Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-19 / 116. szám

1978. MÁJUS 19., PÉNTEK A ptsriStongressxus BtafároxaiáróB — félidőben Töretlen, dinamikus gyarapodás Ax MSZMP budai járási bizottságának üléséről Az MSZMP Pest megyei Bi­zottságának székházéban ülést tartott tegnap a budai járási pártbizottság. Az ülésen részt vett Duschek hajosné, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, a Szakszervezetek Országos Tanácsának titkára, és Barát Endre, az MSZMP Pest megyei végrehajtó bi­zottságának tagja, a Pest me­gyei pártbizottság osztályveze­tője, valamint jelen voltak a járási gyárak, termelőszövet­kezetek, intézmények pártbi­zottságainak, pártvezetőségei- nek, pártaiapszervezeteinek titkárai, a tömegszervezetek, az üzemek és az intézmények vezetői is. Az ülés napirendjén a XI. pártkongresszus óta eltelt időszak munkájának értéke­lése szerepelt, az MSZMP Központi Bizottsága 1978 áp­rilisi határozatának és a me­gyei pártbizottság május 11-i ülésének alapján. Az erről szóló beszámolót és a továb­bi feladatokat Krasznai Lajos, az MSZMP budai járási bi­zottságának első titkára ter­jesztette elő. A beszámoló híven vázolta az elmúlt két év pártmunkájá­nak eredményeit, melynek középpontjában a gazdaságpo­litikai feladatok megvalósítá­sa, az üzemek és a termelő- szövetkezetek, valamint az in­tézmények pártirányítása és ellenőrzése állott. Dinamiku­san fejlődött az említett idő­szakban a budai járás ipara, az üzemek két év alatt 13 mil­liárd forintnyi értéket terem­tettek, s a tavalyi évben ki­váló évet zárt a mezőigazda­ság is. A járási pártbizottság első titkára elmondotta, hogy bár az agglomerációs jelleg kedvezőtlenül hat a járás tele­püléseire, a községek és a nagyközségek lakosai ismerik és részt kérnek a helyi tenni­valókból. Tavaly például 70 millió forintnyi társadalmi munkát végeztek a járás dol­gozói. A további feladatokról szól­va, elmondotta, hogy az elmúlt két év munkája megfelelő alapot teremt a XI. pártkong­resszus határozatainak, s egy­ben az V. ötéves terv felada­tainak végrehajtására. A beszámolót követő vitá­ban tizenhármán szólaltak fel, köztük Duschek Lajosné. Fel­hívta a figyelmet arra, hogy a fejlett szocializmust építő magyar dolgozók külföldön is elismerést arattak termelő- munkájukkal. Ezt igazolta a közelmúltban Prágában meg­rendezett szakszervezeti világ- kongresszus is. A megyei párt-végrehajtóbi- zottság nevében Barát Endre szólt. Hangsúlyozta, hogy a budai járás dolgozói..— olykor nehézségektől sem mentes — munkájának középpontjában az ember boldogulása, a tár­sadalom fejlődése áll. Mint mondotta: a párttagoknak fo­kozott felelősséggel kell helyt­állniuk, s meghatározott, fő­leg gazdasági jellegű párt­megbízatások teljesítésével kell segíteniük a feladatok megvalósítását. A vitában részt vett dr. Fo­ki László, a Pest megyei Ven­déglátóipari Vállalat igazgató­ja, Masszi Tibor, az MGM diósdi gyárának igazgatója, dr. Benussy Silvió,. Érd nagy­községi tanácsának elnöke, Tö­rök Péter, a Sasad Termelő- szövetkezet KISZ-bizottságá- nak titkára, Dékány István, a Bentavölgye Termelőszövetke­zet elnöke, Édes István, a PEVDI igazgatója, Almási An­tal, a Mechanikai Művek energia és anyagellátási fő­osztályának dolgozója, alap- szervezeti párttitkár, Mudroch Frigyes, az MGM pártvezető­ségének titkára, Valentin Ká­roly Budaörs nagyközség párt­bizottságának titkára, Kovács József né, a Vöröskereszt já­rási szervezetének titkára és Szabó Gyula a budakeszi ál­talános iskola és gimnázium igazgatója. A vitát Krasznai Lajos fog­lalta össze, majd a pártbizott­ság tagjai egyhangúlag elfo­gadták a beszámolót. Hangoszlopok Az ötödik ötéves terv félidejében Dunakeszin (3.) Tömegkapcsolatok és várospolitika A tanácsi szervezetek mun­kájának eredményességét, vá­rosunk politikai hangulatának alakulását jelentősen befolyá­solják áz évek óta kialakított tömegkapcsolatok, a választó- polgárok folyamatos tájékozta­tása a városi tanács munkájá­ról, várospolitikai célkitűzé­seinkről, a fejlesztési elképze­lésekről. A tömegtájékoztatás­ban jelentős szerepet kapnak településűnk tanácstagjai. Du­nakeszi csaknem negyedszáz­ezernyi lakossága igényli a rendszeres tájékoztatást, az olyan fórumokat, ahol véle­ménynyilvánításával, javasla­taival részesévé válhat a kö­zösség érdeliét szolgáló munká­nak. Városunkban a pártbizott­ság és a Hazafias Népfront közös rétegpolitikai célkitűzé­seinek megfelelően hagyomá­nyosan megtartják a városkör­zeti tanácskozásokat. Ezeken a nyilvános fórumokon a tanácsi és társadalmi szervezetek szá­mot adtak az V. ötéves város- fejlesztési terveinek időará­nyos teljesítéséről, a városi -tanács 1978. évi feladatairól, a költségvetési előirányzatokról és a városközpont kialakításá­ra hirdetett tervpályázat ered­ményeiről. Lakótelep a Duna-parton Az V. ötéves terv várospo­litikai célkitűzéseinek kiemelt feladata a Duna-parti lakótelep építése. Az ötéves terv idő­szakának elejére az Általános Épülettervező Vállalat elké­szítette a lakótelep beépítési tervét. E tervnek megfelelően került kivitelezésre három 84 lakásos épület, melyből há­romba már beköltöztek bol­dog lakástulajdonosaik, míg a negyedik kulcsait ez év köze­péig adják át. A lakótömbök építésével párhuzamosan folytak a víz-, villanyhálózat, szennyvízcsa­torna, gázvezeték, űt- és jár­daépítési munkálatok, s meg­kezdődött a távfűtési vezeté­kek szerelése is. A városiban a szilárd burkolatú utak hosz- sza meglehetősen elmarad az igényektől, s hasonló a hely­zet a járdákkal is. Éppen ez­zel magyarázható, hogy a kö­zéptávú tervben a fejlesztési alapból mintegy 27,5 millió forintot fordítanak úi utak építésére és a meglevők fel­újítására. Az V. cjtéves terv eltelt idő­szakában elkészült a Tábor-úti parcellázott terület és a Ram­pa-földek vízellátási hálózata, új víztárolók üzembehelyezésé­re került sor. A vízellátás ja­vítására és bővítésére ebben az évben további ötmillió fo­rintot., fordít -Dunakeszi, város tanácsa. A helyi ipari üze­mek, intézmények érdekeltsé­ge alapján a negyedik ötéves terv végén elkezdődött egy új 12 ezer köbméter mechanikai és mintegy 6 ezer köbméter kapacitású biológiai szenny­víztisztító telep .építése, mely­nek üzembehelyezése megtör­tént. Kivitelezésénél már szá­moltak a lakótelep szennyvíz- elvezetési feladataival is. Javuló kereskedelmi ellátás Dunakeszi várossá nyilvání­tásával, a lélekszám folyama­tos növekedésével, a lakótele­peken élő fiatal családok gyerekeinek növekvő létszá­mával magyarázható, hogy egyre égetőbb gondot okoz az általános iskolákban a napkö­zi otthonos ellátás s a tante­remhiány. A városi , tanács fejlesztési terveiből a pénzügyi lehetőségekhez mérten éppen ezért fordítunk nagyobb ősz- szegeket iskolafejlesztésre. 