Pest Megyi Hírlap, 1978. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-14 / 38. szám
1978. FEBRUAR 14., KEDD 4fr > Király Kupa Második hely .Vasárnap egész Európában befejeződtek a Király Kupa terliszviadal küzdelmei. A döntőre mint ismeretes Debrecenben került sor a svéd és a magyar válogatott között. Taróczyék kedvező helyzetben léphettek pályára, hiszen Upp. salában 2:l-re legyőzték az északiakat, így a hazai közönség előtt minden esélyük meg. volt a rangos trófea másodszori elnyerésére. Sajnos reményeink nem váltak valóra: előbb Szőke játszott statiszta szerepet Sven- sson ellen, majd Taróczy is simán kikapott a kétségtelenül jól játszó Bengtssontól. Ezzel a svéd válogatott már megnyerte a Király Kupát, a páros csak „ráadás” volt, amelyben sikerült szépítenünk. A harmadik helyért lejátszott mérkőzésen az NSZK 2:l-re kikapott Ausztriától, de az összesítés alapján bronzérmet szerzett. Gulyás sikere Párizsban Párizsban a TILT Sportszergyár nemzetközi úszóversenyén Gulyás János nyerte a 100 méteres hátúszást. Verrasz. tó a 25 méteres medencében) világ legjobb eredményét elérő Vassalló mögött a második helyet szerezte meg a 400 méteres vegyesúszásban. Mikola Tamás és Sós Csaba egy-egy ötödik helyezést szerzett, előbbi a 200 méteres pillangó-, utóbbi a 400 méteres vegyesúszásban. Díjkiosztó sportbemutatókkal Szentendrén a tmlyi legjobbak A közönség is tornázott — A szentendrei Kossuth KESE sportkör most ünnepli megalakulásának tizedik évfordulóját. A mostani esemény jól illeszkedik a jubileumi események sorába — mondotta Marosvölgyi Lajos szentendrei városi tanácselnök a vasárnap délelőtti sportünnepség megnyitóján. A Kossuth Lajos Katonai Főiskola tornacsarnokában a városi úttörőzenekar bemutatkozása után ismét a diákok voltak a főszereplők. Bella Györgyné testnevelő tanár, a városi általános iskolai sport- bizottság elnöke vezette le a diákok — előbb a kisdobosok, majd az úttörők — vetélkedőjét. Egy-egy csapatban korcsoportonként négy fiú és négy leány szerepelt. A sport- csarnok egyik végétől a másikig — majd vissza — nyusziugrással vagy labdát vezetve tették meg a távot a gyerekek, s valamennyi számot harsány buzdítás kísért. Az elsőséget, s ezzel a megyei sporthivatal jutalmát, két garnitúra sportszerelést a Rákóczi úti iskola szerezte meg. A második helyezett Lenin útiak húsz darab pöttyös lábGerevicb világbajnoki tonnában A hét végén rendezték meg a kard vívók idei első tájékoztató viadalát. A legjobbak versenyében a válogatottak végig egyenletesen, jól vívtak és egymás között döntötték el az első helyek sorsát. Gerevich mindössze két vereséget szenvedett, időnként világbajnokhoz méltóan vívott és győzelméhez nem fért kétség. Hasonlóképpen megbízható volt Gedővári is, aki a második helyet szerezte meg. Meglepetést okozott a két évvel ezelőtti ifjúsági világbajnok Nébald György szereplése: nem tisztelte nagynevű ellenfeleit, ugyanannyi győzelmet aratott mint Gedővári és csak rosszabb találataránnyal szorult a harmadik helyre. Mögöttük következett a pillanatnyilag nem válogatott keret tág!- csak az egyél sülétében készülő egykori olimpiai ezüstérmes, Marót Péter. A végeredmény: 1. Gerevich (BVSC), 2. Gedővári (Ü. Dózsa), 3. Nébald Gy. (Bp. Honvéd), 4. Marót (Vasas), 5. Körmöczy (Ü. Dózsa), 6. Fröhlich (Bp. Honvéd). Kosárlabda Tehetségkutatás — Több mint száz pont — MMK-mérkőzések Mi újság a kosárlabdázóknál, erről beszélgettünk Veres Lászlóval, a Pest megyei Kosárlabda Szövetség elnökével. — Most a Magyar Népköz- társasági Kupa mérkőzések mozgósítják a csapatokat — mondotta. — A férfimezőnyben öt csapat szerepel, a Ráckeve, a Dunai Kőolaj, a Váci Híradás, a Kossuth KFSiE,; valamint az NB Xl-ből kiesett Hernádi Tsz SK együttese. A hernádiak első mécsesükön