Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-13 / 111. szám
Kiválók - Pest megyéből Felelősség a közösért CservenKa Ferenc né átadja az oklevelet Kovács Árpádnak. Az előző éjszakai fagy egy kicsit megzavarta a fóti művelődési ház színháztermében gyülekező küldöttek ünnepi hangulatát tegnap délelőtt. A Béke Tsz dolgozói által választott küldöttek a várakozás perceiben aggódva latolgatták, vajon mennyit árthatott ez a rendkívüli májusi hideg a gyű. mölcsösben. a még zsenge növények között. Ez az aggódás, a közösért érzett felelősség jellemzi egyébként a fóti Béke Tsz valameny- nyi tagját. Ennek is köszönhetik, hogy a termelőszövetkezetek gazdasági versenyében kiemelkedő eredményt értek el, elnyerték a Kiváló Mezőgazdasági Szövetkezet címet. Az oklevelet a tegnap délelőtt megtartott ünnepi küldöttgyűlésen Cservenka Ferencié, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Pest megyei pártbizottság első titkára adta át Kovács Árpád elnöknek. Az ünnepségen részt vettek a váci járás és Fót nagyközség párt- és állami vezetői. — A szövetkezetbeliek gondokkal terhelten kezdtek az 1977-es évnek, ennek ellenére nagyszerű eredményeket értek el. Ezzel bebizonyították a fótiak. csomádiak és rákospalotaiak, hogy alaptalan volt az a kétkedés, ami a Vörösmarty és a Béke Tsz egyesülését megelőzte — méltatta Cservenka Ferencné, a fótiak tavalyi munkáját, majd hozzátette: — A gazdaság jól gazdálkodott a sovány, homokos földeken, és okosan használta ki a melléküzemágakban rejlő lehetőségeket. Az ipari üzem itt a mező- gazdasági termelés fejlesztését szolgálja. A szövetkezet tavalyi eredményeit és idei terveit Kovács Árpád ismertette. Elmondta, hogy még mindig mostoha a föld a fótiakhoz. A búza tavalyi átlagtermése mindössze 29,5 mázsa volt — ezért csak 457 hektáron termesztették. A rozs pedig — amit több mint ezer hektáron vetettek — átlag 15,6 mázsa termést adott. Így aztán nem csoda, hogy az alaptevékenységből származó árbevételnek csupán egytizen- ötöd részét tette ki a növény- termesztés, a többit az állattenyésztés, a kertészet, illetve a háztáji adta. Az idei terveket körvonalazva a tsz elnöke megemlítette, hogy tovább folytatja a szövetkezet a csonthéjas gyümölcsös telepítését, amihez a Szobi Gyümölcsfeldolgozó Közös Vállalkozás is jelentős mértékben hozzájárul. Eddig mintegy 400 hektáron ültették el a facsemetéket. A tegnap délelőtti ünnepségen tavalyi jó munkájuk elismeréseként Tréfás István, Orbán Miklós, Mitlecz István és Kobza János, a Mezőgazdaság kiváló dolgozója címet, tizenhármán pedig a termelőszövetkezet kiváló dolgozója címet vehették át. W. G. Két rendszer gazdái vezetői, az egyes részlegek és brigádok képviselői. Dóra Béla ünnepi beszédében megemlékezett az elmúlt év termelési eredményeiről, s vázolta a terveket. Kiemelte: tavaly 185 millió forinttal azaz 20 százalékkal emelkedett a gazdaság termelési értéke, és 9 millióval a nyeresége. örvendetesen emelkedett a mezőgazdasági alaptevékenység, a növénytermesztés és az állattenyésztés produktivitása is; tavaly e két ágazatban 42 százalékos növekedést terveztek, s ezt 12 százalékkal túlteljesítették. Gyenge homoktalajukon a paradicsom, a zöldborsó, a zöldbab rekordtermést adott, s ha a ciroktermesztés sikerei még váratnak is magukra, a Vörös Október immár két rendszer gazdája: az országszerte SPR néven ismert paradicsomrendszeré, és a most felívelő cirokrendszemek gesztora. A