Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-18 / 66. szám

Közlemény az MSZMP Központi Bizottságának üléséről (Folytatás az 1. oldalról) Népünk életszínvonalának emelkedésében nagy szerepe van a szocialista mezőgazda­ság és az élelmiszeripar tel­jesítményének. A lakosság élelmiszer-ellátása kiegyen­súlyozott, a táplálkozásban nőtt az állati fehérjékben és a vitaminokban gazdag élel­miszerek aránya. Jelenleg az egy főre jutó átlagos fogyasz­tás húsból kereken 45, to­jásból 80, cukorból 40, tej­ből 30, zöldségfélékből 15, gyümölcsből 40 százalékkal több, mint 1960-ban volt. Ez­zel egyidejűleg a mezőgazda­sági és élelmiszeripari termé­kek kivitele mintegy ötszörö­sére emelkedett. A növekvő mezőgazdasá­gi termelés jó feltételeket te­remtett a feldolgozás fejlesz­téséhez. Az élelmiszeripar tel­jesítménye 1960 óta két és félszeresére növekedett. Mint­egy 150 új üzem épült, a ré­giek pedig bővültek, korsze­rűsödtek. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar kapcsola­tában a szerződéses rendszer általános, sokoldalú és köl­csönösen garantált együtt­működéssé vált, de a terme­lés, a feldolgozás és az érté­kesítés közötti összhang még nem megfelelő. A • felvásár­lás, az áruforgalmazás sze­mélyi, anyagi-műszaki felté­teleinek megteremtése, a hű­tő- és tárolótér építése nem tartott lépést a mezőgazdasá­gi termelés növekedésével ★ A Központi Bizottság a szo­cialista mezőgazdaság és az élelmiszeripar eddig megtett útjának és jelenlegi helyze­tének elemzése mellett beha­tóan foglalkozott a tovább­fejlesztés irányelveivel fő feladataival. Megállapította: hazánkban a társadalmi és politikai feltételek kedvezőek ahhoz, hogy agrárpolitikánkat töretlenül folytatva addigi vív­mányainkat megszilárdítsuk és további lendületes fejlő­dést érjünk eL Az ország ter­mészeti adottságai szinte min­den fontos élelmiszer előál­lításához kedvezőek, szükség­leteink túlnyomó része ha­zai termelésből fedezhető. Az élelmiszer-termelés növelé­sének lehetősége felülmúlja a belföldi igényeket, ezért az árutermelés növekvő hánya­dát értékesíthetjük export útján. 1 A mezőgazdaság és az élelmiszeripar to- • vábbi intenzív fej­lesztése, a termelés dina­mikád növelése fokozott kö­vetelményeket állít mun­kánkkal szemben. Alapvető feladat és egyben céljaink el­érésének nélkülözhetetlen fel­tétele: — szellemi és anyagi erő­forrásaink ésszerű felhasz­nálásával a hatékonyság nö­velése, a minőség javítása; — a nyersanyagtermelés, a -feldolgozás, a -tárolás és az értékesítés tervszerű, arányos fejlesztése, az élelmiszeripar viszonylagos elmaradásának mielőbbi megszüntetése; — A termelés és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra, valamint az ipari háttér gyor­sabb, a nemzetközi együttmű­ködés lehetőségeit haszno­sító fejlesztése, a mezőgazda­ság és az élelmiszeripar esz­köz- és anyagigényének ki­elégítése; — A szakosítás, a koncent­ráció, a gazdasági együttmű­ködés előnyeinek fokozott ki­használása, a nemzetközi gaz­dasági integráció fejlesztése; — Az exportpiacok bővíté­se, a külkereskedelmi mun­ka színvonalának emelése. 2 Az élelmiszer-ter­melésben növelni • kell óz állattenyész­tés, illetve a feldolgozóipar arányát. A hazai és a külföl­di vásárlók igényeit figyelem­be véve, fenn kell tartani me­zőgazdaságunk sokoldalú ter­melését. A termelési szerke­zet előnyös változását segít­se elő a termőföld ésszerű hasznosítása, a következete­sebb igazodás a termőhelyi adottságokhoz. a) A növénytermelés fej­lődését a hozamok növelésé­vel, a minőség javításával, az elmaradott ágazatok felzár­kóztatásával kell elérni. A kenyér- és a takarmány- gabona hozamait a jó minő­séget adó, bőven termő fajták elterjesztésével és az agrotech­nikai