Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-02 / 28. szám
DUNAKESZI TUDÓSÍTÁSOK Túlteljesítették termelési tervüket Jobban kihasznált műszakidők Célratörőbben dolgozó brigádok Két évvel ezelőtt nagy nehézségekkel küzdött a 43. számú Állami Építőipari Vállalat 3. számú, dunakeszi házgyára. A dolgozók egy része — enyhén fogalmazva — borúlátó volt, mert a gyár nem tudta kihasználni gyártási kapacitását. Az ok: az Üjpesten levő főépítésvezetőség nem rendelkezett elegendő közművesített építési területtel. Már 1975 végén egyre több fizikai dolgozó vált ki a közösségből, és helyükre kevesen jöttek. Kilátástalan évek Az akkori helyzetről Pethő István, a gyár vezetője többször beszámolt a Pest megyei Hírlapnak. Most is őt kérjük meg, nyilatkozzon a tavalyi eredményekről. — Érdemes néhány szót ejteni az előzményekről — kezdi a beszélgetést. — Túlzás nélkül mondhatom, hogy az 1975—76-os évek a házgyár életében nagyon nehéz esztendők voltak. Sajnos, a nehézségeket nem a feladatok nagysága okozta, hanem a kapacitás kihasználatlansága: 1975- ben 3 ezer 400, 1976-ban 3 ezer 500 lakást gyártottunk, holott teljes kapacitásunkból 4 ezer 200 és 4 ezer 400 la- káSTa telik. Sok dolgozónak kilátástalan idők voltak ezek, két esztendő alatt több mint százhússzal csökkent a fizikai létszám, de mi akkor is tudtuk: rövidesen ismét helyreáll az egyensúly, tehát kihasználhatjuk gyártási kapacitásunkat, ezért volt lehangoló számunkra, hogy olyan nagyon megfogyatkoztunk, ugyanakkor romlott az új- munkaerő-felvételi lehetőség. A kilépők pótlására nem is volt remény. Ilyen körülmények között kaptuk a feladatot: 1977-ben minden eddiginél több lakást, 4 ezer 336-ot kell gyártanunk. Eredményes esztendő A dunakeszi házgyáriaknak 1976 végén már a termelési feladatok nagysága okozott gondot. A tervhez képest .kevés volt a dolgozó. — Hogyan kezdtek hozzá az 1977~es terv teljesítéséhez? — Az előző év végén minden gyári fórumon ismertettük a dolgozókkal a termelési feladatokat — folytatja Pethő István. — Mozgósítottuk a szocialista brigádokat a terv teljesítéséért. Az első negyedévben csak sok túlórával boldogultunk. Közben meggyőződtünk arról, hogy a dolgozók nem győzik sokáig ezt az iramot, ezért a honvédséghez fordultunk segítségért. — Mikor jelentek mea a katonák? — Márciusi tervünk teljesítésében már részt vettek. Igyekeztünk mindent megtenni, hogy a honvédek gyorsan illeszkedjenek be a gyár életébe, ismerjék meg jól a munkafolyamatokat. A szocialista brigádok segítségével, általában hamar megtanulták a szakmai fogásokat. — A honvédség segítségével, márciusban hatvan lakással többet tudtunk gyártani, és december végére megvalósítottuk éves tervünket. Ilyen eredményes esztendőt még nem zártunk. Termelési feladatainkat, egész gyári kollektívánk összefogásával és a honvédek segítségével, túlteljesítettük. A szocialista brigádok, a törzsgárdatagok időben felismerték, hogy milyen nehéz a célt elérnünk, és az év első három hónapjában zokszó nélkül vállalták a sok túlórát, a szombat-vasárnapi munkát. Munka és bér December közepén a honvédek eltávoztak a gyárból. Csak március közepén térnek visz- sza. Ismét nehéz helyzet alakult ki. — A házgyári dolgozók jövedelme arányban van teljesítményükkel? — Tavaly mintegy 103 százalékos bérs'zínvonal-emelke- déssel zártuk az évet, a munka termelékenysége viszont minden vonatkozásban több mint 105 százalékkal emelkedett A gyár dolgozói elégedettek lehetnek jövedelmükkel, de a fizikai létszám növeléséhez szükség van nagyobjo lehetőségekre. A három műszakos munka, annak ellenére, hogy a másodikat és a harmadikat ösztönzi az új műszakpótlék, nem eléggé vonzó. A műszapótlék legfeljebb arra elegendő, hogy itt maradjanak azok a dolgozók, akik megszerették a .gyárat. — Az eddigi beszélgetésből arra is lehet következtetnünk, hogy a termelési feladatok megoldása egyszerűbbé vált, mint a korábbi években. Valóban? — Az igazság az — válaszol Pethő István —, hogy a szükséges létszámhoz képest, még mindig nyolcvanöt fizikai dolgozó hiányával küzdünk. Feladatainkat csak az élőmunka-ráfordítás jelentős csökkentésével tudtuk megoldani. Két adat bizonyítja ezt: 1976- ban 318 órát fordítottunk egy lakás előállítására, tavaly 300 alá sikerült leszorítanunk. — Hogyan? — Miután a házgyári technológiában semmi nem változott, az eredményeket a műszakidők jobb' kihasználásával, a gépállások csökkentésével, szervezettebb munkával és a munkafegyelem javításával értük el. A gépállásokat úgy tudtuk csökkenteni, hogy a karbantartó üzem dolgozói munkaszüneti napokon végezték el a javítások jelentős részét. A létszámproblémák jobb szervezési munkát követeltek a termelés közvetlen irányítóitól: kisebb átcsoportosításokkal elérték a brigádok terheinek egyenletesebbé tételét. Célratörőbben dolgoztak 1977-ben a brigádok: a munka kezdetén már tudták, hogy mit kell tenniük, és mindennap rendszeresen végrehajtották feladataikat. Új gépekre várnak A dunakeszi házgyár már csaknem egy évtizede működik. Dolgozóit dicséri Újpalota, a legnagyobb fővárosi új lakótelep is. Jelenleg a modern Újpest épül a házgyár paneljeiből. A lakáselemekből jut a Pest megyei Állami Építőipari Vállalatnak is. A házgyárból eddig sok tízezer panel került ki. — Milyen a házgyár gépeinek műszaki állapota? A gyár éppen nyolc éve üzemel ugyanazzal a gépparkkal. Tavaly, november közepén túlhaladtuk a harmincezer lakás gyártását. Annak ellenére, hogy minden évben rendbehozzuk gyártóberendezéseinket, a gyár legfontosabb gépei, a betonterítő kocsik, rá- zóasztalok, billenőpadok és még több berendezést említhetnék, elfáradtak, tartósan nem javíthatók. — Jelezték a vállalat vezetőségének? — A műszaki állapot ilyen nagymértékű romlására már 1976 közepén felhívtuk a figyelmet és az eredményes munka érdekében, új gépeket kértünk. Jelenleg olyan körülmények között dolgozunk, hogy bármelyik pillanatban felmondhatják a szolgálatot fontos berendezések, ami a gyártás időszakos megszüntetésével is járhat. Meggyőződésem, hogy az új gépek beszerzését nem szabad összekapcsolni a majdani rekonstrukcióval, hiszen a gépek kicserélése nagyon sürgős. — Mikor kezdenek hozzá a rekonstrukcióhoz? — Ügy tudom, a tervek szerint a házgyár rekonstrukcióját az ötödik ötéves terv végére be kell fejezni. Erre vonatkozóan már elkészültek a vállalati tervek, de az időpontról még nem született döntés. A rekonstrukcióval kapcsolatos véleményeinket kikérték a vállalat gazdasági vezetői. Reméljük, hogy figyelembe veszik javaslatainkat, s akkor nem lesz szükség utólagos újításokra, javításokra, mint a vállalat 1. számú házgyára rekonstrukciója után. A minőség javításáért Az új évben más kívánságok és kérdések is előtérbe kerülnek a dunakeszi házgyárban. — Az idén szeretnénk javítani a panelek minőségét — folytatja Pethő István. — Sürgős feladat a belső falak felületének újabb kidolgozása. A panelek nem megfelelő minőségével kapcsolatos észrevételek, beismerjük, jogosak, de javulás akkor következik be, amikor valamelyest csökkennek a terheink. Jelenleg csak feszített munkával, jelentős túlóra-felhasználással valósíthatjuk meg terveinket. Reméljük, minél hamarabb megkapjuk az új gépeket és némileg javul munkaerőhelyzetünk, következésképp eredményesebben tehetünk eleget mind a mennyiségi, mind a minőségi követelményeknek. A dunakeszi házgyár vezetői és dolgozói tavaly jelentősen előreléptek pártunknak a munka- és üzemszervezéssel, a termelékenység, a termelés hatékonysága növelésével kapcsolatos határozatai megvalósításában. Roxin László XXII. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM 1978. FEBRUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Népi ellenőrök vizsgálatai a járásban Javaslatok a hiányok pótlására Feljelentés, szabálysértési eljárás nem vált szükségessé A Vácott és a járásban tevékenykedő népi ellenőrök a múlt évben 13 vizsgálatukkal hatékonyan segítették a helyi párt- és állami vezetők munkáját. Lakásépítés Különösen sokat foglalkoztak a lakosság ellátásával. Országos kezdeményezésre ellenőrizték a magánlakásépítések helyzetét, az állami támogatás felhasználását. Megállapították, hogy Vácott a IV. ötéves terv időszakában I ezer 919 lakás épült magánerőből csaknem 80 százalékuk többszintes, telepszerű formában jött létre. A járásban rosz- szabb a helyzet: az átadott 4 ezer 126 családi háznak mindössze 5 százaléka társasház. A népi ellenőrök szerint, a korszerű építkezési módok elemberek ragaszkodása a régi, kertes házakhoz, másrészt még sok községben hiányoznak a többszintes, telepszerű építkezéshez szükséges feltételek. Az üzemek és vállalatok, lehetőségeikhez mérten támogatták dolgozóik lakásépítését. Több helyen — a Fortéban, a hajógyárban és a Vízműnél — munkáslakás-építő és -fenntartó szövetkezetei alakítottak. Zöldség, gyümölcs A népi ellenőrzési bizottság megvizsgálta a járásban a zöldség- és gyümölcstermesztés helyzetét is. Két évvel ezelőtt gyenge volt a választék, ezért magasak voltak az árak. Tavaly állami rendelet szabályozta a zöldségtermesztés feltételeit. A termelőszövetkezetek kedvezően fogadták az intézkedést, s több gazdaságban modern gépeket vásároltak a munkák megköny- nyítésére. A gödi téesz például sárgarépa- és káposztabetakarító gépet, a sződi pedig burgonyaszedő gépet vett. A szövetkezetek nagy gondot fordítottak a háztáji kistermelők támogatására is. Nehézségek adódtak azonban a tervezésben. A gazdaságok elsősorban azokat a zöldség- és gyümölcsféléket termesztették, amelyekhez kevesebb ember szükséges, ezért fordulhatott elő, hogy tavaly például sárgarépából jóval több termett a kelleténél. Nem mindig tartják meg a termelők és a forgalmazók között kötött szerződéseket sem. A népi ellenőrök egyetlen esetben sem találkoztak szerződésszegés miatti felelős- ségrevonással vagy kötbérigénnyel. Megesett, hogy a kistermelőktől, helyhiány miatt, nem vették át az árut, ezért a jövőben gondosabban kell felkészülni a raktározásra. Környezetvédelem Régi téma Vácott a DCM levegőszennyezése. A népi ellenőrök tavaly külön foglalkoztak a környezetvédelem' mel is. A cementgyárban a szennyezés megszüntetésére három részből álló programot fogadtak el, amelynek várható költsége mintegy. 138 millió forint. Az összeg jelentős részét az állam adja. A gyár 1976-ban csaknem 5 millió 400 ezer forint légszennyezési bírságot fizetett a villamosvezetékek veszélyeztetése, valamint a termelőszövetkezeteknek és magánszemélyeknek okozott kár miatt. József Attila Művelődési Központ Lottósorsolás, előadóest, koncert Változatos a februári műsor A Vasutasok Szakszervezete és a Dunakeszi városi Tanács közös fenntartásával működő József Attila Művelődési Központ februári ' programja sokoldalú, változatos. Tizedikén Dunakeszin lesz a lottó hatodik heti sorsolása. Előtte vidám, zenés műsor, fővárosi vendégszereplőkkel; 17Konzervgyári mozaik Több mint 250 ezer forintot fizettek ki decemberben a Dunakeszi Gyümölcs- és Konzervgyárban a szocialista