Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-17 / 141. szám
Gyönyörű környezőiben Mégis megnyílt a strandfürdő Napozókat készítettek, stégeket ékítettek A „nagyvíz” a horgászok paradicsoma Tavaly, a gyömrői strandon nsm volt szabad fürdeni a partoldal balesetveszélyessége miatt. A tilalom ellenére, a nyári kánikulában sokan keresték fel a gyönyörű környezetben fekvő tófürdőt. Az idén, június 5-én ismét megnyílhatott: a nagyközségi tanács vezetőinek felkérésére, a Monori Járási Szolgáltató, a monori Vasipari Szövetlcezet, továbbá egy katonai alakulat segítségével, rendbehozták a partoldalt. A szolgáltató szövetkezet asztalosbrigádja a tanács által adott faanyagból napozókat készített, közvetlenül a víz fölött, a vasipariak a vasszerkezetek elkészítését vállalták. Az úszómester, Józsa László, a múlt vasárnap társadalmi munkát szervezett, a vízszintet csökkentették lő—20 centivel, a mély vizet megfelelő jelzéssel választották el a sekélyebbtől. fi nyár mezőgazdasági feladatai Megbeszélés a járási pártbizottságon A monori járás hét termelőszövetkezete elnökei és párttitkárai, az állami gazdaság ve- , zetői, valamint a szakmai irá- | nyitó szervek, együttműködő ' intézmények immár hagyományos értekezletére került sor tegnap, pén leken délelőtt a járási pártbizottságon. A tanácskozáson jelen volt Cselényi Dezső, az MSZMP monori járási bizottságának első titkára. Sági József, a Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztályának munka társa ás Kovács Benő, a monori járási hivatal élelmiszer-gazdasági és kereskedelmi osztályának vezetője is.-Cselényi Dezső bevezetője után, Kovács Benő értékelte a járás mezőgazdasági üzemeinek tavaszi munkáját, az állattenyésztés és a kisgazdasági integráció helyzetét, valamint a nyári betakarítási munkákra való felkészülést. Szó esett a megbeszélésen állategészségügyi problémákról is. Sági József hozzászólásában hasznos tanácsokkal és különösen az aratás előtt értékes, aktuális információkkal látta el az értekezlet résztvevőit. A tanácskozás második részében a mezőgazdasági üzemek vezetői számoltak be az időszerű feladatok végrehajtásáról, beruházásaik helyzetéről, végezetül pedig Cselényi Dezső összegezte az értekezlet tapasztalatait és a legsürgetőbb feladatokat. V. J. Augusztusban avatják fel Hat új tanterem — elemekből Óvodabővítés] tervek Gyomrán * A gyömrői iskolák, óvodák is egyre szőkébbeknek bizonyulnak, a helyhiány pótlása jelentős erőfeszítéseket igényel a község párt- és tanácsi vezetőitől. A most véget ért tanévben a Kossuth Ferenc utcai iskolában épült egy új tantereim, jelentős társadalmi összefogással. Az anyagot a községi tanács adta, a szülői munkaközösség, a Pest megyei Vegyi és Divatcikkipari Vállalat gyömrői vegyi gyáregysége, a vasipari szövetkezet és a TÖ- VÄL is segített a tanterem tető alá hozásában. Klics Gyulától, a nagyközségi tanács elnökétől megtudtuk, hogy az iskolabővítés az idén tovább folytatódik. A Monori Járási Építőipari Szövetkezeti Közös Vállalat, ismertebb nevén a TÖVÁL, jó ütemben halad az Erzsébet telepi iskolában munkálataival: Kait új tanterem épül, úgynevezett DURINyp-elemekből. A fogadószint, a kiszolgáló létesítmények építése ebben a hónapban befejeződik, júliusban hozzáfognak a falak felállításához. Ügy tervezik, hogy augusztus 20-án felavathatják az új létesítményt, szeptemberben pedig már a tanulók is birtokukba vehetik a világos, tágas, korszerű tantermeket. Az óvodai helyek számát is növelni kell. Néhány évvel ezelőtt új, százszemélyes óvoda építésének gondolatával kéz- tek foglalkozni a tanács vezetői. A tervek szerint, az új gyermekintézmény a volt Er- zsébet-telepi piactéren épült volna fel, a szűkös anyagi lehetőségek azonban meghiúsították az elképzeléseket. Ebben a tervidőszakban nincs lehetőség új óvoda létesítésére, ezért a meglévőket kívánják bővíteni.' A tanács felhívással fordult a helyi üzemek, intézmények szocialista brigádjaihoz, segítsenek. A XVII. kerületi tanács több épületet szanál, a házak lebontásában segédkeznek majd a brigád'tagok, az anyagot Gyömrőre szállítják. Bővítik a Pázmány utcai óvodát: két új foglalkoztatótermet kap. Sor kerül az Erzsébet-telepi Arany János utcai óvoda bővítésére is. Ugyancsak sürgető a falusi óvoda helyzetének javítása. G. VASÁRNAPI LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉSEK Járási bajnokság, I. osztály, az 5—9. helyért: Mende—Nyáregyháza, Mende, 14 óra; Péteri—Ecser, Péteri, 14 óra. Hálás köszönet mindazoknak, akik szeretett testvérünk, Hargas István temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mélységes fájdalmunkban együtt osztoztak. A gyászoló testvérek. A hűvös időjárás miatt, eddig csak néhány százan keresték fel a gyömrői strandfürdőt, várható azonban, hogy a jobb idő visszatérésével, ismét sokan választják menedékül a kánikula elől. Megnyílt a büfé is, me’yben üdítő ital, szendvics és sütemény kapható. Kellemesek a szombat, vasárnap esték is a strandon: az újszilvás! tsz borozójának kér, helyiségében, a hétvégeken le- mezlovas-program szórakoztat ja a fiatalokat. A tó másik felén szintén jelentős változások következtek be az előző hetekben; a helyi horgászegyesület tagjai, társadalmi munkában rendbetették a partszakasz környékét, új stégeket alakítottak ki. Mindenesetre, aki a gyömrői strandon kívánja tölteni szabad idejét, kellemesen pi henhet G. J. M0H0R*VIDfa XX. ÉVFOLYAM, 1«. SZÁM 1978. JÜNIUS 17., SZOMBAT Az első eredmények LizZssZóak Izguló diákok, elégedett tanárok Érettségizők a József AttEa Gimnázium és Szakközépiskolában — Jaj, hogyan köszöntsem fel az elnököt, mit is mondhatnék neki? — állítja meg a folyosón siető tanárát az egyik diák. Ugyanakkor az osztályban lázasan folyik az érettségi vizsga megbeszélése. A kiszűrődő, lágy zümmögés, az ajtón belépve, hangos zsivajjá válik. A hangzavarban csak mondatfoszlányokat sikerül elcsípnünk: — Húzhattam volna köny- nyebbet is ... — Neked, hogyan sikerült? — Fő, hogy túl vagyunk raj. ta... Bajban a matekkal A Monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola orosz tagozatos IV/A osztályba elsőként jutott túl az érettségi vizsgán, az idén végző négy osztály közül. Graizer Anikó Egerben, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola magyar—orosz szakán szeretné folytatni tanulmányait. — Eleinte borzasztóan izgultam, de amint kihúztam a tételt, megnyugodtam. Katona József Bánk bánjáról kellett beszámolnom. Ezt a tételt elég jól megtanultam, úgy érzem, sikerült jól felelnem. No, persze, ehhez még a vizsgabizottságnak is leisz hozzászólása. Az orosz nyelvvel sem adódott különösebb problémám, hanem a matekkal kicsit bajban voltam. Remélem, nem rontja le nagyon az átlagomat. Szabó Teréz nern volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen ő vizsgázott utoljára az osztályúéi. — Érdekes, tegnap sokkal idegesebb voltam, mint ma. A matematika, sajnos, gyengébben ment, mint vártam, a több példából álló feladatnak csak egy részét tudtam megoldani. A magyar azonban kárpótolt. Madách művéről, Az ember tragédiájáról kellett beszélnem, és szerintem, sikerült jól elmondanom a legfontosabbakat. Jelenleg nincsenek továbbtanulási szándékaim. Ősztől óvodában fogok dolgozni, és majd esti tagozaton próbálom megszerezni a képesítést. Egyébként Szabó Teréz nem csalódott érzésében: mint később megtudtuk, valóban övé volt az egyik legszebb magyar felelet. Jó átlag — Milyenek az első két nap tapasztalatai? — tudakoltuk Szentgyörgyvári Istvántól, a középiskola igazgatójától. — Nem panaszkodhatunk. A nagy vizsgadrukk ellenére, mindenki úgy szerepelt, ahogy már a négy év alatt megszoktuk tőle. Ez az osztály nyelv- tagozatos, tanulói inkább huJóleső fáradtság A kitüntetett főmezőgazdász Eredményekben gazdag tizennyolc év Virág István, a pilisi Aranykalász Tsz f «mezőgazdásza több mint másfél évtizedes munkájával érdemelte ki a Munka Érdemrend bronz fokozatát. A pálya elején — A főiskolát 1959-ben végeztem el. Egy évig dolgoztam a Dánszentmiklósi Állami Gazdaságban, ami ma már a Monori Állami Gazdasághoz tartozik. Az ismeretes 3004/ 1961. évi kormányrendelet felhívására, jelentkeztem a pilisi Üj Élet Tsz-ben, ami érthető, hiszen feleségem helybeli, ma is a hizlaldában adminisztrátor. Építési kölcsönnel, családi házat építtettem és ma már azt mondom, pesti születésű létemre, hogy nem hagynám itt a községet. Nemcsak a munkám, hanem a család, a barátok és az ismerősök is ide kötnek. — Beszéljen a kezdetről. — A tsz a nulla pontról indult. Kétezernégyszáz hektáron gazdálkodtunk. A földek nadrágszíj-parcellákból álltak, a nagyüzemi gazdálkodásnak nem volt meg a feltétele. Az 500 ló is nagy gondot okozott. A tagság nehezen értette meg, hogy annyira nincs szükségünk. Sok szubjektív tényezővel kellett megbirkóznunk. Végre azért sikerült százra csökken lenünk az állományt, s jelenleg már csak negyven lövünk van. Az akkori gépállomás jött a segítségünkre, de a gépeket is nehezen szokták meg az emberek. Később saját gépparkot alakítottunk ki. — A pilisi Hunyadival 1973- ban egyesültünk, meg a nyáregyházi Béke Tsz-szel, s az egyesülés nagy változást hozott a szakosításban. Egyrészt megnövekedett a földterület, csaknem ezer hektárra, megfelelő földbe kerülhetett a míg Lelelő mag. Amíg az első három évben egyedül voltam egyetemet végzett a tsz-ben, ma már 14 egyetemi és főiskolai diplomát szerzett szakember segíti a vetőmagszaporító- és bázisgazdálkodást. Szerződésben állunk a monon vetőmag-termeltetővel és a Ceglédi Tangazdasággal. Kezdetben a burgonya, később a hibrid kukorica, majd az őszi árpa, a rozs és a búza következett a programban. Jelenleg cirok- termesztéssel foglalkozunk. Minden űj nagyobb figyelmet és több munkát igényel, ezt a többletet szívesen adom, hiszen minden fejlődik, mozog, nekünk sem szabad egy helyben topognunk. Összeszokott gárda — Szívesen beszél a korábbi időkről? — Igen. Fontosnak tartom, hogy beszéljünk a múltról, hiszen, ha csak azt mondom, hogy az első négy-öt évben a munkaegység 11 forint volt és ma már az egy dolgozóra jutó évi jövedelem 45 ezer forint, sokat bizonyítanak a számok. Kezdetben három brigádvezetővel láttam el az irányítást, amit ma már jól ősz- szeszokott, szakmailag felkészült gárda lát el. Teljes önállósággal dolgozom, ami, természetesen nem jelenti azt, hogy másokat nem hallgatok meg vagy nem vonok be a munkába. Ez az önállóság serkenti a kezdeményező kedvet. — Igazán jól összeszokott szakgárdánk van. Egyedül a kormánykitüntetést nem tudtam volna kiérdemelni, társaim munkája is benne van az enyém elismerésében. Van egy 17 éves fiam, aki a Ceglédi Mezőgazdasági Szakközépiskola negyedikese lesz az ősszel, a 12 éves fiam még az általánost járja. A kormányki tüntetésemet megelőzte a mezőgazdaság kiváló dolgozója elismerés és több miniszteri dicséret. Tagja vagyok a községi tanácsnak, a pártbizottságnak és ami elég szokatlan, téesz- tag is vagyok. Az Agrártudományi Egyesület megyei növénytermesztési és monori helyi szervezetének szintén vezetőségi tagja. Többször járt külföldön tanulmányúton, a Szovjetunióban, Jugoszláviában, az NDK-ban háromszor, Ausztriában pedig kétszer. Elmondta a főmezőgazdász azt is, hogy 1976-ig gyengén teljesített a szarvasmarhaágazat, de új szakembert kaptak. és a javulás jelei már 1977-ben megmutatkoztak, hiszen a megyei tejtermelési versenyben a másodikak lettek. Társulást alakítottak Létrehozták a Dél-Pest megyei burgonyatermesztő társulást. A 11 tsz ezer 300 hektáron termelj a burgonyát. Évi 2—3 ezer vagon a hozamuk, az időjárástól függően. Most készítik elő a csatlakozást a So- lánum tervesztési rendszerhez, amit a Monori Állami Gazdaság fog össze. — Ha visszatekintek az előző 18 évre, olyan utat hagytam magam mögött, amely gazdag volt eredményekben és nem szűkölködött 'kudarcokban sem. Minden fáradságot megérnek azok a teljesítmények, amelyekkel ma dicsekedni tudunk. Ha elfáradok is, csak a jó munka fáradalmát érzem, másnap már pihenten kezdem, elölről. Monori Für Dezső mán beállítottságúak, ebből fakadóan a matematika írásbeli nehéz feladat elé állította őket, a szóbeli vizsgán azonban mindannyian korrigálták hibáikat. Az osztály minden tagja sikeres érettségi vizsgát tett. Ketten jeles eredményt értek el, de a többiek átlaga is inkább a négyeshez van közelebb, mint a közepeshez. S ami nagyon figvelemre méltó, egyetlen olyan diák sem akadt, akinek az érettségi bizonyítványában csupán elégséges jegy szerepel. Magyarból és történelemből néhány egészen kiváló feleletet volt alkalmunk hallani. További sikerek — Bebizonyosodott, hogy ezek a fiatalok nemcsak a tananyagot sajátították el, hanem el tudnak igazodni a világ dolgaiban is. Számukra ez igen sokat jelent — mondta az igazgató. — Ha a többi osztály is hasonló eredményeket ér el, elégedettek lehetünk, s ha esetleg meg jobban szerepelnek, annak nagyon fogunk örülni. K. L. A nap kulturális programja MOZIK Gomba; Zsarutörténet. Gyömrű: Végzetes aranyrögök. Maglód; Péntek, a bennszülött. Mende: Akasztani való, bolond nő. Monor: Osceola. Pilis: A néma dosszié. Sülysáp: Egy erkölcsös éjszaka. Üllő: A fekete kalóz. Vecsés: Fogat fogért. MŰVELŐDÉSI HAZAK Gyöinrőn, 17.30-kor: Marsovszky Endre festőművész kiállításánál! megnyitása, beszédet mond Szentgyörgyi Kornél Kossuth-díjas festőművész. Menüén, 14-től a gyermek-, 18- tól az ifjúsági klub foglalkozása. Manoron, 10-től 18-ig: Sutéra (cseh) tájfestő kiállítása (a Vigadó feletti kiállítóteremben,), 15-től: a gyermekklub összejövetele. Sülysápon, 18- tól 20-ig: a pávakör próbája, 19-től: disco. Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Nagy Márta (Káva, tanácsháza), Gyomron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron, Monori- erdőu, Csévharaszton és Vasadon: központi ügyelet, dr. Ra- dos Mária (Monor, egészségház, védőnői szoba, Kossuth L. u. 97., telefon: 429.), Mendén: dr. Farkas Anna, Maglódon és Eesercn: dr. Móczár István (Maglód), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Úriban: dr. Papp Ágoston (Sülysáp), Üllőn: dr. Balázs László, Vecsésen: dr. Fekete Károly (Dózsa Gy. u. 50., telefon: 89.) tart ügyeletet vasárnap. Ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a Halmy-telepi. Ügyeletes állatorvos: dr. Czeglédi László, Csévharaszt, állami gazdaság. Beteg állatok bejelentése a járás területén: szombaton 12- től 16 óráig és vasárnap reggel 8-tól 16-ig (13-tól 15-ig ebédidő), Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. I 1