1975-ben kezdődtek el, s már ebben a tervidőszakban feje­ződtek be a mintegy 2,2 mil­lió forintos költséggel épült Posta utcai általános iskola kivitelezési munkáit. Elkészült a 3. számú iskola öt új fog­lalkoztató terme, és megkez­dődött 6 új tanterem építése is. Az épületben a tervek sze­rint egy 280 négyzetméter alapterületű tornaterem is ké­szül, melynek üzembehelye­zését az ötéves terv végére sze­retnék megvalósítani. Az 1. sz. iskola udvarán elkészült a négy foglalkoztatóból álló FORFA típusú napközi otthon, s tovább korszerűsödött okta­tási intézményeink fűtési há­lózata is. Javultak az oktatás körülményei a körzeti állami zeneiskolában. Az agglomerációban elhe­lyezkedő kisvárosban az egészségügyi ellátás is közpon­ti feladat. Ezt szemléletesen mutatja, hogy amíg az 1977. évi költségvetésből csak 7,9 százalék jutott a hálózat bő­vítésére, az idén már ez az arány éléri a 20 százalékot. A körzeti orvosi ellátás javítá­sára gyermekorvosi lakást vásárolt a város. Az V. ötéves terv hátralevő részében az MSZMP 'korábbi Lenifl-úti székházát orvosi rendelőnek alakítjuk át, ugyanakkor a Bercsényi utcában is új ren­delő megnyitására kerül sor.* Dunakeszi kereskedelmi el­látottsága messze elmarad a lakosság igényeitől. A negye­dik ötéves tervben az állami- kereskedelmi egységek forgal­ma több mint 40 százalékkal növekedett. Ezzel szemben a bolthálózat bővítése még a kilenc százalékot sem érte el. Jelenleg Pest megye városai és kiemelt települései között itt a legalacsonyahb az ezer lakosra jutó bolti alapterület, ami alig éri el a 164 négyzet- métert. Még a kereskedelem­től is jobban, elmaradt a vá­ros vendéglátóipari színvonala. Az idén a város eddig el­látatlan kerületében a Szabad­ság téren adnak át egy fél­ezer négyzetméter alapterüle­tű ABC-áruházat. Az új lakó­telepen egy csaknem két és fél ezer négyzetméter alapterületű áruház épül, a tervek elké­szülték — s ezzel egy tömb­ben nyílik a női és férfi fod­rászatot, a postafiókot, gyógy­szertárat, vendéglátóipari, OTP, Gelka és Patyolat egy­ségeket magába foglaló szol­gáltatóház. Együtt a lakossággal A városi tanács V. ötéves költségvetési tervében eredeti­leg 309 millió forintot irá­nyoztak elő településfejlesz­tésre, de a feladatok növeke­désével, a várossá nyilvánítás­sal ez az összeg 427 millióra módosult. A tervidőszak eddi­gi részében 175 milliót hasz­náltak fel, messzemenően fi- gyelembevéve a lakosság kommunális, egészségügyi, kulturális és kereskedelmi igényeinek magasabb szintű kielégítését. A feladatok feszí­tettek, megoldásuk nem nél­külözheti a lakosságnak, a gazdasági egységek segítségét. Az elmúlt évben a tervezett 4 millió forint értékű társadal­mi muinkával szemben 6,5 millió forintot teljesített a lakosság, s az egy főre jutó érték elérte a 266 forintot. A célok valóraváltása érdeké­ben tovább kell javítani a munkák előkészítését, szerve­zését és lebonyolítását. Gulyás Miklós városi pártbizottság, gazdaságpolitikai reszortvezető A régi helyett új lakások Jó ütemben halad az állami gazdaságok majorjaiban az el­avult lakások folyamatos meg­szüntetése. Idén a mezőgazda­ság állami nagyüzemeiben 1700 új lakást építenek a lebontott régi épületek helyett. Ez kere­ken kétszerese a tavalyinak. 