Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-01 / 27. szám

1978. FEBRUAR 1., SZERDA PEST MEGYEI LAPOZGATÓ Pillantás a Dunakanyarra Elismerés — kolozsvári tudósnak A bensőséges ünnepségen dr. Biczó György nagykövei üdvözölte Szabó T. Attilát. Ezzel összefüggésben hang­súlyozta: pártunk és kormá­nyunk, egész dolgozó népünk kiemelkedő fontosságot tulaj­donít a szomszédos szocialista országok, népeink testvéri együttműködésének, kapcso­lataink fejlesztésének. Ezek a kapcsolatok bővülnek — mond­ta — ezt bizonyítják a legutób­bi legmagasabb szintű talál­kozón létrejött megállapodá­sok is. Ezután Szabolcsi Miklós akadémikus, a Magyar Tudo­mányos Akadémia elnöksége nevében köszöntötte az ünne­peltet, átadva részére az MTA tiszteletbeli tagjává történt választásáról szóló oklevelet. Deák Tamás, romániai ma­gyar író, a volt tanítványok üdvözletét tolmácsolta. Szabó T. Attila köszönő sza­vaiban az anyanyelv szerete- téről vallott. Az ünnepség után dr. Bi­czó György nagykövet foga­dást adott az ünnepelt tiszte­letére. A színek költőjéről llosvai Varga István művészete A színek költője llosvai Varga István. Az élet minden felnyíló részletében azt veszi észre, azt villantja fel, ami költészet, látja és láttatja a valóság lírai rezdüléseit. Az ő szó- kapcsolata, ríme, jelzőrendszere a szín. ár­nyalataiban remeg a tavasz, az emberi derű. Több ez festészetnél, humánus életvitel, va­rázslat, mely művei révén a miénk is. Mi az ő forrása? Kunhegyes, ahol szüle­tett? Természetesen az is. Ott látta a birs­almákat először, melyből kép lett 1916-ban, ott döbbent rá a szélben tántorgó fákra, a feszültségben egységes formává ötvöződő út­ra, hazatérő parasztra, felhőkre, s ez az él­mény is festmény lett 1926-ban. Igaz, ez a párizsi út tanulságait is felhasználta, elsősor­ban Vlaminck ajánlatát. Aztán torlódás kö­vetkezett: Nagybánya, Szentendre, a gazda­sági világválság és a lepkék. Lepkék és kak­tuszok. Ebből az összetett élményből és ta­pasztalatból rendeződött művekké lelkülete és gondolkodása a szelíd és szívós szolida­ritás alapján. A nagybányai út Szentendrére vezette, ahol megtalálta végleges emberi és festői ott­honát. Dőlt kerítés mellett lépkedő napszá­mosok, kőhordó férfi, fehér ház, őszi fény, eső utáni kert, piros ruhás nő, napraforgó lett festői kincstára és saját önarcképe, mely­ben összegyűjtötte az évszázadok minden színpompáját A színek kimeríthetetlen finomságát a vi­lág tündökletes fényei és saját lepkegyűjte­ménye szolgáltatta számára. A lepke, mint Mester és Akadémia? Igen, számára ezt je­lentette a kaktusz rengeteg változata is, nö­vényben ő nevelte fel, ő gondozta festmé­nyeinek formaforrásait. Ilyen háttér mellett, ilyen szerkesztett bőségben nem csoda, ha az ihlet állandósult benne, s nem hagyta el soha. Képei felületén a szí­nek halmaz­állapot-válto­zásai a szüle­tés perma- nenciáját jel­zik. Valami halk nesze- zés, érett de­rű áramlik művészetében, mely őrzi a boldogságot, őr­zi és sugározza, s legfeljebb nosztalgiáig csökken, sohasem a bánatig. Ilosvai Varga István tehát az öröm festője is, melynek háttere nemes életvitele, szívjósága, ember­sége. Képei azt példázzák, hogy a humánum eredményei esztétikai értékké válnak a gya­korlatban. Ilyen értelemben erkölcsisége és teremtett szépségei dialektikus egységet al­kotnak. Minderről kapunk értő, elemző összegezést, a Corvina Kiadó ismert, A művészet kis­könyvtára sorozatában, amelynek legújabb kötetét Ilosvai Varga István munkásságának szentelte. Kampis Antal szövegkíséreíe és képválogatása korrekt, gondolatokat ébreszt az olvasóban. Felfedezzük, hogy Ilosvai Var­ga István posztimpresszionizmusa nemcsak Nagybányát, hanem a kubizmus használható inspirációit is folytatja, felfedezzük, hogy a 30-as években Derkoi-its Gyula szövetsége­seként milyen átélt együttérzéssel állt a munkások ügye mellé. Természetesen a könyv kereteinek szűk volta nem engedélye» te a monográfusnak.'hogy a festő gazdag ka­rikatúra-sorozatából is idézzen. Ennek tel­jesítése a következő kiadvány feladata ée tiszte lesz. Losonci Miklós Fehér önarckép (1972) Santa Ferenc- bemutató Óbudán MEGNYÍLT A JÓZSEF ATTILA SZÍNHÁZ KAMARASZINPADA Új kamaraszínpaddal gazda. godott a főváros, s ezzel ter­mészetesen az egész színházi életünk. A III. kerületi, Óbu­dai Űttörő és Ifjúsági Ház­ban hétfőn este tartotta első előadását a József Attila Színház kamaraszínpada Sán­ta Ferenc; Éjszaka című drá­májának bemutatásával. Egy új színház születését mindig izgalmas időszak elő­zi meg. Az első, s talán leg­fontosabb kérdés: milyen kö­zönségnek akar játszani az új színház? S a döntés, hogy Budapest egyik legnagyobb munkáskerületének színháza éppen az óbudai lakótelepen nyitotta meg kamaraszínpa­dát, már magában rejti a vá­laszt is. A hosszabb-rövidebb ideje új közösségben és új kör­nyezetben élő lakótelepiekhez akar szólni. A színházvezető amolyan kísérleti évadnak, pontosab­ban, fél évadnak tekintik a je­lenlegit. A kamaraszínpad egyelőre csak hetente egy­szer — két kivétellel mindig hétfőn — játszik. S reper­toárján a következő színházi idény kezdetéig Sánta Ferenc drámája szerepel, szeptem­ber végére viszont új bemu­tatót is terveznek. Felmerült annak a lehetősége is, hogy a József Attila Színház táj­előadásai keretében a kama­raszínpad darabjával Szent­endrére látogatnak (legutóbb Kertész Ákos: özvegyek cí­mű drámájával vendégszere­peitek a megyei művelődési központban). A darabválasztiís miatt Is di­cséret illeti a színház veze­tőit, mert Sánta Ferenc Éj­szaka című drámájának min­den perce a ma emberéhez szól: életfilozófiák, életutak közötti választásra, döntés kimondására sarkallja a né­zőket. A mű cselekményét már sokan ismerhetik, hi­szen Az áruló címmel, kis­regényként 1.966-ban megje­lent, s játszották már dráma­változatát a Katona József Színházban. A dráma izgalmas, szokat­lan alkotás. És nem csupán azért, mivel egyszerre két, egymástól több mint öt év­századnyi távolságra lévő kor emberei mozognak a szín­padon. Feszültsége abban rejlik, hogy Sánta Ferenc minden hősével csapdába csalja a nézőt. S mikorra már-már ráállnánk az egyik figura szellemi hullámhosz- szára, akkor megbillen az egyensúly, előbb csak bizony­talankodunk, aztán