Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-11 / 60. szám

*T*T iHF.crr.r av 1978. MÁRCIUS 11., SZOMBAT Hétköznapok a gödi gyermekotthonban TÁRSADALMI ÖSSZEFOGÁSSAL LEHETNE SEGÍTENI | Budapesti Kassák-klub. A Sebő együttes zenéjére | öklömnyi kis fickók járják az ugrást, a kopogóst, meg. | forgatják a lányokat, akik között olyan is van, aki már | iskolás ... ! Gyermektáncház, minden csütörtökön hattól = hétig. A termet körbeülő szülők kipirultak, nem a tánc- § tói, hanem a büszkeségtől. | A Pest megyei tanács gödi egészségügyi gyermekott­hona. Itt ritkán fordulnak meg a szülők. Aki családi kör­nyezetből került ide, hozzá el-eljönnek vasárnaponként. Jónéhányuk azonban állami gondozott, akit már születé­sekor elhagytak. A 85 személyes intézmény valamennyi lakója vagy öröklött idegrendszeri károsodással jött ‘vi­lágra, vagy szülés közben szerzett sérülések teszik szá­mukra csaknem elérhetetlenné azt, ami az egészségesek világában természetes: a beszédet, a járást, az írás-olva­sást, a gyermekévek apró örömeit... Nem ismerik a lemondást A látottak után a kívülálló­nak nehéz tárgyilagosan fo­galmaznia. Erre leginkább az [jogosult, akit mindennapi J munkája, hivatása köt az inté- jzethez: az igazgató főorvosi, ,dr. Galotti Éva. — Alapelvünk, s egyben cé­lunk is annak bizonyítása, hogy nincs elveszett gyermek, s még a legsúlyosabb esetben is lehet segíteni, tehát el tu­dunk érni fejlődést. Ennek ér­dekében mindenkire külön- külön foglalkoztatási terv ké­szül. Van, akinél ez még csak a szobatisztaságot jelenti, más esetben az önálló étkezés a cél, s van, akinél lehetőséget látunk egyszerűbb munkafo­lyamatok, például a kézimun- kázás, subaszőnyegkészítés megtanulására is. — Ehhez természetesen sok minden szükséges. A legfon­tosabbakat, a tiszta, emberi környezetet és elsősorban a szerétetteljes gondoskodás fel­tételeit — úgy érzem —, meg tudjuk teremteni. El kell ugyanis mondani, hogy . mind- ez;flgm minden gyerekünknek, iadatott meg ez idáig- Csupán egyetlen példa: tanyáról, ne­velőszülőktől került hozzánk egy állami gondozott kisfiú, a szó szoros értelmében kékre- zöldre verve — ő az, aki csak annyit tud mondani: ma-ma — és eddig még egyetlen egy­szer sem tudtuk kicsalni az udvarra levegőzni, mert azt ,hiszi, vissza akarjuk vinni a jtanyára. Visszatérve gyógyí­tási céljainkra: védenceink elmaradását a fejlődésben csak fokozta, hogy helyzetük következtében lényegesen ke­vesebb környezeti hatás érte őket, sokkal ritkábban volt részük különböző élményekben — mindezek pedig a fejlődés elengedhetetlen feltételei. — Sajnos, ebben a mi lehe­tőségeink is korlátozottak. Ar­ra gondolok, hogy olyan alap­vető környezeti ingerek, mint a zenehallgatás, a vizuális él­ményt nyújtó televíziónézés is nehézségekbe ütközik, mert csak egy-egy készülékünk van, ennyi gyerekre. Arról nem is beszélve, hogy mondjuk egy magnetofon milyen hasznos eszköz lehetne a beszédre ta­nításnál. Hiába, ha nincs ke­retünk a beszerzésre. Szűkös lehetőségek — De menjünk tovább: ezeknek a gyerekeknek a nagy része szinte bezárva élt idáig, és él ma is., Szeretnénk őket néha elvinni kirándulni, hogy ők is lássanak valamit a vi­lágból. De hogyan? Világos, hogy képtelenség vonattal menni. Kűíonbúsz' lenne a megoldás, az viszont nekünk nincs. Szűkös anyagi lehető­ségeink azonban nemcsak az ingerszegény környezet meg­változtatásában, hanem a fog­lalkoztatási tervek megvaló­sításában is határokat szab­nak. Az önálló tevékenykedés, az elemi munkamozdulatok tanításához a jelenleginél jó­val több játékra, kézimunka­anyagra lenne szükség. — Végezetül mindennapi gondjaink két legjelentősebb tényezője: a ruházat és az ét­keztetés. Amelyik gyerekünk tud bármilyen mozgást, le­gyen az csak csúszás-mászás, azt egész nap csinálja. Ez jó, mert így — persze segítséggel —, mozgáskészsége is fejlőd­het. De ez rengeteg ruhakop­tatást jelent, s megint itt van a pénzügyi keret. Az egész­napos — sok esetben úgyne­vezett kényszermozgás, vala­mint azon pszichológiai tény következtében, hogy az evés öröm, s nekik sokszor ez az egyetlen örömük, az étvágyuk is nagyobb az átlagosnál. Eh­hez csak annyit, hogy a napi élelmiszernormánk 17 forint gyermekenként — fejezte be dr. Galotti Éva. Hogy ez alkalommal többet szóltunk a nehézségekről, an­nak oka, hogy a tavalyi év végi avatás feletti örömünk után egy intézmény hétköz­napjaival, gondjaival is meg akartunk ismerkedni. Ahogyan felépült Nem áll szándékunkban va­lamiféle rossz emlékű, múltun­kat idéző akciót kezdemé­nyezni. De tudjuk, hogy míg társadalmunk jelenlegi lehe­tőségei az egészségügyi kere­teket is bizonyos határok közé szorítják, más területeken szá­mos esetben tartalékok, netán feleslegek is fellelhetők. A gyermekotthon szükségleteinél maradva, gondoljunk a jó néhány főnöki irodában szinte dekorációként elhelyezett rá­diókra, a nem működő klub­ban porosodó magnetofonra, a hét végén kihasználatlan vál­lalati autóbuszra, a talán már divatjamúlt, de jó minőségű gyermekruhákra a raktárak­ban... Sorolhatnám tovább ’ is. Mindezek nyitott lehetőségek, megvalósításukhoz arra a tár­sadalmi szemléletre van szük­ség, ami a megye első ilyen intézetének felépülését is se­gítette. Ha cikkünk nyomán lesz olyan vállalat, szövetke­zet, mely ennek jegyében cse­lekszik is, szép fejezetet ír majd a megye mindennapjai­nak történetébe. Weyer Béla A mű határozza meg az anyagot KISS ISTVÁN MŰTERMÉBEN Kiss István, Kossuth- és Munkácsy-díjas szobrászmű­vész az idén többszörös jubi­láns: 50 esztendős, 25 év óta szobrász, és ötven köztéri mű­ve látható az ország különböző tájain. Aki műtermében körülnéz, meg sem kérdezi, mivel ün­nepli e kerek számokat. A képzőművész nemcsak a maga gyönyörűségére dolgozik, ha­nem azért is, hogy minél töb­ben láthassák alkotásait. Kiss István számára a munka ün­nep is, pihenés is. A Százados úti műteremben fázisonként nyomon követhető egy-egy szobor születése. Emelvényen kétarasznyi szo­borcsoport, mellette ugyan­ennek a még kisebb fémmo- dellje, egy csupaüveg, modern épülettömb makettja elé he­lyezve. Odébb a szeptember­ben megrendezett Műcsarnok­beli gyűjteményes kiállításá­nak egyik legérdekesebb da­rabja: o Munkástrón. A fal mentén sokasodó, nagyobb mé­retű, fémelemek szemléltetik, hogy a kiállításon látott vál­tozat : egy nagyobb méretű szo­borhoz készült tanulmány. A Munkástrón krómacélból ké­szül, hegesztéssel, Miskolcon, a Vasas Művelődési Központ előtt