eljárások tökéletesítésé­vel keli növelni. Külön figyel­met kell fordítani alapvető takarmánynövényünk, a kuko­rica termelésének fokozására és sokoldalú hasznosítására Fejleszteni kell a kertészeti ágazatokat; a zöldség- és gyü­mölcstermelés biztosítsa a kiegyensúlyozott hazai ellá­tást és a gazdaságos export fokozását. Minőségi változást kell elérni a tömegtakarmá­nyok, mindenekelőtt a silóku­korica termesztésében, vala­mint a rét- és legelőgazdál­kodásban. b) Az állattenyésztésben ál­talános feladat a tenyésztés színvonalának emelése, a ta­karmány hasznosításának, kü­lönösen a fehérje felhaszná­lásának a javítása. A húster­melés nagyobb részét a jövő­ben is a sertés- és baromfi- tenyésztés adja. A sertésága­zatban az iparszerű termelés továbbfejlesztésére, a gazda­ságosság fokozására kell töre­kedni. A baromfitenyésztés­ben nemzetközi pozíciónk meg­őrzése, illetve további javí­tása megköveteli a tenyész­tés és a tartástechnológia fo­lyamatos korszerűsítését. A hazai fogyasztói szükség­letek kielégítése a tejterme­lés, az export lehetőségei pe­dig a vágómarha-termelés nö­velését teszik szükségessé. Az adottságok jobn hasznosításá­val gyarapítani kell a juhál­lományt, emelni a hozamo­kat A szarvasmarha-tenyész­tést és a juhászatot a jó minő­ségű, olcsó tömegtakarmá­nyokra, a melléktermékek fel- használására és a gyepterü­let hasznosítására kell ala­pozni. c) A mezőgazdasági terme­lés és az élelmiszer-feldolgo­zás közti aránytalanságokat fokozatosan meg kell szün­tetni. A hazai fogyasztói igé­nyek kielégítése és a kiviteli lehetőségek teljesebb kihasz­nálása érdekében elsősorban a hús- és a baromfifeldolgo­zást, a növényolaj-termelést és a tartósítóipart szükséges fejleszteni. Az élelmiszeriparban a ter­melés és a termelékenység kívánatos növeléséhez, a mi­nőség javításához, a válasz­ték bővítéséhez, a korszerű áruszerkezethez nélkülözhe­tetlen a gyártás- és gyárt­mányfejlesztés. Az összes szak­ágazatban fokozott gépesítés­re, automatizálásra, a folya­matos technológiák kiépíté­sére, az anyagmozgatás, a cso­magolástechnika, a raktáro­zás-tárolás fejlesztésére, a hi­giéniai feltételek javítására van szükség. 3 ÄZ állami gazdasá­gok fontos szerepet • töltenek be a me­zőgazdaság szocialista fejlesz­tésében. A hazai tudományos munka eredményeinek hasz­nosításával, az élenjáró nem­zetközi tapasztalatok alkal­mazásával több gazdaság ki­emelkedő termelési színvona­lat ért el. Hazánkban jelen­leg 131 állami gazdaság mű­ködik, amely a mezőgazdasági terület 13 százalékán gazdál­kodik, és az árutermelésnek mintegy 18 százalékát adja. Többségükre jellemző az ered­ményes vállalati gazdálkodás. Az eszközfelhasználás haté­konysága, a munka- és üzem- szervezés azonban még nem ki­elégítő. Egyes gazdaságok ter­melési színvonala elmarad adottságaiktól, lehetőségeik­től. Az állami gazdaságok — amelyekben a szakemberek aránya magasabb, a technikai ellátottság lényegesen jobb, mint a szövetkezetekben —, továbbra is járjanak élen a mezőgazdasági termelés inten­zív fejlesztésében. Vállalja­nak nagyobb részt a mező- gazdaság fő feladatainak meg­oldásában. A ma még kevés­bé eredményesen gazdálko­dók is váljanak mielőbb pél­damutató, szocialista nagy­üzemmé. Korszerűsítsék az üzem- és munkaszervezést, az adottságoknak megfelelően fej­lesszék a termelési szerkeze­tet. Szervezetten segítsék a fiatal szakemberek felkészí­tését a gyakorlati munkára, folyamatosan adjanak át fel­készült szakembereket a gyen­gén ellátott szövetkezeteknek. 4 A mezőgazdaságban döntő szerepet játszó * termelőszövetkezetek gyors ütemben fejlődnek. Je­lenleg a mezőgazdasági terület háromnegyed részén 1370 ter­melőszövetkezet működik, és az árualap több mint kéthar­madát adja. A szövetkezetek többsége megfelelően gazdálkodik. A legújabb szövetkezetek terme­lési színvonala eléri, illetve megközelíti a kiemelkedő ál­lami gazdaságokét. Ugyanak­kor egyharmaduk — javarészt a kedvezőtlen természeti kö­rülmények miatt — nehézsé­gekkel küzd. A szövetkezetek szocialista jellege a tulajdon-, a terme­lési és az elosztási viszonyok fejlődésével tovább erősödött. Kedvező, hogy a szövetkeze­tekben növekszik a szakem­berek és a fiatalok aránya. Egyetemes érdek, hogy va­lamennyi mezőgazdasági ter­melőszövetkezet fejlődjék. Az élvonalba tartozók gazdálko­dása váljék még eredménye­sebbé, a jó természeti és gaz­dasági adottságokkal rendel­kező, de közepes színvonalon gazdálkodó szövetkezetek kö­zeledjenek az élenjárókhoz. Ugyanakkor szükséges és le­hetséges, hogy gyorsabban, tervszerűbben növekedjék a kedvezőtlen természeti viszo­nyok között gazdálkodó szö­vetkezetek termelése is. A termelőszövetkezetek fej­lesztésének általános követel­ménye és fő útja az összes rendelkezésre álló termelési eszköz leggazdaságosabb hasz­nosítása, az állóalapok bőví­tése, a szövetkezeti tulajdon gyarapítása, az adottságokkal és a népgazdasági igényekkel összhangban álló termelési szerkezet kialakítása, az ész­szerű szakosítás és a vezetés színvonalának emelése. Változatlanul az a cél, hogy a szövetkezeti parasztság élet- színvonala rendszeresen emel­kedjék, javuljanak élet- és munkakörülményei: jövedel­me a munkásságéval arányo­san növekedjék. A munkadíj legyen összhangban a végzett munka mennyiségével és mi­nőségével, a személyes jöve­delem pedig nagyobb mér­tékben függjön a szövetke­zeti gazdálkodás eredményes­ségétől. A szociális ellátásban ma még meglevő különbsége­ket fokozatosan meg kell szün­tetni. A szövetkezeti mozgalom fej­lődésének elengedhetetlen tár­sadalmi feltétele a szövetke­zeti demokrácia következetes érvényesítése, tovbábi erősí­tése. Az önkormányzati szer­vek munkáját folyamatosan hozzá kell igazítani a meg­növekedett termelőszövetke­zeti méretekhez, a változó üzemi viszonyokhoz. A köz­gyűlés — a szövetkezetek leg­felsőbb fóruma — döntsön a közösséget érintő alapvető társadalmi, gazdasági kérdé­sekben. Ugyanakkor növe­kedjék a küldöttközgyűlés, a brigádok, az ágazati és terü­leti részlegek tanácskozásai­nak szerepe, s ezekbe rend­szeresen vonják be a szövet­kezeti alkalmazottakat is. Ha­tározottan fel kell lépni a szö­vetkezeti demokráciát lebe­csülő nézetek és gyakorlat pl- len. 5 A háztáji és kisegí- tő gazdaságok tevé- * kenysége jelentős mértékben hozzájárult a me­zőgazdaság eredményeihez. Termékeinknek mintegy fele a saját szükségletek kielégí­tését szolgálja, a többit áru­ként értékesítik. A sertéshús­nak a felét állítják elő, a to­jás termelésében, a kisállat­tenyésztésben, néhány gyü­mölcs- és zöldségféle termelé­sében részvételük meghatá­rozó. A háztáji és kisegítő gazdaságok alapjában a me­zőgazdasági nagyüzemek és a fogyasztási szövetkezetek szak­mai, anyagi, műszaki segít­ségére támaszkodva szervezet­ten termelnek és értékesíte­nek, szervesen illeszkednek szocialista gazdasági rendsze­rünkbe. A párt határozottan támo­gatja a saját munkán és a csa­ládtagok munkáján alapuló háztáji gazdálkodást, és fel­lép annak lebecsülésével, az esetenként előforduló hibás gyakorlattal szemben, amely gyengíti a termelés biztonsá­gát, egyaránt sérti a termelők és a népgazdaság érdekeit. Ennek megfelelően segíteni kell a háztáji termelés kor­szerűsítését és szakosodását, és gondoskodni kell a terme­lési és értékesítési biztonság feltételeiről. 6 A mezőgazdasági üze­mek, a feldolgozó- * és a forgalmazó szervezetek között terjednek az erők ésszerűbb egyesítését, a gazdaságosabb termelést se­gítő együttműködési formák. Ezek lehetővé teszik az álló­eszközök eredményesebb ki­használását és fejlesztését, a tudomány eredményeinek szé­les körű alkalmazását, a ter­melés korszerűbb megszerve­zését és számos előnyt nyúj­tanak a feldolgozásban és az értékesítésben. A mezőgazdaságban a leg­jelentősebb együttműködési forma az iparszerű termelé­si rendszer. amely jelentős tartalékokat tárt fel. Nagy­mértékben hozzájárult a ter­melés színvonalának emelésé­hez. különösen a baromfite­nyésztésben és -feldolgozás­ban. a búza- és kukoricater­mesztésben. A növekvő köve­telményekkel lépést tartva gondoskodni kell a termelési rendszerek megfelelő színvo­nalon tartásáról, fejlesztéséről. Meg kell szigorítani létesíté­sük és működésük feltételeit. A gazdasági társulások je­lentős része építőipari, ipari szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet folytat. Éssze­rűen koncentrálják az elapró­zott üzemi eszközöket és a szellemi erőket. Nélkülözhe­tetlen szerepet töltenek be a mezőgazdasági építkezésekben és fontos lakossági igényeket elégítenek ki. A társulások te­vékenységét tovább kell javí­tani, újakat, főként a mező- gazdasági termelésben és fel­dolgozásban indokolt létre­hozni. A gazdasági együttműködés új formája a kísérleti jelleg­gel létrejött négy agráripari egyesülés. A mezőgazdasági, a feldolgozóipari és kereskedel­mi tevékenység szervezett ösz- szekapcsolása — a kezdeti ta­pasztalatok szerint — mind a résztvevők, mind a népgazda­ság számára előnyöket ígér. A magyar szocialista mező- gazdaság fejlődésének sajátos­sága az együttműködési for­mák sokfélesége, amelyet cél­szerű a jövőben is megtartani. Követelmény viszont, hogy a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrások felhasz­nálása gazdaságos legyen és nagyobb tiszta jövedelmet eredményezzen. 7 A nagyüzemek létre­jötte megteremtette * a mezőgazdaságban a modern gazdálkodásnak, a föld célszerűbb kihasználásá­nak, a munka termelékenysége emelésének, a műszaki hala­dásnak, a tudományos eredmé­nyek széles körű alkalmazásá­nak a feltételeit. Kibontako­zott a mezőgazdaság iparosítá­sának folyamata, korszerűsöd­tek a termelési módszerek, agrotechnikai eljárások. O A megművelt terület ter­melékenysége növekedett. Ugyanakkor a termőterület az utóbbi 15 év alatt mintegy 400 ezer hektárral csökkent. A szükségesnél nagyobb területet vontak ki a művelésből, és a jó minőségű földek védelmé­ről szóló határozatokat nem hajtották megfelelően végre. A termőföld megóvása, éssze­rű, az adottságokhoz igazodó hasznosítása kiemelkedő társa­dalmi érdek. Szigorítani kell a termőföldek, különösen a jó minőségűek más célú igénybe­vételét, s fokozni kell a talaj termelékenységét, főképpen az öntözés, a belvízrendezés és a talajjavítás útján. O A termelés legfontosabb tényezője a dolgozó em­ber, aki képességével, felké­szültségével, szorgalmával a termelési eszközöket haszno­sítja a társadalom javára. Az ipar és más népgazdasági ágak gyors fejlődésével, valamint a szocialista mezőgazdaság ki­bontakozásával összefüggésben ma már az összes dolgozók kö­zül a mezőgazdasági aktív ke­resők aránya 19 százalék az 1960. évi 34 százalékkal szem­ben. A következő esztendők­ben — ugyanezen okok miatt — ez az arány tovább csökken. Az élőmunka csökkenésével párhuzamosan növekszik a gépesítés, a kemizálás, a szak­értelem, a képzés, a továbbkép­zés és a műveltség szerepe. A mezőgazdasági üzemek vezetőinek többsége politikai­lag szakmailag felkészült, ve­zetői készségük jól érvénye­sül és ez a gazdálkodás ered­ményeiben is tükröződik. Az új és nagyobb feladatok to­vábbi igényeket támasztanak, különösen a vezetőkkel szem. ben. Az ismereteket szüntele­nül gyarapítani kell. A szak­emberképzés és továbbképzés területi ágazati irányítás szín­vonalának emelését. Ennek során figyelembe kell venni a változásokat, a mezőgazdasági üzemek megnövekedett mére­teit, jobb műszaki ellátottsá­gukat, a vezetők nagyobb fel- készültségét. A társadalmi, gazdasági vál­tozásokhoz, a megnovekedett követelményekhez igazodva úgy kell fejleszteni a mező- gazdaság és az élelmiszeripar irányítási rendszerét, hogy to­vább erősödjék a tervszerűség hatékonyabb legyen a központi irányítás, és ugyanakkor nö­vekedjék a gazdálkodó szerve­zetek önállósága, felelőssége. Ennek megfelelően váljon szo­rosabbá a terv és a gazdasági szabályozórendszer, a népgaz­dasági és vállalati tervek kö­zötti összhang; a termelés, a feldolgozás és az értékesítés egysége érvényesüljön jobban a tervezésben, az érdekeltségi viszonyokban, az anyagi-mű­szaki ellátásiján és az ágazati irányításban; egyszerűsödjék és legyen stabilabb a gazda­sági és a jogi szabályozás. A termelési és az értékesíté­si biztonság érdekében széle­sebb körben indokolt alkal­mazni a több évre szóló szer­ződéses rendszert, erősíteni kell a szerződéses fegyelmet, javítani a felvásárlás és az ér­tékesítés szervezettségét. ' W A párt agrárpoliti­kájának követke- • zetes megvalósítá­sa érdekében erősíteni kell a párt irányító, szervező, ellen­őrző munkáját. A mezőgazda­ságban és az élelmiszeripar­ban tevékenykedő pártszerve­zetek emeljék a pártmunka színvonalát, fejlesszék a párt­tagság politikai képzettségét. Mozgósítsák a párttagokat, a pártonkívüli dolgozókat a ha­tékony munkára, ösztönözzék és karolják fel a jó kezdemé­nyezéseket. Tegyék tervszerűb­bé és céltudatosabbá a káder­munkát, támogassák a gazda­sági vezetőket feladataik meg­oldásában. A szakszervezetek erősítsék tevékenységükben a termelés és az érdekképviselet egysé­gét. Ösztönözzék és szervezzék a szocialista munkaversenyt, az újítómozgalmat, támogas­sák a szocialista brigádokai Működjenek közre a munkahe­lyi demokrácia tartalmi gazda­gításában, a szocialista köz- gondolkodás erősítésében. Kí­sérjék figyelemmel a dolgozók élet- és munkakörülményeinek alakulását, segítsék műveltsé­gük, szakképzettségük növelé­sét. A KISZ-szervezetek állítsák az ifjúságpolitikai tevékenység középpontjába a politikai és szakmai ismeretek gyarapítá­sát, és ezzel segítsék elő a tu­dományos-technikai haladás, ból származó új feladatok megoldását. A Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa és a területi szövetségek növeljék szakmai befolyásukat a fejlesztések koordinálásában, a gazdasági együttműködés erősítésében, az üzem- és munkaszervezés javí­tásában. Segítsék a népgazda­sági, a szövetkezeti és az egyé­ni érdekek jobb összehango­lását, a szövetkezeti demokrá­cia még teljesebb kibontako­zását. A mezőgazdaság fejlődésé­hez, a falu politikai és kultu­rális arculatának megváltozta­tásához eddig is eredménye­sen járultak hozzá a Haza­fias Népfront bizottságai és aktivistái. A Központi Bizott­ság számít arra, hogy a jövő­ben is hatékonyan segítik az előttünk álló feladatok megol­dását. ★ ★ ★ A Központi Bizottság megállapította: a szövetkezeti pa­rasztság, a munkásosztály, egész népünk erőfeszítései gazdag eredményt hoztak a magyar mezőgazdaság felvirágoztatásá­ban. Most az a teendőnk, hogy az eredményeket megszilár­dítsuk és továbbfejlesszük. Meg kell oldanunk az ország, az egész népgazdaság igényének megfelelően a mezőgazdaság és az élelmiszeripar további összehangolt, intenzív és hatékony fejlesztését. Pártunk XI. kongresszusa kijelölte a fejlett szocialista társadalom építésének soros feladatait és távlatait. Ezekkel összhangban folytatjuk agrár- és szövetkezetpolitikánkat, amely társadalmunk szocialista viszonyainak