Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-24 / 47. szám

2 A Pi.ál Mho l hi HiKLAP MELLEK LETS Rádiófigyelő (Folytatás az 1. oldalról) lyett a valóságos probléma, élmény és mű kapcsolatának feltárására vállalkozott kér­déseivel. Így a látszólag sze­mélyre szóló kíváncsiság is az irodalomhoz, a művekhez kötődött. Ezt a fajta érdek­lődést szívesen és készsége­sen elégítette ki Mándy Iván — a sikerült interjút joggal tarthatjuk a két művész si­került alkotásának. A beszélgetés újra felidéz­te a gyerekkor tájait, a régi szállodákat, kávéházakat, az árusok terét, a tribünöket — Mándy novelláinak ponto­san ábrázolt és így részvétet keltő hőseit és helyszíneit. Közösen megkísérelték re­konstruálni egy-egy élmény művé érésének folyamatát. Egy mondatfoszlánnyal, gondolat­töredékkel ébredve az író ezt formálja borotválkozás közben, boltban és Patyolat­ba menet, még mielőtt leül­ne írni. A mindennapi élet dolgait, mindennapi esetle­ges életével, egyéniségét hoz­záadva, a hétköznapi valóság fölé emeli. Szelíd humor, kölcsönös őszinteség és sok, Mándy Iván művészetének tökéletes meg­értését segítő Információ, gon­dolat tette emlékezetessé ezt a beszélgetést. Mező Ferenc Televízió EGY VAlAS TÖRTÉNETE Színmii két részben. Irta: Ma­rót! Lajos. A Szegedi Nemzeti Szín­ház Klsszlnházának előadása, fel­vételről. (14 éven felülieknek!) Díszlet- és jelmeztervező: Oyar- mathy Agnes. Rendező: Léner Pé­ter. A történet egy harmincas ér­telmiségi házaspár széthulló ott­honában Játszódik, és egy embe­ri kapcsolat felbomlásának vég­ső és utolsó felvonása. Hogyan tudja „megvalósítani magit” az alkotó ember, egyáltalán: hogyan kellene élnünk? Adási csütörtök, március t„ L műsor: 10.00. OSZTOZAS — Halkitsd le a tévét, nem hallom a rádióban a híreketl... Zsoldos rajza A •ÁJ' : r "-V* KEDD KOSSUTH RADIO 8.27: A halottlátó. 8.57: Magyar szerzők kórusmüveiből. 9.10: Bi­zet: Gyöngyhalászok. Háromfelvo- uásos opera. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Az operaközvetítés folytatá­sa. 11.39: Don Segundo Sombra. Ricardo Güiraldes argentin író re­génye folytatásokban. V. rész. 12.35: Melóuiakoktéi. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 14.09; Egy belső- somogyi hangszeres népművész: Kelecz József. 14.19: A képzelet varázslója. 14.47: Éneklő if­júság. 15.10: Arma Pál dalai­ból. 15.22: Martinu: VÍI. vonósné­gyes. 15.44: Magyarán szólva... 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Bach: d- moll zongoraverseny. 17.07: Fiata­lok Stúdiója. Költő vagy Múzsa? 17.32: Énekszóval, muzsikával. 18.00: A Szabó család. 19.15: Bemutatjuk új lemezünket. 20.00: Gazdasági minifórum. 20.30: Jónás Mátyás népi zenekara játszik. Kemény Klió és Boila Tibor népdalokat énekel. 21.05: Húszas stúdió. 22.20: Prokofjev nyomában a Szovjet­unióban. — I. rész. 23.25: Barokk muzsika. 0.10: Verbunkos muzsika. PETŐFI RADIO 8.05: Német néptáncok. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Szir­mai Albert operettjeiből. 9.10: Ma­gyar fúvószene. 9.35: Derűre Is derű. 10.00: A zene huhllámliosz- szán. 12.00: Dékl Lakatos Sándor népi zenekara játszik, Gyulai Er­zsébet nótákat énekel. 12.33: Arc­képek a bolgár irodalomból. 12.50: SZERDA KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok aka­démiája. 8.57: Labirintus. 9.12: Be­szélni nehéz. 9.24: Ivan Szuszanyin. Részletek Glinka operájából. 10.05: „Nyitnikék” — kisiskolások mű­sora. 10.40: Válaszolunk hallga­tóinknak. 10.55: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Teg­napok és holnapok árján — könyvszemle. 13.30: Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik, Mells György nótákat énekel. 14.00: Ezer- egy délután. 14.30: Maria Chiara és Franco Corelli Verdi operáiból énekel. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Indulók fúvószenekarra. 16.10: Da­lok a kommunizmus építéséről. 16.30: Tartini: g-moll szonáta. 16.44: Mindenki iskolája. 17.07: Köztünk maradjon! 17.32: Dvor- zsák: IX. „Újvilág” szimfónia. 18.20: Kis magyar néprajz. 19.15: Gondolat. 20.00: Kedves lemezeim. 21.05: Örökzöld dallamok. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Világ­hírű előadóművészek kamarazenei felvételeiből. 23.29: Reneszánsz mu­zsika. 0.10: Barabás Mihály tánc­dalaiból. PETŐFI RADIO 8.05: Az ifjúság dalai. «JSO: Tíz perc külpolitika. 1.33: A tegnap slágereiből. 0.011 A sene hullám­hosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: A királynő cslpkekendője. Részletek Johann Strauss operett­jéből. 12.33: Kamarazene. 13.33: Márciusi muzsika. 11.00: Kettőtől ötig.., 17.00: Ötödik sebesség. Balettzene. 13.33 > Harangjátékok. 14.00: Kettőtől hatig ... 10.00: Har­minc perc rock. 18.33: Közvetítés a Gellert Szálló étterméből. Bura Kovács Andor népi zenekara ját­szik. 18.53: Filmsztárok énekelnek. 19.14: Véleményem szerint. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Mindenki könyvtára. 21.03: Részletek Rom­berg: ,,A sivatag éneke” és Frlml: „A csavargókirály” című operett­jéből. 22.00: Nyolc rádió nyolc dala. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Kellemes pihenést 1 3. MŰSOR 14.05: A Tátrai vonósnégyes hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 15.24: Sibil. Jordan Jovkov elbeszélése. 15.44: Kóru­sainknak ajánljuk! 16.03: Minden­ki iskolája. 16.33: ÜJ dzsesszfel- vételeinkből. 17.00: A Londoni Fil­harmonikus zenekar Liszt-felvéte­leiből. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.05: Mindenki zene­iskolája. 18.39: Mozart-művek. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Modem írók portréi. 19.53: Olasz áriák. 20.21: Muszorgszkij: Napfény nélkül — dalciklus. 20.40: Mahler: VII. szim­fónia. 22.22: Zenei panoráma. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (ism.). 8.05: Iskolatévé. Élővilág (ált. isk. 8. oszt.). A ka­maszkor küszöbén. I. 9.00: Éne­keljünk együtt! Jerünk, menjünk vendégségbe. 9.05: Környezetisme­ret (ált. Isk. 4. oszt.). A szarvas- marha. 9.30: Muzsikáló szerszá­mok. VI/3. rész: Töröksíp, táro­gató (ism.). 12.35: Iskolatévé. Ka­mera. Film- és tv-esztétikai mű­sor középiskolásoknak . (ism.). \ 18.00: A francia gazdaság — vá­lasztás előtt. 18.10: Világhírű éne­kesek népszerű dalokat énekelnek. 18.33: Halló, Berlin! Halló, Buda­pest! 19.38: Az Állami Népi Együt­tes felvételeiből. 20.33: Kiváncsiak klubja. 21.25: Wolf-Ferrarl: Su­zanne titka. Egyfelvonásos opera. 22.13: Dzsesszfelvételekből. 22.33: Kovács Andor szerzeményeiből. 23.10: Verbunkosok, népdalok. 3. MŰSOR 14.05: Bozay Attila: Trapéz és korlát. — Kantáta Pilinszky János verseire. 14.19: Kettős portré Jó­zsef Attiláról. — 8 zu romi Lajos. 15.04: Zenekari muzsika. 