szembe- szállunk az eladni próbált életfilozófiával. Itt nem egy­szerűen arról van szó — mint kivétel nélkül minden jó drá­mában —, hogy a hősöknek a maguk szempontjából min­dig igazuk van. Több ez. Az Éíszaka minden megidézett alakja éppen emberi plasz­ticitásával belopja magát a szívünkbe, s ezért akarat­lanul idomulni próbálunk a gondolataikhoz is. A dráma végére ott maradunk négy nyitott életút előtt, s az író csupán diszkréten sugallja a saját álláspontját, dönteni nekünk, nézőknek kell. Talán legszívesebben mind a négy­ből kiszakítanánk egy darab­kát, s odaadnánk a mű fő­szereplőjeként, a huszitizmus korát megidéző, darabbeli írónak, A rendező Barlay Gusztáv kitűnően alkalmazkodott a kamaraszínpad "• lehetőségei­hez, sőt, stílusmeghatáro­zó követelményéhez is. Egy író dolgozószobáját lát­juk a színpadon, s ennek megfelelően intim, bensősé­ges az előadás. S épp a néző­höz fizikailag is közelebb lép­ni szándékozás indokolja, hogy előszínpadok nyúlnak a nézőtérre. Az író szemlé­letben passzív figurája végül is a rendezésre (!) jól hatott, szerencsére nem volt görög­tűz, szellemidéző hókusz­pókusz. A huszita háború hő­sei egyszerűen bekopogtak, mint otthon a szomszédok, s az őket megidéző író, mint régi ismerősöket köszöntöt­te. Az előadás egyetlen vitat­ható jelenete a Tábor-hegyi paraszt nagymonológja. Ez hangvételében is elüt az elő­adástól; harsány és morbid, ráadásul a jelenet beállítása ezt még tovább torzítja. Kor­rekt munka mind Csinády István díszlete, mind Kállai Judit jelmeztervei. A SZCrCpIŐk sorában Fülöp Zsigmond alakítja a darabbe­li írót, s szerepét az teszi igazán nehézzé, hogy csupán elrendező elvként funkcionál és a figura egyénítésére szin­te alkalma sincs. Ennek elle­nére elismerést érdemlően végigjátssza — folyamatosan átéli a maga idézte hősök konfliktusait, S amikor saját gondolatainak tükörképei vá­lasztásra kényszerítik, dön­tenie kell, akkor él a lehető­séggel: színészileg kitűnően oldja meg a szituációt. KRÁNITZ LAJOS formál­ja meg a huszita forradal­már-katonát. Igyekszik töké­letes átélést nyújtani, s épp ettől sodródik időnként a túl­zások mesgyéjére. talán az akadályozza a színesebb ala­kításban. Csak látszólag, a fi­gura felszíne indokolja az ál­landó ütésre, szúrásra, köp- ködésre kész zsoldos pózt. Minthogy Václáv nagyon is tudatos elkötelezettségből á!l a radikális husziták közé, a2 öklét mindig a hite lendíti ütésre. Logikus latolgatás eredményeként jut arra a meggyőződésre is, hogy az éhező paraszt ellenére kell megvívni a nyomorgók har­cát. Vaksága csupán törté­nelmi — tehát nem elva­kult hadakozó —: nem gon­dol az alkalmas pillanattal, ezért nem tudja megérteni azokat, akikért harcol. Mind­ezekkel együtt is nagyon szuggesztív a Kránitz alkotta figura. VOGT KÁROLY játssza az ellenpólust, a császáriakhoz szegődött diák lovagot. Nem tudta teljesen bonyolultságá­ban életre kelteni az értelem­mel, az értelem nevében pac­kázó Zsitomirt. Tükörképe ugyan a Kránitz játszotta fi­gurának, de oda már nem jut el, hogy — az írói szán­déknak megfelelően — a tisz­ta ész logikájával fölülkere­kedjen. Ezért igazát sem tudjuk elfogadni. Alakításá­nak értékét rontja, hogy ke­vés gondot fordít a szépen artikulált, érthető beszédre. BÁNFFY GYÖRGY kelti életre Eusebius püspököt. Ala­kítása kiemelkedik partne­rei közül, kitűnő színészi megoldások egész sorát vo­nultatja fel. A figura meg­alkuvó életbölcsességét olyan tisztán formálja meg, hogy a néző megdöbben, hajlamos — ha csak pillanatokra is — bűntelennek látni a püspököt. Mert hiszen tanítványa, Zsi- tomir a császáriakat ölte, mi­előtt karmai közé került, s azután is ölt, csakhogy ak­kor már a huszitákat. A püs­pök tehát csak a kardja he­gyét fordítötta el, a gyilkos, gyilkos maradt. S nem jobb már akkor kerülni az erőszakot, a bor és a szeretkezés örömeit ke­resve ódákat zengeni. Visz- szataszító logikája öntörvé- nyűségében kristálytiszta: leg­jobb nem hinni senkiben és semmiben, hiszen az emberi­ség története gyilkolások so­rozata. A feladat tehát elke­rülni az erőszakot és hagyni a világot a maga sodrában. Bánffy ehhez a filozófiához egy szimpatikus, színes egyé­niséget párosított, s a csap­dákat úgy nyitotta ki, hogy miközben semmiben sem hitt. hittel alakoskodott. HORVÁTH SÁNDOR ját­szotta a saját nyomorúságá­nak bilincsébe szorult oa- rasztot, aki csak annyit fo­gott fel a huszitizmusból, hogy minden marad a régi­ben. Hiszen eddig is sanyar­gatták és ügyeskednie kel­lett az éhhaláltól menekülve, s most egyformán bántják a császáriak, meg a harcba un­szoló kelyhesek. De hát még nem lakott jól soha, s a há­borúkból neki addig csak rossz jutott, persze, hogy igyek­szik meglapulni. Horváth Sándor izzó feszültséget ad a Bánk bán Tiborcához hason­lító figurának és kitűnően érzi meg a lázadás alkalmas pillanatát, amikor a világ szemébe mondhatja sorsát. Kár. hogy a nagymonológban túlzásokba sodoriák az indu­latok. Kriszt György SZÍ N HÁZI ESTltK ÉTSZAKA Szabó T. Attila, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem nyugal­mazott professzora, az újabb magyar nyelvtudomány egyik legjelentősebb élő személyisé­ge, a nyelvtudomány törté­neti ágában olyan értékes anyagot gyűjtött, amely alap­ján a nyelvtudóst a Magyar Tudományos Akadémia tisz­teletbeli tagjává választotta. Az erről szóló hivatalos aka­démiai oklevelet kedden a ko­lozsvári Belvedere szálló kü­löntermében rendezett ünnep­ségen adták át a nyelvész professzornak. Erre az alkalomra Kolozs­várra érkezett dr. Biczó György bukaresti magyar nagykövet és a. nagykövetség több diplomatája. A Magyar Tudományos Akadémia képvi­seletében dr. Szabolcsi Miklós akadémikus volt jelen. Részt vett az ünnepségen Aurel Ne- gucioiu, a Kolozs megyei párt- bizottság titkára, a megyei néptanács alelnöke, Constan­tin Crisan, a kolozsvári váro­si pártbizottság első titkára, a város polgármestere, dr. Ion Vlad professzor, a Babes-Bo­lyai Egyetem rektora. Gyakorlott szakemberként az az óhaja, hogy ezeket a játé­kokat a jövőben fel kellene elevenítenünk! A fáradhatatlan Szíj Rezső mint zeneértő is újra megszó­lal: a nemrég elhunyt, nemzet­közi hírnevet kivívott, itthon azonban csak kevéssé ismert Ottó Ferencet mutatja be és méltatja. A megemlékezések