Pest Megyi Hírlap, 1978. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-27 / 23. szám
2 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE Rádiófigyelő (Folytatás az l. oldatról.) lezdhetetlenül derűs játékvezetői rutinjának, Karinthy Ferenc rugalmasságának, szellemességének és a Pince- színházban és a szegedi JATE klubjában összegyűlt fiatal játékosok jókedvének, lelkesedésének egyaránt köszönhető, hogy az Országos Klubest végül mégis kitűnően sikerült. Közhely, hogy a rádiónak előnye is, hogy csak hallani lehet a szereplőket, látni nem. A tévés társasjátékok természetesen a látványra építenek és sem a hallgatók, sem a játékosok szellemi képességeit nem veszik túlságosan igénybe. A rádióban sokkal kevesebb fajta játék valósítható meg, s ezek nagy része mindenképpen szójáték. Ahhoz, hogy a szójáték egyáltalán játék legyen, szerencsére valamennyi ötletesség elengedhetetlenül szükséges. Karinthy Ferenc meghívása telitalálat volt. A régi. barátságos, a művészeknek és barátaiknak otthont adó kávéházak derűs, csillogóan szellemes humora elevenedett fel anekdotái, játékreceptjei nyomán. Tréfás szójátékok, rímjátékok, rejtvénybe sűrített irodalmi művek, kitalálós játékok követték egymást. Az irodalmi művek játékos célra való fel- használása sosem vált ízléstelenné. Ezzel a gyakorlatban is megmutatta a műsor, a művészet világa nem valami elérhetetlen magasságban trónol a mindennapok felett, komoly művekkel is lehet igényesen, kedvesen játszani. Mező Ferenc Rádió EGY HAZÁBAN Stefka István műsora. Hazánkban — tehetsége, tudása és szorgalma alapján — fajra, nemzetiségre való tekintet nélkül, bármilyen jelentős állást elnyerhet, hírnevet elérhet. A műsor „híres" nemzetiségi származású emberekről szól. Adás: Január 39., hétfő, Petőfi, 18.00. ÖNKRITIKA Zsoldos rajza KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Veszélyes napok, avagy nyomozás bioritmus-ügyben. 8.5?: Zenekari muzsika. lO.uá: Iskolarádió. 10.35: Angol kórusmuzsika. 10.51: Grétry: Panurge a Lámpák szigetén. Egyfelvonásos opera. 11.40: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. XVIII. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 13.25: A Melódiakoktél folytatása. 14.05: Beáta bábui. Krúdy Gyula meséje rádióra alkalmazva. 14.48: Éneklő Ifjúság. 15.10: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 16.05: Harsan a kürtszó! 16.35: Prokofjev: Péter és a farkas. 17.07: Fiatalok Stúdiója. 17.32: Teresa Berganza énekel. 18.00: A Szabó család. 19.15: Lemezmúzeum. Közben: 20.10: Kálvária. 20.40: A hangverseny-közvetítés folytatása. 21.20: Üj magyar zene a Rádióban, a közönség és a kritikusok 1977. évi díjáért. 22.20: Meditáció. 22.30: A Szlovák Filharmónikus zenekar hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. 0.10: Lukács István cimbalmozik. PETŐFI RADIO 8.05: Fúvószene táncritmusban. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Nótacsokor, verbunkosmuzsika. 9.33: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: László Margit és Ilosfalvy Róbert KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Szocialista brigádok akadémiája. 8.57: Labirimus. 9.12: Beszélni nehez. 9.24: Rose Bampton és Kim Borg énekel. 10.05: „Ny*t- nikék”. — Kisiskolások műsora. 