Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-19 / 116. szám

MONOMIDffi XX. ÉVFOLYAM, 116. SZÁM 1978. MÁJUS 19., PÉNTEK Több tej a járásból Korszerűbb takarmányozás, nagyobb hozamok Új istállók épülnek A járási pártbizottság cse­lekvési programja annak ide­jén a hat termelőszövetke­zetben dolgozó kommunisták számára többek között azt szabta feladatul, hogy a terv­időszakban jelentősen javítsák az állattenyésztés eredményeit. A napókban a párt végre­hajtó bizottságának tagjai — Várszegi Györgynek, a járási pártbizottság gazdaságpolitikai osztályvezetőjének előterjesz­tése alapján számba vették, az ezen a területen eddig elért eredményeket, s a további ten­nivalókat. ■ A jelentés megállapította, a szarvasmarha-tenyésztés terü­letén lendületes volt a fejlő­dés az elmúlt három évben. 1975-bén 2 ezer 791 szarvasmarha volt a tsz- ekben, tavaly már több mint 4 és fél ezer. Figyelemre méltóak a tejterme­lésben elért eredmények. Két év alatt ezerszáz literrel nőtt az egy tehénre eső éves tejho­zam, év végére várhatóan el­éri a 3 és fél ezer litert. Az eredmények bizonyítják, hogy nőtt a tenyésztői kedv, javult a munka minősége. 1975-ben befejeződött az állomány tbc-mentesítése és megkezdődött a tenyésztésre nem alkalmas egyedek selej­tezése. A tejtermelésre ösz­tönző rendelkezések kedvezően éreztették 'Hatásúkat. Javult a férőhelyek kihasználtsága. A tejtermelés eredményei min­den bizonnyal már ebben az évben elérik a tervidőszak vé­gére tervezettet. Nyolcszáz új férőhely létesítését határozták el 1975-ben a termelőszövetke­zetek, a meglevő férőhelyek azonban már most kevésnek bizonyulnak, azért módosítot­ták az eredeti elképzeléseiket, és 3 ezer 700 új tehénférőhe­lyet kívánnak létrehozni 1980-ig. Tavaly az új istállók mielőbbi fel­töltése érdekében üsző- nevelő társulást alakítot­tak, amely biztosítani tud­ja a tehenészeti telepek tenyészállat-ellátását. Az új tehenészeti telepek ter­vei ebben az évben készülnek- el, az építkezéseket jövőre kezdik meg. A járási pártbizottság gaz­daságpolitikai cselekvési prog­ramjában meghatározta, hogy az idén a vágómarha-termelés növelése érdekében társulást kell alakítani. Sertéstenyésztéssel a Monori Állami Gazdaság és a monori Kossuth Termelőszövetkezet foglalkozik. A gazdaság csév- haraszti sertéstelepének re­konstrukciója még tart. Ha elkészül, 6 ezer sertéssel tud többet tenyészteni. Nagyará­nyú rekonstrukciót terveztek a monori Kossuth Tsz-ben. A nagy költségek miatt azonban módosították elképzeléseiket, Az út szélén Festik a felüljárókat Hét órakor már az út szélén áll a sebességkorlátozó és a közúton folyó munkákat jelző tábla, pár perc múlva már sustorog a kompresszor, s a szórópisztoly finoman porlasz- tott festékréteggel vonja be Vecsés és Üllő között a felüljá­rót szegélyező szalagkorlátot. Korán kelnek a brigádta­gok Újlengyelben és Dabason, hatkor már ott áll a sárgán villogó mikrobusz, hogy a na­ponta változó munkahelyekre időre elvigye az embereket. Mindezt Pavics János mond­ja el, a héttagú alkalmi brigád egyik tagja. Most szerveződ­nek szocialista közösséggé. Azt is megtudjuk, hogy a KPM Közúti Igazgatóságának mono­ri üzemmérnökségén dolgoz­nak. Általában évenként kerül sor a két felüljáró és Üllő bel­területén felállított közel öt kilométer hosszúságú szalag­korlát festésére. A jól össze­szokott és egymás kezére dol­gozó brigád pár nap alatt vé­gez ezzel a munkával, aztán a 31-es út következik. Munká­juk nem csupán a festésből áll. A forgalmas utakon a nehéz járművek által kivert, balesetveszélyes gödröket, ká­tyúkat bitumennel töltik . ki, kaszálják a főútvonalak gazo­sodó szélét, rendben tartják az útpadkákat is. Szerszámuk a fényes nyelű lapát, a csehgő- hangú kasza, a sűrű villa. Pavics János és Iványi János már 25 éve markolja, Vereczki János is majd ugyanennyi ideje. ★ Persze a régi időkben egye­dül kínlódtak, hosszú kilomé­tereken villázták az út szélé­re vert, hordott, zúzott követ, készítettek lefolyót az össze­gyűlt víznek, lapátolták a ma­gasodó útpadkát. Társuk csupán az út szélére tűzött „U” betűs piros zászló volt. Akkor még úgy ismerték őket: az útkaparók. Néhány éve már brigádokban dolgoznak, a karokat sorvasztó munka is könnyebbé vált, so­kat segítenek a könnyen ke­zelhető gépek. A régmúlt időkre nem is emlékeznek szívesen... K. S. ezért csak kisebb mérvű kor­szerűsítést tudnak végrehajta­ni. Így is 2 ezerrel több ser­tést juttatnak majd a fogyasz­tóknak. A nagyüzemi sertéstenyész­téssel egyidejűleg a háztáji állattartás is jelentősen fej lődött. Két év alatt csaknem ezer vemheskocát helyez­tek ki a háztáji gazdasá­gokba, s idén is 350 dara­bot biztosítanak az igény­lőknek. Tavaly a háztáji gazdaságok­ból 15 ezer sertést vásároltak fel. Népgazdasági érdek a juh­tenyésztés fejlesztése is. Ta­valy az anyajuhok száma megduplázódott. Jelentősen fejlesztette juhállományát a vecsési Ferihegy Tsz, a süly- sápi Tápióvölgye és a gombai Fáy András Termelőszövetke­zet. Baromfitenyésztéssel a gombai és a Rákosmezeje Tsz foglalkozik járásunkban. Eb­ben a közös gazdaságban ta­valy adták át rendeltetésének a 25 ezer férőhelyes tojóházat, s az idén is tető alá kerül egy hasonló létesítmény. Az állattenyésztés fejleszté­sének fontos feltétele, hogy megfelelő legyen a takarmá­nyozás. E vonatkozásban még nagyon sok a tennivaló. Kicsi a tömeg- és a szá- las takarmány ok hozama, és a minőség is sokszor kifogásolható. Összességében megállapítha­tó, hogy a járás mezőgazdasá­gi üzemeiben az állattenyész­tés mennyiségileg és minősé­gileg is fejlődött. A fejlesztési elképzelések jól illeszkednek a Pest megyei pártbizottság 1977. november 15-i, valamint a Központi Bizottság 1978. már­cius 15-i határozatához. Az elkövetkezendő évek leg­fontosabb feladata: a szarvas­marhatelepek mielőbbi felépí­tése és feltöltése, a tejtermelés javítása és a jobb takarmá­nyozás. A járási párt-végrehajtóbi­zottság a jelentést megtárgyal­ta és elfogadta. Gér József Autószerviz A 4. számú fő közlekedési út mellett ta­lálható a Monori Állami Gazdaság autó­szervize, ahol javításon kívül szervizelést, karbantartást, karosszériajavítást és egyéb gépkocsival kapcsolatos munkákat végez­nek. Kapacitásuk háromnegyed részét a lakos­sági szolgáltatások teszik ki. Harminc nap alatt minden megrendelést teljesítenek. A Mutnéfalvy Zoltán felvétele tervidőszak hátralevő részében 180 ezer forintot fordítanak fejlesztésre, a technikai berendezések korszerűsítésére. Hátráltatja munkájukat, hogy egyes alkatrészek szinte beszerezhetetlenek. E héttől kezdve a lakosság régi kívánsá­gának eleget téve, bevezették a gépkocsi­vizsgáztatást. Kéthetente — egy alkalom­mal — az illetékes szakemberek bevoná­sával vizsgáztatják le a lejárt rendszámú autókat. Képünkön egy Wartburg típusú gépkocsit javítanak a szerelőbrigád tagjai. G. A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: A rendőrnő. Külön előadáson: Két bors ökröcske. Maglód: Fehér hajó. Mende: A szabadság katonái, III—IV, Monor: De hová tűnt a 7. szá­zad? Pilis: Csak egy asszony. Üllő: Felkelők álruhában. Ve esés: Rézhegyek királynője. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Gyömrőn, 10-től 12 óráig és 14- től 19-ig: Nánásiné Radóczi Mária iparművész batik- és tűzzománc-kiállítása. Mendén, 15- től: dolgozók iskolája, 17- Jől 21-ig: könyvtári órák, 17 tői: a gyermek pávakör pró­bája. Sülysápon, 18-tól 21-ig: a fonóklub foglalkozása. — Tavasz — hűtőszekré­nyek. Az idei szociálpolitikai tervben foglaltak alapján mintegy 61 ezer forintért hű­tőszekrényeket vásároltak a műhelyek számára a Csepel Autógyárban. Tizennégyre telt a pénzből. — Segítik a háztájit. A ko­cséri Űj Élet Termelőszövet­kezet példaadó módon min­denben segíti tagjait a ház­táji gazdálkodásban. Tavaly a háztáji felvásárlási és ke­reskedelmi ágazat több mint harmincmillió forintot ért el. Gyermekzsivaj a teremben Napközi — a művelődési házban Reggeltől estig tartó program A monori járási művelődé­si ház nagyterme mostanában gyakran hangos gyermekzsi­vajtól. Az udvaron is játsza­dozó, szaladgáló fiúkkal, lá­nyokkal találkozunk. A helyi­séggondokkal küszködő Mun­kásőr úti iskola november óta itt tartja napközis foglalkozá­sait. — Sok gondot okoznak-e a napközisek? — kérdeztük Bán Sándornétól, a művelődési ház igazgatójától. — Van a dolognak jó és rossz oldala is. Mindenkép­pen jó például, hogy a nagy­termet így a délelőtti órákban hasznosítani tudjuk. A helyi­ség parkettázása, a folyóvíz bevezetése, a fűtés megoldása számunkra is hasznos, s ezt a napközinek köszönhetjük. A gyerekek reggel 8-tól fél 5-ig tartózkodnak itt, a mi prog­ramjaink pedig általában csak öt órakor kezdődnek. Sajnos, mégis előfordul, hogy nap­közben is szükségünk lenne a teremre. A környező vállala­tok ugyanis sokszor nálunk \ tartják összejöveteleiket, ta­nácskozásaikat, ilyenkor bi­zony 60 ember is szorong az iroda melletti kis helyiség­ben. De vz a kisebbik baj. Saj­nos nem jó az együttműkö­dés a napközis nevelőkkel. Ügy gondoltuk, ha már itt vannak a gyerekek, megpró­bálunk bekapcsolódni műso­rokkal, játékokkal’ a napközi életébe. Nem sikerült. Szeret­nénk, ha a nevelők megmon­danák, milyen programot sze­retnének, szívesen segítenénk. Hiszen ez a kényszerházasság olyan lehetőségeket hordoz magában, ami mindkét fél érdekeit szolgálhatná. Ha a pajtások jobban megismernék a művelődési ház szakköreit, foglalkozásait, bizonyára ké­sőbb is rendszeres vendégeink lennének. — Konkrétan milyen lehe­tőségekre gondol? — Van gyermekklubunk, külön klub a cigány gyerekek számára, irodalmi szakkör, most várjuk a jelentkezőket a kismotorvezetői tanfolyamra, diavetítéseket rendezhetnénk, kirándulásokat tudnánk szer­vezni a nyári szünidőre és még sorolhatnám. — Az idősebbeket is ilyen gazdag programmái várják? — Nem feledkezünk meg róluk sem. Ha valaki átlapoz­za műsorfüzeteinket, meggyő­ződhet arról, hogy szinte min­dennap kínálunk valami ér­dekességet. A közeljövőben két nívós kiállítást rendezünk. Elsőként a képző- és iparmű­vészeti főiskolások alkotásait, majd pedig a Csehszlovák Kultúrától kapott anyagot mutatjuk be. Kirándulásokat is indítunk. Havonta 300 szín­házbérletet és 350 jegyet tu­dunk biztosítani a különböző előadásokra. lííivel közeledik a nagy érdeklődéssel várt lab- darúgó-VB, lehetővé tesszük, hogy a mérkőzéseket a műve­lődési ház egyik termében szí­nes televízión nézhessék meg az érdeklődők. K. L. A szolnoki rádió műsora Május 22-től 28-ig Hétfő, 16,30 Szlovák műsor. 17.00: Hírek. 17.05: Hétfői hullámhosszunk. Zenés, ak­tuális riportműsor. (A tarta­lomból: A PB-gázzal üzemelő hűtőszekrényekről. Az iskola- előkészítés gondjai. Munkás képzőművész klub Tiszakécs- kén. Az újságíró jegyzetfüze­téből.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. Sporthírek. A szolno­ki hanglemezbolt könnyűze­nei újdonságaiból. Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. Kedd, 17.00 Hírek. Pár perc dzsessz, úttörőhíradó. (A műsorból: Hogyan tovább? Népek dalai. Libikóka. Pos. taládánkból. Mikrokozmosz.) Szolnok megyei summásdalok. A mesterszállási népdalkört mutatjuk be. Hová utazzunk, hogyan utazzunk? Beszélgetés a Szolnok megyei Rendőrfőka­pitányság illetékeseivel. Je­revántól San Franciscoig a könnyűzene szárnyán. 18.00— 18.30: Alföldi krónika. Rock­percek. Chuck Berry és* az Osibissa együttes felvételeiből. Hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. Szerda, 17.00: Hírek. 17.05: Farmer és nyakkendő. (A tartalomból: Színész előkép­ző. Útelágazások. Kacérko­dás Fortunával. Félek a ne­vemtől. Diáklapok írják. Hí­rek, tudósítások a környező megyékből.) 18.00—18.30: Al­földi krónika. Ritmikus per­cek. Olasz slágereket énekel Engelbert Humperdinck. Hír­összefoglaló, lap- és műsoreiő- zetes. Csütörtök, 17.00: Hírek. A városiasodás útján. (Kisúj­szállás jelene és jövője.) 18.00—18.30: Alföldi krónika. Piaci szemle. Beatparádé. Hír­összefoglaló, lap- és műsorelő­zetes. Péntek, 17.00: Hírek. Há­romnegyed ütemben. Apró- cseprő közügyek. A soul- zene kedvencei. Joe Cocker énekel. 17.35: Kulturális figyelő. (A tartalomból: Űj. évad előtt a Szigligeti Színházban. Beszélgetés Swaj- da György igazgatóval. A tö­megszórakoztatásról a nyári szezon kezdetén.) Mikrofon­pódium. Kodály: Adaggio. Elő­adják: P. Kovács Gyöngyvér és Lang Gusztáv, a szarvasi zeneiskola tanárai. 18.00— 18.30; Alföldi krónika. Dél­utáni minikoktél. Hírössze­foglaló, lap- és műsorelőzetes. Szombat, 17.00—Í8.30: Rá- dióvíkend. (A tartalomból: Hí­rek, információk. Ritmusro- deó. Hétvégi kaleidoszkóp. Je* lentés a földekről. Ipari kör­kép. Sport- és programaján­lat. Előzetes az alföldi napi­lapokból.) Vasárnap, 17.00—17.30: Szlo­vák műsor. (Címek a műsor­ból* Pillanatkép Besztercebá­nyáról. A hónap novellája. Pitvarosi klubélet. Hírek in- nen-onnan.) 17.30—18.30: „Ti­sza partján mandulafa vi­rágzik ...” Egy hétköznap do­kumentumai Tiszainokán. 18.30—19.00: Sport és muzsi­ka. Összefoglaló a hétvége al­földi sporteseményeiből. Az adások mindennap a 222 méteres középhullámon hangzanak el. A ceglédi összevont járási kézilabda-bajnokságban a ve- csési női kézilabdacsapat ott­honában fogadta a Tápióvöl- gye Tsz együttesét. A kedve­zőtlen időjárás ellenére válto­zatos, izgalmas mérkőzést ját­szott a két csapat még akkor is, ha az eredmény nagyará­nyú vecsési győzelmet mutat. Bartha Edit, Kutor Anikó és Kán Erzsébet vezetésével egy­más után vezette támadásait a hazai együttes, amit az el­lenfél Vári Piroska irányításá­val viszonzott is, csak a be­fejezésbe csúszott gyakran hiba. A második félidőben úgy látszott, magára talál a Tápióvölgye Tsz csapata, de a több cserejátékossal rendelke­ző vecsésiek tartani tudták a I Kézilabda Vecsési SK—Sülysápi Tápióvölgye Tsz SK 15:6 I vezetést, s Fodor Katalin, biz- j tosan védte a hazaiak kapu- I ját. Végeredményben reális ! eredmény alakult ki, s így a I vecsésiek megőrizték veretlen- I ségüket, 48:25-ös gólaránnyal ! az elsők. GYÁLI TSZ SK— VECSÉS 20:43 | A lányokkal ellentétben I még mindig nem talált ma- j gára a vecsési férfi kézilabda- • csapat. A tabella utolsó he­lyén álló gyáli együttes lelkes játékkal tartotta otthon a két bajnoki pontot. A vecsési fiúk összjátéka még sok kí- ! vánnivp.lót hagyott maga után. I s ezzel a pontvesztéssel ők I foglalják el a ceglédi össze­vont járási bajnokságban a I táblázat utolsó helyét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom