Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-05 / 104. szám

~\Aíihw

1978. MÁJUS 5., PÉNTEK

A szovjet sajtó napján

£

zt az orosz szót: Pravda, a világ minden országában ismerik. Sokan tudják azt is, a Szovjetunió Kommunista Pártjának központi lapját Lenin alapította, s az újság neve azt jelenti: Igazság. Ez a szó több, mint szimbólum. Harci program, hosszú távú állásfoglalás. Lenin, aki maga is publicista, szerkesztő volt, rendkívül nagy fontosságot tulajdonított annak, hogy a bolsevik pártnak olyan lapjai legyenek,, amelyek közérthetően közvetítik a tömegekhez a kommunisták programját, s nem csupán olvasnivalót adnak, hanem agitálnak, terjesztik a mozgalom eszméit, szervezik a forradalmat. 1912. május 5-én jelent meg a Pravda első száma. A megalapítás évében a cári Oroszország lakosainak többsége nemcsak hogy a betűt nem ismerte, hanem valószínűleg még újságot sem látott életében, s a hatalmas birodalom népeinek többsége saját írásbeliséggel sem rendelkezett.

Az elmúlt évtizedek megváltoztatták Oroszország és a világ arcát. Ennek a hatalmas történelmi sorsfordulónak krónikása s egyben alakítója volt a szovjet sajtó; az újságok, a rádió, s a legutóbbi évtizedekben a televízió. Nyilvánvaló: a szovjet sajtó együtt írta történetét a szovjet hatalommal. Az első évtizedek megsárgult újságlapjai ma már becses dokumentumok, a legutóbbi lapszámok a Szovjetunió jelenéről tudósítanak.

A lenini hagyományok: a pontosan, tudatosan, a tömegekért írni elvei a 70-es évek szovjet sajtójában is hatnak. A forradalmi idők sok szép hagyománya maradt fenn: akárcsak az illegális harc éveiben, a szovjet lapok ma is nagy terjedelemben köz- lik olvasóik, népi tudósítóik írásait. Az elmúlt évben a Szovjetunióban széles népi vita bontakozott ki az új alkotmány tervezetéről. A szovjet lapok hasábjaikat olvasóik rendelkezésére bocsátották, ezzel is lehetőséget adva a demokratikus véleménycserére, az alkotmányt szerkesztő bizottság munkájának segítésére.

a sok nemzetiségű Szov- jQ jetunióban napjainkban több tucat nyelven adnak ki lapokat, a nemzetiségek nyelvén szólnak a rádióadók, sugároz műsort o televízió. A lapok külseje is változik, szebbek a képek, korszerűbb a technika. Egy valami azonban változatlan: az a lenini elhatározás, amely a kommunista lap nevévé tette ezt a szót: Igazság.

Leonyid Brezsnyev Bonnban

(Folytatás az 1. oldalról)

A Schmidt kancellárral tartott megbeszélésen ugyancsak a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt az SZKP KB főtitkára. Mint Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB osztályvezetője, a szovjet küldöttség szóvivője elmondottá, a szovjet államfő külön kiemelte, hogy Scheel elnök és Schmidt kancellár személy szerint is jelentősen hozzájárult a szovjet—nyugatnémet szerződés aláírása óta eltelt időszakban a kedvező fejlődéshez.

Leonyid Zamjatyin közölte sajtókonferenciáján, hogy a két fél 25 évre szóló megállapodás megkötését készítette elő, s ezt a megállapodást Brezsnyev jelenlegi látogatása során aláírják.

Klaus Bölling nyugatnémet kormányszóvivő elmondotta a tárgyalásokról, hogy a megbeszélések kellemes, nyílt,

Walter Scheel:

tárgyszerű légkörben mentek

végbe. A csütörtöki megbeszélésen szóba került kérdések átfogóbb és mélyebb megvitatása a következő napokban a szakminisztereik bevonásával folytatódik.

A bonni kormányszóvivő jelezte, hogy a látogatás során három dokumentumot írnak alá: közös nyilatkozatot, a jövő évszázadba nyúló kormányközi gazdasági megállapodást és a Brezsnyev-látoga- táson megvitatott valamennyi témát felölelő közleményt.

Mindkét szóvivő megerősítette, hogy a megbeszéléseken csupán röviden esett említés Nyugat-Berllnről.

A délutáni program keretében megkoszorúzták a fasizmus áldozatainak emlékművét. Este Scheel szövetségi elnök vacsorát adott a szovjet vendég tiszteletére, amelyen pohárköszöntők hangzottak el

Országaink viszonya sorsdöntő történelmünkben

NDK-mngyor megbeszélés

Új kulturális és tudományos együttműködési egyezmény

Púja Frigyes, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere, Oskar Fischemek, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminiszterének a meghívására 1978. május 3-4- én baráti látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaságban.

A külügyminiszterek új egyezményt írtak alá a kulturális és tudományos együttműködésről.

A két miniszter beható véleménycserét folytatott a Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződésével összefüggő,

s a két állam és a két nép

testvéri kapcsolatainak további elmélyítését előmozdító kérdésekről.

Az időszerű nemzetközi kérdésekről folytatott megbeszélések során a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületé 1976 novemberi bukaresti közleményében foglaltak megvalósításaként nagy figyelmet szenteltek az enyhülés további elmélyítésének, a fegyverzetkorlátozásért és a leszerelésért

folytatott harcnak, valamint a békés egymás mellett élés elve további érvényesítésének a különböző társadalmi rendszerű államok kapcsolataiban.

Walter Scheel pohárköszöntőjében kijelentette:

— Szovjet államfő első alkalommal tesz látogatást országúinkban. Ezt az eseményt történelmi jelentőségűnek tartom. Az önök nagy országához fűződő viszonyunk — a jó és a sötét napokban egyaránt — sorsdöntő jelentőségű volt történelmünkben.

— Az 1970_ben Moszkvában aláírt szerződésben országaink megerősítették azt az akaratukat, hogy megszilárdítják a békét Európában és a világon, javítják és kiszélesítik együttműködésüket. Ennek a szándékunknak megfelelően cselekedtünk.

Az NSZK elnöke ezt követően felidézte a két és fél évvel ezelőtt a Szovjetunióban- tett látogatását és utalt arra, hogy az azóta eltelt, viszonylag rövid időben a világpolitikában számos nyugtalanító jelenség került felszínre. Ezeket a veszélyeket csak hosz- szú távú, közös stratégiával lehet leküzdeni — mutatott rá Walter Scheel.

érintette a Szovjetunióban élő, német származású személyek és a családegyesítések kérdését is — rámutatva: — Elégedettséggel kísértem figyelemmel azokat a lépéseket, amelyeket a szovjet kormány az elmúlt években ennek a nehéz problémának a megoldása érdekében tett.

Pohárköszöntője végén Scheel kijelentette: — Az elmúlt

években azon fáradoztunk,

hogy egy fájdalmas múlt örökségét felszámoljuk. Nem szabad azonban itt megáll- nunk, ha eleget akarunk tenni népeink elvárásának. A célok világosak, a mércének különböznie kell a múlt mércéjétől. Ennek a mércének meg kell felelnie ama felelősségnek, amely messze túlnő országaink határain.

Leonyid Brezsnyev:

Visszafordíthatatlanná kell tenni az enyhülés politikáját

Leonyid Brezsnyev bevezetőben köszönetét fejezte ki a vendéglátóknak a meghívásért és a szívélyes fogadtatásért, majd pohárköszöntőjét így folytatta:

— A moszkvai szerződés, amelyre itt Scheel úr is emlékeztetett, valóban rendkívül nagy jelentőségű, esemény volt. Gazdagabbá tette a Szovjetuniót, az NSZK-t, Európa minden népét — azzal a reménynyel gazdagította, hogy meg lehet őrizni a békés jelent és el lehet érni a békés jövőt.

Kétoldalú együttműködésünk igen jelentős, ismert eredményeket hozott az elmúlt években. '

A továbbiakban hangsúlyozta:

— Európában immár har. mine esztendeje béke van, ez még sohasem fordult elő, az emberek lassan hozzászoknak a békéhez, magától értetődőnek tekintik — mintha az enyhülés nem állt volna ki már sokfajta megpróbáltatást.

— Az, hogy a béke, napjaink szövetébe fonódott, a legszebb kitüntetést jelenti mindazoknak, akik erejüket nem kímélve kivívták az enyhülést. Már elmondottam és most teljes meggyőződéssel ismétlem meg: a békéért harcolni kell, az enyhülést következetesen él kell mélyíteni, visszafordíthatatlanná kell tenni

— A béke akkor lesz igazán szilárd — folytatta Leonyid Brezsnyev —, ha valamennyi állam politikájának fő irányvonala, kritériuma lesz, ha a kormányok magatartását a frissen jelentkező problémák

Egy életmű egysége

160 éve született Marx Károly

HOGYAN VETŐDÖTT FEL egyáltalán a marxi életmű egységének kérdése?

A gondok két történelmi hullámban merültek fel, s e hullámok egyaránt Marx fiatalkori írásainak megtalálásához, felfedezéséhez kapcsolódtak. Századunk harmincas éveiben publikálták ugyanis először a Gazdasági-filozófiai kéziratok és a Német ideológia, kevéssel később A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai című műveket. Olyan írásokat, melyeket Marx — részben Engels közreműködésével — a 19. század negyvenes, illetve ötvenes éveiben vetett papírra.

Az értelmezések első hullámában — s ez hozzávetőlegesen századunk hatvanas éveinek derekáig tartott —, a polgári filozófia marxológiai (Marxszal foglalkozó) vonulata a fenti írások alapján a fiatal Marxot játszotta ki a kései Marxszal szemben, utóbbi rovására.

Mi tette ezt lehetővé?

A századforduló szociáldemokráciájának marxizmus-értelmezése példátlanul beszűkített és egyoldalú volt. A Marx utáni marxista filozófiai gondolkodásban — Lenin tiltakozása és ellenvéleménye dacára — évtizedeken át uralkodott egy olyan felfogás, amely a társadalmi élet valamennyi megnyilatkozását egyoldalúan és mechanikusan egyetlen tényezőre, a gazdasági viszonyokra akarta redukálni. A probléma az volt, hogy a gazdasági viszonyok szélsőségesen mindent megmagyarázó elvként való tételezése merőben utólagos és járulékos szerepre kárhoztatta az emberi cselekvést. Ebből a marxizmus-értelmezésből kikerült a cselekvő-alkotó, a körülményeket tevékenységével befolyásoló, a társadalmi alternatívák között választó, röviden: a magát és történelmét teremtő ember problémája. Abból a marxi belátásból, hogy az ember egyszerre szerzője és szereplője saját színpadi drámájának, csak az utóbbi szempont érvényesült. Az ember — úgymond — csak eljátsz- hatja a szerepeket. Mégpedig azokat, amelyeket tőle független, rajta kívüli, kérlelhetetlen, már-már fatális tényezők írnak elő. A cselekvő ember — és a politizáló ember — egy tőte függetlenített gazdaság változásainak függvénye és alárendeltje lett. Aligha kell külön bizonygatni, hogy ennek a filozófiai beállításnak megvoltak a következményei a korabeli szociáldemokrácia politikái gyakorlatában, amely a viszonyok változásának kivárására, s ezzel egy reformista stratégiára rendezkedett be.

EZ AZ ANTIDIALEKTIKIJS felfogás eredendően megtörte Marx filozófiai munkásságának egységét. A helyzet sajátossága az volt, hogy a harmincas évektől induló említett első hullám a fenti, bírált értelmezést magának Marxnak tulajdonította. Mondván, hogy minderre a kései — A tőkét író — Marx maga adott volna alapot. Mondván, hogy ezzel a kései Marxszal szemben kell — úgymond — felfedezni, a fiatal, emberfilozófus, humanista Marxot. Ez az egyoldalúság nyilvánvalóan lebecsülte és mellőzte Marx kései munkásságát, s ezzel drasztikus*módon megtörte életműve egységét. Már ebben az időszakban — a negyvenes- ötvenes évek periódusában — felmerült ezért annak szükségessége, hogy megszüntessék ezt az ellentmondásos feldarabolást és szembeállítást. A szocialista országok marxistái közül nem kevesen tettek jelentős lépéseket, hogy újból átgondolják a marxi életmű folyamatosságát, s hogy egységben rekonstruálják annak egészét

Ennek az egységnek bizonyítása nem egycsapásra történt. A fiatal Marxot kisajátító első hullám ugyanis — mintegy önmaga reakciójaként — megszülte azt a második hullámot, amely a kései Marxot abszolutizálta. A hatvanas évek derekán jelentkezett e tendencia a francia Louis Althusser munkásságában, aki tagadta az emberfilozó- fiai problematika létjogosultságát a marxizmusban, s ezzel a fiatal Marxot kívánta kilódítani saját életművéből Althusser — az első hullámhoz hasonlóan — szintén abból indult ki, hogy Marx fejlődésében élesen elhatárolandó két stádium. Az első — így Althusser — egy 1845-től 1848-ig tartó filozófikus-ideológus szakasz. A második — 1848-tól — teljes szakítás lenne a megelőzővel. Nem ideológikus-filozófikus, hanem tudományos — értsd: a társadalmigazdasági szerkezet konkrét teljességét megismerni kívánó — korszak. Mi lenne a különbség a két korszak között? *

Althusser: minden olyan vizsgálódás, amely az ember helyére, szerepére, lehetőségeire kérdez, ideologikus. Azért, mert emberi igyekvé- seket és óhajokat próbál formába önteni, mert célokkal és nézetekkel kívánja ellátni az embereket. S mint ilyen, az emberi cselekedetek befolyásolására törekszik, gyakorlati- manipulatív beállítottságú, s ezért nem láthatja el a pártatlan és ob- jetiv megismerés funkcióját. A tudomány ezzel szemben nem az emberi gyakorlat alakításával foglalkozik, hanem megismeri a társadalmat. Mégpedig úgy, hogy eközben elvonatkoztat az embernek azoktól a vágyaitól előítéleteitől, rigolyáitól és agyrémeitől amelyek erre a társadalomra vonatkoznak.

A KÉRDÉS TEHÁT: a marxista filozófia elveszítheti-e ideológikus és világnézeti funkcióját? Lehet-e merőben leíró-tudományos elmélet? Aligha. A valóság mégoly mély megismerése önmagában még soha senkit nem késztetett társadalmi cselekvésre. Márpedig a maxizmus központi funkciója az, hogy széles társadalmi meggyőződést és egyetértést alakítson ki és szilárdítson meg olyan célokban és értékekben, amelyeket éppen magának a valóságnak a megismeréséből olvasott-következ- tetett ki. Althusser legnagyobb tévedése az, hogy az ideológia és a tudomány különbségét mint a becsapás és az igazmondás különbségét fogta fel. Jóllehet az igazi különbség eltérő társadalmi funkciójukban rejlik. Az ideológia feladata a társadalmi mozgósítás kialakítása, és ebből még nem következik, hogy az ideológia ne tartalmazna tudományos eredményeket. Éppígy bemutatható, hogy ideológikus tartalmak és óhajok számos esetben vezettek tudományos felismerésekhez. És ezzel visszajutottunk Marxhoz.

Marx ugyanis nemcsak fenti fiatalkori műveit, hanem a Kommunista Kiáltványt is fiatal korában írta, tehát A tőke előtt. Innen nézve pedig kiderül, hogy o marxi életmű első szakasza génetikus eszmetörténet kapcsolatban áll a későbbiekkel. Arról van szó, hogy a fiatalkori stádiumban születnek meg azok a problémák, amelyek megoldásán Marx egész későbbi alkotó tevékenysége során fáradozik. Számára a gazdaság területe nyújtotta azokat az eszközöket és viszonylatokat, amelyeknek forradalmi átalakítása elsődlegesen teszi lehetővé a fennálló meghaladását, vagyis — s a hatvanas évektől a marxista filozófia meggyőzően dokumentálja ezt a körülményt — a marxi vizsgálódások súlypontjának áthelyeződése kizárólag abból a nézőpontból érthető meg, hogy az ember társadalmi felszabadítása volt és maradt érdeklődésének kulcsfontosságú mozzanata. A fiatal és a kései Marxé egyaránt.

Papp Zsolt

iránt, nem a szomszédtól való félelem határozza meg, hanem a tudatos törekvés az együttműködésre, az olyan megállapodásra, amely senkinek sem okoz kárt.

— Jól tudjuk, hogy az NSZK- ban éppúgy, mint más nyugati államokban sokmillióan — köztük vezető államférfiak, politikai személyiségek is — őszintén akarják a tartós békét és a jó együttműködést a Szovjetunióval és a szocialista közösség többi országával

— Tudjuk azonban azt Is, hogy általában Nyugaton és az önök országában is vannak még olyanok, akik nem hívei az enyhülésnek. Egyesek úgy vélik, hogy államuk politikájában. mindig jelen kell lennie a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal szembeni gyanakvásnak, kellemetlenkedésnek. Mások esetleg csupán félrevezetettek, komolyan veszik azok szavait, akik a Szovjetuniónak tőle teljességgel idegen, gonosz szándékot igyekeznek tulajdonítani.

— A mai nemzetközi életben a bizalmatlanság táplálja az olyan súlyos jelenségeket, mint a tömegpusztító fegyverek gyártásában való versengés. Ez a verseny teljességgel .értelmetlen. ___ ____ ,

— Álljunk tehát meg, találjunk megoldást arra, hogy többé ne halmozzák fel a fegyvereket Tegyük meg a reális lépéseket azért, hogy csökkentsük a fegyveres erőket és a fegyverzetet a világon, Európában, különösen pedig Kö- zép-Európában. Állapodjunk meg arról, hogy nem gyártjuk és nem terjesztjük el az új rendszerű tömegpusztító fegyvereket. Kölcsönösen kötelező megállapodással vegyük elejét annak, hogy világot lásson a neutronfegyver.

— A Szovjetunió röviddel ezelőtt terjesztette elő javaslatait arról, hogy tiltsák el a nagy katonai potenciálú országok számára, fegyveres erőik és fegyverzetük további növelését. Meggyőződésünk, hogy nincs sürgősebb és megoldásra érettebb feladat, mint a fegyverkezési verseny — a hagyományos és nukleáris fegyver, kezési verseny — minden formájának eltiltása. Arra hívunk fel minden államot, a béke minden jóakaratú hívét, beleértve természetesen tisztelt partnereinket és barátainkat a Német Szövetségi Köztársaságban, hogy működjenek közre ennek a feladatnak a megoldásába n.

— Bonnban megtartott első megbeszéléseink alapján jogos derűlátással jelenthetjük ki, hogy a két ország vezetőinek találkozói jó szolgálatot tesznek népeinknek, a béke megszilárdításának, új, kiegészítő távlatokat nyitnak meg a -közös erőfeszítések előtt, működésbe hozzák az új, eddig kihasználatlan tartalékokat és lehetőségeket.

— A mi országunk nagy, két kontinensre terjed ki, igen sok nép és nemzetiség lakja. Egységes, baráti családot alkotnak. Népünk békés, munkaszerető, tehetséges, jóindulatú. Nem akarja azt, ami a másé, szándékai nemesek. Népünk kész arra, hogy békében és egyetértésben éljen minden néppel.

— Engedjék meg, hogy ezen a tavaszi, májusi napon jólétet, felvirágzást kívánjak országuk polgárainak — fejezte be pohárköszöntőjét Leonyid Brezsnyev.

— Az önök országában és a nálunk élő emberek többsége már a második világháború katasztrófája után született. Ennek a generációnak a múlt nemcsak terméketlen tehertétel, hanem figyelmeztetés is arra, hogy reményteljes utat találjanak a jövőbe — mutatott rá a köztársasági elnök.

— A moszkvai szerződés, továbbá azok a megállapodások, amelyeket a többi kelet-európai országgal és az NDK-val kötöttünk, a Nyugat-Berlinpel foglalkozó négyhatalmi megállapodás és nem utolsósorban a helsinki záróokmányok ma az európai »béke alapzatához tartoznak — mutatott rá a továbbiakban Walter Scheel, majd hangsúlyozta, hogy az NSZK nagy fontosságot tulajdonít Nyugat-Berlin kérdésének és bízik abban, hogy a várossal kapcsolatos négyhatalmi megállapodás szigorú betartása és teljes mértékű alkalmazása hozzá fog járulni az együttműI ködés további javításához.

I Az NSZK államfője röviden