Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-26 / 97. szám

1978. Április 26., szerda "xMtUm Házhoz megy az OTP Az idő pénz jelszóval új szolgáltatást vezetett be az ügyfélforgalom gyorsítására az OTP több vidéki üzemben — mint például a Nyergesújfalui Viscosagyárban, a Volán Vál­lalatnál és a Tatai Szőnyeg­gyárban — információs szol­gálatot szervezett. Ezekben az üzemekben OTP-megbízottak állnak a munkások rendelke­zésére, s tájékoztatják őket a takarékpénztár sokféle szol­gáltatásáról. A munkahelye­ken kaphatják meg a dolgozók a különféle kölcsönökhöz szükséges nyomtatványokat is. Az építési kölcsönök után ér­deklődőknek típusterveket ad­nak, ismertetik az új építési elemek felhasználásának elő­nyeit. Az új intézkedést azzal a céllal vezette be az OTP, hogy az üzemi munkások ke­vesebb utánjárással vehessék igénybe a szolgáltatásokat. El­sőként 15 üzemben szervezték meg a tanácsadó szolgálatot, s az év végéig további 120 gyárban, intézményben veze­tik be. Ócsai emlékek Falujárás, kerékpárral készüljön az megyét akarja Világvégére ember, ha a járni. Elég lekésni egy vonatot, el­szalasztani egy autóbuszt, hogy aztán az egyébként órá­ba se telő húsz-harminc kilo­méter egyszeriben beláthatat­lan távolsággá váljék. Öcsának indultamban, kék busszal körbeutazva a fővárost, Gyálig csak eljutok valahogy, de vo­nat tovább nincs. Legközelebb csak dél táj ban, csóválja a fe­jét a vasutas. No, akkor ma­gam vágok az útnak. — Hosz- szú lesz az gyalog — mond­ja segítőén. Nem is lábon ter­vezem, persze, gondolom va­lami jármű csak akad útköz­ben. Akad is: egy lomha járású cementesautó, inkább hátra­felé, mint előre megy a rako­mánnyal: örülök ennek is. A vezető készséges: éppen Öcsá­Millióban és tonnában Nem lesz hiány egyetemi jegyzetekből Kissé furcsának tűnik, amint egy nyomda termeléséről kér­dezgetve nem könyvekről ka­punk először tájékoztatást. Ta­valy a Dabasi Nyomdában a tervezettnél többet, 2939 ton­na papírt dolgoztak fel. Idén 3200 tonna az elő­irányzat. — Jó ütemben kezdtük az esztendőt — mondja Szalay Kálmán főmérnök —, míg 1977 első negyedében 678 ton­na súlyú könyvet készítettünk, addig most 828 tonnányit állí­tottunk elő. Ezt elsősorban az tette lehe’tővé, hogy időközben megköthettük a keretszerződé­seket, s így folyamatosan, jól előkészíthettük a termelést. Egy könyv átlagos súlyát 25—30 dekagrammnak számít­ják, Dabason tehát mintegy—12 millió sajtótermék -születik — 1978-ban. Ennek megközelítő­leg hatvan százaléka tan­könyv. Az idén is elsődleges feladatuk tehát a kis- és nagydiákok — egyetemi hallgatók — el­látása. — Kaptunk egy nagyon szép különmegbizatást is — folytatja a főmérnök. — Fe­lettes szerveink kérésére igen rövid idő alatt kellett előállí­tani egy kétkötetes, magas­szintű nyomdai kivitelezést igénylő, sokábrás tanári kézi­könyvet: húszezer példányban. Az tgy tanítsuk a matematikát című kiadványnak ugyanis már a tavaszi szünetben a ta­nárok kezébe kellett kerül­niük. A régi munkák átfutási ide­je két-három hónap, az újaké kilenc hónap is lehet. Soron kívüli kiadványként, a lehető egrövidebb idő alatt kérte a Móra Ferenc Könyvkiadó is a dabasiakat: készítsék el a ku­bai VIT tiszteletére a V1T — Havanna — 78 című munkát és az 1848-as forradalom 130. évfordulójára egy művet Si­kerként könyvelik el, hogy tel­jesíteni tudták a megrendelést, s amit különösen fontosnak tartanak: szép kivitelben. — A minőségi munka javí­tására létrehoztunk egy tech­nológiai csoportot. Tagjai ter­melés közben ellenőrzik a munkaműveleteket, a technoló­giát, hiszen a kész könyvvel már semmit sem tehetünk — magyarázza. — Vállalatunknál az év első felében nagyarányú, harmincmillió forint értékű gépi rekonstrukciót valósítunk meg. Ennek hatását — terme­lékenységnövekedés .és a mi­nőségi színvonal emelkedése — főként júliustól érezni majd. Természetesen idén is fő profiljuk az egyetemi és főis­kolai jegyzetek. Szocialista brigádjaik meghosszabbították a Tankönyvkiadó Vállalattal tavaly aláírt szocialista együtt­működési szerződést, biztosíté­kot adva, hogy ismét időben elkészülnek a kért példány­számmal. Az első három hó­napban sikerült is tartaniuk a vállalt ütemet, s remélik, hogy véglegesen megszűnnek a korábbi évek jegyzetellátási gondjai. Nem titkolja Szalay Kálmán, hogy nehéz hetek-hónapok várnak valamennyiükre. Vál­lalták ugyanis a megszokotta­kon kívül tíz, kiemelkedő ma­gas . színvonalú, különleges egyetemi jegyzet előállítását is. D. Gy. MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK, ÁLLAMI GAZDASÁGOK! Most rendkívüli, 40—50%-os, árengedménnyel kaphatók traktorekék, gabonavető gépek és kombinátorok 50 LE-s traktorokhoz LCF-2M-40-es LCD—3M-35-ÖS LCF—3M—35-ös élfelrakott ekék. LCF-3M-40-es LCD-3M-40-es LCD-4M-30-as LCF-3M-40-es LCD—3M-40-es DT-75-ös traktorhoz: LAJTA ACCORD FPV-48 soros vetőgép LAJTA ACCORD 96 soros vetőgép FTM-3 kombinátor FTM-5 kombinátor Kérjük, szíveskedjenek rendeléseiket mielőbb megküldeni. Pest—Nógrád-Komárom megyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat AGROKER 1601 Rákospalota, Pf. 18. ra megy, odavalósi; nem hagyja hát kérdezés nélkül úticélomat. Mondom a nevet, a címet; ismerős lehet mindket­tő, mert csak fölcsattan nevet­ve: ,,Az öreg természetbarátot keresi?!’’ Jó ajánlólevél a közös is­merős: nem is kell kérnem, az autó ott áll meg Magyar Sándor nyugdíjas tanító há­zánál. Másokért dolgozni Élénk szemű, fürge mozgá­sú, szép beszédű emoer az ócsai tanító. Hetvenhat évét, mint könnyű kabátot, viseli: a nap egyik felében az iskolá­ban napközit vezet; másikban a falut bóklásszál a település múltja után kutat. Alakjában van valami papos: nem ke­nettelj esség, hanem az olyan ember kiegyensúlyozottsága, aki mindig békében élt a vi­lággal. — Városi, csongrádi gyerek lévén, nem kötött semmi a fa­luhoz — mondja —, de ahogy megismertem, úgy szerettem meg a vidéket. Ötvenhat évi tanítóskodás alatt mindig azt éreztem: szükségük van az embereknek rám, elfogadják segítségemet, én meg igyekez­tem is mindig segíteni. A má­sokért végzett munka telt megelégedett emberré. Régi ismerősök vagyunk: több hete is megvan, hogy először találkoztunk; Szent­endrén, a megyei művelődé­si központban, ahol egy pályá­zat díját vette át ócsai nép­dalgyűjtéséért. Akkor kezdő­dött beszélgetésünk a pre­montrei barátok híres temp­lomáról; a ritka gazdagságú lápvidékről; a parasztvilágot őrző pincesorról. Egyszóval Ocsa, a fiatal természetvédel­mi körzet, majdnem elfeledett, csak utóbb felismert értekei­ről. Idő híján besz-V-ge ésűnk akkor abbamaradt. — Jöjjön ki egyszer hozzánk — mondta akkor Magyar Sándor. Most mosolyog, nem is vette tán komolyan fogadkozásomat; de mosolya örömet takar: a ven­dégfogadás tisztsége büszkévé teszi. — Aztán tud-e biciklizni? — Mondom, vidéki gyerek lé­temre, szégyen volna, ha nem. Helyeslőén bólint; fölkap előt­tem a vasvázas férfi kerékpár­ra, én egy könnyű kétkerekűn próbálóik nyomában maradni — nekiindulunk Öcsának. Né­ha vissza-visszaszól: bírom-e még. Persze, hogy bírom, fúj­tatok előre nagy igyekezetem­ben. A barátok öröksége Az ófaluba vesszük utunkat: a premontrei barátok templo­ma hétszáz éve őrzi a vidék életét. Ki tudja, milyen meg- okolásból építették a francia eredetű szerzetesek mocsár mellé a templomukat? Alapja 1stván-korabeli lehet; külső­re tisztán román, belül már keveredik a gótikával. A templom mellett még egy örökséget hagytak a falura a barátok — áldja is nevüket a nép —: ők honosították meg a környéken a szőlőt. Az ócsaiak jól sáfárkodtak a ha­gyatékkal: nagy hagyománya van itt a bornak. A szőlősgaz­dák életét, munkáját kétszáz­éves pincesor őrzi az Öreg­hegyen, történetüket Magyar Sándor tárta föl. Még a legbőbeszéduob for­rások is annyit említettek csu­pán. hogy van ez a pincesor; magam jártam végig. kutat­tam föl történetüket. A ki­lencven pince ma a falu ne­vezetessége; kiképzésük, épí­tésük, berendezésük a parasz­ti életről vallanak. A templom mellé, a kolos­tor környékére, az úgyneve­zett szállástelkekre teleoedett a nép; itt alakult ki a tele­pülés magja; az ófalu évszá­zados emlékeket őriz. Horváthék háza kétszáz éve nem tartozott a módosabbak közé, ma ez itt az egyik leg­nagyobb érték: magán viseli az egykori népi építészet min­den jegyét. Nádból van a te­tő, fagerenda a mennyezet, sárral tapasztott vessző a ház fala. Lakói, a Horváth testvé­rek: Mihály és Erzsébet, hoz­záöregedtek a házhoz. A ta­nító jó tíz évvel idősebb lehet ; mégis: bácsinak, néninek szó­lítja őket. Azok ketten sose gondolták volna talán, hogy házuk — nekik megroggyant, öreg épület; csak gondot okoz már — egyszer nevezetes lesz. Most megbékélve köszöntik az érdeklődéssel betérőt. Maguk az emberek se vol­tak tisztában, milyen értéket is rejtenek az öreg házak. Jó időbe tellett, míg megértettük velük, hogy érdemes megőriz­ni az általuk már feledett múltat. Mocsárvilág titkai Kimegyünk a falu széléire, ez volt az egykori mocsárvi­lág. A Duna töltötte föl, ma o jól termő föld; a gazdag ál­latvilág és növényzet utal a vidék eredetére. — Itt még elevenszülő gyík is van — szólal meg büszkén a tanító­ból a biológus. — Elevenszülő? Az meg micsoda? — Egy gyíkfajta, amely tojásokkal szaporodik ugyan, de a tojá­sokból azonnal megszületik az élet. A környékbeliek maguk hasznára hajtották a bő ter­mésű rét füvét: lekaszálták és eladták szénának. Megérte? Megérte-e? Ebből gazdagodon meg a falu. Igaz, a széna kö­zé sarat kevertek, locsolgatták, úgy többet nyomott. Ahol az ócsaiak életútjukat, mi falujárásunkat fejezzük be: a temetőnél. Magyar Sándor meséli: — Az orvos azzal küldte el -a,»fiát dolgozni vidékre: nézd meg fiiam a falu temetőjét és megtudod, hová kerültél. Ha ebből ítélünk: gazdag község volt Ocsa. Nemcsak kövei vallanak, temetője is: jutott elég hely, hogy a köz­ség szépen őrizze meg <z öreg temetőt. A rendezett bokrok, sírok között kopjafák botladoz­nak. Néhol négyes-ötös cso­portban, családok emlékét őr­zik a harceszközökből lett em­lékfák. Magyar Sándor díszes sírt mutat: csillogó márványon ne­hézveretű vaskampó, oldalt lámpások. Mutatja a föliratot, mondja, hogy olvassam. Le­mondóan intek, néhány méter távolságból, szemüveg nélkül, nem megy az nekem. Mosolyog az öreg tanító, az­tán szépen, hangsúlyosan ol­vasni kezdi a cigány Lakatos Mihályért jajongó sorokat, ne_ lyettem. Major Árvácska Anyagellátási gondok Solymáron A szándék nem elég... Gyakorta állítjuk, hogy az előző esztendő teremti meg az alapot a következő év, évek munkájához. Nos, ha ez így van, a PEVDI faipari gyáregy­ségében aggodalomra nincs ok: jó eredménnyel dolgoztak tavaly. A zömében törzsgárda- tagokból álló munkásközösség nem véletlenül határozta el év elején, hogy átmentve a korábbi időszak munkakedvét és a szocialista munkaverseny lendületét, idén is nagy dol­gokat visz véghez. Nehéz három hónap Nagy dolgokat? Nincs ebben túlzás? — csóválhatják fejüket a kétkedők. Nincs. Mert az, hogy a tervezettnél 700 ezer forinttal több termelési érté­ket hoznak létre, hogy 300 ezer forinttal kevesebbet köl­tenek az előírtnál vállalati költségek címen, hogy 100 ezer forinttal . nagyobb nyereséget produkálnak év végéig, mint tervbe vették, egyáltalán nem tűnik könnyű feladatnak. Az év első három hónapjá­ban mintegy 3 millió forinttal kevesebb terméket készítettek az előírtnál, s nem azért, mert megcsappant a lelkesedésük. Munkaszervezésről, a munka­idő jobb kihasználásáról nem­csak, hogy szó sem lehetett, programszerűen, ütemesen sem tudtak termelni. Márciusban négy teljes nap le kellett állí­taniuk az összeszerelési mun­kákat, s áprilisban is három nap kényszerszabadságra küld­ték dolgozóikat. A szállító is leült A gyáregységben idén 120 ezer ajtót-ablakot kellene gyár­taniuk, s az év első négy hó­napjában az ezekhez szükséges segédanyagok töredékét tud­ták csak beszerezni. Hiába ad­ták le időbén a megrendelé­seket a szükséges nyelv- és rúdzárakra és csappantyúkra, a szállítók vissza sgm igazol­ták azokat. A gyár vezetői ter­mészetesen nem nyugodtak bele a kudarcba, a gyártó cég, az Elzett gazdasági igazgatójá­hoz fordultak segítségért. Eredménytelenül. Magyaráza­tot ugyan kaptak — anyag­hiány miatt ők is a tervezett­nél kevesebbet gyárthatnak —, ám ebből nem lett meg a hiányzó segédanyag. Hiány­cikk-listájukon szerepel a dió­pánt is — az ablakok egyik fontos alkatrésze —, ezért szinte az egész országot bejár­ták. Zala megyében találtak is egy tsz-t, amely vállalkozott készítésére. A gyáregység örö­me azonban korai volt: bi­zonytalanul, ütemtelenül ter­melnek, a termék csomagolá­sát és szállítását pedig ma­guknak kell ihegoldaniuk. A partner elvárja — Ördögi kör ez — mond­ják Solymáron, hiszen, mint gyártók, egyúttal eladók is. Legnagyobb vevőpartnerük, a TÜZÉP egyáltalán nem méltá­nyolja gondjaikat. Kéri a készárut, s minthogy nem kap­ja, máris kötbérköveteléssel terheli a gyárat. Csodák nincsenek, tudják ezt a PEVDI-ben is. Pedig fogadkoznak: ha sikerül vala­miképp beszerezni a szüksé­ges alkatrészeket, év végéig behozzák a lemaradást. S ki­látástalannak tűnő helyzetüket mérlegelve, már csak óvato­san teszik hozzá: ... és telje­sítjük az év elején vállalta­kat is... D. Gy. jacquard Negyvenmillió forintos beruházással új jacquard üzemei épít a Lenfonó és Szövőipari Vállalat a budakalászi gyárban. A nagyméretű szövőcsarnokban megkezdték a nyugatnémet és a szovjet SZTB—175-ös típusú szövőgépek telepítését. Ebben az üzemrészben június közepén kezdődik meg a termelés. Koppány György {elvétele A sporttudósító kér­dése: — Nos, mit mond­hat erről a mérkő­zésről? Hogyan tör­ténhetett, hogy ilyen alaposan eldöngették a válogatott csapa­tunkat? A labdarúgó vá­lasza: — Hát..., tudja, először meg kell ál­lapítani, hogy nagyon gyatra volt a szállo­dai elhelyezésünk. A matracok túlságosan puhák voltak, meg a csend is valahogy gyanús. Azután itt a közönség — bízvást mondhatjuk — nem olyan, mint a miénk; azt pedig megérti, mennyire ingerli az embert, ha egy sereg olyan szót kiáltanak oda neki, amiről fo­galma sincs! Ráadásul a futball­cipőm kissé szorított, különösen a bal, a bal lábam pedig ép­pen az erősebb. Ügy- hogy, ha a bal fut- ballcipőm egy kicsit bővebb lett volna, bezzeg megmutattam volna nekik! Külön­ben még az sem biz­tos, végeredményben valóban veszítettünk- e, mert legalább négy gól azok közül, ame­lyeket beszedtünk, rendkívül kétesnek látszott arról a hely­ről, ahol én álltam. Azazhogy futottam — akarom mondani. Mellesleg szólva, már több ízben fel­hívtam vezetőségünk figyelmét arra, hogy ilyen időben semmi­képp sem szabad kar­fiolt adni nekünk reggelire. Otthon az ilyesmi még megjár­ja, de külföldön a karfiol végképp meg­engedhetetlen. Aztán úgy vettem észre, hogy a stadion füve kissé mifelénk hajlott, ilyen körül­mények között pedig — világos — a táma­dó játék sokkal nehe­zebb. Meg aztán — ki lá­tott ilyet! — a'szünet- ben idetelefonált a fedezetünk felesége, és közölte, hogy a gyerekkel együtt lát­ta a tévében, hogy a férjecskéjének állító­lag kicsúszott a fut- balltrikója a sport­nadrágjából, márpe­dig az ilyen rendet­lenség a gyerekek számára rossz példa. Szegény fiú természe­tesen szörnyen ideges lett, és a fedezetso­runk úgyszólván el­veszítette a gerincét. — És a csatársor? — A csatársor? Tudja, itt a stadion nem úgy fekszik, mint otthon, s ezért a csatáraink elveszí­tették az irányzékot, és nem tudták meg­állapítani, hol az el­lenfél kapuja. 1 Mindennek betető­zéséül az időjárás is többnyire jó volt. Ez természetesen az el­lenfél kezére játszott, hiszen mi sűrű köd­ben játszunk a leg­jobban, amikor még a labdát sem látni. Meg aztán tizen­egyen voltunk a csa­patban, nekünk pedig ez a szerencsétlen szám. Tegye hozzá ehhez még azt, hogy a di­vat követelményei miatt megnövesztet­tük a hajunkat, és éppen a döntő pilla­natokban hajtincseink a szemünkbe csüng­tek — és akkor meg­érti, miért veszítet­tünk, bár sokkal job. bak voltunk az ellen­félnél! Fordította: Gellért György 1 I Tage Danielsson: interjú egij labdarugóval

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom