Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-24 / 147. szám
» A PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁPÁS ÉS CE6lÍD_vÁROS PESZÉRE XXII. ÉVFOLYAM 147. SZÁM 1978. JÜNIUS 24., SZOMBAT Áruljanak helybeli termékeket Fejleszti boltjait az áfész Növekvő felvásárlás — Kisgépek a termelőknek A városbeliek, továbbá a ( csemőiek, törteitek, a jászka- rajenőiek és a kőröstetétleniek vásárlásaik során pénzük jelentős részét a Cegléd és Vidéke Áfész boltjaiban hagyják. Az emelkedő forgalom is bizonyítja, hogy a szövetkezet jelentős szerepet tölt be mind Cegléd, mind a felsorolt községek ellátásában. Tavaly összes árbevétele 538 millió 700 ezer forint volt, 12,3 százalékkal magasabb a korábbi évinél. Növekedett az áruforgalom, hatékonyabbá vált a gazdálkodás. A MÉSZÖV értékelése szerint, Pest megye 21 áfésze közül a ceglédi a 4. volt, 1977. évi működése alapján. A szövetkezet a városban az áruházat üzemelteti, élelmiszer-, hús, zöldség-, ruházati és iparcikkboltokat működtet, fenntartja a nagy forgalmú lakberendezési áruházat és a sokak által látogatott autóalkatrész-üzletet. A kisebb boltok általában magántulajdonban levő épületekben működnek, jelentékeny felújításukra, átépítésükre nincs lehetőség. Az áruellátásról a megyében működő nagykereskedelmi vállalatokkal kötött szerződések, továbbá más szállítókkal és közvetlenül a termelőegységekkel való kapcsolatok alapján gondoskodnak. A ruházati és a vegyes iparcikkeket az áruház szerzi be — egy tételben — a kisebb üzletek számára is és központi raktárából juttatja el hálózatába. Az áfész gazdálkodását tárgyaló jelentés, amely a vá- tősi tanács végrehajtó bizottságának legutóbbi ülésén szerepelt napirenden, megállapítja, hogy alapvető élelmiszerekből egyenletes az ellátás. Tőkehús és .töltelékáru több került az üzletekbe, bár az utóbbiak választéka még szegényes. Tejtermékekből kielégítő a kínálat, sokat javult a zöldség-, gyümölcsellátás. A háztájiban gazdálkodókat segíti a vetőmagok, műtrágyák, termények, tápok beszerzése. Az áruház annak ellenére, hogy a ruházati cikkek iránt továbbra is mérsékelt a kereslet, eredményes évet zárt, forgalmát 8 százalékkal növelte. Kedvezőtlen jelenség, hogy a divatáruk, cipők esetében az ipar és a nagykereskedelem nem veszi figyelembe a vevők igényeit. A tapasztalat azt mutatja, hogy például egyes cipőféléket, férfiingeket még engedményes vásárokon, olcsó pénzért sem vesznek meg az emberek, inkább fizetnének többet színvonalasabb, csinosabb, tartósabb áruért. A városi tanács termelés-, ellátásfelügyeleti osztálya célul tűzte ki az áfész elé, hogy teremtsen szoros kapcsolatot a helybeli termelőüzemekkel, hiszen nemcsak a cipőgyártól, de például a Május 1. Ruhagyártól, a Nívó Ruházati Szövetkezettől, a Háziipari Szövetkezettől, a Stylus Faipari Szövetkezettől és más cégektől is közvetlenül szerezhetne be árut, színesebbé téve a választékot. A helybeli lakosság jogos igénye, hogy mindazokat a cikkeket megvehesse, amelyeket az üzemek előállítanak. A szövetkezet nagy fontosságot tulajdonít az árubemutatóknak, rendezvényeknek, vásároknak, megfelelő a propaganda- és reklámtevékenysége, az áruházban azonban a növekvő forgalmat csak az osztályok belső átrendezésével tudja zökkenőmentesebbé tenni. A tervek szerint, új berendezést, elegendő hűtőpultot és -vitrint kap az élelmiszerosztály, átszervezik a méteráru oszttályt és jövőre kívülről tatarozzák az épületet. Az áfész — több italbolttal egyetemben — fenntartja az Alföldi Éttermet. A közétkeztetésben résztvevők száma jelentősen emelkedett, 800-ról 950-re nőtt. A jelenlegi étterem — a hozzá tartozó konyhával, mellékhelyiségekkel — már nem felel meg a követelményeknek. A távolabbi tervek szerint, új létesítmény építése