állítják fel. A kicsinyített formájában is impozáns épületről, és az elé­je szánt szoborról, kérdezem. — Az épület a Népstadion úton már majdnem elkészült; ez a foncsorozott üvegpalota a honvédség kulturális köz­pontja lesz. A nyugodt archi­tektúrájú tömb ellenpontja­ként csipkeszerű szobrot képzeltem elé; egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a több­alakú kompozíció emeletnyi magasságú, és tíz méter széles lesz. • Sokféle anyagból dolgo­zik. Most mintha beleszere­tett volna a krómacélba. — Minden jó anyagot szere­tek; és nem föltétlenül az a jó anyag, amelyet könnyebb megmunkálni. Jobban bízom az ellenállóbb anyagban. De- hát megdönthetetlen szabá­lyok nincsenek: a mű határoz­za meg, miből akar megszület­ni. Nincs olyan anyag, amely - lyel szemben ellenérzése­im lennének. Dolgozom bronz­zal. kővel, agyaggal, króm- aoéllal, színes üveggel; még Hungarocellel is — igaz, hogy csak segédanyagként: egy ki­állítási szobrom váza volt. • Fel tudná sorolni, mikor, hol, melyik szobrát állították fel? — Nehezen. Azt megmond­hatom, melyik a legnagyobb méretű munkám, mert az egyben Közép-Európa legna­gyobb egy kőből faragott szob­ra is. Tízalakos Dózsa-szobor- csoportom ötméteres főalakjá­hoz Süttőn akadtak egy remek, repedésmentes monolitra — azaz szikladarabra. A szobrot gipszmodell alapján készítet­te el a Kőfaragó Vállalat — négy évig dolgoztak rajta. € ■#5k Kiáltás ÚJ POLITIKAI KÖNYVEK A gondolkozás anatómiája A Kossuth Könyvkiadónál a napok, ban ismét több olyan mű jelent meg, amely segíti a marxista műveltség elsajátítását, illetve mélyebb megis­merését. E könyvek közül szeret­nénk néhányra felhívni az olvasók fi­gyelmét. A marxista filozófia kialakulása T. Ojzerman monográfiája a törté­neti időrendet követve számol be a marxizmus megalapítóinak eszmei fejlődéséről, a dialektikus és törté­nelmi materializmus főbb elveinek és alapfogalmainak kialakulásáról. A szerző Marx és Engels filozófiai nézeteinek fejlődését nyomon követ­ve bemutatja útjukat a legelső, még a filozófiai idealizmus és a forradalmi demokratizmus álláspontját képvise­lő, írásaiktól kezdve a tudományos szocializmus világnézetének összefog­laló megalapozásáig, a Kommunista Párt kiáltványának megírásáig. A kötet Marx és Engels gondolko­dói fejlődését a korabeli német, s részben az angol és a francia politi­kai, szellemi élettel összefüggésben ábrázolja, ismerteti a kor legfonto­sabb filozófiai és ideológiai áramla­tait, az ifjúhegelianizmust, a feuer- bachizmust, a korai anarchizmust, az utópikus szocializmus különböző vállfajait, amelyek a marxizmus ki­alakulásában fontos szerepet játszot­tak. A szerző elemzi a klasszikusok e korból származó műveit, részletesen megvilágítja az alapvető jelentőségű munkák, így a Gazdasági filozófiai kéziratok és a Német ideológia tartal­mát. Közben kitér több, ma is idő­szerű és vitatott kérdésre, a marxista emberfelfogásra, az elidegenedésre, a történelmi fejlődésre, a társadalmi tudatformákra, a marxi valláskritiká­ra, valamint a történelmi és szocioló­giai elemzés módszereinek és ezek kölcsönös viszonyának elemzésére. Ismerteti és ugyanakkor kritikát ad a Marx és Engels filozófiai fejlődésé­vel foglalkozó legújabb polgári filo­zófiai irodalomról. Az esztétika rövid története Zoltai Dénes monográfiája több éves oktatómunka eredménye. Most jelent meg másodszor, változatlan ki­adásban és esti egyetemi tankönyv­ként is szolgál. A szerző szándéka nem közvetlenül az, hogy a szakku­tatásokhoz hozzájárulva új tudomá­nyos eredményeket közöljön, sokkal inkább az összegezés. Világosan ta­golt áttekintést nyújt az esztétikai gondolkodás fejlődéséről az antikvi­tástól egészen napjainkig. Nyomon követi a művészetek és az esztétika kialakulásának görög útját, elemzi az antik gondolkodók, Arisztotelész, Pla­ton és mások esztétikáját, majd a kö­zépkor, a reneszánsz, a felvilágoso­dás, a német klasszikus idealizmus művészetfelfogását és a romantikus esztétikát. A szprző megkísérli, hogy átte­kintést adjon századunk különböző esztétikai irányzatairól A dekadens polgári irányzatok mindmáig ható művészetfelfogásának kritikai elem­zése értékes, újat nyújtó fejezete a könyvnek. Külön érdeme, hogy nem­csak a hagyományos esztétikai tudo­mánynak nevezett filozófiai ágazat fejlődését követi nyomon, hanem ma­gának az esztétikai tudatnak a törté­neti változásait is, ahogyan azok a művészek önvallomásaiban, vagy a művészetkritikákban megjelentek. A fejlődés főbb csomópontjai, az antikvitás, a középkor, a reneszánsz, a német klasszika, az orosz forradal­mi demokrácia és a későpolgári esz­tétikai nézetek ismertetése után a szerző Marx és Engels esztétikájával foglalkozik, meghatározza a marxi életmű esztétikatörténeti jelentőségét, nyomon követi a realizmus kategó­riájának fejlődését Marx és Engels életművén belül, kiemeli a művészet és a társadalmi viszonyok fejlődésé­nek dialektikus kapcsolatára vonat­kozó tanítást. A szerző hasznosítja a marxista társadalomtudományok újabb ered­ményeit, s tanulmányát a marxista— leninista esztétikai gondolkodás fejlő­désének rajzával zárja le. A dialektikus logika E. lljenkov történeti és elméleti vázlatainak tárgya általában a gon­dolkodás. Feladatának tekinti a szer­ző, hogy tudományosan ábrázolja a gondolkodást, a maga szükségszerű mozzanataiban és rendjében, amint az tudatunktól és akaratunktól telje­sen függetlenül végbemegy. A könyv első részében történetileg közelíti meg tárgyát, vázolja a logi­ka elméleti értelmezésének fejlődé­sét, összegezi és kritikailag értékeli azokat az eredményeket, amelyek a XVIII. század végén és a XIX. szá­zad elején születtek a logikában. Fel­tárja a logika tárgyára vonatkozó he­geli megoldás különleges szerepét e tudományág történetében. A második részben a dialektika marxista—leninista elméletének kér­déseivel foglalkozik. A gondolkodás­nak, mint a logika tárgyának mate­rialista megfogalmazását adja, majd a logika, a materialista dialektika és az ismeretelmélet egybeesését bizo­nyítja Marx, Engels és Lenin nyomán: ... valódi logikának, amelynek meg­felelően a korszerű gondolkodás elő­rehaladása megvalósul, éppen a dia­lektika és csakis a dialektika tekint­hető — hangsúlyozza — A modern tudomány fordulópontjain is a dia­lektika érvényesül, még ha maguk a tudomány képviselői ezt nem is is­merték fel teljes egészében. Ez az oka annak, hogy a logika tudománya nemcsak a dialektikával, hanem az ismeretelmélettel