mellett a Dunakanyar élő és tevékeny tagjairól is kapunk arcképe­ket: bemutatják Cseres Tibor írót. Oczel Jánost, a DIB el­nökét. A Dunakanyar Tájékoztató valóban igazi tájékoztató: megtudjuk a bizottság mun­kájának minden részletét, megismerjük a lezajlott és a tervezett műsorokat, bírála­tokat olvashatunk a Kanyar­ral foglalkozó úti és egyéb könyvekről, és általában friss, eleven bemutatást kapunk mindenről e témakörben. Katona Imre Talán az építő- és képzőmű­vészetek vannak mégis első helyen; ez a szentendrei is­kola, a számos művészeti mú­zeum. műemlék és a különfé­le gyűjtemények révén ter­mészetes is. Szíj Rezső — e kötet legértőbb és legszorgo­sabb munkatársa, sőt ennél is több: motorja — külön tanul­mányban méltatja a szent­endrei. pontosabban a zebegé- nyi kötődésű Elekfy Jenő festményeit; Bakó Zsuzsa pe­dig a Magyar Nemzeti Galé­riában található szentendrei eredetű, ill. tárgyú képekről ír: ezúttal Ilosvai Varga Ist­ván, Kántor Andor, Barcsay Jenő, Bene Géza tájképei ke­rülnek bemutatásra. Losonci Miklós a szentendrei születé­sű, de időközben Gödhöz „pár­tolt” és ott 40 éve dolgozó, alkotó Uhrig Zsigmond váci kiállításáról és az ugyanitt rendezett nyári tárlatról is hangulatos beszámolót. Kiváló művészek egész so­rát mondhatja magáénak a Dunakanyar; a folyóirat e száma megemlékezik a világ­hírű Kovács Margitról, (1902—1977), a népi-nemzeti kerámia mesteréről; a főként 19-es plakátjairól ismert Be- rény Róbertról (1887—1953). Külön színfolt a máig saját műhelyében munkálkodó és régi könyveket restauráló, egyedi kötéseket is tervező Váci György portréja. Koncertektől a hagyományokig Számos irodalmi évforduló, továbbá a magyar nyelvműve­lés kérdései teszik még színe­sebbé, változatosabbá a szá­mot. Ami viszont sokaknak meglepetés: az utóbbi évek­ben a Dunakanyar nyári zenei életünk egyik központjává nőtt: többek között a zebegé- nyi zenés hétvégek, a nagybör- zsöny-kemencei fesztiválok, a visegrádi játékok zenés mű­sorai, a pomázi nemzetiségi találkozók, a Vácott rendezett sokféle zenei megmozdulás. Mindezekről színesen, érdeke­sen és egyben értékelve Volly István zenetanár, népzeneku­tató számol be. Kiemeli e történeti és modern műsorok szépségét, sokoldalúságát, de joggal kifogásolja, hogy ezek­ben általában kevés a nem­zeti-népi és a helyi jelleg. Egy másik népművészeti ta­nulmányban az Ipoly menti tavaszünnepekről szól és káp­rázatos gazdagságukat község- ről-községre haladva vonultat­ja fel: valóságos forgatóköny­vet ír és hozzá kottákat is ad. masabb idegenforgalmi szak­emberünk, Antalffy Gyula cik­kéből értesülünk a visegrádi kirándulóközpont korszerű fej­lesztésének részleteiről (Erről számolunk be lapunk 3. olda­lán a DIB tegnapi üléséről készült tudósításunkban). Füvészkerttől a művészetekig A világhírű vácrátóti fü- vószkertet Újvárosi Miklós mutatja be. E nemzeti kin­csünket még mindig nem is­merjük igazán, pedig hazánk­ban itt van a legtöbb virágos és trópusi növény. A Dunakanyar történelmi múltjával e számban jobbára régészeti cikkek (Erdélyi Ba­lázs a visegrádi barlangko­lostorral, névrokona: Erdélyi István pedig a Pilismaróton is rágészkedő Fettich Nándor­ral foglalkozik, de minden más irodalmi, művészeti és egyéb írás is egyúttal egy-egy korrajz: legyen az régmúlt, közelmúlt vagy éppen a jelen. [lékhelyek nész a szöveg és a kép párhu­zamával jelenti számunkra Cegléd emlékhelyeit. Szerepel köztük az első ipari rajzisko­la hajdani helye, Csutak Kál­mán 48-as ezredes sírja, az emléktáblák egész sora, mely rögzíti Urbán Pál, Kozma Sándor, Braun Soma, Károlyi Mihály, Bajcsy-Zsilinszky Endre Cegléddel kapcsolatos tevékenységét. Hasznos és pontos adatokat olvashatunk a Somogyi József által mintá­zott Dózsa-emlékművekről és a Lenin-szoborról is. A kiad­vány összegezi a ceglédi száza­dok eseményeit Mészáros Lő­rinc helytállásától a napjaink­ban épült új létesítmények egész soráig. AZ IRODALOM, melyet fel­használt, s jegyzékét is közli, másokat is elmélyülésre kész­tethet a Cegléd-ismeretben, népünk haladó hagyományai­nak ápolásában. A ceglédi példa nyomán remélhetjük, hogy helytörténészeink gyűjtő­kedve méginkább fellobban megyénk minden részében. A füzet címlapját és a tet­szetős felvételeket Apáti-Tóth Sándor készítette. L. M. A Dunakanyar Intéző Bizott­ság félévenként folyóiratot ad ki, Dunakanyar Tájékoztató címmel. A legutóbbi 250 nagyalakú oldalon tárgyalja a Dunakanyar időszerű, fontos kérdéseit. Hallatlanul sokoldalú, gyors, jó tájékozottságra val­ló és mind e nagy tájért, mind pedig az egész orszá­gért akár vitára is kész cik­kek sorát találjuk benne. Az a kritikai szellem, amelyet joggal hiányolunk sok orszá­gos folyóiratunknál, itt bőven buzog, méghozzá olyan szó­kimondással, mely őszinte he­vével meglepi az olvasót. Le­gyen az dohányzás, környezet­szennyeződés, felesleges ide­gen szó, vagy a témához nem méltó hanyag kutatómunka, esetleg elavult történelemszem­lélet, egyes régészeti korok (pl. a római) szükségtelenül nagyobb előnyben részesítése, továbbá a külföldi áramlatok, művészi és egyéb irányzatok egyoldalú majmolása, stb., mind-mind méltó választ kap. Egyik legjobb és legszorgal­Ceglédi era MINDENÜTT sok Pest me­gyében az ápolt és feledésbe merülő vagy éppen felújított emlékhely. így van ez Ceglé­den is, ahol robbant, forrt a történelem. A piacon mondta el beszédét „a kapzsiság te­remtette szolgaságról” Dózsa György, itt járt iskolába Tol- dy Ferenc irodalomtörténe­tünk tudományos megalapozó­ja, itt kérte a ceglédiektől a haza megmentését Kossuth Lajos. Gyűlnek a városban az em­léktáblák, hogy többször gon­doljunk Táncsics Mihályra, Tömörkény Istvánra, Kárpáti Aurélra, akik más-más idő­szakban, eltérő közegben, de a haladás ügyét szolgálták. S főhajtással emlékezünk Vár- konyi Istvánra, az agrárszo­cialisták vezetőjére, Dobos Jánosra, és a maga módján ugyancsak a haladást szol­gáló Raffay Sándor tudós püs­pökre. S még hatékonyabban újíthatjuk fel tetteiket ma­gunkban olvasva Pataki Fe­renc tartalmas várostörténeti füzetét Ceglédi emlékhelyek címmel, melyet a ceglédi vá­rosi tanács művelődési osztá­lya most adott ki. HASZNOS füzetet vehetünk kezünkbe. A neves helytörté-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom