Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
"Ráckeve Óvári László festménye: Utassy József: Csillagvirágváza Nagy Lászlónak Pokoljáró Arkangyalod küszöbömre tetted, kicsinosítottad nagyon, hogy beleszeressek. Szemöldöke patkó, szeme beszakadt tó, tekintete rúgás rajtam, lüktető holdsarló. Cimpáin a függő repedt csikócsengő, melltartója szétvált földgömb, csillagra derengő. Hogy zúg az úti Bátyám, minden fán harang van. Félreverik a világot. Agyamban az Angyali Szája, mint a dög kút... Fél a Hitehitvány! Mellén borzong a papiros. Én írok, ö diktál. ökömyárson forog a Föld! Hét nap és hét éjjel ropja már a fergetegest szikra a pernyével. Ég a bálnazsíros tenger, zöld óceán zubog: micsoda halászlé készüli betonút bugyborog, pityereg a pingvines part, tolong a hegy, a domb, megkergül a „bárányos ég”, tüzes tehénkolomp hull a pacsirtatojásra: rántotta lesz a dal! a pilóta égre kozmái, propeller-láng hadar, s megered a kék levegő, zuhog, zuhog, zuhog: piros kardvirágba dőlnek a virágárusok, s izzik az isten sisakja! dómkupola duhog, indul a korom-körmenet, s forog a Föld, forog! tornyok törnek: ó, csillagász, szemed párkányára négy égtájról csörömpöl a CSILLAGVIRÁGVÁZA. Szaturnusz-jegygyűrűm ujjamon megolvad: SZERELEM, SZERELEM jaj, szerelem, hol vagy, hol vagy, te bimbó-erejű?! Szétfeslik az ököl, s fejem fölött, mint kihamvadt csontcsillag tündököl Kopré László: Nagy László halálhírére Köd ül a téli fák csupasz ág-hegyére selyemleplet szabnak tölgyfa-szemfedélre — Rávésik a nevét mindkét oldalára lovat szerszámoznak jaj, jaj nemsokára — Csillagos palásttal ékes koronával tenyeréből kinőtt arany-alma-ággal csillagra tekintő szelíd, két szemével komorfejű lovak mögött maga lépdel — Hová mentek lovak, csikók? Minő vágta? Tölgyet sodort a szél ostoba halálba — Kevesen vagyunk már, kik még emlékeznek tépett szárnyaikra a „fényes szeleknek” — Jaj ma mindeneknek jaj a maradóknak Mi marad vigaszul a később halóknak? Lacit lovak viszik elringatja csónak — Ki nézi a Napot? Ki, hogy hány az óra? Éjjel lázban feküdt — nem kelt virradóra, se harangkongásra, se a kakasszóra — Arccal a tengernek feküdt mozdulatlan égette nagy szívét láz-fűtötte katlan — Szél se fútt, levegő se rezdült a tájon — lovak nyargalásztak végig a szobákon... Csikók nyerítettek, lázban rúg-kapáltak — Csillageső sem állt ellen, — a halálnak! Emlékezés Bertolt Brechtre „Milyen megerőltető gonosznak lenni” Február 10-én, pénteken les* nyolcvan éve, bogy megszületett Bertolt Brecht kommunista író, a világirodalom kiemelkedő alakja. Életműve csupa XX. századi kihívás, provokáció, érzelmi és értelmi csapda. Szinte minden műve próbára teszi az irodalomról alkotott fenn- költ elképzeléseinket, „durva gondolkodásával” folyton a lényegre: a társadalmi érdekek boszorkánytánI * cára irányítja figyelmünket. Az alapvető, az elemi igazságokat — amelyek magától értetődnek, mégsem hangzanak el — vágja szemünkbe, kíméletlenül vagy gúnyosan, ironikusan, s olykor — mert ez sem volt idegen tőle — megrendült bölcsességgel szól ránk. Ha drámába fogott, versbe, regénybe, ha esszét, vitairatot fogalmazott, ha megütközést, keltő dramaturgiai elképzeléseit szögezte ki az új színház kapujára — eredetisége, következetessége mindig kiütközött. Ez az eredetiség pedig abban állt, hogy a marxi módszert igyekezett érvényre juttatni az irodalomban. S az érett Brecht- nél aligha találunk különbet, akire rámondhatjuk: szocialista művész. Világhírűvé a Koldusopera írójaként vált. Ám az expresszionizmus fenegyereke, a hivatásos tiszteletlen csakhamar megtalálta az utat a munkás- mozgalomhoz, a szocialista világnézethez. 1918-ban kezdődő irodalmi pályáját Hitler hatalomra jutása törte meg. Majd az emigrációs évek következtek. Tizenöt év idegenben. Németként élve át Németország gyalázatát. S ő sem tehetett mást, mint újra és újra megidézte ezt a történelmi sokkot, szégyent: „Fiam, hogy Németország / Más lesz, mondtad makacson. / Nem tudtam: pernye lesz és / Vérlepte kőhalom.” — írta gúnyos-keserűen a Német anya dala című versében. A háború után a demokratikus Berlinben talált otthonra, ahol megalapította híres színházát a Berliner Ensembl-t. Színházi tevékenységének kisugárzása óriási. Csak két végletet említünk. Dürenmatt kiábrándult komédiáit és Peter Weiss „tan-drámáit”, amelyek nem születhettek volna,meg Brecht darabjai, epikus színháza nélkül. Még az emigrációban írt verset A kétely dicséretéről: „Üdvözlégy kétely! Azt tanácsolom, vidáman / És tisztelettel köszöntsétek azt, / Ki szavatokat, mint egy rossz garast vizsgálja meg”. A „kritikai magatartást” a szocializmus építése közben sem adta fel, kigúnyolta a „határozatlan” hibákat elkövetőket. Ez volt Brecht, nem tagadta meg önmagát, amellett Bertolt Brecht: Egy munkásolvasó kérdései A hétkapus Thébát vajon ki építette? A könyvekben királyok neve áll. A kősziklákat tán királyok vonszolták oda? S a százszor lerombolt Babilont Ki építette százszor újra fel? És az aranyló Lima városában vajon hol laktak, akik építették? S amikor végre elkészült a Nagy Kínai Fal Nyugodni hová tért a kőmíves? A büszke Róma Diadalívvel van tele. Kik felett Aratott diadalt a sok caesar? S vajon a hírneves Bizáncban Mindenki palotában élt? S még , a legendás Atlantiszban is Azon az éjszakán, amikor mindent elnyelt a tenger A fuldokló még rabszolgáját hívta. Az ifjú Sándor elfoglalta Indiát, ö egymaga? Caesar legyőzte a gallokat. Nem volt-e vele szakács legalább? Spanyol Fülöp sírva fakadt, mikor flottája elmerült. S más senki sem sírt? A hétéves háború győztese Második Frigyes volt. Ki Győzött kívüle? Minden oldalon győzelem. Ki készítette a győzelmi lakomát? Egy-egy nagy ember jut egy évtizedre. A költségeket vajon ki viselte? Ahány történet Annyi kérdés. hogy bizalmát a jövőben nem veszítette el; Hitt abban, hogy „a legapróbb / kis / Örömöket kiköveteljük együtt... / S a világot otthonosan berendezzük.” A dialektikus szemléletű művek Brechtjéről gyakran elmondták, hogy moralista volt. Ezért tudta színéről és visszájáról is felmutatni a viszonyokat, az „állapotokat”.' A morált és a jogot is. Az emberi lényeget, amelyben oly elválaszthatatlanul együtt lakozik a jó a rosszal. Egyáltalán: értette a „rossz” történelemformáló szerepét. Mindig ellenpontozta műveiben a szépet a torzzal, a fennköl- az ösztönösséget a tudatossággal, a kifinomultat az ízléstelennel, a hitet a rációval, a rajongást a kételkedéssel. Egyszóval: élet-párti, realista volt De néha ő sem bírta eltakarni ellágyulásait, szinte értelmetlennek látszó bizalmát az ember nemességében, jóságában. A gonoszság maszkja című versében a következő sorokra bukkanhatunk: „Részvéttel nézem f Homloka kidagadt ereit, melyek jelzik, / Milyen megerőltető gonosznak lenni.” Ebből a negatív megfogalmazásból csendül ki Brechtnek, a tudatos, szocialista művésznek az optimizmusa. Így kell értenünk, így a miénk. Péntek Imre tét az obszcénnal, Bolya Péter: Pintyek röpülése m Somos, az író, aki nem volt teljesen épeszű: VÁSÁRLÁSOKKAL védekezett a gondolatai ellen. A leghülyébb tárgyakat szerezte be, hogy aztán kidobhassa őket (akárcsak szerelmét, Máriát). Hol játékpisztolyokat vásárolt, hol cserepes virágokat; máskor pisztrángot vett a piacon, kékre főzte, majd elajándékozta a házmesternek; az ünnepek alkalmából gizenggyökeres likőrt vásárolt, egyhajtásra megitta, s aztán akkora energia költözött belé, hogy ordas farkasnak érezte magát, tutul- va rohant fel-alá a városban, s csak akkor torpant meg, amikor lám, madárbolt tűnt a szemébe, s a kirakatban: két pinty. „Talán ők majd megnyugtatnak” — gondolta Somos (hiszen a pintyek reggeli csiviteiése olyan, mint az, egészséges, tarkabarka nők fecsegése,1 s az állatok látványa talán elfeledteti Somossal, hogy embernek született, rozzant tudat prédájául). H Megvette a két pintyet, egy aljas kalitkát, meg fél kiló kölest. Türelmesen végighallgatta az eladónő magyarázatát arról, hogy a pintyek érzékeny madarak („marhajó”, röhögött fel magában Somos), a pintyek reszelt tojást és répát esznek („vajon milyen reszelőt használnak?”, tűnődött Somos), a pintyeket védeni kell a huzattól („akárcsak Máriát”), s végül: a pintyek csak PÁRBAN maradnak életben, egy hím — egy nőstény..,. (— „Érthető”, bólintott komolyan Somos). — Tudja, asszonyom, az úgy volt, hogy magam eresztettem ki a nőstényemet a szabadba — mondta az ijedt eladónak, felmarkolta a kalitot, és eltűnt a madárszagú boltból. Otthon... A sarokba vágta a kalitkát a madarakkal, aztán a fotelba rogyott, és „máriásozott” (így nevezte azt a nyomorult tevékenységet, amikor Mária aljasságáról gondolkozott; ez a fajta máriásozás alig hasonlított az ősi kártyajátékra, amelyet még Somos öregapja is játszott a falu eminens embereivel, s amelyet talonmáriásnak hívtak, s amely ugyanúgy eltűnt a világból, mint Somos hallgatag nagyapja.) A máriásozás a szokott csattanóval fejeződött be, vagyis: Mária dögöljön meg a nevenapján. Somos felállt, a pintyekhez lépett A fehér asszonyka és a kabátos férj riadtan röpdö- sött Somos közeledtére. „Miért legyen ennek az úrnak jobb, mint nekem?” — gondolta Somos, kinyitotta a kalitkát, megfogta a nősténypintyet. A madár melegen simult a tenyerébe. — Repülj, Mária — dúdolta Somos, kinyitotta az ablakot és kivágta a pintyei a téli estébe. . .>. Csak jóval később jutott eszébe, hogy a pinty órák alatt meg fog fagyni. A hím viszont egyedül maradt, tehát ő is megdöglik. — Ezt jól elrendeztem — morogta Somos, aztán riadtan felugrott, mert az ajtón Mária zúdult be, dühös arccal, kieresztett karmokkal... — Ki van nálad? — üvöltötte. — Egy pinty. De hím. — Szeretsz? — Utállak. Mária megtorpant, meglátta a kalitkát. — Ez mi? — Micsoda? — Ez a madár. — Griff. — Kitől kaptad?! Valamelyik... — Rossz kurvámtól, < ezt akartad mondani. — Nem sajnálod? — Nem. — El kell engedni. — Mindegy. Így is, úgy is meg kell döglenie. Somos a neve. Mária...” Lassan kinyitotta a kalitkát, kivette a Somos nevű pintyet, s távolra bocsátó mozdulattal kiengedte az ablakon. — Szervusz — mondta. 4. ... — És Somos fürgén repült a Duna felé, talán még van néhány perce a fagyhalálig, talán még lesz ideje, hogy téli háztetők között a magasba emelkedjék. !