is egybeesik. A szerző az ellentmondást, mint a dialektikus logika kategóriáját vizs­gálja, megvilágítja milyen viszony van a gondolati ellentmondás és az objektum között, vagyis azt, hogy lé­tezhet-e ellentmondás az igaz, a he­lyes gondolkodásban. Végül az egye­temesről alkotott különböző felfogá­sokat, elsősorban a hegeli formulákat tárgyalja, amelyeknek a gondolko­dás materialista dialektikája, új, minden misztikumtól mentes értel­met adott. lljenkov kötete zárszavában rámu­tat arra, hogy a filozófiai dialektika megoldást nyújthat a konkrét tudo­mányos problémákra, s meggyőzően bizonyítja, hogy a logika egyenjogú a többi tudomány között és szükség­szerűen része a tudományos, materia­lista világnézetnek. G. S. Műteremsarok — előtérben a Béke című röpülő galambokat ábrázoló kompozíció Hogyan vált a monu­mentális köztéri szobrok alko­tójává? — 1953-ban végeztem a Képzőművészeti Főiskolán; ugyanakkor nyertem el az országos Dózsa-pályázat első díját, — ennek nyomán ké­szült el az imént említett Dó- zsa-szoborcsoport, amely a Tabánban látható. Aztán — feszített tempót diktáltam ma­gamnak. Vagy nekem diktálta a természetem, a szerencsém, a követelmények? Akárhogyan fogalmazok: ötven nagymére­tű szobor — kemény fizikai munka is. • Talán összefügg ezzel is, hogy a legsikeresebb köztéri szobrász első önálló kiállítását csak tavaly láthattuk? — Hiányzott a kezdő lendü­let, mert sok mellékes tevé­kenységgel, adminisztrációval, nem szobrász munkával jár egy ilyen kiállítás. Ennek ne­hezebben rugaszkodtam ne­ki;'mint egy tízméteres szobor­nak. Ügy kezdődött, hogy meghívtak Moszkvába. Ere­detileg csak ottani kiállításról volt szó. Aztán a Pravda cik­ke, a moszkvai rádió interjú­ja, a kiállítás sikere nyomán meghívtak Jerevánba, Tbili­szibe, Bakuba is. Egy-egy vá­ros: egy-egy hónap. Nyolcvan szobrom vándorolt. Megha­tott az ottaniak érdeklődése, és türelme: sorbaálltak a ki­állítások előtt. A moszkvai Puskin Múzeum megvásárol­ta Felszabadulás emlékműve­met, amelynek hétméteres változatát a Műcsarnok főhe­lyén mutatták be ősszel; * Mátészalka főterén állítják fel, a terv szerint jövőre. A szövjetunióbeli vándorkiállí­tás folyamán .mindenütt volt egy kedvenc szobor — ahol ami a legjobban tetszett,’ oda­ajándékoztam. A jerevániak szívéhez legközelebb állt a Népmese, Tbilisziben az Ika- ruszt találták a legszebbnek, a Galambokat Bakuban állít­ják fel, az ottani hatalmas építkezések egyik nagy közte­rén. • A szovjetunióbeli és a Műcsarnokban látott kiállítá­sát bemutatják-e másutt? — Dunaújváros, Szeged, Berlin, Varsó, Szófia: az idei kiállításaim színhelye. P. G. Egy vadász halála Bemutató a Madách Színházban A Madách Színházban pén­teken bemutatták Rolf Hoc- chuth Egy vadász halála című monodrámáját, amelyet elő­ször tavaly, a salzburgi ünne­pi játékokon adtak elő. Az egész estét betöltő előadáson egyetlen színész szerepelt: Bessenyei Ferenc. A dráma szerzője — aki do­kumentumdrámáival vált el­ismertté — részt vett művé­nek magyarországi bemutató­ján. Délután a Pen Clubban, ahol magyar írókkal találkozott és készülő regényéről beszélt Bol­dizsár Iván, a magyar Pen el­nöke köszöntötte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom