Pest Megyi Hírlap, 1978. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-19 / 91. szám
1978. ÁPRILIS 19., SZERDA v/o'fÍíW rr 8» ama» mg, mag VggggKgi %m mgsmsm ííV-Előre a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásáért ! (Az MSZMP Központi Bizottságának május elsejei jelszavaiból) ........ ...... ■* Az embert szolgáló tudomány Megkezdődött a szocialista országok akadémiáinak alelnöki tanácskozása — A társadalomtudományok művelőinek nem szabad elfelejteniük, hogy kutatásaiknak az ember nem egyszerűen ' vizsgálati tárgya; minden erőfeszítésükkel a kor még megoldásra váró kérdéseit kell feltárniuk és tudományos , munkálkodásukat az emberiség meglevő gondjai enyhítésének szolgálatába kell állítaniuk. Minden ezzel ellentétes állásponttal szemben a tudomány fegyvereivel kell küzdeni — hangsúlyozta Szentágo- thai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kedden a szocialista országok tudományos akadémiái társadalomtudományi al elnökei harmadik értekezletének budapesti megnyitóján. A plenáris ülésen — amelyen ott volt Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára — a bolgár, a csehszlovák, a kubai, a lengyel, a mongol, az NDK, a román, a szovjet tudományos akadémia, valamint a Vietnami Szocialista Köztársaság társadalomtudományi bizottsága képviselőit Pach Zsigmond Pál, az MTA alelnöke köszöntötte. Szentágothai János megnyitó beszédében rámutatott: a társadalomtudományi kutatások feladata több, mint a társadalmi létben bekövetkező változások puszta követése. Felhívta a figyelmet arra, hogy az új irányzatok valóban eredményes alkalmazása fokozott felelősséget és kötelezettséget is ró a társadalomtudományok művelőire. A marxista filozófiai rendszerelmélet szigorúbb alkalmazását, a történeti szemlélet további erősítését feltételezi, mert csakis ily módon várható az új módszerek helyes és eredményes alkalmazása révén az alapvető cél elérése: a jövő társadalom alakításának tudományos módszerekkel és elméletekkel való elősegítése. A tudományok legfontosabb feladata: kutatásaiknak eredményeivel az ember, az emberiség boldogulását kell szolgálniuk — hangoztatta Szentágothai János. A humanista tudománynak, a szocialista és a nem szocialista társadalmak tudósainak egyaránt roppant felelősségük van az antihu- mánus magatartással és cselekvéssel szemben közömbös társadalmi környezet megváltoztatásáért vívott küzdelemben. A vezető szerepet azonban mindenekelőtt a szocialista világ tudományosságának kell vállalnia, s ebben a küzdelemben fokozottan kell helytállnia a marxista társadalomtudományok minden művelőjének. Százhalombattai városgyarapítók Először rendeztek közös fórumot Az eredmények imponálóak, önmagukért beszélnek: Százhalombatta 347 szocialista brigádja közreműködésével kilenc százalékkal nőtt tavaly a város ipari üzemeinek termelése. Értéke megközelítette a 30 milliárdot. A város fejlesztésére, szépítésére 180 ezer órányi, megközelítőleg 9 mil- --lié forint- értékű- -társadalmi munkát ’áldoztak a brigádok, egy-egy brigádtagra negyven óra jutott. Tizenkétezer óra Erről szólt Horváth György, az MSZMP százhalombattai városi bizottságának titkára tegnap délután a város szocialista brigádvezetőinek első ízben összehívott tanácskozásán. A munkaértekezletre mintegy háromszáz szocialista brigádvezető jött el. Az eszmecsere céljául tűzték: megvitatni a brigádmozgalom eredményeit és a feladatokat. S nem csak a munkahelyi teendőket! A szocialista brigádok segítségével folytatják a városi sporttelep kialakítását, s befejezik az MHSZ-köz- pont és a tizenhat tantermes iskola tantermi szárnyának építését. S túl a városon: máris 17 ezer óra társadalmi munkát ajánlottak fel az Omszki park megteremtéséhez, villanyszerelők és csőszerelők segédkeznek majd a kistarcsai kórház építkezésén. Külön munkaverseny-felhí- vással fordult valamennyi százhalombattai brigádhoz a DKV Cetán és Halász László ifjúsági brigádja: a város kereskedelmében dolgozók pedig a megye kereskedelmi brigádjait szólították versenyre. Már hagyomány Áll még a tábla az országút mentén, s Százhalombattára