Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-03 / 29. szám

6 mein W KSlmap 1978. FEBRUAR 3., PENTEK A budaörsi repülőtéren Labdarúgók futóversenye A Pest megyei Labdarúgó Szövetség, akárcsak tavaly, idén is megrendezi a megyei bajnokságban játszó felnőtt és ifjúsági együttesek részére a mezei futóversenyt. Ez is jól szolgálja a sportolók fel­készülését a tavaszi rajtra. Budaörsön, a repülőtéren feb­ruár 19-én 10 órakor kezdő­dik a viadal. A felnőttek négyezer, az ifjúságiak há­romezer méteres távon ve­télkednek majd. A rendezés­ben a Pest megyei Atlétikai Szövetség is segít. A versenyt követő vasárna­pon már mérkőzések szólít­ják porondra a csapatokat. Február 26-án tartják a Ma­gyar Népköztársasági Kupa megyei selejtezőjének első fordulóját, egy héttel később, március 5-én pedig kezdődik a megyei bajnokság tavaszi idénye. Számvetés az úszóknál Másfél ezren a rajtkövön A Dunai Kőolajnál nagy gondot fordítanak az medencében, amit képünk is bizonyít. utánpótlás nevelésére, mozgalmas az élet a tan- Koppány György felvétele A nwnori járásból Hunyadi László a monori járási sportfelügyelőség veze­tője nyugdíjba ment, s helyé­be Kiss József lépett. A sport nem ismeretlen számára, hi­szen testnevelő tanárként dol­gozott Mendén és ezenkívül több társadalmi sportszerve­zet tagja volt. — A mostani legfontosabb tennivalók sorába o sportköri közgyűlések lebonyolítása tar­tozik — mondotta. — A já­rásban a gyömrői összejövetel vezette be a sort, február 12- én Vasad és Mende követke­zik. Február 3-án 14 órakor a járási sportbizottság meg­beszélésén az Edzett ifjúsá­gért mozgalomról, az Orszá­gos Sportnapokról lesz szó, s erre az összejövetelre egyebek között a KISZ, az MHSZ és a szakszervezet képviselője hivatalos. A sportköri elnö­kökkel február 13-án találko­zom,- s ismertetem az idei munkatervet, a tennivalókat. Pest megye úszósportjának tavalyi fejlődését értékelte legutóbbi ülésén a Pest me­gyei Úszó Szövetség elnöksége. A tanácskozáson részt vettek a megyei úszószakosztályok ve­zetői, edzői és a Pest megyei Víz- és Csatornamű Vállalat (ők kezelik a ráckevei, vala­mint a tóalmási meleg vizű strandfürdőket) képviselői is. A szövetség főtitkára, Takács Antal beszámolójában először az úszásoktatás jelentőségéről szólt. — Edzésbe csak úszni tudó gyermekek vonhatók be, de az úszásoktatás kapcsolatot te­remt a szülőkkel, a különböző társadalmi szervekkel, intéz­ményekkel is elősegítve ezzel az egész úszósport fejlődését. 1977-ben megyénkben nőtt az úszásoktatásban résztvevők száma: az iskolai tantervek alapján és az úttörőtáborok­ban úszni tanuló gyermekeket nem számolva csaknem ezer fiatallal foglalkoztak a szak_ emberek. HORGÁSZOKNAK A délegyházi tavaktól Bánkiééig Mint olvasóink is észrevették: a horgászrovat szombat he­lyett pénteken jelentkezik. Ennek oka: a horgász korán kelő ember. Ha hét végén, szabad szombaton elindul, korábban teszi, mint az újságpavilonok nyitási ideje, vagy a kézbesítés, így éppen azok nem olvashatták eddig az aktuális tanácsokat, akiknek kellett. Rájuk gondoltunk, amikor péntekre tettük a , horgászrovat megjelenését. Péntek este kényelmesen elolvashat- 5 Ják, és másnap ennek ismeretében indulhatnak a vizekre. E héten ismét aktuális „ka­lauzzal” jelentkezünk: min­denekelőtt azok számára egy hír, akik még hidegnek tartják az időt a horgászatra: A horgásziskola e heti prog­ramja a következő: Károlyffy József tart előadást a délegy­házi tavak horgászatáról szombaton 17 órakor. (Buda­pest XII. Böszörményi út 20— 22 KÉV-székház, V. emeleti kultúrterem). És aki az elő­adás nyomán kedvet kapna a délegyházi horgászathoz, az egyebek között a szükséges engedélyekről is helyben kap­hat felvilágosítást, hiszen az iskolát rendező Nagybudapesti Horgászok Egyesülete a Buda­pest V., Váci utcai irodájában adja az ide érvényes területi engedélyeket, ezentúl pedig horgásztanyát is működtet Délegyházán. Vannak, akik már a vi­zekre is kimerészkednek. Nem hiába. Igaz, a Velencei­tó pákozdi partján az eddig gyönyörű haiakat eredménye­ző léki süllőzésnek az enyhe­ség miatt lassan befellegzik, hiszen a jég már csak néhány centiméter vastag —, de ugyanakkor a Dunának egy sor helyén elindult a hal: Rác­almáson és Kulcson a kőgá­taknál, sarkantyúknál és zá­rásoknál, valamint az egykori Kossuth-híd Kulcsnál elsül­lyesztett betontübingjei mel­lett már szépen fognak hét­végenként csukát és süllőt is. 3—4 kilós szép fogassüllők is akadnak közöttük. Ugyanak­kor a kulcsi záráson pergetve néha már balin is akad — időnként pedig oldalába akadt termetes busa tréfálja meg a korai balinozókat. Rácalmá­son viszont szép paducokat foghat az, ;aki a 3 süllőjét már kifogta..." Természetesen a meleg vi­zeken is „teljes üzem” van: a százhalombattai Duna- szakaszon például végig eszik a márna. A 300 méteres szakaszon be­lül. ahová a „páros-páratlan” engedélyek szólnak, sok a retur márna, néha akad csak köztük egy-két kilós jobb pél­dány, viszont termetes tükör­pontyok riogatják a keszege- ző felszereléssel úsztatókat. A Benta sarkán néhány padu- cot, szebb szilvaorrú keszeget is fogtak már. A 300 méteres szakasz alatti sóderes parton viszont alig van méreten aluli márna, ott szinte a kilós már­na számít kicsinek, mert 2—3 kg-osak is kerülnek horogra. Egyedüli titka az eredményes márnára való úsztatásnak a csali: csak igen nagy, vastag harmat- és bőrgilisztával lehet kapásra ingerelni őket. Végül a Bánhidai tóról érkező hírek: fenekező felszereléssel arány­lag hamar kifogható az enge­délyezett napi egy ponty — és ugyanakkor pergetve nem­csak a nemrég telepített bali- nok szebb példányait fogják, hanem múlt héten , egy fiatal horgász szép süllőt is fogott. ABU-Toby vilantóval. A süllő egyébként ilyenkor szokott megindulni Bánhidán, és a harcsák is várhatók már feb­ruár elején. Csak a keszegfé­lékkel van baj: nagyon apró 10—15 dekás ezüstkárászok birizgálják szünet nélkül a pontyozó horgokat, nagyobb kárász, keszeg alig-alig akad. — Szatmári — 1977-ben két turnusban ta­nárokat és középiskolai vég­zős diákokat képeztek ki úszó­mesterekké, ezenfelül pedig még több mint 200 személy képzését biztosították. De az úszásoktatáshoz és a minőségi sport fejlődéséhez nemcsak minél több szakem­bert kell képezni, hanem a lé­tesítményeket is fejleszteni kell. E területen végzett kiváló munkát az elnökség beszámo­lója szerint a Dunamenti Re. gionális Vízmű- és Vízgazdál­kodási Vállalat vezetősége, kol­lektívája, a százhalombattai Ságvári Endre Általános Isko­la igazgatója, tantestülete és a Dunai Kőolajipari Vállalat. Az elmúlt esztendő verse­nyein 1639-en vettek részt igaz, ebben a jelentős számot nemcsak a Pest megyeiek al­kotják, hiszen a szövetség több országos viadal gazdája is volt. Különösen jól sikerült a szép. temberi váci viadal, amelyen csaknem háromszázan vetél­kedtek. Az úszóspartakiádok és a senior versenyek hozzájárul­tak a sportág népszerűsítésé­hez. A viadalok jó alkalmat adtak az Edzett ifjúságért moz­galom követelményeinek telje­sítésére. A főtitkári beszámoló után az elnökség határozatot hozott az idei megyei úszó csapatbaj. noki versenyek lebonyolításá­ról. Az új pontozási rendszer jobban ösztönzi majd a szak­osztályokat az utánpótlás-ne­velésre, így közvetve az úszás- oktatás mennyiségi és minősé­gi növelésére. Elegendő időt biztosít, mind a négy úszásnem elsajátítására, de ugyanakkor minőségi követelményeket tá­maszt az „idősebb” korosztá­lyú versenyzők felé. A megyei csapatbajnoki ver­senyek száma az idén nyolcra emelkedik. A Dunakanyar Ku­pában új trófeáért folyik majd a verseny, s változás az is, I hogy a csapatbajnoki küzdel- j mek összesített győztese ez \ évtől vándorserleget kap. I A Pest megyei Úszó Szövet­ség előtt álló legnagyobb fel- I adat ebben az évben kétségte- | lenül a magyar—svéd utánpót­láskorú nemzetek közötti ver­seny megrendezése. A küzde­lemre várhatóan júniusban, a feszített víztükrű leányfalui ötven méteres medencében ke­rül sor. És, ha már az uszo­dáknál tartunk; az elnökség megállapította, hogy a rácke- I vei fedett tanuszoda üzembe I helyezésével, egész évi üzemel- I tetésével lehetővé válna a rác­kevei járás összes általános is­kolai tanulójának úszásokta- I tása, s ezzel minden bizonnyal ] csökkenne a Kis-Duna-ági vízi- j balesetek száma is. A Pest me­gyei Víz- és Csatornamű Vál lalat mindent megtesz ezért (miként a tóalmási úszásokta­tás megszervezésében is sokat segítenek), de a tanuszoda égész évi üzemeltetéséhez több szerv összefogására lenne szűk■ ség. Takács Antal a szövetség fő. titkára zárszavában hangsú­lyozta, hogy a Pest megyei Úszó Szövetség elsőrendű feladata továbbra is az OTSH úszósport­ági határozatának teljesítése. Ehhez minden, az úszósportot szerető, az úszásoktatás fontos- ' ságát felismerő ember támo- , gatására számítanak. Az ő 1 sportszeretetüket, hozzáérté­süket, lelkes társadalmi mun- ! kájukat tekintik biztosítékul a ! sportág fejlődésére. I S. S. Egy gólkirályáé Macháné Czen- czik Ibolya a Vá­ci Forte kézilab­dázója 18. idényét kezdi. Hosszú pá­lyafutás áll mö­götte. A Forte if­júsági csapatában 1960-ban Koz- lovszki István irá­nyításával kez­dett. Kozlovszki egyébként jelenleg az NB I-es Elekt­romos edzője. Egy évvel később vette át a Forte edzői tisztét Sulyánszki Dezső, s azóta fo­lyamatosan, im­már 17 esztendeje irányítja a mun­kát. Czenczik Ibo­lya 14 éves kora óta játszik a fel­nőttcsapatban ki­sebb kihagyások­kal — térdoperá­ció, szülés — s ez idő alatt zömmel az NB ll-ben sze­repelt együttese. A tavalyi bajnok­ságban a bronzér­mes Forte gólki­rályi címét ö hó­dította el, 89-szer vette be a hálót. Többször hív­tak magasabb osztályú csapatba, de én nagyon sze­retem a várost, s nem váltam meg anyaegyesületem­től — mondotta. — Tavaly nagyon jól ment a játék, s ha egy kicsit szerencsésebb a sorsolásunk, előbb is végezhettünk volna. Kislányom­nak, a 6 éves And­reának jó a lab­daérzéke, s sze­retném, ha nyom­dokaimba lépne, örültem, hogy já­tékostársam, Strasszer Mária, az ifjúsági váloga­tott tagja egy róla írt cikkében en­évei gém nevezett pél­daképének. Kell-e ennél szebb elis­merés? Egyébként az én példaképem csapattársam, Su­lyánszki Dezsőné volt, aki előbb já­tékosként, később sportköri elnök­ként sokat segített. Czenczik Ibolya 15 éves kora óta dolgozik Vácott a Forte gyárban, többszörösen ki­tüntetett szocialis­ta brigád tagja­ként, s kiváló dol­gozó kitüntetési is kapott. A Forte együt­tese elkezdte a felkészülést az idei bajnokságra, s mint bevezetőben írtuk, Czenczik Ibolya sem hiány­zik közülük. Visz- szavonulásra egye­lőre még gondolni sem akar, hiszen nagyon szereti a sportot. Játékos­társai pedig őt, ugyanis nélküle szinte elképzelhe­tetlen a csapat. — ny — APRÓHIRDETÉSEI Pályaválasztó fiata­lok, figyelem I Nyolc általános iskolát vég­zett vagy végző fia­talokat felveszünk 1978/79-es tanévre víz­gázszerelő, fűtéssze­relő és lakatos szak­munkástanulónak. Tanulmányi idő há­rom év. Jelentkezés esetén a tanulók jól felszerelt, korszerű tanműhelyben, füg­getlenített szakokta­tó irányítása mellett sajátíthatják el szak­májukat. Elméleti ok­tatásukat az illetékes szakmunkásképző in­tézetben szaktanárok végzik. Juttatások: az ösztöndíjon felül társadalmi ösztöndíj. Vidékieknek ipari- tanuló-otthonban kul­turált elhelyezés. Biz­tosítunk továbbá ét­kezést. vidékieknek teljes ellátást, mun­karuhát és utazási bérletet. Jelentkezni lehet munkanapokon (szombat kivételével) 7—15.30-ig. Levélre is részletes tájékoztatást küldünk. Cím: Első Bádogos és Szerelő Isz. Bp. VIII., Rigó u. 6—8. sz. és Bp. VII., Hernád u. 45. sz. sze­mélyzeti és munka­ügyi vezetőnél. A MEZŐGÉP CEGLÉD AZONNALI BELÉPÉSRE FELVESZ lakatosokat, villanyhegesztőket, szerszámkészítőt, segédmunkást, takarítónőt, C, D kategóriás gépkocsivezetőket. Cím: Cegléd, Külső Kátai út. A Dunakeszi Hűtőház felvételre keres 10 éven felüli gyakorlat­tal kalórikus gépész- mérnököt, műszaki osztályvezetőt, 5 éves gyakorlattal, felső­fokú végzettségű élel­miszeripari szakem­bert gyártási műveze­tő munkakörbe, to­vábbá gyakorlott gyors-gépírót, D-kate- góriával rendelkező gépkocsivezetőt, nyári szezonra nyugdíjas bérelszámolókat és nyersanyag-átvevőket. Jelentkezés: írásban vagy személyesen 2121 Dunakeszi—Újte­lep. Az Utasellátó Vállalat 576 sz. Göd, 739. sz. Üllő, 744. sz. Vecsés, 775. sz. Csömör és 768. sz. Zebegény MÁV­állomásokon levő édesség-, dohány­és bazárárut értékesítő szabadkasszás egység vezetésére alkalmas dolgozót KERES. Felvilágosítást a megyei területi Igazgatóság Bp. VIII., Szentkirályi u. 13. sz. 1/3. alatt levő irodánkban adunk. Pest környéki II. ka­tegóriájú termelőszö­vetkezet keres szám­viteli osztályvezetői munkakör betöltésé­re alkalmas szakirá­nyú főiskolai végzett­séggel és legalább 5 éves gyakorlattal ren­delkező férfi munka­erőt, továbbá