Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-10 / 35. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLEKLETE Statisztika. Ki gondolta volna: több tv-készülék villog az országban, mint ahány rádió zümmögi, illetőleg harsogja a maga műsorát! Szám szerint 2,5 milliónyi dobozt kapcsolnak be esténkint, ami egyben azt is jelenti, hogy minden negyedik háztartás költségvetését terheli a havi előfizetői díj. És ez még csak egyetlen — Igaz, örvendetes szám — hazánk életének jellemzésérej Aki végignézte kedden késő este a Megkérdeztük az államtitkárt című műsort, tudhatja, hogy a fent említetten kívül még hány és hány, hasonlóképpen beszédes adatot ismertetett dr. Bálint József, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke, aki — mint korábban más, országos hatáskörű szervek vezetői — ugyancsak a nézők érdeklődése szerint szólt bérekről, árakról, a grafikongörbék ugrándozásának megannyi okáról. Ami a most magunk mögött hagyott 1977-es évet illeti, arról több jót, mint rosszat mondott az államtitkár. A termelés — főképp a mezőgazdaságé — szépen növekedett, és ez az emelkedés jellemezte mind a reálbérek, mind a fogyasztás alakulását is. A külkereskedelem mérlege viszont megint- csak a rovásunkra billent — figyelmeztetnek a statisztikai adatok. Lévén ez a Megkérdeztük... — párbeszéd az ország háztartását leginkább ismerő szakember és a hozzá betelefonáló családfönntartók és háziasz- szonyok afféle nyilvános kér- dezz-felelekje, érthető, hogy a legtöbben az árak alakulását, azok immár tudomásul vett és az ezután várt mozgását tudakolták. Különösen az úgynevezett szabadáras termékek forintértékeinek növekedése felől akart megtudni valami biztosat sok-sok érdeklődő. Amint azt már a legutóbbi Megkérdeztük ..! — műsorban dr. Sághy Vilmos belkereskedelmi miniszter is elmondta, nem egyszerűen szabad ár a szabadár: a kalkulálók tevékenységét megannyi előírás szabályozza. és — mint a Központi Statisztikai Hivatal elnöke most szintén különös nyomatékkai hangsúlyozta —, nem kevesebb mint 2400 Ide sorolható cikk ármozgását figyelik e figyelésre hivatottak. Noha szép summa, éppen 10 millió forint szükséges ahhoz, hogy a szabadárak mozgásáról mindent megtudjanak — nem sajnálják ezt a pénzt: a legtágabb értelemben vett közérdek követeli meg a fölhasználását ... Az árak mozgásának kérdés- csoportjához hasonlóan igenigen fontos ügynek mutatkozott a háztáji gazdaságok megannyi öröme-gondja. Helyesbíthetünk: inkább öröme, mert — hallhattuk — a mezőgazdaságilag hasznosítható terület 14 százalékán működő háztájik á földekről, istállókból TV-FIGYELŐ származó termékek 31 százalékát adják. Szép arány! Igaz — és ezt sem szabad elhallgatni — a közös gazdaságokban megtermelt takarmány, vetőmag stb. felhasználásával tudnak csak ily tisztes eredményt fölmutatni e Pest megyében is dicséretesen produkáló porták. Ám az a 31 százalék, mégis 31 százalék... Mivel a dr. Bálint Józsefhez címzett telefonkérdések száma éppen 430 volt — így azok mindegyikének részletes megválaszolására nem kerülhetett sor, amiképpen itt sem ejthetünk szót mindarról, ami á Balogh Mária vezette riport- műsorban elhangzott. Inkább csak számok és a százalékok kedvelőinek említjük még meg, hogy az életszínvonalra vonatkozó adatokat 7500 háztartásból gyűjti össze a Statisztikai Hivatal; egyetlen esztendőben 150 millió adatot dolgoznak föl ugyanott; és hogy 27 ezer oldalon teszik közzé mindazt, amit földolgozta*... No és még