Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
Pest megyében nincs olyan település... < Hat évtizede, rendíthetetlenül / A történelmet idézzük. „Az ostrom számunkra tulajdonképpen Vác elfoglalásával kezdődött. Ennek a Duna menti kisvárosnak nagy jelentősége volt: ez jelentette az utolsó fontos közlekedési csomópontot a főváros felé vezető úton. Tudtuk, hogy Vác környékén húzódik a Budapestet védő náci erődítési vonal egy fontos szakasza. Ezért rejtett, szűk ösvényeken, éjjel közelítettük meg a várost és a közeli domboknál vártuk meg a reggelt. A hajnali szürkületben dübörgő lánctalpakkal jelentünk meg a váci utcákon — természetesen ellenkező irányból, mint ahogyan ezt a fasiszták várták. A németek úgy néztek a vörös csillagos páncélosokra, mint a kísértetekre. Menekülésük a városból valóban pánikszerű volt, és meg sem álltak Budapest határáig. Ha ez a Vác alatti hadművelet nem így sikerül, akkor bizony értékes napokat veszthettünk volna a főváros -ostrománál is.. Kravcsenko hadseregtábornok, a legendás hírű 6. páncéloshadsereg egykori parancsnoka magyar újságíróknak mondta el a fenti történetet. Születésnapi gondolatoknál, jókívánságoknál az ember ezerszer kimondott jelzőkbe, szófordulatokba, szóhalmokká csontosodó kifejezésekbe botlik, gyakran nem jut eszébe más. Lassan születő szóképeimet most nekem is béklyóba veri a felismerés: költők és írók, politikusok és hadvezérek, hétköznapi emberek és szakértők vezércikkekben és memoárokban, könyvekben és filmszalagokon tulajdonképpen már elmondtak mindent a szovjet hadseregről. A Téli Palotát ostromló munkások, parasztok, katonák, a polgár- háború feledhetetlen hőse, Csapajev, a Nagy Honvédő Háború harcosai nevezetes fegyvereikkel, a Katyusák- kal, Rátákkal, T—34-es harckocsikkal, az ellenség hátában harcoló partizánok, Filipp Kiva, aki zászló- aljával elsőnek lépett hazánk földjére 1944-ben, Jegorov, Szamszonov, Kantarija, a Szovjetunió Hősei, akik kitűzték a győzelem zászlaját a Reischtag kupolájára — történelemmé szelídült véres sorsfordulók hősei, a szovjet hadsereg 60 éves történelmének emélkezetünkbe vésődött, kitörölhetetlen szimbólumai. Napjainkban mi jut eszünkbe a szovjet hadsereg nevének hallatán? Az égboltra fehér csíkokat húzó szuperszonikus repülőgépek, korszerű haditechnika, Gagarin és Tyeresko- va, a kozmoszt, a világmindenséget ostromló űrpilóták. De még nem teljes a kép. Az építőmunkát, a békét is hozzá kell gondolni, amit ők hoztak el nekünk, s azóta is féltő gonddal vigyázzák. Vajda Péter írja a közelmúltban megjelent A puskás emberrel kezdődött című könyvében: „Csaknem hatvan évvel ezelőtt kormánybizottság ülésezett Moszkvában, amelynek feladata volt megszervezni és elfogadni az Oroszországi Szovjet Szövetséges Szocialista Köztársaság címerét. A korábbi fórumokon elfogadott tervjavaslat szerzője beterjesztette indítványát: legyen a címer sarló és kalapács, s felette hüvelyéből kihúzott kard pengéje, amely a szovjetország katonai hatalmát fejezné ki. Az ülésen jelen volt -és felszólalt Lenin is, aki ellenezte ezt a javaslatot. Indítványára csak a sarló és kalapács maradt meg a címer közepén, a munkások és a parasztok békés alkotómunkájának jelképei. Sarlót és kalapácsot látunk ma is minden szovjet katona vörös csillagos sapkarózsáján, mintegy annak kifejezéséül, hogy ennek a hadseregnek nincsenek külön érdekei, hús a nép húsából és vér a nép véréből, egy a szovjethatalommal. Vörös csillagos katona. Igen, vele már emberközelbe került a történelem. Az elmúlt 60 évből főleg az utóbbi 33. Ezt már együtt éltük át. Ök és mi: Szásák, Ványák és