KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárásjelen- tés. 8.05: Műsorismertetés. Kb. 8.20: A mai nap kulturális prog­ramjából. 8.27: A kultúra sokszí­nű szövete. 8.57: Zenekari muzsi­ka. 10.90: Hírek. Időjárás jelentés. 10.05—10.3*6: Gyermekeknek. 10.36: A guarneri vonósnégyes lemezei­ből. 11.40: A nagymosóda. 12.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.33: Melódiakok­tél. Közben 13.10: Törvénykönyv. 11.08: Dél Csillaga. I. rész. 14.49: Éneklő Ifjúság. 15.00: Hírek. Idő- járásjelentés. 1*5.10: 10. Ulsteri ze­nei napok. 15.44: Magyarán szól­va... 15.59: Hallgatóink figyelmé­be! 1-6.00: Ütközben. 16.05: A Sza­bó család. 16.32: Mai könyvaján­latunk. 16.35: Magyar szerzők mű­veiből. 16.58: Hallgatóink figyel­mébe! 17.00: Hírek. Ütközben. 17.07: Hajdú Erzsébet népdalokat énekel. 17.30: Reklám. 17.35: Lab­darúgó VB ,1978. 19.35 c Esti hír­összefoglaló. 19.50: MÍ a titka? 20.50: Technikai szünet. 20.53: Pé­csi Kiss Agnes és Solti Károly nó­tákat énekel. 21.25: Teller Ede életéből. 22.00: Hírek. Időjárásje­lentés. 22.15: Labdarúgó VB-hír- adó. 22.30: Részletek Chaplin filmzenéjéből. 22.50: Meditáció. 23.00: Labdarúgó VB 1878. Közben kb. 24.00: Hírek. Időjárásjelentés. 1.00: Himnusz. 1.05: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 5.25—7.59: Jó reggelt! — Zenés műsor. 8.00: Hírek. Időjárás jelen­tés. 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30: Hírek. 8.33: Részletek Fali ope­rettjéből. 9.28: Monológ. 9.33: De­rűre is derű. 10.00—11.55; Zenés műsor üdülőknek. 11.55: Látószög. 12.00: Lakatos Antal népi zenekara játszik. 12.3*0: Hírek. 12.33: Arcké­pek a cseh irodalomból. 12.51: Dvorzsák: Gordonkaverseny. 13.29: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől hatig . . . Operaslágerek. 14.30: Hírek. Időjárásjelentés. 14.33: Tánczenei koktél. 15.20: Könyvről — könyvért. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 13.36: örökzöld dallamok. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. 18.00: Harminc perc rock. 18.30: Hírek. 18.33: Be­szélni nehéz. 18.45: Énekszóval, muzsikával. 19.10: Reklám. 19.15: Kiss György könyvismertetése. 19.25: Jó estét, gyerekek! 19.30: Csak fiataloknak! 20.30: Hírek. 20.33: Technikai szünet. 20.36: Min­denki Könyvtára. 21.06: Technikai szünet. 21.09: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. 22.09: Tech­nikai szünet. 22.12: Dzsesszfelvéte­leinkből. 22.30: Hírek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Kodály: Székely fonó. Egyfelvonásos dal­játék. 24.00: Hírek. Időjárásjelen­tés. 0.10: Műsorzárás. 3. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: A Nemzetközi Elektro­nikus Zenei Társaság. 14.52: Ady Endre: Életem nyitott könyve. 15.09: Részletek Mozart operájából. 1)6.00: Hírek. 16.03: Zenekari mu­zsika. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 1*8.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Mindenki zéneiskolá- ja. 13.35: Stúdiónk vendége Karikó Teréz, szegedi operaénekesnő. 19.15: Az Ifjúsági Rádió műsora. 19.30: Hírek. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben kb. 20.20: Az Ifjúsági Rádió mű­sora. Kb. 21.25: Operaáriák. 21.43: VLághírű előadóművészek Grieg- lemezeiből. 22.30: Tip-top parádé. 23.00: Hírek. Időjárásjelentés. 23.15: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 16.28: Hírek. 16.35: A bolgár népművészet kincsei. Bolgár rö­vidfilm. 16.55: Zöld arany. A Ho­rizont Szerkesztőség műsora. 17.20: Reklámmüsor. 17.35: Tele sport. Labdarúgó Világbajnokság. Olasz­ország—Magyarország mérkőzés. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Esti mese. 20.