Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-10 / 8. szám
Tanulmányok, cikkek, dokumentumok Emberek, korok, stílusok BIZONYOS SZEMPONTBÓL egy korszak művészetpolitikai szintézise az a gyűjtemény, amelyet a Kossuth Könyvkiadó adott ki Művészetpolitikánk időszerű kérdései címmel. A kötet valamennyi írása az utóbbi né. hány évben készült, így szorosan kapcsolódik az MSZMP. XI. kongresszusához, a fejlett szocializmus építésének programjához és mindennapi gyakorlatához. Olyan korszakot foglal magába a kötet, amely lezárta a nagy társadalmi átrendeződések iőszakát, s amely a fejlett szocialista társadalom sikeres építése érdekében néhány fontos kérdés tisztázására késztette közéletünket. Ezekben az években zajlottak és zárultak le a munkásosztály helyzetéről és vezető szerepéről, a kispol- gáriságról, a közgondolkodásról, az életmódról és a kultúráról, a szocialista demokrácia fejlődéséről, a szociális egyenlőségről és más fontos társadalmi kérdésekről folytatott viták. A gyűjteményben közölt írások a viták tanulságaiból kiindulva kendőzetlenül szólnak a problémákról, s méltatják az eredményeket is, amelyek — a tárt fő politikai irányvonalának , folytonossága, a kulturális polilka bevált elveinek és módszereinek érvényesülése alapján — az elmúlt évek művészetében, a művészet és társadal jm kapcsolatának erősödéseben is egyértelműen- kifejezésre jutottak. A kötet szerkezete részben időrendi, részben logikai elvet követ. Az első fejezet a Történelmi jelenidőnk címet kapta. Az itt közölt írások még 1375- ben készültek és főként az eltelt három évtized kulturális forradalmának, szocialista művészetének eredményeit összegezik, s foglalkoznak az ember és kultúra, valamint az életmód és kultúra összefüggéseivel hazánkban és a polgári társadalmakban. A GYŰJTEMÉNY az MSZMP XI. kongresszusának anyagából is közöl részleteket. Az ideológia és kultúra. a fejlett szocialista társadalom építésének időszakában című fejezet napjaink feladataival, a kongresszus művészetpolitikai határozatainak egységes értelmezésével, a végrehajtás lehetőségeinek elemzésével foglalkozik. A fejlett szocialista társadalomra, már ebben a kezdeti szakaszában is jellemző a politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális területek kölcsönhatása, szerves egysége. A társadalmi gyakorlat annál inkább igényli, követeli a kultúrát, minél teljesebbé válik társadalmunk szocialista jellege. Ezeknek a gondolatoknak a jegyében fejtik ki a szerzők a jelen időszak kulturális feladatait, a tudati tényezők szerepét, a fejlett szocializmus építésének kezdeti szakaszában. Elemzik a két társadalmi rendszer országai közti kulturális kapcsolatokat. Megvilágítják, hogy a gyakorlati tapasztalatok, miként igazolták a klasszikusok elméleti megállapításait, s azt is, hogyan gazdagították, fejlesztették tovább ezeket a megállapításokat. „A politkai hatalmat meghódító munkásosztály felszámolja a volt uralkodó osztályok műveltségi monopóliumát, új, szocialista értelmiséget teremt, jelentősen felemeli a dolgozó nép műveltségi színvonalát, lehetővé teszi kulturális alkotó erejének széles körű kibontakozását, s korábban soha nem látott szabadságot biztosít a tudományos és művészeti alkotómunka számára— írja Övári Miklós tanulmányában. A KÖTET további fejezetei Művészeípolitika XI. kongresz- szus jegyében, Irodalmi életünk kérdései, végül Művészetünk és a valóság címmel egyaránt tartalmaznak átfogóbb igényű és tárgyú előadásokat, tanulmányokat és művészeti életünk részterületeivel foglalkozó írásokat. A sok elméleti és gyakorlati kérdést boncolgató írások gyűjteményes kiadásának jelentősége, a többi között az, hogy egy kötetben olvashatjuk az elmúlt néhány éves időszak közművelődési, művészeti vitáinak feldolgozását, a tapasztalatok összegezését, s a közölt tanulmányok egyben jelzik a még tisztázásra váró problémákat is. A népes szerzőgárdában olyan kiemelkedő egyéniségek szerepelnek, mint Aczél György, Óvári Miklós, Tóth Dezső, Pándi Pál, Kényt Péter, Wirth Adám. AZ UTÓSZÓT Pozsgay Imre írta. Hangsúlyozza, hogy a kötet tanulmányai pártunk politikai — ezen belül az ideológiai engedmények nélküli szövetségi politkai — irányvonalának érvényesüléséről, s az alapját képező marxista—le.ünista világnézet hatékonyságáról győzik meg az olvasót. Széles kereteket nyújtanak ahhoz, hogy napjainkban helyesen értékeljük a kulturális, művészeti jelenségeket, s jobban el tudjunk igazodni a felvetődő új kérdésekben. A gyűjteményt Agárdi Péter szerkesztette, a borító és a kötésterv Widerkomm Ervin munkája. Gall Sándor Három könyv, illetve album, véletlenszerűségükben is egymás mellé kerülve, szemléletesen reprezentálja, hogy milyen széles skálán mozog a nagyközönség vizuális kultúráját gyarapító művek terítéke. Lapozgatásuk újabb és újabb véleményalkotásra ösztönözhet. Mintegy igazolva a költőt, Charles Baude- laire-t: „Az egész látható világegyetem nem más, mint tárház, tele képekkel és jelekkel, amiknek a helyét és viszonylagos értékét a képzelet szabja meg: táplálékfajta ez, amit a képzeletnek kell megemészteni és átalakítani. A képzeletnek kell alárendelni az emberi lélek mindegyik képességét, s az majd egyszerre mindet igénybe is veszi.” A művészetek története Ez volt a szándéka a magyar művészettörténetírás tizenkét esztendeje elhunyt nagy hatású művelőjének Lyka Károly- nak is. A művészetek története című írását — amely mindmáig a legalapvetőbb az eddigi örökséget tárgyaló hazai munkák között — most ötödízben jelentette meg a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, ötödik kiadásról általában nem szokás írni, hiszen önmagában már ez is értékeli a művet. Hogy mégis szót ejtünk róla, az nem más, mint a célja, amelyet Lyka Károly a tanulmány 1931-es első megjelenésekor így fogalmazott meg: „Ez a könyv azok számára készült első olvasmányul, akik leliető rövid összefoglalásban kívánnak megismerkedni az európai építészet, szobrászat és festőművészet legjelentősebb mestereivel és műveivel, mégpedig könnyen érthető, összefüggő olvasmány alapján ” Ez a szándék és törekvés az — a megvalósítással együtt —, amely nem engedi, hogv Lyka műve könyvespolcainkon porosodjon. A szerző ugyanis mellőzve a tudálékosságnak még a legkisebb látszatát is, olyan olvasókönyvvel lepte meg immár öt évtizede az egymást követő Korosztályokat, amely kiindulópont a művészetek befogadásához és értéséhez. Teszi mindezt a maga fegyelmezettségével, művésznemzedékeket felnevelő ráhatásával, és olyan bámulatos könnyedséggel, hogy aki belemélyed könyvének első pár lapjába, nehezen mond le a végigolvasás és az azt követő, részletekkel való szemezgetés élményéről. A mű igényessége mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy a képzőművészettel most találkozókban is képes visszhangot kelteni. Az egykoron újért küzdő, szemléletet kialakító művészettörténész így hat napjainkban is, ezért örvendetes számunkra, hogy egyik legalapvetőbb munkája mindennapos olvasmányként ismét befolyásolhatja a közönség művészetről alkotott véleményét. A modern formatervezés Lyka Károly — neveltetését és gondolkodását tekintve — mindenekelőtt a századforduló eszmei áramlataihoz kötődött, (s ez mit sem von le értékeiből), a napjainkat is közvetlenebbül érintő problémákkal, kérdésekkel Nikolaus Pevsner könyvéből ismerkedhetünk meg. A századunkban egyre inkább hódító designtevékenység előfutárairól ír A modern formatervezés úttörői című művében, amelyet a Gondolat jelentetett meg. A gyakorta idézett és használt szó (fogalom) ne ijesszen meg senkit, az olasz eredetű disegno (rajz, vázlat, tecv) angol váltóKépzőínűvészeíi lapozgató Kántor Sándor - Uns és a kalocsaiak Sorozat a népművészet mestereiről A negyedszázados jubileumához érkezett Népi Iparművészeti Tanács méltán ünnepli évfordulóját azzal a szép kezdeményezéssel is, hogy könyvsorozatot indít útjára. Ebben a praktikus kezelhetőségű, színes és fekete-fehér képekkel gazdagon illusztrált kötetekben népi díszítőművészetünk e századi nagy egyéniségeit kívánja bemutatni. Olyanokat, akik a hagyományos népművészetből kiindulva a népi iparművészet irányába fejlesztették a szövést, a hímzést, a fazekasságot, a fafaragást, vagy más alkotási területeket. Az első két kötet már megjelent a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó ízléses gondozásában, A népművészet mesterei sorozatcímmel. Az első egy hírneves karcagi fazekassal, a második a kalocsai pingáló-, mintaíró-, hímzőasszonyokkal foglalkozik. Már e két első kötet is egyben tanúbizonyság amellett, hogy a népművészet a korok, az idők változáKántor Sándor: Nőalak karcagi kisbundában sával nem hal el, hanem átalakul, változik, s új művészeti ág: a népi iparművészet nő ki belőle. Tulajdonképpen itt arról van szó, hogy az általában névtelenül jelentkező népművészettől eltérően egy-egy ki-, emelkedő alkotó személyiség munkásságával találkozhatunk a népi iparművészeiben. Ebben is — mint előszavában helyesen állapítja meg dr. Nagy László, a NIT elnöke — tovább él a népművészet értékes hagyománya, ezért van nagy jelentőségük azoknak, akik alapozói ennek a születő újnak. Fazekashagyományok továbbfejlesztője Ilyen alapozó Kántor Sándor karcagi fazekas, akinek az elsők között adták át 1953-ban az akkoralapított Népművészet Mestere kitüntetést. Hetvenesztendei munkásságát egyébként nemzetközi elismerés is fémjelzi: 1958-ban a brüsszeli világkiállításon figurális alkotásait a zsűri Grand Prix-vel ismerte el. A magyarországi népi fazekasság, a magyar kerámia kialakulásának kiváló ismerője, Domanovszky György vezeti végig a kötetben Kántor Sándor életútját. Természetesen többről van itt szó, mint életrajzi ismertetésről. A személyes életpálya állomásai mintegy fogódzópontok ahhoz, hogy mélyen és alaposan megközelítsük az alkotó embert, aki ösztönösen és tudatosan egyaránt magában hordozza múlt századi fazekasstílusok, a jászság' ismerős és ismeretlen mesterek művészetének hagyományait. Stílusának alakulásával, új és új korszakokba lépésével azonban mind sajátosabban rajzolódik ki egyéni arculata. Egyben mintegy feleletet is ad — akarva-akaratlanul — arra. hogy a népművészetből miként formálódik ki a népi iparművészet. A szerző ezért is mutat rá határozottan arra, hogy ebből a szempontból is nagy jelentőségű Kántor Sándor munkássága, mert — mint írja — „megjelölte a haladás útját. Megmutatta, miként lehet új motívumokat létrehozni úgy, hogy azok testvérei legyenek a régieknek; hogyan lehet azokból új kompozíciókat kialakítani, hogy azok a népművészet szellemiségét idézzék”. A kötetet lapozgatva bizonyára sokan ismerik majd föl örömmel egy- egy képen azokat a szép tiszafüredi vagy mezőcsáti miskakancsókat, tálakat, nő- és férfialakú butellákat, amelyeket —r valószínűleg anélkül, hogy tudták volna, ki az alkotójuk — megcsodáltak népművészeti boltjaink kirakatában. Az életműve iránt érdeklődőknek pedig igen szemléletes összegezést nyújt a budapesti Néprajzi Múzeumban jelenleg látható tárlata, melyről lapunkban már megemlékeztünk. Pingálóasszonyok két nemzedéke Hazánkban egyedül Kalocsán és környékén található népi iparművészeti ággal, a pingálással foglalkozik a sorozat másik kötete, mely címében a legjelesebb pingálóasz- szony, Király Ilus emlékét örökíti meg. Mi is a pingálás? Ezzel magával is megismertet a szerző, Lengyel Györgyi, akit egyébként sokéves személyes barátság fűzött Király Húshoz. (Szomorú érdekesség: a nagy népművész halála előtt azt kérte családjától, hogy a szerző hozzá írott leveleit vele temessék el.) Szóval a pingálás, a színes falfestés a kalocsai népművészet sajátos ága, amely valószínűleg a bútorfestésből alakult ki a múlt század második felében, s csaknem kizárólag asszonyok foglalatossága. A bútorfestéshez azonban olaj festéket használnak, a pingáláshoz viszont tejjel kevert egyszerű porfestéket, s a színárnyalatokat maguk állítják elő. Méghozzá csodálatos színeket, a tarka mezők teljes pompája virít falaikon. Megtalálható abban mindenféle virág és virágmotívum: liliom, szegfű. árvácska, nefelejcs, kékkonkoly, tátika, gyűszűvirág, orgona, mályva, gyöngyvirág, harangvirág, pipacs, búzavirág, akácvirág, bodza, rozmaring, lenvirág, szarkaláb és sok Király Iius: Napraforgós kisteritő más ... Nem. csoda, hogy napjainkban már egyre ismertebbé válnak szülőföldjükön kívül is szerte az országban, sőt, a nagyvilágban. A Népművészeti és Háziipari Szövetkezet révén sokf elé vállalnak munkát, s művészetükkel nemcsak több országot, de több földrészt bejártak már. A falfestéshez, -pingáláshoz szorosan kapcsolódik a mintaírás és a hímzés, amely színes változatosságával ugyancsak a pingálóasszonyok képzeletére, ötletgazdagságára, kimeríthetetlen motívumteremtő tehetségére épül. Mindezekről csodálatosan szép gyűjteményt kapunk a kötetben, értő elemzésekkel, magyarázatokkal kísérve. Mindenekelőtt Király Húsnak, a legnagyobb ilyen jellegű hagyományteremtő egyéniségnek a munkásságával foglalkozik a szerző, de sorra veszi mai utódait is. Szebbnél-szebb pingálások, színes, virágos térítők, falvédők, függönyök, párnák, blúzok révén vált ismertté András Lajosné Pirisi Julis (Kovács Iius egyik legkedvesebb tanítványa), Czabainé Tapolcsányi Margit, Egryné Szönyi Marcsa, Vén Lajosné Török Giza, Kolozsváriné Kovács Anna, Málnámé Kővágó Maris. Mindannyian már a Népművészet Mestere kitüntetés tulajdonosai, ami nem kis dolog egyetlen tájkörzetből. Lengyel Györgyi kötete is egyben dokumentum arra. hogy napjainkban miként formálódik, alakul a hagyományok továbbfejlesztése révén a néoi iparművészet, kiváló egyéniségek alkotómunkájával, sajátos stílusvilágáváL L. zata; tágabb értelemben tervezést, tervet, formát, kialakítást jelent az anyagi kultúra különböző területein, pontosabban a kézműves, művész; ipari, műszaki tevékenységben Nálunk ipari formatervezésként honosodott meg, s mint az Iparművészeti Múzeum tárlatán látható (példaként), azokat az eszközöket és termékeket értjük rajta, amelyek az ipar és a művészek együttmű-; ködése révén jönnek létre, megjelenési formájukkal meghatározzák napjaink korszerű és praktikus tárgykultúrájának a fejlődési arányát. Pevsner tehát az elődök munkásságát dolgozza fel, a múlt század közepétől az első világháborúig, az építészet egységét hirdető angol William Morristól a Bauhaust létrehozó Gropius tevékenységéig. Elméleteket ütköztet az igények és a lehetőségek kettős tükrében: az adott kor megújuló építészeti törekvéseit elemzi, s természetesen nem feledkezik meg arról a tárgykultúráról sem, amelyben egyaránt benne foglaltatik a textil, az étkészlet, a belső terek berendezésének a művészete, a bútoripar, a termelőegységek (üzemek, gyárak) célszerű helykihasználásának az igénye. Nikolaus Pevsner arról a korról írt forrásértékű művet, amely szembeszállva az aka- démizmus gőgös felfogásával, kezdte újból felfedezni a művészi munka iparhoz kapcsolódó hasznosságát és ezzel együtt a közönséget. A mintegy más- félszáz ábra nemcsak illusztrációként szerepel, hanem egyszersmind olyan látnivalókkal gazdagítja ismerettárunkat, amelyek mellett — ha külföldön járunk — talán érdektelenül elmennénk. Sajnos hiányérzetünk is támad: a magyarul megjelenthez érdemes lett volna szerkeszteni a hasonló hazai törekvésekről szóló fejezetet. Összevetve a világ akkori művészeti megújulásaival, nem lett volna haszontalanság honi dolgainkkal is tisztában lenni. Szovjet festészet „Meglátni, mi szép az egyszerű hétköznapi jelenségekben, megtalálni e szép kifejezésének átfogó stílusát — ez számomra a fő feladat” — olvashatjuk Koncsalovszkij vallomását saját művészetéről, a Szovjet festészet a moszkvai Tretyakov Képtárban című al- b«m bevezető tanulmányában. A százhét színes képtáblát felvonultató válogatás alapján képet alkothatunk magunknak a különböző köztársaságokból származó, különböző nemzedékeket képviselő soknemzetiségű szovjet művészet félévszázados fejlődéséről. E. Polis- csuk dolgozata alaposan feltérképezi a leglényegesebb tendenciákat. Lapozgatva a leningrádi Auróra Kiadó és a budapesti Corvina közös vállalkozásában, egyértelműen nyilvánulnak meg a mindennapokhoz kapcsolódó törekvések, akár egy- egy zsánerképet, építőmunkát ábrázoló festményt vagy éppen a Nagy Honvédő Háború eseményeit láttató vásznat veszünk szemügyre. A jól sikerült, igényes válogatásban olyan alkotásokkal is találkozhatunk, amelyeket az elmúlt évtizedben budapesti kiállítótermekben is bemutattak. S akik jártak már ebben a világhírű moszkvai gyűjteményben, ismét felidézhetik akkor szerzett élményeiket, a képtár emléke ezúttal hazáig kísér bennünket. Elegendő, most, ha csak Petrov-Vodkin, Plasztov, Csujkov, Szerebjanij, Szárján, Szavickij, Pimenov, Lucsiskin, Koncsalovszkij, Dej- neka nevét említjük, hiszen ők valamennyien és velük együtt mások, a szovjet művészet méltó letéteményesei és folytatói. M. Zs.