17.05: Magnósok, figyelem! 17.50: Medi­táció. 18.05: Fekete Afrika zenéjé­ből. 18.20: Hangverseny a Min­denki zeneiskolája hallgatóinak. 19.04: Hangszerszólók. 19.15: Is­kolarádió. 19.33: Hangfelvételek fel­sőfokon. 20.29: Richard Strauss operáiból. 20.57: A Melós vonós­négyes hangversenye az 1977. évi aaconal zenei heteken. 22.22 t Ma­gyar zeneszerzők. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek Is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). 1.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. Isk. I. oszt.). Micsoda dologi 8.95: Nyelvi to­vábbképzés oroszszakos tanárok­nak. Darvak. 9.00: Énekeljünk együtt I Lesz, lelt hoz a busz. 9.05: Környezetismeret (ált. Isk. 1. oszt.). Veszélyben őket hívjuk. 9.45: Fran­cia nyelv (középlsk. Hl. oszt.). En Francais. Les parfums. 10.00: Delta. Tudományos híradó (tam.). 10.40: Égj, hogy világíts! Magya­rul beszélő bolgár filmsorozat. VH/1. rész ltom.). 11.45: Most mu­tasd meg! Társasjáték (torn.). 14.10: 13.55: Élővilág (ism.). 14.101 Éne­keljünk együtt! (Ism.). 14.25: Kör­nyezetismeret (tom.). 11.50: Sípold macskakő — magyar film (a már­cius 4-1 Kamera adáshoz). 14.23: Hírek. 14.30: Magyar rövidfilmek a képernyőn. Egy évszázados terv megvalósulása. Ismeretterjesztő film. 17.50: Falu. Négy évszak ma­gyar faluban. 17.30: Mindenki is­kolája. 8. Földrajz. Európa tőkés­országai. I. 18.00: Reklámműsor. 18.05: 2. Kémia. Kémiai átalakulá­sok. 18.35: Erdők titkai. Lengyel rövidfilm. 18.45: Lenlngr&dl diá­kok... 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.20: Idősebbek Is el­kezdhetik. Tévétorna. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Égj, hogy világíts 1 Magyarul beszélő bolgár filmsoro­zat. VH/3. rész. 21.05: Zene, zene, zene. — Körkép, 2/78. 22.05: Ren­dezte: Dömölky János. A rende­zővel Huszár Tibor beszélget. 22.35: Tv-hlradó, 3. 2. MŰSOR 20.00: Eletbelép a Polgárt Tör­vénykönyv. Jogi esetek — külön­kiadás. 20.40: A modern festészet előfutárai. Angol filmsorozat, vn/3. rész: C. Monet (Ism.). 21.15: Tv- hlradó, 2. 21.35: Szlnészmúzeum. Somlay Artur (Ism.). POZSONYI TV 17.00: Kézimunkák. Tévéfilm. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Népi muzsika. 20.10: Vége a riadónak. Magyar tévéjáték. 22.00: Zenés műsor. 2. MŰSOR 18.00: Táncdalok. 21.30: Egy nor­mális család. Tévésorozat. 1. rész. Iskolatévé. Orosz nyelv (ism.). 14.35: Nyelvi továbbképzés orosz­szakos tanároknak (ism.). 14.55: Énekeljünk együtt! (ism.). 15.20: £s Így tovább. Matematika-to­vábbképzés 2—4. és 4—8. osztály­ban tanító pedagógusoknak. — Törtek, I. 14.23: Hírek. 16.30: Óvo­dások fUmxnűsora, 1. Esőcsinálók. — NDK bábfilm (Ism.). 2. Rexl énekel. Lengyel rajzfilm. 16.551 Látogatás a mai szovjet Iskolá­ban. Dokumentumfilm. 17.50: Ti­zen Túliak Társasága. 18.30: Ró­lunk van szó. Ifjúsági vitaműsor. 19.00: A közönségszolgálat tájékoz­tatója. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv- hlradó. 20.00: Pókháló. Magyar film. 21.30: Civitas Fldellsstma. (a hűség városa). Dokumentum­film a 700 éves Sopronról. 22.10: Lester Wilson műsora. NSZK ze­nés film. 22.40: Tv-hlradó, 1, 2. MŰSOR 20.00: „En megkeresem • sár­kányt!” — Zenei összeállítás Ká­roly Róbert műveiből. — A pécsi körzeti stúdió műsora. 20.30: Ko­rok, versek. József Attila: Késel sirató. 21.10: Tv-hlradó, I. *1.30: Az örökösök. Magyarul beszélő NDK tévéfilm. POZSONYI TV 17.53: Autésok, motorosok. U.0Ő és 21.30: Híradó. 18.30: A bátrak nem hátrálnak meg. Román Hím. 21.25: A rendőrség nyomoz. 2. MŰSOR 17.00: Magasugróverseny. 80.00: Külföldi sporthlradó. 81.00: Szóra­koztató műsor. CSÜTÖRTÖK KOSSUTH RADIO 8.27: Harsan a kürtszó 18.57: Ma­gyar előadóművészek Bartók-fel- vételelböl. 10.05: Iskola rádió. 10.30: Zenekari muzsika. 11.24: „Amit raktak estig, leomlott röggelrc ...” Tamól Gizella riportja. 11.39: Don Segupdo Sombra. Ricardo Güiral­des argentin lró regénye folyta­tásokban. VI. rész. 12.35: Melédla- koktél. Közben: 13.15: Házunk tá­ja. 13.30: A Melódiakoktél folyta­tása. 14.00: Szabadpolc. Világiro­dalmi könyvszemle. 14.30: Jákó Vera nótákat énekel. Burka Sán­dor klarlnétozlk. 15.10: Gounod: Faust — balettzene az V. felvonás­ból. 15.28: Ezeregy délután. 16.08: Kóruspódium. 16.45: A Budapesti Közlekedési Vállalat fúvószeneka­ra Játszik. 17.07: Egyenjogúság — a szerelemben és a párválasztás­ban. 17.27: Zenekart muzsika. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Mu­szorgszkij: Napfény nélkül — dal­ciklus. 19.33: Szántai Ildikó és Tekeres Sándor nót&kat énekel. 20.00: A Magyar Rádió novellapá­lyázata. 20.23: Donizetti: Don Pas­quale. Háromfelvonásos opera. Közben: 21.40: A Dunánál. 23.03: Szá­zadunk zenéjéből. 0.10: Dzsessz- felvételekből. PETŐFI RADIO 8.05: A Promerade zenekar fel­vételeiből. 8.20: Tíz perc külpoli­tika (Ism.). 8.33: Szovjet űrhajós­dalok. 9.30: Népek mesél. 10.00: A sene hullámhosszán. 12.00: ÜJ dzsesszfelvételelnkből. 12.33: Szol­noki stúdiónk Jelentkezik. 12.55: Otto Klemperer operafelvételeiből. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30t Zöngészde. 14.00: Sportvilág. 17.001 Segíthetünk? 18.00: Mindenki toko­A PEST MEGYEI HÍRLAP RTV-MELLEKLEIL 3 CSÜTÖRTÖK Iája. 18.33: Hétvégi panoráma. 18.55: Slágerlista. 80.331 Hajnal — fél év­ezred után. Bulgária függetlensé­{ ének 100. évfordulóján. 20.53: A esssék választani gálaestjének közvetítése az Erkel Színházban. *2.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: A népdalok folytatása. 23.15: Weill ■enés Játékaiból. 14.05: Négy évtized magyar ope­rája. 14.55: Daniel Barenboim zon­gorázik. 15.50: Tegnapok és hol­napok árján. Könyvszemle. 16.03: Smetana Vy eh ad — szimfonikus költemény. 16.20: Fonotéka. 16.40: Mi a véleményed? 17.00: Ötórai tea. 18.05: Magyarországon először. 18.25: Szimfonikus zene. Közben: 19.15: Iskolarádió. 19.33: A szim­fonikus zene folytatása. 20.30: Ze­nélő nagyvilág. 21.20: Esti hang- verseny Johann Sebastian Bach Halnak müveiből. 22.20: A dzsessz történetéből. TELEVÍZIÓ 7.58: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (tom.). 8.05« Iskolatévé. Földrajz (ált. tok. 8. oszt.). Élel­miszergazdaságunk. I. 9.05: Fizika (ált. tok. 8. oszt.). Forrás, lecsapó­dás. 8.25: Óvodások fllmműsora. L Esőcsinálók. NDK bábfilm. 2. Rexl énekel. Lengyel rajzfilm. (A tegnapi adás Ism.). 11.05: Törté­nelem (ált. tok. 8. oszt.). Rettenet és felszabadulás. 12.05: Magyar irodalom (ált. tok. 6. oszt.). Kuckó király. 14.20: Iskolatévé. Földrajz (Ism.). 14.55: Fizika (ism.). 15.20: Történelem (Ism.). 16.00: Magyar Irodalom (tom.). 16.28: Hírek. 16.35: A Magyar Televízió Szabadegye­teme. Oj fajok születnek (Ism.). 17.25: Kuckó. 17.55: A szocialista város. Csehszlovák rövidfilm. 18.10: Telesport, 18.35: A kulcs. A Samed Palesztin Filmstúdió do- kumentumf llmje. 19.00: Reklám- műsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idő­sebbek to elkezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Marótl La­jos: Egy válás története. Színmű két részben. A szegéül Nemzeti Színház Klssszlnházának előadása, felvételről. (14 éven felülieknek!) PÉNTEK KOSSUTH RADIO 8.27: Szegődjünk a nyomába. 8.37: Benekarl muzsika. 9.34: zöldpara- dlcsom. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Földeák János versei. 10.40: Wag­ner: Az Istenek alkonya — a Hl. felvonás zárójelenete. 11.00 • Hogy volt?! 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara Játszik. 14.00: Mozart: Esz-dúr zongoranégyes. 14.25: „Nyitnikék.” — Kisiskolások műsora. 15.10: Zengjen a muzsika. 16.05: A gyár és környéke. 17..10: Üj operale­mezeinkből. 17.41: Adottságok, le­hetőségek... 18.01: Hajdú Erzsé­bet és Tihanyi József népdalokat énekel. 19.15: Vendégek a tanyá­ról. Végh Antal kisregényének rá­dióváltozata. 19.55: Lemezmúzeum. *0.44: A zene nem Ismer határo­kat. 21319: Az öreg költő. Rónay György versel. 21.34: Láttuk, hal­lottuk. 82.20: Tíz perc- külpolitika. *2.30: Prokofjev nyomában a Szov­jetunióban. — H. rész. 23.29: Schu­mann: m. „Rajnai” szimfónia. 8.10: Bally Vaugbn zenekara lát­ásik. PETŐFI RADIO 1.05: A Lipcsei Rádió tánczene­kara Játszik. 8.20: Tíz perc külpo­litika (tom.). 8.33: Slágermúzeum. 9.23: Patachlch Iván fúvósművei- ből. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Nóták. 12.33: Zenekari muzsika. 13.03: Nőkről — nők­nek. 13.33: Süssünk, süs­sünk valamit. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Ötödik sebesség. — Külön­kiadás. 18.00: Mindenki Iskolája. 18.33: Medgyaszay Vilma felvéte­leiből. 18.56: ÜJ ndtafelvételeink­ből. 19.28: Böngészde. 20.33: Hogy volt?! 21.32: A tegnap slágereiből. 22.33: Klasszikus operettekből. 23.30: Magyart Imre népi zenekara Játszik. S. MŰSOR 16.08: Négy évtized magyar ope­rája. 15.23: Zenekart muzsika. 18.03: A zenekari muzsika folytatása. 17.15: Dzsesszfelvételekből. 18.02: Daniel Safran. Anton Ginzburg Beethoven-f elvételeiből. 18.15: Is­kolarádió. 19.33: A Stuttgarti Rá­dió szimfonikus zenekarának hangversenye az 1977. évi stuttgarti zenei napokon. 20.34: Herman Prey Mozart-áriákat énekel. 2L21: Közkívánatra! TELEVÍZIÓ 8.39: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (Ism.). 8.45: Iskolatévé. Francia nyelv (középlsk. IV. oszt.). En Francai*. Center et raconter. 8.05: Földrajz (ált. tok. 8. oszt.). Moszkva és Lening rád. 8.40: Té­vé-ovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Kiskacsa fürdik. 9.55: Tizen Tú­liak Társasága (tom.). 10.40: Orosz nyelv (középiskolásoknak). U.05: Fizika (ált. tok. 8. oszt.). Az egyenáramú elektromotor műkö­dése és gyakorlati alkalmazása. 11.30: Kuckó (tom.). 13.05: Osztály- főnöki Ara. Honvédelmi Ismeretek (középiskolásoknak). Egyéni szük­ségvédő eszközök készítése. 13.55: Iskolatévé. Földrajz (tom.). 14.30: Tévé-ovi (tom.). 16.50: Fizika ltom.). 15.20: Világnézet (Ism.). 16.23: Hí­rek. 16.30: Nagy fogadás a palo­tában. Szovjet rövidfilm. 16.451 S Z O M B AT KOSSUTH RADIO 1.30: Lányok, asszonyok. 9.35: Tipegő. 8.30: Mindenki Iskolája. 20.05: A Clevelandi Szimfonikus Zenekar hangversenye a Cleve­landi Rádióban. 11.20: Pásztl Mik­lós népdalfeldolgozásaiból. 11.40: Holnap közvetítjük. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva... 12.45: Melódiakoktél. Közben: 13.30: Ami még kell a munkakedvhez. 13.4«: A Melódiá­koktól folytatása. 14.00: Zala Tóth Erzsébet és Takács Béla nótákat énekel. 14.30: Szerkesztőségi be­szélgetés a Falurádióban. 15.05: Üj Zenei Üjság. 15.40: A Bonay M. együttes slágereiből. 16.00: 168 óra. 17.30: Wanda Landowska és Itzhak Perlman lemezeiből. 18.40: Hanglemez — MK. 18.45: Közvetí­tés a Madách Színházból. Holt lelkek. 21.24: Népdalcsokor. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: Yehu­di Menuhin hegedül, a Magyar vo­nósnégyes Játszik. 0.101 Melódiá­koktól. PETŐFI RADIO I.M: Fúvósesztrád. 8.20: Tíz perc külpolitika (tom.). 8.33: Pécsi Kiss Agnes, Győri Szabó József, Sza­lay László és Vörös Sári énekel. 9.28; Válaszolunk hallgatóinknak. 9.13: Könnyűzene — hangszerszó­lók. 10.00: Szabad szombat. 12.00: Julié Andrews énekel. 12.33: Las- sus-madrigálok. 12.50: Minden­áron. 13.15: Régi híres éne­kesek műsorából. 14.00: Fiata­loknak! 14.45: Napraforgó. 15.33: Körkapcsolás bajnoki labdarúgó­mérkőzésekről, 16.25: Orvosok a mikrofon előtt. 16.33: Csótár Mi­hály gyermekkorából. Nádass Jó­zsef elbeszélése. 16.48: Éneklő If­júság. 16.56: Ötórai tea. 17.50: Népzenekedvelöknek. 18.20: Sport- krónika. 18.53; Lehár-est. 19.45: Magnósok, figyelem I 20.38: Egy rádiós naplójából. 21.35: A Fehér Rózsa. Traven regényének rádió- változata. 22.33: Rosanna Carter! és Nikola Nlkolov énekel. 23.05: Slágermúzeum. 81.4*: rutaiok órája. *2.45: Tv­hlradó, 8. 2. MŰSOR 18.18: Világnézet. Szükségszerű és véletlen (tom.). 19.00: En Francato. H/9. Francia nyelvtanfolyam. Les parfums (tom.). 19.15: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam. 26. Older and wiser (tom.). 19.30: Tv- hlradó. 20.00: Margot Werner mű­sora. NSZK film. 20.45: „Kronosz és gyermekei” — gondolatok az Időről. NSZK dokumentumfilm. 21.30: Tv-hlradó, 2. 21.50: Zenés Tv- Színház. Petro vies—Hu bay: C’est la guerre. (Ilyen a háború.) Tv-operafilm (tom.). POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 20.15: Bal­eset. Tévéjáték. 22.00: A rendőrség naplójából. 22.35: Labdarúgó ku­paszerda. I. MŰSOR 18.00: Tudomány és technika. 18.30: Katarina Izmajlova. Szov­jet operafilm. Mozgás- és viselkedésformák az állatvilágban. Francia filmsorozat. XHI/9. rész: Erdő a tengerben: a Mangrove. 17.10: Malom. Uta­zási vetélkedő — Lengyelország. 17.40: Dél-alfőldi krónika. A sze­gedi körzeti stúdió műsora. 18.10: Mindenki közlekedik. 18.25: Ot perc meteorológia. 18.30: Szépen, Jól magyarul. 18.40: Száz éves a szabadság. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek la elkezdhetik. Tévétoma. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Delta. Tudomá­nyos híradó. 20.25: Vámhatár. Ma­xim Gorkij: Cselkas című novel­lájának tévéváltozata. 21.40: Csa­ládi kör. Szülók, nevelők maga­zinja. 22.30: Tv-hlradó, 3. *2.40: Reklámműsor. 22.50: Ikarus és a gravitáció. Bolgár rajzfilm. I. MŰSOR 10.00: Stravinsky: Tűzmadár. A Moszkvai Állami Filharmónia ze­nekarát DmitriJ Kltejenko vezény- 1L A Zene, zene, zene hangver- senymelléklete. *0.25: öt perc me­teorológia (tom.). 20.30: Mazzabu- bu. Zenés olasz Hím. 21.20: Tv- hlradó, 2. 21.40: A fehér kör. Ma­gyarul beszélő szovjet film. 22.551 Reklámműsor. POZSONYI TV 17.50: Fiatal képzőművészek ki­állítása. 19.00 és 21.30: Híradó. 20.10: Cooperfield Dávid. 3. rész. *1.05: Zenés műsor. 22.00: A rend­őrség közbelép. 22.15: Shakespeare: Szemet szemért. 8. MŰSOR Rádió HÁZ A MARSZALKOWSKÄN Boros János és Rapcsányl László műsora. A ház Varsó főútvonalának 80. száma alatt Ulálbató, ebben van a Ma­gyar Intézet, a magyar kul­túra lengyelországi támasz­pontja. Innen indulnak útjuk­ra és Ide érkeznek vissza a műsor készítői, akik azt ku­tatják, hogy a lengyelek meny­nyire érdeklődnek a magyar kultúra lránt. Adás: február 27., hétfő, Kog- suth-rádiő: 11.30. Televízió CSALÁDI KOR Szégyellő magad! — halljuk gyakran a szülők és a nevelők szá­jából. A gyerek szándékos meg­szégyenítése még a megfélemlí­tésnél Is rosszabb. Hogyan hat a gyerekre, különösen a serdülőre, ha a Jelenlétében a szüleit szé­gyeneik meg? Műsorvezető: Kelemen Endre. Irta: Köllő Miklós. Adás: péntek, március 3., műsor: 21.40. Televízió késő Őszi esti Oran Friedrich Dürrenmatt bűnügyi játéka. Rendező: Kern András. Korbes Mihály Frigyes Nobel- dljas Író, huszonkét világsikert aratott bűnügyi regény szerző­je. Egy átmulatott éjszaka után éppen a bárszekrényhez Indul, hogy egy pohár Itallal felfrissítse ma­gát. — amikor egy kopott kis em­ber lép szállodai szobájába ... Adás: szombat, március 8., 1. műsor: 11.40. 18.48: Add a mancsod, barátom. Szovjet film. 19.30: Társastánc­bajnokság. 22.05: A százéves asz- szony. Magyar tévéjáték. S. MŰSOR •.OS: Zenekari muzsika. 10.05: Tip-top parádé. 10.35: Hamlet. Részletek Szokolay Sándor operá­jából. 11.29: Kamarazene. 13.15: Szimfonikus zene. 15.15: Kapcsol­juk a 6 -os stúdiót. Kb. 16.03: Versek világa. Kb. 16.20: A dél­utáni hangverseny-közvetítés foly­tatása. Kb. 16.55: Vasárnap. Föl­deák János versei. 17.00: Jnlius Caesar. Részletek Händel operá­jából. 18.03: A kamarazene-iroda­lom remekműveiből. 19.33: Kap­csoljuk a Zeneakadémia nagyter­mét. A Skót Kamarazenekar hang­versenye. Közben: Kb. 20.45: Tal­lózás a világautóban. Kb. 21.05: A hangverseny-közvetítés folyta­tása. Kb. 21.40: Operakettősök. 22.15: Ázsiai zenekultúrák. TELEVÍZIÓ 9.14: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétoma (Lsm.). 9.20: Kamera. Film- és tv-csztétikai műsor kö­zépiskolásoknak. 9.50: Mindenki közlekedik (ism.). 10.05: Giro d’Ita- 11a. A világ egyik legkeményebb versenye. NSZK film (ism.). 11.35: Nyitott boríték (ism.). 12.05: Ma­Rádió A REPÜLÉS SZERELMESEI I. rész: Álom és valóság. Er­dei Grünwald Mihály összeál­lítása. Ez az év a repülés tör­ténetének nevezetes évfordu­lója. 1903-ban, 75 évvel ezelőtt szálltak fel először az embe­riség történetében a több év­ezredes álom megvalósítói, a Wright-testvérek és alig több mint öt évvel később már ma­gyar repülők Is voltak és ma­gyar kísérletek Is történtek. Adás: február 27., hétfő, Kos- suth-rádló: 11.19. 'elevtzió A FEHÉR Kö Szovjet film. Irta: AlekSzandr zackij és JuriJ Liszenko. Feny- épezte: Alekszej Tyerzijev. Ren- ező: Jurij Liszenko. Hogyan lehettek a szovjet em­erek legjobbjai a németek által megszállt területeken, civilként i részesei az ellenállásnak, a vég- 5 győzelemnek? Adás: péntek, március 3.. 2. ma-

Next

/
Oldalképek
Tartalom