Szérge- jek, Jánosok, Istvánok és Józsefek. Ök a Don, az Ural, a Kaukázus vidékéről, mi pedig innét a Duna völgyéből, Battonyáról, Ceglédről és Szentendréről. A battonyaiak szerencsésebbek voltak. Ök előbb pillantották meg a vörös csillagos katonát, a szentendreiek, a pestiek később és nehezebb körülmények között. Persze mi már előbb is találkoztunk. Nagyapáink segítettek megvédeni a szovjet hatalmat Moszkvánál és az Urálon túl, Omszkban és a Távol-Keleten. Vörös csillag volt rajtuk is. Apáink többségének szomorúbb szerep jutott. A Don-kanyar- ból a hazafelé vezető utat már futva tették meg. Persze csak azok, akiknek még volt erejük s lehetőségük futni. Az öntudatosabbak már ekkor is a vörös csillagos katonát keresték. Nála találtak menedéket. A bátrak vele jöttek haza. Fegyverrel a kézben. Segítettek. kiűzni az ellenséget. Aztán már a mi korosztályunk életében ismét veszélybe kerültünk. Huszonkét évvel ezelőtt, az októberi ellenforradalom idején. És akkor megint a vörös csillagos katonák segítettek megvédeni a munkáshatalmat. Melletíiink állnak azóta is, a békés építőmunkában is. Szentendrén például a 16 tantermes iskola alapozásánál kubikolnak, lapátolják a földet. Tavaly ötezer munkaórát teljesítettek. A lakásépítkezésekhez emelődarut adtak. Csak úgy, társadalmi munkában, Budakalászon belvízlevezető árkokat ástak. A tahitótfalui Kék Duna Szakszövetkezetben fakitermelésen dolgoztak. S megyénkben nincs olyan falu, település, ahol ne segítettek volna valamiben. Tavaly a Csepel Autógyárban a november 7-i ünnepségen szovjet tiszteknek kitüntetéseket adtak át. A hivatalos indoklás szerint a magyar-—szovjet barátság elmélyítéséért kifejtett tevékenységükért. Amikor a szovjet tisztek átvették a kitüntetéseket, az autógyári munkások megtapsolták őket, mert ismerték vala- mennyiüket, tudták, miben és menynyit segítettek. Mert a hivatalos szó- használat a mindennapi életben embereket jelent, elvtársakat, harcostársakat, személyes jóbarátokat, akik segítenek egymásnak, megosztják gondjaikat, örömeiket. Zamercev tábornok, Budapest szovjet városparancsnokának alakja szimbólummá vált. Nevét mindenki ismeri. De emlékeznek-e a szentendreiek Samankov városparancsnokra? S ki volt Cegléden, Nagykőrösön vagy Vácott az a szovjet tiszt, parancsnok, aki az óvóhelyekről, pincékből előbújó embereknek segített talpraállni? Ki tudja? Nevüket valószínű már csak a helytörténeti kutatók tartják számon, dokumentumok, feljegyzések őrzik. Könyvekben olvasható, békés történelemmé szelídült, világot megváltoztató sorsforduló hősei voltak. Névvel vagy névtelenül, márványba vésve vagy méltatlanul elfeledve. VoröS CSÍilO^OS katonák voltak. Annak a hadseregnek a katonái, amelynek a 60. születésnapját a napokban ünnepeljük, kegyelettel adózva a hősöknek, a jeles és jeltelen sírokban nyugvóknak, köszöníve az élő harcostársakat. Rogyimcev vezérőrnagy — röviddel a sztálingrádi csata után — egy sajtókonferencián a következőket mondta az ott tartózkodó nyugati haditudósítóknak: „Nézzenek körül, uraim, és sose feledjék el ezt a romhalmazt, amit most láttak. A fasiszták egész Párizs bevételéért kevesebb emberáldozatot hoztak, mint itt egyetlen romos házért. Jó lenne, ha ezt is megírnák lapjuknak.” A szovjet nép óriási áldozatokat hozott ütőképes hadseregének megteremtéséért, amely mindig hűségesen védelmezte a munkások és parasztok hatalmát. A Szovjetunió hadserege ma a nemzetközi béke egyik legfontosabb záloga, tényezője. Megbízhatóan védelmezi a Szovjetuniót és a szövetséges szocialista testvérállamokat. Egyedülálló erővel rendelkező, megsemmisítő