Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-06 / 105. szám
1978. MÁJUS 6.. SZOMBAT K/um av Építettünk játszóteret Első a kocsigyár Építsünk játszóteret, fordult felhívással az év elején a Hazafias Népfront Szentendre városi bizottsága a helybeli üzemekhez, intézményekhez. Az akciót a napokban értékelte és e szerint serleget kapott ' jutalmul — a helyezések sorrendjében — az Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat — közismertebb nevén a kocsigyár — és a Dunamenti Regionális Vízmű Vállalat. A dolgozók a László telepi és a Petőfi téri játszótereken szorgoskodtak, felújították a játékokat és rendbehozták a parkokat. A harmadik díjat a PEVDI írószergyár dolgozói kapták, ők a Duna-parti pihenőparkol varázsolták újjá. A díjakat és okleveleket Turcsányi Imréné, a HNF helyi titkára és Marosvölgyi Lajos szentendrei tanácselnök adta át. Szövőgyári újítók Nincs hiány a kedvben, ötletekben — Több mint 30 éves szép múltja van az újítómozga- lomnak a Lenfonó és Szövőipari Vállalat budakalászi szövőgyárában. Ha nem is mindig ilyen néven emlegették, de tény, hogy a gyáriak mindig észrevették, mi segíthetné a termelést, szolgálhatja egészségüket, óvhatja testi épségüket — mondja Tóth Lászlóné újítási előadó. Újjáalakított bizottság — Tavaly újjáalakítottuk a szakszervezeti újítási, ésszerűsítési bizottságot és azóta a tagság (valamennyi régi újító) segít a javaslatok megfogalmazásában, tanácsot ad, érdeKETDECIS ES LITERES Nem kell mozdony a gyártáshoz AZ IDÉNYBEN: MÁRKA-BÁRKA Száztízezer hektoliter, hatféle üdítőt tervez gyártani az idén a Pest megyei Pincegazdaság szentendrei Márka üzeme. A fővárost és a Dunakanyart 7 millió literes, és 20 millió kétdecis üdítővel látják el. Az idei termelés fejlődésében segít a nemrég üzembe helyezett, csaknem 20 millió forint értékű csehszlovák automata gépsor, amely óránként 13 ezer, kétdecis palackot tölt “meg. Elődje óránként csupán négyezer palackot töltött. Az üzemben már csak egy régi gépsor üzemel, óránként 3700 palack literes üdítőt készít A közkedvelt üdítő italt gyártó üzem külső képe szinte hónapról hónapra változik. A láda- és palackhegyek mellett épül öltöző-fürdő, hűtöház és raktár. Ez az üzem már a szentendrei iparcentrumon terjeszkedik. Néhány évvel ezelőtt a gyártáshoz szükséges gőzenergiát egy kiselejtezett mozdony szolgáltatta, s ezt ma már az üzem dolgozói is megmosolyogni valónak találják. A környezetet jócskán szennyező, kerekevesztett lo- komotívot tavaly felváltotta a hétmillió forintért épült olaj- tüzelésű kazánház. Gágány Tibor megbízott üzemvezetőtől megtudtuk, hogy az üzem a többlettermelésen túl is készül a nyárra, az idegenforgalmi idényre, üzletet nyit a Papszigeten A Márka-bárkában saját termékeiket kínálják. A napokban kötött a Márka üzem szerződéseket a helybeli iskolákkal, a gyerekek szünidei foglalkoztatására. Három hónap alatt körülbelül 120 iskolásnak kínálnak munkalehetőséget. Csobánkán hallottuk nyomáspróba A Középdunamenti Vízgazdálkodási Társulat megépítette Csobánkán a 13,5 kilométer hosszú ivóvízhálózatot. A 11 millió forintos beruházás nyomáspróbáját megtartották. Ezután a KÖJÁL vízmintát vesz és az eredménytől függően néhány hét múlva már folyhat az ivóvíz a 78 utcai nyomós- kútból. A falu 2000 lakosa, ha igényli, lakóházába is bevezetheti a vizet. LAKAS A községi tanács évek óta segít a nagycsaládosok , és a rossz körülmények között élő cigánycsaládok lakásgondjainak megoldásában. A Pest megyei tanács anyagi hozzájárulásával közösen munkálkodnak a két cigánytelep felszámolásán is. öt év alatt 30 család juthatott a tanács által megvásárolt ingatlanhoz, családi házhoz, illetve építkezhetett OTP-kölcsönnel, az örökös használatba adott ingyen telken. A közelmúltban Szivek Gáspár és felesége, valamint hét gyerekük örülhetett a tanácstól kapott, bérlakásnak számító, nagyméretű családi háznak. Az idén és a jövőben Csobánkán újabb hat lakás épül a sokgyermekes családoknak. LŐTÉR Társadalmi munkában építik az MHSZ csobánkai lövészklubjának tagjai a légfegyveres lőteret. Egy elhanyagolt nagyteremből álló épületet újítanak fel. mégpedig úgy, hogy a községi, iskolai, társadalmi