Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-26 / 122. szám
ENDELŐK ÉPÜLNEK Több orvos kellene ŐSZTŐL GYERMEKFOGÁSZAT Az elmúlt években sokszor olvastuk: Vecsés azon községek közé tartozik, ahol az egészségügyi ellátás jobb az átlagosnál. Vajon most is így van? Erre a kérdésre dr. Tury István ügyvezető körzeti orvos adott választ az elmúlt napokban megtartott tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen. A körzeti orvosok száma változatlanul hét, ám közben a község óriásira duzzadt, ezért a vecsési orvosok az átlagosnál többet dolgoznak. Egy-egy orvosra országosan 2 ezer 350 lakos jut, Ve- csésen 2 ezer 750. Egy rendelésen máshol 38 beteg jelenik meg, itt 53. És mégis, hála az orvosok odaadó munkájának, nincsen fennakadás és nem volt azokban a hónapokban sem, amikor hárman munkaképtelenné váltak. Ebben a nagy községben, amint azt a végrehajtó bizottság is megállapította, már legalább nyolc orvos kellene, de a központi ügyelet és a központi rendelő sem várathat már magára sokáig. A gyermekek száma sokkal erőteljesebben emelkedik, mint a felnőtteké, s a harmadik gyermekorvosi állás, szolgálati lakás híján betöltetlen. Amint arról már hírt adtunk, az elmúlt hetekben adták át az új gyermekgyógyászati rendelőt. Ez valamelyest könnyíti a gyermekorvosok munkáját. Vecsésen négy fogorvos gondoskodik arról, hogy egyre kevesebb legyen a rossz fogú ember. Mindnyájan fiatalok. A két fogorvosi rendelő közül az egyiket most alakították ki, s rendezték be a legkorszerűbb felszerelésekkel, a másikat is korszerűsítették, Ősztől újra lesz gyermekfogászat is. A hét védőnői állásból egy évek óta betöltetlen. Vecsésen egy védőnő kétszer annyi újszülöttet gondoz, mint amennyi az országos átlag. A közeljövőben megkezdi munkáját az a laboratórium, amelyet a volt gyermekorvosi rendelő helyén hoznak létre. Nagy szükség van rá, hiszen 1977-ben 4 ezer 456-an utaztak Budapestre laboratóriumi vizsgálatra. Most ezt helyben végezhetik el. Lesz érszűkületmérő oszcillométer és két EKG- készülék. Életmentő táskája már minden orvosnak van. K. Gy. Júniusi tanácsülések Júniusban négy községben tartanak tanácsülést. Elsején Vecsésen a lakosság egészség- ügyi ellátásáról, és o környezetvédelemről hallhatnak beszámolót a tanácstagok. Mono- ron 20-án a járási székhely kereskedelmi ellátásáról, a szabálysértési munkáról lesz szó. Sülysápon 23-án lesz a testület ülése. Itt a tanácsi és nem tanácsi szervek együttműködése, valamint a közrend, köz- biztonság helyzete szerepel a napirenden. Június 26-án Men- dén lesz tanácsülés, ahol az egészségügyi ellátást, az anya- és csecsemővédelmet, továbbá a kereskedelmi ellátást vitatják meg a tanácstagok. Szépülő Pilis A Hazafias Népfront pilisi nagyközségi bizottsága, az ottani pártbizottság és községi tanács vezetői is szívügyüknek tekintik a járási pártbizottság és a járási hivatal által meghirdetett Tiszta, virágos községért mozgalmat. Felhívással fordultak a nagyközség lakosságához, hogy segítsék az akciót, ültessenek fákat, virágokat portájuk elé. Már eddig is több száz fát ültettek el, a nagyobb utcákban parkosítanak. Képünkön a Monorvidéki ÁFÉSZ élelmiszerboltjának dolgozói parkosítanak az üzlet előtt. MONOB'VntfET PEST M tű VE I Hl RIAP KÜl ÓN K I AD A S A XX. ÉVFOLYAM, 122. SZÁM 1978. MÁJUS 261, PÉNTEK Felkészült propagandisták Színvonalasabb a pártoktatás Még néhány nap és a marxizmus—leninízmtls esti egyetemen is megkezdődnek az év végi szigorlatok. A marxista— leninista középiskolákban már meg- is tartották az év végi vizsgát. Az MSZMP monori nagyközségi bizottsága is értékelte az 1977—73-as pártoktatás helyzetét. Az oktatási évadban a járási székhelyen harminc, jól felkészült propagandista tevékenykedett. Örvendetes, hogy többnyire gazdasági vezetők vállalkoztak erre