erősödését, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődését, dolgozó népünk életszínvonalának emelését szolgálja. A Központi Bizottságnak a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar fejlesztését meghatározó irányelvei hosszabb távra szabják meg a tennivalókat, de az időszerű feladatok meg­oldásához is eligazítást adnak. Nagyszerű távlati céljaink el­érésének fontos feltétele az idei népgazdasági terv sikeres teljesítése. A Központi Bizottság bízik abban, hogy az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek, az élelmiszeripar dolgo­zói társadalmunk támogatásával, mint eddig, ezután is becsü­lettel teljesítik feladataikat, és a magyar mezőgazdaságot egész népünk javára még magasabb színvonalra emelik. igazodjék jobban a nagyobb üzemi méretek, az iparszerű termelés, a szakosodás köve­telményeihez, erősítse a köz- gazdasági szemléletet. A mezőgazdaság korszerűsö­désével a dolgozók szakkép­zettségének színvonala jelen­tősen emelkedett, megválto­zott a szakmai összetétel. A változó igényeknek megfele­lően azonban tervszerűbbé kell tenni a szakmunkáskép­zést és továbbképzést. O A termelés fejlődését egyre növekvő mérték­ben befolyásolja a tudományos kutatás. A tudomány ered­ményei, a nagyobb termésho­zamot adó új hazai és külföl­di növény- és állatfajták, a korszerű műszaki megoldások számottevően hozzájárulnak a termelés bővítéséhez. A hazai agrárkutatást azokra a fel­adatokra kell összpontosítani, amelyek a sajátos igények miatt itthon oldhatók meg a legmegfelelőbben. A nemzet­közi tudományos együttműkö­dés — elsősorban a KGST cél­programjaiban való részvétel — lehetőségeit, az eddigiek­nél jobban ki kell használni. A hazai és a nemzetközi tudo­mányos eredmények gyakorla­ti alkalmazása érdekében nö­velni kell a kutatók és a ter­melők közös érdekeltségét, ja­vítani kell a kutatóintézetek és a gazdálkodó szervezetek együttműködését, és elő kell segíteni céltársulások létreho­zását. 8 A mezőgazdasági és élelmiszeripari ter- ® melés színvonala egy­re inkább függ a mező- gazdaság számára előállí­tott ipari termékek mennyi­ségétől és minőségétől. En­nek jelentőségét szemlélteti, hogy a mezőgazdasági terme­lés másfélszeres növekedése az ipari eredetű anyagok felhasz­nálásának csaknem négysze­res növekedését igényelte. A hazai mezőgazdasági és élel­miszeripari gépgyártás az utóbbi évtizedben meghárom­szorozta termelését, de a szük­ségleteket csak részben elégí­tette ki. Az indokoltnál na­gyobb az import. Az ipari ter­mékek felhasználásának nö­vekedésével együtt fejlődött a műszaki javítóbázis, emelke­dett a szolgáltatások színvo­nala, gyarapodott a mezőgaz­dasági úthálózat. Ennek elle­nére e területeken is számotte­vő az elmaradás. A mezőgazdaság iparosítását, műszaki fejlesztését és kemi- zálását tovább folytatjuk. Ezért az ipart — különösen a gép- és vegyipart — úgy kell fejleszteni, hogy a hazai igé­nyeket az eddiginél nagyobb arányban és jobb minőségben elégítse ki. Ugyanakkor jobban kell támaszkodni a szocialista gazdasági integráció elmélyí­tésében rejlő lehetőségekre. Halaszthatatlan a gépjavítás, az alkatrészellátás, a szerviz- hálózat jobb megszervezése, az infrastruktúra fejlesztése. 9 A mezőgazdaság és az élelmiszeripar ál- • lami irányítása alap­jában véve a követelmények­nek megfelelően biztosította a tervszerű fejlődést. A közve­tett irányítás eszközei, a gaz­dasági szabályozók is betöltöt­ték szerepüket. Elősegítették a bővített újratermelést, a fo­gyasztás és a felhalmozás he­lyes arányának kialakulását. Ezzel párhuzamosan létrejöt­tek az önálló gazdálkodás fel­tételei, kibontakozhatott a szö­vetkezetek és vállalatok önte­vékenysége. Az előttünk álló feladatok megkövetelik a központi és a

Next

/
Oldalképek
Tartalom