1979—80-ban további 3600 épü­letet bontanak le, úgy, hogy lakóiknak új otthont emelnek. Az Elektroakusztikai Gyár­ban megkezdték a százwattos HTR—90 elnevezésű hang­oszlopok nullszériájának gyár­tását. Az idén ötszáz darab készül, részben exportra, rész­ben a Népstadion akusztikai berendezéseinek felújításához. Közös vállalkozás, szolgáltató ágazat FEJLESZTÉSI TERVEK A BUDAKALÁSZI KÉK DUNA HALÁSZATI TSZ-BEN Az első negyedévben mint­egy négymillió forint bevé­telt könyveltek el a budakalá­szi Kék Duna Halászati Tsz- ben. A tervezett éves bevéte­lük 15 millió forint, melytat az első negyedévinél jóval na­gyobb mértékben szeretnének túlteljesíteni. Ennek eszközei az alaptevékenység a halászat fejlesztése, va­lamint a kommunális szol­gáltatások bevezetése. Erről beszélgettünk dr. Ga­lambos Lászlóval, a gazdaság elnökével. — Szövetkezetünk halászai eddig csak a Dunán dolgoztak ,— mondta. — Szobtól Nágyté- tényig hozzánk tartozik ez a halban gazdag folyó. Mi gon­doskodunk a halutánpótlás­ról és a lehalászásról is. Az ősszel például 25 mázsa két- nyaras pontyot telepítettünk a Dunába, május 9-én pedig 18 ezer 4—5 centiméteres csuka­ivadékkal gyarapítottuk a hal­állományt. Az idén ősszel újabb 25 mázsa pontyot enge­dünk ki, s megpróbálkozunk a süllőivadéikok telepítésével is. Kísérletként 10—15 ezer elő­nevelt halat hozunk a Duná­ba. Remélem elégedettek lesz­nek velünk a horgászok, s a tagjaink is, hiszen md is 950 mázsa hal értékesítését tervez­zük az idén. Szakembereink hozzáértése arra ösztönöz bennünket, hogy jobban ak­názzuk ki a lehetőségeinket, így jutottunk arra az elhatáro­zásra, hogy az ország bármely horgászvízén szelektáló leha­lászást vállaljunk és más gazdaságokkal együtt­működve közös halastavat létesítünk. — Kivel társulnak? — A horgászvizek úgyne­vezett állománystabilizáló le­halászásáról most folynak a tárgyalások a MQHOSZ-szal, remélem hamarosan megköt­jük a szerződést. A múlt héten a ceglédi Magyar—Szovjet Ba­rátság Tsz vezetőivel tárgyal­tunk egy közösen létrehozan­dó halastóról. Ök adnák a te­rületet, mi pedig szakembe­rekkel, hallal segítenénk a kö­zös vállalkozást. Felsőgödön az OTSH 60 hektáros evezős ver­senypálya építését tervezi. Az ősszel kezdik meg a munkát. Felmerült a gondolat, hogy ezt is lehetne haltenyésztőére használni. — Van-e vevő ilyen sóit halra? — A budakalászi pecsenye- sütőt átalakítottuk lacikony­hává, de továbbra is elsősor­ban halat árulunk. Ezenkívül hamarosan megnyílik egy hal­sütőnk a Garai téri piacon és Csillaghegyen, a HÉV megálló mellett. Tárgyalunk a Halért- tel is. ök azt javasolják, hogy tisztítsuk meg és tároljuk hű­tőházban a lehalászások zsák­mányát, hogy folyamatosan szállíthassuk az üzletekbe. A Dunakeszi Hűtőháznak nincs erre kapacitása, de talán Kör- nyén ezt is meg tudjuk oldani. Ha sikerülne fedél alá hoz­nunk a gazdasági együttműkö­dést, akár megduplázhatnánk a tervezett halértékesítésün­ket. — Van-e elég munkaerő e tervek megvalósításához? — Halászati szakemberek­kel el vagyunk látva, a kom­munális szolgáltatásokhoz is részben megvan a munkaerő. A megye területén is találtunk olyan embereket, akik szíve­sen vállalják ezt a munkát, ha ideszállítjuk őket. Veszünk egy autóbuszt és ezzel oldjuk meg a munkásszállítást. T. Ar I* Sok jó — kis helyen elfér A megújult halásztelki klubkönyvtárban Régi gazdasági épület, ola­jos padlóval, kocsmának hasz­nált büfével — ez volt nem is olyan régen a halásztelki mű­velődési ház, vagy más néven klubkönyvtár, de akárhogy is nevezzük, nem tudta, nem is tudhatta méltóan betölteni a közművelődési törvény által előírt szerepét. Kinek is volt nagy kedve ilyen igénytelen­ségre nevelő házba járni? Nem is csoda, hogy odáig fa­jult a helyzet, hogy a büfé­ből kocsma lett, ráadásul az óvoda szomszédságában... Fele társadalmi munka Halásztelek nem gazdag község, mégis sikerült előte­remteni azt a háromszázezer forintot, amelybe a ház fel­újítása került. Pedig a ta­nácsnak csak 150 ezer forintja volt erre a célra, a másik 150 ezer társadalmi munkából és pénzbeli felajánlásokból jött össze. A Duna Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, a Szer­számgépipari Müvek Fejlesztő Intézete és a Kertészeti Egye­tem Tangazdasága olyan pénz­összegeket ajánlott fel, ame­lyek nagy részének társadal­mi munka volt a fedezete, de dolgoztak ott még a község közigazgatási határain túl működő Csepeli Vas- és Fém­művek szocialista brigádjai, nemkülönben a helyi kisipa­rosok és a KISZ-esek, akik maguk végezték el a házban a tapétázást és a parkettcsi­szolást is. Bevezették a köz­ponti fűtést, s a termelőszö­vetkezet virágaival díszítették a szobákat és a parkot. Nem lett nagyobb A könyvtárat a Pest megyei Művelődési Központ és Könyvtár által adományozott bútorzattal rendezték be. Se­gített a Moziüzemi Vállalat is; széksorokat szállított a nagyterembe, ahol május nyolcadikén ismét megkezdte működését a hosszú évekig nélkülözött filmszínház. A kocsma sem kocsma már többé, hanem büfé, amely jobban illik a most már kul­turált környezethez. A Petőfi Sándor klubkönyvtárat Kun­ná Dárday Zsuzsa vezeti, s minden tehetségét és szerve­ző készségét össze kell majd szednie, ha mindazt a sok programot, amelyre igény van és amelynek lesz közönsége, be akarja zsúfolni az eredeti méreteit a felújítás után is megtartó klubkönyvtárba. A ház márciusi megnyitása után hirtelen megnövekedett a könyvtár látogatottsága, a könyveket minden korosztály egyaránt keresi. A nagytermet a mozi és a nagyobb rendez­vények foglalják majd le; meg­szokott dolog, hogy az üzemek itt tartják a szocialista bri­gád-összejöveteleket. A né­hány kis szobán sokan osztoz­nak majd, hiszen helyet kell adni a számos szakkörnek is. Működik itt egy olyan kézi­| munkaszakkör, amely nem- I csak ahhoz segíti hozzá az I asszonyokat és lányokat, hogy megismerjék több tájegység I népi motívumait, hanem egy- i ben politikai vitafórumként is működik. Helyet kérnek Hely kell a kertbarátok kö­rének is, amely nagy terveket szövöget: mintagazdaságot akarnak létesíteni. Ha nem lenne falu, Halásztelek meg­érdemelné a kertváros nevet, sokan gondoznak szőlőt, gyü­mölcsfákat, szeretnek kertész­kedni, s jó kikapcsolódás az állattenyésztés is. De helyet kér itt a honis­mereti szakkör és az irodalmi színpad is, sőt még a gyere­kek is ebben a házban szeret­nének tornát tanulni. Azt mondják: sok jó — kis he­lyen elfér. Halásztelken — egyelőre — kénytelenek lesz­nek a bölcs népi mondást jelszóként alkalmazni. H. E. gyermeknapok Sokol zsebrádió 590 Ft helyett 530 Ft Rosszija táskarádió 900 Ft helyett 650 Ft Szonáta táskarádió 1020 Ft helyett 800 Ft Lyra táskarádió 2650 Ft helyett 1980 Ft B/90-es magnetofon 4300 Ft helyett 3500 Ft Vidékre csomagküldő szolgálat: 1053 Budapest V.f Kossuth Lajos u. 2, NÁLUNK •v'.' ‘ — •» Hí'. i i

Next

/
Oldalképek
Tartalom