fölényes, 97:56 arányú győzelmet arattak a Dunai Kőolaj ellen. A hernádi szakosztályt a monori gimnázium nyolc játékosával erősítették. Egyébként a monori gimnázium női ifjúsági csapata a Budapest-bajnokságon szerepel. Szombaton vívja első mérkőzését a Csepel ifi ellen. Az MNK megyei női mérkőzéseire csupán két együttes, a Dunai Kőolaj és Monor nevezett, a visszavágós rendszerű selejtezőn a monoriak harcolták ki a továbbjutást. Az utánpótlás biztosítását szolgálja a Magyar Rádió, az Országos Kosárlabda Szövetség, valamint a Magyar Úttörők Szövetségének közös felhívása, tehetségkutató akció szervezése. E szerint a sportköröktől, iskoláktól február 28-ig várják a nevezéseket, azoknak a magas, ügyes játékosoknak a névsorát, akik részt vesznek majd a Pest megyei kiválasztón. Ezt a viadalt a tervek szerint március végén Százhalombattán és Mo- noron tartják. A legjobb tíz fiú- és leányjátékos egyhetes edzőtáborba hivatalos. A jelentkezéseket a következő címre várják: Pest megyei Kosárlabda Szövetség (Budapest, 1054. V., Steindl Imre u. 12.). A Magyar Rádió már korábban közzétette felhívását, s ennek alapján megyénkből 115-en jelentkeztek. A rádióhoz érkezett névsorukat a megyei szövetségnek továbbították. Az utánpótlás nevelését segíti az is, hogy idén első ízben megyei úttörőbajnokságot is kiírnak, nyolc fiú- és nyolc leánycsapat részvételével. Ennek küzdelmei, a megyei serdülő-, ifjúsági és felnőttbajnoksággal egyetemben március 12-én kezdődnek, s a tavaszi idény június 8-ig tart. A sportág eseményeihez tartozik, hogy az NB II-ben már megkezdődött a tavaszi idény. A Csepel Autó férfigárdája több mint 100 pontot szerezve diadalmaskodott az Esztergomi SZIM Vasas ellen. A végeredmény: 111:81. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a Pest' megyeiek közül fegyelmezetlen magatartása miatt kiállították Varga Istvánt. s több hetes eltiltás lesz a büntetése. A Csepel Autó csapatánál új edző tevékeny kedik, a kétszá •’négyszeres magyar válogatott Ber.cze János R. L. Barna József, a Pest megyei Sporthivatal elnöke átadja a dijat Gáthy Évának, a Dunai Kőolaj asztalitcniszezőjének. giaknál Fekete Tibor (Ceglédi VSE, atléta), Szigeti István (Csepel Autó, birkózó) valamint Konecsni és Sasvári (Váci Hajó, kajak-kenu) volt a sorrend. A Kossuth KFSE jó házigazdája volt az eseménynek. A gazdag műsorral tarkított sportdélelőtt méltó keretet adott a díjkiosztó ünnepséghez. Reitter László Az ügyességi verseny egyik száma: labdavezetés. Barcza Zsolt felvételei dát kaptak, a harmadik helyen végzett Bajcsy iskola csapata pedig húsz könyvet kapott, A gyerekek nem hiányoztak a cselgáncsbemutató részvevői sorából sem. Mint az orgon'a- sípok, úgy sorakoztak egymás mellett a résztvevők, a hatévesektől kezdve egészen a felnőttekig. Kürti József, a Kossuth KFSE cselgáncsszakosztályának vezetője szólította tatamira az úttörőket, a serdülőket, majd a felnőtteket, akik különböző gyakorlatokat mutattak be cselgáncsegyenruhájukban. A szentendrei program — melynek műsorszámait Szemes Árpád, a PTSH csoportvezetője ismertette — az Edzett ifjúságért mozgalom, a tömegsport népszerűsítése jegyében zajlott. Potocska Mária, a ritmikus sportgimnasztika válogatott edzője „megtornáztatta” a közönséget is. Olyan gyakorlatokat vezényelt, amelyeket a széksorokban ülők, természetesen- felállva, a lehetőségekhez képest könnyen teljesíthettek. A közönség volt a szereplője a másik két számnak is, mindenki benevezhetett a kosárra dobó s a fekvő- támaszversenybe, s jó néhá- nyan éltek ezzel a lehetőséggel. A legjobb kosarasok sorában Válóczi András, a gyerekeknél pedig Bencsik István nevét jegyeztük fel. Akárcsak a játékos tömegsportversenynél a következő két számnál, a Bp. Építők akrobatikus tornászainak bemutatójánál, valamint