10.40: Válaszolunk hallgatóinknak. 10.55: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Bornemissza Péter: Ördögi kisir- tetekről. Könyvszemle. 13.30: Népdalok. 13.59: Macskák könyve. T. S. Eliot versei. 14.25: Csajkovszkij: Hegedűverseny. 15.10: Iskolarádió. 15.50: Mai dalok. 16.10: Farkas Ferenc műveiből. 16.41: Mindenki iskolája. 17.07: Megéri a pénzé*.? 17.32: Monteverdi-kórusok. 17.58: Mozart: A-dúr zongoraverseny. K. 414. 19.15: Gondolat. 20.00: Nótaest. 20.53: Kis magyar néprajz. 20.58: Prokof jev: A három narancs szerelmese. 22.20: Mit fújt el a déli szél? 22.30: Az operaközvetítés folytatása. 23.32: Maurice André trombitán játszik. 0.10: Németh Gábor táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Mezők, falvak éneke. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Városról — városra. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.33: A Szabó család. 12.00: A lipcsei rádió fú- vószenekara játszik. 12.33: Schubert: Rosamunda — kísérőzene. 13.33: Mackóébresztő. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: ötödik sebesség — különkiadás. 18.00: Mit válCSÜTÖRTÖK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Csehszlovák szerzők operáiból. 9.00: Harsan a kürtszó! 9.30: Schumann: a-moll vonósnégyes. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Berlioz: Fantasztikus szimfónia. 11.25: Acélháború? Farkas Zoítán összerilítása. 11.40: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban. XIX. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Melódiakor folyta ása. 14.30: Népi zenekarok műsorábóL 15.101 Kóruspódium. operettfelvételeiből. 12.33: Arcképek a bolgár irodalomból. 12.50: Romantikus muzsika. 13.33: Magyar táncok. 11.00: Kettőtől hatig... 1S.C0: Harminc perc rock. 18.33: Népdalcsokor. 19.16: Egy kis figyelmet kérek! Darvas! István jegyzete. 19.30: Csak fiataloknak! 20.33: Magyar remekírók. 21.03: Barátság-slágerexpress. 21.37: A Rádió Dalszínháza. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Az operettközvetítés folytatása. 3. MŰSOR 14.05: Dzsesszfelvételekből. 14.35: Peju Javorov versei. 14.55: Századunk zenéjéből. 16.03: Felsőbb osztályba léphet! 17.03: Mozart: A- dúr zongoraverseny. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül. 18.05: Sztravinszkij: A katona története — szvit. 18.30: Leontyne Price énekel. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Modern írók portréi. 19.53: Zenekari muzsika. 21.22: Üj Bach-le- mezeinkből. 22.20: Cherubini operáiból. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik — Tévétorna. (Ism.) 8.05: Iskolatévé — Élővilág (ált. isk. 8. oszt.). Az étel útja. 9.40: Tele-fény-kép — Fotóműsor gyerekeknek. VII /5. rész. (Ism.) 10.05: Élővilág (ált. isk. 6. oszt. — A halastó é'ete. 10.40: Idesüss! — Ajánlóműsor gyerekeknek. (Ism.) 11.05: Matematika (ált. isk. 7. oszt.) Az egyenes arányosság. 12.05: Földrajz, (ált. isk. 5. oszt.) — Budapest. 12.35: Kamera — Film- és Tv-esz- tétikai műsor középiskolásoknak. (Ism.) 14.40: Iskolatévé — Élővilág. IT— • ist ' - -Tzzr; «■»«wKAüKa lal a vállalkozó? 18.10: Barangolás régi hanglemezek között. 18.33: Nyolc rádió nyolc dala. 19.03: Bla- háné. Részletek Polgár Tibor daljátékából. 19.30: Böngészde. 20.33: Kiváncsiak klubja. 21.25: Népzenekedvelőknek. 21.55: Könnyűzene Bágya András szerzeményeiből. 22.33: Lehár operettjeiből. 23.30: Dzsesszf elvételekből. 3. MŰSOR 14.05: Barokk muzsika. 15.03: A kísértetkastély. Részletek Moni- uszko operájából. 16.03: Zenekari muzsika. 17.50: Meditáció. 18.05: Fekete Afrika zenéjéből. 18.20: Schubert: G-dür szonáta. Op. 78. 18.52: Kósa György—-Dcvecseri Gábor: Bikasirató — kantáta. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Negyven perc Mészöly Katalin debreceni operaénekessel. 20.13: Hangfelvételek felsőfokon. 21.13: Magnósok, figyelem! 21.58: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hangverseny Guillaume de Machaut halálának 600. évfordulója tiszteletére. TELEVÍZIÓ 8.29: Idősebbek is elkezdhetik — Tévétorna. (Ism.) 8.35: Iskolatévé —- Nyelvi továbbképzés orosz szakos tanároknak. Irány az óceán! 9.05: Fizika ^. — Továbbképzés fizikatanároknak. Höje- lenségek. 9.45: Francia nyelv (kö- zépisk. III. oszt.). En Francais. C’est en forgeant. 10.00: Delta — Tudományos híradó. (Ism.) 10.40: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. IX/8. rész. (Ism.) 15.28: Ezeregy délután. 16.08: Bcethoven-művck. 17.07: Látogatás a miskolci Gyermek Egészségügyi Központban. 17.27: Bemutatjuk új felvételeinket. 17.59: Verdi: A végzet hatalma. Leonóra és a Gvárdián kettőse a II. felvonásból. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: Színes népi muzsika. 19.54: A Magyar Rádió és a Jászkunság című folyóirat észt irodalmi estje a jászberényi Tanítóképző Főiskoláról. 20.55: Tánczene Kubából. 21.35: Hallottuk — vitatjuk. 22.20: Ismeretlen Liszt-zongoradarabok nyomában. V. rész. 22.39: Fenyő László versei. 22.48: A Baltimorei Szimfónikus zenekar hangversenye a baltlmorei rádióban. 0.10: Dzsesszf el vételekből. (ált. isk. 8. oszt. — Ism.). 15.051 Élővilág (ált. isk. 6. oszt. — ism.) 15.25: Matematika. (Ism.) 15.55: Földrajz. (Ism.) 16.33: Hírek. 16.40: Mozgás és viselkedésformák az állatvilágban. Francia filmsorozat. V. rész: Bogarak. 17.05: Alpesi Sí VB — Női lesiklás. Közvetítés Garmisch-Partenkirchen-ből, felvételről. 17.55: Hogyan tanuljunk a mindenki iskolájában. — Riportfilm. 18.35: Veszély — Riportfilm. A Horizont Szerkesztőség műsora. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik — Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága. Magyarul beszélő francia tévéfilmsorozat. 1X8. rész. 21.00: Filmszem. 21.50: Férfi kézilabda VB. Közvetítés Dániából, felvételről. Közben: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Arcélek a közéletben — V. Az anyagbeszerző. 20.30: Tánczene — Glenn Miller dalaiból. NSZK zenés film. 20.55: Tv-Híradó 2. 21.15: Rendezte: Dömőlky János. Jean Anouilh. Médeia — Tévéfilm. (Ism.) 22.45: Mozart: C-dúr (Jupiter) szimfónia. A Bécsi Filharmonikusokat Kari Böhm vezényli. POZSONYI TV 16.55: Sárosi képek. Folklórfilm. 17.25: Táncdalok. 18.00: Síelni tanulunk. I. rész. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Zenés bohócok. 19.50: Sikertelen kalkuláció. Bűnügyi film. 20.50: Alpesi sí VB. Női lesiklás. 2. MŰSOR 19.25: Férfi kézilabda VB. 11.40: Most mutasd meg! — Társasjáték. (Ism.) 14.30: Iskolatévé. Nyelvi továbbképzés orosz szakos tanároknak. (Ism.) 14.50: Fizika’ 78. (ism.). 