Pest Megyi Hírlap, 1978. június (22. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-16 / 140. szám
Vakáció — hegyen, tóparton Úttörőnyár Balatonszárszón Szőlőmunkás nyolcadikosok, tanuló őrsvezetők Az iskolák nem is olyan régen még gyermekek zsivajától voltak hangosak. Megannyi készülődéssel, izgalommal, ünneppel járt a tanév vége. Május elején köszöntötték az édesanyákat, majd a gyermeknap és a pedagógusnap következett. Akkor avatták fel az úttörőket és a kisdobosokat is. Cegléden, a jól végzett út- törőmozgaimi munka elismeréséül, dicsérő oklevelet kapott a Pest megyei úttörő elnökségtől a külterületi, kecs- késcsárdai Perczel Mór úttörőcsapat és az Örkényi úti iskola Petőfi Sándor úttörőcsapata. Az Örkényi útiak és velük együtt a Várkcnyi iskola Dózsa György úttörőcsapatának tagjai oklevelet és pénzjutalmat kaptak a Pajtás újság terjesztéséért, az országos terjesztési versenyben elért eredményért. Gyümölcsszedő gyerekek A napokban sok száz gyerek kezdte meg a vakációt. A ceglédi általános iskolások közül számosán készülődnek táborozásra. Van, aki a napközis táborba kerül, mások vízpartra, hegyvidékre készülődnek. Ez lesz az első olyan nyári szünidő, amelyikben a nyolcadik osztályt végzett gyerekek is részt vehetnek építőtáborozáson. A Mészáros Lőrinc iskolából és a Táncsics iskolából a lányokat a kecskeméti Szikrai Állami Gazdaságba várják, és Lakitelken segíthetnek gyümölcsöt szedni, közre- reműködhetnek az épp soron levő szőlőművelésben. A Táncsics iskolából a fiúk két brigádja a börzsönyi úttörővasút építkezését gyorsítja. A napi műszak hatórás, a többi időt pihenéssel, sporttal, játékkal tölthetik. Gazdag program vár-. ja valamennyiüket. Városnézés, kirándulás is szerepel a tervekben. Jegykezelők, forgalmisták Az Északi-hegyvidéken, romantikus környezetben található a salgóbányai úttörőtábor, ahol ezen a nyáron őrsvezetőképzés is lesz, hetvenöt gyerek megy az őrsvezetőképzőbe. A börzsönyi úttö- rővasúton ötvenkét ceglédi úttörő teljesíthet majd szolgálatot. Egész évben szorgalmasan tanultak, ismerkedtek mindazzal, amit az úttörővasutasoknak tudniuk kell. Eredményes vizsga után állhatnak szolgálatba, ezt valamennyien tudták. Jegykezelők, pénztárosok, forgalmisták lesznek. Aki példásan teljesíti feladatát, eljuthat a megyei úttörőtáborba, Balatonzamárdiba, vagy a csillebérci nagytáborba, illetve a zánkai úttörővárosba. Megszépült a tábor Az ország különböző úttörőtáboraiba az idei nyáron a ceglédi iskolákból hétszáz gyerek jut el. A legtöbbjüket a balatonszárszói tábor várja. A tábornyitási előkészületek már jó ideje megkezdődtek, festettek, takarítottak, csinosították a faházikókat, rendezték a környéket. Mint szokás, most is társadalmi munkás csoportok fogtak ősz- sze, hogy tábornyitásra rend, tisztaság fogadja az érkezőket. A Ceglédi Építőipari Szövetkezet brigádja kívül-belül átfestette az épületeket és elvégezte a szükséges üvegezési munkákat. Az elektromos vezetékeket, berendezéseket a Vasipari Elektromos és Műszerész Szövetkezetben dolgozók ellenőrizték, helyezték üzembe. A KÖZGÉP 2. ceglédi gyárának KISZ-esei, valamint a városi tanács szakszervezeti bizottságának és KISZ- szervezetének tagjai vállalták a nagytakarítást. Az utazáshoz autóbuszt a talajjavító vállalat kölcsönzött, a parkosítást, tereprendezést a városgazdálkodási vállalat végezte el. A közös munka eredményeként felfrissült tábor játékkészlete is gazdagodott. Nem kell attól tartam, hogy borús napokon tanyát ver Balatonszárszón az unalom. A turnusok tíznaponként cserélődnek. Minden csoporttal százötven gyerek érkezik. A járás, majd a város úttörői nyaralnak ott, végül pedig a ceglédi ifjúkommunisták pihenhetnek a balatonszárszói táborban. K. D. Eszme, szervezet, mozgalom Előadás a munkásszálláson Ismeretterjesztő előadást tart hétfőn, június 19-én, este hét órai kezdettel Cegléden, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat munkásszállásán, Az eszme, a szervezet és a mozgalom fogalmáról, jelentőségéről címmel, Sziráki Péter, a ceglédi járási hivatal titkárságának vezetője. PEST MEGYEI HÍRLAP , A CEGLÉDI JAQAS ES XXII. ÉVFOLYAM, 140. SZÁM 1978. JÚNIUS 16., PÉNTEK Kamatozó együttműködés Aranyosan fejlődő társközségek Jól ellátja feladatát a közös tanács A tanácstörvény a községi tanácsok fő feladatának a település vezetését, irányítását, igazgatását jelölte meg. A tanácsok a lakosság érdekeit képviselik és gondoskodnak a jogszabályok végrehajtásáról, védik és erősítik a szocialista törvényességet, az állampolgári jogok és kötelezettségek érvényesülését, biztosítják a központi célok elérését és az államigazgatási feladatok végrehajtását. Ezek a feladatok állnak Jászkarajenő és Kő- röstetétlen közös tanácsa tevékenységének középpontjában is. A tanács káderhelyZe- téről, testületi tevékenységéről és további teendőiről nemrég a községi pártbizottság ülésén hangzott el beszámoló. Az ötvenkét tagú tanácstestületben Kőröstetétlent tizenöten, Jászkarajenőt harminchétén képviselik. A tanácstagok összetétele megfelel a kívánalmaknak, ám a továbbiakban a nők, a fiatalok és a fizikai munkások arányát Tömegsport CEGLÉDI APROHIRDETESEK Elcserélném I. emeleti két szoba összkomfortos, gázfűtéses, erkélyes lakásomat, kertes családi házra. Cím: Cegléd, Kölcsey tér 3. lph. I. em. 3. Érdeklődni: 17 órától. Elcserélném budapesti 2 szoba összkomfortos, gáz 4* villanyfűtésű, 59 m2 alapterületű, zöldövezetben levő zuglói, tanácsi rendelkezésű lakásomat, villamoshoz 5 perc, hasonló méretű ceglédire. Választ „Sürgős 101 841” jeligére kérem a Híripa kiadó Vállalat kirendeltségére Cegléd, Teleki utca 30. Cegléd VII. kér. Szálkái István utca 59. számú ház eladó. Bontásból 3 db ablak eladó. Cegléd, Kis utca 1. _________' Be költözhető ház eladó. Cegléd, Szüret utca 73. Érdeklődni: délután 17 órától. Gázresó nyomáscsökkentövei eladó. Cegléd. Tavasz utca 6. sz. Eladó Cegléd XII. kér. Alsóerdő dűlőben Kispál Sándor féle tanya, 800 négyszögöl területtel, szőlő és gyümölcsös, kút, villany van. Érdeklődni a helyszínen és Cegléd, Percei utca 15. szám alatt lehet. Eladó két nagy szoba konyhás házrész. Cegléd, Puskin utca 14. Megtekintés délelőtt. Cegléd, Kaszárnya szél 3. szám alatt építkezésre engedélyezett porták eladók. (Kórház mögött.) Bútorozott szoba kiadó nő részére. Ceg- léd. Buzogány utca 2. Eladó NDK mély babakocsi sürgősen. Cegléd, Klapka György utca 7. ____________ 75 0 cm3 BNV lSG0-ig vizsgáztatott oldalkocsis eladó. Cegléd, IX. kér. Örkényi út 6. szám* Tavaszi első: a járási hivatal Sok százan a pályákon UJ SZOLGALTATAS: GYORSSZOLGÁLAT! LADA, SKODA, TRABANT, WARTBURG, POLSKI FIAT 126. POLSKI FIAT 125 TÍPUSÚ SZEMÉLYGÉPKOCSIK 2 ÓRÁN BELÜL ELVÉGEZHETŐ KISEBB JAVÍTÁSAIT, ZAVARELHÁR *.^51 MUNKÁIT SORON KÍVÜL. VÁLLALJUK JUNIUS 1-TŐL III. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT CEGLÉDI ÜZEME TELEFON: 10-759. * Labdarúgás’ Újabb mérkőzéseket játszottak a városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. Több ösz- szecsapás is igen jó küzdelmet hozott. Az első helyért az üzemi I. osztályban vívják a legnagyobb harcot a csapatok. Eredmények Üzemi I. osztály: Lenin Tsz —Kórház I. 5:2, KÖZGÉP— Volánbusz 7:2, Honvéd II.— Ötös Építők 3:0, Talajjavító Válalat—PENOMAH 5:4, MÁV Viliamosvonal Felügye- löségs—Ötös Építők 3:2, Lenin Tsz—Volánbusz 1:0, Lenin Tsz —ötös Építők 7:2, Volánbusz —MÁV Vili. 5:2, Honvéd II.— Fűrész- és Hordótpari Vállalat 3:0, Talajjavító V.—Kórház I. 3:3, MÄV Vili.—Fűrész- és Hordóipari V. 5:3, KÖZGÉP— PENOMAH 2:1. Az élcsoport állása: 1. Lenini Tsz 6 5 1 — 23— 9 IX 2. KÖZGÉP S 5 1 — 16— 8 11 3. Honvéd II. 6 3 — 1 22—10 10 II. osztály, nyugati csoport: Közalkalmazott—Bács m. Építőipari V. 8:1, Téglagyár— DÉMÁSZ 11:0, Téglagyár— Honvéd I. 9:2, Honvéd I.— Tejipar 3:0, Téglagyár—Köz- alkalmazott 10:0, Kórház II.— Közalkalmazott 8:0, DÉMÁSZ Közalkalmazott 3:2, Kórház II.—Tejipar 9:3, Téglagyár— Kórház II. 4:2. A Téglagyár, 12 ponttal biztosan vezet. Keleti csoport: MEZŐGÉP— Sütőipari Váll. 3:0, Malomipari —Füszért 2:1, Élelmiszer KISKER—Honvéd 2:0, KISKER— AFIT 6:1, Füszért—AFIT 0:0, AFIT—Stílus Faipari Szöv. 4:4, Malomipar—Sütőipari V. 5:0, Malomipar—Cipőipari V. 1:0, Honvéd—Cipőipar 2:0, Május 1. Ruhagyár—S'ílus 3:3. AFIT—Cipőipar 3:1. F.dd!g a Malomipar 9. a MEZŐGÉP 7 pontot szerzett. Utcák-terek, I. osztály: Budai u.—Hold u. 4:3, Bede— Derby SC 3:0, öregfiúk—Budai úti KISZ 5:0, Rákóczi u.— B’'dai n. 4'4, Csúzli SC—Bede 5:0, Budai u.—Szűcs telep 4:0, Csúzli SC—Nvár SB 8:3 Budai úti KISZ—Nyár SE 2:0. Az élcsoport állása: 1. Csúzli' SC 5 4 1 — 22— 6 9 2. dudái u. 7 3 2 2 25—23 S 3. öregíiúK 8 2 1 — 11— 4 3 ■ ss Asztalitenisz Eredmények Szintén a városi, szakszervezeti csapatbajnokságban, nők: Pedagógus—Városgazdálkodási V. 4:1, Pedagógus—Cipőipari V. 5:0, KÖZGÉP—Cipőipar 5:0, Postás—Konzerv gy. 4:1, KÖZGÉP—PENOMAH II. 4:1, PENOMAH I—KÖZGÉP 4:1, Pedagógus—Konzervgyár 4:1. Férfiak „A” csoport: PENOMAH—CÁT 9:0, Lenin Tsz —Cipőipari V. 5:4. „B” csoport: Pedagógus—Lenin Tsz II. 5:4, Pedagógus—Élelmiszer KISKER 9:0, Pedagógus—Volán 1/11 sz. V. 5:4, Pedagógus—Volán 20. sz. V. 6:3. Sakk Eeíejezőáött a városi csapatbajnokság tavaszi idénye. Az utolsó forduló érdekessége, hogy valamennyi győztes a maximális arányban, 5:0-ra nyert. Ősszel nagy küzdelem várható az élen álló csapatok között, húszén az első és a negyedik helyezett között mindössze négy pont a különbség. Eredmények Lenin Tsz—Vasutas Klub 5:0, CÁT—ÉVIG 5:0, Városgazdálkodási V.—PENOMAH II. 5:0, Járási Hivatal—MEZŐGÉP 5:0, Vasipari Szöv.— Volán 20. sz. V. 5:0. A tavaszi végeredmény 1. Járási Hivatal 26, 2. Lenin Tsz 25 5, 3. Vasipari Szöv. 23, 4. CÁT 22, 5. PENOMAH I. 21 5, 6. Vasutas Klub 19.5 7. Városgazdálkodási V. 13. 8. KÖZGÉP 12, 9. Sütőipari Váll. 10,5 ponttal. tr. L. MOZIA Cegléd, Szabadság filmszín- • ház, szombaton és vasárnap: A javíthatatlan (magyarul beszélő francia kalandfllm). Vasárnap délelőtt: Mese a tizenkét találatról (magyar filmvígjá- ták). A mesemoziban: Szivárvány (szovjet mesesorozat). A művászmoziban: Szerelmem, Elektra (magyar film). Abony, szombaton és vasárnap: A dal ugyanaz marad (angol film, a Led Zeppelin együttessel). Vasárnap délelőtt: sadalmi és politikai fejlődés az anyagi és szellemi erők összehangolását kívánja. Ennek megfelelően, a tanács együttműködési szerződést kötött az Árpád .Termelő- szövetkezettel, az Alföldi Tejjel, az AFÉSZ-szal, a Hazafias Népfronttal és az iskolával. A közös munkaprogram hosszabb távra szól. A teendők elvégzését rendszeresen értékelik. Az együttműködés eredménye a művelődési házak közös fenntartása, a sportkör támogatása, az iskolaépítéshez adott je- lentős támogatás, a parkosítás és az útjavítás. A tervezésben és a döntésekben minden alkalommal figyelembe veszik a társközség érdekeit is, és azon munkálkodnak, hogy mindkét település egyenletesen fejlődjék. A társadalmi munka jelentősége egyre nagyobb^ a lakosság mindinkább magáénak érzi lakóhelyét, hiszen az új létesítményekben kétkezi munkája is benne van. T. T. kell növelni. A testület tagjai közül sokan megfelelő 'politikai képzettséggel rendelkeznek, tizenegyen a marxizmus —leninizmus esti egyetemén, ugyanennyien az esti középiskolán végeztek. Jelenleg is többen tanulnak. A testület aktív, elsősorban a végrehajtó bizottsági üléseket jellemzi az élénk közreműködés. Sokan kifejtik véleményüket, elmondják javaslataikat, a határozatokat alaposan előkészítik. Amíg a végrehajtó bizottság tagjai megfelelő létszámban vesznek részt az üléseken, addig a tanácstagság nem mindig megfelelően tesz eleget közéleti kötelezettségének, de javulás várható, mivel az apparátusban megalakult szocialista munkakollektíva vállalta, hogy segít a tanácsülések előkészítésében, a meghívók kézbesítésében, tárgyal az indokolatlanul távolmaradókkal. A tanács függetlenített vezetői gyakrabban beszélgetnek ezentúl a tanácstagokkal, megismerik gondjaikat, meghallgatják észrevételeiket. A tanács működését elősegíti a nyolc munkabizottság, amelyekben a tanácstagokon kívül aktivisták, egy-egy területhez értő szakemberek dolgoznak.. Üléseik... .vizsgálataik jelentősen javultak, hasznos segítséget nyújtanak a végrehajtó bizottság tevékenységéhez is. Az apparátus közreműködik az évenkénti tanácstagi beszámolók előkészítésében és lebonyolításában. Mivel a tanácstagi beszámolókon a részvétel nem mindig kielégítő, más megoldást kellett választani. A falugyűlések azok a fórumok, amelyeken a község lakóit érintő minden fontos kérdéssel foglalkozhatnak. Űjabban réteggyűléseket tartanak, melyek iránt nagyobb az érdeklődés, a továbbiakban is hasznos formának ígérkeznek. A községi közös tanácson a szakigazgatási feladatokat tizennégyen látják el, közülük három gyermekgondozási szabadságon levőt, helyettesítéssel pótolnak. A hivatalnokok szakmailag és politikailag egyránt felkészültek (egy kivételével, aki most tanul), a szükséges Végzettséggel rendelkeznek. Munkájukat a lakosság igényeinek megfelelően látják el. A közös tanácson tavaly 19 ezer 300 ember fordult meg és több mint 2 ezer 500 ügyiratot intéztek el. Tavaly 12 ezer 400 állatkísérő lapot állítottak ki. A hozzájuk fordulókkal megfelelő kapcsolatot alakítottak ki, a lakosság bizalommal fordul hozzájuk. A tanácsok feladataikat csak a településen munkálkodó többi szervvel közösen oldhatják meg. A gazdasági, tárIŰS0R Rab Itáby (magyar film). A : esemoziban: Csizmás Kandúr (japán rajzfilm). A kamaramoziban: Makra (magyar film). Albertirsa, vasárnap: Chaplin- revü (fllmíelújítás). Cegléd- bercel, vasárnap: A szerelem rabja (színes szovjet film). Jászkarajenő, szombaton és vasárnap: A pofon (francia filmvígjáték). Törtei, szombaton: Butaságom története. Vasárnap: Mici néni két élete (magyar film). Alkoholizmus és bűnözés _ A kiállítás június húszadikáig látható Cegléden és a járás területén tavaly szinte minden ötödik közlekedési balesetben közrejátszott a szeszfogyasztás. A garázda tettek legtöbbjét al- koholmámorosan hajtják végre. Az alkoholtól befolyásolt állapotban elkövetett garázdaságokat, bűntetteket tekintve, az ország csaknem félszáz járása közül a listán az első nyolc között van a ceglédi járás. Felkelteni a figyelmet, meggyőzésre, megelőzésre késztetni az embereket — indul útnak, a Pest megyei Rendőrfőkapitányság és a Magyar Vöröskereszt Pest megyei vezetősége közös rendezésében, az Alkohol és bűnözés című kiállítás, amely e héten nyílt meg a Kossuth Művelődési Központban. A megnyitón igen sokan részt vettek. Gál László rendőr százados ismertette a tárlatot, majd ár. Kiss Ferenc főorvos, ideggyógyász megnyitó beszéde hangzott el az alkoholizmusról és gyógyításáról, amely nem nélkülözheti a széles körű társadalmi összefogást. Az Alkohol és bűnözés című kiállítást június 20-ig, keddig, délelőtt 10—12 és délután 14— 18 óra között lehet megtekinteni. Köszönetnyilvánítás. Ézúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik id. Zsengellér Józsefet, a felejthetetlen férjet, édesapát, nagyapát, dédapát, testvért és sógort utolsó útjára elkísérték, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkban osztoztak, valamint külön köszönetét mondunk a Lenin Tsz vezetőségének és dolgozóinak, akik sírjára koszorút helyeztek. •A gyászoló család. Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek, akik felejthetetlen, drága édesanyánk, nagymama, dédmama. özv. Öze Ferencné szül. Ujj Julianna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, megjelenésükkel mély fájdalmunkban osztozni kívántak. Külön köszönjük a II. belosztály orvosainak és ápolóinak gondoskodását, valamint a Stylus Faipari Ktsz vezetőségének és dolgozóinak a küldött koszorúért. A gyászoló család. ft