szünteti majd meg a gondokat. Számottevően emelkedett az ételforgalom, ám az italok közül csak az alkohol- tartalmúak iránt élénk a kereslet, az üdítőké nem emelkedett. A városban a közelmúltban megnyílt, a Szövetség utca sarkán az új bisztró és élelmiszerbolt. Mellette kap majd helyet néhány hónap múlva az autósbolt. Üj f el vásárlótel éppel is gyarapodott a szövetkezet, a Dorottya utcában. Terveiben szerepel a jövőben mezőgazdasági kisgépek beszerző, se, árusítása is, a kisgépek iránt nagy az érdeklődés. Olyan kistraktort is vásárolnak, amely a hobbitelkeken bérmunkát végez. A felvásárlás tavaly a korábbinak több mint duplájára emelkedett, s az idén további emelkedés várható. A szakcsoportokat sokféleképpen támogatják, ám a" kertbarátok a jelenleginél több törődést, alaposabb szervezést érdemelnének. A kereskedelmi morál körül nincs minden rendben a boltokban. Még mindig gyakori — mind az áruházban, mind a kisebb boltokban — a vásárlók megkárosítása. A baj a beárazáskor kezdődik, amikor a másodosztályú cikkekre az első osztályú árát írják. A vevőnek az osztályminősítést nincs módjuk ellenőrizni. A próbavásárlások során is sok rendellenességre derül fény. Elgondolkodtatok a leltárak eredményei. Leltárhiányukat tekintve, a megye 21 szövetkezete közül a legjobbak sorában, a második helyen állnak, leltártöbbletükkel viszont, amelynek létrejötte épp olyan szabálytalan, mint a hiányé, már a 19. helyen kullognak. Egy esztendő leforgása alatt egymillió 200 ezer forint többletet mutattak ki; e többlet sürgősen megszüntetendő lazaságokra vall. összevetve az eredményeket és a hiányosságokat, a testület elismer ően értékelte a Cegléd és Vidéke Áfész tevékenységét, és határozataival megjelölte számára a követendő utat, amelyen járva, a lakosság még jobb és választékosabb ellátását kell szolgálnia. T. T.-4KOZOSEN Tavaszi sikerek, nyári teendők Friss hírek, tudósítások a tsz lapiában Megjelent a ceglédi Magyar —Szovjet Barátság Termelőszövetkezet lapjának új száma, amely friss hírekben, riportokban ad tájékoztatást a gazdaság életéről, a munkák menetéről. Az első oldalon képes tudósítás számol be Huszár Istvánnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének, a Politikai Bizottság tagjának a tsz-ben tett látogatásáról. Kolozsvári Pál főkönyvelő, azokat a felajánlásokat ismerteti cikkében, amelyeket az MSZMP KB márciusi határozatának jegyében tettek, a tsz megalakulásának harmincadik évfordulójára. Külön vállalt feladatokat a növénytermesztési, az állattenyésztési, a kertészeti, a szőlészeti és erdészeti, valamint a háztáji főágazat. Fénykép örökíti meg a lapban a tsz KISZ-eseit, amint a hantházi vasútvonal bontásában segítkeznek, mint társadalmi munkások. A lapban Sáli Géza főmezőgazdász a tejtermelési eredményekről tájékoztatja a tagságot, a tavaszi kismamatalálkozóról számol be a nőtanács elnöke, Mester Pálné. Dömötör Béla telepvezető, a kertészet időszerű feladatait ismerteti. Arról ír, hogy gyümölcsöző kapcsolat alakult ki a kocséri Üj Élet és az abonyi Üj Világ tsz-szel. A kertészet főként szegfűvel foglalkozik, de a krizantém is bekerülhet a második félévi termesztésbe. Teljes oldal foglalkozik a háztájival, annak segítésével, a kisállattenyésztés szorgalmazásával, a kereskedelmi teendők mind jobb ellátásával. Színesek a Közösen című lap hírei; amelyek beszámolnak a géppark nyári munkákra való előkészítéséről, a napokban megnyílt, harmadik virágkiállításról, amelyen á ifjúsági, táborról, a pozsonyi tsz virágai is szerepeltek. A lapban olvasható a Ma- thiász János szőlészeti szocialista brigád felhívása, is: a közösség tagjai felkérik a tsz valamennyi szocialista kollektíváját, csatlakozzanak, hozzájuk hasonlóan, A szebb munkahelyi környezetért jelszóval szervezett mozgalomhoz. E. Önzetlen közreműködők Éttermet alapoznak Nyársapáton Tető alatt a pedagóguslakások Nyársapáton a község lakói szorgalmasan részt vesznek a községfejlesztési társadalmi munkában. • Már tető alatt áll a pedagógusoknak szánt, két szolgálati lakás, melynek elkészüléséért sokan önzetlenül tevékenykedtek. Most az élelmiszerbolt mellé kerülő étterem alapozásán fáradoznak. A községi tanács az építkezéshez háromszázezer forinttal járult hozzá. A Pest megyei Pincegazdaság szocialista brigádjainak tagjai ásták ki az alapot, a betonozásra, a Haladás Termelőszövetkezet szocialista kollektíváinak dolgozói vállalkoztak, legutóbb a szakemberek brigádjai ajánlották fel közreműködést, így adják át a stafétabotot a Nagykörös és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet beruházásában létesülő vendéglő kivitelezőinek. A széles körű összefogás azt mutatja, hogy a nyársapátiak érzik az étteremépítés jelentőségét. Elsősorban a közétkeztetés megoldásában látják az új létesítmény hasznát, hiszen nemcsak a felnőtt lakosság számára főznek majd benne, hanem dolgozói ellátják majd az óvodásokat és az iskola napköziotthonos diákjait is meleg étellel. T. Lakóház és gyógyszertár Cegléden, a Rákóczi úton négyemeletes lakóházat emel a helyi építőipari vállalat. A földszinten gyógyszertár kap helyet. Képünkön: az épülő termoíorkéniényckhcz szállít anyagot a felvonó. Apáti-Tóth Sándor felvétele Bronzérmek a párosoknak FEGYELEM ÉS KÖVETKEZETESSÉG Asztalitenisz. Siófokon, a Sió Kupa I. osztályú felnőtt Idényzáró versenyen a Ceglédi Vasutas SE játékosai minősítő pontokat szereztek, a páros számokban két bronzérmet is nyertek. Férfi egyéniben Karsai ju- lb!T*'a legjobb nyolc közé, ihol Kreisztől szenvedett vereséget. Egy fordu'óval hamarabb búcsúzott a mezőnytől Kudelich, Németh és Péter. Férfi párosban a Karsai—Pé- ler kettős szép fegyvertényt najtott végre a Frank B.— Németh (Bp. Postás—CVSE) páros kiverésével, a legjobb tizenhat között Az elődöntőben vereséget szenvedtek a DÉLGÉP játékosaitól, Mohaitól és Bénáktól. Vegyes párosban Péter, Nagy Il-vel (Kecskemét) az oldalán, szintén bronzérmet nyert* a Kudelich —Boldizsár (Kaposvár) páros a nyolc között volt. Folytatták jó szereplésüket a ceglédi játékosok a megyei csapatbajnokságban. Az utolsó fordulóban. Perbálon sikerült mindhárom együttesnek nyernie, egyaránt 3:2 arányban. A szolnoki rádió műsora JÚNIUS 26-TÓL JÚLIUS 2-IG Hétfő, 16.30: Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: ön is? — Én is. Találkozások, névrokonokkal Zenés riportműsor. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. Üjdonságok pepita lemezekről Lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. Ének- együttesek műsorából. A Humphries Singers együttes énekel. Előzzük meg a vízibaleseteket! Beszélgetés a vízi rendészeti kapitányságon. Jászsági citerások felvételeiből. Apró-cseprő közügyek. Szatirikus dalok. 18.00 —18.30: Alföldi krónika. Rockmuzsika Afrikából. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. Zenés autóstop. Fórum Szolnok megye közlekedéséről. A műsor telefonszáma: 12—959, 11—088. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Régi kedvencek — új átdolgozások. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. Hétközben a Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaságban. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beat, parádé. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. 17.05: Készülődés az aratásra. Zenés riportműsor. 17.35: Intermezzo. összefoglaló a hónap zenei eseményeiből. (A műsorból: A szolnoki szimfonikusok a veszprémi kamarazenekarok fesztiválján. Nyári koncertek Békéscsabán; a szolnoki Bartók kórus és a Camerata Hun- garica együttes közös hangversenyéről. ötéves a szakmunkástanulók bérleti sorozata.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. Délutáni minikoktél. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat, 17.00—18,30: Rá- dióvíkend. (A tartalomból: Hírek. Szerkesztik a hallgatók, közben: Riportok a hét eseményeiből. Zenében és szóban a Generál együttes szólóénekesével. Könyvsarok. Előadók ABC-ben. 18.00: A nap hírei. Sport. Alföldi napilapok szemléje.). Vasárnap, 17.00—18.00: Nyugdíjasok magazinja. 18.00— 18.30: Sport és muzsika. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak eL A tavaszi idény végén a CVSE I. veretlenül vezet, a CVSE II. és a harmadik helyen, azonos pontszámmal álló Vác, valamint a CVSE III. előtt. ★ A Ceglédi VSE ~NB I-es csapata, mely tavaly a vidék legjobbja címet nyerte el, részt vehet a Vásárvárosok Kupájának, augusztusban kezdődő versenysorozatán. ★ Szegeden, a nemzetközi ifjúsági bajnokságon a magyar válogatottnak Gyura István is tagja volt. Egyéniben még erősnek bizonyult a mezőny számára, párosban viszont, Rózsahegyivel (DVTK) sikerült egy mérkőzést megnyernie. Labdarúgás. Józsa Istvánt, a CVSE labdarúgó-szakosztályának ügyvezető elnökévé választották. Munkájában fegyelmet és következetességet követel, s erélye, remélhetőleg, a labdarúgók eredményeinek javulásában is megmutatkozik majd. Teke. A Bem SE pályán bonyolították le az öregfiúk megyei egyéni bajnokságát. A versnyt a KÖZGÉP volt játékosa, a Bem SE jelenlegi edzője nyerte meg. A végeredmény: 1. Szűcs László (Bem SE) 399, 2. Nagy László (KÖZGÉP) 391, 3. Tarjányi Sándor (Bem SE) 371 fával. Tömegsport. Az Építők Szakszervezete tömegversenyén részt vettek és jól szerepeltek a KÖZGÉP ceglédi gyárának dolgozói. Férfi kézilabdában 1. Ceglédi KÖZGÉP. Kispályás labdarúgásban a ceglédiek bekerültek a legjobbak közé, ahol harmadikok lettek. Atlétikában a 400 méteres síkfutást Stefanovics János nyerte meg, gránátdobásban Unicsovics István a harmadik lett. Ungureán László Táborozok Zöldhalmon Vasúti sínek felszedésében segítkeznek Építőtáborrá vált a nyári szünidő idejére a csemői, zöldhalmi általános iskola épülete. A tantermeket lakószobává alakították át, ágyak, szekrények kerültek a padsorok helyére. A táblára — matematikai egyenletek, kémiai képletek helyett — most a napi munkarendet írják fel és a teljesítményeket. A zöldhalmi építőtáborban lakó fiúk a hantházi kisvasút sínéinek felszedésében segítkeznek. Szeptember 1-ig több, tíznapos csoport követi egymást. A táborbeliek az általános iskolai tanulmányokat befejezett fiatalok, KlSZ-korosz- tályba cseperedett, volt úttörők. 4 A feleslegessé vált síneket a börzsönyi úttörővasút építői hasznosítják. Nehéz hazai erőpróba Labdával a pályán és a vízben A hét vége sportműsora SZOMBATON Vízilabda. A városi uszodában, délután négy órától, Ceglédi VSE—Hódmezővásárhely OB II-es találkozó. Az osztá- lyozóban újonc ceglédiek a legutóbbi kettős fordulóban három pontot szereztek, s több a reményük a bennmaradásra. A Hódmezővásárhely ellen sem esélytelenebbek. Kézilabda. A Bem SE ger- jei sporttelepén, délután öt órától, Üttröszt KÖZGÉP— Csepel NB I/B-s férfi mérkőzés. A tavaszi utolsó fordulóban a tabella harmadik helyezettjét fogadják a ceglédiek. Egyenlő erők, nagy csatájára van kilátás. VASÄRNAP Sportnapot rendez a Ceglédi Állami Tangazdaság, amely reggel nyolc órakor, kezdődik, a bedei pályán. A területi MEDOSZ-napon tizennyolc üzem indítja versenyzőit, az előzetes nevezések, szerint, 430 embert. Atlétikában, lövészetben, tekében, kispályás labdarúgásban, kézilabdában,. röplabdában és kötélhúzásban mérik össze erejüket. A versenyeket a bedei, a Bem SE Batthyány utcai tekepályáján és a mezőgazdasági szakközépiskola udvarán bonyolítják le. U. L. #