termelőszövetkezet élen jár a főváros közelében nem csekély jelentőségű hús-, tej-, tojás-, zöldségellátásban a kisárutermelők munkájának összehangolásával is. A gazdaság idei első negyed, évéről szólva az elnök elmondta, hogy azt mintegy 39 millió forint nyereséggel zárták. Különösen az állattenyésztés mutatott kedvező eredményeket; a tehenészet a tejtermelésben járt élen, a csincsillatelep kedvező exportlehetőségeket ad, a liba- és a broyler-csirketelep, valamint a 9 millió darabos keltetőállamás munkája is fel. zárkózott az élmezőnyhöz. A szántóföldi növénytermesztés munkáját elősegítendő a közeljövőben nagyobb szabású meliorációs munkákat terveznek: az ácsai térségben vízrendezést, táblásítást, legelőfelújítást. Dr. Soós Gábor államtitkár, a minisztérium és a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsa nevében üdvözölte a jelen, levőket és nyújtotta át a kiváló címet tanúsító oklevéllel együtt a termelőszövetkezet öt dolgozójának — Bdn Albert gépkocsivezetőnek, Kiss András rakodómunkásnak, Szemük Lászlóné részlegvezetőnek, Molnár György ágazatvezetőhelyettesnek és dr. Kapd! Tibor állatorvosnak — a Mező- gazdaság kiváló dolgozója kitüntetést. Mint az államtitkár rámutatott, a megtisztelő címet a gazdaság dolgozói elsősorban azzal érdemelték ki, hogy ösz- szehangolták szövetkezetük termelésszerkezetét a népgazdaság igényeivel, hozzájárultak a lakosság jobb ellátásához. Dr. Nyemcsok János, a Pest megyei pártbizottság üdvözlő szavait tolmácsolta, majd átadta a dabasi járási pártbizottság kitüntető oklevelét a termelőszövetkezet vezetőinek. Ezt követően a Termelőszövetkezet kiváló dolgozója kitüntetést vették át harmincán, a jelvényeken szőlőfürtöket ölelő búzakalászokkal. Be. I. Jövőre áram érk KGST-szakembt Jól halad az európai szocialista országok és a Szovjetunió egységes energia- rendszere közötti párhuzamos kapcsolás előkészítése, s ennek keretében az Albertirsa— Vinnyica közötti 750 kilovoltos távvezeték építése — állapították meg az európai szocialista országok egyesített energiarendszereinek központi teherelosztó tanácsa pénteken Harkányban befejeződött 5 napos ülésszakán. Az egyik fő téma volt a 75o kilovoltos távvezeték üzembe helyezése és több olyan határozatot, intézkedést fogadtak el, amelyek a komplex feladatok időbeni megoldását segítik. A tennivalók sokrétűségét és jelentőségét jól érzékelteti, hogy olyan nagy rendszeregyesülés, mint amilyen a szocialista országoké, nincs is a világon. Most döntöttek arról Is, hogy az üzembe helyezést két szakaszban hajtják végre. Az I. szakaszt ez év végére tervezik s ezen már 1979. január — — z-jm MtßKMI | AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES7 t MEGYEI TANACS t ■ 1 - ^ .APJA PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXII. ÉVFOLYAM, 111. SZÁM ÁRA ttO FÍLV.Élt 1978 MÁJUS 13., SZOMBAT Nyitány — sínbontással Ma, Szentendrén: a KISZ megyei küldöttgyűlése A Pest megye harmincötezer ifjúkommunistáját képviselő kétszáz küldött ma Szentendrén, a megyei művelődési központban értékeli a KISZ IX. kongresszusa óta végzett mozgalmi munka eredményeit, meghatározza a soron következő feladatokat. Tegnap a számadás munkával kezdődött: a fiatalok elmúlt kétesztendei tenniakará- sának jelképeként a küldött- gyűlés résztvevői — a tanácskozás előtt — a Cegléd és Hantháza között a vasútvonal mentén dolgoztak közösen, sok-sok társuk korábbi szorgalmas ténykedését folytatva. Ismeretes: a hosszú évtizedekig e szárnyvonalon közlekedő vicinálist idén márciustól nyugdíjazták, s Pest megye KISZ-esei vállalták, hogy társadalmi összefogással felszedik a síneket — majd folyamatosan Verőcemarosra szállítják, s így lehetővé válik a börzsönyi úttörővasút pályájának átépítése. Az előzményekhez hozzátartozik: alig másfél hónap telt el azóta, hogy a hantházi végállomáson megjelentek az első sínbontók, s az önkénteseket dicséri : hétkilométernyi szakaszon már a talpfákat is gépkocsira rakták. így tegnap reggel a küldöttek autóbusza a felsőcsemői állomásig hozta utasait: a csípős hidegben a fiataloknak még csak dideregni sem volt idejük, mert azonnal előkerültek a csákányok, lapátok. S ha esetleg valaki még ezután is fázott, azt útbaigazította — néphadseregünk egyik alakulatának jóvoltából — a hangszórón felhangzó Lokomitív GT-sláger, amelynek szövege így szólt: „Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végigcsinálja!” Amit láttunk és tapasztaltunk, közreadjuk: melegen öltözve, tréningruhában és tornacipőben szinte megállás nélkül csákányoztak, lapátoltak a fiatalok, s emelték ki a földből a nehéz talpfákat, rakták vasúti kocsiba a síneket. Az állomás épülete előtt a budai járásbeliek csapatát megzavartuk néhány percre, hogy megkérdezzük a küldött- gyűlés előtt: eredményesnek ítélik-e az elmúlt két esztendő mozgalmi munkáját? Először Winter Ferenc, a Mechanikai Művek szerszámkészítője, az ezik Vinnyicábó! rek Albertirsán l-től kötelezőnek tartják az energiaszállítást. így hazánk is már a kísérleti időszakban, a jövő év elejétől 300 MW többlet villamosenergia-im- porthoz jut a Szovjetunióból. A második szakasz próbaüzemelését 1980-ban kell befejezni. Akkor viszont hazánk már 600 MW-tal több villamosener- gia-importot kap a Szovjetunióból. A tanácskozás résztvevői — Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szovjetunió képviselői, szakértői, valamint a KGST-titkárság képviselői — megtekintették a magyar energetika több objektumát, így Albertirsán a készülő 750 kilovoltos távvezetéket, a Paksi Atomerőmű építkezést, a Pécsi Porcelán- gyárban pedig a villamosszi- getelő-gyártást. Az ülésszak munkájáról készült jegyzőkönyvet pénteken este írták alá, a tagországok képviselők Dóra Béla beszámolóját tartja. Mellette balról-jobbra dr. Dayka Balázs, dr. Varga János. dr. Nyemcsók János, Ihász! József és dr. Soós Gábor. Bozsán Péter felvételei Búzakalászok stilizált karéja V betűt fog közre, mely nemcsak Viktóriát — győzelmet — jelent, hanem azt is, hogy az Ócsai Vörös Október Termelő- szövetkezet immár ötödízben lett kiváló. Tegnap adta át a megtisztelő címet tanúsító oklevelet dr. Soós Gábor mező- gazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár Dóra Bélának, a termelőszövet "ezet elnökének. Az ünnepi küldött- gyűlésnek a pesterzsébeti Vasas Művelődési Központ — ismertebb nevén a Csili — adott otthont, ahol a meghívott vendégek között jelen volt dr. Nyemcsok János a Pest megyei pártbizottság alosztályvezetője. dr. Gaáí hajós a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője, Vimola Károly a Pest megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének titkára, dr. Varga János a keszthelyi Agrártudományi Egyetem rektora — a tsz takarmánygazdái, kodási tudományos társulásának tagjaként —, valamint a járás párt- és állami vezetői. A küldöttközgyűlésen részt- vettek az ötezer embert foglalkoztató nagygazdaság 162 szocialista brigádjainak küldöttei, a tsz pártbizottságának, valamint hét alapszervezetének titkárai, a majd félezer tagot számláló KISZ-szervezet titkárai, a termelési főágazatok Miután meglazították a csavarokat, vagonra emelik a sínszálakat. Mint képünkön is látható, ez cseppet sem könnyű munka. Ilalmágyi Péter felvétele | üzem KISZ-bizottságának titkára tette le a csákányt, s így válaszolt; — A Mechanikai Művekben a termékszerkezet-váltás izgalmas időszakát éltük át. Elkezdtük szovjet kooperációban a festékszórók gyártását. Az új üzemcsarnok építéséből ifjúkommunistáink is alaposan kivették részüket. A solymári Pest megyei Műanyagipari Vállalat KISZ- bizottságának titkára Pogonyi Tibor főművezető, aki a tavaly augusztusban megnyílt százszemélyes óvoda történetét elevenítette fel: — Az intézmény vállalatunk anyagi támogatásával, s dolgozóink társadalmi munkájával került tető alá, mindösz- sze fél év alatt. Fiataljaink az első pillanattól kezdve szorgalmasan dolgoztak. Ugyanebben a csoportban szorgoskodott Molnár Bálint, a Sasad Termelőszövetkezet dísznövénykertésze, a gazdaság KISZ-bizottságának szervező titkára, aki büszkén újságolta: kétszáznyolcvan ifjúkommunistájuk a tavaly átadott háromezer négyzetméter alapterületű, melegházi növények nevelésére alkalmas üvegház felépítésénél tette le névjegyét. S mindezen kívül, ha kellett, óvodákat, bölcsőde • két parkosítottak. A nagykátai járásból érke* ző küldöttek között szorgoskodott Molnár Anna, a tápió- szentmártoni Aranyszarvas Termelőszövetkezet telepvezetője, aki a felügyelete alatt dolgozó két szocialista brigád, tagjainak hozzáértő munkáját' dicsérte. Még arra is jut energiájuk, hogy a nagyközségi sportkombinát építésénél segédkezzenek, a nagyközség KISZ-eseivel együtt. VeBcei Erzsébet, a Nagykáta és Vidéke Áfész KlSZ-alapszerve- zetének titkára pedig arról a hobbikertről beszélt, ahol burgonyát termesztenek eladásra, s az így kapett pénzt közösen használják fel. Időközben delet harangoztak, s elkészült az ebéd: a felsőcsemői vasútállomás elárvult épületének kertjében hatalmas kondérokban főtt az illatos babgulyás. Az alkalmi konyhai brigád vezetője. Gergely Mária, az Utasellátó ceglédi részlegének vezetője volt. Délután négy óra elmúlt már, amikor a küldöttek letették a csákányokat, lapátokat, ásókat, s autóbusszal útnak indulva búcsúztak Felső- csemőtől. Kétségkívül elégedetten távozhattak: az utolsó sínszál felszedése után kiderült, hogy fél kilométerrel közelebb értek Ceglédhez. Falus Gábor Apró Antal Somogybán Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke kétnapos látogatást tett Somogy megyében. Csütörtökön Kaposvárott részt vett a megyei pártbizottság kibővített ülésén, ahol tájékoztatót tartott a Központi Bizottság két legutóbbi üléséről. Pénteken Barcsra utazott, részt vett a járási művelődési házban megtartott ünnepi közgyűlésen, amelyen átadta a barcsi Vörös Csillag Termelő- szövetkezetnek tavalyi eredményes munkájával immár 22. alkalommal elnyert Kiváló termelőszövetkezet címet. Katona Imre, az Elnöki Tanács megbízott titkára vezette magyar küldöttség, amely részt vett Rodrigo Carazo Odio elnök beiktatásának ünnepsé. gein hazaérkezett Costa Ricából. M. Kotov felelős titkár vezetésével a szovjet békebizottság küldöttsége, mely május 7—12. között részt vett a béke és barátsági hónap nyitóeseményein, pénteken elutazott Budapestről. I