Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-08 / 57. szám

Á PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA , A CEGLÉDI JAQAS ES XXII. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM 1978. MÁRCIUS 8., SZERDA Eredmények, feladatok Legyen a minőség esztendeje Tanácskoztak a város szocialista brigádvezetői A város szocialista brigád­vezetőinek negyedik tanács­kozását a Nagykőrösi Kon­zervgyár ceglédi gyáregysé­gében tartották meg a na­pokban. A népes értekezlet részvevőit és az elnökségben helyet foglaló Gyigor Józse­fet, a városi pártbizottság el­ső titkárát, Kovács Károlyt, a városi tanács elnökét, Ban- czik Tivadart, a Hazafias Népfront városi bizottságá­nak titkárát és Kator Istvánt, az SZMT osztályvezetőjét Ki- szely Ferenc, a városi szak­maközi szervezet titkára kö­szöntötte. Sós János, az MSZMP vá­rosi bizottságának osztályve­zetője tartott vitaindító elő­adást. Körvonalazta, hogy a népgazdaság 1977-es tervei­nek teljesítéséből miként vet­te ki a részét Cegléd. A tő­kés- és a szocialista orszá­gokba irányuló export növe­kedéséről, a 3,6 milliárd fo­rintos árbevételről, a terme­lékenység javulásáról szólt. Űj üzemekkel, lakásokkal gyarapodott a város, mind a termelésben, mind a telepü­lésfejlesztésben teljesültek a tervek. Ebben nagy szerepük volta szocialista brigádoknak, ame­lyek komolyan veszik a jel­szavukba foglalt hármas kö­vetelményt. Munkaverseny-vállalásaí- kat teljesítették, s tevé­kenységükből 37 millió forintos többlettermelés, 8 millió forintos megtaka­rítás és 63 ezer óra tár­sadalmi munka szárma­zott. Az újításokból 3,6 millió fo­rint eredményt könyvelhettek eL A szocialista brigádmoz­galom hitvallásként fogal­mazta meg a munkával való azonosulást, az általános, szak­mai és politikai műveltség növelését, a szocialista er­kölcs és — együttélés szabá­lyainak betartását. Hatalmas erővé vált, amely nélkülözhe­tetlen társadalmunk építé­sében. A munkaversenyben részt vevők csaknem valameny- nyien bekapcsolódtak a poli­tikai oktatásba, a különböző iskolákba 1150-en járnak, több helyen üzemi tanfolya­mokat indítottak. Tizenöt üzem együttműködési szer­ződést kötött a Kossuth Mű­velődési Központtal, hétszáz­nál többen vásároltak szín­házi bérletet, hatszázan iro­dalmi előadásokat látogatnak. Rendszeresek az író-olvasó ta­lálkozók, növekszik a könyv­tárak olvasóinak száma. Nagy sikere volt a Ceglédi ősz ren­dezvényeinek. Több vállalat saját sportpályát épített dol­gozói számára. Az előadó a továbbiakban a városi pártbizottság 1978. évi cselekvési programjából adódó feladatokat ismertet­te, amelyeket lapunkban már közöltünk. Részletesen kitért arra a nagyszabású társadal­mi munkaakcióra, amely a városfejlesztést szolgálja és nagyfokú szervezettséget, megfelelő előkészítést kíván. A számos hozzászóló sza­vaiból kitűnt, hogy a válla­latoknál, intézményekben a szocialista brigádvezetők he­lyi tanácskozása előzte meg az összejövetelt. A felszólalók elmondot­ták, hogy már az év ele­jén csatlakoztak a Láng Gépgyár dolgozóinak munka verseny -felhívásá­hoz, és mindent megtesznek a ter­melőmunkában való helyt­álláson túl Cegléd további fejlődéséért is. Csorna Lajos, a KÖZGÉP Útépítés szocia­lista brigádjának vezetője az egy brigád — egy újítás ak­ció