Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-28 / 124. szám
Érdről Irakban Vest megyében alkotó festőművész kiállítása ' Némiképpen Pest megyeinek is tekintjük Vincze Lajos festőmű. vészt, hiszen az év nagy részében érdi műtermében alkot. Különösen grafikái, gondolati mélységeket tükröző linóleummetszetei és könyvborítói tették ismertté munkásságát nemcsak hazánkban, hanem többfelé külföldön is. Feleségével. Udvardy Gyöngyvér író-új* ságírónővel már több olyan külföldi meghívásnak tett eleget, amelyből közös útikönyv született: a szó és a rajz kifejező együttesével. Most legutóbb Irakban jártak csaknem fél esztendős, meghívásos alkotóúton. Az ott töltött idő nem volt ezúttal sem eredménytelen: az erőteljesen fejlődő közel-keleti ország romantikus múltbeli emlékeiről és neonfényes jelenéről rajzlapok, mappák és jegyzetfüzetek riportelemei adnak számot így beszélt erről .Vincze Lajos ; ;• ....'MW/' '■ — I bákban égy Ót&zág születésének, egytörténéírríi ú'J színreté- pésének boldog és gyötrelme* percéit szeSréttük vólna tanúként megörökíteni. De lehetséges-e a hegymozgások, mederváltások eruptív erejének mozgásait, pillanatait megörökíteni? Rajzaim mind-mind csak fázismozgások, halhatatlan pillanatok töredékei. E rajzokból — Iraki tegnapok — iraki holnapok címmel — jelenleg tárlat látható Nyíregyházán, a Jósa András múzeumban. A megkapó grafikasorozatot Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója mutatta be megnyitó beszédében. A nyitóünnepségen részt vett Shukri Sbri Ahmed, az Iraki Köztársaság magyar- országi nagykövete is, aki egyebek között a következőknek adott hangot: — A népek barátságának erős, hathatós kovácsa a megismerés. Ebben visz elsődleges szerepet a művészet és az irodalom. Meggyőződésem, hogy amit a Vincze-háza&pár Irak földjéről és népéről Magyarországon hírül ad: műveik, képzőművészi és irodalmi alkotásaik hiteles élményt és tárgyilagos láttatást jelentenek. Jól szolgálja népeink megismerését, megértését, következésképp a barátságát is. VINCZE LAJOS IRAKI TEGNAPOK — IRAKI HOLNAPOK SOROZATÁRÓL Gutái Magda versei: Vajúdás A derekamtól térdig görcsbe ránt az izmaimba ágyazott vihar. Kigyulladt erdő ágaskodik bennem elmúlhatatlan fájdalmaival. A torkomból madarak menekülnek. Én olvadt vasban fekszem mereven. Bizony, megöl ma engem, szétfeszít a csontjaimra égett szerelem. Tűzben megolvadt csípőjű szegényeit, folyókkal együtt síró asszonyok! Kibírom-e? ölemben öntudatlan épül százezer éves kínotok. A fájdalom a húsomhoz kötődik. A szorítás egy percre meglazul. Tengerre látó ablak nyílik bennem. Egy angyal áll mögöttem szótlanul. Most táguló medencém fölparázslik: csak forgolódom villámaiban. Az elnehezült test maga világít, amíg világra hozom a fiam. Tudom, a Nap az én testemből kel feL A hajnal majd a homlokomig ér. A nyugalom: megszolgált italom lesz, s a csönd: halálig eltartó kenyér. Gyerek Németh Miklós metszete Zalán Tibor: Furcsa fénykép Ovális tükörbe néz a kisgyerek. Azt se tudja, ő van-e ott Csak ringa tódzik. Fejét himbálja. Táncol. Mellé állok. Hátterünk az ég. Felhők járnak. Nem süt a hold még. És megsimogatja a gyerek a tükörben arcomat, mielőtt elszomorodnék. Babrál anya hajával a csend, mintha valami nagy óra, leng a délután Kint, a kertünkben apa mákja puha virágját eldobálta, viszi a szél A falnál bátyám horgászbotja: vele halászunk csillagokra éjjelente Én a tiszta-szobában állok, hónom alatt — riadtan várok — egy hegedű Barna Zsuzsa: ** i i é ií 4 ál 4* I I A lány a ía^oz támasztotta a J ________ partvist, ledobta a kőre a fe lmosóruhát. Állt, és csodálkozva mondta már másodszor magában: Egyedül vagyok, három hete felém sem néz senki. Egyedül vagyok, de most nem érzem azokat az elkívánkozó mozdulatokat a tenyeremben. Mit is tudtam ilyen sokáig csinálni? Nézi a konyhát, önkéntelenül az ajtóra téved a pillantása, majd a faliórára. Még csak nyolc óra, milyen soká lesz még tizenegy! Áddig kell fenn maradnia. A néni, akinél lakik, házmester. Idős, sokféle bajjal — az ő feladata a kapuzárás. A nyolc hónap alatt, mióta ott lakik, már sokszor el akart menni. Pedig fizetnie sem kell: a takarításban segít, és a kaput zárja. De nem ez az ellenszolgáltatás, hanem az, hogy hallgat — meghallgat. Űjra és újra megnézi az elsárgult fényképeket, kívülről tudja a Biblia néhány sorát, amit egy házassági évfordulóra táviratban küldtek a néninek. Csodálkozva nézi a nagydarab férfi szétfolyt vonású arcát a harminc évvel ezelőtt készült fényképen, és nem meri megmondani, milyen csúnyának látja. Néha elfelejt szódavizet csinálni, a gyógyszer bevételét azonban mindig ellenőrzi. Az asztalra van kikészítve: a boríték három rekeszre felosztva, fölöttük a napszak és a dátum. Az öregasszony lánya készíti el, aprólékos gonddal. Maga is be tudná csomagolni, de ő csak a lányában bízik, ha a gyógyszeréről van szó. Fél. Nagyon sokáig szeretne élni. Ezen sokszor elgondolkodott. Nem érti, miért ragaszkodik valaki any- nyira ahhoz, ami számára már csak szenvedést hoz. Tétova léptek, mindent elengedő kéz, hasogató fájdalom a lábban — eszi a cukor az érfalakat. . Néha haragszik az egész világot vádoló panaszáért, pedig nem neki szólnak a bántó szavak. Őt, dehogy haragítaná meg a néni. Retteg. Attól, hogy egyszer elmegy. Nagyon megilletődött, amikor egyszer így szólt: Tudod, Erzsikém, vannak dolgok, amiről az ember nem tehet. Mintha utálnál azért, mert én öreg vagyok. Pedig mindenki megöregszik egyszer, úgy, hogy észre sem veszi. Sokszor nem akarom elhinni, hogy Nagy Előd rajza nyolcvan év telt el. És most már egyre nagyobb léptekkel halad az idő... I Géhie^en folytatja a takarítást, L_ K 1 néha az órára pillant. Legszívesebben maga tolná előre a mutatókat. Ismét az öregasszony jut eszébe. — Ő inkább lassítaná. Vajon mikor változik meg a lépések üteme? Van-e fordulópont? Ha igen, nála az egyetem befejezésével történt. Egyetem. Most pedig ez a három magányos hét. Amikor panaszkodtak a nála korábban végzettek, nem értette, hogyan maradhat magára valaki. Nehéz is lett volna kollégiumi, mindig, népes szobájában, mint elhagyatottra gondolni önmagára. Azóta? Alig néhány hónap telt el, mégis milyen távol vannak a hajnalig tartó meghitt beszélgetések, a sok késői sörözés és kártyacsata —, milyen távol vannak most azok a — hitted volna, hogy életed részévé váltak? — emberek. Sokan vidékre mentek. Mások itt maradtak és megházasodtak. Van, aki már elvált —, egy másik kedvéért. — Egyedül vagy. Nem vagy csúnya és buta sem, sőt szinte mindenhol felfigyelnek rád. Mégis egyedül vagy, és lehet, hogy még szórósabbá záródik körülötted a magány. Utcai lámpa vagy, esti fényed köré lepkék gyűlnek, s vagy megégeted őket, vagy elrepülnek. Milyen érdekes, hogy mindig azok az emberek hagyták el, akik legerőszakosabban közeledtek, s látszólag jobban ragaszkodtak hozzá, mint ő. Most más szemmel látja a régi statisztériát. Addig rejtve maradt tulajdonságok tündökölnek az emlékképekben, s hódító arcok homályosainak el. Tűnődik: Miért nem őt szerettem meg? Vajon a néni gondol-e még néha ilyesmire? A férje fényképét gyakran előveszi. Mire emlékezik? A kísértések időszakára, vagy a már megállapodott, egymás melletti dolgos napokra? A lány leül, papírt rak maga elé. Levelet írna, de gondolatai elkalandoznak: Én már most emlékezem. Mint mások hatvanéves korukban. Butaság. Mindenkinek vannak válságos korszakai. Csak három hét. Én talán jelentkeztem? Felhívtam valakit? Szóltam, hogy gyerekek, baj van, segítsetek a holtvágányról elindulni? — Nem, nem! — Mindig gőgös voltam. Makacs. Hiába láttam be tévedéseimet. Nem a kimondott, a ki nem mondott szó fájt. Milyen sokan irigykedtek rám a sok ismerős miatt! És milyen sokszor irigykedtem titokban mások egyetlen barátjára! — Levelet írsz, Erzsikém? — tipegett oda a néni. — Nem akarlak zavarni, írj csak nyugodtan. Csak azt akarom kérdezni... Te, Erzsiké, meséltem már neked, hogy amikor a férjemmel Cegléden voltunk... — Nem tetszett mesélni, tessék mondani .— Amikor a férjemmel... • i Csengetnek Megjött, akit há-----------f----------1 rom hete várt. — Má zlid van, hetek óta most találhattál először itthon. Borzalmas, hogy minden időm be van táblázva. A munkahelyemen is kerestél, ugye? Sajnos majdnem állandóan vidéken voltam. — Inkább nem mennék el, nagyon fáradt vagyok. Majd máskor. — Beteg voltál? Nahát, milyen vagyok! Eszembe sem jutott, hogy már ilyen régen nem láttalak. Jó, majd elmeséled, mi minden történt veled. — Hát akkor menjünk, majd holnap kipihenem magam.