kanyarodván leolvashatja róla bárki, hogy a város ipari üzemei KISZ-védnökséggel épül- tek-bővülnek. E hagyományt folytatva vállaltak újabb védnökséget a város fiataljai, azért, hogy egy új, 14 millió forintos beruházás határidőre, 1980-ra elkészüljön. Ez pedig az új uszoda-strandfürdő. Vári László, a DKV Nógrádi Sándor szocialista brigádjának vezetője társai felajánlását tolmácsolta. Bejelentette: csatlakoznak a KISZ-bizottság felhívásához, segédkeznek az építésnél. — Mi fejenként húsz-húsz óra. társadalmi munkát vállalunk az uszoda építésénél — állt fel négy brigádvezető társa nevében Skriba József, a DKV Kilián György szocialista brigádjának vezetője. Herbai Gyula, a DKV termékforgalmi osztályának küldötte elmondta, a társadalmi munka szervezésére nagyobb JSSfifigt kell fordítói)),, mint ed„dig.7". Esetérikent eM^rduít ugyanis, bogy lelkesedés lett volná, de hiányzott a szerszám. Erre rímelt a városi tanács küldöttének, Sekk József nének hozzászólása: a Kállai Ilona brigád vezetője arról számolt be ugyanis, hogy védnökséget vállalnak a városi társadalmi munkák szervezésére. Ráski Zoltánná, a Ságvári Endre általános iskola Apáczai Csere János szocialista brigádjának vezetője a mozgalom hármas jelszavából a tanulásra irányította a tanácskozás figyelmét. Felkérte a brigádvezetőket, segítsék munkatársaikat, hogy egyre kevesebben legyenek, akik még nem végezték el a nyolc általánost. Fogadóállomás az Adriának A DKV-beruházásokon dolgozó Mélyépítő Vállalat képviselője, Szoboszlai István munkaverseny-felelős hangsúlyozta, mennyire fontosnak- tórtják, hogy az Adria fogadóállomás határidőre elkészüljön. Ezért is írtak alá az építésben közreműködő vállalatokkal szocialista együttműködési megállapodást. — Hasznos megbeszélés volt ez a mai, betöltötte rendeltetését — zárta be a szocialista brigádvezetők első városi tanácskozását Balázs Gézáné, a városi pártbizottság első titkára. — Hozzájárult ahhoz, hogy egységesen értelmezzük a feladatokat és egységesen teszünk a megvalósításukért is. Ez a biztosítéka idei eredményes munkánknak. D. G. Nemzetközi konferencia Munkásmozgalmi Múzeumban Voss Henrik, az MSZMP Párttörténeti Intézetének igazgatója nyitotta meg az új- és legújabb korral foglalkozó tör- ténész-múzeológusok konferenciáját kedden a Munkás- mozgalmi Múzeumban. Hazánk és más szocialista országok szakemberei a munkásmozgalomtörténeti emlekek múzeumi gyűjtésének, tudományos feldolgozásának és kiállításának tapasztalatairól tanácskoznak két napon át. A megnyitó ülésen — amelyen részt vett Boros Sándor, kulturális miniszterhelyettes, s a párt és állami szervek számos más képviselője — Esti Béla, a Munkásmozgalmi Múzeum főigazgatója bevezető előadásában hangsúlyozta: a forradalmi munkáshagyományok feltárásának, ápolásának és terjesztésének nagy szerepe van a helyes történelemszemlélet kialakításában, az ifjúság szocialista nevelésében. A konferencián hazai és külföldi előadók számolnak be többek között a múzeális gyűjtemények közművelődési hasznosításáról, a nemzeti történelem és a munkásmozgalom története közötti összefüggésről, a múzeumi gyűjtemények gyarapításának és feldolgozásának módjairól. A baráti társaságok kpj&ilóí Főszerkesztők találkozója Kedden, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság székházában megkezdődött az európai szocialista országokban működő szovjet baráti társaságok lapjai főszerkesztőinek kétnapos tanácskozása. A megbeszélésen — amelynek résztvevőit Nagy Mária, az MSZBT főtitkára üdvözölte — megjelent Fodor László, az MSZMP KB osztályvezető-helyettese, Lengyel László, a Tájékoztatási Hivatal elnökhelyettese, s ott volt Ivan Szalimon, a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségének magyarországi képviselője. , Meghatározták a jövőt a cselekvési programok A gazdálkodás mérlege a ceglédi járásban A mezőgazdasági termelésben az elmúlt év kétségkívül feszítettebb volt a korábbi esztendők gazdálkodásánál. Hozzájárult ehhez, hogy 1975- ben különösen nem, de 1976- ban sem kényeztette el az időjárás a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok dolgozóit, s ez természetszerűleg meglátszott a termésátlagokon is, melyek jóval alacsonyabbak voltak a korábbiaknál. Tavaly érthetően — az V. ötéves terv feladatait szem előtt tartva — •az említett évek rossz termésátlagainak" emelése volt a fő tennivaló. így volt ez a ceglédi járásban is, ahol a mezőgazdaság a termelésben nagy részarányt képvisel; 18 termelő- szövetkezet és egy állami gazdaság művel mintegy 77 ezer hektáros földterületet. Erőtartalékok Tavaly — a tavaszi fagykárok és a nyári jégverések ellenére is — szép eredmények születtek a termelésben. Segített, hogy a közös gazdaságok dolgozói, a szocialista briMagasra állított mérce Szocialista brigádok a Fortéban Szakadozott a nagy méretű kockás papír, rajta ceruzával írottak a számok. — Nem vagyunk hívei a sok adminisztrációnak. Véleményem szerint, ahol dosszié számra készítik az ilyen-olyan kimutatásokat baj van a tartalmi munkával — mondja Bermann Zénó, a váci Fortegyár munkaverseny-titkára. — Ötvenhat szocialista brigád vesz részt a munkaversenyben. Egymáshoz soha nem hasonlítjuk a szocialista brigádokat, mindig a fejlődésüket, a megtett útjukat értékeljük. Igaz, nagy tapasztalatú közösségektől többet is várunk, a mérce felállítását viszont rájuk bízzuk — hangsúlyozza. Milyen vállalásokkal segítik a gyár idei termelését? Jól igazodnak a helyi üzemi feladatokhoz. Példákkal is szolgál Bermann Zénó. A dobozüzem November 7. szocialista brigádja szerződésben vállalta a fotócikkek csomagolóanyagának elkészítését. S hogy mi ebben a rendkívüli, a vállalás? A termelékenység növelésére, azaz a létszámhiány ellensúlyozására beszereztek tavaly dobozkészítő gépet, ám az nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Maradt tehát a kézi munka, s ahhoz kellenek a brigád asszonyai, lányai. Vagy egy másik példa: a labor Radnóti Miklós szocialista brigád munkája. A vállalat filmtermelése 10, a fotópapír gyártása 3,4 százalékkal növekszik a tavalyihoz viszonyítva. A brigád elkészíti ehhez a szükséges oldatmennyiséget — igen kis létszámmal — és esetenként, például ha néhányan tanulmányi szabadságon vannak, még újabb pluszmunkát is vállalnak. S az sem lényegtelen, hogy csak olyan oldatokat engednek ki az üzembe, amelyekkel nem készül selejtes termék. Azáltal pedig, hogy összegyűjtik az elhasznált ezüsttartalmú mérőoldatokat és új szűrőkkel is kísérleteznek, jelentős költséget takarítanak meg. És hogy mennyi minden múlhat a kazánházi Petőfi szó. cialista brigádon energiamegtakarítás szempontjából? Nagyon sok. Idén is felajánlották, hogy gondos ellenőrzéssel fél százalékkal csökkentik a fűtőolaj-felhasználást. Ezenkívül azzal is gondoktól kímélik meg a vállalatot, hogy folyamatosan előkészítik a kazánokat nagyrevízióra. Tehát csak annyit kell állniuk, amennyi elengedhetetlen. — Legjobban szervezett üzemünk tavaly a filmkiszerelő volt. Ott is dolgozik egy Petőfi szocialista brigád — mondja beszélgető partnerem. — Idén nekik is sokasodik a tennivalójuk, mivel 1 millió 37 ezer négyzetméter film megy át a kezükön. Ez pedig nagyobb mennyiség a tavalyinál. Még is vállalták a termelékenység hatszázalékos növelését, és a szállítási határidő betartását. Azaz szeretnék előse. gíteni a tőkés export tervezettnél korábbi kiszállítását. Nagy felelősség hárul az öntőüzemegység Komócsin Zoltán szocialista brigádjára is. Nemcsak azért, mert rájuk, mint a szakma kiváló cím birtokosaira, jobban figyelnek, a többiek. Kevés az ember a munkaterületükön, s nem könnyű a termelékenységet tovább fokozni. Ügy érzik azonban az elért rang kötelezi őket: vállalták, hogy a minőségi követelmények betartása mellett, növelik az öntési sebességet. Tovább folytatják az emulzióadagoló szivattyú széles körű alkalmazását is, s ezzel szintén hozzájárulnak az állásidők csökkentéséhez. D. Gy. gádok tagjai és a tsz-vezetők megértették a feladatokat. Ilyenformán elérték r.zokat a célokat, is, amelyeket a járási pártbizottság 1977-es cselekvési programjában meghatározott. Az eredményekhez segített a Nagy Október évfordulójára kibontakozott munkaverseny-mozgalom is. Ugyanakkor a közös gazdaságok pártszervezetei nagy erőfeszítéseket tettek, hogy sajátos eszközeikkel mozgósítsák a kommunistákat, a tsz-ek dolgozóit a beruházások befejezésére, a tervek teljesítésére pedig kommunista műszakokat, társadalmi munkaakciókat szerveztek. Az elmúlt évi mezőgazdasági termelés egyben azt is bizonyította, hogy jelentős erőtartalékok rejlenek a járás közös gazdaságaiban. A tavalyi tapasztalatok igazolták: a korszerű technika és technológia alkalmazása, az üzemek közötti hatékonyabb együttműködés mindenféleképpen a fejlődés alapja. Jó termésátlagok A gazdálkodásban a legszembetűnőbb fejlődést a növény- termesztésben érték el a mezőgazdasági nagyüzemek. Az élre kívánkozik a kenyérgabona termesztése. Tavaly mintegy 13 ezer hektáron vetették el a növényt a ceglédi járásban. A korszerű fajták bevezetésével, s az agrotechnika új eszközeinek alkalmazásával több mint 43 mázsás hektáronkénti átlagtermést értek el a gazdaságok. Az állattenyésztés fejlődése miatt a gazdaságok növelték a takarmánynövények, elsősorban a kukorica vetésterületét, melynek átlagtermése meghaladta a 49 mázsás átlagot. Kiemelten foglalkoztak a termelőszövetkezetek a zöldségtermesztés fejlesztésével is, melyben a fő feladat a termelés színvonalának javítása volt. A gazdaságok újabb termelési rendszerekbe kapcsolódtak, s modern gépeket vásároltak. Az előrelátó és körültekintő gazdálkodás sikerét igazolja az abonyi Üj Világ Termelő- szövetkezet, mely 461 mázsás hektáronkénti paradicsomtermést ért el. Szólnunk kell arról is, hogy a negyedik ötéves tervidőszakban elkészültek a ceglédi járásban a modern állattenyésztő telepek. Az itöaik ötéves tervben a korszerű tadásmód és az előrelátó tenyésztés szerepelt a legfontosabb feladr- tok között. Évről.évre emelkedik a járásban a tejtermelés színvonala. A jelenlegi tervidőszak végére 3850 literes át- lagtejhozamot terveztek a járás mezőgazdasági üzemel, de a tavalyi 3713 liter is bizonyítja: a terv túlteljesíthető. Ki* emelkedő volt a kocséri Petőfi Termelőszövetkezet dolgozóinak munkája, ahol 4500 literes volt a tej hozam. Együttműködés Az elmúlt évi mezőgazdasági termelés sikereinek ismeretében a járási pártbizottság elkészítette idei cselekvési programját. A tervek között 3,3 milliárd forintos mezőgazdasági termelés szerepel, ^00 millió forinttal több a tavalyinál. A gazdálkodásban mindez 8,8 százalékos növekedést jelent. A növénytermesztésben a tavalyihoz hasonló lesz a kenyérgabona vetésterülete, ugyanakkor mintegy 10 százalékkal nagyobb területen kell kukoricát ültetni. Idén a tengeritermesztésben 13 százalékos hektáronkénti hozamnövekedést határozott meg a járási pártbizottság cselekvési programja. amely 57 mázsás átlagtermést jelent. A terméseredmények javítására a járás mezőgazdasági üzemei új együttműködési lehetőségeket keresnek. Hat termelőszövetkezet vezetői például úgy döntöttek, hogy gazdaságaik határait átlépve 800 hektáron csonthéjas gyümölcsöst létesítenek. Az idei év feladata a már megkezdett telepítések ütemének a gyorsítása A gyümölcstermesztésről szólva meg kell említenünk, hogy ismerve az évek óta visz- szatérő értékesítési és tárolási gondokat, idén mirelit üzém létesítését kezdik el a járás termelőszövetkezetei. Az üzem központja Albertirsán lesz, s a kivitelezési munkák még ez évben megkezdődnek. Végezetül be kell számolnunk arról is, hogy az állat- tenyésztésben továbbra is kiemelt kérdés a szarvasmarhatartás. Idén már meghaladja az 5600-at a tejelő tehenek állománya, melyektől 3850 literes hozamot várnak a szakemberek. A jövő alapja Az idei tervek megvalósítása érdekében a járási pártbizottság cselekvési programja olyan célokat tűzött a termelőszövetkezetek. az állami gazdaság vezetői és dolgozói elé, amelyek megteremtik a jövő gazdálkodásának alapját. Az eredményes munkához, miként az előző évben, idén is nagy szükség van a pártszervezetek kezdeményezőkészségére, a kommunisták és a szocialista brigádtagok példamutató munkájára. Ádori Károly, az MSZMP Ceglédi Járási Bizottságának gazdasági reszortvezetője k k