Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-23 / 70. szám

Kertészek a földeken Az idén is lesz dinnye Nehéz nyári munka NAGYKÖRÖS! A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXII. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM 1978. MÁRCIUS 23., CSÜTÖRTÖK A koraszülések megelőzéséért Családtervezés, felvilágosítás^ A város népesedésének alakulása Kereskedelmi tervek Növekvő export szakításon átesett szülőképes korú nők fele, mintegy 44— 52 százaléka még nagy való­színűséggel szülni fog, s ily módon a koraszülöttek számát gyarapítja! Nem is várható hát, hogy a csecsemőhalálozási statisztika lényegesen javul­jon! E becslés alapját az a tény adja, hogy a művi ter­hességmegszakítást kérők na. gyobb hányadát olyanok tet­ték ki, akik nem élnek há­zasságban vagy akiknek nin­csen önálló lakásuk, s felte­hető, hogy körülményeik vál­tozása után már meg kívánják tartani terhességüket. A bi­zottság adatai ily módon két­ségtelenné teszik, hogy a vá­ros rendkívüli lakásépítési erőfeszítései teljes mértékben indokoltak. Kirándulnak a nyugdíjasok A Nagykőrösi Konzervgyár nyugdíjasklubja május 2-án és 3-án, valamint május 4-én és 5-én kirándulást szervez tagjainak Szombathelyre és Sopronba. Az érdeklődők a nyugdíjasklubban jelentkez­hetnek. Nem keveset segítenek eb­ben majd a rendelk azésre ál­ló gépi csomagolóvonalak, a nagy teljesítményű kartonba- rakó gépek, s hamarosan meg­kezdik a zsugorfóliás csoma­golás kísérleteit is. SPORT —SPORT —SPORT— SPORT —SPORT Mezőgazdaságiak sportversenyén Tavaly Nagykőrösön a nagy. üzemi gazdaságok közül csak az állami gazdaság termelte­tett görög- és sárgadinnyét, mellyel nagyrészben ellátták a boltokat és a piacot. Néhány kistermelő csak a nyár végén hozott kevés, többnyire apró, sárga és fehér-sárgás héjú gö­rögdinnyét a piacra. Mivel az állami gazdaság az idén nem termeltet dinnyét, Nagykőrös laikossága csak vi­dékről és drágábban juthat majd a nyáron sárga- és görög­dinnyéhez. Ám a Mészáros János Tsz megállapodott Tóth János dinnyekertésszel, aki vállalta, hogy 30 hold terüle­ten sárga- és görögdinnyét termeszt. , Tóth János és felesége már hozzáfogott a nagy munká­hoz. Az állami gazdaság nagy­kőrösi kerületi központjával szemben lévő területen már megépítették a 30 meleg­ágyat. — Mióta foglalkoznak diny. nye termesztéssel ? — A dinnyetermesztésről hí­res Csány 'községben lak­tunk, s szüléinktől már kis­gyerek korunkban megtanul­tuk e munka fortélyait. Több mint másfél évtizede a fele­ségemmel eljöttem ide diny- nyekertésznek. Három évig a A Pesti úton, a nagykőrösi TÜZÉP telop közelébe érve már messziről látni, hogy a te­lepen a szokásosnál több és nagyobb építőanyag-rakomá­nyok sorakoznak. Üveges Pe­temé telepvezetőtől arról ér­deklődtünk, hogyan készültek fel a lakosság tavaszi és nyári ellátására, van-e és lesz-e ele­gendő építőanyag a folyamat­ban levő és ezután kezdődő építkezésekhez ? — Raktárkészletünk nagyobb mint az előző esztendőben — mondotta. — Ma is a választék bővítése ügyében jártam Ceg­léden. Jelenleg úgyszólván nin­csen hiánycikk. Tégla és te­tőcserép is elegendő kapható. Negyed százada alakították meg Nagykőrös határában Nyársapát községet, mely az­óta is évről évre szépen fej­lődik. Kereskedelmi ellátásá­ról a Nagykőrös és Vidéke ÁFÉSZ gondoskodik, de ered­ményesen gazdálkodik a tele­pülésen két tsz-ből egyesült Haladás Termelőszövetkezet is. Melléküzemei vannak, va­lamint a ceglédi MEZÖKÖV szövetkezeti vállalat ipari te­lepeket is létesített. A község­ben új házak épülnek, s fel­lendülőben van a kulturális élet is. A művelődési ház ta­valy új igazgatót kapott. Biró József Jászladányból jött Nyársapátra. Felesége óvónő, a község óvodájában dolgo­zik. — Először a fiatalokkal ke­restem kapcsolatot — mond­ja az igazgató. A lelkes KISZ- tagokkal újjászerveztük az if­júsági klubot, foglalkozásai, összejövetelei igen népszerű­ek. A kisebbek is megkedvel­ték a rendszeres filmvetíté­seket, a felnőttek pedig szíve­sen jönnek a színházterem­ben tartott előadásokra. Itt járt a szolnoki Szigligeti Szín­ház társulata, a Thália Szín­ház társulata és több neves előadóművész. — Én gondozom a község több mint 6 ezer kötetes könyvtárát is. Gazdag gyűj­temény, kényelmes olvasóte­rem várja a könyvbarátokat. Legutóbb tárlatot is rendez­tünk öt festő alkotásaiból Ré­gi amatőr fotós vagyok, meg­alakítottam hát a fotószak­Petőfi, tíz évig a Rákóczi tér. melőszövetkezetben és öt évig az állami gazdaságban dol­goztunk. Megszerettek ben­nünket, mi is megszerettük Nagykőröst, itt telepedtünk le. Most a Mészáros János Tsz- ben folytatjuk a munkát, sza­bad idejében segít leányunk és vőnk is. — Az idén másfélszer annyi dinnyét vetünk, mint tavaly. A legeltetési bizottság enge­délyével, a csordajáráson több ezer gyepkockát vágtunk, me­lyeket a melegágyakba he­lyeztünk el, s azokba vetettük el a kicsíráztatott magot. A Nagykőrösön kedvelt zöld hú­sú turkesztán sárgadinnyét és a zöldhéjú szigetcsépi gö­rögdinnyét termesztjük, a fe- hér-sárgahéjú görögdinnyék ugyanis többnyire késeiek és tökízűek. — Május elején a meleg­ágyakban nevelt dinnyebokro­! kát kirakjuk a d'innyeföldre és a nyár végéig kint lakunk a kis kunyhóban. A dinnye­termesztés nagyon nehéz munka, s főleg az érés idején, alig jut pár óra az alvásra. A fiatalok már Csány község­ben sem foglalkoznak vele, inkább elmennek dolgozni a hatvani, meg a gyöngyösi gyá­rakba. Kopa László A fűrészelt építőfaanyagokon kívül kész ajtókból, ablakok­ból és parkettfából is nagyobb készletünk van, de cement­lapból és csempéből is válogat­hatnak a vásárlók. Mész és cement is van elegendő, a ve­vők kívánságára, az építkezés­hez szükséges anyag leszállí­tására szerződést is kötünk. — Milyen volt a téli tüzelő­anyag-ellátás? — Zavarmentes. Fából, szén­ből volt elegendő. Most is kap­ható német kockaszén, mely sokszor hiánycikk. Megkezdődött a nyugdíjasok szokásos kedvezményes, rész­letfizetéses szénvásárlási ak­ciója is. kört, s rövidesen hímző- és néptánc-csoportot szervezünk. A község jövőre ünnepli fennállásának negyedszáza­dos évfordulóját, az esemény­re nagyban készülünk. Ez alkalomból például helytör­téneti kiállítást rendezünk, de más érdekesnek ígérkező ren­dezvény is várja majd a hely­bélieket és az idelátogatókat. K. L. Tükröződnék-e a város né­pesség-népmozgalmi adataiban a családpolitikai határozatok? Miként hat az életszínvonal növekedése a családtervezés­re, Nagykőrös népességének alakulására? Eredményes-e a családtervezési, nővédelmi fel- világosító munka? E kérdé­sekre keresték a választ nem­régiben a Magyar Vöröske­reszt városi szervezetének ak­tivistái továbbképző .tanfolya­mukon. A vitákban felsora­koztatott adatok — ezeket dr. Kulin Sándor az egészségügyi és szociális tanácsi bizottság elnöke gyűjtötte össze — ar­ra figyelmeztetnek, hogy e kérdések mindegyikével kap­csolatban akad még tenniva­ló Nagykőrösön. Népesebb korosztályok A népesedéspolitikai hatá­rozatok például célként hatá­rozták meg, hogy a születési arányszámok elérjék a nem­zetközi összehasonlításban még mindig alacsonynak számító 17—18 ezreléket. Városunk­ban ez csak 1974-ben és 1975- ben valósult meg, egyrészt az 1974. évi intézkedések hatá­sára, másrészt az ötvenes években született népesebb korosztályok tagjainak szülő­képes korba lépése miatt. Ezekben az években csaknem félezer nagykőrösi polgár lát­ta tneg évenként a napvilágot. Számuk azóta viszont fokoza­tosan csökken és tavaly már alig haladta meg a 400-at. Ez mindössze 15 és fél ezrelékes születési arányszámnak felel meg, tehát jóval alatta ma­rad a kívánatosnak. A szüle­tések számával arányos inga­dozást mutat a koraszülések száma is. Az elmúlt öt évben 11 és 13,5 százalék között mozgott. Az országos átlag 12 százalék, vagyis a város hely­zete megfelel az országos át­lagnak. Ez azonban sovány vi­gasz. A rendelet hatására Az évi 50—70 koraszülés mindenképpen igen magas szám, hiszen a koraszülöttek életkilátásai lényegesen rosz- szabbak az időre születetteké­nél. Nem véletlen, hogy a cse­csemő korban elhunytak na­gyobb hányada, 1973-ban pél­dául 72 százaléka a koraszü­löttek közül került ki! A ko­raszülöttek nagy száma adja annak a magyarázatát is, hogy hazánk, noha otven év alatt 192-ről 36 ezrelékre csökkent a csecsemőhalálozások aránya, a nemzetközi statisztikában még mindig a legrosszabb he­lyen áll a csecsemőhalandóság tekintetében. Sajnos, a nagy­kőrösi adatok nem térnek el lényegesen az országos átlag­tól. Az okok itt is nyilván­valóak: sok a koraszülött. A szakemberek a koraszülé­sek magas számáért elsősor­ban a művi terhességmegsza­kítást teszik felelőssé, mond­ván, hogy akinek már volt művi abortusza, ezt követően az esetek nagyob hányadá­ban koraszülöttet hoz világ­ra. E tudományosan igazolt tény tette szükségessé egye­bek között 1974-ben az abor­tusz rendelet felülvizsgálatát. Ennek hatása Nagykörösön is megmutatkozott. Míg 1973-ban a kórházban 604 művi terhes­ségmegszakítást végeztek el, 1974-ben már csak 280-at, s számuk tavaly sem emelke­dett 300 fölé. Érdemes meg­említeni, hogy ugyanebben az időszakban a spontán vetélé­sek száma 132-ről 74-re csök­kent, s azt is, hogy a mes­terségesen, vagy spontán meg­szakadt terhességek száma 1973-ban 130-cai haladta meg a születésék számát, ma vi­szont