Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-26 / 73. szám

Szebb városban, szebb közsíében

Gödöllő, Solymár. Dánszentmiklós

Oknyomozás győzteseknél

A Pest megyei Tanács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront Pest megyei elnöksége a közelmúltban értékelte az 1977-es település- fejlesztési társadalmi munkaverseny eredményét — amint azt lapunkban már hírül adtuk.

A Verseny eredményeit egyébként kategóriánként értékelték: A városok közül Gödöllő lett az első, a nagyközségek közül Solymár, a községek közül pedig Dánszentmiklós került az első helyre.

A verseny díjait — Gödöllőnek 700 ezer, Solymárnak 450 ezer, Dán- szentmikl'ósnak pedig 300 ezer forintot — a már kialakult hagyományok szerint, a település felszabadulásának ünnepén adják át. — Ugyancsak jelentős összegeket kapnak a második és harmadik díjat kiérdemelt települések is.

Lapunk munkatársai felkeresték az első díjat nyert helységeket, azt kutatva, hogy mik voltak a kiérdemelt győzelmet eredményező munka mozgatórúgói.

jelenségeiket, említsük meg a Stromfeld sétány! lakótelepet, ahol nehéz társadalmi munkásokat toborozni, még a közvetlen közelben lévő Alsópark rendbe tételére is. Általános tapasztalat egyébként, hogy a kertvárosi részeken, a peremkerületekben serényebbek a lakók, ott, ahol jobbára még földutak kígyóznak, ahol száraz időben a por, csapadékos napokon sár tapad a lábbelire. Korántsem egy emberként, de mindig elegendően fognak ásót, lapátot, ha a tanácstag bekopog az ajtón a hírrel, megérkeztek a járdalapok. Kibicek, persze, itt is akadnak, akik megmosolyogják a társadalmi munkásokat.

Ha már szó esett a tanácstagokról, vessünk ismét egy pillantást a közelmúltba. Nem a tanácsházán panaszolták, a pártbizottságon mondták, néhány éve a társadalmi munka szervezésében egy kicsit magára hagyták a tanácsot. Mostanra éz is .megváltozott. Szinte mindenütt jól megoldja feladatát a körzeti ötszög; a tanácstag, a párt- és a népfrontösszekötő, a lakóbizottság vezetője és az ifjúsági szervezet képviselője. A városi pártbizottság első titkára külön is említette a területi alapszervezetek nyugdíj asait* akik szívesen és eredményesen vesznek részt a lakóhely gondozásában, összegyűjtik és továbbítják a jogos kéréseket, igényeket.

Gödöllőn nem tagadják, jövőre is szeretnének az első helyen végezni, hiszen a hármas siker ősidők óta különösen becses. Számolnak persze mások győzelmével is. Sokkal fontosabbnak tartják azonban az esélyek latolgatásánál a mai és holnapi feladatokat, az idén felépítendő hát iskolai tantermet, a parkosítást és a járdaépítést, a leendő művelődési ház környékének rendezését, ami olyan nagyszerű kollektívák, mint az Építőipari Szövetkezet, segítőkész partnerek, mint a Betonútépítő Vállalat és a többi üzem; olyan lelkes és jó szervező tanácstagok, mint Bencsik Árpád, Ber- náth József né, Szalai Kár oly né és sok-sok társuk nélkül aligha valósulna meg.

Lokálpatrióta indulatok célszerű mederbe terelve

Az első olvasásra szinte felkapja az ember a fejét: ebben a községben egy főre valóban 3172 forint társadalmi munka esett? Ezek szerint Solymár 4600 lakosa — az aggokat és a csecsemőket is beleszámítva — fejenként ilyen nagy összeggel járult hozzá a község fejlesztéséhez, csinosításához.

Hogy ez, a megyei összehasonlításban is kimagasló összeg miből adódik — erre kerestem választ a napokban Solymáron. (A megyében egyébként egy főre tavaly 344 forintnyi társadalmi munka psett.) — A pontosan vezetett kimutatásokat tanulmányozva, a község vezetőivel is beszélgetve — minden kétséget kizáróan meggyőződhettem az összeg hitelességéről. A tavalyi év folyamán a község lakói, az üzemek és vállalatok 14 millió 592 ezer forint értékű társadalmi munkával gyarapították lakóhelyüket.

Aztán megnéztem az épülő sportpályát (itt sportkombinátnak emlegetik), a lapunk olvasói által is ismert Kék óvodát (összesen több mint 9 millió forint értékű társadalmi munka fekszik benne), a megépült utakat, járdákat, csatornákat (legalább négyszázezer forint értékben) és szemrevettem az óvoda konyháját, amit a falu kisiparosai ' készítettek társadalmi munkában. (A falakát egy nap alatt húzták fel.) A kimutatott pénzösszeg mögött tehát a munkát is láthatja az ember.

Ezeknek az eredményeknek a rugói azonban nem ilyen egyértelműen láthatók és nem ilyen látványosak. Az emberek hozzáállását, indulatát a közösség érdekében végzett munkához, nem lehet csak forintokban, vagy megmozgatott földköbméte- tekben lemérni. Legfeljebb valahol — és valahogyan — tetten érni.

egyre inkább divatba jött a faluban az utcaszépítés. Még most is emlegetik Molnár Lászlóék, Héregi Józsefék, Béres Istvánék, vagy az Irsai utcai Hrubosék tavalyi, utcai petúniáit, buxusait és koszorúvirágait. \

. És már felásva, szépen elgereblyézve, sőt, több helyen beültetve várják a dánszentmiklósi utcákon a nagy egyéni gondossággal művelt közkertecskék a meleget. Amit a Sándor és József után a Benedek sem hozott meg. De a község új utcájában azt mondta valaki, hogy nem lesz baj, ha húsvét után majd a Gedeon, vagy az Auguszta hozza meg...

És akkor hamarosan kilevelesednek,a Kossuth Lajos utcán is (amely utcát egyre csinosodó és „színesedő” házairól a faluban palotasornak neveznek), az .általános iskola úttö- rői-ültette fácskák is. — A társadalmi munkára egyébként a gyerekek nagy elhatározással „vonultak fel”, és válogatott műgonddal rakták földbe a csemetéket. Amelyek majd velük együtt nőnek bele ebbe az új utcába — és az évenként újuló Dánszentmiklósba is.

A község vezetői — és a verseny megyei értékelői is — megállapították, hogy minden közhasznú egyéni és vállalati erőfeszítést ösz- szegezve, 2 millió 400 ezer forint társadalmi munkát végeztek tavaly Dánszentmiklóson. Ennek alapján nyerték el a kisközségek kategóriájában a megyei elsőséget. Amire — úgy látszik az előkészületekből — az idén is pályáznak.

A jelek szerint nem is esélytelenül...

Ahogyan a Mátyás vendéglőben nekem ez — igaz, csak halványan

— sikerült is. Ott ebédelvén, kér-' dezősködtem, majd beszélgettem is a fiatal és igen készséges pincérrel. A faluról, az időjárásról meg természetesen Libher Antal életéről esett szó. (Így hívják a vendéglő felszolgálóját.) Mikor — úticélomnak megfelelően — a társadalmi munkáról érdeklődtem, bizonytalanul válaszolt :

— Hát, kérem, én munkát látok itt a faluban, a házak kerítésein belül és kívül egyaránt. De, hogy melyik a társadalmi munka, azt nem tudnám megmondani. Nézzen ki, itt előttünk is gyalulja az a gép a teret... — Arra a kérdésemre, hogy ő idevaló-e, így felelt:

— Én már régi solymári vagyok.

— Aztán kiderült, hogy 1976 karácsonya táján került a faluba — és 1977 tavaszán ide nősült.

Később Körösi Józseftől, a Hazafias Népfront titkárától is hallottam, hogy a község milyen szoros szálakkal köti az őshonosokat (igen kevés az elvándorlás), és milyen vonzóereje van az idetelepülőkre. (Vannak, akik már több évtizede, de vannak, akik csak néhány éve élnek itt.)

— Az új solymáriak sokszor soly- máriabbak a régieknél — mesélte.

— És ez az erős „helyi hazafiság”

— aminek bizonyára igen ágas-bo- gas gyökerei vannak — az önzetlen közösségi munkához való készségnek is a legfontosabb mozgatója.

De, ha igen pontos akarok lenni, akkor itt az önzetlen jelzőt némileg korrigálnom kell. Mert — egyébként igen helyesen — nem önzetlenül adják, nem jótékonykodva ajándékozzák a milliókban kifejezhető gépi és szakmunkát a község vállalatai. A jobb utak, az óvodák közvetve — és közvetlenül — ezeknek a rendkívül intenzíven fejlődő vállalatoknak a továbbfejlődését is biztosítják.

Mikor annak idején a PEVDI igazgatója — a község vezetőinek kezdeményezésére — például megcsináltatta a művelődési ház zenetermének rendkívül anyag- és munkaigényes lambériázását — ez nem valamely zenebarát főúr valamiféle nemes gesztusa volt. Hanem inkább az az önző cél lebeghetett szemei előtt, hogy ezzel is művelődési, sőt, szórakozási lehetőséget teremtsen a fiataloknak. Természetesen a PEVDI-ben dolgozó fiataloknak is, akiket a gyár meg akar tartani. (Egyébként a faluból gyakorlatilag nincsen eljáró dolgozó. De annál többen járnak ide más községekből, sőt, Budapestről is.)

A sportkombinátot nézegettem, amikor megszólított egy férfi némi büszkeséggel:

— Tudja maga, hányán dolgoztunk itt? Akkor kellett volna eljönnie, amikor a nagy földmunkák folytak! A téglagyári gépeket Pazsa lm- . re irányította. (A pártbizottság titkára.) És, látja, itt, ezt a sok kis fát? Ezt is mind mi ültettük... (A csemetéket — ötezer tövet — a Telki Erdőgazdaság ajándékozta a falunak.)

Valahol itt van tehát a kimagasló egy főre eső társadalmi munka magyarázata Solymáron: a lokálpatrióta indulatot célszerű mederbe irányították a község vezetői. Mint a gépeket terelő párttitkár is...

Dánszentmiklóson és Solymáron járt: BÖDAY PÁL Gödöllőn

KÖR PÁL

/

dalmi munkában .megépített óvoda, ahová a túlnyomórészt női dolgozók örömmel viszik gyermekeiket, de tagadni sem lehet. Amiként azt sem, hogy ez a gyermekintézmény ' nem készülhetett volna el kétmillió forintból, ha a város nem adhat bontási anyagot. Hogy milyen sok- , féle és -fajta szállal kötődik üzem és város egymáshoz, ízesül érzelmi és racionális szem a kettőt összekötő láncban, annak bizonyságául álljon itt a Gödöllői Gépgyár példája. Néhány éve költöztek be a családok abba a nyolcvan munkás- lakásba, mely szintén közös akcióban készült el. Ezek a munkások — nem mind volt gödöllői — magúkénak érzik a várost, eredményeivel, gondjaival és távlataival együtt. Véletlen-e, hogy éppen a János utcai lakótelep, ahol az említett munkáslakások is vannak, mutat példát parkosításban, a lakóhely környékének rendben tartásában, gondozásában.

És, hogy ne a végén csoportosítsuk az ellenpéldákat, kedvezőtlen

Tükre az embernek a há za eleje is

átvitt értelmében egyaránt a községben élnek. Nemcsak falujuk gondjait veszik vállukra, hanem annak lakóit — a nem téesztagokat is

— magukhoz kapcsolják. Az utóbbi években — éppen a Micsurin és az állami gazdaság okos szervezésének és ösztönzésének eredményeképpen

— látványosan fellendült a háztáji sertéstenyésztés. De domborodnak- fényesednek már az udvarokban, kertekben a fóliasátrak is — alattuk retek-, paradicsom, és paprikapalánta.

És ezen a tavaszon a téesz, a laboratóriumában kitenyésztett vírusmentes „frigó" szamócapalánták első nemzedékéből ingyen ad próbatermesztésre a falu minden kertészkedő lakójának. Ügyszintén ajándékba ad új, ellenálló málnatöveket is.

Hogy ez például társadalmi munka-e — nem lehet egyértelműen eldönteni. Az biztos, hogy ezzel a téesz a község lakóit — tehát a környező társadalmat — bevonta a nagy jelentőségű kísérletbe.

Akkor is csodálkoztak egyébként Dánszentmiklóson, amikor Les- ták Mihályné. a tanács gazdálkodási előadója — akit leginkább Marikának, vagy Marika néninek szólítanak —, fölmérvén a végzett társadalmi munkát, a házak előtt beültetett és gondozott virágos, bokros sávokat is társadalmi munkának számította.

— Hát, Marikám, ez is társadalmi munka — faggatták Lestáknét a Deák Ferenc utcában. — Hiszen az csak természetes, hogy nemcsak a portája, hanem a háza eleje is tükre az embernek. — Aztán — talán a beszámítás ösztönzésére is —

I

Dánszentmiklósnak tavaly 250 ezer forint volt a községfejlesztési alapja. A megyei településfejlesztési versenyben elért első helyezésért most 300 ezer forint jutalmat kap.

— Amely összeget valószínűleg zömében az ifjúsági sportház építésére fordítjuk — mondja Bíró László tanácselnök. — Nagyot lendít rajtunk ez a pénz; úgy látszik, oa év végére a csarnokot és néhány helyiséget már át tudunk adni.

Az építkezés egyébként 1981-re fejeződik be. Ide kerül majd a könyvtár is, ami most a tanácsházán van. — Mert végül is — bár ifjúsági sportháznak emlegetik — igen célszerűen elgondolt és megtervezett hajléka lesz ez az egész falu művelődésének. Az viszont, hogy a „születése állapotában” már ifjúságinak nevezik, azt jelzi, hogy a fiatalok ebben a községben is „főszerepet” játszanak.

— Ez érthető — mondja Baráth Ferenc, az általános iskola igazgatója, aki egyben a népfront vezetője is. — A község téesze, a Micsurin, ugyanis az ország egyik legjobban gépesített mezőgazdasági üzeme. A traktorokra és egyéb, speciális masinákra nyilván a fiatalokat várják.

A község téesze — így mondta Baráth Ferenc és nem például úgy, hogy a község területén működő téesz. És ez a spontán megfogalmazás pontosan érzékelteti annak a több mint másfél millió forintnyi munkának az eredőjét, amivel a téesz hozzájárult a község fejlesztéséhez, (Például földutak javításával, járdaépítési anyagokkal és aszfaltút építésével.)

Főző József, a téesz elnöke és munkatársai is — a szó szoros és

Gödöllő másodszor lett első megyénk városai között a településfejlesztési versenyben. Magyarázatát kutatva sok mindenről szó esett, de a város lakói és vezetői közül senki sem hiszi, hogy a gödöllőiek jobban szeretik lakóhelyüket, mint a százhalombattaiak, vagy a váciak, vagy inkább szívükön viselik településük gondjait, mint a dunake- sziek, avagy a szentendreiek. Nem érzelmi okokban keresik az ismételt elsőség nyitját, hanem a szervezésben, a helyi, városi és üzemi érdekek élismerésében és okos egyeztetésében, a hatásos mozgósításban és .a tervszerűségben.

Amikor 1975-ben Gödöllő második helyezést ért el a városok. versengésében, valamivel több mint hétmillió forintot tett ki a társadalmi munka értéke. Tavalyelőtt -meghaladta a tizenhat és fél, a múlt évben megközelítette a tizenkilenc- millió forintot. Érdemes itt egy pillanatra megállni, hogy nyomatékosabb legyen egy foltos tanulság. Négy éve hozták létre a tánácstagi alapot, melynek lényege, hogy a körzeteknek húszezer forint értékű anyagot, járdalapot, sódert, illetve facsemetét, cserjét adnak, amit út-, járdaépítéshez, parkosításhoz, tereprendezéshez, az előkertek csinosításához használnak fel. Ma, ezt a nem mindenki által helyeselt ősz- szeget, minden városi vezető jelentős, többszörösen' megtérülő befektetésnek tudja, az első évben azonban még nem hozta meg a várt eredményt. Mint minden újdonságot, ezt is tudatosítani kellett, előnyeiről meggyőzni a lakosságot és elhitetni, nem egyszeri fogásról van szó, hanem ismétlődő lehetőségről.

Aligha hihetjük, hogy a városban működő üzemek, intézmények, szövetkezetek vezetői ne lettek volna tisztában a városhoz való tartozásukkal, noha nem egynek székhelye, központja a fővárosban található. Ha megkérdezik, érveltek is volna a kapcsolat szükségszerűsége mellett, a legutóbbi két- esztendőben azonban a felismerés elmélyült, nem utolsósorban a város párt- és állami vezetőinek tevékenysége nyomán. Ebben az esetben sem érzelmi oldalról közelítettek a lényeghez.

Üzem és város kapcsolatát két nézőpontból vizsgálták. Egy tágabb összefüggésrendszerben, amelyben azt tudatosították, hogy a szocialista vállalat több termelési egységnél, a feladatkörébe vágó termékek gyártásán túl felelősséget vise,l dolgozóinak politikai, társadalmi, műveltségi arculatáért is. Nem függetleníthető az előbbitől a másik, praktikus szempont sem. Kell-e bizonygatni, hogy a jó lakásban élő, kényelmesen utazó, gyermekét jó helyen tudó dolgozó nagyobb teljesítményre képes, mint az, aki fáradtan, törődötten érkezik munkahelyére, gondolata folyton a felügyelet nélkül hagyott gyermeke körül forog.

Számokkal lehetetlen volna kimutatni azt a többletet, amit a Ganz Műszer Művek Gödöllői Áram- mérőgyárának tavalyi kiemelkedő tervteljesítésében jelentett a társaNem csapán érzelmekben keresendő a magyarázat