brigádoknak a munkaversenyben nyújtott teljesítményeik alapján. Oklevelet hatvanhatan kaptak, bronzkoszorút negyvennégyen, ezüstkoszorút pedig öt- venheten. Az aranykoszorús brigádtagok száma tavaly kétszázhetvenegyre emelkedett. A vállalat tavaly 91 ezer forintot fizetett ki a dolgozóknak, jubileumi jutalomként. ★ örvendetesen csökkent az elveszett munkanapok száma a gyárban a múlt évben: amíg 1976. november 30-ig 1419 elveszett munkanapot jegyeztek fel, addig tavaly december elsejéig 1164-et. Baleset is kevesebb fordult elő, mint a megelőző esztendőben. én, este hét órakor kezdődik Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas, kiváló művész előadóestje, közreműködik Mikes Lilla és Bíró Attila. Február 18-án délután, az Ars Musica együttes műsora keretében, reneszánsz és barokk táncok, madrigálok kerülnek bemutatásra. A 25—i farsangi hangversenyen közreműködik a József Attila Művelődési Központ koncert-fú- vószenekara, vezényel Szirmai János karnagy. Kulturális szemle, a VIT- stafétia ünnepélyes fogadása, balett-, szabás-varrás, Sze- mólygépkocsivezetői tanfolyam egészíti ki a februári műsort. A népi tánccsoport új tagokat toboroz, az ifjúsági klubok. Kovács Zsuzsa és Szabó Endre vezetésével várják a fiatalokat. Hetenként négyszer vetítenek játékfilmet s a két könyvtár sok-sok kötettel áll az olvasók rendelkezésére. P. A városon keresztül haladó cementszállító teherautók két évvel ezelőtt több mint 67 tonna cementet szórtak szét az utakon, mert az üzembeli töltőgépek korszerűtlenek, s a kocsik tartályait a töltés után nem takarítják le. A szétszóródott cementet munkaerő- hiány miatt, a gyárban sem gyűjtik össze. Országos vizsgálat keretében foglalkoztak a népi ellenőrök a termelőszövetkezetek munkaerő-gazdálkodásával. Bár tervekkel általában rendelkeznek a téeszek, mégsem fordítanak kellő figyelmet a szak- és betanított munkások képzésére, továbbtanulására. Alkatrészellátás A pótalkatrészek és a gumiabroncsok ellátásának helyzetét szintén központi téma- vizsgálat alapján elemezték a népi ellenőrök. Megállapították, hogy a szükségleteket különféleképpen mérik fel a vállalatok. A Volán 20. számú Vállalat váci üzemegységében például a felhasználás és a készlet figyelembevételével, folyamatosan pótolják a hiányokat. Raktáraikban általában 30 napra elegendő alkatrészt és gumiabroncsot tárolnak. A Pest megyei 6. számú Építőipari Közös Vállalatnál a napi szükségletnek megfelelően elégítik ki az igényeket, több-kevesebb,, „sikerrel. A gödi termelőszövetkezetben már előrelátóbbak: .minden évben terv készül, tnelynek alapján típusonként, előre beszerezhetők az egyes darabok. * s: A népi ellenőrök minden esetben javaslatot tettek a hiányosságok pótlására. Rendszeresen tájékoztatták az illetékes párt- állami és társadalmi szerveket is, ily módon a legtöbb gondot aránylag gyorsan megszüntették. Feljelentés vagy szabálysértési eljárás kezdeményezése nerm vált szükségessé. A népi ellenőrzési bizottság tavaly 24 közérdekű bejelentést is megvizsgált, szorgalmazva a megalapozott panaszok orvoslását. F. Z. HIBÁTLANUL Növelik a forgalmi bevételt A Volán 20-as számú Vállalat váci üzemigazgatósága, mely tavalyi forgalmi bevételi tervét 72 millió forintra teljesítette, erre az évre 86 millió forint bevételt irányzott elő, egyben szeretné elérni, hogy a vállalat munkaversenyében eredményeikkel a váciak áz elsők közé kerüljenek, ezért az idén bevezetik a Dolgozz Hibátlanul munkarendszert. KÜLÖNFÉLE SZÖVETEK, férfi, női és gyermek télikabátok, kötöttáruk, fehérneműk, női és gyermek bundacsizmák kaphatók A PEST MEGYEI RUHÁZATI KISKERESKEDELMI VÁLLALAT BOLTJAIBAN i