közgaz­dasági egyetem szám­viteli, pénzügyi sza­kán végzett vagy vég* ző kezdő szakembert. Tessedik S. Mgtsz. Bugyi. A Lenfonó és Szövő­ipari Vállalat Vezér- igazgatósága felvétel­re keres megfelelő gyakorlattal és isko­lai végzettséggel ren­delkező szociológust, oktatási előadót és gép-gyorsírót. Cím: 2011 Budakalász, Szentendrei u. 1—3. Batthyány téri HÉV- végállomástól 25 perc. Telefon: 887—391. A VÚrosi Tafiács Kór­háza Nagykőrös, pá­lyázatot hirdet gazda­sági csoportvezetői állás betöltésére. Pá­lyázati feltételek: kö­zépiskolai végzettség, lehetőleg közgazdasá­gi szakközépiskola, KALÁSZ végzettségű­ek előnybe. Jelent­kezni írásban, a kór­ház gazdasági hivata­lába. _________________ Gö döllő telephelyünk­re felveszünk gépja­vító vasszerkezeti lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat, 5 tonnás híddarura ke­zelőt. jelentkezés: Középmagyarországi Közmű- és Mélyépítő Vállalat 2100 Gödöllő, Tessedik Sámuel u. 6. Munkaerőgazdálkodás. ADAS- • ■ ; íM 'VÉTEL Alsójáráson zárt kert eladó. Értekezés Nagykőrös, Kossuth u. 46. du. 16 órától. Nagykőrösön, Pöl- tenberg u. 16. szá­mú ház eladó. Ér­deklődni : Kecskeméti utca 8. szám. ________ Ke rtes családi ház el­adó. Monor, Koltói A. u. 20. Állomáshoz kö- zel.___________________ A FELGYÖI Állami gazdaság NÁDÜZEME 6640 Csongrád, tel.: 18. minden mennyiségben vásárol termelői nádat, exportnádat, minőségtől és mérettől függően magas áron. Ajánlatokat telefonon vagy levélben a fenti címre kérünk. Értesítés után . szerződéskötés végett helyszínre megyünk. Örkény nagyközség központjában az M 5-ös autóúttól 5 perc, vasútállomástól 10 percnyire 2 szobás, hideg-meleg vízzel el­látott családi ház. 200 n.-öl szőlő belterület­tel eladó. Felvilágo­sítás: Örkény, Vörös- marty utca 12, sz. Eladó IG írsz. fehér 850-es Fiat, garázsban tartott, 1980-ig vizs­gázott. Érdeklődés levélben, cím: 2600 Vác, postafiók 170., vagy 18 órától Vác 11—673-as telefonon. Kis családi ház eladó. Nagykőrös, Bállá Ger­gely u. 13.____________ Be költözhető ház el­adó Felszegi út 20. szám alatt. Érdeklőd­ni: Dávid, Cegléd, Szövetség u. A. ép. este. ___________________ Na gy teljesítményű gumikerekű kocsi ol­csón eladó. Cegléd, Görbe u. 11.__________ El adó 3 szobás, kom­fortos, kertes családi ház. Cegléd, Harmat u. 5.___________________ Trabant Hycomat igényjogosultnak el­adó. 2700 Cegléd, Bé- ke utca 24. Sütő. Hosszúhát elején zárt kert eladó. Érdeklőd­ni: Nagykőrös, Zen­tai 55._________________ Du na-kanyarban Vác mellett. Dunára néző hétvégi ház. 300 n.­öles szőlő-gyümöl­csössel eladó. Érdek­lődés levélben: ..Nap­sugár” jeligére Vác, hirdető Jókai u. 9, Eladó garázsban tar­tott Wartburg de Luxe. ZK írsz. Érdek­lődni: Vác, Hajnik Pál u. 5. Nagy Miklós. _______________ El adnám Veresegy­házán Reveteg dűlő­ben levő 600 n.-öles gyümölcsöstelkemet. Fizetési kedvezmény­nyel. Érdeklődni: Du­nakeszi. Nándori út 31. Kiss Tstván.___________ El adó készpénzért 300 négyszögöles. 3 szo­bás, kertes családi ház Gödöllő. Kaffka Margit u. 3. sz. alatt. Érdeklődni lehet va­sárnapi napokon. Figyelem! Az / Nagykőrösi Iskol gépkocsi- és motork rékpár-vezetői tanfo lyamot indít Nagykő­rösön február 14-én Képzés Skodán és Zsi gulin igény szerint Jelentkezés és felvilá gosítás a könyvesbolt tál szemben az újság árusnál. Pályaválasztó lányok és fiűkl Az Egressy Gábor Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola Budapesten (XIV., Egressy u. 71.) korszerű általános műveltséggel és középfokú szakmai képzettséggel rendelkező szakmunkásokat és technikusokat képez. Egyidejű érettségi és szakmunkás­képesítés automatikai vagy szerszámkészítő szakmákban. Kétéves üzemi gyakorlat után a technikusképesítés megszerzése Lehetséges. Minden kedden egész napos tájékoztató ügyeletet tartunk. Érdeklődni lehet: * személyesen vagy telefonon: 836—140. 631—677. ügyintéző: Nagy László tanár. Autórugó javítását, spirál és laprugók pótlását szereléssel azonnal vállalom. Pa- tik, Bp. X., Keresztúri út 98. ____________i Pá lyaválasztó fiata­lok, figyelem! Felve­szünk az 1978/79-es tanévre konzervipari, sütőipari, baromfi- húsfeldolgozó szak­munkástanulónak most nyolcadikos és általános iskolai vég­zettséggel rendelkező fiatalokat 17 éves ko­rig. Tanulmányi idő 3 év. Juttatások: diák­otthoni elhelyezés és ellátás, tanulmányi ösztöndíj, ingyenes tankönyv és munka­ruha, kulturális, sportlehetőség. Má­sodik évtől lehetőség van vállalatokkal a társadalmi ösztöndí­jas szerződés meg­kötésére. Kérésre részletes tájékoztatói küldünk. Az általános iskolát most végzők iskolájukban, a ko­rábban végzettek sze­mélyesen vagy írás­ban jelentkezhetnek A tanintézet címe Toldi Miklós Élelmi- szeripari Szakközép- iskola és Szakmun­kásképző Intézet 275( Nagykőrös, Cegléd. u. 40. __________________ A Pest megyei Köjál fürdető-fertőtlenítő gépkocsija részére — téli hónapokra — ga- razsírozási lehetősé­get keres Pest megye területén. A gépkocsi méretei: hossza: 7 m. szélessége: 3 m. ma­gassága: 3,50 m. Bér­leti díj megegyezés szerint. Cím: 1428 Bu­dapest. Stáhly u. 7. Esküvőre legdivato­sabb vőlegény!, ko­szorúslányi ruhák kölcsönzése vidékre Budapest VII., Akác­fa u. 27._______________ Es küvői ruhakölcsön­ző nyílt a Délinél, va­donatúj árukészlettel vidékre is. Budapest xn„ Greguss u. 6. Esküvőre! Megnyílt! Ingvenes divattanács­adás. Különleges luxus esküvői és al­kalmi ruhák kölcsön­zése és méretre ké­szítése. XIV., Dózsa Gv, n. 29._____________ Ce gléd, Puskin utca 7. szám alatti ház el­adó. Közületnek is megfelel. Érdeklődni 17 óra után___________ El adó Wartburg Tou­rist. Műszaki vizsgája 1980-ban jár le. Ceg­léd. Kálmán utca 2. S7*m.____ Kö ltözködés miatt el­tévedt egy hosszú sima szőrű, rövid far­kú fekte-tarka kutya. Kérjük, ha valaki tud róla. közölje. Az ér­tesítő személv fárad­ságát jutalmazom. — Kovács István. 2030 Érd VI., János u. 5. Buúapesi Vili . Somogyi Béla u 8 ­____Ceglédi Hírlap, 2701 Cegléd, Kossuth tér l Pf 19 Telefon 11-400 - Cödöllö és Vid^e,“^ Gödöflö”“p/V?el «96­a l anm aiAAiuM--------c Ti, —r Monor 220í Monor. Kossuth u 78. Pf: 51. Tel: 157. — Nagykőrösi Híradó, 2750 Nagykőrös. Hősök tere 7 Tel 398 Váci Napló. 260) Vác Lenin u 45 Pf 32 Tol inJm v. József ná^orlto* l* rt8O^850,y P™äactmUCr900S * 7Bu^{Mfste^tlElöflzet&jardyC'uaavontaöa3:t?oeriritb:írmel>' Postallivalalná1' 8 kézbesítőknél, a posta hlrtapüzieteiben a

Next

/
Oldalképek
Tartalom