sikeréről adott számot. Horváth Dezsőné, a Május 1. Ruhagyár Törekvés szo­cialista brigádjának' vezetője a 7,5 százalékos termelékeny­ségemelkedésről, a magas ex­portarányról és a betegellen­őrzés jó megszervezéséről beszélt. Keresztúri László, a Volán 1/11-es Vállalat Asbóth szocialista brigádjának veze­tője a városért végzett sok­féle társadalmi munkát so­rolta fel, köztük a KRESZ- park, sportpályák építését, óvodák támogatását. Tóth Gézáné, az Élelmi­szer Kiskereskedelmi Válla­lat Béke és szocializmus szo­cialista brigád vezetője a ju­bileumi munkaversenyben el­ért eredményekről, a lakos­ság ellátásának javítására tett erőfeszítéseikről adott szá­mot. Sinka Éva, az ÉVIG Marx Károly szocialista bri­gádjának vezetője vállalásu­kat ismertette: az idén cent­rifugamotorokból 20 ezer da­rabbal többet kell gyárta­niuk. Zakar Imre, a KÖZ­GÉP József Attila szocialista brigádjának vezetője öröm­mel jelentette be, hogy el­nyerték a vállalat kiváló if­júsági brigádja címet. A fia­tal szakmunkások nevelésé­ről és a jó minőségű munká­val kapcsolatos követelmé­nyekről tájékoztatta az egy­begyűlteket. Lörincz Rudolf- né, a konzervgyár Zrínyi Ilo­na II. szocialista brigád ve­zetője a művelődési központ­tal való sikeres együttműkö­désről számolt be. Ottlec István, a kórházban folyó munkamegjavító mozgalom felelőse az általuk elért ered­ményeket ismertette. Mányo- ki Istvánná, a PEMÜ cipő- gvárának Angela Dawis szo­cialista brigádjának vezetője a Dolgozz hibátlanul! mun­karendszerben rejlő lehető­ségeket népszerűsítette. T. Tóth János, a konzervgyár vezetője házigazdaként mu­tatta be a gyáregységet, ame­lyet a szünetben a tanácsko­zás részvevői megtekintet­tek. Takács Péter, a KÖZGÉP Pattantyús szocialista bri­gádjának vezetője az egész­ségügyi intézmények társadal­mi támogatására tett javas1 a- tot. Semei Ferencné, a PE- NOMAH Kulich Gyula szo­cialista brigádjának vezető­je a termelésnövekedésről és a frissebb kulturális életről beszélt. Bán Lajos, a KÖZ­GÉP Dózsa szocialista brigád­jának vezetője felhívással fordult az értekezleten jelen­lévőkhöz: a vállalatoknál hir­dessenek KRESZ-vetélkedőt, amely városi szintű verseny­nyel zárulna. Gyigor József foglalta ösz- sze az elhangzottakat, hasz­nosnak és tartalmasnak tart­va a vitát. A szocialista bri­gádvezetők értekezletét al­kalmas tanácskozásnak ítél­te a jó módszerek terjesztésé­re, egymás alaposabb megis­merésére. Az idei feladatok­ról szólva fontosnak tartotta, hogy a minőség éve legyen 1978, hiszen ennek nagy szerepe van az export fo­kozásában, s a termékek árának kedvező kialakí­tásában. Továbbra is támogatásra ta­lál a Dolgozz hibátlanulI mun­karendszer, a takarékosság, a termelékenység növelése. A szocialista brigádtagok ma­gas fokú felkészültségére az eddiginél is nagyobb mérték­ben számítanak. Az a cél, hogy szaktudásukat minél jobban kamatoztassák. Az In­tézményekben, hivatalokban dolgozók is keresik a módját munkájuk megjavításának. Ez ugyancsak helyes törek­vés. A párt városi bizottságá­nak első titkára a továbbiak­ban részletesen szólt a lakos­ság előtt álló sokrétű, nagy erőket megmozgató idei tár­sadalmi munkaakciókról, amelyek révén új létesítmé­nyekkel gyarapodik Cegléd, a többi közt a Lövész utcában felépül a hatvanszemélyes böl­csőde. Befejezésül a pártbi­zottság köszönetét fejezte ki a szocialista brigádok tagjai­nak és vezetőinek a múlt év­ben elért munkasikerekért és további eredményes tevé­kenységet kívánt a közös cé­lok megvalósításához. T.T. Széchenyi Istvánra emlékezve Országos intézmények és magángyűjtök anyagából nyílt kiállítás a ceglédi Kossuth Múzeum időszaki kiállítótermeiben. A Széchenyi István gyakorlati és elméleti tevékenységének emléket állító bemutató március végéig tekinthető meg. A képen: Cserni Erzsébet és Láncos Katalin, az UTORG Radnóti brigádjának tagjai. Apátl-Tóth Sándor felvétele Segítenek a szövetkezetek Közművelődés Kocséron Kocséron tavaly a művelő­dési ház főállású vezetőt ka­pott; Szondy György fiatal szakembert, aki nagy lelkese­déssel fogott munkához. Hor­váth Jánosné pedagógus, a művelődési ház addigi társa­dalmi vezetője is ott maradt mellette — szervezőnek. A helytörténeti szakkört tovább­ra is Koszó Dezsőné tanárnő vezti, aki a szakkör tagjaival, a kocséri öreg padlásokon rengeteg értéket gyűjtött ösz- sze. Régi bútor- és ruhadarabo­kat, térítőkét, lámpákat, kor­sókat, fonó- és szövőeszközö­ket és egyéb tárgyakat, me­lyekből a falu születésének 100. évfordulójára megterem­tették a kocséri helytörténeti gyűjteményt. A művelődési házzal szemben álló kis épü­let, a gyűjtemény otthona egyelőre csak vasárnap láto­gatható. A kocsériak igyekez­nek a gazdag helytörténeti anyagot megfelelőbb helyre vinni, hogy jobban hozzáfér­hető és áttekinthető legyen. A művelődési ház szakkörei sorában szépen működik a bélyeggyűjtő szakkör, az újjá­alakított fotószakkör és a népi tánccsoport, melyben tisza- kécskei tánctanárnő, Juhász Vilmosné tanítja a fiatalokat táncolni. A továbbiakban ifjúsági klubot, irodalmi színpadot s író—olvasó találkozókat szer­veznek. Mindezek mellett a kocséri művelődési ház rend­szeresen gondoskodik a kocsé­ri közönség szórakoztatásáról. Gyakran rendeznek színházi és müvészesteket, bálokat. Cegléd a hazai lapokban A Népművelés 2. számában Jakab Béla, a ceglédi járási hivatal művelődésügyi osztá­lyának vezetője írt a pedagó­gus-bérrendezés kedvező hatá­sáról, amelyet a járás terüle­tén lehetett felmérni. ★ Valamennyi országos napilap foglalkozott a Cegléd—hanthá­zi kisvasút megszüntetésével, vasútvonalának felszámolásá­val. A sinek bontását Hanthá­za felé már megkezdték. Az így nyert hasznosítható anya­got a börzsönyi úttörővasút- nál használják majd fel. ★ A Népszava február 26-i szá­Ma és holnap Kupamérkőzés, bajnoki találkozó Ma, március 8-án, délután fél három órai kezdettel, a ceglédi, a gerjei sporttelepen Bem SE—Szegedi Dózsa mér­kőzés lesz, a Felszabadulási Kupáért. A két csapat külön csoportban szerepel az NB Ill-ban. Holnap, csütörtökön a KÖZ­GÉP SE NB I-es férfi kézi­labdacsapata mérkőzik meg a hasonló minősítésű Csepel csa­patával. hazai pályán. A KÖZGÉP Teleki utcai te­kepályáján ugyancsak holnap, délután, fél öt órakor kezdő­dik a KÖZGÉP SE—Vasas Ikarus összecsapás. A VIT Kupa tollaslabda-via­dalra, ‘amely szombaton dél­után 2 órakor kezdődik, a közgazdasági szakközépiskola tornatermében, március 9-ig. holnapig lehet jelentkezni a KISZ városi bizottságán és szombaton majd a helyszínen is. U. mában megjelent tájékoztatás szerint a MÁV tervezi, hogy a főváros és Cegléd között idővel gyorsjáratokat indít. ★ A Turista című folyóirat 2. számában a Természetbarát Szövetség főtitkára nyilatko­zott. A szabadságharcosok út­ján nevet viselő mozgalmuk­ról, melynek útvonalába Ceg­léd és Nagykáta is beletarto­zik. ★ A televízió február 11-i mű­sorában, a Pókháló című tv- filmben a Cegléden élő Patkós Irma színművésznőt láthatta a közönség, aki ismét remekelt, művészien megformált, fiát féltő, idős anya szerepében. ★ A Hétfői Hírek február 27-i számában egy cikk a mező- gazdasági termelésre alkalmas, és igényelhető parlagföldeket sorolta fel, amelyek között a ceglédi járás több községének a határát is említette. ★ Az Esti Hírlap február 23- án a Megjegyezzük című ro­vatban dicsérte azt a rend­hagyó, figyelmeztető KRESZ- táblát, amely a 4-es főközle­kedési út ceglédi bekötő útjá- nál látható. A táblán az itt felmért baleseti statisztika inti fokozott fegyelemre a jármű­vezetőket. M. E. Fa'ugyűlés négy községben Folytatódnak a nagy érdek­lődéssel kísért falugyűlések a ceglédi járás községeiben. Március 10-én, pénteken délután 2 órakor kezdődik a falugyűlés a kocséri művelő­dési házban, március 13-án, hétfőn délután 2 órai kezdet­tel tartják meg az abonyi kon­zervgyári telepen, ugyanazon a napon, 17 órai kezdettel az albertirsai Dimitrov Terme­lőszövetkezet központjában és 18 órai kezdettel a jászka- rajenői ÁFÉSZ-ben, március 14-én, kedden 14 órai kezdet­tel pedig az albertirsai Kötő Háziipari Szövetkezetben, VESZETTSÉG ELLEN Kötelező oltás Február vége óta tart Ceg­léden és a ceglédi járás tele­pülésein az ebek veszettség el­leni védőoltása, amelyre el kell vinni minden háromhónapos kornál idősebb jószágot. A csoportos oltások napja, helye és időpontja a következő: Március 9-én, csütörtökön 8 —10 óráig a Lenin Tsz-ben, a Jászberényi úton, 13—15 óráig a Magyar—Szovjet Barátság Tsz Kátai úti részlegében, 15 —16 óráig a Ceglédi Állami Tangazdaság cifrakerti kerüle­tében lesz eboltás. Március 10- én 13—15 óráig a Győr dará­lónál, 11-én 8—10 óráig az ugyeri, Czárák dűlői iskolánál, 13-án 8—10 óráig a Kossuth Tsz Bürgeház dűlői üzemegy­ségében oltják az ebeket. Cegléden a pótoltás — mely­re mindazokat várják négylá­búikkal, akik a kijelölt idő­pontban valamilyen oknál fog­va nem tudtak kötelezettsé­günknek eleget tenni —, már­cius 20—22-ig lesz, a követke­ző helyeken: 20-án 8—10 óráig a Kozma Sándor utcai lakóte­lepen. 14—16 óráig a vásárté­ren; 21-én 14—16 óráig a Pesti úti benzinkút közelében és 22- én 8—10 óráig az Akasztószé­len. A ceglédi járás községeiben a kijelölt helyeken és időpont­ban oltják az ebeket, Aöony- ban és Csemőben március 11- ig, Albertirsán március 10-ig és Jászkarajenőn március 13— 18-ig lesz eboitás. A veszettség elleni védőoltás igen fontos azért, mert az em­berre és állatra egyaránt ve­szélyes járvány csak oltással kerülhető el. Az oltás színhe­lyére az ebeket pórázon és szájkosárral ellátva kell vinni. A tulajdonosnak be kell mu­tatnia az ebadó befizetését iga­zoló szelvényt. A nőnap alkalmából minden kedves női vásárlóját köszönti a Ezen a napon a női fehérneműk árából 20%-os engedményt adunk CEGLÉDI DIVATÁRU-SZAKÜZLETÜNKBEN Cegléd, Kossuth Lajos tér 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom