Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-21 / 68. szám
4-iMiian 1978. MÁRCIUS 21.. KEDD Megújult alkotóerő MIHÁLTZ PÁL FESTMÉNYEI A CSŐK GALÉRIÁBAN MUi<z Pál, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének - a kiállítását Csohány Kálmán Mtmkácsy-dfjas gralikusmflvész nyitotta meg a Csók István Galériában. A tárlat március 30- ig tekinthető meg. 'á* ♦ j HÉ * , s> # ■Ä $ Ws- -* i f V*V I'.íV... i / M ke i *■ . :g.. . ja 1 . Miháitz Pál: Ikonok városa (Szentendre) SZIGORÚ, egyre szigorúbb önmagához, ezért lett, lehetett festészetünk egyik értékmérőjévé. Ez a szívós következetesség járuléka új képeinek. Ez a fiatalsága is. Ugyanis a művészetben az a fiatal aki alkot, s a most bemutatott Miháltz- képek legtöbbjének dátuma 1977-es keltezésű, így tényleges újabb, ki tudja hányadik megújulása. Jelenlegi művei igazolják a Munka Érdemrenddel, Munkácsy-díjjal, Kiváló művész címmel fémjelzett régebbi alkotói periódusát. Sőt még érettebbek, még frissebbek alkotásai, ebből igazán le- olvashatatlan, hogy szerzőjük 1899-ben Magyarvalkón született, és Révész Imre, Vaszary- tanítvány volt, olyan eredeti újdonságot tartalmaznak. Példás az a komolyság, mely évtizedek óta és egyre inkább az ihlet és a munka lázas szorgalmával érvényesül, sehol nem engedélyez önmagának lazaságot, nem tűri a beidegződés kényelmét, helyette világának újabb árnyalatát hódítja meg konok szakmai becsülettel és a holnap iránti tisztelettel. Ez az esztétikai totalitás művészetének erkölcse, ez az a Miháltz-egység, mely képeinek megbízható állandója. TÖRVÉNYE, hogy mindenről lemond a festészeten kívül, s ez a kiszakított élet az elérhető legnagyobb összpontosítás. A belső történések megjelenítésével vívja küzdelmeit, belső környezetének utcáival, fáival, melyben időnként Szentendre topográfiáját is felismerjük. E képi írás, képi ábécé, a Miháitz-jel nem önragyogás, hanem erős gondolkodás, valamilyen felfedezett új eszme halasztást nem tűrő kísérete, értelmezése. Képeinek látványa az idő, és a tér egyeztetése, rejtett összetettség, sűrűség, ez a körr nyezet nemcsak szentendrei motívumokat tartalmaz, hanem azzal együtt egy rokon és mégis más előjelű hangulatot — az ikonok, a régi kazettás mennyezetek színragyogását. Ez a ragyogás visszafogott, mert Miháitz Pál, fegyelme nem engedélyezi az olcsó fény futamát, pompájának építőanyaga türelem és alaposság. MINDEN MÜVE csöndes megszólítás, hogy életünk megújulásával fedezzük fel végre a görcsös fáik, kókadó napraforgók, oromfalak és annyi szavakba nem roglalt és foglalható töredék teljességet. Arról van szó, hogy ha igazán átéljük kezdeményezéseit, akkor mi is szemléletének rokonává leszünk. Rembrandt a fény-árnyék technikára bízta a kép kiemeléseit, epizódjait, Miháitz Pál a hangsúlyozott rajzzal, tónusokkal éri el a festmény teljességét. Üj kiállításán új képek jelzik azt a tényt, hogy formái éppen abban a szolgálatban mélyültek el, hogy kifejezhessék Miháitz komplexebb szimbólumait — az előtérre, közép- és felsőtérre osztott Ikonok városát, a háztömbök előtt pergő emberi történést, mely nem egyszerű mozdulat, hanem az egész élet visszatükrözése. A színek dialógjai filmszerűen sűrítik a látvány rétegeiben a megélt és felépült századokat; szentendrei térben születik meg a múlt konstrukciója. Művészetében a természet emberi világ. A fák laookoni vonaglása küzdelem, a látszd lagos mozdulatlanság; gyorsulás, dinamikája szótlan dráma. Dráma és erő, erő és méltóság. A mart felületeken addig koptatja a valőröket, míg eléri a színek összefüggéseinek tovább pem tökéletesíthető optimumát. Ebben az érlelt, érett külalakban nyeri el végleges formáját a megálmodott Műterem, a Fekete ház, a Részegek utcája. A SZENTENDREI festészet két ikercsillaga Ilosvai Varga István és Miháitz Pál művészete, melyet a rokonszemlélet kifejező öröme és alapossága jelent, a türelem és elragadtatás, az öntörvényekhez való szívós ragaszkodás. Ez az ikercsillag most újra fényesebbé vált, gyarapítja oly sok irányú, de azonos minőség felé kapaszkodó képzőművészetünk éltető forrásait. Losonci Miklós KI TUD TÖBBET A SZOVJETUNIÓRÓL? Országos területi vetélkedő Vácott Izguló diákok s a sikerért aggódó társaik, tanáraik gyülekeztek tegnap délelőtt 10 órakor a váci Lőwy Sándor Intézet második emeleti dísztermében. Itt tartották a Ki tud többet a Szovjetunióról című vetélkedősorozat nyolc országos területi döntőjének egyikét. A hét — egyenként négytagú — fővárosi és Pest megyei csapat tagjait, s a lelkes szurkolókat a zsűri elnöke, Hernádi László, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság osztályvezetője köszöntötte. A játékvezető Vágó István, a Magyar Televízió riportere volt. A kétórás vetélkedés során először fordított barkochbát játszottak: a csapatoknak minél kevesebb adat alapján kellett kitalálniuk egy neves szovjet művész személyét. A továbbiakban összetartozó fogalmakat kellett csoportba állítani, s magyarázatot fűzni a megoldáshoz. Volt még egy hibakereső verseny, dupla A megyei forduló győztesei • Középiskolások orosz nyelvi versenye vagy semmi és szóárverés is: minden játék tétje egy-egy olyan megoldás volt, amely bizonyította, hogy a résztvevők alapos ismerői a Szovjetunió természeti és gazdasági földrajzának, tudományos, művészeti és sportéletének ... A vetélkedő sajnos nem hozott Pest megyei sikert. Az első három helyen fővárosi csapatok végeztek, közülük is a budapesti Könyves Kálmán gimnázium és az Árpád gimnázium csapatai jutottak tovább a tizenhat legjobb versenyébe. A negyedik helyen végzett megyénk legerősebb csapata: a Ceglédi Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet négytagú kollektívája. Néhány napön át — immár hagyományosan — a monori József Attila Gimnázium és Szakközépiskola adott otthont az orosz nyelvi országos középiskolai tanulmányi verseny megyei szóbeli fordulójának. A versenydolgozatok (feladatlap és fogalmazás) elbírálása után a versenybizottság a legmagasabb pontszámokat elért tanulókat szóbeli meghallgatásra hívta meg. Itt négyféle feladat (memoriter, hallás utáni megértés, szövegértés és beszélgetés) megoldása után kategóriánként a következő sorrend alakult ki: Szakosított tantervű osztályok: 1. Lauró Gabriella (Vác, Sztáron Sándor Gimnázium; tanára: Skripeczky Gyuláné) 2. Rubai Gabriella (Aszód, Petőfi Sándor Gimnázium; tanára: Hódi Gyuláné), 3. Bokros Mária (Mo- nor, József Attila Gimnázium; tanára: Pleszkán Fri- gyesné). Általános tantervű osztályok: 1. Nédermann Anna (Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium; tanára: Somfai István), 2. Viktóriusz Anna (Érd, Vörösmarty Mihály Gimnázium; tanára Zsoldos Lajos), 3. Kiss Zsuzsanna (Cegléd, Kossuth Lajos Gimnázium; tanára: dr. Bagóczky Lajosné). Szakközépiskolai osztályok: 1. Csengery Klára (Vác, Köz- gazdasági Szakközépiskola; tanára: Rátóti József né), 2. Dajka Edit (Cegléd, Április 4. Közgazdasági Szakközépiskola; tanára: Kis-Péter Sándor- né), 3. Bodnár Magdolna (Nagykőrös, Arany János Óvónői Szakközépiskola; tanára: Vörös Teréz). Várjuk a sikeres folytatást a tavaszi szünetben az országos döntőn. Az első helyezett jutalma a továbbjutás volt, a többiek pedig oklevelet, iparművészeti ajándéktárgyakat kaptak. S bár megyénk versenyzői kiestek, elmondhatjuk: mégsem vesztesek. Hónapokon át készültek a döntőre, 573 Pest megyei csapat közül bizonyultak a legrátermettebbnek, s élvezetes, tanulságos játék részesei voltak... V. G. P. TV-FIGYELŐ Kukorica. Hazánk laposabb tájékain — így Pest megye jókora részén is — érdeklődéssel figyelhették a Hét vasárnap esti műsorának kukoricás riportját. Joggal, mert — hallhattuk — nagy jövő előtt áll ez a közép-amerikai eredetű és a pázsitfűfélék családjába tartozó kapásnövény. Földjeinken jól terem, állataink szívesen fogyasztják — így aztán akár eredeti, szemes mivoltában, akár pedig hússá, tejjé, tojássá alakulva jól eladható. Csak az a baj, hogy egyelőre kevés terem belőle! Kevés, mert nemhogy nőne, hanem éppen csökken a kukoricával beültetett földterület. A gabonatröszt azonban most e csökkenés megállításán fáradozik, majd pedig azt szeretné, ha a jelenlegi 180 ezer hektárnyi kukoricaföld 1,4 millió hektárra növekedne. Még laikus szemmel nézve is hatalmasnak tűnik ez a tervezett fejlesztés, ám — és ezt is örömmel hallhattuk — megvalósítható. A szemét, szárát, csöveinek héját tekintve egyaránt jól hasznosítható növény számára bőven van még szabad parcella, csak alkalmi vetőmagra van szükség, no meg a termelői kedv kellő fölszítására. Mint a Hét szóban forgó híradásából kive- hettük, ez ügyben is történnek majd lépések, AZ áruház. Egyszer már útrakelt a tv vidámító brigádja, hogy egy afféle kiszállás keretében az SZTK-ban — ebben a mindannyiunk által látogatott közintézményben Káin és Ábel Cj Sütő-dráma a Nemzeti Színházban H etedik esztendeje már, hogy ilyenkor, tavasszal — á március 15. és április 4. közötti időszakban — a magyar klasszilcus és mai dráma ünnepét rendezi meg a Nemzeti Színház. Tizenhárom mű szerepel most ez alkalomból, s olyan új bemutató is, amely önmagában ünnepivé avatja ezt a színházi sorozatot. A mai magyar drámairodalom kiemelkedő — mondhatni: klasszikus mércével mérhető — alkotása a Romániában élő Sütő András Káin és Ábel című új drámája. Bibliai történetre utal a cím, de az ismert legenda és szereplői csak alkalmat szolgáltatnak a szerzőnek arra, hogy a nagyonis mának szóló nézeteit kifejtse. A Budapesten, korábban látott történelmi indíttatású darabjaiban (Csillag a máglyán, Egy lócsiszár virágvasárnapja) hasonlóképpen elsődlegesen a jelenbe tör át az írói hang. Nem a történelmet aktualizálva, hanem az évszázadokon át is az időszerűt, az általánosíthatót hangsúlyozva. Olyasfélét, amit örök emberinek szoktak mondani, ha egyáltalán tértől, időtől függetlenül létezhetne ilyen. Annyiban viszont igen, hogy, ha azt vizsgáljuk: az emberi természet adott esetben miként reagál — és reagált évezredek óta — az őt körülvevő világ, társadalom jelenségeire. Ha tetszik: akár már az élet kezdetén, az első emberpár idején, amikor alighogycsak kicsöppent a Paradicsomból, azéde- ni állapotokból. Miként reagált a mitológiai első nemzedék, Káin és Ábel? — izgalmas a kérdés, hiszen tulajdonságaik (játsszunk tovább a gondolattal) öröklődtek, élnek tovább mindmáig az emberiségben. A kérdéssel igényes szerző állít szembe minket, így hát eleve kizárt a tetszetős, elcsépelt téma, a testvérgyilkosság, avagy a testvérgyűlölet feszegeté- se, mint az emberiség „örök átka”. Egészen másról van szó, s bár látjuk, halljuk a két fivér civakodá- sait, mégis nyilvánvaló, hogy szerető testvérei egymásnak. A gyilkosság jóformán inkább véletlenen múlik. Őszintén siratja Káin Ábelt: „Nem akartalak sohasem megölni’’ — kesergi, s hozzáteszi a darab szinte kulcsmondatát: „A szándékainkat szerettem volna közös ágba fonni”. Erről szól tehát a darab. Két szándékról, két alapvető magatartásformáról, s tükrükben az értelmes emberi életről, az emberi méltóságról, meg egy látszatra ugyan divatos, de itt újonnan és felelősen megfogalmazott problémakörről: az ember és a hatalmi rendszerek viszonyáról. Sőt, egy kicsit magáról a hatalom mibenlétéről. F urcsának tűnhet, mégis az értelmes emberi életet Káin képviseli, aki item tud, nem akar lehajtott fejjel járni, megalázkodni, könyörögni. Nem tiszteli az olyan hatalmasságot, amelytől félni, reszketni kell, s amely csak úgy tudja érvényesíteni, fenntartani uralmát, ha senki nem érezheti biztonságban magát. A fölemelt fejű, az isteni harag villámai között is kiegyenesedett derekú, nyílt szavú embert képviseli, aki nemcsak lázadozik, hanem az Édent ostromolja. Az elveszett Paradicsomot akarja visszaszerezni, vagy legalábbis megismerni. Nemcsak vágyaiban, hanem el is indul érte újból és újbóL Még akkor is, amikor rádöbben, hogy talán már nem léteznek, nem igazak az Éden kristályfái, gyémántporos útjai, de valahol mégis föllelhetők. Ha másként nem, akkor úgy — amint Éva mondja —, bennünk vannak. Vagyis bennünk, az emberben rejlik minden érték, ezért is meri vallani Káin: „Én vagyok a magam istene”. S nem nyugszik bele az olyan hatalmi-isteni parancsba, amely így szól: mindent hinni, semmit sem tudni. <5 tudni akar, a bizonyosat akarja, tudatos emberi életet akar. Testvéréből, Ábelből ez váltja ki a félelmet, döbbenetét. Az ő megalázkodó, istenhivő-hatalomtisztelő szíve alázatosságra és mindenkori belenyugvásra termett. Fél, retteg, nem gondolkodik, nem firtatja, hogy mivégre kívánják tőle, amit tennie kell. Ö csak élni akar — mindenáron. Pedig benne is, leg- belül visszhangzanak Káin szavai... Tőle sem lenne idegen, amiért bátyja küzd. Ez a dráma végső kicsengésében hangot is kap a testvére holtteste fölött szomorkodó Káin szájáról: „Egymásrum létrafokai lehettünk volna a nagy falak alatt”. Az Éden falait érti, amelyeken belül az igaz emberi boldogság sejlik. Mert Káin — és ez nagyon lényeges — csak ezt akarta. Nem óhajtott az Ür helyébe ülni, amint ezt a dráma egyik csúcsjelenetében Ádám mondja el monológjában: „Az én fiam... nem a létedre tört, önmagát akarta csak megőrizni. Saját akaratát, személyes fölfogását az ember állapotáról, kötelességéről”. Az író tehát hőseivel a személyes szabadság, az egyéniség megőrzésének joga, lehetősége mellett tesz hitet. A humánus hatalom léte mellett szól, amelyet csak gazdagítanak, tán erősítenek is a különvélemények. Az embert éppen az teszi, hogy más és más, „nem fűzhető föl szárított gyümölcsként egyetlen elképzelés fonalára”. Ám magát, egész világunkat is ez teszi széppé. Következetesen, töretlenül fölívelő, ellentmondásoktól mentes Sütő András drámájának eszmei íve. E mellett jut kedve-ereje arra, hogy alapvető mondanivalóját — vagyis az emberi-hatalmi relációkat, az egyéniség helyzetének formáit — részkérdésekben is (pl. a családon, a házasságon belül) fölvillantsa. Mindez költőien szép nyelvezettel párosul, amelynek veretessége ebben a biblikus légkörben különösen jól érvényesül. A „három jajkiáltásra” tagolt dráma komoran is fölemelő anyaga alatt meghúzódnak a finom irónia rétegei is, sőt, az anakronisztikus elidegenítő elemek néhány