ellencsapásra mindig készen álló hadsereg ez, amelynek története elválaszthatatlanul egybefonódott a szovjet hatalom 60 hősi esztendejével. Kiss György Mihály Amikor családom lesz... Nagykőrösi fiatalok vallomásai Azok a 16—17 éves nagykőrösi fiatalok, akiknek vallomásait idézni szeretném, nem számítottak arra, hogy papírra vetett gondolataik a nyilvánosság elé kerülnek. Éppen ezért maradjon homályban foglalkozásuk. Egyébként nem is ez a lényeg — bár a szociográfiai elemzés szempontjából ez sem közömbös —, hartem az, hogy miként válaszoltak a tulajdonképpen ötletszerű, ám bármilyen nevelési tervbe jól beilleszthető kérdésekre. Például arra, hogyan töltik ma egy napjukat, s miként képzelik el ugyanezt tegyük fel tíz év múlva, immár a saját maguk alapította család körében. Kiegyensúlyozott élet „Ha férjhez mentem, reggel hat órakor kelek. A férjem még a másik oldalára fordul, s tovább alszik. A másik szobában még durmolnak a gyerekek. Kibotorkálok a fürdőszobába és rendbeszedem az álomtól gyűrött arcomat. Ezután a konyhába megyek, s a srácoknak és nekünk reggelit készítek. Ezután a finom kávéillatra felébred a férjem is, félálomban kijön hozzám és megcsókol.” „Milyen lesz egy reggel, ha megnősülök? Az óra csörög. Felébredek. Már készen vár a reggeli. Feleségem kiabál az éppen rendetlenkedő fiammal, mert nem akar iskolába menni. No és az este? Munka után édes a pihenés jelszóval lefekszem. A feleségem nem jön haza, viszont jön a tévé. A gyerek moziba megy a szomszéd Zsuzsival. Elengedtem, mert mégiscsak elment az iskolába.” „A feleségemmel nagyon jól bánok. Csak akkor mehet el valahova, ha én elengedem. A gyerekeket jól fogom nevelni. Nem engedem őket csavarogni. Este közösen megvacsorázunk, megnézzük a tévét és alszunk.” „Reggel elkészítem a reggelit. Ráparancsolok a férjemre, hogy a kisfiút, aki már iskolás, ébressze fel időben. A kislányt én viszem óvodába. Délután az étteremből hazaviszem az ebédet. Mire haza kerül a család valamennyi tagja, már nincs dolgunk, csak beszélgetünk. Este televíziót nézünk, s miután a gyerekek ágyba kerültek, még olvasunk 10-ig, 11-ig.” Talán ezek voltak a legjellegzetesebb válaszok, ha a jövőről esett szó. Persze akadt olyan fia. tál is, aki felnőttkori napi programjai közé az italozást és a kártyázást is beiktatta, ám a többség mégiscsak arra vágyott, hogy kiegyensúlyozott viszonyok között éljen, (a legrosszabb anyagi körülmények között élő megkérdezettnél például központi helyet kapott az autó), hogy a házastársával együtt oldja meg a háztartás gondjait, s este legyen ideje televíziót nézni, moziba vagy színházba járni, esetleg olvasni. Közös: a gyermek Érdekes azonban, hogy míg a lányok rendszerint beleszövik terveikbe a házi munkák elvégzését, a fiúk szívesen megfeledkeznek erről, vagy csak mellékesen és csak bizonyos munkákat, például a mosogatást említik meg. Közös vonás viszont, hogy csaknem valamennyi megkérdezett számításba veszi, hogy gyerekeket nevel majd. Ebben nincs különbség a lányok és fiúk között, legfeljebb abban, hogy a lányok általában több gyermekről tesznek említést, mint a fiúk. A gyermeknevelésben a fiatalok egytizede számít a nagyszülők segítségére. A lányok általában a maguk erejére, a fiúk a család együttes tevékenységére számítanak inkább, ha a gyermekekről esik szó. Feltűnő, hogy a családi gondok megoldásával és az élet szervezésével kapcsolatban egyetlen fiatal sem emlékezett meg leendő családja gazdasági helyzetéről, s így arról sem, hogy vajon ki kezeli a pénzt, s milyen beosztással élnek. Ugyanakkor gyakran említik a szabad időt fontos tényezőként. „Használjuk ki jól a szabad időt. Menjünk kirándulni. Beszéljük meg a problémákat.” A fiúk egyébként több szabad időre számítanak a lányoknál. „A feleségem megfürdeti a gyerekeket.” „Elkészítem a reggelit, amíg a gyerekek öltözködnek és a férjem felkel. Foglalkozom a gyerekeimmel és elbeszélgetek a férjemmel.” „En kitakarítok a lakásban, a feleségem felöltözteti a gyerekeket és reggelit készít.” — Hogyan telik el egy nap otthon? A vallomások erről sem szűkszavúak. A házimunkáról például többségük megemlékezik. A lányok azonban úgy vélik, hogy ezt többnyire az édesanyjuk végzi, a fiúk viszont jelentős szerepet adnak az apjuknak is. Csaknem valamennyien azt vallják, hogy segítenek a házkörüli tennivalókban. Ebben nincs is okunk kételkedni. Ám az alábbi mondatok mégis feltűnőek: „Ebéd után elmegyek a haverommal”, „vacsora — anyu főz”, „apuval lemegyünk a műhelybe barkácsolni”, „anyu a házimunkákat szokta elvégezni”, „reggelizem, ezalatt apu vagy anyu kitakarít a szobákban”, „segítek anyámnak főzni és takarítani”, „anyuka megcsinálja a vasárnapi ebédet én meg apunak segítek kocsit mosni”, „megesszük a reggelit, amit anyu készít el. Aztán délelőtt anyu főzi az ebédet. Segítek mosogatni”, „olyan a beosztásunk, hogy anyunak kétszer kell tálalni. Mosogatni mi szoktunk”, „délután azt csinálok, amit akarok” . A munkamegosztás Talán ennyi elég is az idézetekből, hiszen így is kiderül, hogy az a családmodell, melyet a jövő elképzelésénél példaként maguk elé állítottak a fiataldk, meglehetősen hagyományos, a nők házimunkájának fontosságát hangsúlyozó. Ám tévednénk, ha csak ezt vennénk észre, hiszen csaknem valamennyi dolgozatban, ha felemás módon is, előbukkan a családi munkamegosztás gondolata. Sőt, a máról szóló beszámolókban már rendszerint tényként szerepel, hogy a családok férfitagjai is részt vesznek az otthoni feladatok megoldásában. No nem mindig a házi munkában. hanem inkább az állatok ellátásában, a kert művelésében, az autó karbantartásában. Ezek megemlítése mégis kifejez, valamiféle családi közösségi szellemet. A gond legfeljebb az lehet, hogy e munkamegosztás, e feladatvállalás legalábbis a fiúk részéről, csak programként szerepel. Olyan feladatként, melyet sajnos meg kell oldani. Bizonyítja ezt, hogy a fiúk, akár apjukról, akár önmagukról beszéltek, mindig ezt a kifejezést használták: segíteni anyunak, segíteni a feleségemnek. A lányok még véletlenül sem írták, hogy segítek a férjemnek a házimunkában! S azt sem, hogy megosztjuk a munkát. Legfeljebb annyira futotta képzeletükből, hogy férjük tevékeny részvételére számítottak. Abban a munkában, ami természetszerűleg az 6 hatáskörük. Milyen következtetést lehet levonni ezekből a vallomásokból? Legfeljebb azt, hogy a múlt, a férfi egyeduralmát természetesnek tartó családmodell még ma is érezteti hatását, noha a férfiak egykori hadállásai ma már tárgyalóasztallá szelídültek. Sajnos azonban e kerek asztal felett nem arról esik szó, hogy miként lehetne egyazon feltételek mellett élni, hanem arról, hogy mennyit segítenek — csak úgy mellékesen, jogaik csorbítatlansága mellett — a mégiscsak családfőnek számító, de a kor szelleme szerint lovagias férfiak. ★ Nagykőrösi fiatalokról esett szó az előzőekben. Tulajdonképpen gyermekemberekről, akik még csak most kezdik a tudományok mellett az életet is megismerni. Ha ez nem sikerül úgy, ahogy szeretnénk, nem őket kell hibáztatni, hanem saját magunkat, felnőtteket. Az idézett mondatok, elképzelések ezért nem is a fiataloknak, hanem nekünk, idősebbeknek szóltak. Valahogy így: jó lesz okosabban,'tudatosabban nevelni ! Farkas Péter i