ünnepségek megrendezésére is alkalmas lesz. A klubtagok szabad idejükben vállalnak alkalmi munkát, és az érte kapott pénzből vásárolják meg az építőanyagot, a bútorokhoz szükséges faanyagot is. Tervük valóraváltását a tanács a fenntartási költségek vállalásával segíti, honorálja. A lövészklub szeretné, ha a járási úttörő-olimpia lövészversenyét már az új lőtéren bonyolítanák le. | mes-e foglalkozni a felvető- ! dött témával. A bizottságnak I egyébként döntési joga is | van. , | — Tavaly a gyáregységi I felosztás szerint ajánlott újí- ! tásból eredő 1 millió 200 ezer ! forint megtakarítást szép ! eredményeink ellenére nem 1 értük el. Hatvankilenc beadott újításból 34-et fogadtunk el, sőt már valamennyi segíti a termelést. A 276 ezer forint gazdasági eredmény csupán hét újításból képződött. Gyárunkban a javaslat- tevő kedvből nem volt hiány, inkább az ötletek voltak kisebb értékűek. — Mely munkaterületen vezették be a legtöbb újítást? Jobban kihasználni — Főleg a szövödeieket foglalkoztatta a szovjet gyártmányú mikrovetélős szövőgéppark még alaposabb kihasználása. Nagy Tibor és Csizmadia Sándor például ál- líthatósra módosította a szövőgép hatszögtengelyét, így ma már tengelycsere, esetleg kisebbre vágás nélkül változtatható a szőtt áruk szélessége. Ezt az újításukat már a Pamut Textil Művek is hasznosítja. — Az idén mit mutat az első negyedévi kimutatási mérleg? — Tizenegy javaslatból kilencet már alkalmazunk. Ezenkívül három nagy jelentőségű újítás elbírálását végezzük. Eddig kétmillió 739 ezer forint utókalkulált gazdasági eredményt értünk el. Elégedettek »ehetünk. — A nők milyen arányban vesznek részt a mozgalomban? — A javaslatok hét százalékát készítik. Persze sokkal jobb lehetne az arány, de tapasztalatom szerint a gépészeti változtatásokról nehezen és nem szívesen készítenek rajzot. A szakszervezeti újítási, ésszerűsítési bizottságtól várunk az aktivizálásban segítséget. Megszűnt balesetforrás — Egyik rendszeres újítónk Gabula Jánosné segédművezető, tőle a gyárral, az értékekkel való bánásmódot, a gépekkel való törődést tanulhatják el a lányok-asszonyok. Rendszeresen meglep bennünket a munkakörülményeket javító, ésszerű, egyszerű javaslatokkal. Legalább tíz újítását láthatjuk a gyárban. A fekete, fényt elnyelő, lengő gumiajtók helyett ma már átlátszó műanyag ajtók vannak a folyosókon. Baleseti forrást szüntetett meg ezzel a vezetőség. A gépek zajában nem lehetett hallani, ha például súlyos alkatrészeket hoztak a lakatosok, egyszer csak kivágódott előttük a billenős ajtó. A bent dolgozóknak nemegyszer el kellett ugrani a belépők elől. Innen jön az ivóvíz Üzemviteli épületet és gépházat épít a Vízügyi Építő Vállalat Tahi határában, a Dunakanyar ivóvízellátására. A berendezés, amely év végére készül el, a dunai kutakból szívja majd be a vizet és nyomócsövekben továbbítja a fogyasztókhoz. BEVÁLIK AZ ANGOL MÓDSZER Termesztőzsák — megtakarítással Elégedettek az Óbuda Tsz szakemberei az egy hektárnyi területen, üvegházban növekvő paprika, illetve paradicsom fejlődésével Fél hektárról egy hete szedik rendszeresen a hegyes, csípős és a cccei paprikát. A termésből először a saját üzleteikbe szállítottak, de ezen a héten nyolcezer darabot adHírek a városból E héten 680 szentendrei úttörő látott hozzá a Felszabadulás telepi szolidaritási park létesítéséhez. Az 1500 négyszögöl terület füvesítésére, virágosítására, fásítására, játékszerek elhelyezésére a tervet a Hazafias Népfront városi bizottsága, valamint a kertbarátok és kistenyésztők társadalmi szövetsége készítette társadalmi munkában. A park május 28-ra készül el. Sínfelszedésben segédkeztek a napokban a cegléd— hantházi vasútvonalon a KISZ szentendrei járási bizottságának újjáválasztott tagjai, Gulyás Pál, KISZ-titikár vezetésével. A társadalmi munkához csatlakoztak a járási KISZ- alapszervezetek titkárai is. Befejeződött Szentendrén az iskolások vasgyűjtési versenye. A tanulók 38 ezer 540 kilogramm acélhulladékot és Nyarat jelez a nyitás 1500 kilogramm öntvényt gyűjtöttek. A MÉH-vállalattól érte kapott összeget játszóterek építéséhez adják. ★ Sikerrel szerepelt a szentendrei Bajcsy-Zsilinszky úti általános iskola kórusa a Vácott rendezett Éneklő raj című rádiós felvételen. Műsorukat a Magyar Rádió hamarosan sugározza. ★ A Pest megyei Múzeumok Igazgatóságának szentendrei kiállítóhelyiségeit a múlt hónapban 51 ezer 111-en látogatták meg Az e havi statisztika bizonyára még jobb lesz, hiszen április 21-től már megtekinthető a Barcsay- gyűjtemény is. ★ Űj kivitelezője van a szentendrei gázprogramnak. A Pest megyei Üt- és Hídépítő Vállalat a munkát 1979. II. negyedév végére vállalta. Így a Pannónia teleptől a Rózsakertig terjedő övezet a tervezettnél 10 hónappal később jut gázhoz. nak át a Pest megyei Zöldért Vállalatnak. A paradicsom a hó végére érik be. Hegedűs Lajos telepvezető elmondta, hogy az angol módszerrel termesztett zöldáru ígéretes termést hoz. Az üvegházak fekvése és szellőzése alkalmas arra is, hogy a termesztőzsákokban nevelt palántákról szedhessenek termést egészen decemberig. A szakemberek az augusztusi- újratelepítést szeretnék elkerülni. Az egy hektáros év eleji telepítés teremné a tavaszi és az őszi paprikát, paradicsomot is. Az új üvegházakban folyamatosan telepítenek zöldségfélét. Az ősszel már 2,5 hektáron termesztenek paprikát és paradicsomot. Mostanra szépen kifejlődött a Sasad Tsz-nek termesztett 2 millió paradicsompalánta. A háztájin, fóliasátorban gazdálkodók is érdeklődnek palánta iránt, s ha a kereslet úgy kívánja, az Óbuda Tsz a jövőben részükre is nevel palántát. Szociális gondozás Több törődés az öregekkel Május elsején megnyílt Leányfalun a strandfürdő. Négy medencéjét 25—35 fokos vízzel töltötték fel. A törzsvendégek — a legbátrabbak — a még hűvös idő ellenére is felkeresik a nyáron oly népszerű strandot. Két évtizeddel ezelőtt kezdett elterjedni országszerte az idős, beteg emberek házi szociális gondozása. At. átlagéletkor meghosszabbodásával az életszínvonal növekedésével arányosan nőtt a gondozást igénylők száma. Az Öregkorúak 1981-'re elérik az össznépesség 19—20 százalékát. A szociális otthonok és az öregek napközi otthonai máig sem tudják az igényt kielégíteni. Felmérés után Szentendrén például évente nyolc-tízen várakoznak szociális otthoni elhelyezésre, és legalább ötször ennyien szo- | rulnak gondozásra. Az utóbbi megszervezésére öt évvel ez- ! előtt került sor, amikor a tanács egészségügyi osztálya foglalkoztatni kezdett egy szervező-gondozónőt. Az egészségügyi osztály, a Hazafias Népfront és a Vöröskereszt aktívái felmérték, kik nem rendelkeznek nyugdíjjal, saját jövedelemmel és kivá~ lasztották a számukra legmegfelelőbb társadalmi gondozási formát; az intézeti elhelyezést, a házi szociális gondozást, a rendszeres, illerve rendkívüli segélyezést. Az idén újabb két szervező szociális gondozót állítottak munkába. Példamutató, koordináló tevékenységük nyomán várható az öregekkel való törődés minőségi javulása. Jelenleg 30 szentendrei lakost teljes gondozásban, hármat részlegesben részesít a 25 tiszteletdíjas aktivista, hat brigád, természetesen a három hivatásos gondozó irányításával. Az aktivisták a legkülönfélébb ápolási teendőkön, házimunkákon kívül segítséget nyújtanak abban is, hogy az idős, beteg, egyedülálló emberek megőrizzék, illetve visszanyerjék lelki egyensúlyukat, életcélt találjanak. Szerződőkre várnak Nem kevés tehát a kötelessége, feladata a gondozói hálózatnak. Éppen ezért segítik a Beton és Vasbetonipari Művek szentendrei gyárának dolgozói és az Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat dolgozói tevékenységüket. A fontos feladathoz azonban még több kollektíva csatlakozása szükséges. Az egészségügyi osztály számít a Városgazdálkodási vállalat és a KISZ-bi- zottság egyetértő támogatására is. Fáradozik a tartalékok feltárásán és szeretné gyarapítani a gondozásra kötött szocialista szerződések számát. Bizonyára sokat enyhít az idősek gondján az öregek leendő napközi otthona. Az év elején a szentendrei tanács erre a célra ízbégen kisajátította az úgynevezett Pap Mi- lica-féle házat. A Hazafias Népfront városi bizottsága az épület felett védnökséget vállalt. elkészíttette az átalakítási terveket, s megkezdte a terep rendezését is. Az oldalt írta: Udvardi Gyöngyi Foto: Bozsán Péter