Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-19 / 67. szám
Több hús tojás Fejlődő állattenyésztés A járás mezőgazdasági üzemeiben tavaly tovább javultak az állattenyésztési főágazatok gazdasági eredményei. A termelőszövetkezetek vágómarha-termelési tervüket 9,1 százalékkal teljesítették túl. A sertéstenyésztés és a juhászaiban elért eredmények is meghaladták az 1976. évit. A baromfitenyésztésben 8,6 százalékkal nőtt a tojástermelés, ugyanakkor a baromfihús-termelés 4 százalékkal elmaradt a tervezettől. PILIS Falugyűlés A művelődési házban Falugyűlést tartanak március 21-én, kedden 18 órakor Pilisen, a helyi. Móricz Zsig- mond Művelődési Házban. A községi fórumon szó lesz a település tavalyi fejlődéséről és az idei feladatokról egyaránt. A helyi tanács és a népfrontbizottság vezetői a lakosság aktív részvételére számítanak. HOLNAP NY'lLIK Grafikák, fotók Kubáról Holnap, hétfőn délután 3 órakor, a monori Vigadó feletti kiállítóteremben három kubai grafikusművész alkotásaiból, s Che Guevarát ábrázoló fotókból nyílik kiállítás, mely 21-től 27-ig tekinthető meg, 10-től 18 óráig. Önkéntes donorok Vérükkel segítenek Minden eddigit felülmúló eredménnyel zárult Ecseren a legutóbbi véradás. A 183 donor összesen 69,7 liter vért adott. Orvosi ügyelet Gombán, Bényén és Káván: dr. Pénzes János (Gomba, Baj- csy-Zsilinszky u. 3.), Gyomron és Péteriben: központi ügyelet (Gyömrő, Steinmetz kapitány u. 12., telefon: 26.), Monoron, Monori-Erdőn, Csév- haraszton és Vasadon: központi ügyelet, dr. Burzuk Valéria (Monor, egészségház, védőnői szoba, Kossuth Lajos u. 97., telefon: 420), Mendén: dr. Cser- nik Zoltán (Fő u. 6., telefon: 11.), Maglódon és Ecseren: dr. Holló Mariann (Ecser), Pilisen és Nyáregyházán: központi ügyelet (Pilis, Rákóczi u. 40.), Sülysápon és Üriban: dr. Papp Gusztáv (Sülysáp), Üllőn: dr. Koncz Lajos, Vecsésen: dr. Németh Gábor tart ügyeletet. ügyeletes gyógyszertár: Monoron a főtéri, Vecsésen a János utcai. Ügyeletes állatorvos: dr. Dudás Jenő, Nyáregyháza, Petőfi u. 12. Beteg állatok bejelentése a járás területén: vasárnap reggel 8-tól 16 óráig (13-tól 15-ig ebédidő) Monoron, a főtéri gyógyszertárban, egyéb időpontban az ügyeletes állatorvos címén. MOKOD'VID PEST MEGYEI HIRL'AP KÜLÖNKIADÁSA XX. ÉVFOLYAM, 67. SZÁM 1978. MÁRCIUS 19., VASÁRNAP Kiemelt feladatok Sok társadalmi munkával Eredményes évet zárt a Monori Építők Ipari Szövetkezete A Monori Építők Ipari Szövetkezete 1977. évi mérlegzáró közgyűlését a Monori Állami Gazdaság dísztermében tartotta. Az elnökségben foglalt helye Cselényi Dezső, a járási pártbizottság első titkára, dr. Zimányi Gyula, a nagyközségi tanács elnöke, valamint Acs Sándor, a KI- SZÖV megyei elnökségének képviselője is. A 356 főre növekedett taglétszámú szövetkezet 276 nyilvántartásba vett tagja élénk érdeklődéssel vett részt az ünnepi hangulatú gyűlésen. Gellér Nándor elnök beszámolójában elmondotta, hogy a szövetkezet vezetőségének 1977-ben is az volt a célja, hogy a szövetkezet a jelenlegi szinten stabilizálódjék, és az adott gazdasági viszonyok mellett tovább erősödjék. Az elmúlt évben is a munkaerőhiány okozta a legnagyobb gondot. Ugyancsak akadályozta néhol a gördülékeny munkát az egyes területeken még jelentkező anyagellátási nehézségek sora. Ezek az akadályok nehezítették néhány igen lényeges szakmában — ács. vasbeton- szerelő, szobafestő, mázoló, tapétázó — a tervekben előírt feladatok teljesítését. Az elnök beszámolt arról, hogy az említett nehézségek ellenére, a szövetkezetnek sikerült hiánytalanul teljesítenie vállalt munkáit. Ve- csésen 100 újabb lakás épült fel. Monoron befejeződött a Gelka és Patyolat-szalon építése és átadták a Könyvkötő Szövetkezet monori telepének új üzemcsarnokát. Kiemelt programként szerepelt a vecsési Kun Béla téri 6 plusz 2 tantermes iskola és a vasadi óvoda rövid határidős megépítése és átadása, örömmel jelentette be Gellér Nándor, hogy a szövetkezet párt- és a gazdasági vezetői mozgósítani tudták a rendkívüli feladatok elvégzésére a szövetkezet egész tagságát. A dolgozók társadalmi munkafelajánlásaikat túlteljesítették. így vált lehetővé, hogy mindkét fontos kivitelezés igen rövid idő alatt és jó minőségben készüljön el. A feladatokhoz felnőtt, a nehézségeket is legyőzni képes tagság összefogásának eredményeképp a szövetkezet felülmúlta 1976. évi eredményeit és az elmúlt évi tervelőirányzatait. A szövetkezet árbevétele 91 millió 317 ezer forint volt. Ez 13 százalékos értéknövekedést jelent az előző évihez képest. Két éve 5 millió forint volt a nyereség, az elmúlt esztendőben csaknem 8 és fél millió. Az idei tervek sorában elsőként említette meg az elnök a Munkásőr utcai iskolánál megépítendő 6 plusz 2 tantermes iskolaszámyat. Ez ugyancsak rövid határidejű, kiemelt munkája a szövetkezetnek, s a termeket szeptember 1-re szeretnék a tanuló ifjúságnak átadni. Ennek megvalósítása azonban megint csak rendkívüli társadalmi munkafelajánlások eredményeként lehetséges. Ugyancsak szeptember 1. a határideje a Vigadó épületéhez csatlakozó 26 állami lakás megépítésének a hozzá tartozó közületi létesítményekkel együtt. Az év második felében kezdik el a sülysápi ÁBC- áruház építési munkáit. Ve- csésen még 48 lakás megépítése vár a szövetkezetre, s az ottani lakásépítési program befejeződik. Ezt követően Mo- norra települ az év harmadik negyedében az 1. számú főépítésvezetőség szerkezet- építő részlege a közeljövőben itt rá váró feladatok megoldására. A szövetkezet az év folyamán megtervezi a járási hivatal és a tüdőgondozó közötti területre, a Vecsésen már jól bevált „C”- típusú lakóépületet A mai és a holnapi kulturális program MOZIK Ecser: Magyarok. H.: Rusz- lán és Ludmilla, I—II. Gomba: Gyilkosság az Orient expresz- szen. H.: Kegyetlen tréfa. Gyömrő: Szabadság katonái, I—II. H.: Csillagszemű. Men- de: Sherlock Holmes legkedvesebb bátyjának kalandjai. H.: Hüvelyk Matyi. Monor: Volt egyszer egy vadnyugat, I—II. H.: Magyarok. Nyáregyháza: Zorró. H.: Kísértés. Pilis: Egészséges házasélet. H.: Alfredó, Alfrédé. Sülysáp: A Scotland Yard vendége. H.: Foglalkozása: riporter. Űri: Dübörgő csend. H.: Péntek, a bennszülött. Üllő: Libera szerelmem. K.: Mr. Mckinley szökése, I—II. Vccsés: Közös bűn. Matiné: Egy vonat az ég állomásra. H.: Tojásrántotta. MŰVELŐDÉSI HAZAK Mendén, 8 órától: a sorkötelesek oktatása, 10-től: a fotószakkör foglalkozása, hétfőn 15- től: a dolgozók iskolájának foglalkozása, 17-től 21-ig: könyvtári órák, 18-tól: a pávakor próbája. Maglódon, 14- től 18-ig: Bodócsi Béla és Reitz János képzőművészeti kiállítása (az MSZMP maglódi nagyközségi bizottságának tanácstermében. Steinmetz kapitány u. 24.). Monoron, 10-től: Játsszunk együtt, Halász Judit gyermekműsora, hétfőn, 13-tól: ismeretterjesztő előadás: A bevonulástól a leszerelésig, (a szakmunkásképző iskolában), 16- tól: Latin-Amerika és a világpolitika (a nagyközségi pártbizottságon). Úriban, hétfőn, 13-tól: ismeretterjesztő előadás Emberi kapcsolatok a munkahelyen (a VBKM üze. mében), 14.15-től: Mi az erkölcs? Az erkölcs fogalma (a KELTEX üzemében). Átszellemült arcok a próbán Néhányan emlékszünk még a régiekre: Fehér Imrére, Tró- csányi Anikóra, Szenyán Tiborra. Járták a gombai lakodalmast, a kulcsoskalács-tán- cot, bemutatkoztak a környező községekben is, s próbáltak a volt Patay-kastély, a mostani művelődési ház táncra kicsi, fűtetlen termében ... Az a Barátság méptáncegyüttes már nincs. Van helyette másik, új tagokkal, a régi művészeti vezetővel, s határtalan lelkesedéssel. ★ Gombán a nagy színházteremben, székek sorakoznak az egyik fal mellett. Erdélyi Lajos művészeti vezető — a táncosok oktatója, a táncok gyűjtője és koreográfusa — a sor előtt áll. (Figyelni kell rá, de óhatatlanul felvetődik az emberben: ő, a járási hivatal főelőadója, a tanácsi dolgozók járási szakszervezetének titkára, utolsó éves a jogi egyetemen, az idén doktorál, verseit lapok publikál ják ... Honnan merít ilyen kifogyhatatlan energiát?) — ... mielőtt felállítanánk a párokat, egy rövid tárctörté- neti bevezetőt mondanék. A Legénycsalogató című kompozíció. amit most kezdünk majd tanulni, szintén s?álatánc, mint a gombai, fársángi ver- bunkoló volt. Az 1920-as. 30-as években a vékás bálok táncosainak belépődíja egy véka búza volt. ha azt lefizették, akár reggelig táncolhattak a szérűskertben. A legénycsalogató lépéseire az idős emberek Az elnöki beszámolóit szakrészleg-jelentések és hozzászólások' követték. A szövetkezet építési főcsoportjainak és műszaki gárdájának képviselői röviden értékelték a maguk munkáját és megfogalmazták felajánlásaikat a Munkásőr utcai iskola építésének segítésére. A felszólalások során szót kért Cselényi Dezső, a járási pártbizottság első titkára is. Elismeréssel méltatta a szövetkezet elmúlt évi eredményeit. Örömmel összegezte a már eddig beérkezett tár- sadalmimunka-felajánlást a szövetkezet tagjai részéről. A jó példát bizonyára követni fogják további felajánlások is a község más közületi és társadalmi szervezetei részéről is. Ezt követően Sintár András szövetkezeti bizottsági elnök szólt a szocialista brigádok munkájáról. A 32 szocialista brigád kivétel nélkül jól dolgozott. Aranykoszorús lett a pénzügyi dolgozók Egyetértés brigádja, Kelemen Pálné vezetésével. Hasonlóképpen a József Attila asztalosbrigád, melynek vezetője Simon Sándor. Ezüstkoszorús lett Bereitest László, Kispál Zoltán és Bódi Sándor brigádja is. A szövetkezet 18 dolgozója kapta meg a kiváló dolgozó címet. F. J_. A VI ötéves tervben Minden községben vízmű épül Szocialista és együttműködési szerződések együttműködési szerződést kit; tött a PVCSV-vel a kivitelezés ütemének gyorsítása érdekében. Remény van arra, hogy a járási székhely lakói is hamarabb jutnak egészséges ivóvízhez. A járási pártbizottság és a járási hivatal közös célja, hogy a VI. ötéves tervben valamennyi községben megépüljön a vízműhálózat. A vízművek tanulmányterveire, az előkészítő munkák költségeire 25 millió forintot fordítanak 1980-ig. Ugyancsak 1980-ig megalakul a vízműtársulat Maglódon, Mendén, Pilisen, Sülysápon és Vasadon. A vízművek megépítéséhez 1980 után fognak hozzá, s általában két-három év alatt készülnek ed vele a felsorolt községekben. Ebben az ötéves tervben csatornázási munkákat is végeznek Vecsésen, Monoron, több millió forintért. __________ G. J. A járási hivatal a közelmúltban intézkedési tervet készített az V. ötéves vízgazdálkodási terv teljesítése érdekében. Ezzel kapcsolatban koordinációs értekezletet is tartottak a kivitelező vállalatok képviselőinek részvételével. A tervidőszak első két évében 3 millió 900 ezer forintot fordítottak belvízrendezésre. Monoron, Űriban és Sülysápon került sor különböző belvízelvezető árkok, csatornák kiépítésére, 1980-ig pedig Gombán, Péteriben, Gyomron, Vecsésen, Monoron is sor kerül belvízrendezési munkálatokra, összesen 18 millió forint értékben. Ecseren is szükséges a belvízelvezetés, a pénzhiány miatt azonban egyelőre nem foghatnak hozzá a munkához. Az egészséges ivóvíz lét- fontosságú mindannyiunk számára. A járásban a 60-as évek közepén elsőként Vecsésen épült meg az egészséges ivóvizet biztosító községi vízmű, utána Ecser és Űri községek lakossága örülhetett a jó ivóvíznek. Monoron is hozzákezdtek a vízmű kiépítéséhez, később Gyomron és Üllőn is. Ez ütób- bi két községben a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat a kivitelező: 1976-ban és 1977- ben 57 millió forint értékű munkát végeztek el. Az idén tovább gyorsítják az építést, s így remény van arra, hogy a jövő év közepére átadhatják rendeltetésének a vízműhálózatot. A vízműtársulat vezetősége szocialista szerződést kötött a vállalattal, hogy a tervezett határidőnél egy évvel korábban befejezik a munkákat. Az előzetes tervek szerint ugyanis csak 1980-ban készült volna el a vízmű. Fontos feladat a Monor— Gomba—Bénye közös vízmű építésének mielőbbi befejezése. Ennek érdekében a Dabasi Vízgazdálkodási Társulat ELŐADÁS Ifjúsági horgászoknak A Monor és Vidéke HE ifjúsági horgásziskolájának következő előadására ma, délelőtt 10 órakor kerül sor, a manor! zeneiskola (Kossuth Lajos u. 37.), egyik tantermében. Az egyesület titkára, Palko- vits Sándor ezúttal a pontyhorgászat fortélyaival és újabb biztonságos zsinórkötési módszerekkel ismerteti meg a gyerekeket. Vidám est Vidám műsoros estet rendeznek március 26-án, vasárnap 18 órakor a vecsési József Attila Művelődési Házban. A műsorban fellépnek: Feleki Kamii, Harangozó Teri, Havasy Viktor, Pálfi Péter, Keresztúri Katalin, Müller Antal és Drucker Ferenc. Nem jut pénz rájuk? ígéretes népi táncegyüttes Barátsággal indult, Barátsággal folytatódik közül még mindig emlékeznek jó néhányan, én a nagy- szüleimtől tanultam meg annak idején. Lányok, aki nem tud, az most kénytelen lesz mc jlanulni riszálni, ugyanis sok a. sószoknyát kaptak a pa- raszttmka viselet alá! Nevetés, azután hosszú taps, mert Erdélyi Lajos azt mond- ja: — ősszel pedig betanuljuk a gombai lakodalmast! De az harmincperces produkció! — Nem baj, bírjuk szusszal, nem baj! ★ Gombán, ahol évekig lakott Fáy András, ahová nemegyszer látogatott Kazinczy, Kölcsey, ahol az öt kastélyban mindig nagy élet zajlott, most farmernadrágos lányok, fiúk gyülekeznek szerdánként, hogy a réges-régi táncokat felelevenítsék, megtanulják, eltáncolják. Harmincán vannak, jönnének többen is szívesen, a tavaly újjáalakult táncegyüttes, mely a régi hagyományt folytatja, nagyon népszerű. Okkal. A teremben hideg van, a vaskályhának nem volt még ideje átmelegíteni a falból, kőkockákból áradó hideget. A táncosok párokba állnak, a magnószalag lassan forogni kezd, összecsattan az első tenyér, meglibben Szabó Mária hosszú, barna haja... Ez a fársángi verbunkoló. Révész Györgyné. a község pártalao- szervezetének titkára nem először látja a táncot. Lukács Béla, iárási művelődésügyi felügyelő igen. Mi is első ízben nézzük, s mintha már nem fáznánk annyira. Látjuk a farmernadrágok felett az úri viseletét, látiuk a paraszttarkát. a kék rátétes szűrmei- lén veket. Az egyik .szólótáncos, Teleki Károly, most hiányzik. Debrecenben van. Erdélyi Lajos kapja derékon Molnár Erzsit helyette. Sodró forgataggá válik szemünk előtt a vigalom, hogy újra párokká rendeződve folytatódjék, s a cipősarkak apró kopogásából harsány indulat váljék újra. Amikor szakadozó lélegzettel meghajolnak, az ember várja a dübörgő tapsot. Most nincs — de volt második bemutatkozásukkor, amikor a gyömrői Verbunk együttest is vendégül látták. Állva tapsoltak a nézők, azok is, akik a februári hidegben az ablakokon át láthatták csak őket. ★ Lukács Béla, a járási művelődésügyi felügyelő azt mondja: — Élmény volt látni ezt. Ha valamiféle segítségre lenne szükségük, szóljanak ... Csak pénzt ne kérjenek. A jelmezek kölcsönzése nagy összegeket emészt fel. Szerepelnének szív*esen máshol is — ahhoz meg járműre van szükség Gyömrőre készülődtek nagy ambícióval, autóbuszt is kerestek, Révész Györgyné ígérte, minden követ megmozgat, hogy jusson valahol a szerepléshez szükséges ruhákra is pénz. Most bejelenti, s az arcokat látva megjelenik az arcán egy könnycsepp: — Gyerekek, ne haragudjatok ... Nem sikerült. Nincs pénz. Nem mehetünk Gyöm- rőre. A gyerekek, persze, nem haragszanak. Azért sem, hogy nincs a köves padozathoz próbacsizmájuk, bár nem lehet kellemes a vékony talpú cipőkben dübörgő ritmust verni, bokát csattogtatni. Lelkesen, odaadással próbálnak hétről hétre, s jutottak el a magyar táncos olyan színvonalú előadásához, aminek a járásban nincs párja. Többségük ingázik Budapestre — de a próbákon fáradhatatlanok. Tehetségükkel élesztgetik a szép hagyományt. Valaki majdcsak észreveszi. Valaki majdcsak segít nekik. K Zs. Sokba került a jelmezes bemutatkozás Mulnéfalvy Zoltán felvételei