a feladatra, munkájukat magas színvonalon végezték. Az alapszervezeti pártoktatás szervezéséhez és lebonyolításához segítséget adott a községi pártbizottság és az alapszervezetek 1975—80-ig szóló politikai oktatási terve. Az előadásokon a pártoktatás témakörén túl, szó esett a községpolitikai célkitűzésekről, feladatokról is, s ezt a hallgatók örömmel fogadták. A párttagok és pártonkívüliek is igénylik az ilyen fajta tájékoztatást. Az új párttagok tanfolyamán tizenheten vettek részt. Az előadássorozat résztvevői aktívak voltak, bátran és őszintén fejtették ki véleményüket. A községi pártbizottság figyelemmel kísérte a tömegszervezetekben folyó propagandamunkát is. Jelentős eredmény, hogy Monoron is megalakult a körzeti TIT-csoport, amely jelentős segítséget nyújthat a jövőben a pártoktaiás- hoz. Az alapszervezeti káderképzés a legtöbb helyen a középtávú oktatási tervnek megfelelően történt. Hiba viszont, hogy a pártvezetőségek tagjai és a pártcsoportbizalmiak közül kevesen szereztek magasabb politikai végzettséget. A marxizmus—leninizmus esti egyetemén tízen, a szakosítón négyen, a speciális kollégiumon hatan fejezik be a tanévet ezekben a hetekben. A politikai ismeretek továbbfejlesztésének és bővítésének egyik legjobb formája a politikai vitakör. A járási székhelyen hat helyen tartottak vitákat, ahol az időszerű bel- és külpolitikai kérdésekkel foglalkoztak. A következő oktatási évadban még több ilyen foglalkozást szerveznek, így az Építők Ipari Szövetkezetében, a Vetőmag Vállalatnál, a Kossuth Tsz-ben, a községi tanácsnál és a kefe- gyárban. A pártoktatás színvonala tovább javult, s ez elsősorban a jól felkészült propagandistáknak köszönhető. Tízéves propagandista munkájáért Végh József, 15 évesért, dr. Zimá- nyi Gyula, 20 évesért Cserháti Árpád, dr. Árvay Lajos, Pet- rik Sándor, Bradács György és Kocsis József kapott a megyei, illetve a járási pártbizottságtól könyvjutalmat, és oklevelet. A községi pártbizottság megkezdte az előkészületeket az 1978—79-es oktatási évadra. A hónap végéig várják a kétéves marxista—leninista középiskolába jelentkezni kívánók névsorát. Ide elsősorban a párttagokat kívánják beiskolázni. Ismét indul egyéves káderképző tanfolyam. Ezután is rendszeresek lesznek a propagandista-továbbképzések. G. J. TAKARÍTJÁK a raktárakat Készülnek az aratásra Az elmúlt hetek csapadékos időjárása nem kedvezett a kapásnövényeknek, de a gabonaféléknek jól jött. Igaz, hogy egyes területeken megállt a víz, s ott sárgább a dús szal- májú búzafélék levele. A határjárások, szemlék alapján a Pest megyei Gabonaforgalmi- és Malomipari Vállalat szakemberei rekordtermésre számítanak. A vállalat vecsési telepének dolgozói az elmúlt évben 1300 vagon termést vettek át. Ebből eddig 1139 vagonnyi már elfogyott. Alpek József telepvezető arról adott tájékoztatást, hogy havonta mintegy 150 vagon- nyi búzát szállítanak az érdi és ferencvárosi malmokba. A termények jelentős része vasúton kerül a malmok iparvágányaira. A telepen már megkezdődtek az előkészületek az aratásra. Javában takarítják a helyiségeket, fertőtlenítik a raktára_ kát, s folyik a gépi berendezések tervszerű — megelőző karbantartása is. Az ÉLGÉP-pel való példás együttműködés eredményeként két hét alatt elvégezték a Kol- mann szárítógépberendezés javítását. A gépek előkészítése is jói halad, s többségük már üzemképes. Június 5-én a Budapesti és a Pest megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat érdekelt szakemberei gépszemlét tartanak. Érdemes megemlíteni, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára alapított vándorzászlót is a vecsési kollektíva kapta. — Sorsjegy. A monori OTP- fiók eddig 53 ezer darab Szerencse borítékos sorsjegyet hozott forgalomba. A legnagyobb nyeremény tízezer forint volt. Myári üdültetés