15.25: Ahol mindenki felfedez. Matematika továbbképzés pedagógusoknak. 1. osztályban tanító nevelőknek — Számtan, algebra I. 16.13: Hírek. 16.20: Alpesi sí VB. — Férfi óriásműlesiklás. Közvetítés Garmisch-Partenkir- chenből, felvételről. 17.40: Tudomány a termelésért. Forró drótok — Riportfilm. 18.00: Rólunk van szó. — Ifjúsági vitaműsor. 18.40: Reklámműsor. 18.45: Szépen, jól magyarul. 18.55: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 19.00: Reklámműsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik — Tévétorna. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: A bunker — Tévéjáték. ni/1. rész. 20.55: Az én apám — Dokumentumfilm. 21.10: Műkorcsolya EB — Páros. Közvetítés Strasbourgból, felvételről. 22.25: Tv-Híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Hamburg SPD ’77. — Ri- portfilm. 20.45: Tv-hlradó, 2. 21.10: Zenés Tv Színház. Donizetti: A csengő. Vigopcra (ism.). POZSONYI TV 18.55: Autósok, motorosok. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Alpesi sí VB. Férfi óriásmülesiklás. 20.00: Háború és béke. 2. rész. 22.00: A rendőrség nyomoz. 22.05: Műkorcsolya EB. 2. MŰSOR 20.40: Műkorcsolya EB. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Bágya András dalaiból. 8.20: Mit fújt el a déli szél? 8.33: Slágermúzeum. 9.15: Magyar fúvószene. 9.33: A Magyar Rádió novellapályázata. 10.00: a zene hullámhosszán. 12.33: Győri stúdiónk jelentkezik. 12.55: Régi híres énekesek műsorából. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Zöngészde. 14.00: Színe-java. 16.00: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 17.00: Felsőbb osztályba léphet! 18.00: Mindenki Iskolája. 18.33: Hét végi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Nótacsokor. 21.05: Látogatás a Heidelbergi Nemzetközi Molekuláris Biológiai Kutatóintézetben. 21.35: Magnósok, figyelem! 22.20: A PEST MEGYEI HÍRLAP RT V-MELLER LETL 3 csütörtök: Szclényl István: Szvit rézfúvókra. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Virágénekek. 23.00: Operett- részletek. 3. MŰSOR 14.03: Kamarazene-hangverseny a Zeneakadémia nagytermében. 15.50: Bornemissza Péter: Ördögi kísértetekről. Könyvszemle. 16.05: Luciano Pavarotti énekel. 16.20: Fonotéka. 16.40: Mi a véleményed? 17.00: ötórai tea. 18.05: A Bécsi Concentus Musicus Bach-lemezei- ből. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Henryk Szeryng hegedűestje. Közben: Kb. 20.25: Versek világa. Kb. 20.45: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.15: Madrigálok. 21.40: Nikola Gjuze- lev énekel. 22.22: Zenei panoráma. TELEVÍZIÓ 7.SS: Idősebbek Is elkezdhetik — Tévétorna. (Ism.) 8.05 s Iskolatévé PÉNTEK KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: Kompúter adagolja az inzulint. 8.37: Zenekari muzsika. 9.34: A mező üdezöld. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Vas István versei. 10.40: Puccini: Pillangókisasszony. Jelenet és Cseresznye- virág-kettös a H. felvonásból. 11.00: Hogy volt?! 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos Ferenc népi zenekara játszik, Fényes Éva és Bajházy Árpád nótákat énekel. 14.00: Takács Paula énekel. 14.25: „Nyitnikck”. — Kisiskolások műsora. 15.10: Zengjen a muzsika. 16.05: Nagyfai barátaim. 17.10: Kocsis Zoltán Bartók-műveket zongorázik. 17.40: Adottságok, lehetőségek. 18.00: Magyar népi gyer- megjátékdalok. 19.15: Quo vadis? Epizódok és alakok Henryk Sien- kiewicz regényéből. 20.08: A zene nem ismer határokat. 20.52: Bemutatjuk a Magyar Rádió és Televízió énekkarának és szimfonikus zenekarának új felvételeit. 21.34: Láttuk, hallottuk. 22.20: Mit fújt el a déli szél? 22.30: Világhírű előadóművészek felvételeiből. 0.10: Szicíliai tarantella. Részletek Koll operettjéből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Keringők Dunajevszkij filmzenéiből. 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). 8.33: Népdalok, néptáncok. 9.33: Dalok a Nagy Honvédő Háborúról. 10.00: A zene — Földrajz (ált. Isk. 8. oszt.). Kohászatunk és gépgyártásunk. 10.05: Élővilág (ált. isk. 5. oszt.). Baromfitenyésztés. 13.55: Iskolatévé. Földrajz. (Ism.) 14.25: Élővilág. (Ism.) 14.50: Miért? avagy A tévések elmentek — Tévéfilm. (Ism.) (A filmet a Kamera adáshoz ajánljuk!) 16.28: Hírek. 16.35: A Magyar Televízió Szabadegyeteme. Megjelent a sejt (ism.). 17.20: Alpesi sí VB. — Nöl műlesiklás. Közvetítés Garmisch-Partenkirchen-ből, felvételről. 18.20: Reklámműsor. 18.25: Ipari kaleidoszkóp. 13.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A bunker. — Tévéjáték. III 2. rész. 20.50: Telesport. — Férfi kézilabda VB. Közvetítés Dániából. — Műkorcsolya EB. Férfi szabadonválasztott gyakorlatok. Közvetítés Strasbourgból. Közben: kb. 22.00: Tv-hír- adó, 3. 2. MŰSOR 18.18: Világnézet — A szerves anyag kialakulása. (Ism.) 19.00: hullámhosszán. 12.00: A cirkuszhercegnő. Részletek Kálmán Imre —•Kulinyi Ernő operettjéből. 12.33: Balcttzene. 13.03: Nőkről — nőknek. 13.33: Süssünk, süssünk valamit. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: A tegnap slágereiből. 19.30: Dupla vagy semmi. 20.33: Hogy volt?! 21.32: A Rádió Dalszínháza. 21.56: Nóták. 22.33: Tánczene Romániából. 22.56: Szimfonikus könnyűzene. 3. MŰSOR 14.50: Zenekari muzsika. 16.03: Arthur Grumlaux hegedül, Robert Veyron-Lac Rolx csembalón Játszik. 17.05: Négy évtized magyar operája. 18.05: Szimfonikus zene. 19.15: Iskolarádló. 19.33: Tip-top parádé. 20.23: Schiff András Haydn-zongoraestje a Marcibányi téri ifjúsági házban. 21.33: A Budapesti Kamaraegyüttes hangversenye a Zeneakadémia kistermében. 22.46: ÚJ kóruslemezeinkből. TELEVÍZIÓ 7.59: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétoma. (Ism.) 8.05: Iskolatévé — Magyar irodalom (ált. Isk. 8. oszt.). József Attila. 8.45: Francia nyelv (középisk. IV. oszt.). II faut manger peur vivre. 9.05: Földrajz. (ált. iák. 6. oszt.). A Balkán-félsziget. 12.05: Iskolatévé. — Világnézet (középisk. IV. oszt.). A szabadság. 14.35 Magyar irodalom. (Ism.) 15.15: Földia jz. (Ism.) 15.45: Világnézet. (Ism.) 16.23: Hírek. 16.30: Az erdők királya — Román dokumentumfilm. En Francais. 1/8. Francia nyelvtanfolyam. — A louer. 19.15: People You Meet. 22. Angol nyelvtanfolyam — Interior decoration. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Vezetők klubja. A minőség — minőst. 20.35: Benedettó Marcello: Bevezetés, ária és presto. Román zenés film. 20.45: Artisták a porondon. 20.50: Tv-híradó, 2. 21.10: Reklámműsor. 21.15: A visszatérés — Magyarul beszéld olasz tévéfilm. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 20.20: Egy férfi, akinek nem szabad meghalnia. 5. rész. 21.25: A rendőrség naplójából. 22.00: Műkorcsolya EB. 2. MŰSOR 18.00: Tudomány és technika. 20.00: Alpesi sí VB. Női műlesiklás. 21.00: Műkorcsolya EB. 16.30: A modern festészet előfutárai. — Angol filmsorozat. VI/5. rész: Henri Rousseau. 17.30: Mindenki közlekedik — Közlekedési műsor. 17.45: Dél-alföldi krónika — A szegedi körzeti stúdió műsora. 18.15: Reklámműsor. 18.20: öt perc meteorológia. 18.25: A földszintről az emeletre. „Háztűzné- zőben” Mosonmagyaróvárott. 19.00: Reklámműsor. 19.05: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik — Tévétoma. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Delta. — Tudományos híradó. 20.25: A pénz komédiája — Furcsaságok a pénz körül. 21.35: Műkorcsolya EB. — Jégtánc. Közvetítés Strasbourgból. 22.55: Tv-híradó, 3. 23.05: Az ajándék — Csehszlovák rajzfilm. 2. MŰSOR 20.00: Purcell: Dido és Aeneas — Opera. A Zene, zene, zene hangversenymelléklete. 20.55: öt perc meteorológia. (Ism) 21.00: TvHíradó, 2. 21.20: Ballada a 90-es kaliberűről — olasz rajzfilm. 21.35: Feleségem kalandjai. Magyarul beszélő csehszlovák film. POZSONYI TV 17.00: Rövidfilmek. 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Zenés műsor. 22.00: Műkorcsolya EB. 23.00: Saint Pons ügyvéd utolsó ügye. Tévéjáték. 2. MŰSOR 16.50: Dalok. 17.05: Autó és a templomos lovagok (bef. rész). 31.00: Műkorcsolya EB. Jégtáncpáros. 23.00: Vörös és fekete. Francia film. L rész. Televízió ANNA KARENINA Szincs szovjet film (1967). L. Tolsztoj regényéből filmre irtat Alekszandr Zarhi és Vaszilij Ka- tanjan. Fényképezte: Leonyid Kalasnyikov. Rendező: Alekszandr Zarhi. Anna a bátyjához utazik Moszkvába, hogy helyreállítsa náluk a családi békét. A hosszú úton Pétervártól Moszkváig egész idő alatt kisfiára, Szerjózsára gondol, akit életében először hagyott egyedül. Ütitársnője, vranszkaja grófnő is sokat mesél a fiáról. Alek- szejről, aki — úgy látszik — megtalálta boldogságát: feleségül veszi Kitty Tverszkaját. Anna sógornőjének húgát. Anna és Alek- szej találkozása azonban megpecsételi mindannyiuk sorsát... Adás: február 5., vasárnap, L műsor, 20.05. Rádió PERDŰL A KISDOB Nemesik Pál műsora. A tár- sadalombirálat útja a népzenében néha sokszor váratlan helyeken bukkan fel. A tudatos forradalmi megnyilvánulások előtt — ha rejtve, egészen halványan Is —, már a vallásos népénekekben és azok profanizált formáiban is jelen vannak. Hogyan jut el a társadalombírálat a búcsús- énektől a forradalom daláig? Ezen az ütőn kalauzolja végig hallgatóit a műsorsorozat. Adás: január 30., hétfő, Kossuth, 14.30. KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Tipegő. 9.30: Mindenki iskolája. 10.05: örökzöld dallamok. 10.59: Heinz Holliger és Murray Perahia lemezeiből. 11.40: Holnap közvetítjük... 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva. .. 12.45: Melódiakoktél. Közben: 13.30: Ami még kell a munkakedvhez. 13.40: A Melódiakoktél folytatása. 14.00: Énekszóval, muzsikával. 14.30: Gépesítés, gépjavítás. 15.03: Üj Zenei Üjság. 15.40; A KISZ Művészegyüttes Központi énekkara énekel. 16.00: 16S óra. 17.30: Zenekari muzsika. 18.45: Közvetítés a Nemzeti Színházból. Egy ülés jegyzőkönyve. Alekszandr Gelman színműve. 20.41: Klaszszlkus operettekből. 21.24: Népdal- csokor. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.03: Az árnyék nélküli asszony. Részletek Richard Strauss operájából. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Udvardy Tibor operettda- lokat énekel. 8.30: Mit fújt el a déli szél? 8.33: Dóry József, Gergely Anna, Solti Károly és Kovács Apollónia nótákat énekel. Bicskei Géza rimbalmozik. 9.26: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.41: Fényes Szabolcs filmdalaiból. 10.00: Szabad szombat. 12.00: A Budapesti Koncertfúvószenekar Játszik. 12.33: Hangszerszólók. 13.00: Fogyasztók fóruma. 13.25: Bárdos Lajos kórusműveiből. 14.00: Fiataloknak! 14.45: Verseit elmondja Kormos István. (Hangfelvétel.) 14.58: Finálék Offenbach operettjeiből. 15.25: Orvosi tanácsok. 15.33: Napraforgó. 16.20: Éneklő ifjúság. 16.33: ötórai tea. 17.30: Bangó Margit és Horváth István cigánydalokat énekel. Kállai Kiss Emö kla- rinétozik. 18.02: Mahalia Jackson énekel. 18.33: Egy rádiós naplójából. 19.30: Népszerű muzsika — világhírű előadók. 20.38: Károly Sándor komédiája. 21.16: Mozart: A-dúr zongoraverseny. 21.42: Elmer Bernstein zenés Játékaiból. 22.33: Bronislav Hubermann hegedül. 23.05: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 8.08: Margaret Tynes és Giuseppe Taddei énekel. 8.44: Artur Rubinstein és a Guarneri vonósnégyes felvételeiből. 10.05: Barokk versenymüvek. 10.37: Négy évtized magyar operája. 11.24: Slágerlista! 12.20: Zenekari muzsika. 14.05: XX. századi kamarazene. 14.54: Operaötösök. 15.20: Kapcsoljuk a 8-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Lukács Pál brácsázik. Kb. 16.03: Vas István versei. Kb. 16.20: A hangverseny-közvetítés folytatása. 17.08: Diákkönyvtár hangszalagon. 18.03: Olasz áriák. 18.30: Schubert-hangverseny a Zeneakadémia nagytermében. 19.33: Schumann: Az éden és a Péri — óratórium. 21.11: A dzsessz történetéből. — 3. rész. 21.59: A magyar irodalom exportja. 22.28: Zenei panoráma. TELEVÍZIÓ 9.13: Idősebbek is elkezdhetik — Tévétorna. (Ism.) 9.20: Kamera. Film- és Tv-esztétikai műsor középiskolásoknak. 9.50: Mindenki közlekedik — Közlekedési műsor. (Ism.) 10.05: Arsene Lupin. Magyarul beszélő francia filmsorozat. A tollaskalapú nő. (Ism.) 11.00: Rovarok — Francia ismeretterjesztő filmsorozat. A legyek. (Ism.) 13.48: óvodások filmműsora. 1. A zarándok róka — Szovjet rajzfilm. 2. A dió — NDK bábfilm. 14.15: Az első 365 nap a gyermek életében — NSZK filmsorozat. XII'5. rész: A gyermek most öthónapos. 14.40: Klasszikusok a képernyőn. Bessenyei György: Agis tragédiája — Tévéfilm (ism.). 15.35: Hírek. 15.40: Telesport. — Alpesi Sí VB — Női óriásműlesiklás. Közvetítés Gar- misch—Partenkirchen-ből — Férfi kézilabda VB. Közvetítés Dániából. Televízió VESZÉLY! A Horizont szerkesztőség műsora. Hosszan lehetne felsorolni azokat a károkat, amelyeket az ipar okoz — okozhat! — a természetnek. A szomszédos országok környezetvédelmi helyzetét, tevékenységét vizsgáló filmsorozat első helyszíne az iparilag fejlett Csehszlovákia. Adás: január 81., kedd: 1. műsor: 18.35.