egyetlen egy — igaz, meglehetősen elszomorító — adat: a fölmérések szerint 2000-ben is még csak 10 millió 895 ezer 300-an élünk (élnek?) majd Magyarországon. Az ok: változatlanul nem növekszik a családok létszáma. Minden famíliában — szaknyelven szólva — legalább 2,3 gyermeknek kellene élnie, ám, ez az arány csak nem akar kialakulni. Mindenesetre, ezzel a kimutatásával nagyon elevenbe vágott ez az amúgy száraz, papírostudománynak hitt statisztika. Sőtér István. Újabban megint íróként jelentkezik kulturális életünkben az irodalomtörténészként, egyetemi tanárként is méltán tisztelt Sőtér István. Legújabb regénye, a terjedelmes — jó nyolcszáz oldalnyi — Budai oroszlán bizonyítja, hogy a művészet és a tudomány is egyforma sikerrel teremhet ugyanazon az íróasztalon A Budai oroszlán, ez az ötvenes években játszódó, kesernyés. ironikus értelmiségi történet néhány jelenet erejéig a tv-ben is megelevenedett: a szerda éjszakai Nyitott könyv című műsor adott belőle némi ízelítőt. Sajnos, sokkalta gyöngébb dramatizálásban és sokkalta erőtlenebb színészi játékkal, mint legutóbb, amikor Szabó Magda Régimódi történetét mutatta be Katkó István sorozata. Amennyire testközeli, élménymeleg volt az a tv-re igazítás — annyira távolságtartónak tűnt, hogy azt ne mondjuk: érdektelenre sikeredett a Sötér-mű képre váltása. Figuravázlatok, jellemskiccek emelődtek csak ki a regényből, inkább unalmat árasztva, mintsem a majdan könyvesboltba kerülő mű elolvasására biztatva. Még szerencse, hogy a jelenetsor után maga Sőtér István is megszólalt, és így az elkedvetlenített néző némi kár. pótlást kapott: az okos szavak nagyjából eligazították mind az életműben, mind a szóban- forgó új regény tárgyában. De azért ez a Nyitott könyv még így is félig csukva maradt... Akácz László filmsorozat. XIIfi. rész: A gyermek most héthónapos. 17.15: Hírek. 17.20: Frontoperatőrök. A DEFA-Gruppe 67 dokumentumfilmje. 17.40: A másik 12 óra. I. rész: Anyagok» formák. 18.20: Panoráma. Jelenségek a világpolitikában. 18.45: Reklámmflsor. 18.55: Egymillió fontos hangjegy. A televízió könnyűzenei sorozata. 19.15: Cicavízió. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Guszták kihág. Magyar rajzKOSSUTH RADIO 7.23: Faluról mindenkinek. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Régi magyar dalok és táncok. 8.55: Kulturális magazin. 10.03: Tűrhető Lajos. Nagy Katalin rádiójátéka. 10.47: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. 11.85: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét (élő). A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Mozart-matinéja. Kb. 12.15: Édes anyanyelvűnk. Kb. 12.20: Az erdő postája. Gulyás Pál versei. Kb. 12.25: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 12.55: Tisza szívvel. Kb. 13.05: Zenés játékokból. 14.00: Kozmosz. 14.20: Schumaim-művek. 15.17: Regine Crespin és Theo Adam énekel. 16.00: Pillantás a szocialista világba. 16.20: Lemezmúzeum. 17.10: Magyar utazók a nagyvilágba. Körösi Csorna Sándor. 18.09: Népdalkórusok. 18.50: A Rádió Dalszínháza. 20.44: A Casals Fesztiválzenekar hangversenye az 1976. évi Puerto- Rlcó-i Cxs als-feszti válón. Vezényel és közreműködik: Mszt.yisz’av Roszt- ropovics. 22.15: Artur Rubinstein zongorázik. 23.05: Orlando lovagja. Részletek Haydn operájából. 0.10: Ránki György: Filmmelódiák. PETŐFI RADIO 7.00: A római katolikus egyház félórája. 7.30: Orgonamuzslka. 8.05: Mit hallunk? 8.33: A „Nyitnikék” postája. 9.00: Szívesen hallgattuk! 10.33: Szivárvány. 13.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.15: ISO éve született Verne Gyula. A képzelet varázslója. Epizódok az Író életéfilmsorozat. 30.05: Gáspár Margit: Az állam én vagyok. Zenés vígjáték két részben. A Fővárosi Ope- rettszfnház előadása a váci Madách Imre Művelődési Központból, felvételről. 83.30: Tv-híradó, 3. 33.30: Az éjszaka kapni. Magyarul beszélő francia film. 2. MŰSOR 20.00: Ének Michelangelóért. Hangverseny-közvetítés a Sixtus- kápolnából. Olasz film. 20.45: Tv- híradó, 2. 21.05: Utószezon. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. ni/3. rész. 22.40: Szomszédom a feből. 14.00: Táskarádió. 15.00: Jelen- ldóben. 15.33: Színes népi muzsika. 16.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 16.30: Közvetítés a Juventus—Lazio olasz totómérkőzésről. 17.10: ötórai tea. 18.00: Zenei szerkesztők és rendezők műhelyében. 18.54: Pesti házak titkai. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Smetana: e-moll vonósnégyes. 20.21: A francia popzene csillagai. 20.57: Népdalcsokor. 21.45: Magnóról — magnóra. 22.33: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 8.08: A Columbia és a Princeton Egyetemek elektronikus zenei központjának felvételeiből. 8.35: Bach- muvek. 10.03: ÜJ Zenei Cjság. 10.37: Mozart: A-dúr szonáta. 10.59: Csak fiataloknak! 13.10: Oj operalerae- zelnkből. Közben: 13.39: Kis magyar néprajz. 13.44: Az éj — versek. 13.50: Az operaközvetítés folytatása. 15.08: Rádiószínház. 15.57: Éneklő Ifjúság. 10.09: így láttam Kodályt. A mikrofonnál: Huszár Klára. 16.37: Holtidő. GáUk Mihály műsora. 17.03: Monteverdl-madrigálok, 17.18: Hangfelvételek felsőfokon. 18.03: Együttesek hangversenyei a Kertészeti Kutatóintézet budatétényi dísztermében, n. rész. Közben: kb. 18.48: Világlíra. Kb. 19.03: A hangverseny-közvetítés folytatása. 19.51: A tünékeny alma. Rádiójáték Arany Jánosról. 30.55: Dj operalemezeinkből. TELEVÍZIÓ 8.05: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 8.10: Mindenki iskolája: 7. Földrajz. Kontinensünk — Európa. 8.45: 1. Kémia. Az anyagok felépítése és csoportosítása. (A keddi adások Ismétlése.) 9.10: Arago X—001. Francia rajzfilmsorozat. 7. rész: Az útvesztő. 9.35: leségem. Magyarul beszélő angol tévéfilmsorozat. vm/S. rész: Az abszolút vég. POZSONYI TV 11.50: Si VB. Síugró verseny. 10.40: Gyermek Jégre vü. 19.001 Híradó, 19.30: A vesszőkosár titka, 7. rész. 30.40: Ide a tollat. Cseh film. 33.15: Sporthlradó. 33.351 Társastáncverseny. 2. MŰSOR 17.15: Daktarl. 19.30: Igazság, csakis az Igazság. Tévéjáték. 30.301 Balett. Muzsikáló szerszámok. VI3. rész: A doromb és a duda. 9.50: Süsü, a sárkány. Zenés bábjáték (ism.). 10.45: Hírek. 10.50: Zenés múzeumi délelőtt. Közvetítés a Nemzeti Galériából. 11.30: A ml sulink. Vetélkedő tudományból, kultúrából és sportból. 14.18: Gusztáv kihág. Magyar rajzfilmsorozat (ism.). 14.35: Pedagógusok fóruma. Gyerekek funkcióban, n. 15.00: Északi sí világbajnokság. Férfi 30 km-es futás. Közvetítés Lahtiból, felvételről. 15.40: Olimpiai Szimfónia. Innsbrucki és montreali összeállítás. 16.10: A fekete gyertya fénye. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. m/2. rész: A nap ttizében (ism.). 17.00: Reklámmüsor. 17.10: Műsorainkat ajánljuk! 17.35: Virág, virág, vidám világ. Szent- pál Mónika műsora. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.35: Reklámműsor. 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. 18.50: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna. 19.00: A hét. 20.00: Hírek. 30.05: Tetthely. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi filmsorozat: A leszámolás. 31.25: Sporthírek. 31.35: Szuggesztiő. Rendhagyó koneertfllm. Karoles Trikolidis Bruckner: I. szimfóniáját vezényli. 22.30: Hírek. POZSONYI TV 13.10: Zenés műsor. 13.30: Természetfilm. 15.15: A bambuszbaba. Tévéjáték. 16.15: A cirkuszról. l?.20l Novák úr. Cseh film. 19.00: Híradó. 19.35: A szél döntötte fák. Tévéjáték. 1. rész. 30.55: Karel Gott énekel. 31.55: Sporthlradó. 33.05: Sí VB. 30 km. férfi sífutás, 2. MŰSOR 19.30: 8 la via Prága—I. S. Martin férfi kézilabda-mérk. 30.30i Táncdalok. « ° TjEILJElVIljZjljO melléklete Ebben a hónapban elkészülnek Tv-játékok, riportműsorok A Magyar Televízió műtermeiben egymást követik a felvételek, a forgatások: 14 műsor készül februárban. Köztük 5 tévéjátékot rögzítenek filmszalagra: a mai magyar iroda1978. február 13—19 HÉTFŐ KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mit üzen a rádió? 9.00: Szelíd húrokon. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Kinek van jókedve? 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.20: A nemzet mindenese. 11.40: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. XXIH. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Boross Lajos népi zenekara játszik. Zentai Anna nótákat énekel. 140)0: Ezer- egy délután. 14.30: Schumann: IV. szimfónia. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.15: Halnalhasadás. 15.37: A magyar munkásmozgalom dalaiból. 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.35: A cigánybáró. Részletek Johann Strauss operettjéből. 17.10: Bemutatjuk új népzenei felvételeinket. 17.25: A pályatárs szemével. 18.00: Haydn: B- dúr szimfónia. 19.15: Bemutatjuk ÚJ felvételeinket. 19.35: Sajtókonferencia. 20.35: Színes népi muzsika. 21.10: Két Chonin-ballada zongorára. 21.30: Az öregek Európában. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Századunk kórusműveiből. 22.50: Meditáció. 23.00: Händel- művek. 0.10: Juanita csókja. Részletek Miljutyin operettjéből. PETŐFI RADIO 8.05: Fúvósesztrád. 8.33: Slágermúzeum. 9.38: Mézeskalács. Részletek Szirmai Albert—Ernőd Tamás daljátékából. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népdalok. 12.33: Harold Pintér: A gondnok. 12.53: viorica Cortez és Vlagyimir Atlantov énekel. 13.38: Kis magyar néprajz. 13.33: Téli dalok. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötö- dile. sebesség. 18.00: Az ember biológiái jövője. 18.33: Zenekőzelben. 19.40: Labirintus. 19.55: Tessék választani! Kb. 21.58: Mikor én küs leány voltam — verses összeállítás. 22.33: Derűre is derű. 23.04: Nóták. 3. MŰSOR 14.05: Ázsiai zenekultúrák. 14.50: Tiresias keblei. Részletek Poulenc operájából. 15.30: Iskolarádió. 16.03: Paganini: E-dúr hegedűverseny. 16.40: Mindenki Iskolája. 17.1«: Láttuk, hallottuk. 11.35: Huszonöt perc beat. 18.05: Zsebrádiószínház. 18.24: Schumann és Brahms műveiből. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Magyar AUaml Hangversenyzenekar hangversenye. Közben: kb. 30.30: Tavasz Boli viában. Remenyik Zsigmond elbeszélése. Kb. 20.04: A hangverseny-közvetítés folytatása. Kb. 31.15: Operakórusok. 21.36: Glenn- Gould Bach-műveket zongorázik. 22.30: A hét zenemüve. POZSONYI TV 19.00 és 31.30: Híradó. 19.30: A tizenegyedik parancsolat. Tv-soro rat. L rész. 22.00: Hatkezes versenymű és a zenekar. Film. 2. MŰSOR 17.20: Pável Korcsagln. Szov. film. 19.35: Svédország—Csehszlovákia Jégkorongul érk. RÁDIÓFIGYELŐ NAGYFAI BARÁTAIM. Szél Júlia nagyfái dokumentumműsora egy új vállalkozás lehetőségeit és problémáit mutatta be. Nagyfára beutalják az alkoholistát, akár tetszik, akár nem, mennie kell, de nyüvánvaló, hogy leszokni, megváltozni csak sikkor tud, ha maga is akarja. Nevelés, emberformálás ez egy zárt közösségben. Az elkülönülés egyszerre véd és kiszolgáltat: véd a kísértéstől, az ivócimboráktól, de kiszolgáltatottá tesz az otthon maradottakkal, szükségszerűen problémás családi körülményekkel szemben. Éppen a közvetlen környezet felelősségére s ezzel a társadalmi felelősségre figyelmeztetett a műsor, hiszen a társadalommal mindenki, az alkoholista is mindennapi életén keresztül kerül kapcsolatba. Nem nehéz eldönteni, hogy kinek van több esélye a gyógyulásra; annak az ötgyerekes apának, akitől beleegyezése nélkül elvált a felesége és a bíróság távollétében elmarasztalta; vagy annak a volt mérnöknek, akihez, ha sikerül talpraállnia, újra férjhez megy elvált felesége, s addig is segíti, eltávozáskor hozzá mehet haza. A kétéves távoliét jogi problémákat is jelent és helyesen javasolta a nagyfai jogász, hogy amíg itt van, ne lehessen beadni a beutalt ellen válókeresetet. Abból, hogy ki miért, hogyan került ide, kiderül, hogy milyen nehéz, szinte lehetetlen meghatározni az alkoholizmus okait. Hiszen jó néhány ember keres átlag felett, sok pluszmunkával, sokan járnak unalmukban társaságba, ahol fogy az ital, mégsem lesznek alkoholisták. A riportból kitűnt, Nagyfán nincs is olyan hangulat, hogy én nem tehetek róla, csak a körülmények, a sorscsapások juttattak ide. De az egyéni felelősség mellett vitathatatlan tény, hogy az alkoholizmus társadalmi probléma. Az épülő, tökéletesedő nagyfai intézet elkülönítve gyógyít, meg kellene keresni, szervezni a visszatérést, a rehabilitációt segítő módszereket is, a bent- levők érdekeit pedig hathatósan kell védelmezni — ez volt a dokumentumműsor legfontosabb tanulsága. ESTE HÉT UTÁN. Az előzetes szerint Horvát Gitta kishangjátéka majd „arról győzi meg a hallgatókat, hogy a női egyenjogúság körül még mindig komoly bajok vannak”. A mű azonban inkább arról győzött meg, hogy az írónő tehetsége és a kéziratok között válogató szerkesztő mércéje körül vannak komoly bajok. Egy elvált asz- szonyba a munkahelyén beleszeret a főnöke, az ügy kiderül, a kisfőnök elcsábításról panaszkodik a nagyfőnököknek, az asszonynak kell elmennie a vállalattól, de a férfi továbbra is üldözi. Egész délután telefonon hívja akkor is, mikor az asszony éppen egy fontos hívást vár a külföldről hazaérkező — remélhetőleg „az igazi” — férfitől. Itt kezdődik a darab, vagyis a mélyen rutin formája alatt játszó Halász Judit kétségbeesett sikongatása, ordítozása, hogy a kisfőnök tegye már le a telefont. Nem teszi, aztán megérkezik az asszony lakásába, rugdalja az ajtót fenyegetőzik. A kis*olgáltatott nő azonban nem a szomszédok vagy a rendőrség segítségét kéri az immár használható telefonon — hisz akkor nem volna elég kiszolgáltatott —, hanem ajtót nyit. Míg az ajtóban veszekszik a kisfőnök- kel, kicseng a telefon. Mi halljuk, ők nem. Cseng egy darabig, akkor az asszony dramaturgiailag szükségszerű pillanatnyi süketsége csodával határos módon elmúlik, már hallja ő is a csöngetést, de mire fölveszi, a másik oldalon leteszik a kagylót. Tragikus (Folytatás a 2. oldalon) lom legfrissebb terméséből válogatott alkotások elevenednek meg a képernyőn. Már elkezdődött Polgár András „Házikoncert” című tv- filmjének felvétele. A történet egy zenei vetélkedő győzteseiről szól, akiknek jutalma: lakásukból házi koncertet közvetít a televízió nyilvános, egyenes adásban. Hamarosan megtekintheti a közönség Hubay Miklós, „Mennyből az angyal” című tévéjátékát, amely egy vasárnap lezajló háztartási marakodásról és kalandos befej ezé. séről szól. A zene és a tánc kedvelőinek szól az az ötrészes filmsorozat, amelyben a Fővárosi Operettszínház tánckara mutatkozik be. A zenés tévészínház két adásának felvételei is elkészülnek: Suppé: „Boccac- cio”-ja és Karinthy Ferenc: „Bösendorfer”-e. Számos irodalmi műsor felvételét is tervezi februárban a tv. A „Tűz-tánc” cimű magyar költészeti antológia megjelenésének 20. évfordulójára doku- mentum-riportfilm készül, amelyben akkor induló költők — Garai Gábor, Nyerges András, Ladányi Mihály — emlékeznek vissza a kötet fogadta, tására, s beszélnek azóta megtett útjukról. Két pályakezdő fiatal alkotóról szól a „Mozgó világ” című irodalmi folyóirat tévémellékletének harmadik száma. Az adásban Rozsics István novellájával, Osztojká n Béla pedig verseivel mutatkozik be a közönségnek. Emlékműsor készül Nyikolaj Zabo- lockij szovjet költő születésének 80. évfordulójára. A „Nyitott könyv” sorozat következő adásában Mocsár Gábor „Kék- barlang” című kötetével ismerkedhetnek meg a nézők. ötvenperces riportműsorban mutatkozik be a közönségnek az új Népszínház. A műsor beszélgetésekkel, próbarészletekkel, riportokkal nyújt képet a színház terveiről, céljáról, színészeinek és rendezői, nek munkájáról. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIO: 4.39: Hírek. Időjárás-jelemé*. 4.45: Szót kérek) 5.00: Reggeli Krónika. 5.30: Műsorajánlnt. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.4«: Falurádió. 6.00: Reggelt Krónika. 6.30: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.45: Szót kérek! 6.50: Reklám. 7.00: Reggeli Krónika. 7.15: (kb.): Körzeti Időjárás-jelentés. 7.33: Müaorajánlat. 7.65: Tanácsadó szolgálat. 8.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 8.30: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 13.00: Déli Krónika. 12.20: Ki nver ma? Játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.0«: Hírek. Időjárás-jelentés. 18.30: Esti Magazin. 31.00: Hírek 33.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 33.15: Sporthírek. 34.00: Hírek. Időjárás- jelentés. 0.35: Himnusz. 0.30: vízjelzőszolgálat. PETŐFI RADIO: 4.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás- Jelentés. 5.30: Hírek. Idöjárás-Jelenlés. 6.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.30: Torna. 6.30: Hírek. Időjárás-Jelentés. 6.35: Reklám. 6.45: ÜJ könyvek. A50: Reklám. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Idölárás-jelentés. 7.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 1.35: (kb.): Körzeti Időjárás-jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás-Jelentés. 8.30: Hírek. 9.33: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30: Hírek 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.30: Hírek. Körzeti Időjárás-Jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 32.30: Hírek. 21.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás. Utána: Idegen nyelvű vlz- jelzőszolgálat. 3. MŰSOR: 14.00: Hírek. 11.03: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 18.00: Hírek. 19.30: Hírek. 33.00: Hírek. Időjárás-Jelentés.