A Monori Járási Szolgáltató Szövetkezet az idén is gondoskodik dolgozóinak nyári üdültetéséről. Hajdúszoboszlón egy háromszobás nyaralót bérelnek, ahol egyhetes turnusokban több mint száz szövetkezeti dolgozó és családja üdülhet. ÜLLŐ Egy u!ca összefogott A Tiszta, virágos községért mozgalom egyik szép példájáról kaptunk hírt Üllőről. A 19. számú választókörzetben, a Vasvári Pál utcában a lakók elhatározták, hogy saját költségükön megépítik a betonjárdát. Az utca lakói megvásárolták a szükséges építési anyagokat és 110 méter hosszúságú járdát építettek meg. A járdaépítés után tovább folytatják a szépítést, parkosítást. Díszcserjét, sövényt, virágokat ültetnek, s vízlevezető árkot is kiképeznek. GOMBA Új lőtér Gombán jó ütemben halad az MHSZ lőtér építése, amelyhez a helyi Fáy András Tsz jelentős segítséget nyújt. A lőtér avatására a jövő hónapban kerül sor. Ä nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: K. O. Maglód: Veri az ördög a feleségét. Monde: Liliomfi. Monor: Obeliszk. Pilis: Szabadság katonái, I—II. Üllő: Luxustutajon. Vecsés: A választ csak a szél ismeri. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Menden, 15 órától: a dolgozók iskolája, 17-től 21-ig: könyvtári órák, 17-től: a gyer- mekpávakör próbája. Sülysápon, 18-tól 21-ig: a fonóklub foglalkozása. Pórul járt a tolvaj Kevesebb bűncselekmény Elővigyázatlan autós ok Az ügyészségek, bíróságok munkáját a közvélemény alig ismeri. Dr. Lévai Sándorral, a monori járás vezető ügyészével folytatott beszélgetésünk alkalmat adott rá, hogy alaposabban megismerjük tevékenységüket. Mindannyiunk védelmére — Mi a járási ügyészség feladata? — Mindenekelőtt arra kell ügyelnünk, hogy az egyének és az intézmények tartsák be a törvényeket. Jogi szóhasználattal élve, ezt általános törvényességi felügyeletnek nevezzük. Feladatkörünk igén szerteágazó. Részt veszünk a társadalmi szervezetek és egyéb intézmények tanácskozásain, a fontosabb munkahely: döntőbizottsági üléseken. Folyamatosan ellenőrizzük a dolgozók, főleg a gyermekes anyák védelmére hozott jogszabályok betartását. Foglalkozunk különböző bejelentésekkel, megpróbáljuk az egyéni sérelmeket orvosolni. Ha valahol törvénybe ütköző dolgot sági kísérletek 90 százaléka családi perpatvar következménye. Különösen szigorúan lépünk fel az ittas vezetőkkel szemben. Ilyenkor általában bevonjuk a jogosítványt. Sajnálatos módon elszaporodtak a járásunkban a\ gépkocsilopások. Ebben az autótulajdonosok is hibásak, hiszen sokszor nyitva hagyják a jármű ajtaját, ablakát. Ez természetesen könnyebbé teszi a tolvajok dolgát. Felbomlott galerik A vállalatok sem elég elővigyázatosak. Az áfészek például néhány száz vagy ezer forintos biztonsági berendezés felszerelésének árán évente több tízezer forintnyi értéket menthetnének meg. Súlyos bűncselekmények nem történtek a járásban. A társadalmi tulajdon ellen elkövetett vétségek száma 15-re csökken. A galeribűnözés pedig teljesen megszűnt. — Említene néhány bűnügyet azok közül, amelyet mostanában követtek el. — Télen az egyik vecsési ház hátsó udvarán disznót vágtak, s közben a lakás ajtaját nyitva hagyták, A közelben ólálkodó tolvaj beosont a házba és elemeit 100 ezer forintot. Vesztére féktelen mulatozásba kezdett ' barátaival, s erre a hatóságok felfigyeltek. Először tagadott, de az ujjlenyomatok egyeztetése után beismerő vallomást tett. A 100 ezer forintból azonban már csak 50 ezret sikerült előkeríteni, a többit elköltötte. Hasonló módon vitt el Péteriben egyik kisiparos lakásából 50 ezer forint értékű tárgyakat. Szabály is kivétel Az imént már említettem, hogy milyen súlyosan büntetjük az ittas vezetőket. Nos, az utóbbi időben mégis tettünk egy kivételt. A következő történt: Az egyik körzeti orvosunk, miután befejezte a rendelést, hazasietett, hogy névnapját a barátaival ünnepelje. Egyszer csak megszólalt a telefon, egy kétségbeesett férfi kért segítséget, mert felesége nagyon rosszul lett. Az orvos kicsit kapatos állapotban ült a volán mögé, hogy azonnal a helyszínre siessen. Űtközben egy rendőrjárőr megállította és a szonda bizony eléggé elszíneződött. A tények mérlegelése után úgy döntöttünk, hogy az orvost csak figyelmeztetésben részesítjük. K. L. A szolnoki rádió műsora MÁJUS 29-TŐL JÚNIUS 4-IG Hétfő, 16.30: Szlovák műsor. 17.00: Hh-ek. 17.05: „Tisza partján mandulafa virágzik.” Egy hétköznap dokumentumai Tiszainokán. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Sporthírek Örökzöld melódiák. Hírösz- szefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00: Hírek. A sárréti népi együttes felvételeiből. A szolnoki MEZŐGÉP a mezőgazdaságért. Könnyű hangszerszólók. 17.30: Intermezzo. Összefoglaló a hónap alföldi zenei eseményeiből. (A tartalomból: Beszámoló a kecskeméti zenei hetekről. Szocialista szerződés a Zene- művészeti Főiskola debreceni tagozata és a szolnoki zeneiskola között. A hangverseny- évad végén. Bécsi gyermek- kórus Nagykőrösön.) 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Rég hallott előadók. Paul Anka énekel. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. Pár perc dzsessz. Vízvezeték a ti- szakécskei tanyákon. Bemutatjuk a szolnoki 633-as Szakmunkásképző Intézet kórusát. 17.30: Zenés autóstop. (A tartalomból : Autósszemmel a Budapesti Nemzetközi Vásáron.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. Ritmikus percek. Hírösszefoglaló, lap_ és műsorelőzetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. 17.05: Autórádió. Négy megyében — négy keréken. Zenés riportműsor. 18.00—18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Tánczene a szerzők előadásában. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Péntek, 17.00: Hírek. Népszerű operaáriák — híres előadók. 17.20: Grafikon. Gazdaságpolitikai riportműsor. Különkiadás a tavaszi BNV-ről. 17.45: Délutáni minikoktéL 18.00—18.30: Alföldi krónika. Nótakedvelőknek Jákó Vera énekel. Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat, 17.00—18.30: Rá- dióvíkend. (A tartalomból: Hírek. Szerkesztik a hallgatók. Riportok a hét eseményeiből. Előadók ABC-ben. Könyvsarok. Zenés hangversenybeszámolók Jászberényről, és Karcagról. 18.00: A nap hírei. Sport, lapszemle és hírösszefoglaló.) Vasárnap, 17.00: Szlovák műsor. 17.30—18.30: Nyugdíjasok magazinja. (A tartalomból: Veteránportré. Jó az öreg a háznál. Mit kell tudni a magas vérnyomásról? A negyedik évszak. „Hol jártál, mit láttál?” Operettalbum.) 18.30—19.00: Sport és muzsika. Összefoglaló a hétvége alföldi sporteseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. A MONORVIDÉKI ÁFÉSZ értesíti a vállalatokat és A LAKOSSÁGOT, HOGY 1978. MÁJUS 27-ÉN 9 ÓRAKOR PILISEN, A 821. SZ. TÜZÉP-TELEPEN (A MÁV-ÁLLOMÁS MELLETT) árverésre kérési egry pár Só SeSszereiéssei és két ffsamskerekís kecsi. x i tapasztalunk, eljárást indítunk. Természetesen vannak előre tervezett, kötelező feladataink is. Most éppen a járás gyámügyeit vizsgáljuk. Szorosan együttműködünk a rendőrséggel. A nyomozás elkezdésétől egészen a befejezésig figyelemmel kísérjük a vizsgálatot Ezután dönt az ügyészség a vádemelésről. Családi perpatvarok Ha módunkban áll, igyekszünk a kisebb bűncselekményeket ügyészi figyelmeztetéssel, pénzbírsággal elintézni. Súlyosabb eseteknél az ügy a bíróság elé kerül, ahol mi képviseljük a vádat. Ha a bíróság döntésével nem értünk egyet, élünk fellebbezési jogunkkal. — Mely bűnügyek a leggyakoribbak? — A monori járásban történt bűncselekmények fele lopás, azaz vagyon elleni bűntett. Ezután következik a garázdaság, a súlyos testi sértés és a közlekedési kihágás. A súlyos testi sértések, gyilkos-