kevesebb annál. Több lakás E változások kétségkívül kedvezőek, ám azt is tud­nunk kell, hogy Nagykőrösön a terhességmegszakítást en­gedélyező bizottság adatai szerint a művi terhességmeg­Xdei kereskedelmi terveik­ről ír a konzervgyár legutób­bi tájékoztatójában Horváth Gábor, a gyár kereskedelmi főosztályának vezetője. Meg­tudja az olvasó például azt, hogy a Nagykőrösi Konzerv­gyár az idén csaknem 70 szá­zalékkal több termékét küldi exportra, mint a korábbi esz­tendőkben. Tavaly sem kevés tartósított élelmiszer került Nagykőrösről határainkon túl­ra: tőkés országokba 12 ezer 600 tonna, csaknem két­szer annyi, mint 1976-ban. A baráti országokban 34 ezer tonna, Nagykőrösön gyártott konzerv talál vevőre, s ez a mennyiség 23 százalékkal több az előző esztendeinél. Mint a kereskedelmi főosztályvezető megállapítja, e figyelemre­méltó eredmények elérésében nem kis szerepe volt a ter­melő- és a csomagolóüzemek­nek egyaránt. A tervek szerint ebben az esztendőben némiképp növe­lik a tőkés exportot, mintegy 25 százalékkal több konzer- vet küldenek a szocialista or­szágokba, és igyekszenek mind jobban kielégíteni hazai part­nereik igényeit is. Az érté­kesítésre vonatkozó idei ter­vek szerint összesen mintegy 15 százalékkal növelik az idén a kiszállított áruk mennyiségét. Az említett elképzelések valóra váltásához azonban el­engedhetetlen, hogy megfele­lő árualap álljék rendelke­zésre — állapítja meg a ke­reskedelmi szakember — s azt, hogy a termelés kapacitá­sa lehetővé tegye ennyi ter­mék előállítását. Nos, a gyár készletei mintegy 200 vagon­nal haladják meg a tavaly év eleji szintet, s az árualap ösz- szetétele olyan, hogy az év első hat hónapjában a tava­lyinál lényegesen nagyobb mennyiséget küldhetnek a tő­kés piacokra. Tekintve a má­sodik félévben várható lét­számgondokat, kívánatos len­ne, állapítja meg a főosztály- vezető, hogy az év első hat hónapjában a tervezett éves export­nak mintegy 65 százalé­kát érjék el, így az esztendő hátralevő ré­szében a sokkal termeléke­nyebben csomagolható szál­lítmányokra fordíthatnak időt. A mezőgazdasági üzemek ceglédi és nagykőrösi dolgo­zóinak téli sportversenyét Ceg­léden rendezték, két sportág­ban. Városunkból mindkét termelőszövetkezet képviselői indultak, de csak a Mészáros tsz-beliek értek el helyezése­ket. Sakk. Csapatversenyben: ... 2. Nk. Mészáros Tsz <dr. Si­mon Ferenc, Katona Lajos, Gá­bor, Bukta). Egyéniben: ...2. dr. Simon, ... 4. Katona. Az összetett csapatverseny­ben az Nk. Mészáros Tsz har­madik lett. Asztalitenisz. Egyéniben (28 induló): ... 5. Gábor Kamill. Párosban: ...3. Bukta Mihály —Gábor Kamill. KÉZILABDAIIÍREK Nk. Kinizsi—Ceglédi KÖZ­GÉP 33—28 (10—8, 18—18). A Kinizsi-sporttelepi 3x25 per­ces, barátságos férfi kézilab­da-találkozón 12 mezőnyiáté- kos és 3 kapus szerepelt a kö­rösieknél. Az elején meglát­szott, hogy ez a hazaiak idei első szabadtéri mérkőzése, de fokozatosan javulva, a harma­dik játékrészben jobb erő­ben, megérdemelten győzték le a szomszéd városbeli NB I. B-seket. A Kinizsi férfi kézilabda­szakosztálya a Sportotthonban értekezletet tartott, amelyen Fleischmann János tájékoz­tatója után Irházi Sándor ed­ző elmondotta, hogy az eddig! 50 edzésen (és mérkőzésen) az NB Il-es játékoskeretből a képzettebbek alapoztak rend­szeresebben, a fiataloktól töb­bet vár. Az NB II-ben inkább az erő dominál, ezért a játék nem lesz elég magában. Fel kell nőni a magasabb osztály­hoz, ahol a bennmaradás a cél. A védekező munkában javítani kell. A kézilabdások az NB Il-es Új vezetékek A kisfeszültségű hálózat ve­zetékeit cserélik a Szolnoki úton a DÉMÁSZ nagykőrösi igazgatóságának dolgozói. A hálózat átépítését a Kazinczy utcai transzformátorig, egy hét alatt fejezik be. Ötödik alkalommal Vándorzászlót nyertek A Nagykőrösi Konzervgyár­ban az évente meghirdetett üzemek közötti munkaver­senyben számításba veszik azt, hogy az egyes csarnokokban milyen a munkavédelem. Ta­valy, a második félévben a munkavédelmi vándorzászlót az úgynevezett dobozüzem nyerte el, immár ötödik alka­lommal. A munkavédelemmel foglalkozó, eredményes mun­kát végző dolgozók között ösz- szesen több mint 30 ezer fo­rint jutalmat osztottak ki. Moziműsor Zsoldoskatona. Színes ma­gyarul beszélő olasz kaland­film. Előadások kezdete: 5 és 7 óra. középcsoport programfüzetét kiadták. A hat tavaszi hazai NB Il-es férfi-, valamint a megyei női és az NB-s férfi ifjúsági mérkőzésekre érvé­nyes belépőül szolgáló 80 Ft- os bérletet bocsátanak ki, ami máris kapható a Sportotthon­ban, Szász Dánielnénál. SAKKHIREK Gyömrői SE—Nk. KIOSZ 11:9. Nk.: Nagy (1), Pál (1), Pallagi (1), Bakó, Kovács (2), Mészáros (0,5), Mogyoró, Hé­vízi (0,5), Horváth J. (1,5), For­ró F. (1,5). A KlOSZ-székház- beli 10 táblás, 2 fordulós me­gyei I. osztályú csapatbajnoki mérkőzésen a sokkal jobb mi­nősítésű versenyzőkkel (egy I. és öt II. osztályú) rendel­kező, második helyen álló el­lenfelüket nagyon megszorí­tották a körösiek. Négyfős csapatokkal Szol­nokon rendezték a Szolnok megyei MEDOSZ-sakkoajnok- ságot. Mivel a NEFAG köz­pontja ott van, az Nk. NE­FAG is indult. A 14 csapatos mezőnyben a körösiek (Kovács István 4, Pallagi Tibor 6, Nagy Sándor 5,5, Kis Sándor 5), mind a hat mérkőzésü­ket biztosan nyerték és az el­ső helyen végeztek. A 14 fős, körmérkőzéses KIOSZ Kupa minősítő egyé­ni sakkversenyen a 4. függő­nappal bezárólag a 91 össz- iátszmából 7t-et fejeztek be. Az egyenletes teljesítményt nyújtó, 11,5 pontot elért Nagy Sándor már megnyerte a via­dalt. A további, jelenlegi sor­rend: ...2. Pallagi 7.5 pont (1 függő). 3—4. Kis és Forró Pál 6.5—6.5 (2—2), 5. Horváth Dezső 6 (2). S. Z. MAI PROGRAM labdarúgás Cegléd: a XIV. nvá>-i úttörő- olimpia kisterületi döntője. Az első negyedév terméke Az év első negyedében hat kefésmosó berendezést készítet­tek a Gépjavító- és Faipari Szövetkezet központjában. Az el­lenőrzés után szállítják cl a gépeket megrendelőikhez. Képün­kön: a már átvizsgált gépet teherautóra rakják fel Barcza Zsolt felvételei Ajtók, ablakok, cementlapok Zavarmentes ellátás Elegendő építőanyag kapható Helytörténeti kiállítás, szakkörök . Fejlődő, gyarapodó község Színházi társulatok Nyársapáton

Next

/
Oldalképek
Tartalom