az Újpesti Dózsa ritmikus tornagyakoria- tainál is nagy taps köszöntötte a versenyzőket. A főiskola művészegyüttesének műsora után a sportünnepség záróakkordjaként Barna József, a Pest megyei Test- nevelési és Sporthivatal elnöke adta át 1977 legjobb Pest megyei sportolóinak a serleget, s edzőjüket is megjutalmazták. A felnőtt nőknél Gáthy Éva (Dunai Kőolaj, asztaliteniszező) bizonyult a legjobbnak. Az ifjúságiaknál: Bertényi, Sikla- ki (Szob, evezősök), Strasszer Mária (Váci Forte, kézilabdázó), Plangár Ágnes (Ceglédi VSE, atléta) sorrend született. A felnőtt férfiaknál Völgyi és Kosztyán (Váci Hajó, kajak-kenu), Czingáli István (Kossuth KFSE, sportlövő), dr Kovács Ferenc (Váci Vasutas, motorcsónakázó), az ifjúsáNincs telitalálat A totó 6. játékhetén senki nem ért el 13 1-es találatot. Az egyetlen 13-as értéke 1 millió 719 ezer 738 forint. A 12-csekre 24 ezer 393, a 11-esckre 1163, a 10-esekre pedig 110 forintot fizetnek. Totócrcdmények: x, x, 2, x, x, x, X, x, x, 1, X, 2, X, 1. VB-előkészületek Edzésen és fényképésznél a válogatott Hétfőn délelőtt és délután a Népstadionban újabb edzéseken vett részt a világbajnokságra készülő labdarúgó- válogatott keret. A korábbi 40 játékossal szemben már csak 21 gyakorolt, az utánpótlás EB-mérkőzésre készülődök ugyanis Kárpáti Béla irányításával már a Volán Czabán Samu téri pályáján tartották foglalkozásukat. A VB-keret tagjai közül hárman kaptak felmentést az edzés alól, éspedig Pintér, Pusztai és Zombori. Az edzésen az alábbi játékosok vettek részt: Gujdár, Mészáros, Török, Martos, Kocsis, Bálint, Kereki, Tóth J., Lukács, Nyilasi, Halász, Csapó, Tóth A., Borsó, Ebedli, Fazekas, Tör öcsik, Váradi, Kovács, Fülöp és Nagy L. Elmondotta a szövetségi kapitány, hogy a bajnoki rajt után változatlanul folytatják a hétfői válogatott edzéseket. A következő hétfőn Baráti Lajos már azt szeretné, ha a Népstadion nagypályáján játszanának a kerettagok egymás ellen. A stadion oszlopai között ugyanis eléggé korlátozott a gyakorlási lehetőség, a hétfői edzésen még az is nehézséget okozott, hogy jeges, csúszós volt a talaj. A délelőtti és a délutáni edzés közötti szabad időben kötelező fényképezésre mentek a játékosok, délután egymást között játszottak, a lehetőségek szerint. Bobby Moore az esélyekről Londonban Bobby Moore, a világbajnokságot nyert angol válogatott kapitánya nyilatkozott az argentínai vb esélyeiről. — Négy csapatra nagyon oda kell figyelni — mondotta. — Ezek: Argentína, Brazília, az NSZK és Hollandia. — Argentína kemény, sokra hivatott csapattal rendelkezik, számottevő szereplők lennének idegenben is, lehetőségeiket megsokszorozza a hazai környezet előnye. Brazília az előző világbajnok feltámad, megtáltosodik, ha a küzdelmek saját földrészén zajlanak le. Az NSZK a legutóbbi vb óta is bizonyította erejét, Hollandia az 1974. évi kiugrás óta különböző eseményeken bizonyította, hogy tartósan nagy erőt képvisel, tartja a helyét a világ élvonalában. Strasszer 12 gólja Úttörőtorna Vácott A Váci Forte NB Il-es női kézilabda csapata a Palócz Kupa legutóbbi játéknapján három mérkőzést játszott Balassagyarmaton. Az Eger SE NB 1-es gárdáját 13:9-re legyőzték, majd a visszavágón 12:8-ra kikaptak. A Salgótarjánt, amely egy hellyel előttük végzett a bajnokságban, 13:11-re verték. _ Stevenson is győzött Kubai k.o. A kubai ökölvívó-válogatott színvonalas mérkőzésen 16:6 arányú győzelmet aratott az Egyesült Államok amatőr válogatottja ellen. A két ország sportolói között az utóbbi hónapokban rendszeressé váló baráti találkozók sorába illeszkedő, immár második összecsapás a kubai ökölvívók változatlan fölényének jegyében ért véget. A Havanna tizenötezer néző befogadására alkalmas sportcsarnokában mind kubai, mind amerikai részről a legjobb ökölvívókat állították szorítóba. A találkozón meglepetés nem született: az esélyesek győztek, s a riválisok néhány összecsapásban kitűnő mérkőzéseket vívtak. A találkozó legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzése a sérüléséből nemrég felépült kétszeres olimpiai és világbajnok Teofilo Stevenson és az igen tehetséges és ambiciózus amerikai Jimmy Clark összecsapása volt. A különösebb érdekességet nem hozó három menet után a bírák a kubai nehézsúlyút látták jobbnak 2:1 arányban. Az ifi válogatott Strasszer most is kitűnt gólképességével, a három meccsen tizenkétszer vette be a hálót. A 14 esztendős Kurdi Erika, valamint a két évvel idősebb Farkas Erika is szépen kivette részét a góllövésből. Ott volt a gólszerzők sorában a Gödi TK-ból átigazolt új játékosuk Szeri Eleonóra is. ★ Vácott a Petőfi iskola tornatermében kétnapos úttörő kézilabda tornát rendeztek, több mint 300 résztvevővel. A viadal az úttörő olimpiára való felkészülést szolgálta. A fiúknál Göd 11 végzett az élen, a Nógrád megyéből meghívottként játszó Szendehely előtt. A bronzérmes a Váci Báthory iskola lett. A lányoknál a Gödi I. számú iskola három ponttal hódította el az elsőséget. Kerekes és Fischl jelesedett elsősorban. A váci Gábor Áron iskola két ponttal követte őket, (legjobbjaik Győri és Nábelek). A harmadik helyen végzett váci Petőfi iskola legjobbja Mendes volt. Ugyancsak kitűnt teljesítményével a váchartyáni Negyeid is. Csak a harmadik ... A hét végén újabb mérkőzést játszott a röplabda NB II Téli Kupában a Kossuth KFSE férficsapata, amely az ötödik fordulóban elszenvedte első vereségét. HBNA—Kossuth KFSE 2:1 (18:4, 15:4, 7:12) Kossuth KFSE: Milosevits, Szlávik, Kuti, Podani, Magyar, Máli, Bogdán. Csere: Fischer, Fejes, Kertész, Dan- csó, Thurzó. A Pest megyei csapat ezúttal kiváló ellenfelet kapott, a volt NB I-es, jó erőkből álló Honvéd Budai Nagy Antal SE-t. Az első négy pontig, főleg a hálónál volt kiegyenlített a játék, később azonban a feltűnően sok nyitásfogadási hibát vétő KKFSE fokozatosan visszaesett. A szokottnál gyengébb napot kifogó Magyart Fischer váltotta fel, aki jó teljesítményt nyújtott, majd Kuti helyére Fejes állt be Ügy látszott, hogy a cserék jók voltak, de ekkor a szentendreiek magas sáncát ügyes ejtésekkel igyekezett ellensúlyozni az elienfé'. S’kerrel. A Kossuth KFSE az ötpontos hátrány tudatában mindkét játszmában hamar beletörődött a vereségbe, így nagy pontarányú HBNA győzelem született. A harmadik játszmában fordult a kocka, Podani edző megtalálta a legjobb összeállítást, és a csapat 5:0-ra elhúzott. Ezt az előnyt végig tartva, a játékot irányítva 2:1 lett a végeredmény. Kár, hogy a Kossuth KFSE a mérkőzés utolsó játszámájában talált magára és későn hajrázott, mert szorosabb mérkőzésen nyerhetett volna. Legközelebb a BKV Előré- vel találkoznak a Pest megyeiek, s ezen a mérkőzésen eldőlhet, hogy dobogóra kerül-e a Kossuth KFSE. Az Olimpiai Csarnoktól a Mátráig Az Olimpiai Csarnokban, az atlétikai Budapest bajnokságon Pest megyeiek is rajthoz álltak. A férfiaknál súlylökésben Kácsor (Gödöllői EAC) 17,24 méteres eredménnyel második lett, míg klubtársa, Lendvai a negyedik helyen végzett (16,14). ★ A birkózók KISZ Kupa versenyén, az ifjúsági második korcsoport viadalán az ország legjobb szabadfogású versenyzői léplek szőnyegre. Pest megyeiek is indultak. Az abonyi Retkes és Goda a harmadik helyen végzett súlycsoportjában, s ugyancsak bronzérmet szerzett a Csepel Autó két versenyzője, Kovács és Mihályi is. ★ A Mátrában bonyolították le a vidéki sífutóbajnokságot, amelyen a nagykőrösi gimnazisták két érmet szereztek. A női felnőttek hatkilométeres távján Molnár második lett, s az ifjúságiak három kilométeres viadalán ugyancsak ezüstérmet szerzett a nagykőrösi Takács.