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. 20.15: Trenck báró kü­lönös élettörténete. Magyarul be­szélő NSZK tévéfilmsorozat. VI'3. rész: A pandúr. 21.20: Közgazda- sági kislexikon. Rajzfilmsorozat. XIII/l. rész: A nemzeti jövedelem. 21.30: Filmszem. 22.20: Tv-híradó 3. 22.20: Bach: d-moll kettősverseny. Csehszlovák komolyzenei film. 22.50: Reklámműsor. 23.00: Tele­sport. Labdarúgó Világbajnokság. Argentína—Franciaország mérkő­zés. 2. MŰSOR 20.00: Jerry Lewis a párizsi Olym­pia színpadán. Francia zenés film. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Reklám- műsor. 21.25: Előbb vagy utóbb. Magyarul beszélő NSZK tévéfilm. — Űj tanterem és szertár. A közelmúltban az abonyi kisegítő iskola új tanterem­mel és szertárral gyarapo­dott. Az iskola jelentős se­gítséget kapott a Nagykőrösi Konzervgyár, a helyi tégla­gyár és a három termelőszö­vetkezet szocialista brigád­jaitól. MAGYAR NAP A POZNANI VASÁRON Idén ötvenedik alkalommal rendezik meg a Poznant Vá­sárt június 11. és 20. között. Magyarország a Hungexpo szervezésében 2300 négyzetmé­ter fedett és 300 négyzetméter szabad területen állít ki. Ez évben 23 magyar külkereske­delmi vállalat szerepel keres­kedelmi árubemutatónkon. Az ötvenedik évforduló tisz­teletére a magyar áruskálát a Lengyel—magyar kapcsolatok egykor és ma című dokumen­tációs kiállítás egészíti ki. Jú­nius 15-én sajtótájékoztatóval egybekötött magyar napot tartanak. A RENDŐRSÉG FELHÍVÁSA Május 17-én reggel 6 óra 55 perckor Dabas külterületén az 5- Ö3 számú főúton Sven Gunar Eriksson, 35 éves gépkocsivezető, svéd állampolgár huddingeni la­kos az általa vezetett nyergesvon­tatóval fékezés közben átcsúszott az úttest bal oldalára és ott ösz- szeütközött a vele szemben sza­bályosan haladó személygépkocsi­val. A baleset következtében a személygépkocsi vezetője, Nagy Sándor 45 éves üzletvezető, buda­pesti lakos olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállí­tás után meghalt. A Pest megyei rendőrfőkapitányság kéri, hogy akik a balesetet látták, jelentkez­zenek személyesen a Budapest VI., Aradi út 20. szám alatt vagy te­lefonon a 124-278/344 állomáson. — Harcsa-őriás. A Tisza Csong- rád megyei szakaszán, Mindszent község határában, 72 kilós óriás harcsát fogott hétfőn Tóth Fe-, renc, a Tisza Halászati Szövet­kezet tagja. A hatalmas vízi ra­gadozó a hullámtéren elhelye­zett varsába keveredve esett fogságba. A folyó magyarországi szakaszán az utóbbi 5 esztendő­ben ez volt a legnagyobb zsák­mány.-----.--------------------------—“ a Maevar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Megjelenik — hétfő kivételével — naponta. Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat. —- . ....... ,n Főszerkesztő- dr Lökös Zoltán. — Főszerkesztő-helyettes: Sági Agnes. — Felelős kiadó; Csollány Ferenc. — Szerkesztőség: 1951 Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. — nrCT MrfiVn Kiadóhivatkl- 1951 Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. — A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonjai 343—100 és 336—130. — Szerkesztőségi titkárság: 140—447. rtu I BIlUILJ nillLnr FIOKSZERKESZTÖSÉGEINK: Ceglédi Hírlap, 2701 Cegléd, Kossuth tér 1. Pf. 19. Telefon: 11-400. — Gödöllő és Vidéke, 2100 Gödöllő, Szabadság tér 1. P£.: 47 Tel: 81-98. ‘ “ ‘ " ”■* *”* ” ' ” ■ ........................' —- “• - - Pf.; 32. Tel.: 10-095. hírlapüzleteiben, a* Index: 25 064 HU ISSN 0133—0659 Posta3Kőzpanti.líHírlapomdá nál^pudápejú.' y“7ó»eí nádorW^Tel-T Mo”-85o;Postacím: 1900 Budapest. - Előfizetési díj; havonta 20 forint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom