Pest Megyi Hírlap, 1978. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-12 / 61. szám
J^?!vÄv/Äv!w^ ,agazin|||||1|| áS:-:: 1978. MÁRCIUS 12., VASÁRNAP__n. -» -»r- » !! n n rmfinmi__r--- - •—•< Varga S. József: Számonkérők M egint rossz napom van. B. úr, a maszek kiskereskedő megállít a piacon, s hű maradva önmagához. ismételten erőszakos. — Mire vár? Arra vár, hogy meggondolom. Soha vissza nem térő alkalom. 200 négyszögöl ragyogó fekvésű szőlő és potom áron adom. Hagyjon, B. úr. Udvariatlanul hátat fordítok neki, nincs szándékom szőlőt venni, a szőlőt szeretem ugyan, de műveléséhez, gondozásához nem fűlik a fogam. Nem értek hozzá, és a szabad időmet másra fordítom. B. úr persze rosszallóan csóválja a fejét, viselkedésem felháborítja. Hangoztatja is. hogy nem ért engem, hiszen foglalkozásom olyan, hogy mellette nyugodtan megművelhetném ezt a 200 négyszögölet, s még hasznom is lenne belőle. Erőszakos, tolakodó, elvégre a „javamat akarja”. Csakhogy nekem nem kell sem a jóindulata, sem a szőleje. A kisváros utcáit járva mindig találkozom a számonkérőkkel, a felelősségre vonókkal, a beavatkozókkal, a közbeavatkozókkal, a tanácsadókkal, az erőszakos jóakarókkal. Ettől lúdbőrzik a hátam, és ilyenkor érzékelem pontosan azt, hogy mi is tulajdonképpen a vidékiesség. Okvetet- lenkedés, tapintatlanság... Inkább példákkal folytatom. Tegnap este D. a kisváros fontos hivatalának fontoskodó hivatalnoka megrótt, amiért nem látott a művelődési központ márványtermében, ahol tegnap este G. zongorahangversenyét élvezhettem volna. Máskor számon- kéri tőlem, hogy miért nem jelentem meg a fotókiállításon. A fontos hivatal fontoskodó hivatalnokát zavarja, hogy nem úgy élek, ahogy ő. Meggyőződése: az az egyetlen praktikus és okos életmód, amit ő csinál. Fáraszt és elszomorít fontoskodása. 0 ** sszetalálkozom Istvánnal, a fiatal mérnökkel. Kissé ideges. Elpanaszolja; szomszédja leszólta, hogy újból külföldi útra készül feleségestül. A szomszéd minden további nélkül illetékesnek érzi magát arra* hogy ..beavatkozzék .Istyánék belügyeibe, kifejti; az utazás haszontalan pénzpocsékolás, István vásárolna inkább egy hobbikertet, az az igazi kikapcsolódás, nem pedig a dögfárasztó csavargás. Igen, és a hobbikertben megteremne a krumpli, a zöldség, a sárgarépa. István nyúzott képpel hallgatja szomszédját és szenved. Annál udvariasabb, semhogy a bősz okvetet- lenkedőt rendre utasítsa. István a könyvek szerelmese, és szenvedélyes utazó. Harmincéves és bejárta fél Európát. Ismeri Róma utcáit, s meséli, hogy amikor a rádióban Bulgáriáról szóló híreket hallgat, maga előtt látja a csodálatos Rodope hegységet, s gondolatban egy várnai kiskocsmában masticát szürcsöl. Szomszédja osztályvezető egy nagyvállalatnál, gyakorlatilag értelmiségi munkakört tölt be, és elvileg ugyancsak szellemi munkát végez. Csakhogy a látszat csal. Ez az osztályvezető egyáltalán nem végez szellemi munkát, ingerülten várja a délutánt, hogy „leléphessen”. A szőlőjében érzi magát elemében, ami tiszteletre méltó dolog volna, ha felhagyna az osztályvezetősködéssel és kifejezetten a szőlővel foglalkozna. Kisváros Mi lenne, ha egyszer István kérdőre, vonná osztályvezető szomszédját: hogyhogy örökké a tőkék között görnyed, s Könyvet, mikor vesz a kezébe? A fiatal jogász megint egy más eset. Ö a maga módján urbánus, megrögzött városlakó, „aszfaltkoptató”, a természetben kizárólag tájképeken gyönyörködik. Napi munkáját befejezvén menetrendszerűen beül a kisváros egyetlen első osztályú presszójába ismerősökkel találkozni, beszélgetni, vagy csak egyszerűen bámészkodni. Szó sincs arról, hogy alkoholizálás céljából időzik a presszóba, és arról sincs szó, hogy nőkre vadászik. Az intézmény „buzgómócsing” gondnoka rossz szemmel nézi a fiatal jogász „léhálkodását”, s kartársi alapon gyakran érzi magát indíttatva, hogy hősünk magatartását kifogásolja, számonkérje. így: — Presszózunk, presszózunk, doktor úr? — érdeklődik fájdalmas képpel. S a gondnok ilyenkor előadja, hogy ez az élet rosszra vezet, ennek züllés lesz a vége, mert a lejtőn nincs megállás, arról nem is szólva, hogy rengeteg pénzbe kerül a mindennapos presszózás. Máskor arról faggatja a fiatal jogászt, hogy talán válni készül. Meggyőződése; minden olyan házasság válással végződik, amelyikben a férj kimaradozik. Nagy a csábítás és így tovább, és így tovább. Különben is, egy komoly ember — a gondnok szerint — nem „tehénkedik” egész este szórakozóhelyen. ogász ismerősöm fogcsikorgatva fogadkozik: eddig türelmesen végighallgatta az okvetetlenke- dőt, de legközelebb beolvas neki és megkérdezi tőle, ki kérte meg őt arra, hogy felügyeljen a presszó törzsvendégeire. A gondnok majd természetesen megsértődik, elvégre ő a jogásznak csak a javát akarja. A számonkérők kisvárosi figurák. Kifogásolnak, felháborodnak, s kizárólag azt tartják jónak, ami szerintük megfelel az erkölcsi értékrendnek. Irigylendő magabiztonsággal ítélkeznek. Vélekedéseikben megfellebbezhetetlenek. Gondolom: aki nem úgy él, nem úgy viselkedik, nem úgy vélekedik, ahogy ők', azt szívesen kerékbe törnék. Csíki László: Ve tő fi Változatok Ferenczy Béni szobrára I. Álltam széken, szavaltam tojásért — „kicsi vagyok én, majd megnövök én” —, néha tán úgy álltam a földön, akár egy szál haj a rémülettől egy kopasz úr fején. Álltam iskolapadokban, mögöttem megizzadt az osztály, de lehet, épp mert mindig jól tudtam a leckét: meztelen álltam doktorunk előtt, amíg a szívem megkeresték... Álltam ablakokkal szemben, néztem bennük — magamat, hídon is, mely felúszott, mégis állt. Álltam az őrület beomló partján, és szinte hittem a halált. Álltam egy apa előtt, akár a szabónál, hogy rólam mértéket vegyen: — Kizsi a zseb, túl bő a nadrág... — Hogy segít ez a nemzeten? ... Álltam a lépcsőn, erkélyeken és ablakokban, s a szájam soha be nem állt... Lent a nép ... S a fáklyáknak még akkor csak a fénye, nem a füstje szállt. Megálltam százszor, míg százan szétfutottak, de hiába lökött utánuk akármi... Mikor a lándzsán fölcsillan a halál, tudom, így fogok akkor is megállni. II. Gyöngének szült, ki szült. Sovány, tiszta voltam, mint lehántott fűzfaág, mely a szélben eltöri magát — a legutolsó lehettem volna tán. Verset írtam lettem a legnagyobb bolond: azt kellett tennem, mit nem tud senki más A legutolsónak kellett volna lennem, de a legelsőnek nincs szabadulás. (Én költő vagyok! De ki is a költő? Egy ember, ki talán a félelemtől bátor, s mire észrevenné, hogy tilosba tévedt, nem menekülhet el már a haláltól.) így kellett lenni: száműztem magamból azt, ki méltatlan volt arra, hogy én legyek —■ A hozzám méltatlan hozzátok legméltóbb vezér lett, s mert vezér lett — hajtsatok fejet. III. Asszonyom inkább magába zárna, de amúgy se futhatok semmi áron. Jön, jön a végső, nagy végső szabadság, biztosan, akár a halálom. Mint összeharapdált nyelv, e kis nép majd nélkülem ráng száz évig, mint ezer óta — ránk zárja megsápadt, kegyes ajkait némán a nagy-nagy Európa. De az anyanyelv rám csukja kelyhét, halálból, földből kiringat, ki virágkoporsóban őrzi álmainkat. P. S. Tán ilyen voltam... De sokak hitét hittem, s azzá kellett lennem, mivé ők akartak: hős, magyar, a legkeményebb ember — és kitaláltam egy forradalmat. Monori Dezső: Örzse asszony Mindönki ismeri a községben, aki bennszülöttnek számít. Nincsen piac nélküle; vesz és elad, vagy csak éppen tájékozódik az árakról. Férje elsején kap fizetést, jó tudni, mit mennyiért vehet és mennyit kérhet a kertben termáit salátáért és a többi' zöldségért. A temetésekről sem hiányzik. Nehéz vele vitatkozni, hamar legorombítja a gyengébbeket. Sokan ráhagyják, de mégsem érzik feleslegesnek az asz- szonyt, ahogy nevezik: Tudomány - örzsét. Rangos nevét észrevétlenül kapta, hízeleg neki és úgy tesz, mint aki megtiszteltetésnek veszi, ha okosságát a tudománnyal hozzák összefüggésbe. Férje után; Kozák Jánosné, született Kispál Erzsébet. Régen a hivatalos helyeken síró-rí- vó-könyörgő szavakkal intézte ügyeit, ma, mint a nép fia, a vasutas Kozák János neje veri az asztalt Tyúkügyekben neki van igaza. Tanúsíthatják százan is, hogy az ő tyúkjai nem kódorognak el a szomszéd kertjébe,, de, bezzeg, a feljelentő és tanúi, nem zárják az udvarba szárnyasaikat. Nincs megállás addig, amíg az utcabeliek nem tudják, hogy mivel vádolták. Aztán van mit zsebre tenni, akinek szól a célzás. Egyébként megválogatja, kivel áll szóba. Csakis olyan asszonyok jöhetnek számításba, akiknek szellemi képessége nem éri el az övét. Okosabbakkal, rangosabbakkal nem vitatkozik. Akármelyik személyzetis megkaphatja tőle ismerőseinek adatait és jellemzésüket is. Talán, még a születésnapokra is emlékezik. Nem politizál. Megelégszik a maga szűk világával, és mégis... Valamikor szívesen beszélt azokról, akiket a csendőrök kergettek. Nem sajnálta őket, csak beszélt róluk. mint aki nem érti az életet. A régi gazdagokat nem szerette, de úrnak tartotta valamennyit. Az érettségizett szomszéd gyerek sohasem számított nála úrnak, még akkor sem. ha íróasztal mellett dolgozott. A felszabadulás első napjaiban az udvarukban volt egy orosz tábori konyha, így nem szűkölködtek, még a szomszédoknak is jutott valami. A németeket ma is szidja, amiért autóra tették a Bodri kutyáját, láncostól. Azóta se volt olyan kedvérevaló kutyája. A kutyáról most az jut az eszébe, hogy egykutya. Ezt a vezetőkre mondja. Ki nem állhatja, ha állami személyautó áll meg valamelyik ház előtt. Mutogatja magát, ugyan ész- reveszi-e, aki éppen kiszáll a kocsiból. Mivel ismerik, hangosan üdvözlik; jó napot, Erzsi néni, vagy; Hogy van szomszéd asszony. Vidáman válaszol és hangosan, mások is tudják meg, hogy számít ő még valakinek. De amikor elpor- zik az autó, nem tudja tartani a szót; Ez se tudja már, hogy pöffészked jen. Nála háznál kezdődik az ember. Ház nélkül nem ember az ember. Nem érti a városba szakadt fiatalokat, akik csak legyintenek a szóra. Minek a ház, avval csak gond van, mondogatják. Sokallja, amit a szépre költenek. Ö csak most kezd moziba járni, a szomszédban meg televíziót néz. A fiatalok még az operáról beszélnek. Régen a városba is ritkán utaztak, ma pedig külföld a téma, meg az autó. Mi lesz a világból, nem lehet tudni, de isten látja lelkét, őt nem szédítette meg a városi élet. Ha reggel Pestre utazik, már délután otthon van. Siet haza, várják az állatok.- A szomszéd ugyan megígérte, hogy önt friss vizet a kacsáknak, de M tudja, ő is elfelejtette már, ha megkérték hasonlóra. Két gyereke van, egyik fiú, aki agglegénynek készül, a lány pedig éppenhogy asszony. Mi lesz ezekből a fiatalokból? Amíg lány a lány, kell az mindenkinek. De hát, meg kell azt nézni, kire tekintsen vissza a szegény ember gyereke. Na, és mi hasznuk van belőle, hogy a szomszéd fiára esett a választás? Ez se különb, mint a többi. Házat követelt, hogy külön lakhassanak, de honnan vegyenek annyi pénzt? ( Községben nem úgy van, mint városban, hogy vesznek egy szövetkezeti lakást. Az utcában meghalt egy idős asszony. Még a temetőbe se vituéK ki a megboldogultat, máris jöttek a vevők, hogyne jöttek volna, amikor megfizethetetlen ma, egy eladó üres ház. örzse asszony összeszedte a tudományát, és kitalálta gondjára a megoldást. Elment egy távoli rokon-házaspárhoz, akik gyerek nélküliek. Hallott róla, hogy az asszony kétszer is örökölt az utóbbi időbein. Ezeknek sírta el a bánatát. A rokonok értették, nagyon is tudták, mit jelent örzse sopánko- dása. Eddig csak azt mondta rájuk örzse, hogy a kutya is odatesz, ahol van már egy rakás. Másnap a rokonházaspár személyesen hozta az örömhírt; adják a pénzt kamatmentesen, de havonta ezret kérnek visz- sza. Erről írást csinálnak a közjegyzőnél. Vállalták a havi ezret, ami rokoniasan számítva is öt évre lekötötte a fiatalok felesleges pénzét. Csak egy család volt a községben, a megyében, később az egész világon, akit áldani, szeretni kell. De megmutatta örzse az embereknek, hogyan kell egy lányt férjhez adni. A ház a lány nevére került a telekkönyvben. Meszeltek, súroltak és ha egyszerű is, de bútor is került bele. A modernebbet majd megveszik a fiatalok. Az esküvőn a pénzes rokonok ültek a fő helyen. Mindenki róluk beszélt. Jöttek a hétköznapok. Az ifjú férj nem titkolta, hogy mást szeret már, és erre most jött rá, amikor gyereket vár az ifjú asszony és fizetni kell az ezerforintos részleteket. Kimondta, hogy őt becsapták, a házat ugyan adták, de ő fizeti az árát és nincs a nevén a fele, ahogy dukálna. Sírva ment haza az ifjú asszony, panaszkodott az eddig kikiáltott legjobb férjre, örzse úgy békéltette volna a békétlen vöt, mint valamikor a férjét. Kezét magasra lendítette, hogy lesújtson a hálátlan emberre, de a vő gyorsabbnak bizonyult. Anyósnak kellett lennie ahhoz, hogy pofonokat kapjon és rúgásokat ő. aki pedig a szájával és a határozott tekintetével is sakkban tartotta a családját és né/ pes ismerőseit. Ráadásul a vő, a szüleihez költözött és kijelentette, hogy a születendő gyereknek nem ő az apja, és majd bebizonyítja ország-világnak, hogy áldozat csupán. Több sem kellett a megpofozott anyósnak, sírta a bánatát kérés nélkül is. Az ő lányát pocskondiázza ez a nyiszlett ember ahelyett, hogy hálálkodna. Száz legényt is kapott volna, ha nem hisznek a szép szavának, a hízelgő fajtájának. De megmutatja, fizeti a gyerektartást, ha belegebed akkor is. A gyereket fölnevelik, egyetemen taníttatják, hogy tovább fizessen az apja. Aztán örököl is az apja után. De ezek a fogadalmak mit sem változtattak azon a tényen, hogy a havi ezer forint törlesztés esedékes minden hónap harmadikén. Először úgy tett örzse asszony, hogy a nagy bánatban elfelejtette, de nem így a kölcsönző rokonok. Este személyesen jelentkeztek és tartották a markukat. A házat nem adják el, hogy szabaduljanak a tartozástól. A lány megkeresi az ezret, és. ha ezután a szülőknél kosztol, majd csak letelik az adósság. Látszólag belenyugodtak a változtathatatlanba. Pénzt reméltek a gyerektartásból és az is valami. Férjhez is mehet az alig asszony, ha a bíróság elválasztja. De nem adják könnyen. A vő sem nyugodott. Kiszemelte már. a másik asszonynakvalót. örzse utcahosszat gazemberezte volt vejét. Elment az új asszony szüleihez, lármázott, mígnem kidobták a házból. Megint volt téma. Hangoztatta, csak azért nem tesz lépéseket a vő és új asszonya ellen, mert a lány apja fejes. A férjére nem számíthat. E napokban megint elfeledkezett örzse asszony a tartozásról. Már nem dicsérte a pénzes rokonokat inkább szidta őket, mért ajánlották fel a pénzt, most nem kellene visszaadni. Minek is adták? De hát, mért is voltak ilyen nagylelkűek? Az emberek nem biztatták, és nem is nevették ki. Egyik szomszéd megkérdezte: hány részlettel adósok még7 A válaszból megtudta. hogy kerek négy év és kilenc hónapig lesz örzsének kit szapui- nia. És. hogy végig bírja szuflá- val, az eddigi élete bizonyság rá.