derűsebb pillanatot megengednének a színpadon anélkül, hogy elnyomnák a lényeget. Kár, hogy ezt a rendezés nem akarta, vagy nem merte figyelembe venni. Egyedül Avar István (Ádám megszemélyesítője) érzett igazán rá erre. Nem a magától értetődően adott pityókás jelenetekre gondolunk, hanem a szöveg ízlésesen ironikus felhangjainak megérzésére. Marton Endre rendezői keze egyébként is mintha túlságosan óvatosan nyúlt volna a műhöz, amely pedig megkívánja a megelevenítéssel járó értelmező-hangsúlyozó többlet hozzáadását. Az alapeszme megfelelően végigvonul a bemutatón, mégis egysíkú az előadás, a gondolati csúcsok többnyire egybeolvadnak más részekkel. Tempósabb, jobb ritmusú játék, egyes pontok fölerősítése elengedhetetlen ahhoz, hogy ne sikkadjanak el lényeges közölnivalók. A színészi alakítások önmagukban mind helyénvalók. Híven szolgálják az írói szándékot, de összehangolatlanságuk — eltérő játékstílusuk — gyengíti az összhatást. Nem pusztán a hálás szerep miatt (Káin) a legsikeresebb Szilágyi Tibor jól fölépített, összetett játéka. Hangulatilag és értelmezésben egyaránt átgondoltan tett eleget feladatának. Rokonszenvesen játszik Cserhalmi György is, megragadva Ábel jellemének lényegét, ám helyenként föl- sejlenek előző szerepeinek megőrzött jegyei. A már említett Avar István kitűnő felfogással talált rá a belefáradt, belekeseredett, mégsem csüggedt Ádám-figurára, melyhez jól hangolódott Ronyecz Mária idökön-korokon túli családanyák vonásait sűrítő alakja. Szerencsés hangvételt talált és vitt végig Moór Marianna, a távoli csillagról érkezett naiv-szépséges Arabellaként. Neves képzőművész, Borsos Miklós debütált díszlettervezőként. Barnásszürke tónusú, lényegre törő színpadképe hatásosan harmonizál a művel, s tölti be funkcióját. Hasonlóan Schäffer Judit praktikus egyszerűségű jelmezei. A szoronga- tóan erőteljes, sokkoló hatású zenei aláfestések Durkó Zsolt szerzeményei. Lőkös Zoltán — gyűjtsön szórakoztató eseteket. Az a vendégeskedés úgy vonult végig a képernyőn, hogy alkalmanként esedékesekké vált egy-egy mosoly, netalán még egy halkabb nevetés is. Az elmúlt szómba-' ton megint e helyszínelési módszert követték, s most az áruházba — ha jól sejtjük, abba a boltegyüttesbe, amely nélkül nincs karácsony — vonultak ki a tv-sek. És micsoda apparátussal ejtették meg ezt a kivonulást! Készült felvétel az előcsarnokban, készült felvétel a hajnövesztő osztályon, nyilatkozott az illetékes minisztérium áruellátási illetékese; mindemellett vásárló volt Psota Irén és eladó Bodrogi Gyula — hogy a rajtuk kívül szerződtetett másik harmincnégy (34) színészt ne is említsük a nevén —, ám a néző mindennek ellenére még a mosolygásig is csak ritkán jutott el. Hogyan is vidulha- tott volna nekiszabadultabban, amikor annyira eröltetetten szórakoztató, kimódoltan szel- lemeskedő volt ez az egész ötvenöt perc. A természetes jókedv helyett a szakmánybán űzött poéngyártás selejt- gazdag terméséből kaptunk kóstolót; szellem eskedést, a szellemesség helyett. Ismétlések. Igazi örömünk egy-két felújításban telhetett a hét végén. A Petőfi-vers nyomán oly remek stílusban készült — Zsurzs Éva rendezte — A helység kalapácsában; az ugyancsak e kiváló rendezőnő ízlését, korismere- tát, ritmusérzékét dicsérő A fekete városban; na és a nemrég elhunyt Lakatos Vince néhány szép kisfilmjében, amelyek oly tökéletes egységben oktatnak és gyönyörködtetnek. Hogy mégis volt mit néznünk szabad (?) szombatunkon és vasárnapunkon, az elsősorban a most említetteknek köszönhető ... Akácz László
