Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-23 / 95. szám
Sbáa - ---- " rrsr AJ) M AGAZIN 1978. ÁPRILIS 23., VASÁRNAP Kurucz Gyula: Törpevízmű-társulaf ~iiiimiiiiiiiiiiiimimiimiiimiiiiiimmimiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiimiiiiiiiiimiiiiiiiiiii* 1 Megint jelentkeztek nEé,|^tne úgy gondoltuk a vezetőségben, hogy nem engedjük, de üsse kő, végül most rájuk számoljuk a pénzromlást, a késedelmi kamatot és a hasznot ... — Apa, bemehetnék olvasni a szobába? — Micsoda?! — Olvasni szeretnék a szobában. — Nem lopom én az áramot, fiam, az pénzbe kerül. Kibírja Szilvia is, Attila is, te is kibírod! Tibor elhúzta a száját, ölébe ejtette a kezét és nézte kövér, pirospozsgás apját. — Három éve a törpevízmű-társu- lat alapításakor nekünk tízezerbe került a bevezetés, ez a négy okos meg tizenhétezret fizet, ha mosdani akar... Mi van? Az asszony pár perce kisebbik fiát nézte, nem a férfit: — Tanulnod kellene? Ahhoz olvasnál? Tibor egy pillanatig hallgatott: nem, nem hazudok: — Csak olvasnék. — Még nem fejeztem be! — Dehogynem fejezted. — Honnan tudod? — Elmondtál mindent, nem? Egy percre csend lett a nagy konyhában. A férfi kapkodta a fejét, tekintete Szilvián nyugodott meg: — Kimerültél, kislányom? — Tessék? 1 A lánv felnézett, arcán még I m iá y egy mosoly, az ölében tartott Rakétaújság visszfénye. — Olvass csak, olvass — mosolygott az apja. — Kell a kikapcsolódás napi tíz óra munka után. Én már rég a szecskavágóba dugtam volna az összes fecsegő;liba ío.jót. . Szilvia megvonta a vállát: — Ti agitáltatok a fodrászatra, nem? — Ne búsulj Szilvikém, összejön a pénz az üvegházra, aztán két-három év, és saját szalont nyitunk neked. — Jó fej vagy te, apa. Hogy ott tizenkét órát dolgozhassak, mi? Annak a hasznából mit csinálnál? — Abból?... Hát neked!... Csak a tiéd lenne... Te nem azt akarod, hogy mindened meglegyen a férj- hezmenéskor? — Hol? — Hogyhogy hol? Hát hogy ligye.i! — Melegházban, mi? Tudod, mit szeretnék én, apa? Viszontlátni a keresetemet és lelépni. Jó messzire. A férfi döbbenten bámult: — Szilvia! — Ha rám fér a pihenés, akkor hagyjál olvasni jó? — hátradőlt, és tüntetőén felemelte a Rakétát. I A fárfj keserűen nézte. Felesé! _ge csendesen maga elé so molygott, de Tibor nem figyelt rá, simogatni kezdte hát maga előtt az abroszt. Csend ülte meg a konyhát. Az egy szál dróton lógó pléhtányéros villanykörte elosztotta gyér fényét a három gyerek, a szülők, a búboskemence, a dikó, a gáztűzhely. az automata mosógép és a tévé között, félig árnyékban hagyta a két kicsi ablakot. Vajon miért szorozható a tömeg a sebesség négyzetével, töprengett Tibor. Az általános iskolában egyre verték a fejünkbe, hogy egy alma meg két körte az egy alma és két körte. Ha megszorozzuk, legföljebb két körtalma válna belőle, de közben elveszne egy darab. Szorozható kétféle valami egymással, ha a kukorica és a krumpli még hibridet se ad?... Magyarszor román az mamán vagy rogyar. Elvigyorodott — észrevette magát és lesütötte a szemét. Mindenki csendben van. Máskor fülsiketítő a ;zaj. Mégis csak éjszaka használhatják az új szárnyban a három szobát. A villanybojler is csak szombat déltől vasárnap reggelig működik. Ha olvasni kezdek, valaki úgyis félbeszakít. Vajon ki kezdi most? Apa begombolkozott, anya figyel, Szilvia elsüllyedt a folytatásosában, Attila magol. Anya vagy Attila fogja elkezdeni... Ma délelőtt azt mondta Sülé, hogy ha valakinek hamut szórnak a sörépapucsod, elkoszolódik a nadrágod, hogy mész holnap gimnáziumba? I A fiií az ajtóhoz ment, mosoly- l-”..T.l.u gott: — Felveszem apa csizmáját, elég nagy. — Na, holnap moshatom! — Moshatod. Én megyek ki. — Engedd el a kutyát. — Miért tartjuk láncon?! — éledt fel Szilvia. — Hogy hamis legyen? Ügyse lopnak itt falun! — Rengeteg a tolvaj! — mordult fel a férfi. — Nem lopnak! — Háztól tényleg nem lopnak — avatkozott be nyugtatóan az asz- szony. Attila felnevetett. — A rengeteg tolvaj nem háztól lop, hanem házhoz. Uvegházhoz, például szögvasat. — Elég legyen! Tibor kilépett az udvarra, le a tornácról, a sűrű latyakba. Hátulról röfögés, gágogás, kotkodácsolás hallatszott. A házak tévéantennás gerince fölött nedvesen csillogott a törpe vízmű fémgolyóbisa. | Ladányi Mihály: I Számvetés Negyvennégyévesen egy fotelban ülök, újságot lapozgatok és bólogatok, körülöttem asszony, gyerekek és adóhivatali tisztviselők - Be kell látnom, hogy vittem valamire. Valamikor szikfűvirágos mezőkön és görnyedt fák alatt sodortam levelet újságpapírba, cirkusz sátra alatt jutottam az örömhöz, ahol úgy függtek az akrobaták, mint rímek a sorvégeken. Olykor útszéli kocsmákban hűsöltem és nézegettem a nők gömbölyödő hasát meg a Hazafias Népfront jelöltjeit, így alakult ki jövőm, amely itt van. Most negyvennégyévesen egy fotelban ülök és hogy „avar-cintányéron csattog az őszi szél’’ meg más hasonló mondatokat találok ki, és olyan biztonságos az életem, mint a hattyúé az állatkertben. be, berúg, mint a csacsi. Egy haverja úgy spórol, hogy egy korsó kőbányait jól megszór cigarettahamuval, attól rászáll a köd. Hogyan lehetséges ez? Az ital gondolatától megrázkódott — nem szerette, különösen, ha apa vagy Attila jöttek haza bű- zölögve egy-egy kanmuriról. — István — szólalt meg halkan az asszony. — Mi az? — Mit szólnál, hozzá István, ha átmennék a kertészetből a nylonüzembe? — Ott rosszul fizetnek! Mi a fenéért mennél?! — Tudod, mennyi baj van a derekammal. Mégiscsak fűtött helyiség, nyolcórás munka, ugyanolyan nyugdíj. — De tizennégy forint helyett csak tíz az órabér! — Engem nem érdekel István, jön a tél, nem bírom a derekamat, nem bírom a szabadban! — És a veszteség?! — Mihelyt elcsórják a szögvasat, meglesz az üvegházunk. Ott behozom a különbséget. Elég nekem a hideg, elég két életre! A hálószobát se fűtjük. — Minek fűtenénk? — Mindegy, István, én átmegyek a nylonüzembe. — Már el is intézted mi?! — Hát, az az igazság, hogy elintéztem. — Nekem csak most szólsz?! Hát ki az úr a házban? Attila felnézett, megropogtatta a csontját: — Ne ordítsatok már, tanulok. — Az úristenit, itt már mindenki rám szól?! Hát ki vagyok én itt! Attila elhúzta a száját: — az úr vagy itt apa, de csak addig, amíg marad, akin uralkodjál. ■ — Tartsd a szád, mert! : P" — Én tartom, nekem nem sok van már hátra. A férfi kihúzta zsírpárnás, széles mellkasát, de nem szólt. — Hogy mondják azt, hogy szkaru- be, öcskös? — Micsoda? — Szka-ru-be. — Betűzd. — S-c-h-r-a-u-b-e! — Sraube, te dinnye! Minden sö- cöhö az sö. Mit jelent? — Csavar. I Az a Da derülten nézte, aztán í-----------kifakadt: — Azt hiszed, az endékában jobb lesz, ott többet keresel? — Nem tudom, mennyit keresek, de jobb lesz. — Majmok! Külföldimádók! Hát hol keres annyit egy géplakatos, mint itthon, ha fusizik? Attila nem válaszolt. A férfi fújtatott, rágyújtott, és maga elé lövell- te a füstöt. Tibor Szilvia duzzadó mellét nézte. Hogy törik érte magukat a palik. Még ővele is kedvesek, őt is megkörnyékezik, hogy a közelébe jussanak. Múltkor az a nagyképű, hírhedt Környei hirtelen felnyögött: „Micsoda didkója van a nővérednek!” Mit csináljon ilyenkor? Szájba vágja? Összeverik. Szóljon Attilának? Az se hisz már a becsületmegvédő verekedésben. Szilviának senki nem elég jó itt a faluban. Vagy a falu nem elég jó ... — Hallottátok?! Felriadt. Anyja körbehordozta tekintetét. — Azt kérdeztem, ki megy ki bezárni a baromfit? Lassan mind felnéztek. A főutca higanygőzlámpái megvilágítják udvarukon a bokáig érő sarat — erre gondoltak. — Szilvia? — Hagyd már, eleget dolgozott! — mordult fel az apa. — Akkor menj ki te. — Én?! Miért én? — Ki megy ki bezárni a baromfit, mert nekem fáj a hátam! Egymást nézték. — Majd én — állt fel Tibor. — Nem! — csattant fel az anyja. — Neked nincs csizmád! Szétmegy a Kőbe zárt szerelem Nedeci legenda Tavaszy Noémi metszetei i Méhkapíárak Krakkói ablakok
